|
|||||
|
Fenyvesvölgy | ~ Ставне; Stawne |
Hajasd | ~ Волосянка; Wolosjanka |
Keleti katolikus egyházak |
A keleti katolikus egyházak a római pápával, mint Szent Péter utódával teljes egységben lévő önálló (latin szóval sui iuris, azaz „sajátjogú”) részegyházak. A nyugati (latin rítusú) részegyháztól elsősorban a liturgikus életük (és az arra épülő lelkiségük, teológiájuk, egyházjoguk) különbözteti meg őket. Hagyományosan Kelet-Európában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Indiában találhatóak, de manapság már a Föld számos más pontján is vannak ilyen közösségek, amelyek általában a helyi latin rítusú hierarchia alá rendelődnek. ...
(Forrás: Wikipédia) |
Kisrétfalu |
(azelőtt: Kis-Lucska), kisk. Bereg vm. munkácsi j. -ban, (1910) 187 rutén lak.; u. p. Beregleányfalva, u. t. Munkács.
(Forrás: Révai lexikon) |
Kôrösmezô |
Kőrösmező a Kárpátok tövében, a Bliznica (1883), a Hoverla (2061) és a Pietrosz (2022) hegycsúcsok közötti völgykatlanban, a Fekete-Tisza és a Lazescsina folyók találkozásánál, nem messze a Tatár-hágótól, Rahótól 35 kilométerre északkeletre fekszik. Lakossága a 2001-es népszámlálás szerint 8043 fő volt, ebből magyarnak 809 vallotta magát (az összlakosság 10,05%-a). Dombhát, Havasalja, Mezőhát és Moheljki tartozik hozzá.
Nevét a település onnan kapta, hogy kőrisfaerdőben épült fel. Az ukrán név a magyarból való: "jaszeny" – kőrisfa. A korabeli okmányokban először 1555-ben említik a települést Kreusmezew néven. A település és a környékén fekvő földek először a Drágffy, majd 1583-ban a Károlyi-család birtokába jutottak. 1672-ben Kőrösmező a nagybocskói kincstári domíniumhoz tartozott. Sokan szegődtek el tutajosoknak, fát, sót szállítva az Alföldre. Egy 1720-as összeírás szerint a településen 53 jobbágyudvar volt, amely 138 köböl szántóföldet és 216 köböl legelőt használt, 49 lóval, 18 ökörrel, 60 tehénnel, közel 800 juhval rendelkezett. Az 1703-1711-es szabadságharc éveiben a településen több felkelő csapat alakult Bojko Ferenc és Pintye Iván vezetésével. A XVIII. században a községbe szászokat telepítettek, akiket jelentős privilégiumokkal ruháztak fel: ingyenes földhasználati jogot kaptak és mentesültek az adófizetés alól. Ez kivívta a helyi ruszin lakosság elégedetlenségét, minek következtében a közülük alakult szegénylegények gyakran intéztek támadást a betelepülők ellen. Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc előtt a község lakosainak száma meghaladta a 2800 főt, vagyis fél évszázad alatt csaknem megkétszereződött. A községben vámhivatal, kétosztályos elemi iskola működött. A lakosok részt vettek a szabadságharcban is, a bukást követően osztrák megtorlás várt rájuk. A XIX. század végén és a XX. század elején az Osztrák–Magyar Monarchiában megnőtt a kereslet az épületfára, tutajokon való leszállítása az alacsony vízállás miatt azonban gyakran nagy nehézségekbe ütközött, sőt egyes években teljesen lehetetlenné vált. Ezért hozzáláttak a Fekete-Tisza és mellékfolyói szabályozásához. Az épületfa nagy részét 1894 után tutajokon Rahóig szállították le a folyón és ott vasúti kocsikba rakták. 1896-ban nagy millenniumi ünnepségek színhelye volt, melyek keretében a községháza előtt emlékoszlopot állítottak. 1910-ben 9795 lakosából 6824 ruszin, 1484 német és 1461 magyar volt. 1918 novemberében itt kiáltották ki a Hucul Tanácsköztársaságot. A trianoni békeszerződésig Máramaros vármegye Tiszavölgyi járásához tartozott. 1920-ban összesen 8882-en éltek itt. 1940-ben a településen élő emberek között végzett vallási kimutatás alapján képet alkothatunk a felekezetek tagjainak számáról: római katolikus: 2-3, görög katolikus: 7760, görögkeleti: 1098, evangélikus: 34, református: 411, izraelita: 1403, unitárius: 3, baptista: 4, egyéb vallású: 1. A település lakosainak száma a továbbiakban: 1944 – 12717, 1969 – 6900, 1982 – 7600, 1989 – 8000 (ebből magyar kb. 1100), 1991 – 8100 (ebből magyar kb. 900). ... (Forrás: Kárpátinfo.net) Kőrösmező (ukránul Ясіня (Jaszinya / Yasinia), szlovákul Jasyna, románul Frasin): város Ukrajnában, Kárpátalján, a Rahói járásban. Dombhát, Havasalja, Mezőhát és Moheljki tartozik hozzá. Ma 8100 lakosából 900 magyar. Rahótól 35 km-re északkeletre a Fekete-Tisza völgyében, Tatárhágó közelében fekszik. Huculvidék központja. Nevét onnan kapta, hogy kőrisfaerdőben települt, az ukrán név a magyarból való (szláv: ’’jaszeny’’ = kőrisfa). 1555-ben Kreusmezew néven említik először. Lakói részt vettek a Rákóczi-szabadságharcban és az 1848-49-es szabadságharcban is, melyeket osztrák megtorlás követett. Római katolikus egyháza 1785-ben épült. 1882-ben nyílt magyar nyelvű elemi iskolája. 1896-ban nagy milleniumi ünnepségek színhelye volt, melyek keretében a községháza előtt emlékoszlopot állítottak. Ez ma már nincs meg. 1910-ben 9795 lakosából 6824 ruszin, 1484 német és 1461 magyar volt. 1918 novemberében itt kiáltották ki a Hucul Tanácsköztársaságot. A trianoni békeszerződésig Máramaros vármegye Tiszavölgyi járásához tartozott.
![]() Kőrösmező látképe
|
Lazescsina | ~ Лазещина; Mezôhát |
Majdánka |
kisközség Máramaros vármegye ökörmezői j.-ban (1891) 3143 rutén és német lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona) Majdánka máskép (Nász Holyatin), orosz falu, Máramaros vmegyében, 550 g. kath., 7 r. kath., 50 zsidó lak., anyatemplommal. Határában van Rudavecz telep, 200 g. kath., 10 zsidó lak., nemkülönben Lopusnya, 138 görög kath., 19 zsidó lak. Van jó fenyves erdeje, sok fürészmalma, több érczes forrása, s helyben a gr. Teleki nemzetség gazdálkodó tisztsége. F. u. gr. Teleki, a kamara, Markocsány, Pogány, és több nemesek. Ut. p. Huszt. |
Máramaros vármegye ![]() |
Máramaros vármegye (németül: Maramuresch; latinul: Maramarosiensis, Marmarosiensis, Maramarusiensis): közigazgatási egység volt a Magyar Királyság északkeleti részében. A vármegye területét Ukrajna és Románia között osztották fel.
A vármegye területe mindenhol hegység, csak a középső-nyugati részén lehetett találni egy jelentéktelen völgyet, a Tisza négy-öt kilométeres völgyét, a terület többi részt a Kárpátok északkeleti csoportjai foglalták el. A vármegye legfontosabb folyója a Tisza. Északról és keletről Galícia tartomány, délről Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegyék, nyugatról pedig Szatmár, Ugocsa és Bereg vármegyék határolták. A vármegye a legnagyobbak közé tartozott. 1918-ban a vármegye északi része Csehszlovákia, déli része Románia területéhez csatolódott. A II. világháborúban a vármegye rövid időre visszakerült Magyarországhoz, ám a világháború után Kárpátalja a Szovjetunió, azon belül Ukrajna része lett. A déli része a romániai Máramaros megye része. (Forrás: Wikipédia) |
Nagyberezna |
Nagyberezna (ukránul Великий Березний (Velikij Bereznij / Velykyy Bereznyy), oroszul Великий Березный (Velikij Bereznij / Velikij Bereznyj), szlovákul Velká Berezna): város Ukrajnában Kárpátalján. A Nagybereznai járás székhelye. Révhely (Zábrogy) tartozik hozzá.
Lakosainak száma: 6200. Ungvártól 45 km-re északkeletre, az Ung folyó partján található. Neve a szláv berezna (= nyírfás) szóból származik. 1427-ben Nagberezna néven említik először. Egykori kamarai birtok, hatalmas erdőkkel körülvéve. Lakói görög és római katolikusok, valamint zsidók voltak. Görögkatolikus temploma 1792-ben épült (eredetileg fából), római katolikus kőtemploma és zsinagógája 19. század eleji. 1910-ben 2822 lakosából 1120 ruszin, 930 német, 426 magyar és 300 szlovák volt. A trianoni békeszerződésig Ung vármegye Nagybereznai járásához tartozott. (Forrás: Wikipédia) |
Nevickei vár
|
A nevickei vár területén végzett régészeti kutatások bebizonyították, hogy már a korai vaskorban lakott volt ez a vidék. Közelében egy
időszámításunk előtti IX-VIII. századból származó bronzkardot és csatot találtak. Közelében négy kurgánból álló temetkezési helyet tártak fel, amelyek még az időszámításunk előtti VI-IV. évszázadból származnak. Az egyikben hamvasztásos urnasírt találtak.
A várat a legenda szerint még a magyarok bejövetele előtt egy szláv hercegnő építette, róla nevezték el állítólag a szláv eredetű "nevisztka" (menyasszony) szóból "menyasszonyvárnak". Történelmi okmányokban a vár először 1274-ben szerepel. Bevehetetlen erődítmény volt, három oldalról mély árok védte, nyugat felőli oldala meredek lejtő tetején állt. Az alsó árok mögött állt a két kerek bástyával szegélyezett belső várfal, mögötte még egy mély árok húzódott, amely több részre osztotta a legfontosabb erődítményeket. A felső vár közepén tágas udvar állt. A nevickei vár az Ung völgyét védte. Rajta keresztül vezetett az a fontos kereskedelmi út, amely Galíciával és Lengyelországgal kötötte össze Magyarországot. Történelme során a vár sokszor cserélt gazdát. A XIV. század elején Aba Amadé birtokába jutott, aki újjáépítette, megerősítette erődítményeit. Az 1317-1318-as években azonban csapatai vereséget szenvedtek, a nevickei vár 1317-ben Drugeth János birtokába jutott, aki Károly Róbert magyar király egyik leghűségesebb híve volt. A nevickei vár a Drugeth család székhelyévé vált. Addigi erődítményei főleg fából épültek, a Drugethek azonban teljesen átépítették, falait bazaltból és andezitból faragot kövekből emelték. Az átépítés több évtizedet vett igénybe. A Nevickei vár 1602-ben a vár ura Drugeth György lett, aki jelentős szerepet játszott a katolicizmus védelmében, támogatta a jezsuita rendet. Ez felkeltette II. Rákóczi György erdélyi fejedelem haragját, aki 1644-ben elfoglalta és leromboltatta a várat. Többé nem építették újjá. Az 1691. évi úrbéri összeírás szerint Nevickén 13 telkes és 4 telek nélküli család lakott, 19 telekről elmenekültek a jobbágyok a földbirtokosok közötti viszályok, ellenségeskedések elől. Lakói aktív részt vettek II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában, többek között az ungvári vár ostromában. A kuruc felkelés leverése után sok jobbágy elmenekült Nevickéről az osztrákok boszszúja elől, ezért az 1720. évi összeíráskor mindössze 18 telkes jobbágy maradt a faluban. Bercsényi Miklós, II. Rákóczi Ferenc egyik leghűségesebb híve Lengyelországba menekült, birtokait elkobozták és azokat Nevickével együtt az ungvári királyi dominiumhoz csatolták. Lakossága lassan gyarapodott és a XVII. század végére is mindössze 39 jobbágy és zsellér családból állt, amelyek 142 hold szántóföldön és 141 hold legelőn gazdálkodhattak. A falu lassan fejlődött és továbbra is Ungmegye jelentéktelen települései közé tartozott. 1879-ben hozzáláttak a nevickei vár restaurálásához. Területén parkot alakítottak ki, kilátóteret létesítettek, emlékművet emeltek Wagner Károly ismert magyar erdész tudósnak. A restaurálási munkák elhúzódtak, kisebb-nagyobb szünetekkel egészen az első világháború kitöréséig tartottak. Akkor azonban anyagi eszközök híján ismét félbe szakadtak és soha többé nem újultak fel. A vár alaprajza a XIV. századi keletkezésre utal, de nem minden részét építették ki egy időben. A külső fal és a különálló sokszögű bástya a XIV. század végén és a XV. század elején épülhetett. A vár szabálytalan elliptikus alaprajzú, kettős védmű-rendszerrel rendelkezik, délnyugat felől két párhuzamos fallal hatszögű kaputorony csatlakozik hozzá. Főépületei a központi udvar köré épültek, délkeleti részén magas négyszögletes torony állt, amely síkmennyezettel négy szintre volt osztva. Egyik helyiségének sarkában kövezett kút áll. Déli oldalának két helyiségében kandallómaradványok láthatók. A vár előtt árok húzódik, előtte egy kerekbástyás külső fal magasodik. Ez előtt a várfal előtt még egy másik árok húzódik. A sokszögű bástya építésekor a központi épület boltozatait is kialakították, azokon érdekes fordított kulcslyuk formájú lőrések láthatók. Nevicke az ungváriak legkedveltebb kiránduló helye. Romjairól gyönyörű kilátás nyílik az Ung-vidéki tájra, tiszta napos időben egészen az Ung felső folyásáig el lehet innen látni. 1964-ben nemzetközi ifjúsági turista tábort nyitottak itt, közvetlenül az ősi vár lábánál. 1980-ban például több mint négy és félezer fiatal turista fordult meg itt Magyarországról, Lengyelországból, Csehszlovákiából és más országokból. Többször felvetődött a vár restaurálásának kérdése, érdemi döntés azonban ebben a kérdésben sajnos nem született. Pedig a nevickei vár a munkácsi vár mellett rendkívül vonzó építészeti látnivaló. (Forrás: Kárpátaljaturizmus.net (Beregszászi György)) |
Ortodox kereszténység |
Az ortodox kereszténység mind történelmileg, mind híveinek létszámát tekintve a kereszténység egyik fő irányzata, amely elsősorban az egykori Kelet-Római Birodalom területén, illetve attól keletre számít meghatározónak. Az ortodox keresztények önmeghatározása szerint az ortodoxia az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örököse, amely egyedüliként őrizte meg Jézus és a 12 apostol tanításait változtatás nélkül, úgy ahogy ezt a hét egyetemes zsinat meghatározta.
Az ortodoxia görög összetett szó, jelentése: igaz hit. Ennek tükörfordítása a szláv pravoszláv szó. Területi elterjedéséből adódóan szokás keleti kereszténységről beszélni. Magyar sajátosság a görögkeleti műszó, amely – történelmi összefüggéseit tekintve – pejoratív, kirekesztő elnevezés, és amelyet a magyarországi ortodoxok egy része mindig is visszautasított. ... (Forrás: Wikipédia) |
Peitler Gyula (Palócz) Dr |
Orvos, 1930-1942 között a Turisták Lapja szerkesztője, az MTE-nek 1928-tól tagja, 1929-1941-ig főtitkára. Sokoldalú, szervező egyéniség.
A Magyar Turista Szövetség tanácsának 1930-1938-ban tagja, elsősorban az irodalmi bizottságban dolgozott. Tagja volt az MTE Lomnici
Csoportjának, a Medikusok, a Fecskék, a Vándorfiúk és a Zsigmondyak Társaságának is. Járt az Alpokban, a Glockneren, a Tátrában, a
Dolomitokban ahol Bodnár István volt a túratársa; Bulgária hegyeiben és a Kárpátalján, valamint az Etnán. Hazai túráin
Dalmady Zoltán orvos professzorral túrázott sokat. Még 80 éves korában is túrázott, elsősorban Fábián Dénessel. Sokat publikált és előadássorozatokban vett részt. Jó tollrajzokat és grafikákat készített az általa szerkesztett kiadványokhoz turista témákban, tehetséges fotós volt.
(Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka) |
Perecseny |
Perecseny (ukránul Перечин (Perecsin / Perechyn), szlovákul Perečany): város a mai Ukrajnában Kárpátalján a Perecsenyi járás székhelye.
Ungvártól 20 km-re északkeletre a Turja folyónak az Ungba torkolatánál fekszik. A 6600 lakosú ősi település a középkorban a nevickei és az ungvári vár tartozéka. A 19. században udvarbírói hivatal működött itt. 1910-ben 2534 lakosából 1447 ruszin, 605 magyar és 179 német volt. A trianoni békeszerződésig Ung vármegye Perecsenyi járásának székhelye volt. Határában márványt és mészkövet bányásznak. (Forrás: Wikipédia) |
Pietrosz |
![]() A Pietrosz (2020 m), a Csornahorai-havasok legmagasabb pontjainak egyike (látkép a Hoverláról).
|
Rahó |
Rahó (ukránul Рахів (Rahiv / Rakhiv)), oroszul Рахов (Rahov), szlovákul Rachov, románul Rahău): város a mai Ukrajnában a Rahói járás székhelye.
Técsőtől 70 km-re keletre a Rahó-patak és a Tisza összefolyásánál fekszik. Rahómező (Rachová Poiana), Aknarahó (Rachová Kosulská) és Bocskórahó (Rachová Bochuvská) egyesülése. Határában 3 km-re északkeletre egyesül a Fehér- és Fekete-Tisza. Neve a Rahó pataknévből, az pedig a szláv orehov (= diós, mogyorós) szóból származik. 1373-ban Rahow néven említi először oklevél. A 17. század közepén már itt állt Jánoky Gáspár kastélya, mely a Rákóczi-szabadságharc alatt pusztult el. Iparosodása a 19. század közepén indult meg, ekkor számos német is telepedett itt le. A Felső-Tiszavölgy gazdasági, kereskedelmi és idegenforgalmi központja lett. 1792-ben és 1828-ban épültek görögkatolikus templomai. 1910-ben 6577 lakosából 4432 ruszin, 1177 magyar és 917 német volt. A 2001-es népszámláláskor lakóinak száma 15 241 volt, ebből 12%-nyi magyar nemzetiségű. (Forrás: Wikipédia) |
Rónafüred | ~ Лумшори; Lumschory; Lumsor(i) |
Rónahavas |
(~ Polonina-Rúna); az ÉK-i Kárpátok határláncolatának egy csoportja, mely Ung vármegye K-i részében az Ung és Latorca folyók völgyei közt elterül. A hegység az Ung, Lyuta, Turica és Turja völgyei által elválasztott több csoportra oszlik, melyeknek magassága többnyire 1000 m.-nél több; jelentékenyebb emelkedései: az Ung és Lyuta völgyei közt a Javornik (1021 m.), Kraszin (1031 m.) és Sztudnica (1035 m.); a Lyuta és Turica völgyei közt a Gyil vagy Dil (992 m.) és Lyutanszka Kulica (1376 m.); a Turica és Turja közt maga a P. (1482 m.); az utóbbi terjedelmes (5 km. hosszu és 3 km. széles) lapos tetőt alkot, melyhez D. felé a Mencsul (1295 m.) és Runi Pláj (1229 m.) csatlakozik; a fensík legmagasabb csúcsa a Medzi jama (1482 m.). A fensík túlnyomó részét havasi legelő borítja. A D. felé nyiló Sipotvölgyben van a gróf Széchenyi Béla által épített Bélatanya vadászlak. V. ö. Siegmeth Károly, Kirándulás a P.-ra (Magy. Kárpátegyesület XV. évkönyve, 1885).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona) |
Ruszinok |
A ruszinok (másként rutének, rusznyákok, kárpát-ukránok) ruszin nyelvű keleti szláv nép Kelet- és Közép-Európában.
A ruszinok eredetüket tekintve mind a Kárpátokhoz kötődnek: vagy még most is a Kárpátok lejtőin élnek (Kárpátalján, Kelet-Szlovákiában, Délkelet-Lengyelországban), vagy pedig onnan vándoroltak el a 18. században a Délvidékre (bácskai, illetve szerémségi ruszinok), illetve onnan vándoroltak ki a 19. században tömegesen az Egyesült Államokba és Kanadába. Kárpátalja ruszin lakossága etnográfiailag öt csoportra oszlik. Ezek:
A több országban szétszórt, mindenütt kisebbségi nemzetiségnek a korábban lezajlott szomszéd (elsősorban ukrán) nacionalizmussal is szembe kell néznie. Az ukrán nacionalisták szerint a ruszinok ukránok, nyelvük sem önálló, hanem az ukrán nyelv egyik dialektusa. Ezért – érdekes módon – a legerősebb ruszin identitással rendelkező személyek Ukrajnán kívül élnek. Mindenütt erősen fenyegeti őket az asszimiláció. (Forrás: Wikipédia) |
Szics-gárda |
![]() (Forrás: Botlik József: A Miniszterelnöki széktôl a börtönig Bródy András politikai pályája 1938 október-1939 február közt) |
Szolnok-Doboka vármegye ![]() |
Szolnok-Doboka vármegye (németül: Sollnok-Dobeschdorf) közigazgatási egység volt a Magyar Királyság keleti részében. Jelenleg Románia része.
A vármegye teljes területe hegység volt. Északon a Lápos-hegység és a Cibles csoportjai, nyugaton az Ilosvai-hegység, délen alacsonyabb hegyvidék, keleten pedig a Mezőség födte le területét. Legfontosabb folyói a Nagy- és Kis Szamosok, illetve Lápos folyók voltak. Északról Szatmár illetve Máramaros vármegyék, keletről Beszterce-Naszód vármegye, délről Kolozs vármegye, nyugatról pedig Szatmár illetve Szilágy vármegyék határolták. A vármegye 1876-ban alakult, ekkor egyesült Közép-Szolnok illetve Doboka régiók. A vármegye 1918-tól gyakorlatilag, majd 1920-től hivatalosan is Románia területéhez tartozik. Területét 1960-ban a romániai Kolozs, Máramaros, Beszterce-Naszód és Szilágy megyék között lett felosztva. ... (Forrás: Wikipédia) |
Taracköz |
(Tereszva) A közel 7600 lelkes település az itt még igencsak széles Máramarosi-medencében a Tarac és a Tisza összefolyásánál fekszik. Áthalad rajta az Ungvár-Rahó országút, vasútállomása helyben. A járási székhely Técső, ide 10 km-re van. Lakóinak túlnyomó része ukrán, ruszin nemzetiségű, de élnek itt németek és magyarok is. Ez utóbbiak száma 75-80-ra tehető.
A krónikák először 1336-ban említik. Ez idő tájt a Balk nemzetség bírja, majd átkerül a szentmihálykörtvélyesi kolostor tulajdonába. Egy ideig királyi birtok majd a Drágffyaké. A máramarosi sóbányák közelségének köszönhetően az elmúlt évszázadokban a taracköziek közül sokan vállalkoztak a só szállítására: vízi úton, tehát tutajokon, illetve szárazföldön, szekéren egyaránt. Az ártéri gyümölcsösökben megtermelt alma, körte, szilva valamint az aszalt gyümölcs jelentős része szintén vízi úton került a gyümölcsfélékben szegényesebb alföldi vidékekre. A Rákóczi-szabadságharc bukása után több hullámban német telepesek érkeztek a községbe. A XIX. század közepétől kezdődően rohamos fejlődésnek indult a fafel- dolgozó ipar. Számos fűrésztelep, valamint kisebb-nagyobb famegmunkáló üzem létesül. (Forrás: Kárpátaljaturizmus.net) |
Terebesfejérpatak |
A Tisza jobb partján elterülő település Rahótól, a járási székhelytől mintegy 20 km-re található. A községet átszeli az Ungvár-Rahó
országút. Terebesfejérpatak legfon- tosabb nevezetessége: a község határában található Európa földrajzi középpontja, illetve az ezt megörökítő emlékjel. A települést zömében ukránok, ruszinok lakják. Az összlakosság száma meghaladja a 2670 főt, közülük több mint 80-an magyarnak vallják magukat. Említése először egy 1615-ből származó oklevélben történik. Ekkor Trebusafalvának hívják. A XIX. század közepén két kisebb gyár is működik a községben: vasgyár és üveggyár. Ez utóbbit majd csak a cseh érában zárják be. Emellett több fűrészüzem is található a környéken ekkoriban. A gyárakban beindításához, működtetéséhez szakképzett munkaerőre volt szükség. Éppen ezért a XIX. században több hullámban is számos magyar és német család települt meg a környéken. A németek jelentős része elmagyarosodott. A szovjet csapatok bejövetelekor, 1944 őszén 52 magyar és német férfit hurcoltak el munkatáborba. Közülük hatan sohasem tértek haza. (Forrás: Kárpátaljaturizmus.net) |
Tiszabogdány |
(Bohdan) Ahol véget ér az ámen, szokták mondani a kárpátaljai magyarok, ha az egyik legkeletebbre fekvő szórványtelepülés, Tiszabogdány kerül szóba. A helység Rahótól 15 km-re keletre, festői helyen, magas hegyek karéjozta völgyben, a Fehér-Tisza két partján terül el (nemrég megjavították az ide vezető utat, így Rahóról gépkocsival 20 perc alatt könnyen eljutunk idáig). A település lakóinak száma meghaladja a 3300 főt, közel 50 családban beszélik még a magyar nyelvet.
Az írások tanúsága szerint a XVIII. század folyamáén a környékbeli tanyákból fejlődött faluvá. Első említése 1803-ból való. Nagyobb számú betelepülésekről a XVIII. század végi krónikák adnak hírt. Ekkor német és magyar - az erdőgazdálkodásban, a fafeldolgozásban járatos - munkaerő telepedett meg itt. Erre utal számos mai családnév is. (Forrás: Kárpátaljaturizmus.net) |
Turjaremete | ~ Тур'ї Ремети; Turji Remety |
Turjaszög | ~ Турички; Turytschky; Kisturjaszög ~ Туриця; Turyzja; Nagyturjaszög |
Ugocsa vármegye ![]() |
Ugocsa vármegye (németül: Ugotsch) közigazgatási egység volt a Magyar Királyság északkeleti részében. Területe Ukrajna, Magyarország és
Románia között van felosztva.
A vármegye területének nagyrésze túlnyomóan síkság volt. A keleti részére, a Tisza folyó bal partjára benyúlt az Alföld, míg a folyó jobb partján kisebb hegység, a Nagyszőlősi-hegység feküdt. Legfontosoabb folyója a Tisza. Északról Bereg vármegye, keletről Máramaros és Szatmár, délről Szatmár vármegye, nyugatról pedig Bereg és Szatmár vármegyék határolták. A vármegye a 19. században alakult. 1918-ban a Csehszlovák Hadsereg megszállta és Csehszlovákia területéhez csatolta, ám 1920-ban köteles volt átengednie a vármegye déli részéből romániának és Magyarországnak is meghagytak egy kis részt a vármegye földjéből. Ez a kis rész, amely Magyarországon maradt Szatmár-Ugocsa- Bereg Közigazgatásilag Egyelőre Egyesített Vármegye (azaz: Szatmár-Ugocsa-Bereg K.E.E.VM.) területéhez tartozott. A II. világháború alatt Magyarország visszakapta egykori területeinek egy részt, és Ugocsa vármegye újra létrejött egy rövid időre. A II. világháború után a visszaszerzett területeket Magyarország újra elvesztette, a vármegye legnagyobb része akkor a Szovjetunió területéhez, azon belül pedig Ukrajnához csatolódott, míg délkeleti része Románia területéhez (azon belül Szatmár megyéhez) tartozik. 1950-től a vármegye magyarországi része Szabolcs-Szatmár megye (1990-től Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) területéhez tartozik. A Szovjetunió megszűnése óta az északkeleti része Ukrajna Kárpátaljai régiójához tartozik. (Forrás: Wikipédia) |
Uzsok |
kisközség Ung vármegye bereznai járásában, (1891) 753 rutén és német lak., posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Közel a galiciai határhoz, az Ung regényes völgyében fekszik az U.-i fürdő, mely 2 fürdőházból (28 káddal) és 5 épületből (60 lakószobával), hidegvizgyógyintézetből és gyógygimnasztikai teremből áll. Égvényes vasas savanyuvize 6 forrásból fakad és leginkább vérhiány, általános gyöngeség, idegbántalmak és női betegségek ellen tesz jó szolgálatot. A fürdő Tihanyi Sámuel dr. örököseinek birtoka.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona) |
Uzsoki hágó |
Ung vármegye bereznai j.-ban, Uzsok községből vagyis az Ung völgyéből a Keleti-Beszkédeken Galiciába (Turkára) vezető hágó (869 m.).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona) |
Viski Károly |
(Torda, 1883. ápr. 14. – Bp., 1945. szept. 5.): etnográfus, egyetemi tanár, az MTA I. tagja (1945). 1908-tól Tordán, Nagyszalontán, Székelyudvarhelyt és Bp.-en volt gimn. tanár, 1919-től az MNM néprajzi osztályára került, 1922-től múzeumőr. 1940-ben a kolozsvári egy.-re kinevezték a néprajz tanárává, 1941-től a bp.-i egy.-en tanított haláláig. Több jelentős néprajzi, főleg népművészeti és nyelvtudományi tanulmányt tett közzé. Hosszabb ideig a Néprajzi Intézet ig.-ja (1941 – 45) és a Közgyűjtemények Országos Felügyelőségének vezetője volt. Györffy Istvánnal és Bátky Zsigmonddal együtt szerk. (és több fejezetét írta) A magyarság néprajza c. 4 kötetes gyűjteményét. – F. m. A tordai nyelvjárás (Bp., 1906); Székely hímzések (Bp., 1924): Székely szőnyegek (Bp., 1928); Tiszafüredi cserépedények (Bp., 1932); Hungarian peasant customs (Bp., 1932); Hungarian dances (Bp., 1937); Etnikai csoportok, vidékek (Bp., 1938). – Irod. Varga Mária: V. K. irodalmi munkássága (Index Ethnographicus, 1960).
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990) |
Vörös Tihamér |
((1882., Selmecbánya -- 1978., Budapest) Az Országos Turista Múzeum igazgatója. Természetszeretetét szülővárosából hozta magával. Előbb Vácon tevékenykedett, az MTE Váci Osztályának alelnöke volt, később az MTE választmányának lett tagja (1922-1925), majd 1926-tól alelnöke. A Magyar Turista Szövetség társelnöke (1924-1929 és 1933-1938), 1930-1932 alelnöke. 1931-ben az MTE Országos Turista Kiállitás rendezője, s a kiállítás anyagának felhasználásával hozta létre az Országos Turista Múzeumot, amely 1940 decemberében nyílt meg. Tiszteletére a Váci Naszály 652 m-es csúcsán a két világháború között felállított több emeletes kilátót Vörös Tihamérról nevezték el.
(Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka) |