Retyezát - Munţii Retezat



Ezért a képért fagyoskodtam a Paleaga csúcsán (2509 m) másfél órán keresztűl. A kép jobb szélén lévő
csúcs a Retyezát (2482 m), középen a Bukura I. csúcs (2433 m), balra pedig a Bukura-tó (2041 m).
(Moha és Páfrány extrémtúra szervezés honlapjáról.)


 
  • A D-i Kárpátok egyik jelentékeny tagja, mely Hunyad vármegye Dny-i sarkában emelkedik s Ny. felől a Godján-Szárkó hegységhez (l. o.) csatlakozik, melytől a Sebes völgye (Riu máre) választja el, mig D. felől az Oláh-Zsil völgye választja el a Vulkán-hegységtől. A hegység egészben véve Ny-K-i irányban terül szét, D-i rövid ágai az Oláh-Zsil völgyére, É-i hosszabb ágai a hátszegi termékeny lapályra ereszkednek alá. A R. egyike hazánk legszebb s legregényesebb hegységeinek. Fő gerince a Magas-Tátra fenséges vadságára emlékeztet; átlagos magassága 2300-2400 m. s jelentékenyebb csúcsai a Szlevej (2381 m.), Verfu Bukura (2427 m.), Pelaga (2506 m., az egész hegycsoport legmagasabb emelkedése), Vrf Papusk (2443 m.), Vrf Gruni (2321 m.), Vurvu Kosztura (2235 m.), mellyel a R.-nak magas hegységi jellegü s óriási sziklaképződményei által jellemzett része megszünik. E szakasz É-i oldalágain emelkedik maga a R.-csúcs (2477 m.), továbbá a Vurvu Stanisóra (2209 m.), Vurvu Petrike (2281 m.) és Vurvu máre (2486 m.). Ezen szakasz szépségét a tengerszemek is emelik, melyek közül a Zenoga a legnagyobb és legszebb. A hegységnek a Vurvu Koszturától K. felé húzódó része jóval alacsonyabb, emelkedései nélkülözik a magas hegység szaggatott jellegét, túlnyomó részben gömbölyded hátak és tetők, melyeket erdők és havasi legelők fednek; jelentékenyebb emelkedései a Gyalu Bilugu mik (1751 m.), Tulisiai (1796 m.), Gyalu Sik (1685 m.) és Oboroka (1560 m.); ezen láncolat mindjobban aláereszkedve Petrozsényig húzódik. A R. magában öleli a tenyészet összes régióit a zuzmók rideg világától a gyümölcs nyájas övéig. Északi lejtőinek gesztenyéiből emelkedik ki a bükkfa öve, melyet fölfelé haladva a fenyvesek régiója vált fel, majd a cirbolyafenyő némi maradványain túl a törpe fenyő és törpe boróka foltjai lépnek fel. E vidék állat- és növényvilágának teljesen havasalji jellege van; a zerge, a barna és szakállas keselyü itt honol, mig a hegység alsóbb részeiben a vaddisznó, róka, farkas, őz, nyest és vadmacska tanyázik. Hajdan a bölény is tanyázott itt. A R. legnagyobb részt jegőcös palákból, különösen csillámpalából, fillitből és gnájszból épült fel, melyek helyenként gránithoz hasonló gnájszba mennek át. A R. lakói ma oláhok, mig régente a szláv és magyar elem uralkodott. Magában a hegységben alig van emberi lakás, az É-i tövében elterülő hátszegi lapály azonban sűrün tele van hintve községekkel. A R. a turistáknak sok szépet nyujt, de még teljesen hiján van minden kényelemnek, melyre turisták számíthatnak. A Zenoga-tó közelében az itt 1882. megfordult Rudolf trónörökös emlékére 1896. emléktáblát állítottak.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
  •  
     
  • A hegység a Déli-Kárpátok legnyugatibb csoportjához tartozik. Találhatunk itt kopár, égbe nyúló csúcsokat, éles, sziklás gerinceket, tavakkal díszített teknővölgyeket és mély, víz vágta szurdokvölgyeket is. Alpesi jelleget kölcsönöz a tájnak az, hogy a hegység teljes területének több mint egynegyede 1800 méternél magasabban fekszik. A csúcsok közül 55-nek a magassága meghaladja a 2000 métert. A legalacsonyabb pont a Sebes-patak medrében található, ahol a vízfolyás eltávozik a hegységből, ez 495 méter magasságban van.

    A hegység legnagyobb turisztikai vonzerejét a teknővölgyek felső részeiben mindenfelé előforduló tengerszemek jelentik. Az 58 állandó és kb. 40 időszakos tengerszem közül 11-nek a felszíne meghaladja az egy hektárt. A legkiterjedtebb a Bukura- (8,8 ha), majd a Zenóga- (6,5 ha) és a Fekete-tó (4 ha). Ezek közül a Zenóga-tó a legmélyebb, 29 méter.

    A hegységben az első rezervátumot 1927-ben hozták létre Nyárádi E. Gyula neves botanikus javaslatára. Később, 1935-ben Alexandru Borza botanikus közreműködésével létrehozták a Retyezát Nemzeti Parkot.
    A terület legnagyobb része, amelyen most a nemzeti park található, valamikor a malomvízi Kendeffy grófok tulajdonában volt.
    (Forrás: Erdélyi Turizmus)


  • Kárpát-Koszorú Nemzetközi Túramozgalom



    Néhány az interneten fellelhetô link amely érdeklôdésre tarthat számot.


    Fotók a Retyezátról.



    Néhány kapcsolódó link


     

      Téglás Gábor írása, Turisták Lapja, II. évfolyam 4. szám, 1890. Április, 106. oldal

      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
     


    A Retyezát hegyvilágából.
    (Felolvastatott a M. K. E. Budapesti Osztályának 1890. márczius 1-én tartott ülésében.)


         A Retyezát hegységet Budapestrôl Aradon át érhetjük el legkönnyebben, Kolozsváron át kerülôvel érkezünk Tövis érintésével Piskibe, honnan a petrozsényi szárnyvasút vesz át, hogy Hátszeg-Váraljától Malomvízig tengelyen folytassuk utunkat.

         A tulajdonképeni Retyezát hegység a Vaskapu hágó (656 m.), illetôleg a Bisztra völgytôl a Sztrigyig s onnan Banyiczán (754 m.) át a Petrozsényig képzelt határok közé esik s délen a Román Zsil teknôje metszi el a határhegységtôl; míg északon a hátszegi medenczébe sülyed. De a szoros értelemben vett Retyezát arczulatát csak a hátszegi völgybôl szemlélhetjük s északon, nyugaton ép úgy, mint keelten a hegység nagyszerű tagozatát az oldalágak láthatatlanná változtatják.

         A hátszegi medenczének 16 kilométernyi étmérôjű elôterébôl azonban úgyszólva minden átmenet nélköl felemelkedô hegységnek 23 kilométernyire fejlôdô csipkés gerincze a belôle kiszökellô kupdadalakzatokkal nagyszerűleg idomított szoborműként trónol az egész vidék felett. A 303 m. magasságban fekvô boldogfalvi Sztrigy-hídtól a Retyezát 2477, sôt a 2506 m. felszökellô Pelágáig e 2300 méternyi magassági különbözetet egy szempillantással átölelhetjük. A kopár meztelenséggel égnek meredô sziklafalak alján a kôomlások fölé kapaszkodó henyefenyô szakadozott foltjai után a fenyvesek komor palástja borul a völgyzugok fejeire s enyhítgeti az ormózat kietlenségét. Alább a térséghez hajló hegyfokozatok böükkös állabaiból hegyi rétek nevetô zöldje virít jó messzire, míg álláspontunkkal egy irányban a gyönyörű völgylapályon elzavart falucskák karcsú tornyai integetnek hívogatólag a vándorra. (Lásd a Retyezát látóképét.)

         A zuzmók rideg világától a gyümölcs és tölgy-tenyészetig az összes tenyészregiók látókörünkbe esnek. Épen Malomvíz festôi lovagváránál a malomvíztorki gesztenyésbôl emelkedik ki közvetlenül a hátszegi völgy gyümölcs- és tölgyregiójából az alsó erdôöv (regio montana). Ennek fô jellegét a bükk adja meg, de fehér juhar, kôris, mogyoró, piros berkenye járulnak tarkításához s a kimerülôben levô oldalakon nyíresek tengôdnek. Fönnebb a fenyvesek sötétlô öve díszíti a meredek lépcsôzeteket, völgyszurdékokat. Árnyas oldalakon már 1000, rendesen azonban csak 1300 méterrel kezdôdnek a fenyôállabok s kedvezô lejtési és talajviszonyok mellett 2000 méterig hatolnak fel. Alsó határát a bükkösök mind magasabbra szorítják; míg felsô szegélyzetén a széldöntések, lavinák s a juhászok oktalan gazdálkodása végzi romboló minkáját, úgy hogy a szélviharok ellen kitűnô védôövet szolgáltató fenyvesek megbontásával az akadálytalanul lerohanó kôgörgetegek mind nagyobb területeket kietlenítenek el. A lucz- és jegenyefenyô-állabok felsô határán a czirbolya vagy havasi fenyô (Pinus cembra) utolsó mohikánjai daczolnak a végenyészettel. Fenn a zergék által kedvelt szirtfoltok párkányzatán a Custuráknak nevezett omlásos egrinczek alján a havasalji regióban (regio subalpina) 15-20 méternyi körbe kígyódzó törpe vagy bérczi fenyô (Pinus montana, P. Mughus, P. Pumilio) és a hasonló képzôdésű törpe boróka (Juniperus nana) foltjai tartóztatják fel a kôzuhatagokat.

         A bérczi fenyônek embermagasságnyi ligetei szolgáltatják a zergék legbiztosabb menhelyeit s innen ólálkodik napestig maczkó uram is a havasi legelôkön élôsködô juhnyájak után. Nagyritkán egy-egy hiuz is megvonja itt magát. A legmeredekebb sziklákon tanyáznak a barna, fakó és szakállas keselyű. Alább a fenyves- és bükkösben ôu, vaddisznó, róka, farkas, nyest, vadmacska tanyáznak. A verôfényes déli szirthomlokzatokon mint a Retyezát ábrázatán (Faca Rtezatuluj) a Szlevej, vagy a Zenoga gyönyörű tengerszem hátterében a Saselor tetôn alpesi rózsa (Rhododendron myrtifolium) ligetei foglalják el a bérczi fenyô helyét s fôleg junius végén, augusztusban halványpiros virágukkal élénkítik a zord sziklák benyomásait. E regióban rejtôznek a turistákra majdan nagy vonzerôt gyakorló tengerszemek is, melyeknek visszavonulása után kialakuló tôzeglápok a Carex dacica és pyrenaica dús tenyészôhelyeivé válnak. Az 1800-2100 m. közt kifejlett havasalji región túl a zuzmók rideg világát feltáró omlásos szirtfalak, szédítô meredekségek és élesen kiváló tarajzatos horgos szirtfokok magaslanak fel. Ezek gyepszalagjain Ranunculus montanus, Alyssum Wulfenianum, Draba Aizoon, Viola biflora, geum reptans, G. montanum, Sedum utratum, S. repens, Saxifraga bryoides, Campanula pusilla, Gentiana verna, Poa alpina, Luzula spadica stb. kapaszkodnak meg; míg a meredek sziklaszálak lapos hegynyulványain, a téresebb szirtlépcsôzeteken a havasi rétek gyepszônyegei terülnek ki.

         Az erdôtáblák azonban mindenütt a mélyebb, völgyzugokat és szurdékokat árnyalják be, míg az ég azurjába vágódó tarajos hegygerinczen a zuzmókon kívül alig kapaszkodik meg növénytenyészet s a verôfényes oldalak századok óta havasi legelôkké vannak tervszerűleg átalakítva. Az erdôállabok fölé tornyosuló területek tehát a terméketlen, vagy havasi legelô kategóriájába tartoznak, s csupán a Kendeffy-család Malomvíz Nuksora határához tartozó 42.134 katasztrális holdnyi birtokából 11.057 holdat képeznek a terméketlen sziklák, 13.908 hold jut havasi legelôre és csak 17.997 hold az erdôség.

         A Retyezát csodás szépségét azonban nem csupán a tenyészet változatosságának köszönheti; hisz a déli Kárpátok hosszú lánczolatában a bodzai szoros ívhajlásától a mehádiai Cserna forrásvidékéig sokkal gazdagabb és harmonikusabb tenyészettel találkozhatunk akárhány helyen, de különösen a szászsebesi havasoknak az erdélyi medencze felé hullámzó lánczolataiban. Domborzati alakulás tekintetében a Fogarasi havasok, s különösen a Királykô és Bucsecs nagyszerűleg tagolt tömegei szintén méltó versenytársai hegységünknek. Azonban a magasság és mélység ellentéte sehol se jut ily éles kifejezôdésre s a fölszín configuratiója sehol ily szélsôségekben nem mutatkozik. Míg a 23 kilométernyi homlokzat két szárnya keleten a banyiczai hágó felé, valamint nyugaton a mélyen bevágódó Vaskapu hágóhoz közeledve szelíd lejtôsödést mutat: a hegység centrumát fantasztikusan alakult csipkézetek, tornyok, gulák, kúpok, tűk alakzataira szabdalta fel az athmosphaeriliák lassú évezredes munkája. E változatos szirthomlokzatot a hátszegi lapályról Szinte Gábor dévai reáliskolai tanár által felvett látóképünk, valamint a Retyezát közelében esô Izvor nevű havasi rétrôl Melka kolozsvári festô által a Rudolf trónörökös ittléte idején készített rajz szemléltetik. harmadik rajzunk a Malomvízrôl felvezetô út nyílásában átvonuló Kolczvárt, a Kendeffyek ôsi fészkét mutatja be, míg negyedik rajzunkkal a hegység tengerszemei közül az Ikertengerszemet (Zsemenye) illusztráljuk.

         A Retyezátnak az erdei természeten túlemelkedô szaggatott szirtjei szolgáltatják az alhavasi regiók kipusztulóban levô zergeállományának utolsó menedékét. Nyaranta itt lapul meg a juhfalkák után kullogó medve is; sôt nagy ritkán (mint legutóbb 1881) egy-egy hiuz garázdálkodása is észrevehetô itt. Hajdan a Retyezát vadjainak elég bô lajstromát a bölény is szaporítá, melyrôl a Kolczvárral szemben a Bölénykô (Magura Zimbruluj) is tanuskodik. Azért nagy híre vala mindig a Retyezát vadászatainak. Erdély fôurai egész táborral keltek ki s hetekig visszhangozák a retyezát bérczei a vadászkürtök hasronáját. 1881 augusztus 1-6-ig dicsôült trónörökösünk is szerencsélteté a retyezát vadászterületeit s azt a helyet, hol a Sebesvíz mellôl a Gura Zlatinál a Zenoga felé haladólag kiséretével elôször megpihent Hunyadmegye közönsége legmélyebb kegyelete tanujeléül és örök emlékezet okáért emléktáblával jelölteté meg. És nemes büszkeséggel gondol itt századok mulva is az egész hegyvidék az imádva szeretett királyfi itt jártának dicsô napjaira.

         Rudolf trónörökös vadászatának rendezését gróf Teleki Samu és báró Bornemissza Tivadar - a hegység legkitűnôbb vadászai - intézék s a fôhadiszállást a Zenoga tó téres katlanjában ütötték fel. A juhlegeltetés miatt azonban augusztus táján a zergefalkák rendesen szétrebbenve a legvadabb szurdékokban, az ú. n. surlókban rejtôzködnek. E kedvezôtlen constellatió súlyosbításához járult az idôjárás télies zordsága, olyannyira, hogy a programmszerű hajtásokat épen a legkecsegtetôbb pontokon meg se lehetett tartani. Nem csoda tehát, ha e vaddús terület összes zsákmányát 3 zerge, 1 ôz képezé s vigasztalásul szolgálhatott a rendezôségnek, hogy az elsô zergét épen a fenséges trónörökös golyója teríté le. A fenséges királyfi azonban a kedvezôtlen viszonyok daczára kitűnô hangulatban élte át a mostoha idôjárás mélkülözéseit s fogékony lelkére a bejárt terület szépségei oly maradandó benyomásokat gyakoroltak, hogy az irodalom is elébb-utóbb hasznát látja a retyezáti expeditiónak, ha a kérlelhetetlen végzet annyi szép és jogos reménynyel együtt ezeket is korai sírba nem dönti. De rövid itt létének ünnepélyességeirôl a késôi unokák is elragadtatással fognak mesélni s jámbor áhítattal halad el az utolsó oláh pásztor is a szédületes szirtfokok alatt, hol akkoriban Rudolf trónörökös daliás alakját látták délczeg kiséretével felvonulni. És szólni fog a rege az angyali jóságú királyi hölgyrôl, ki a nép közé vegyülve üdvöt, boldogságot árasztott Hátszegvidék lakossága közt s kirôl, mint egy úkori szent Erzsébetrôl, egész legendák szövôdtek már is a pásztortűzek s szegényes kunyhók körében.

         A Retyezát vidékén mutatkozó apró faluk ôsi lakossága szláv elemekbôl állhatott. A sok szláv folyó-, hegység- és hegynevet a magyarok készen itt találhatták. De a gyér s a tatárdulások után még inkább elgyérült lakossághoz magyar települôk s utóbb a királyi vajdaságokra behívott vendégek is következtek. A hátszegi királyi uradalom tartozékain kialakult kenézségek (vajdaságok) szintén hűbéri természetűek valának, mint a hogy ez a név eredeti származási helyén: a Haemus alján is hűbéresekre vonatkozott.

         A Retyezát alja épen útjába esett a középkorban "volachi" néven összefoglalt balkáni népelemek bevándorlásának. Ez a rácz, bolgár, czinczár, albán és rumén elemekbôl összeverôdött pásztornépség a tatárok dulásai után elnéptelenedett erdélyi hegyvidékeken és különösen itt a Retyezát körül megtalálhatá mindazt, a mi megszokott életmódjánál fogva boldogulásának legfôbb feltételeit képezheté. A kitűnô legelôk, erdei tanyák közelében még a mindennapi szükségletig terjeszkedô s csakúgy mellékesen űzött földmívelést is lehetségessé tevé a hegyek lábánál elterülô völgylapály. A királyi kincstár tisztán fiscalis szempontból tárt karokkal fogadja az érkezô vendégeket s a kiszakított kenézségeket liberae néven az egykori tulajdonjogra csak épen emlékeztetô potomságért engedi át. Igy Frank erdélyi vajda 1394-ben Nuksora birtokosától a hátszegi királyi várparancsnok részére évente egy ökröt köt ki s II. Ulászlónak a hátszegi várhoz tartozó összes kenéziatusok csupán 600 ezüst márkával, 200 juhval adóznak; de 1494-ben a török pusztítások fejében a 200 juhot is elengedi nekik.

         A tisztán szláv eredetű és területünkre a volachusokkal átplantálódott kenézi birtokokat azonban, mint hűbéri tulajdont, magyarok is kaphatták és kapták is idô folytával s épen vidékünkön nagyon beválik dr. Sólyom Fekete Ferencz 1) abbeli fejtegetése: hogy pusztán kenézi birtokok adományosait nem szabad azonnal az oláhsághoz számítanunk, mint azt nem csupán a nemzetiségi írók, de saját tudósaink is itt-ott megengedik maguknak. Hisz kenézi birtokokat magyar nemesek is gyakran kapnak a királyoktól s mint alább látni fogjuk, már elébb nemesi kiváltságra emelt egyéneket vegyesen jutalmaznak kenézi és nemesi javakkal.

         Igy 1443-ban I. Ulászló Joannes dictus Kende, ac Ladislaus Kendres et Nicolaus filij ejusdem nec non Kende filus Kende de Malomwyz familiares fidelis nostri dilecti Magnifici Joannis de Hunyad Szent-Péter és Reja nevű oláh birtokokat (possessiones valachiales) oly feltételek alatt adományozza és pedig Szent-Pétert illetôleg Demeterrel Hitemre kenéz fiával közösen, a minô feltételek alatt szokás ezeken a részeken más hasonló (t. i. kenézi) birtokokat bírni.(Sub illis condicionibus et servicijs, quibus alie possessiones similes in partibus ijsdem et collatione regia consernantur). 2)

         Sôt midôn a magyar közjog az idegen eredetű s a magyarság hagyományos liberalizmusával ellenkezô kenézséget kiküszöböli, még akkor is egyes uradalmakban a robotbehajtó közegek czímzésében Hátszegvidéken a kenéz elnevezés fenn tudja magát tartani. Igy egy 1559-iki okmányban Petrus kenezius Valentini Posay in Walljedelse, épen Hátszegvidékérôl s a régebben Havaspatakának, Pataknak nevezett helységbôl örökíti meg e czímet. S hogy a név hányféle jelentésben öröklôdött át így, legvilágosabban mutatják a krassó-szôrényiek, kik a Retyezát tôszomszédságában a falusi bírót mind e mai napig kenéznek titulálják.

         De másfelôl az is való, hogy a XV. századig a jövevény lakosság jobbjai hôsi elszántsággal s a magyar nemességgel versengve onták vérüket az immár édes szülôföldért. Különösen Hunyadi János bizalmas emberei közül érdemlik ki számosan a különféle csatatereken le a Rigómezôig és Várnáig kitüntetett önfeláldozó hűségükkel a nemesi kiváltságot. Innen van, hogy Zsigmond királytól kezdve a nagy erôvel Magyarországra zuduló török támadások, valamint a Hunyadi-ház harczai közepette feltűnô nagy számban találkozunk a retyezátalji családok megnemesítésével.

         Mátyás alatt az állandó hadsereg szervezésével a török támadások félelmessége is szünôben van. Ő nem él különben se családja származási helyén s a trón magaslatáig nem hatolnak azok a bizalmas kötelékek, melyek dicsô atyját fegyvertársaihoz fűzték. Az általa adományozott nemesi birtokoknál azért ismét a fiscalis érdekek lépnek elôtérbe s ô újra a királyi kincstárra jövedelmezôbb kenéziatusok osztogatásához fog.

         De a kereszténység hitvédôjének, a nagy Hunyadi Jánosnak elôrelátó bölcsesége már oly szerencsével megalkotá itt a nemesi osztályt, hogy a török-tatár dulások viharai s a változott társadalmi-politikai helyzet mostohasága közepette bár számban, vagyoni jóllétben megfogyatkozva, sôt nagy részben eloláhosodva mind e napig a maygar államiságnak legbiztosabb támaszát most is ôk képezik e fontos végvidéken.

         És épen azért, midôn egy nagytekintélyű testület színe elôtt vagyok szerencsés a Retyezát hegység tájképi szépségeirôl szólni, nem mulaszthatom el e kedvezô alkalmat a nélkül, hogy az általam csodált, s mindig lelkesedéseel emlegetett felséges tájképek mellett ne emlékezzem meg Hunyadi János hűséges bajtársainak utódairól, a névben, nyelvben sokképen átalakult s fájdalom anyagilag is devalválodott, de érzelemben még mindig rokonságot tartó retyezátalji faluk lakosságáról.

         A kultuszminisztérium elismerésreméltó készséggel sietett megvalósítani Hunyadmegye buzgóságban és hazafiui lelkesedésben párját ritkító tanfelügyelôjének, Réthi Lajosnak iskola-alapítási javaslatait, úgy hogy a legkényesebb pontokon az állami iskolai tanítók javában folytatják is áldásos missziójukat. Egy országszerte csodálattal emlegetett, s csak legutóbb is fejedelmi kulturális alapítványáért magasztalt fôúr: az algyógyi kastély nagynevű ura, gróf Kun Kocsárd középiskolai alapítványokkal gondoskodik arról, hogy a kaputos osztályt a nemzetségi intézményeknek szeparatikus eszméért lelkesülô neveltjei a közélet mezejérôl teljesen ki ne szoríthassák. Mindezzel azonban a teendôk végtelen sora csak meg van kezdve, úgyszólva ki van jelölve s a táesadalom éberségének, a kormány jóakaró gondosságának együttes munkájára rendkívül sok alakban rászorul ez a vidék, hogy az egykor itt virágzott egységes magyar társadalomnak bár halvány mását visszavarázsolhassuk.

         De nem fűzöm tovább már is túlhosszúra terjedt fejtegetéseimet, hisz e nehány, töredékes észrevétel s száraz színtelen vázlat is meggyôzhet mindenkit a felôl: hogy a Retyezát és vidéke a mívelt körök mindenikének rokonszenvére és érdeklôdésre érdemes s hogy azokon a tájakon a látni vágyó turista mellett az ethnologus, az állampolitikus - hogy a természettudósokról ne is szóljak - mind igen sok felderíteni valóra számíthat.

         Azért nem tudom eléggé ajánlani e szép és érdekes vidék meglátogatását, meg lévén gyôzôdve a felôl, hogy a legkényesebb igényű turistától a könnyebb sikereket áhítozó kirándulóig mindenki ép oly buzgó magasztalója lesz a Retyezátnak, mint csekélységem, ki íme a hosszadalmasságot is képes valék megkoczkáztatni csupán azért, hogy kedvencz hegységemnek itt az ország mívelôdésének, tudományosságának góczpontjában híveket szerezhessek s nyílt kifejezést adhassak annak az erôs hitemnek, hogy egy kis jóakarattal s a sajtó állandó támogatása mellett maholnap a Magas-Tátra után a Retyezátot, a Magas-Tátra jövôbeli versenytársát, tehetjük Magyarország legkeresettebb, leglátogatottabb hegyvidékévé!

    1) Vázlatok az oláh-kenézi intézmény történetéhez és ismertetéséhez, dr. Sólyom Fekete Ferencztôl. Hunyadmegyei történ. régész. társulat II. évkönyve. Szerk. Kun Róbert, Arad, 1884. 19-38. lap.

    2) Szabó Károly: A Kendeffyek a XIV. és XV. században. Századok 1868. évfolyam. Az eredeti oklevél Kendeffy Sámuel birtokában Kernyesden.


    Téglás Gábor (Brassó, 1848–Bp., 1916)

    régész, tanár, múzeumszervező, az MTA l. tagja (1888). Egy.-i tanulmányai végeztével 1871-től a dévai főreáliskola tanára, 1883–1904 között ig.-ja. Kora kiemelkedő római régésze, ókorkutatója volt. Különösen fontos munkát végzett Erdély területének régészeti vizsgálatában. A néprajzi kutatás számára értékesek bányatörténeti és D-erdélyi etnográfiai kutatásai. Elindító és fellendítő szerepe volt a Hunyad megyei múzeumi és történetkutatói munkának, a Hunyad Vármegyei Történelmi és Régészeti Társulat múzeumig.-ja, majd tb. ig.-ja volt. – F. m. Hunyad megye története (I., Bp., 1902); Szemenik és környéke (H. n., é. n.). –
    Irod. Ortvay Tivadar: T. G. (Századok, 1916).
    (Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)

     

      Petrik Lajos írása, Turisták Lapja, VIII. évfolyam 3-4. szám, 1896. Márczius-Április,
      56. oldal


      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
     


    Kilenc nap a Retyezát hegységben.


         A mint a hátszeg-váraljai állomásnál elhagyjuk a hegyszorost, kiszélesedik elôttünk a hátszegi lapály, melynek déli oldalán a Retyezát-hegység csipkés gerincze, átlag 2000 m. relatív magassággal emelkedik ki a síkságból. A szakgatott, sziklás, kopár gerincz, az erdô széléig lehuzódó hóbarázdáival, a Magas-Tátra látóképére emlékeztet, a mint azt Poprád felül láthatjuk. De a Retyezát-hegység szép gerincze csakis innen látható teljes kiterjedésében, mivel többi oldalairól a lankásan emelkedô elôhegyek elfödik. A keletrôl nyugat felé húzódó fôgerincz, keleten a Sebeshelyi hegyekkel, azon nyereggel függ össze, melyen át a vasút a Strigy völgyébôl Baniczánál (850 m.) Petrozsénybe vezet. Dél felôl, a Retyezát és a Vulkán-hegység közé mélyen benyúló Oláh-Zsilvölgy képezi a Retyezát-hegység határát és folytatólag a Lepusnik-patak, mely a Pelága alatt eredvén, miután eleinte délnyugati irányt követett, észak-nyugat felé fordulva, a mélyen bevágott Lepusnik-völgyet vájta ki. Nyugat felôl a Riumare, miután a Lepusnik-patakkal egyesült, választja el a Retyezátot a Klopativai hegyektôl. 1)

          A Retyezát-hegység egyike hazánk egyik legszebb és legvadabb hegységeinek s némileg a Magas-Tátrához hasonlít. A bükkös és magasabban fenyvesekkel borított elôhegyek után rendszerint kiterjedt havasi rétek következnek, melyeken átlag 2000 m. magasságig legeltetik a juhokat. Ebbôl a havasi régióból a hegység fôgerincze, mint körülbelül 500 m. magas, éles sziklagerincz emelkedik ki, melybôl rövid oldalgerinczek ágaznak el. Az ezen oldalbordák között fekvô katlanszerű völgyek, lépcsôzetesen emelkednek és felsô czirkuszaikban számos - mintegy 20 - kisebb-nagyobb tengerszem van elszórva. Ezek, a hófödte sziklafalakkal és a csipkézett gerinczekkel, a magas hegységet jellemzô zord, de igézô képet alkotnak.

         De a Retyezát-hegység ezen magasabb részeiben a sziklák málása már elôbbre haladott, mint pl. a Magas-Tátrában; a tófalak már nincsenek oly határozottan kifejlôdve és nem oly meredekek, mint a hogy a Magas-Tátrában szoktak lenni s így a völgykatlanokból lefolyó tóvíz csak számos kisebb kaszkádot képezve, zuhan a meredek völgyekben lefelé, s hiányoznak ott a magasabb vízesések, melyek éppen a Magas-Tátra völgyeit annyira széppé teszik. A Retyezát-hegység magasabb völgyeit és sziklás oldalfalait rendszerint kôomladékok borítják, de a glecsereknek nyomait, a moraenákat nem találhatjuk, habár fel kell tételeznünk, hogy abban a korszakban, mikor a Kárpátok magasabb völgyeiben hatalmas glecserek terjedtek el, a Retyezát-hegységet is örökös hó borította. Valószínű azonban, hogy a völgyek rövidsége miatt a hó nem tömörülhetett glecserjéggé. 2)

         A Retyezát-hegység geologiai viszonyait Inkey Béla, m. k. fôgeologus, a déli határhegység alapos ismerôje, részletesen tanulmányozta. E hegység geologiai viszonyai különben igen egyszerűek. Az Oláh-Zsilvölgy és a Strigyvölgy közé beékelt hegység másszívja gránitos gneisz, melyet úgy észak felôl, mint dél felôl palás kôzetek (palás gneisz, muskovitos biotit-pala, chloritos tálkos-pala és chlorit-pala) öveznek és csakis a Lepusnik-patakon túl, a Stenuletyét alkotja krátakori mészkô, melynek nyomait Inkey a jobb parton a Secheru nevű völgyrészletben is megtalálta.

         A Retyezát-hegységet turista szempontból mindeddig csak nagyon hiányosan ismertették. A S. K. V. évkönyveiben dr. Lehmann (Berlin 3)) és Levitzky K. 4) írták le retyezáti kirándulásaikat, de ezek csakis a Retyezát-csúcs és a Zanogató körül fekvô részekre terjednek ki. A sajnosan oly korán elhunyt fáradhatatlan Primics György a M. K. E. évkönyveiben 5) is közölte a Retyezát-csúcsra tett kirándulását, mely közleményében leginkább a Riusor-völgynek geognostikai viszonyait ismertette. Téglás Gábor a Turisták Lapjában is közölt felolvasásában 6) pedig csak általánosságban írja le a hegységet és leginkább Hátszeg vidékének kulturális történetével foglalkozik.

         Ily kevés útmutatással nehéz volt részletes úti programmot megállapítani, mikor mult nyáron nagyobb Retyezát-túrra készültem, de különösen azért is, mivel a turista e hegyégben a tisztátlan stinákon (pásztorkunyhó, kosár) kívül csakis a Zanogatónál lévô vadászkunyhóban találhat hajlékot. Úti programmom megállapításakor mint amateurfotográfus oly kiinduló pontot kelletett keresnem, a hol podgyászomat hátrahagyhattam és a hova a lemezek kicserélése végett lehetôleg minden nap visszatérhettem.

         Malomvíz, a Retyezát-túroknak rendes kiinduló pontja nem felel meg e czélnak, mivel onnan a hozzá legközelebb esô Retyezát-csúcs megmászása is legalább másfél napba kerül. Én követtem tehát Inkey Béla úr tanácsát és hosszabb idôre élelmiszerekkel ellátva, a Zanogatónál telepedtem le és onnan tettem meg az egyes kirándulásokat. Az egész kirándulásra, melyet 8-10 napra terveztem, már Budapesten szereztem be a konserveket, melyekkel egyedül, hosszabb idôre függetlenné tehetjük magunkat. Ezeket is úgy válogattam össze, hogy élelmezésemben a kellô változatosság meglegyen.

         A borsó- és rántott levesen és különféle húskonserveken kívül tehát halféléket és a strassburgi konservgyár pikáns készítményeit is választottam. Kevés cognacon kívül szeszes italt nem vittem magammal, hanem csak teával és csokoládéval éltem, mely utóbbihoz a teejt a Zanogatótól körülbelül 3/4 órányira fekvô stinából szereztem. Élelmiszerkészletemet Hátszegen még szalámival és sajttal egészítettem ki, Malomvízen pedig még tojást is szereztem, melyeket a vezetôk fôzôedényükben igen jól elcsomagoltak. Erdélyben a turistának a vezetôk élelmezésérôl nem kell gondoskodnia. Embereim a magukkal hozott túróhoz egy birkát vettek s én csak spiritust és dohányt szereztem számukra. Dicséretükre mondhatom, hogy a malomvízi nép igen józan és igénytelen. Legjobban mutatja ezt az, hogy a teljesen rájuk bízott szeszszel nem éltek vissza, hanem maguk osztották ki a naponkinti adagot és úgy gazdálkodtak vele, hogy még az utolsó napra is maradt.

         Oláh kisérôim különben is mindig szolgálatkészek és jókedvűek voltak és a hogy a munkában egyformán osztozkodtak, épp oly testvériesen osztozkodtak minden eledelmaradékban, melyet nekik juttattam. Csak a konservek pléhdobozait igyekeztek egymás elôl elkaparítani és élelmes tolmácsom, ki rendesen már elôre elkérte, az elsô napokban legjobban járt. Midôn azonban egy alkalommal megint a dobozok miatt veszekedtek, a csak oláhul tudó vezetôm kezének öt ujját szemem elé tartva, második kezének mimikájával megmagyarázta, hogy öt kis gyermeke van otthon - ez idôtôl fogva magam osztogattam el a kiűrített pléhdobozokat és bôven gondoskodtam vezetôm apróságairól.

         Mikor mult év julius 3-án Budapestrôl elindultam, oly változó, zivatarra hajló volt az idôjárás, hogy elôbb Petrozsényba mentem, kisebb kirándulásokkal kihúzván az idôt, abban a reményben, hogy a Medárd-napot követô 40 nap letelte után az idôjárás majd csak javul. A régi parasztszabály ez alkalommal ténylegesen bevált s midôn a Paring-hegység és Petrozsény vidékének bejárása után 12-én Hátszegre visszatértem, szebb napok következtek és egész Retyezát-túrom ideje alatt eléggé kedvezett az idôjárás.

         A malomvízi viszonyokat nem ismervén, 13-án elôzetesen felkerestem Schuster András ny. fôerdész urat, kihez hagyományszerűen minden Retyezát-turista tanácsért szokott fordulni. Schuster úr szívesen is fogadott, de mivel hosszabb idôre akartam a Zanoga-kunyhót igénybe venni, aggályai voltak az iránt, hogy a vadásztársaság elnökének nem lesz-e az ellen kifogása.

         Szerencsémre Inkey Béla úr éppen akkor Boldogfalván tartózkodott és a tôle nyert ajánlólevéllel elhárítottam ezt az akadályt is, úgy hogy másnap délután már teljes fölszereléssel mehettem Malomvízre, hol az indulás elôtti éjjel Schuster úr vendégszeretô házánál töltöttem, miután az est folyamán a vezetôket és lovakat megrendeltük. 7)

         Kisérôim a lovakkal másnapra csak 7 órára voltak megrendelve, mivel Schuster úr azzal bíztatott, hogy a Zanoga-tavat még akkor is elérhetem, ha késôbben is indulok. Ebben bízván, nem is siettem az indulást, de végre mikor mégis már ideje lett volna, ugyanazok a mindennapi akadályok merültek fel, melyekkel meg kell küzdenünk, ha Erdélyben lovakkal rándulunk ki. Minenekelôtt hiányzott a harmadik kisérôm, egy szomszédközségben lakó legény, kit fôképpen csak azért fogadtam, mivel magyarul tudott. Az idô pedig csak múlott és tolmácsom nem jött el; mint késôbben kiderült, csak azért nem, mert lovát is el akarta volna hozni, a melyre azonban már nem volt szükségem. Végre hamarjában még harmadik kisérôt szereztünk és így nagy késedelemmel, tolmács nélkül kellett indulnom. Tolmácsom harmadnapra jött utánam, mikor már különben felesleges lovát is elhozhatta.

         Malomvízrôl 14-én 9 1/2 órakor indulva, áthaladtunk a szomszédos Gurény községen, mely a Riumare-völgy torkolata elôtt fekszik.

         A Riumare-völgyben egészen a Gura Zlata (Zlata torkolata) nevű helyig, mindig jó ösvényen, a patak mentén haladtunk, mely helyenkint habzó kaszkádokban rohan le sziklás medrében. A völgyben sziklás oldalfalak váltakoznak szép erdôs lejtôkkel és itt-ott az oldalvölgyeken át már a havasok is elôtünnek. De ha három órán át rossz nyeregben ülünk, a legszebb völgy is egyhangúvá válik és szívesen szálltam le gebémrôl, hogy a Gura Zlata nevű kis erdei réten a szokásos pihenôt megtartsuk.

         E helyen a Zlata-patak, mely a Retyezát-csúcs és a Zanoga-csúcs között fekvô völgykatlanokból eredô patakok egyesülése által keletkezik, a Riumare.patakba ömlik. Az erdô közben fekvô kis rét igen alkalmas hely a táborozásra és míg a lovak ott legeltek, kényelmesen nyujtózkodtam árnyas fák alatt a puha gyepen. Vezetôim is igen jól érezhették magukat és így itt is tovább idôztünk, holott a késô indulás miatt mér sietnünk kelletett volna. Végre megint fölszereltük a lovakat és folytattuk most már emelkedô útunkat. Eleinte sűrű bükkös erdôben haladtunk s a mint lassankint emelkedtünk, fenyvesek is vegyültek már a lombos fák közzé, míg végre a Verfu Cioca-gerinczéhez közeledvén, szép fenyves erdôbe kerültünk. A gerinczhez közel az út mellett egy óriási, derekában letört fenyô tünik fel, melynek törzsébôl fiatal fa hajtott ki. Az odvas törzsben pedig oly nagy űr van, hogy benne menedéket is találhat a vándorló. Innen meredeken kanyarodik fel ösvényünk a Verfu Cioca-tól a Zanoga-lapály felé húzódó gerinczre, melybôl már szabad kilátást nyertünk a Riumare-völgyre és a délnyugatra fekvô hegys´gekre. Útunkat innen a Stina Aragyes (a térk. hibásan Stina Rades) 8) felé folytattuk.

         A Stina Aragyessel szemben kisérôim az erdô szélén megálltak és éjjeli táborozásra készültek. Hiába bíztattam ôket, hogy menjünk a Zanoga-tóig; azzal álltak elô, hogy a lovak fáradtak és hogy nappal már úgy sem érhetjük el czélunkat. Ebben igazuk is volt, mert már 6 1/2 óra elmult és nem vettem tekintetbe, hogy Erdélyben zónaidô szerint csaknem egy órával korábban nyugszik le a nap mint Budapesten. Atz idôjárás különben kedvezônek igérkezett és így belenyugodtam és készültem a bivouakhoz, melyet, ha kellô idôben indulunk, elkerülhettem volna.

         Eléggé jól töltött éjjel után másnap reggel 5 óra 45 perczkor folytattuk útunkat a Zanoga felé. Táborunkból felkapaszkodtunk most már ritka erdôben és késôbben henyefenyô között vezetô úton a Zanoga-lapályra, hol megint jó ösvényen, mindig a szabad kilátást a délben fekvô határhegységre (Paltina, Borescu, Branulj) élvezvén, folytattuk útunkat a zanoga-nyeregig (8 órakor), hol egyszerre alattunk láttuk a nagy katlanban fekvô tavat a mellette lévô kis kôkunyhóval, melyet a nyeregrôl kis fél óra alatt értünk el.

         A Zanoga-kunyhó (1973 m.) fazsindelylyel födött kôkunyhó, mely hosszában közfallal két részre van osztva, mi által két egyforma nagyságú hosszúkás szoba keletkezik. Mindegyiknek külön-külön bejárata van és kandallószervű tűzhelylyel van ellátva. Hibája a kunyhónak fôleg az, hogy mély fekvésű, alig 40 cm.-nyire a tó tükre felett és így nedves. Egy durva asztalon kívül más berendezése nincsen. Egy ott talált faládát szék helyett a kandalló elé tettem, nehány deszkán - valószínűleg egy második asztal maradványai - ágyamat vetettem meg törpefenyôágakból és ezzel be voltam rendezve egy heti tartózkodásra.

         A kirándulásokat, melyket innen tettem, nem szándékozom naplószerűen, kronologikus sorrendben leírni, mivel ezek sorrendjének megállapítására az idôjárás is befolyással volt és arra is voltam tekintettel, hogy a nagyobb túrokat kisebbek kövessék. Czélszerűbbnek tartom tehét, ha a Zanoga-tótól tehetô túrokat rendszeresen, egymásutáni sorrendben írom le.

         A Retyezát-hegység délnyugoti részérôl és a szomszédo déli és nyugati hegyekrôl igen jó áttekintést nyerhetünk, ha a Zanoga-tótól délnyugat felé húzódó fensíkszerű, széleshátú gerinczet (a térk. Verfu Zlata) körüljárjuk.

         A Zanoga-tótól a malomvíz felé vezetô úton felmentünk a Zanoga-lapályra, hol délnyugati irányban a Stina Aragyes feletti czirkusok szélein elhaladva dél felé fordulva eljutottunk a térképen Verfu Zlatának nevezett gerincznek 2151 m. magas (a térképen névtelen) csúcsára, melyet vezetôm Verfu Aragyesnek nevezett. Ez a csúcs csak kisé emelkedik ki a gyepes hegyhátból és úyg mint a Retyezát-csúcsoknak nagy része csak egymásra hányt kôtörmelékbôl áll. Errôl a pontról igen szép a kilátás a Riu mare-völgyre, a szomszédos nyugati hegységre és a Lepusnik-völgyön túl a déli határhegyekre, melyek közül különösen a Branul (2028 m.) és a Verfu Borescu (2160 m.) és a Paltina (2145 m.) alatti sziklás völgykatlanok tünnek fel. A csúcsról déli irányban a Secheru-katlanok felé ereszkedtünk le és a fensík déli oldalán, a Lepusnik felé nyíló katlanok szélén, majd a Zanoguza-katlan szélén tértünk vissza a Zanoga-nyeregre. Ez az egész körút, melyen a Riumare-völgyet, Lepusnik-völgyet, a Zudele-völgyet (térképen Par Zudele) és az ezek felé nyíló czirkuszokat, úgymint az említett völgyeken túl emelkedô hegyeket áttekinthetjük, inkább csak sétaszámba megy, mivel leginkább a fensík lankásain járunk s körülbelül 5 óra alatt megtehetô.

         Ugyancsak igen könnyű és a hegységrôl jó áttekintést nyujtó kirándulást tehetünk, ha a Zanoga-nyeregrôl kiindulva a Zanoga-lapályon észak felé tartunk a Verfu Zanogáig (2262 m.) és onnan a gerinczen a Saselorig (2278 m.) vagy egészen a Steveiu-nyeregig megyünk végig.

         Ez az egész gerincz könnyen bejárható, mivel a kôomladékos csúcsok csak kevéssé emelkednek ki a gerinczbôl és csak a csúcsok északi oldalain vannak meredek sziklafalak. Ezen gerincz vándorlás alatt szabad kilátást élvezünk dél felé és nyugat felé, míglen észak felé a Retyezát-csúcsot és a Verfu Bukurát látjuk, közvetlen alattunk pedig a Zlata-völgy felé nyíló sziklás czirkuszokat számos tavaikkal. Legmeredekebb és legvadabb a saselor északi oldala, mely szakgatott sziklafallal emelkedik ki a Zlata-völgybôl.

         A Zanoga-tó felett fekvô gerinczrészrôl bárhol lemehetünk a Zanoga-tóhoz és így gerinczvándorlásunkat - mely 4-6 órát vesz igénybe - tetszésünk szerint bárhol félbeszakíthatjuk. A turista ezen két túr egyikét a Malomvíz felôl jövet vagy menet közben kis kitérôvel is megteheti.

    (Folytatása következik.)


    1) A Retyezát-hegység nyugati határának megállapításában a nézetek eltérnek, így pl. Téglás Gábor a Klopativai hegyeket egészen a Vaskapu-hágóig a Retyezáthoz számítja.

    2) Dr. Lehmann a Retyezát-hegységben mindenütt a glecserek nyomait vélte felismerni, de ezzel szemben Inkey Béla csakis a Sibiseli völgyben talált a glecserkarczolatok bizonytalan nyomaira, moraenák pedig teljesen hiányoznak e hegységebn. Lásd: Inkey Béla: Az erdélyi havasok az Oltszorostól a Vaskapuig. É. a Term.-tan körébôl. Magy. Tud. Ak. XIX. k., 1. sz., 1889. és Dr. Staub M.: Magyarország jégkorszaka és flórája. Földt. Közl. 1891. évf. 10. l.

    3) S. K. V. évk. 1885. évf. 194. old.

    4) S. K. V. évk. 1889. évf. 8. old.

    5) M. K. E. évk. 1881. évf. 223. old.

    6) T. L. 1890. évf. 106. old.

    7) A Retyezát-turisták rendesen Schuster András ny, fôerdész úrhoz fordulnak tanácsért és magam is köteleségemnek tartom, hogy e helyen is megköszönjem azt a szívességét, melylyel kirándulásomat elôsegítette. De a ki esetleg Schuster urat nem találná otthon, bátran fordulhat Metzli fôerdész úrhoz is, kit mint igen elôzékeny úriembert volt szerencsém megismerni és ki a vezetôk megszerzésénél is szívesen fog a turistáknak kezére járni; a ki pedig Schuster úr vendégszeretô házát nem vehetné igénybe, az a malomvízi kereskedô- és vendéglôsnél is találhat éjjeli szállást.

    8) Az 1:75,000-es katonai térképen az elnevezések legnagyobb része hamis vagy meg nem felelô helyre van írva. A következôkben a zárjelben lévô hibás elnevezések mindig az 1:75,000-es térképre vonatkoznak. A Retyezát-hegység nomenklaturájának helyes alkalmazását különösen az is nehezíti, hogy az oláh nép nem annyira a csúcsokat mint az egyes völgyrészleteket vagy hegyoldalakat látja el külön nevekkel, melyek rendszerint bizonyos bérbe adandó legelôterületre vonatkoznak. A Zanoga-lapály délnyugatra kiágazó széles hátú gerinczét a térkép Verfu Zlata-nak mondja, az ottani pásztornép pedig ezt a nevet nem használja, hanem Aragyes-nek mondja, a Stina Aragyes körül lévô egész a gerinczig terjedô hegyoldalt (térk. Fáta Radesului), Secheru-nak a Stina Secheru körül a Lepusnik-pataktól a gerinczig (térk. Verfu Zlata) terjedô lejtôt stb. Sok név pedig meg nem felelô helyekre van beírva. Pl. A Verfu Zudele nem létezik, hanem az onnan a Lepusnik felé húzódó völgyet Zudele-nek (vagy Zsudjele) hívják. A Steveiu (2381 m.) helyén a Verf. Steveiu volna alkalmazandó. A Verf. Steveiu-nek mondott a Steveiu-csúcstól délre húzódó gerinczet pedig a Steveiu vagy Steveiu-havas elnevezés illeti. A Buta mare és Buta mice nevek pedig a Sculora-val fölcserélve vannak. A Verf. Papusi nem a gerinczet, hanem a 2443 m. magas (a térk. névtelen) csúcsot illeti. A Verf. mare helyes neve Vaszijel (Vaseleiu), a Pelága mellett a fôgerinczen lévô csúcs pedig, melyrôl a Vaszijel gerincze kiágazik ( a térk. névtelen) a Gálles. A térképen Riu ruso-nak mondott völgynek helyes neve Riusor. Helytelenek továbbá a Drechsano és Boresco nevek stb., melyeknek végén az o helyett u betűnek kellene lennie. A hegygerinczek egyik oldalát rendszerint Fata-nak (arczulat), a másodikat Costura-nak mondják. A most felsorolt helyreigazításokat Inkey Béla úr volt szíves velem közölni.
     
    • Petrik Lajos (1851. december 5., Sopron -- 1932. június 7., Budapest)

      Turista, hegymászó, fényképész, vegyész, a budapesti Felső Ipariskola kémiai technológia tanára és igazgatója, a budapesti Iparművészeti múzeum főgondnoka, királyi tanácsos, több magas kitüntetést kapott. A műegyetemet Graz-ban végezte el, kerámiai kutatásokkal foglalkozott.

      1891. július 28-án Faith Mátyás és Faith István szepesi hegyivezetőkkel elvégezte a Karbunkulus-torony második megmászását -- ezt a megmászást akkoriban az elsőnek vélték és Petrik így is írta le a A Karbunkulus-torony első megmászása, (Turisták Lapja 1892. 1. szám) című cikkben. Valójában a Karbunkulus-toronyra elsőként Sieczka Maciej hegyivezető jutott fel már 1880 körül.

      A Tátrában sokat túrázott:
       
      • Karbunkulus-torony, az é. fal legfelső párkányán a Vörös-tavi-völgyből, (Petrik L. -- Faith J. és Faith M. vezetőkkel, 1891. július 28.)
      • A Fehér-tavi-csúcs, (Turisták Lapja, 1892. 5-6. szám)
      • A Csorbai-csúcs, (Turisták Lapja, 1893. 7-8. szám), a csúcs első megmászása,
      • A Nefcerka-völgy átjárói, (Turisták Lapja 1893. 3-4. szám és 1895. 10-12. szám)
      • A Vadorzó-hágó, (Turisták Lapja, 1894. 3-5. szám)

      Szenvedélyes fényképész volt, cikkeit saját felvételeivel illusztrálta. A Tengerszem-csúcsról és a Krivánról széthúzható, a Lomnici-csúcsról egyszerű panorámaképet készített,
       
      • A Tengerszem-csúcs, (Turisták Lapja, 1897. 6-8. szám),
      • A Tátra-Kriván, (Turisták Lapja 1898. 11-12. szám),
      • Kilátás a Lomnici-csúcsról,
      • Aussicht von der Lomnitzer Spitze, Budapest, a szerző kiadása.

      Más tátrai témájú cikkei:
      • A felkavölgyi menedékház felavatása, (Turisták Lapja, 1895. 5-6. szám),
      • A köd, (Turisták Lapja, 1896. 11-12. szám), a ködben és felhőkben keletkező jelenségekről,
      • A Jégár-nyomok az Öt-tó katlanában, (Turisták Lapja, 1899. 1-4. szám).

      A Keleti- és Déli-Kárpátokat is fényképezte és írt róluk.

      Az MTE tisztségviselője volt: 1893-1894 között az MTE Budapesti Osztály választmányának tagja, 1895-1905 között alelnöke, az MTE választmányának tagja 1896-1910 között. 1895-1909 között a Turisták Lapja egyik szerkesztője. Több tátrai hágó és völgyátjáró helyét tisztázta, a Sedilko és Suchavoda hágók első átmászója és névadója, a Furkota- és Spara-hágó feltárója. A hegyekbe többnyire egyedül járt, néha hegyivezetők kíséretében, különösen a stólai Rusznák Andrást kedvelte. Az első tátrai amatőr fényképészek közé tartozott, a Tátra nehezebben elérhető részeit is fényképezte. Neve a tátrai helyinevekben a Közép-orom csoportjában a Petrik-csúcs és Petrik-csorba helyinévben maradt meg. A Magas-Tátra mellett bejárta a Déli-Kárpátokat, Retyezátot, Paringot, Fogarasi-havasokat és az Alpokat is.

      Irodalom:
      • Déry József, Turisták Lapja 1927. 7-8. szám,
      • Négy évtized a magyar hegyek között, Budapest 1929.,

      (Forrás: A Magyar Hegymászás és Turizmus Arcképcsarnoka)

     

      Petrik Lajos írása, Turisták Lapja, VIII. évfolyam 5-6. szám, 1896. Május-Junius,
      106. oldal


      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
     


    Kilenc nap a Retyezát hegységben. 1)
    (Folytatás és vége.)


         A Retyezát-hegység keginkább látogatott csúcsa a Retyezát-csúcs (2477 m.), mely a csúcsok közül Malomvízhez legközelebbre fekszik és Hátszeg vidékérôl is feltűnik, úhy hogy neve az egész hegységre átszármazott. Ha a Retyezát-csúcsot a Zanoga-tótól keressük fel, elôször a Sleveiu és a Saselor közötti gerinczen át a Zlata-völgybe kell mennünk.

         Julius hó 16-án reggel 5 óra 50 perczkor a Zanoga-tótól indulva északkeleti irányban a Saselor lejtôjén lassan emelkedvén, két kisebb, mocsaras tómedencze mellett haladtunk el. Kis vízér mentén folytattuk útunkat, mely hóval töltött sziklás szakadékon (a térképen a Sleveiu szó S betűje felett) vezet el. Ezt elhagyván csapásra akadtunk, mely felvezet a gerinczre (a Sleveiu szó ei betűje felett), közel a Sleveiu azon alacsonyabb csúcsához, melybôl a Verfu Bukura felé húzódó - a Zlata és a Bukura völgyeket elválasztó - gerincz ágazik ki. E körülbelül 2245 m. magas nyeregre 2) 7 óra 15 perczkor érvén, az alattunk fekvô völgyön túl már láttuk czélunkat, a csonka kúpalakú Retyezát-csúcsot.

         Meredek, kôtörmelékes lejtôn északi irányban a völgybe lebocsátkozva és egy sziklás hegybordát megkerülve, 8 óra 15 perczkor a Zsemenye-tóhoz (Jemenje), a Retyezát-hegység egyik legszebb pontjához jutottunk. Ez a julius hóban még befagyott tó a Verfu Bukurától a Sleveiu felé húzódó szakgatott gerincz alatt 2040 m. magasan fekszik. 3)

         Ettôl észak felé a Retyezát-gerincz oldalán (Costura Retyezátului) felkapaszkodtunk a Retyezát-csúcs és a Verfu Bukura közötti nyeregre és innen a csúcs délnyugati oldalán folytattuk útunkat. A Retyezát-csúcs e lejtôje meredek és kôomladékos. Éber figyelemmel oly útirányt keresvén, melyen csak kevesebb vagy csak apróbb kôomladékok vannak, a csúcs felé húzódtunk, melyre 10 óra 40 perczkor fel is értünk. A Retyezát-csúcs legmagasabb pontja egy kis hosszúkás lapály, melynek nyugati szélén a háromszögelési pyrámis áll és mely pontról lelátunk a mélyen alattunk fekvô Isvoru-katlanban csillogó kis tengerszemre.

         A Retyezát-csúcs megmászói mindnyájan elragadtatással írtak az onnan kínálkozó kilátásról, csak Levitzky vallja be, hogy várakozásaiban csalódva érezte magát, mikor a csúcsot elérte és nézetét én is osztom. A Retyezát-csúcs nem kiváló kilátó pont, habár észak és nyugat felé igen messzire elláthatunk róla és tiszta idôben az egész Erdélyi Érczhegységet is áttekinthetjük. De ezek a hegyek oly távol vannak és csak alacsony domboknak látszanak, hogy voltaképen sokat nem is mutatnak. A Retyezát-hegységrôl pedig, a már, a nyeregrôl is látható északi mellékgerinczeken kívül nem látunk sokat, mert a csúcshoz közel fekvô Verf. Bukura és a Verf. Sleveiu elfödik a hegység keleti gerinczét, a déli- és délnyugati részeket pedig elfödik a szemben lévô Saselor és a Verf. Zanoga. Már pedig, én részemrôl nem azért mászom meg valamely magas csúcsot, hogy onnan kedvezô világítás mellett, egy messze falunak csillogó bádogtornyát bámuljam, hanem azért, hogy a hegység orografiai alakulásáról minél tisztább képet nyerjek. Ily czélnak a Retyezát-csúcs nem felel meg.

         Egy órai pihenés után ugyanazon az úton tértünk vissza, a melyet feljövet használtunk és 4 óra 15 perczkor megint a Zanoga-tónál voltunk. A turista azonban, ki nincsen annyira podgyászához kötve, mint az amateur-fotográfus, legczélszerűbben - a Stina Valereascán és Isvoron át - Malomvízre térhet vissza, honnan leginkább szokták a Retyezát-csúcsot megmászni. A ki Malomvízrôl - a Riusor völgyön - jött fel, átmehet a Zanoga-tóhoz, esetleges podgyászát pedig a lovakkal együtt, a Stina Valereascáról kerülôvel a Zanogához irányíthatja. 4)

         A Retyezát-hegység kétségtelen legszebb völgye, a Bukura számos tavával, melybôl a hegység legmagasabb csúcsát, a 2506 m. magas Pelagát is legkönnyebben mászhatjuk meg.

         A Zanoga-tótól julius 18-án 5 óra 30 perczkor indulva, az elôbbeni túrban leírt úton, 6 óra 35 perczkor értünk fel a Sleveiu-nyeregre, melyrôl a Retyezát-csúcs megmászása alkalmával a Zsemenye-tóhoz ereszkedtünk le. Errôl a nyeregrôl most a gerinczen a Verf. Sleveiu felé tartottunk és délfelôl megkerültük annak elsô csúcsát, melyrôl a már említett, a Zlata-völgyet és a Bukura-völgyet elválasztó gerincz a Verf. Bukura felé húzódik át. Ezen csúcs megkerülése után a Bukura-hágóra jutottunk, melyrôl a Verf. Bukura felé húzódó gerincz, melyet már a Zyemenye-tó felôl is láttunk, mint keskeny sziklafal mutatkozik, melynek rétegei csak nem függôlegesen dűlnek; mögötte pedig a Verf. Bukura és a Retyezát-csúcsok emelkednek ki. E hágóról egy meredek, gyepes pad húzódik a sziklafalon lefelé, mely végre, alig arasznyi széles sziklapárkánynyá válik. Ez az út felülrôl nehezebbnek tűnik fel mint a milyen valóságban, mert azt nem lehet látni, hogy a párkány legkeskenyebb részén is igen biztos lépcsôk vannak. E párkányról nagyobb hómezôre jutottunk, melyen a gerinczczel párhuzamosan, a Verf. Bukura felé tartottunk és végre egy a Verf. Bukurától a nagy Bukura-tó felé húzódó gyepes bordán, mely a felsô völgyet két részre osztja, keletfelé fordultunk. Innen igen szép képet mutatnak a jobb kézt, lépcsôzetesen egymás alatt fekvô felsô Bukura-tavak.

         Az említett emelkedésen keletfelé haladva, 8 órakor a nagy Bukura-tó északi partját értük el. Ez a Retyezát-hegység legnagyobb tava 2041 m. magasságban fekszik. Alakja hosszúkás és északtól délfelé terül el. Déli végérôl meredek tófalon folyik le víze a Lepusnik-patak felé.

         A Bukura-tótól keletre 2506 m. magasságig emelkedik a Pelága-csúcs, melyrôl a fôgerincz nyugatfelé húzódik, míg délnyugati irányban egy rövidebb oldalgerincz erszkedik le a tó déli széléhez. Vezetôm ez utóbiról akarta a csúcsot megmászni, én pedig közvetlenül, a két gerincz által bezárt völgybôl indultam a csúcsnak.

         Rövid pihenô után, a tó északkeleti sarkához közel, az említett völgybôl habzó kaszkádokban leszökelô patak mentén, folytattuk útunkat, egy nagy hómezô felé, mely a Pelága-csúcs alatt terül el. Ezentúl, a hegyoldalban, egy barázda látható, mely a csúcs alatt Y-szerűen ágazik széjjel. Ezen barázda jobb - tehát déli ágában - felkapaszkodtunk a délnyugati gerinczre, s rövid idô alatt (10 óra 10 perczkor) elértük a csúcsot.

         A Pelága nemcsak mint a Retyezát-hegység legmagasabb (2506 méter) csúcsa, de központi fekvésénél fogva is hálás kilátópont. Ezen a hegység fôgerinczében fekvô csúcsról áttekinthetjük az egész hegységet s különösen szépen látjuk azon gerincz keleti részét, melyet a Retyezát-csúcsról nem is láthattunk. A szemben fekvô Papusa (2433 m.) alatt tisztán látjuk azt az ösvényt, mely Pujról - csaknem a csúcs alatt - vezet át a fôgerinczen a hegység déli oldalára.

         Hogy turisták a Pelágát eddig alig keresték fel, annak csak az az oka lehet, hogy az a Zanoga-tótól vagy Malomvízrôl nehezebben hozzáférhetô, mint a Retyezát-csúcs, Puj felôl pedig megmászásának az áll útjában, hogy ott vezetôket nehezebben szerezhetünk s általában nincsen ott senki, ki a turistának útbaigazítást adhatna. Csa e sorok írása közben értesültem arról, hogy Inkey Béla úr a Malomvízrôl a Riu Sibiseli (a térk. Riu Nachisoului) mentén a Verf. Stanisóra aljáig vezetô útat, a Verf. Stanisóra és a Verf. Petrile közötti katlanban, saját költségére, egészen a fôgerinczig járhatóvá tétette. Ez az ösvény épen a nagy Bukura-tótól északra éri el a fôgerinczet, melyrôl minden nehézség nélkül a Bukurába ereszkedhetünk le. A jövôben tehát a pelágának Malomvíz felôl ezen az úton való megmászása sem kerülhet több idôbe, mint a Retyezát-csúcs megmászása.

         Visszafelé a Pelága-csúcsról 11 óra 10 perczkor indultunk, de az említett barázdán át a felsô völgykatlanba érvén, inkább a fôgerincz alján fekvô nagy hómezôkön kerültünk le a patakhoz, mivel ezeken gyorsabban haladhattunk, mint a völgy déli sziklás oldalán, úgy hogy déli 12 óra után már a Bukura-tóhoz értünk vissza. A déli irányban mutatkozó zivatarfelhôk visszatérésre intvén, már 1 óra 15 perczkor megint útnak indultunk, s 2 óra 40 perczkor elérve a nyerget, 4 óra elôtt már a Zanoga-tónál voltunk.

         A máskor oly csendes, idylikus Zanoga-tóhoz érvén - nagy meglepetésemre - nôi alakokat pillantottam meg a tó partján. Annyira szokatlan látvány volt e zord hegyvidéken, hogy csaknem azt hittem, hogy a verôfény a tó tündéreit csalta ki a zöld pázsitra. De jobban szemügyre vévén, meggyôzôdtem, hogy a bôujjas kabátú alakok, csak modernül öltözködött hölgyek. Egy kiránduló társaság érkezett a tóhoz, melyet Metzli malomvízi fôerdész út vezetett, ki fiatal, csak nemrégen Somogyból e vidékre került feleségének ez alkalommal mutatta be az új pátriát. Hogy nékem, ki itt fenn már napok óta csak oláh vezetôim társaságában éltem, milyen jól esett a kedélyes társaságban eltöltött este, azt feleslegesenek tartom leírni. Kellemes pillanatok voltak ezek, csak sajnos, nem tartottak soká. Mikor másnap reggel a távozó társaság utoljára búcsút intve, a Zanoga-nyergén szememelôl eltűnt, csaknem árvának és elhagyatottnak éreztem magamat; mit még fokozott az, hogy a szürke felhôkkel behúzódó égboltozat, esôs, unalmas, a kunyhóban töltendô pihenô napot jelzett.

         Julius hó 20-án bizonytalannak látszott az idôjárás és azért csak 8 órakor, mikor a hegyek már tisztultak, indultunk meg dél felé, hogy a Lepusnik-völgy vidékét is felkeressem. A Zanoga-tótól lefolyó patak irányában leereszkedvén, a Stina Zanoga felé vezetô meredek ösvényen folytattuk útunkat. Lejutva a völgybe (a térk. Par Zudele) és átkelvén a patakon, megint felkaapszkodtunk a Sleveiu-havasra (a térk. által hibásan Verf. Sleveiunek nevezett 2072 m. magas ponttól délnyugatra), hol egy fakeresztnél arra az útra jutottunk, mely a Sleveiu-havas hátán a Bukura felôl a Lepusnik-völgy felé vezet. Ezt az utat most délnyugat felé - mindig a Sleveiu-havas gerinczen haladva - követtük, míg a Stina Slevei-vel szemben elôször réteken, késôbben sűrű erdôn keresztül leereszkedtünk a Lepusnik-patakhoz, melynek partján 12 órakor érkeztünk meg.

         A Lepusnik-völgy sűrű fenyves erdejébôl emelkednek ki a Stenuletje mészszirtjei (a térképen meg nem nevezett Stenuletje mészszirtjei a 309. határpontról északra, a Lepusnik-patak kanyarulatánál a bal parton emelkednek ki). Ezeken havasi gyopárt akartunk gyűjteni, de a Stenuletje megmászásáról le kellett mondanom, mert délután megint rosszra fordult az idôjátás; a mészszirtek alacsonyabb részein pedig hiába kerestünk. Megeredvén az esô, 2 óra 30 perczkor visszafelé indultunk és 6 óra 30 perczkor megint a Zanoga-tónál voltunk. A stenuletjétôl különben elérhetjük a határhegység gerinczén elvezetô azon utat is, melyen egyrészt a Paltinán, Galbinán át nyugat felé haladva, a Cserna-völgyet - és végre Mehádiát is - elérhetjük; másrészt pedig kelet felé a határt követve, leereszkedhetünk Kimpulujnyag felé, az Oláh-Zsilvölgynek legmagasabb községébe. Ezeknek - különben már nem a Retyezát-hegységhez tartozó - eddig alig ismertetett vidékeknek átkutatásával és leírásával ügybuzgó turisták még szerezhetnek érdemeket.

         A Retyezát-hegységben való tartózkodásom nyolczadik napján tett kirándulásról visszatérve a Zanoga-tóhoz, szemlét tartottam élelmiszerkészletünk felett. Kisérôim kenyere fogytában és az én konservkészletem is már csak egy napra való volt. Elhatároztam tehát, hogy másnap Malomvízre térünk vissza. Julius 22-én korán reggel összecsomagoltunk, rendbe hoztuk a kunyhót és 6 órakor már megindultunk a Riu mare felé.

         Frissebben haladtunk most már lefelé; örömmel tapasztaltunk, hogy lovaink, a Zanoga legelôin való egy heti pihenés alatt, friss erôt gyüjtöttek s már 3 óra tájban minden akadály nélkül Malomvízre érkeztünk. Rövid pihenés után elbúcsúztam Schuster úrtól és kedves családjától és még estére beértem Hátszegre, hol 9 napi kóbor élet után, megint terített asztal mellett vacsoráltam és kényelmes ágyban nyujtozkodtam.

    *
    *                    *


         Ezekkel csak rövid képet adtam a Retyezát-hegységnek, de azt hiszem, hogy a turista a leírt túrok alapján mégis állíthat össze igényeinek megfelelô útiprogrammot. Csak tájékoztatásképen említek fel néhány útirányt, melyet a Retyezát-hegység bejárására alkalmasnak vélem.

         A Retyezát-hegység legszebb részérôl teljes áttekintést nyerhet a turista, ha pl. Malomvízrôl a Riusor-on át a Retyezát-csúcsot megmássza, a Zsemenye-tó érintésével a Zanoga-tóhoz megy s innen a Bukurán át a Pelagára. A pelagáról a Bukurába visszatérvén, az említett Inkey úr által ajánlott útirányban, a Sibisel mentén pedig malomvízre mehet vissza. De a Pelagáról a Papusa alatt, Puj felé vezetô ösvény is elérhetô és ilyképen a hegység keleti része us egy túrban bejárható. A lovak ez esetben a Stina Valereascáról a Zanoga-tóhoz, onnan pedig a Sleveiu-havason át, a Papusa alatt Pujba vezetô útra irányíthatók, mialatt a turista a Pelagát megmássza.

         Czélszerűnek látszik különben az is, hogy a turista a Pelagáról a Zanoga-tóhoz visszatér és a különben ismeretes és jól járható úton Kimpulujnágon át az Oláh-Zsilvölgybe ereszkedik le. De mindezeken a túrokon vagy néhányszor szabadban kell meghálnunk vagy a stinákban menedéket keresnünk.

         Az ilyen turok tehát csakis kitartó, kényelemrôl lemondó turistáknak valók és a Retyezát-hegység turistaforgalma csak akkor fog fejlôdhetni, ha e hegység északi oldalán, alkalmas ponton, menedékház lesz, melyrôl a fôcsúcsokat könnyebben elérhetjük. Ilyen menedékház felépítését az E. K. E. figyelmébe ajánlom, annál is inkább, mivel a déli határhegység többi részében a tevékeny S. K. V. már a tért elfoglalta.
    Petrik Lajos.   

    *
    *                    *


         A most befejezett czikk I n k e y B é l a úrral, a Retyezát-hegység alapos ismerôjével közöltetvén, a következôket volt szíves kiegészítésül hozzája fűzni:

         A közlemény második részének végén P. úr útirányokat ajánl a turistáknak. legyen szabad mint a helyi viszonyok ismerôje, ezen ajánlatot következôképen kiegészíteni.

         A Retyezát-hegységbe csak három olyan út vezet, melyen megterhelt ló járhat, még pedig 1. a Nagy Víz (Riu máre) mentén a Gura Zlatin át a Csókára, Aragyesre, Zenogatóhoz, onnan a Szlevej laposára, majd a Lepusnok völgyéve és onnan ismét (jó meredeken fel) a Galbina, Paltyina, Borescu és Brannj havasokra, vagyis az ország határára, illetve a cserna völgyének mentén le Herkulesfürdôig. 2. A második út Malomvízrôl a Kolczvár alatt a Kis Vízen (Riusor) fel a Valereaszkáig (honnan a Retyezát csúcsát gyalog könnyen elérjük), majd a Lensicz-havason át a Gura Zlati felé, hol az elôbbi úttal egyesül. 3. Harmadszor felmehetünk még Sibisel völgyén is, még pedig vagy Puj, illetve Szálláspatak felôl Nuksora falun át vagy Malomvízrôl a kis Vízen a Strugarig és onnan a Kapu Gyalulni havasra. Mind a két út a Lolaja-havason (erdôben) egyesül és a Petrile völgyben az erdô felsô határáig követhetô, a hol szép hely kínálkozik éjjeli tanyázásra. Itt kezdôdnék az az út, melyet ezelôtt 8 évvel járhatóvá tenni iparkodtam, minthogy azonban ez a munka soha sem fejezôdött be, ma már igen nehéz, megterhelt lóval a fôgerinczig és azon át a Bukurába eljutni. gyalog azonban a petrilei tanyától másnap reggel 2-2 1/2 óra alatt feljuthatunk a Pelyága csúcsára, melynek kilátása, a mint a szerzô helyesen mondja, csakugyan a legszebb az egész hegységben: körülöttünk az egész hegyláncz részarányosan csoportosodva, alattunk 7 tengerszem és számos völgy, elôttünk a hátszegi lapály és azontúl az Érczhegység, majd a Bihar; délre a határlánczon át a román síkság le egész a Balkánig!

         Negyedik lovas út lenne az, mely Puj felôl Korojesd falun át a vaszijel mögé a papusára és onnan a Dreksán és Sztenuletye-havasokra visz: ezt azonban mint igen hosszú unalmas és felsô részében igen rossz utat, nem ajánlhatom.

         Ha délfelôl akarjuk a Retyezát-hegységet megközelíteni, akkor induljunk ki Petrozsénybôl: vasúton Lupényig, kocsin Kimpulujnyágig, lóháton vagy gyalog az Oláh Zsil forrásáig, vagyis az ország határán fekvô Kimpu Zsilulnig, hol csendôrtanyát találunk és esetleg meghálhatunk. Másnap vagy visszamenve (fél óráig) a Scorotavölgyön át a Sztenuletyére, vagy egyenesen a határhegység élére, azaz a Galbina havasra, honnan a felsô Lepusnyikba leereszkedhetünk és azontúl a Szlevejen és Zsúdelen át a Zenogatóhoz juthatunk.

         Mindez csak azoknak szól, kik lóháton kívánnak utazni, vagy podgyászukat lóháton szállítani; mert az igazi rukkszakos turistának nem kell itt semmi utasítás, az bármelyik oldalról és úton éri el czélját; jó idôben minden este találhat fenyôfát, mely alatt tűzet rakva, meghálhat, rossz idôben pedig a legközelebbi sztinába menekül
    Inkey Béla.   


    1) A T. L. ez évi folyamának 63. lapján, a retyezát-hegység nomenklaturájára vonatkozó helyreigazításokat Inkey Béla úr szóbeli közlése alapján hallás után írtam s így megesett, hogy ezen czikkem elsô részébe néhány hiba csúszott be. Most Inkey Béla úrtól írásban nyert szíves felvilágosításának köszönhetem, hogy ezeket a hibákat e helyen kiigazíthatom: A 63. lap 8) jegyzetben a következô nevek hibásan vagy nem magyar kiejtés szerint vannak írva:

      "Zanoga" úgy hangzik mint Zenóga,
    "Zudele"     "        "        "    Zsúdele (magy.: a bíró),
    "Verfu"       "        "        "    Vurf,
    "Secheru"   "        "        "    Szeker.

         Ezen oláh nyelven rozsot (latinul: secale) jelent és szóhagyomány szerint onnan ered, hogy a törökök elôl a hegyekre menekült nép ezen laposán rozst termelt. (?)

         "Steveiu" helyett mindenütt Sleveiu írandó és Szlevej-nek ejtendô ki. Buta mare és Buta mice helyett Nagy- és Kis-Báta. Sculora helyett Szkorota (oláhosan Scorota). Pelága helyes kiejtése Pelyága, Gálles pedig Gáles-nek írandó és ejtendô ki. A hegygerinczek egyik oldalát rendszerint nem Fatanak, hanem a hegynek verôfényes, azaz déli és nyugati oldalát Fata-nak, ejtsd fácza (francziául Face), az ellenkezôt azonban nem costura vagy kusztura (a mi inkább gerinczet jelent), hanem doszú-nak, azaz hátnak (francziául: le dos) nevezik. Az 58. old. "a Stenuletyét alkotja krétakori mészkô ..." jurakori mészkô-vel helyesbítendô.

    2) Rövidség kedvéért a következôkben e nyerget Sleveiu-nyeregnek nevezem.

    3) Inkey Béla úr szerint a Zanoga-tótól közvetlen északi irányban mehetünk a gerinczre és szállhatunk le a Teunegruhoz (Fekete-tó) a Zlata-völgybe. Ez az út szerinte rövidebb, de az említett útirányomat már a szép Zsemnye-tó érintése miatt annál is inkább ajánlhatom, mivel a Fekete-tó irányában mélyebb és szélesebb ponton jutunk a Zlata-völgybe, a mely ott sűrű henyefenyôvel is van benôve.

    4) L. Levitzky útleirását. S. K. V. évk. 1889. évf. 8. old.
     

     

      Barcza Imre írása, Turisták Lapja, XLIV. évfolyam 10. szám, 1932. október, 257. oldal

      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
     


    A Retyezát csúcsain.

    A Turista Szövetség irodalmi pályázatán
    díjat nyert leírás.                                 

         Nincs szebb, mint nyugodalmas estéken boldogan emlékezni a multra s kiegyensúlyozott lélekkel megtalálni multunk szép emlékei között az örök tavasz varázsát. A hegymászó életében pedig sok olyan momentum akad, amely mint a préselt virágok illata, elkisér a késô öregkor csöndes álmodo-
    zásáig. Másnak talán semmitmondó szürke kis útirajz, nekünk egy feledhetetlen élmény visszajáró kisértete ...

         Amikor a befagyott Balatonon a rianásokat tanulmányozta néhai Lóczy Lajos professzor, mi B. E. T. E. tagok, a régi egyetemi gárda forrószívű természetrajongói, segédkeztünk munkájánál. Egy alkalommal beszédközben odavetette a tudós professzor, hogy tervbe vette a Retyezát-hegység tudományos feltárását s ebben a munkában feltétlenül számít az én hegymászói tevékenységemre is. Tetszett a megtisztelô felszólítás s azonnal a legnagyobb készséggel vállalkoztam útitársul. Szerette a férfias válaszokat, megszorította a kezemet: "Viszontlátásra a Retyezáton!"

         Elôzetesen azonban, hogy tájékozatlanságban ne találjon a megbízatás és hogy feladatomnak méltóképpen megfelelhessek, helyszíni szemle céljából egymagam néztem körül a Retyezát sziklavilágában. Leutaztam a hunyadmegyei Lupény községbe. Derűs nyári vasárnap volt. Elsô utam a tanítóhoz vezetett. Megtaláltam házát s megtaláltam ôt is, de nem a házban, hanem a kertben.

          - A legszebb helyen lelem! - mondtam. - A virágok közt.

         Elmosolyodott. Leültünk a kertben a virágok közé. Fiatal, életerôs ember volt a tanító. Természetszeretete az elsô pár szó után kiviláglott. Nagy érdeklôdéssel hallgatta tervemet. Szemeibôl is kiolvastam, hogy jó helyen kopogtattam, mert benne nemcsak a hegyekért rajongó lelket, hanem vígkedélyű, kedves útitársat is találtam.

         Örömmel jelentette ki, hogy tervem tetszik neki s hogy velem tart.

         Tudni kell, hogy - különben abban az idôben - a Retyezát turistaszempontból alig ismert terület volt. A térkép megbízhatatlan s a hegyilakók útmutatásai sem mindenben kielégítôek. De a tanító hamarosan megszervezte kirándulásunkat. Megfelelô vezetôkrôl is gondoskodott. Elküldött a csobánok (pásztorok) családjához tartozó s a hegységet ismerô legényekért. Nemsokára megérkeztek a szívós, marcona ábrázatú pásztorok, akiktôl a tanító megkérdezte: Akartok a Retyezátra jönni velünk? - Igen - felelték valamennyien. A tanító kiválsztott közülük két szemrevaló legényt s együttesen beszéltük meg a tennivalókat. De elôzetesen a templomba mentünk velük. Ez szemmelláthatóan tetszett nekik. Amikor megszólalt a kis templom harangja, már teljesen megtelt a templom ájtatos néppel s tömjénfüsttel, de megtelt a mi lelkünk is halk imával.

         Mise után a férfiak megsüvegelve köszöntöttek s egyik-másikkal el-elbeszélgettünk. Felkeressük hegyeiteket, sztináitokat - mondotuk - , hozunk egy kis vígságot, újságot a sziklavilágból. Igy egyengettük útunkat a hegyek közé.

         Másnap korán reggel útnak indultunk. A nép mindenütt jókívánságaival engedett tovább. Gyalogszerrel mentünk. Megtehettük volna az út egy részét szekéren, vagy lóháton is, de a hegymászónak igazi örömet s élvezetet a gyalogolás és az ezzel járó sok apró megfigyelés nyujt.

         Holuba-Urikányon át, a Zsil mentén, a Retyezátról nagy morajjal lerohanó hegyipatak mellett vezetô szekérúton haladtunk felfelé.

         Kellemes verôfényben ragyogott az ég, gyönyörű színpompában tündökölt a természet s az alsóbb régiókban a környezet olyan volt, mint egy mosolygó, derült, bizalmatkeltô emberi arc. Késôbb sziklák közé vájt szurdokon mentünk keresztül, ahol a kidôlt, vénhedt bükkfák örökös rettegésben tartják a túlságosan babonás járó-kelô népet.

         Kimpulun-Nyagon vagyunk, amely tipikus hegyi falu, ahol a lakosság munkaképes tagjai tavasztól ôszig a havasokon tartózkodnak s az otthont csak az öregek és gyermekek ôrzik.

         Az úton játszadozó gyermekhad közeledtünkre, akárcsak egy galambcsapat, széjjelrebbent. A kapuk aljából félénken bámultak ránk. Olyanok voltak, mint a természet vadon termô virágai. A tanító nyelvükön szólt hozzájuk s megcirógatta piros arcukat. A faluból kiérve gyönyörű bükkerdôben járunk, ahol lépten-nyomon más és más a természet képe, majd virágos pompában ékeskedô gyönyörű alpesi vidékre érünk. A réten sztina. A sztinában férfiak, asszonyok, leányok foglalatoskodnak. Itt készül a juhtúró s egyéb sajtféle. Erre az a kedves szokás járja, hogy a legények az itt dolgozó leányok közül választják feleségeiket, innen viszik boldogan az oltár elé menyasszonyaikat, akikkel azután vagy az új hegyi karámba költöznek, vagy idôvel az öregek helyét foglalják el.

         Valami titkos sugallatra - azt hiszem a templomlátogatás eredményezte - nem remélt jóindulattal fogadtak. Térkép, iránytű ugyab segítségemre voltak, de a kiágazó utak között eligazodni, az elmosódó csapások közül a helyes ösvényt megválasztani mégis helyi ismeretet követelt. Ezek a csobánok szétszórtan élnek a rengeteg közepette és egymással sajátos kiáltozásokkal érintkeznek. Néha hetekig sem látják egymást, de ha bajba kerül valamlyikük, akkor baltákkal felfegyverkezve, a havasok minden oldaláról sietnek segítségére.

         Hatalmas ôserdôben jártunk, ahol többhelyütt kúszónövényekkel körülfont, villámsujtotta bükkóriások állták útunkat. Az ismeretlen vidéken nem járatos ember napokig elbolyonghat egy-egy erdôrészlet zegzugaiban, amig emberi nyomokra akad. Amint elmarad a lomberdô, új hangulat, a fenyveserdô hangulata következett. Csodálatosan magas, sudárnövésű fenyôóriások között jártunk. Végtelen csönd ölelt körül bennünket. Hallgattuk a fenyôerdô mélyében a magány lélekzetét. Isteni fenyves ez, lépten-nyomon megannyi csodálnivalóval. Késôbb kiértünk a szálerdôbôl s a törpefenyôk régiójába kerültünk. Itt már több helyen találkoztunk havasi pásztorokkal a buja legelôkön. Beszédbe ereszkedünk velük s egyszerű életükrôl érdeklôdünk. Óva intenek a továbbhaladástól, marcona medvék, havasi rossz- szellemek veszedelmérôl regélve hosszú meséket. De mi csak mentünk tovább. Kisérôül csodálatos napsugárözönt küldött az Isten s a kék ég, meg a csillogó verôfény barátságossá varázsolja a legelhagyatottabb erdôrengeteget is.

         Egy darabig a karámok pásztorai iselkisértek s úgy búcsúztak tôlünk, mintha régi ismerôsök mennének kikutatni a Retyezát szellemének kincses sziklavárát. Egy helyen gyönyörű látvány tárult elém. Fent a madark királya, a hatalmas kôszáli sas szelte a levegôeget, körülöttünk hatalmas erdôs hegyhátak, feljebb sziklaszirtek komor birodalma. Nézegetem a Retyezát gerincvonulatát (a térkép megbízhatatlan), egyszerre csak egy zerge-családot pillantottam meg. Hosszan figyeltem távcsövemen vidám életüket, amíg egyikük - amely valószínüleg ôrt állt - észre nem vett, mire az egész család pillanatok alatt eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

         A törpefenyô után a sziklavilág s a tengerszemek régiója következik. Szép sziklamászás árán érjük el a Papusát (1800 m), majd kevés magasságvesztéssel leereszkedünk a Lapusnik-patakhoz s innét ismét emelkedve megpillantjuk a tájképileg nagyon szép Bukura-tavat (2041 m).

         A tó tükrén csodálatos színjáték. A hatalmas sziklák és azurkék ég színjátéka ez. Beszédes mély csönd lakozik itt. Ez a hely a zergék igazi tanyája, itt egészen otthonosan, szelíden legelésznek s szedegetik a gyér fűszálakat, meg a sziklák zuzmóit. A tó partján sátrat ütöttünk s hozzáláttunk vacsoránk elkészítéséhez, amely nem holmi konzervbôl, hanem ízletes pisztrángból állott. Azután megvetettük törpefenyôgallyakból álló fekvôhelyünket s nem sokára úgy aludtunk, mint a bunda.

         Másnap reggel megfürödve a hűs vízben, üdén folytattuk utunkat a sziklákon. Itt már havasi gyopár és alpesi rózsaligetek fogadtak. Kosárszámra szedhettünk volna belôlük, hiszen kezünk ügyébe nyujtogatták a szebbnél-szebb gyopárok hamvas virágaikat, de nem nyúltunk hozzájuk, hadd éljenek s csak szemünkkel cirógattuk meg a pompás virágszônyeget.

         Lelkünkben tátrai hangulat, hisz ez a hegység úgy nagyjában a Tátrára emlékeztet. Az igaz, hogy nem gránitból, hanem kristályos kôzetbôl álló tömeg, de azért mászásra alkalmas. Bízva erônkben, megkiséreljük a falmászást. Szép volt. Hárman már a gerincen vagyunk, a negyedikre került a sor. Figyelmeztetésem ellenére az oláh legény nyers erôvel, vagy mondjuk fiatalos hévvel kúszik fölfelé, egyszerre csak egyensúlyát vesztve, a levegôben himbálózott. De kötélen volt s így egy kis ijedtségen kívül egyéb baja nem történt.

         A távolság egyre fogyott s nemsokára a Bukura csúcsát (2427 m) értük el. A kép elbűvölô, a kilátás elragadó, szépsége megkapó. Alattunk festôi tengerszemek. A Fekete-tó, a Zsemienye, a Zanoga (2041 m). Szellôs idôben a mászások könnyebbnek látszottak a valóságnál s így kényelmesen gyôztük le a Pelágát (2511 m), majd egészen lassú ütemben lépegetve, a Retyezát csúcsát (2477 m).

         A csúcson áhítatos csend várakozott ránk. Felemeltük tekintetünket a magasba, derült, mosolygós ég borult fölénk. Ajkunkra tört az Isten neve s önkénytelenül mindnyájan imára hajtottuk fejünket.

         Jó Atyánk! Nélküled tévelygés lett volna életutunk, nélküled elhagyatva bolyongtunk volna az élet rengetegében s e hegység vadonában is minden lépésünk küzdelem, gyötrôdés lett volna, de Veled napsütéses volt utunk! Elbúcsúzunk a csúcstól. Fájdalmas volt a búcsú a pompás panorámától ... De hiszen az életben sem teszünk egyebet, mint folyton búcsúzunk emlékeinktôl.

         Nagy vigyázattal ereszkedtünk le a kôgörgetegek és morénák között a Fekete-tóhoz. A geológusok szerint itt valamikor firnmezô volt, de most a tó tükrén költészet s napsugár játszadozott.

         Itt nem idôztünk sokáig, hanem gerinceken, azaz a kuszturákon keresztül egy kôgörgeteges cirkuszvölgyben fekvô szép Zanoga-tóhoz (1973 m) ereszkedtünk le. Itt már megpihentünk, pisztrángot sütöttünk, amit az oláh legények ügyesen és ízletesen készítettek el.

         A tó mellôl már szekérúton, víg mókázás között ballagtunk lefelé. A Leánysírköve nevű sziklánál érdekes szirtek szegélyezik a völgyet s a patak harsogva zuhan alá. Belekerültünk ismét a fenyôerdôbe. A Zlata torkolatától szép kaszálókon keresztül árnyas erdôben, a Kroh vízeséshez, majd nemsokára Gurény nevű telepre érünk. Itt a legények szárnyra eresztették hangjukat s szebbnél-szebb helyi nótákat énekeltek. Volt nótájukban szomorú hangulat, tűnôdés, panasz, az érzelmek heves váltakozása. Gurényban elmaradtak vezetôink s a Kloptova völgyében már csak ketten ballagtunk le Malomvízre. A lakosság itt is barátsággal köszöntött. Jóhírünk errefelé is eljutott. Igy lett a gondolt hegyi túrából mindvégig egy szép, emlékezetes magashegyi sétaút.

         Többször átléptük a határt, mert az út azon vezetett keresztül, találkoztunk román tisztekkel, katonákkal, magyar csendôrökkel, de útlevelet sehol sem kértek. Mindenütt barátokként fogadtak s boldogok voltak, ha valamiképpen segítségünkre lehettek ...

         ... Más idôk jöttek. Fergeteges idôk. Jött a világháború. Eltűnt a jó viszony az emberek között, eltűnt az én kedves, fiatal tanító barátom is. Lóczy Lajos professzor pedig, aki elhintette bennem azt a magasztos érzést, hogy mindig merni kell és tenni kell, mert csak ez emelei a haza értékét, már örök álmát alussza a balatonarácsi temetôben ...
     
    • Barcza Imre (Bp., 188 – Balatonfüred, 1938. máj. 16.): a Kereskedelmi és Iparkamara főkönyvtárosa, turisztikai szakíró, bibliográfus. Számos nehéz magashegységi túra fűződik a nevéhez. Útjairól színes leírásokban számolt be. Túraszervező vándorgyűlések rendezője. Közreműködött a főváros környéki, továbbá a mátrai és bükki turista útikalauzok megírásában. Közgazdasági bibliográfiával is foglalkozott. – F. m. A magyar parlamenti választási jog legújabb irodalma (Bp., 1912); A közép-európai vámunió kérdésének irodalma (Bp., 1917); Magyar Könyvészet 1901–1910 (szerk. Petrik Gézával, II. köt., Bp., 1928) és összegyűjtötte a kéziratban maradt 1911–1920. év anyagát. – Irod. Horn Károly László: B. I. (Turisták L., 1838.)
      (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)


    Megjegyzések


       Banicza

    Kisk. Hunyad vm. petrosenyi j. -ban, (1900) 800 oláh és magyar lak., vasúti állomás, távíróhivatal, u. p. Petroseny.
    (Forrás: Révai lexikon [Keresô.hu az online lexikon])
     
       B. E. T. E.

    ~ Budapesti Egyetemi Turista Egyesület
     
       Bukura-csúcs

    ~ Vârful Bucura (2433 m)
     
     
       Bukura-tó

    ~ Lacul Bucura (2075 m)
     
     
       Fekete-tó

    ~ Tăul Negru (2025 m)
     
     
       Gurény


    ~ Malomvíz

    Malomvíz (románul Râu de Mori, németül Mühldorf): falu a mai Romániában Hunyad megyében. Községközpont, Sebestorok, Kisosztró, Nagyosztró, Osztrovel, Malomvízszuszény és Vályadilsi tartozik hozzá.
    Hátszegtől 19 km-re délnyugatra fekszik.

    1359-ben említik először Malomwyz néven. A falu feletti várhegy oldalában állnak Kolcvár jelentős maradványai. A birtokos Kende család építette a 15 .században első tornyát, mely a 16. században már vár. A töröknek sikerült elfoglalni. 1671-ben még őrség is volt benne, sorsa ismeretlen. A vár alatt 13. századi kápolna romjai állanak. A Kendeffy-kastélyban szállt meg 1881. augusztus 1. és 6.között az itt vadászó Rudolf trónörökös. 1910-ben 1086, túlnyomórészt román lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Hunyad vármegye Hátszegi járásához tartozott. 1992-ben társközségeivel együtt 4402 lakosából 4244 román, 79 magyar, 67 cigány, 2 német volt.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Hobica-Urikány

    kisközség Hunyad vmegye petrozsényi j.-ban, 1345 oláh lakossal. Határa 11.352 ha.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     


     
     
       Inkey Béla

    (Pozsony, 1847. dec. 1. – Szombathely, 1921. aug. 31.): geológus, az MTA l. tagja (1887). A freibergi bányászati ak.-n szerzett bányamérnöki oklevelet. 1891-ben a Földtani Intézetben megszervezte az agrogeológiai osztályt, amelynek vezetője lett mint az Intézet főgeológusa. 1897-től birtokán gazdálkodott. Főként síkföldi geológiával, elsősorban az Alföld geológiai felvételezésével foglalkozott. – F. m. Nagyág földtani és bányászati viszonyai (Bp., 1885); Az erdélyi havasok az Olt-szorostól a Vaskapuig (Bp., 1889); Mezőhegyes és vidéke agronóm-geológiai szempontból (Bp., 1896). – Irod. Pálfy Móric: I. B. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1924).
    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
     
       Kendeffy
       család



    Erdély egyik régi, neves családja. Eredete nem teljesen tisztázott. Egyesek a Mara és Kenderessy családokkal közös törzsből eredeztetik, mások szerint a hét magyar vezérek egyikétől, Kendétől (Kundu) származik. A családnak, mely nemességét Mátyás királytól kapta a Hátszegi-medencében volt több birtoka. Hivatalt ritkán vállaltak, inkább birtokaikat igazgatták.
    (Forrás: Várlap - Várbarátok Lapja)
     
       Kimpulun-Nyag

    ~ Kimpuluj-Nyág (Câmpu lui Neag)
     

     
     
       Kloptova

    ~ Klopotiva

    kisközség Hunyad vmegye hátzegi j.-ban, (1891) 1657 oláh lakossal.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     
     
       Kún Kocsárd

    , gróf (Algyógy, 1803. jún. 25. – Szászváros, 1895. jan. 11.): földbirtokos, művelődéspolitikus, országgyűlési képviselő. Tanult a szászvárosi, kolozsvári, nagyenyedi ref. kollégiumban, a bécsi mérnöki ak.-n, 1822-ben a marosvásárhelyi kir. táblánál ügyvédi vizsgát tett. 1823 -tól 1833-ig Hunyad vm.-nél tisztviselő. Az 1833-as erdélyi ogy.-n követ, a reformok híve, a szabadelvű ellenzék tagja. 1833-tól algyógyi birtokán gazdálkodott. 1848-ban Hunyad vm. főispánja és Szászváros-szék forradalmi kormánybiztosa lett. Részt vett az 1849-es debreceni ogy.-en. 1849 őszén elfogták. 1851. okt. 7-én kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet kegyelemből 20 évi várfogságra és teljes vagyonelkobzásra változtatták. 1856-ban szabadult komáromi várbörtönéből. Hazament Algyógyra. 1866-ban az uniós kolozsvári és pesti ogy.-en követ, 1867-ben Hunyad vm. főispánja lett. 1868-ban visszavonult a politikai életből, s kizárólag gazdaságának, ill. művelődési és ref. egyházi ügyeknek szentelte életét. 1885-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) egyik alapítója. 1888-ban pedig teljes vagyonából Algyógyon földmívesisk.-t alapított azzal a céllal, hogy a m. falvaknak a modern belterjes gazdálkodáshoz jól értő mintagazdákat neveljenek. – Irod. Dósa Dénes: A szászvárosi ev. ref. Kun-collegium története (Szászváros, 1897); Ráthi Lajos: A magyar közművelődés két bajnoka: K. K. gróf, a főúr; Szatmáry György az értelmi munka embere (Kolozsvár, 1905); Gáspár József: Az algyógyi gróf K. K. székely földmíves iskola (Magyaróvár, 1906); Sándor József: Algyógyi gróf K. K.… (Sándor József: Az EMKE megalapítása… Kolozsvár, 1910).
    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
     
       Lóczy Lajos

    (Pozsony, 1849. nov. 4. – Balatonfüred, 1920. máj. 13.): geológus, egyetemi tanár, földrajztudós, az MTA tagja (l., 1888, r. 1901, t. 1920).
    1874-ben a zürichi műegy.-en mérnöki oklevelet szerzett. Hazatérése után kinevezték az MNM ásvány- és őslénytárához segédőrnek. 1877. nov. 1-től 1880. máj. 1-ig részt vett gr. Széchenyi Béla K-ázsiai expedíciójában és beutazta Kína nagy részét. Az utazás során tett megfigyeléseit és felfedezéseit világszerte elismerték. A közép- ázsiai sivatagok eredetéről kimutatta, hogy azok kő- és homokanyaga nem tengerfenék maradványa, hanem évmilliók sivatagi felhalmozódásának következménye. A hátsó- indiai hegyláncok geológiai felépítésére vonatkozó megállapításai úttörőek. ~ hazatérése után még két évig az MNM-ban dolgozott, továbbra is segédőrként; 1883-tól mint a Földtani Intézet osztálygeológusa a bánsági hegyvidék geológiai felvételezését végezte. 1886-ban a földtan rk. tanárának hívták meg a műegy.-re. 1889-től 1908-ig a bp.-i tudományegy.-en az egyetemes földrajz tanszékének tanára, 1902-től 1908-ig a Földrajzi Intézet ig.-ja. 1908-tól, megtartva egy.-i tanári címét és jellegét, a Földtani Intézet ig.-ja. 1900-tól 1914-ig a Földrajzi Társaság elnöke. Teleki Pállal és Papp Károllyal szerk. Magyarország földtani térképét. 1891-ben az ő kezdeményezésére és vezetésével alakult meg a Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága, melynek célja a tó sokoldalú tudományos kutatása volt. A kutatások két évtizedes eredményét A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei c. műben (I – III. Bp., 1897 – 1918) tették közzé. Ebben ~ a Balaton környékének geológiai képződményeit tárgyalta. Ő kezdeményezte az Erdélyi-medence rendszeres geológiai és geomorfológiai feltárását. Jelentős érdemei vannak az erdélyi kősó- és földgázkincs felfedezésében is. Az ő felmérése és tanulmányai alapján kezdték meg a nagysármási fúrásokat. Részt vett a Mo.-i Kárpát Egyesület Bp.-i Osztályának – a későbbi Magyar Turista Egyesületnek – a megalakításában, s ennek alelnöke volt. Különféle szaklapokban több száz értekezést tett közzé. – F. m. A khinai birodalom természeti viszonyainak és országainak leírása (Bp., 1886); Gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai útjának tudományos eredménye 1877 – 1880 (gr. Széchenyi Bélával, I – III., Bp., 1890 – 97); A mennyei birodalom története (Bp., 1901); A Balaton környékének geológiája (Bp., 1910 – 16, az MTA nagyjutalmát nyerte). – Irod. Vendl Aladár: L. L. (MTA Emlékbeszédek, XX.); Cholnoky Jenő: L. L. (teljes bibliográfiával, Földrajzi Közl., 1920); Déry József: Dr. L. L. (Turisták L., 1920); Telegdi-Róth Károly: A geológus L. L. (Földtani Közl., 1949. 3. sz.); Princz Gyula: L. L. helye a magyar földrajzban (Földtani Közl., 1949. 3. sz.). – Szi. Antalffy Gyula: A Himalájától a Balatonig (r., Bp., 1964).
    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
     
     
       Lupény

    kisközség Hunyad vmegye petrozsényi j.-ban, (1891) 864 oláh lakossal, vasúti állomással, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. A zsilyi kőszénbánya társulatnak itt jelentékeny kőszénbányája van, melynek bányamértéke 1446,04 ha., évi termelése mintegy 60 000 q barnaszén. Van itt továbbá több kisebb barnaszénbánya.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)

    A Hunyad megyei Lupény 1850 -ben Lepingye, illetve ugyanabban az évben: Lupey, 1854 -ből származó dokumentum Silly Farkaspataka néven emliti. Maga a település is a XIX. század derekán keletkezett Farkasvölgy pásztortelepeiből. Létrejöttében nagy szerepe volt a szénbányászatnak. Jellemző, hogy lakóinak száma 1890-ben 864, 1900-ban már 4761, 1910-ben 8034! Ez utóbbiból 3630 magyar, 2145 román, 849 lengyel, 712 német, 466 ukrán.
    (Forrás: Az erdélyi fórum: Jelentenek valamit a városok román nevei?)
     
     
       Nuksora

    kisközség Hunyad vármegye puji j.-ban, 1028 oláh lakossal.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     
     
       Őralja-Boldogfalva

    kisközség Hunyad vármegye hátszegi j.-ban, (1891) 308 oláh és magyar lak. Ő. a Kendeffy-család ősi lakóhelye; hajdani zárdatemploma (most ref. templom) a vármegye legszebb román ízlésü temploma; érdekesek a Kendeffy-kastély termeinek fadíszítményei. Rudolf trónörökös és retyezáti vadászatai alkalmával itt lakott.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     
     
       Pelága-csúcs

    ~ Vârful Peleaga (2509 m)
     
     
       Primics György

    bölcseleti doktor, állami geologus 1878-tól 1887. okt. 1-ig tanársegéd volt a kolozsvári egyetemen, hol az ásványtant tanította; azután állam geologussá neveztetett ki a m. kir. földtani intézethez. Midőn 1893 nyarán geologiai felvételek végett a Bihar hegységeibe utazott, Belényesen szívszélütés érte s aug. 9. meghalt 43 éves korában.

    Czikkei a kolozsvári Orvos-Természettudományi Értesítőben (II. Természettudományi szak, 1881. Részletes jelentés az 1879. ésványföldtani körutamról, 1882. A Kis-Szamos forrásvidéki hegység eruptiv kőzetei, ugyanannak gránitos kőzetei, 1883. Ásványtani Közlemények Erdélyből, 1884. Az erdélyi határhegység geologiai viszonyainak és a róla készített új földtani térképeknek ismertetése, 1885. Új adatok Erdély mineralógiájához, Jelentés az évi ásványgyűjtő és geologiai kirándulásaimról); a Természettudományi Közlönynek is munkatársa volt.

    Munkái:

    1. Erdély és a hegyes Drócsa-Pietrosza hegység diabasporhyritjeinek és melaphyirtjainak vizsgálata. Értekezés a tudori fokozat elnyerése végett. Kolozsvár, 1878. 2. A Kis-Szamos forrásvidéki hegység kristályos palakőzetei. Kőnyom. táblával. Bpest, 1883. (Mathem. és természettud. Közlemények XVIII. 11.). 3. A fogarasi havasok és a szomszédos Románia hegység geologiai viszonyai. Szinezett térképpel és kőnyom. táblával. U. ott, 1883. (A m. kir. földtani intézet Évkönyve VI. 9. Németül. U. ott és kül.-ny. 1884.). 4. A keleti Kárpátok geologiai viszonyai. Két szelvénynyel és egy táblával. U. ott, 1884. (Értekezések a természettudományok köréből XIV. 4.). 5. A radnai havasok geologiai viszonyai különös tekintettel a kristályos palákra. Két táblával. U. ott, 1886. (Mathem. és természettud. Közlemények XXI. 2.). 6. Az erdélyi részek tőzegtelepei. U. ott, 1892. (A magy. kir. földtani intézet Évkönyve X. 1. Németül. U. ott, 1892.). 7. A Csetrás hegység geologiája és ércztelérei. A kir. m. természettudományi társulat megbízásából. Térképmelléklettel és 9 ábrával. U. ott, 1896.

    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
     
       Retyezát-csúcs

    ~ Vârful Retezat (2482 m)
     
     
       Rudolf
       trónörökös


    Habsburg-Lotharingiai Rudolf koronaherceg (Kronprinz Rudolf Franz Karl Joseph von Österreich-Ungarn) (Laxenburg, 1858. augusztus 21. – Mayerling, 1889. január 30.) osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg I. Ferenc József és Erzsébet királyné fia, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse. Tisztázatlan körülmények között halt meg a mayerlingi vadászkastélyban szeretőjével, Maria von Vetserával együtt. ...
    (Forrás: Wikipédia)
     

    Rudolf trónörökös, altábornagy

     
     
       Sólyom Fekete
       Ferenc


    (Almaszeg, 1839. okt. L – Déva, 1906. aug. 2.): jogász, történész. A pesti egy.-en tanult. 1864-től 1866-ig Pest vm. pilisi járásában tisztviselő, 1867-től Nagyváradon ügyvéd volt. 1869-től Bihar vm.-i tiszti ügyész, 1871-től ügyész Körösbányán, 1875-től törvényszéki elnök Déván. 1890. körül megvakult s nyugdíjba ment. Nagyváradon Tisza Kálmán baráti körébe került, és a Tisza-féle bihari pontok-nak egyik kidolgozója lett. 1867. jún. 8-tól 1869. máj. 1-ig az általa alapított balközép szellemű Bihar c. napilap felelős szerk.-je. 1879-ben megalapította a Hunyad-vármegyei Történelmi és Régészeti Társulatot, 1885-ben egyik alapítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek (EMKE). 1887-ben kezdeményezte a dévai kincstári birtokra a bukovinai székelyek egy csoportjának letelepítését. – F. m. A közönséges és a részszerű magyar egyházjog elemei (Bp., 1872). – Irod. Sándor József: Az EMKE megalapítása . . (Kolozsvár, 1910).
    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
     
       Sztrigy

    a Maros baloldali mellékfolyója Hunyad vármegyében; ered Hunyad vármegye DK-i részén, a Kudsiri havasokban; első folyása DNy-nak tart Petrosz faluig, hol irányát hirtelen megváltoztatja s ÉNy. felé foly, átszelve a Hátszeg vidéke címen ismert kies tájékot; Petrosznál egyszersmind az első erdélyi vasút petrozsényi ága is völgyébe lép, s itt is halad tovább egész a Maros völgyéig. Csopea községnél folyása ismét hirtelen változik s É-nak fordulva s ezen irányát megtartva Peski mellett a Marosba ömlik. Hossza mintegy 90 km. Jelentékenyebb mellékvize a Sebes, melyet Őralja-Boldogfalvánál vesz fel.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     
       Zanoga-tó

    ~ Lacul Zănoaga (Mare) v. Tăul Zănoaga (Mare) (1995 m)
     
     
       Zsemienye-tó

    ~ Lacul Gemenele v. Tăul Gemenele (1930 m)
     
     
       Zsil

    a Duna mellékfolyója, mely Hunyad vármegye féli részében két ágból ered; a Magyar-Zsil a vármegye DK-i határán, a Kudrisi havasok D-i oldalán fakad és DNy-i irányban folyik, majd Petrosenytől D-re fordul; Alsó-Borbatyénnél egyesülve az Oláh-Zsillel; ez utóbbi Hunyad vármegye déli határán, a Retyezát hegység Paltina csúcsa alatt fakad, s KÉK-i irányt követ. Az első hossza 20 km., az utóbbi mintegy 50 km. Az egyesült Zsil kevéssel Borbatyénen alul Románia földére lépt át és DK-i irányban siet a Duna felé. Nevezetes a Zsil völgye azon nagy kiterjedésü kőszéntelepekről, melyek ott feltárva és mívelés alatt vannak (Petroseny, Petrilla, Lupeny, Urikány).
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     


    Ajánlott irodalom