Kárpátalja



A Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyása Rahó fölött


 
  • Kárpátalja

    Történelem

    Az Ukrajna délnyugati részében fekvő megye területén húzódnak az Erdős Kárpátok (újabbkori terminológiával: Ukrán Kárpátok) déli lejtői és a lábuknál kezdődő alföld. Kárpátalja északkeleten Lemberg (Lvov) és Ivano-Frankovszk megyével, délen Romániával és Magyarországgal, nyugaton Szlovákiával és Lengyelországgal határos. Területe 12 800 km2. Négyötödét hegyek borítják, és csak egyötöde síkság.

    Kárpátalja, ahol a magyar kisebbség él, a magyar állam részét képezte a X. század óta. Egységes történelmi régiót azonban egészen az I. világháborúig nem alkotott. Területe az elmúlt évszázadok során mindvégig vegyes lakosságú volt. A XIII. században kezdett bevándorolni a német városi lakosság, s ekkor költöztek be nagyobb számban a román pásztorok és a ruszin telepesek. A XVIII. században a terület etnikai arculata radikálisan megváltozott: a ruszin lakosság túlsúlyba került, de velük együtt nagy számban költöztek be szlovákok és zsidók is. Kárpátalja a mezőgazdasági termelés kedvezőtlen adottságai és a kereskedelmi kapcsolatok hiánya miatt egészen az I. világháborúig Magyarország legelmaradottabb régiójának számított, ahonnan a XIX. század végén tömegesen vándoroltak ki az emberek, s ahol az analfabétizmus is a legnagyobb mértékű volt, különösen az ortodox vallásúak körében.

    Kárpátalja ugyanakkor mindvégig fontos szerepet játszott a magyar történelemben, illetve művelődéstörténetben. A török hódoltság időszakában - a Partium részeként - viszonylagos önállóságot élvezett, s ehhez a vidékhez kötődnek a kuruckor és a Rákóczi család életének kiemelkedő eseményei is. Ennek a korszaknak a nyomait őrzi a munkácsi vár és néhány gótikus templom (Visk, Técső, Rahó) falai. Itt született később Munkácsy Mihály (1844-1906), a világszerte ismert festőművész, valamint Hollósy Simon (1857-1918), a nagybányai festőiskola híres képviselője. Az irodalmi hagyományok ápolásában elévülhetetlen érdemeket szerzett az ungvári gimnázium, amelynek tanára volt Dayka Gábor (1769-1796) költő, Fülöp Árpád (1863-1953) költő, író. A XX. század folyamán a határváltozások következtében az itt élő lakosok öt állam polgárai voltak anélkül, hogy kimozdultak volna a szülőföldjükről: - az I. világháború végéig Osztrák-Magyar Monarchiában, illetve Magyarországon, - a versailles-i (illetve trianoni) békeszerződések következtében Csehszlovákiában, - a II. világháború alatt ismét Magyarországon, - a II. világháborút lezáró párizsi békét követően a Szovjetunióban, - 1991 után pedig Ukrajnában éltek.

    A különböző államalakulatok természetesen mindig más-más nyelvű kultúra dominanciáját próbálták ráerőltetni az itt élőkre. A kárpátaljai magyar népesség a két világháború közötti polgári demokratikus Csehszlovákiában nem tudta teljes mértékben érvényesíteni kisebbségi jogait. A csehszlovák uralom alatt azonban Kárpátalja infrastruktúrája jelentős fejlődésen ment át, különösen a városok arculata változott meg a számos újonnan épült köz- és lakóépülettől. A szovjet totalitárius rendszerben a vidék magyarságának nem tartották be sem az emberi, sem pedig nemzetiségi jogait. A legsúlyosabb csapást mégis a II. világháború és az azt követő megtorlások jelentették számára. 1944-ben megközelítőleg 25 000 fő menekült el Magyarországra. A bevonuló szovjet csapatok 1944 végén több mint 25 000 főt hurcoltak el a 18 és 50 év közötti életkorú férfiak közül, akiknek egyharmada sosem tért vissza a munkatáborokból. Helyettük ukránok és oroszok ezreit költöztették be a korábban döntően magyarlakta városokba.

    Területi megoszlás: a magyar lakosság döntő többsége a 12 800 négyzetkilométer kiterjedésű Kárpátalja megyében összpontosul. A hivatalos adatok szerint itt 155.711 (saját becslésük szerint közel 200.000) főnyi magyar nemzetiségű lakos él a beregszászi járásban, valamint az ungvári, a munkácsi és a nagyszőlősi járások egy részén. Elszigetelt tömböket alkot a magyarság a Felső-Tisza vidékén. Szórványok találhatók még a Felső-Borzsa (Bilke, Ilosva), Felső-Latorca (Szolyva), Felső-Ung (Perecseny, Nagyberezna) völgyében. A magyar népesség 84 %-a azonban a magyar határ menti 20 kilométeres sávban tömörül.

    Településföldrajz: A magyarok nagy része a folyóvölgyekben, mezőgazdasági termelésre alkalmas síkvidékeken él. Általában kis lélekszámú falvakban laknak, a jelentősebb városok közül egyedül Beregszászban alkottak igen csekély többséget, a 2001-es népszámlálás eredménye alapján azonban a magyarság - ha kis mértékben is -, de kisebbségbe került. Kárpátalja legfontosabb termelési ágazata a mezőgazdaság, ám a még befejezetlen privatizáció miatt hiányzik a stabil gazdasági háttér és a tőke. A földművesek többsége kis területen elavult gépekkel, alacsony hatásfokkal és kevés nyereséggel gazdálkodik. Az ipari vállalatok jelentős része külföldi tőke bevonásával üzemel, első helyen a magyar befektetők állnak 26,6 millió $-ral, ami az összberuházások 20,5 %-a.

    A magyar kisebbség 75 %-a kistelepülésen él, s az anyanyelvű iskoláztatás korábbi hiánya miatt döntően alacsonyabb társadalmi presztízsű foglalkozást űz, ezáltal nagyobb mértékben ki van téve a munkanélküliség veszélyének, mint az ukrán vagy orosz nemzetiségű állampolgárok. Kárpátalja a munkanélküliség tekintetében az egyik legrosszabb helyzetben levő ukrajnai megye: egy létrehozott munkahelyre kb. 80-100 munkanélküli jut. A lakosság átlagbére is alatta marad az országos átlagnak (havonta kb. 30 $). Kitörési lehetőséget biztosít a falusi turizmus fejlesztése, ami a Bereg-vidék településein kívül (Bene, Csetfalva, Bakta) a Felső-Tiszavidék festői szépségű községeiben, pl. Visken indult virágzásnak.

    Kulturális élet. Ebben az etnikailag igen tarka régióban a magyar kultúra a XX. században fokozatosan elveszítette meghatározó szerepét. A két világháború közötti időszak kifejezetten kárpátaljai kisebbségi költőjének Simon Menyhértet (1897-1962) tekinthetjük. A II. világháborút követő évtizedek magyar irodalmának két meghatározó személyisége: Balla László (1927- ) és Kovács Vilmos (1927-1977). A jelenkor magyar irodalmárai a '70-es években tűntek fel, és jelentős szerepet töltenek be az anyanyelv megőrzésének és ápolásának terén, majd a gorbacsovi peresztrojka idején elkezdődött nemzetiségi-politikai szervezkedésben (Balla D. Károly, Füzesi Magda, Vári Fábián László). Erre nagy szükség van, mert az 1980-as évek végétől az anyaországba megindult gazdasági jellegű kivándorlás tovább gyengíti a magyar kultúra társadalmi bázisát Kárpátalján, az áttelepülők között ugyanis sok az értelmiségi (orvos, tanár, mérnök, újságíró stb.). Évente több százan kapnak magyar állampolgárságot, tízezres nagyságrendű a legálisan vagy illegálisan Magyarországon dolgozók száma és a tovább tanulni vágyó kárpátaljai fiatalok nagy többsége is az anyaországot célozza meg, ahonnan a sikeres felvételit követően nagy valószínűséggel soha nem tér vissza. Kárpátalján jelenleg több mint 20 napi- és hetilap, havi, negyedévi és időszaki kiadvány jelenik meg. Ezek 70 %-ának magyar szervezetek, egyházak, egyéni vállalkozók a tulajdonosai, kiadásukat az állam nem fedezi. Támogatásban csak azok a lapok részesülnek, amelyeknek állami szervek az alapítói. Ilyen a megye egyik legnépszerűbb magyar nyelvű lapja, a heti három alkalommal Ungváron megjelenő Kárpáti Igaz Szó és a Beregszászon kiadásra kerülő Kárpátalja c. hetilap. A városi, ill. járási közigazgatások ukrán nyelvű kiadványai megjelennek magyar fordításban is. A magyar irodalom fórumai: a Hatodik Síp, a Pánsíp és a Véletlen Balett, amelyek negyedévente vagy évente egyszer jelennek meg. A legtöbb sajtókiadványnak van elektronikus változata is.

    Egyház. A becslések szerint Kárpátalja magyarságának vallási megoszlása: 110 000 református, 70 000 római katolikus, 30 000 görög katolikus, 1000 izraelita. A Kárpátaljai Református Egyház közel száz gyülekezete három egyházmegyéhez, az ungi, beregi és máramaros-ugocsaihoz tartozik. A római katolikus egyházat 1989 után állították vissza jogaiba, engedélyezték a hitoktatást, új templomok építését és visszaadták korábban elvett templomaikat. A római alárendeltségő Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye újjászerveződése ezzel egy időben történt. 1991-ben Ungváron papi szeminárium nyílt, melyben megindult a görög katolikus papképzés.
    (Forrás: Sulinet Katalógus)
  •    


    Néhány az interneten fellelhetô link amely érdeklôdésre tarthat számot.


     

      Sugár István írása, Turisták Lapja, LI. évfolyam 6. szám, 1939. június, 273. oldal
      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)ű
     


    A Pietrosz (2026 m) és a Hoverla (2058 m).


         Budapestrôl-Kôrösmezôre ma még elég körülményes utazással juthatunk el, mert Taracköztôl- Terebesfejérpatakig most építik a vasútvonalat. E két hely között most autóbusz közlekedik. Kôrösmezôn a vasuti vendéglôben olcsó és jó ellátás kapható. Az egyik kalauznál szép tiszta szobában, hófehér ágyban meghálás egy pengôért. A község közepe az állomástól még vagy 2 km, ahol kisebb szálloda-vendéglô van a templom után következô vashíd mellett. Általában Kôrösmezôn korlátlan számban kaphat a turista szállást. Ne ijesszen meg a faházak egyszerű külseje, bent a házakban és a szívekben tisztaság és öröm fogadja a "magyar testvért".

         Pünkösd vasárnapjának reggelén 5 órakor indulok. Elôbb keresztül a községen a már említett vashídig; innen a sok magyar vérrel áztatott Tatárhágóra (Jablonica) vezetô országúton egyenesen keletnek fordulok; útközben már szembejönnek a falvakból és telepekrôl a pünkösd ünnepére gyönyörű népviseletbe öltözött és templomba igyekvô rutének. A piros jelzést lekaparták, mert az "cseh szín", de egyelôre felesleges is. Párszáz méter után az út jobboldalán gyönyörű, s az egész Kárpátalja egyik legrégibb fatemploma áll, különálló szép haranglábakkal. A templomban három nagyon régi, megrongált, de így is nagyon szép, élénkszínű ikon, a bejárattól balra. A középen lévô emelvényen és a hátulsó elrekesztett helyen egy-egy fából faragott arasznyi nagyságú kézi kereszt. Olyan szép dús faragású, hogy csodálatával nem telik be a szem.

         Az elôtérben rutén, német és cseh felhívás figyelmeztet arra, hogy adakozzunk a templom karbantartására. Az egyik felírást felszólalásomra sürgôsen eltávolítják, természetesen magyar nyelvű szöveg jön a helyére.

         Az út a templom mellett tovább halad kelet felé és ott, ahol hirtelen északra fordul, délrôl kiválik a Kozmieszcek felé haladó műút. Itt van Havasalja (Zimir) vasuti állomása, ahová majd vasúton is eljuthatunk, ha megindul a Woronienka felé haladó vasuti vonal. Lazescsina falucska mellett, a Laszcina patak rohanó hullámaival szemben haladva, jó műúton megyek dél, majd délkelet felé. Most már a piros jelzés is útbaigazít és itt tünnek elibém elôször a Pietrosz és a Hoverla csúcsai, valamint az azokat összekötô gerinc. Ugyancsak innen iparvasút vezet Kozmieszceken át a Laszcina klauzuráig, amivel négy és félórai gyaloglást lehet megtakarítani. A kisvasút fáthordó teherkocsikból áll és csak hétköznap közlekedik. Menetrendje természetesen nincs. Ha elegendô turista jelentkezik, különjárat indul. Az utiköltség pár fillér. Jelentkezés Kôrösmezôn az erdôhivatalban. Az út elôbb a vasútvonal viaduktja alatt, majd mind szorosabb és szorosabb völgyön át halad. Hatalmas fenyvesek borítják kétoldalt a hegyek lejtôit. Az alsóbb régiók szép lomberdejében csattogó madárdal: itt még csak most udvarolnak a kis énekesek párjuknak. Elérek egy erdôôri lakhoz, ahol, mint mindenütt egész utamon, barátságosan fogadnak. Az erdészlak után pár lépéssel jobbra lent a völgy mélyén a patak végtelen zúgása ringatja álomba egy kis hôsi temetô német katonáit. Szebb és nyugalmasabb hely nem fogadhatta volna be ôket. A temetôt az erdôôr családtagjai gondosan ápolják.

         A Foresek patak torkolatához érek, majd mind magasabbra és magasabbra hágva a Kozmieszcek erdészlakhoz. Ezen a gyönyörű helyen fut össze a Laszcina és a Kozmieszcek patak. Köröskörül hatalmas fenyvesekkel borított ezerméteres hegyek. Innen megy tovább délnyugatra a piros jelzés a Pietrosz nyeregbe, délkeletre pedig a kék jelzés vezet sokkal rosszabb és majdnem mindig sáros úton a Polonina Kozmieszkára. A kis tisztáson Salgótarján vidékérôl való katonák üdvözölnek, akik ma már csak elôvigyázatosságból ôrködnek a rendre (a Szics-gárdisták már teljesen eltüntek.). Az erdôvéd is örül az "óhazai" turistának; a helyemet is alig találja. Azok a turisták, akiknek Kôrösmezôre való érkezésük után azonnal sikerült az iparvasúton idejönniök, vagy holdfényes estén nekivágnak a gyalogútnak, itt olcsón meghálhatnak (20-30-an is). Ellátást is kaphatnak, sôt az erdôhivatal engedélyével nyaralásra is van alkalom. Cím: Koszty József erdôvéd, Kozmieszcek, u.p. Kôrösmezô.

         Rövid pihenô következik, majd indulás tovább a pirosjel mellett a Pietrosz felé; elôbb meredeken a Laszcina klazurájáig (975 m), amelyet balra hagy maga mellett; majd innen nagyszerű kanyargós út visz fel a Pietrosz alatti nyeregbe. Útközbrn a fenyôk között állandóan elôbukkan a Hoverla kúpja. A nyerge (kb. 1600 m) egyúttal az erdôhatár is. Még a klazuránál ágazik el a turistaösvénytôl jobbra egy meredekebb szekérút, amely egyenesen a Pietrosz havasára visz. Érdemes volna ezt is jelezni. Leírhatatlan szép a kanyargós turistaút: az egyes kanyarulatoknál hol a Pietrosz, hol a Hoverla tűnik elô a hatalmas, szép szál fenyôk között. Lépésrôl-lépésre megszámlálhatatlna jéghideg, bôvízű forrás buzog elô és a havasi legelô üdítô levegôje frissít fel. Végül felérek a Pietrosz nyergébe. A hátizsákot a nyeregben hagyva, meredek kapaszkodón (750 m-es úton kb. 350 m emelkedés!) nekivágok a Pietrosznak.

         Nem lehet azt leírni, amit az ember itt lát; ezrével a csúcsok, köztük mély szakadékos völgyek, sötétzöld fenyvesekkel borítva a hegyoldalak, szanaszét a karámok kis faházainak százai törik meg a havasi legelôk smaragdját. S mindezek felett az isteni béke, nyugalom és csend s bennem, nem szégyelem bevallani, büszke ujjongás: fent vagyok a mai Magyarország legmagasabb hegyén (a Hoverla magasabb, de csak részben a mienk, részben lengyel terület), s bennem még a biztos tudat, hogy nem hiába voltam ezelôtt 23 évvel magam is a Tatárszoros katonái között: feljutunk mi még, magyar turisták, más hegyekre is.

         A csúcson hosszú póznán magyar zászló. A lobogója fából faragva, hogy a szél le ne tépje. Kôrösmezôi legények állították.

         Eddig hét óra gyaloglás van mögöttem. Indulok lefelé. A Pietrosz egyik szikláján katonai ôrjáratot találok. A nyeregbôl tovább visz az út,a gerincek alatt 50-100 m-re kerülgetve a hegyeket. Jóidôben nyugodtan meglehet rövidíteni az utat a gerincek havasi legelôjén át. A kilátás végig korlátlan, és állandóan elôttem a Hoverla kúpja. Végül a Hoverla alatt, másfél óra mulva, egy karám után kis kunyhó: a régi ma már felhagyott menedékház. Innen sárga jelzés vezet a Hoverla csúcsára. Kb. 300 m távolságra van az új emeletes menedékház, amely már jó messzire látszik (1540 m).

         A Hoverla menedékháza egyemeletes, 20 ággyal, a padláson 10 szükség-hálóhellyel. Mellette megkezdett, de be nem fejezett új ház. Jelenleg egy rutén legényke kezeli. Csak tej, tea és az elmaradhatatlan puliszka kapható. A berendezése primitív.

         Pünkösd hétfôjén reggel 5 órakor indulok a Hoverlára. Az új menedékháztól induló sárga jelzést követve, egy forrás majd egy majorság mellett egyre meredekebben visz az út elôbb keletre, azután rövid idô mulva északra. Erdei fenyôk bozótján és a havasi rózsa óriási kiterjedésű telepein át vezet az ösvény. Egy kis ôz szalad el elôttem. Imitt-amott apró hófoltok. Egyhelyütt szembekerülök egy, a Hoverláról lezúduló hegyipatak kb. 100 m-es zuhatagával.

         Elérem a magyar-lengyel határt, s a határkövek mellett, egyre gyönyörűbb kilátást élvezve, érek fel a Hoverla csúcsára (2058 m). A tetôn 3 m magas határkô, fölötte háromszögelési torony, mellette egy kilátótorony és egy légvédelmi megfigyelô emelvény. A lengyel oldalon földbeásot kunyhó, inkább fedezék, a katonai ôrjárat részére. Ugyanolyan nzászló, mint a Pietroszon levô, csak az egyik oldala piros-fehér-zöldre, amásik pedig piros-fehérre, a lengyel színre van festve. Csakhogy ezt is megérhettük!

         A Hoverla csúcsa: utak és jelzések csomópontja. Itt jön fel a Polonina Koszmieszkára vivô kék jelzés; a régi kunyhótól felvezetô sárga jelzés és a piros jelzés, mely végigvisz a Csernahorán a Sztog hármas határáig.

         Amit itt láttam, azt nem fogom elfelejteni, amíg élek. A reggeli köd mint valami tenger elöntötte a völgyeket és beborította a hegyek oldalait. És ebbôl a habfehér tengerbôl a fantasztikus hegycsúcsok ezrei emelkednek ki. Azután a jól ismert kép: az emelkedô nap rásütött erre a ködtengerre és sugarai széjjeltépték, űzték, hajtották. Igen, az ismert kép annak, aki járt már a kétezresek között; de más, egészen más ez, mint a német, a svájci, vagy a francia alpok, vagy akár minden turista álma: a Dolomitok képe, egészen más: mert a miénk!

         Délre a Máramarosi havasok, északra a Jávornik, nyugatra a Szvidovec és az egész Északkeleti Felvidék hegyei, keletre a Csernahorán át a lengyel havasok végtelen láncolata látszik. Szemet gyönyörködtetô, lenyűgözôen szép kép.

         Órákat lehetett volna itt eltölteni, de kevés az idô. Újra le a menedékházhoz és azután a piros jelzés mellett jó szekérúton, fenyvesek között egyre lejjebb. Az út szerpentinjét ösvények rövidítik meg, de néhol fáradságos ez a rövidebb út, mert ôserdôben vezet, hatalmas ledôlt fatörzsek és évek óta felhalmozódott faágak között. A szerpentin út mellett az egyik gyönyörű fenyôfán az erdôhivatal táblája: magassága 45 m, köbtartalma 21 köbméter! S ez a gyönyörű szál fa a tövénél csak 1.18 m átmérôjű! Elképzelhetô, hogy milyen csodálatosan karcsú ez az égbenyúló fa.

         Az út azután egy nagy kanyarodóval lefut a Hoverla patak mellé és annak száz és száz zúgót alkotó folyását követi egészen a Hoverla klazurájáig. Gyönyörű helyen fekszik ez a vízduzzasztó, akár délrôl, akár északról nézzük. Köröskörül fenyveserdô, délre a Fehér Tisza balpartjának hegyei zárják el a kilátást, északra a Hoverla elôhegyei. A duzzasztót szépmívű fából ácsolt gát zárja el. A gátôrnél meg lehet szállni.

         Innen már csak 3 km a Hoverla patak mindinkább kiszélesedô völgye mellett az út a Fehér-Tisza völgyéig, Luhi község kezdetéig, ahol az útkeresztezôdésnél van a Rahóra Bogdányon átvivô autóbusz végállomása. (Idáig a menedékháztól 4 óra az út.) Rahó innen még 23 km. Autóbuszra szállok és a Fehér Tisza gyönyörű völgyén át utazva, fejezem be elsô túrámat az Északkeleti Felvidéken.
     

     

      Sinály Károly írása, Turisták Lapja, LI. évfolyam 7. szám, 1939. július, 317. oldal
      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)ű
     


    Kárpátalja fatemplomai.


         Kárpátaljának igen sok történelmi emléke és turista érdekessége van. De ezek közül talán az elsô helyek egyikén kell említenünk a kárpátaljai fatemplomokat. A különféle stílusú fatemplomok sajátságos jelleget adnak a ruszin földnek s nagyban emelik szépségekben amúgy is gazdag Északkeleti Felvidékünknek érdekességét.

         Vakációmat minden évben Kárpátalja hegyeiben és falvaiban töltöm. Sajátságos, hogy ámbár megfigyeltem fatemplomaikat, nem tulajdonítottam volna azoknak olyan nagy jelentôséget, hacsak dr. Viski Károly, a Magy. Nemz. Múzeum h. fôfelügyelôje és különösen dr. Peitler Gyula szerkesztô urak fel nem hívják reájuk különös hangsúllyal a figyelmemet.

         Ezek a fatemplomok úgy külsô formájukkal, mint belsô berendezésükkel valóban csodálatba ejtik az idegen szemlélôt. Egymás mellett van itt a kezdetleges és együgyű egyszerűség a legmesteribb munkával, a hétköznap az ünnepiességgel, a szegénység a pompával, az ôskultúra a mindenható egy isteni eszmével.

         S hány turista lesz, aki átmegy egy-egy falun anélkül, hogy a dombon épült és lombos fák között szerényen meghúzódó fatemplomocskát megnézné!

         Különös jellege a ruszin népnek, hogy nehéz megélhetési viszonyai ellenére is megtartotta a szép iránti érzékét és igyekszik továbbfejleszteni lelkének ôsművészi alkotó erejét. Ezáltal tudja egyszerű életét változatossá és szebbé varázsolni. A nép művészi érzéke különösen öltözetében, kivarrásaiban, díszítéseiben, énekeiben, ünnepi és népies szokásaiban, valamint egyes építészeti alkotásaiban nyilvánul meg. Kárpátalja hazája a népies művészetnek, kész múzeuma az ôskultúra maradványainak és színhelye egy aránytalan harcnak, melyet a hagyomány, a maradiság, a szent együgyűség vív a modern technika és kultúra vívmányaival szemben.

         A népművészet legérdekesebb alkotásai a fatemplomok, melyek száma Kárpátalján százon felül van. Az utóbbi idôben azonban számuk egyre kevesebb lesz, mer helyüket kôbôl-épített templomok foglalják el. A kárpát-orosz nép lelki életének igen fontos része a templom. A népet nehéz sorsa és a misztikumok utáni önkénytelen vonzódása, vallásának sok színes ceremóniája, áhítata és Istenbe vetett bizalma - mind-mind a templom felé irányítja.

         A fatemplomok stílusán a bizánci-orosz s a latin-germán-magyar kultúra befiolyása egyaránt érezhetô, ami érthetô is, mivel Kárpátalja földrajzi fekvésénél fogva mintegy a latin-germán kultúra ütközôjén fekszik. A pravoszláv egyház keleti érintkezései a bizantinizmust, míg a gör. kath. vallás nyugati kapcsolatai a barokk stílus befolyását mozdították elô fatemplomaik építészetében. De azért a kárpátaljai fatemplomoknak úgy alaprajza, mint felépítése nagyrészt különbözik minden más magyarországi fatemplomtól és mindegyik szinte eredeti alkotásnak mondható a maga nemében.

         Ezeket a templomokat egyes etnográfusok az alaprajz alakja, mások pedig külsô formájuk szerint osztályozzák. A hucul földön az egyforma ágú görög kereszt alapzaton bizánci stílusban épült kupolás fatemplomok emelkednek. - Ilyen pl. a kôrösmezôi is.

         Az Északkeleti-Felvidék legnagyobb részén a templomok alapzatának hosszúkás, latin kereszt formája van. A belsô hajó három részre oszlik. Az ikonosztáz, a bejárattal szemben lévô szentképekkel teleaggatott fal, a szentélyt választja el a fôhajótól. A szentélybe a fôhajóból három ajtó vezet: egy díszített középsô, a királyi ajtó, melyet a lelkész használ szertartások alatt s ettôl jobbra és balra a diakonus ajtók.

         Az ikonosztáz alsó képsorozatában balra a királyi ajtótól minden templomban Szt. Miklós képe van, aki a gör. kath. egyház védôszentje. Ettôl balra rendszerint Mária képe látható. A királyi ajtótól jobbra Jézus képe van, s tovább pedig a templom védôszentjének képét helyezik el. A királyi ajtó felett az utolsó vacsorát ábrázoló, s ettôl jobbra és balra egyes ünnepeket jellemzô képeket találunk. A következô képsorozatban az utolsó vacsora felett Jézus képe van. Ettôl jobbra és balra 6-6 apostol képe sorakozik. Az apostolok feletti sorozatból pedig a próféták képei néznek ránk.

         Az ikonosztáz legfelsô részét kereszt díszíti. Ennek egyik oldalán Mária kép s a másikon János apostol képe van. Az olajjal festett képek alapja leginkább fadeszka. A szentély belsejében van a fôoltár és legalább egy mellékoltár.

         A belsô hajóban több oltárt találunk. Szószék nem minden fatemplomban van. A férfiak rendszerint elôl állanak s utánuk az asszonyok. A torony alatti rész a "Babinec", az asszonyok helye. Ellentétben a kôtemplomokkal, itt nincsenek padok, de kórust se mindegyikben találunk. A fatemplomoknak csak egy bejáratuk van. Ezen jár be a nép is, a pap is.

         A belsô három résznek megfelelôleg a tetôzet is három önálló boltozatból áll s ezek mindegyikét sátoralakú torony díszíti. Legtöbb sátortetôzetű fatemplom Kárpátalja északnyugati részén van. A sátoralakú forma, valamint a nap és hold ornamentumok alkalmazása a keleti ôskultúra kétségtelen maradványai.

         A barokk hatása alatt (mely Magyarország nyugati részeibôl terjedt errefelé), megváltozott a tetôzet és a torony alakja is, s az építész külsô, nagyobb méretű formákkal igyekszik mély benyomást kelteni a szemlélôre. A barokk művészet hatásai a XVIII. századtól kezdôdôen észlelhetôk Kárpátalján. Azóta csaknem mindenütt találhatók ilyen stílusú fatemplomok, de persze a helyi jelleg átalakító hatásaival fűszerezetten.

         A Tiszamenti és Huszton túli falvaink fatemplomai viszont gót stílusban épültek. A gótika ide valószínüleg Erdélybôl került fel, Szolnok-Doboka közvetítésével.

         Ezek az építészeti formák a latin és bizánci hatások ütközôjén, természetesen csupán stílusuk fôbb vonásait tarthatták meg, mivel a nép építôművészei, ha az elôbbitôl eltérô, eredeti formákat használtak is templomuk építésénél, mégis kötve voltak a tradícióhoz s csupán egyéni elképzeléseikkel változtattak a stíluson. Igy keletkeztek azután a vegyes stílusú fatemplomok. Ezeknek a száma a legnagyobb.

         Fatemplomaink stílusai Kárpátalja népviseletének etnográfiai területeivel is bizonyos közösségben vannak. Az építômestereket munkájukban egy fôirány, a tradíció vezette, mégis részben saját ízlésüket is érvényesítik, mégpedig úgy, ahogy azt a szükség, vagy az építési anyag megkívánta. Ez az oka annak, hogy lényegében minden templomnak sajátságos egyéni jellege van.

         Nemcsak a külsô épületeket, hanem az egész belsô berendezést és a díszítéseket is a falu lakosai készítették, (kivéve a képek megfestését, amire festôt hívattak), s így az egész énjüket, teljes tudásukat beleöntötték fatemplomaikba. A kérges parasztkezek munkája különösen a fafaragásos tárgyak népművészeti vonatkozásaiban egészen elsôrangú, sôt sokhelyütt csodálatraméltó. A fafaragványokon kivül egyes festett szekrénykék, kivarrások, fakelyhek, gyertyatartók és egyéb tárgyak egy-egy kis múzeummá varázsolnak minden fatemplomot.

         A harangok nem a fatemplom tornyában, hanem a templom melletti haranglábakin állanak. Ezeknek a toronyállványoknak is többnyire művészi kiképzésű sajátságos formájuk van. Egy turistafolyóiratban talán elegendô ennyit is elmondanunk Kárpátalja fatemplomairól, hiszen a részletesebb feldolgozása ezeknek a népművészeti alkotásoknak szaklapok keretébe való. Az kétségtelen, hogy hamarosan elég nagy irodalmuk lesz ezeknek az egyre ritkuló emlékeknek, s talán ezáltal illetékes körök fokozottabb figyelme is feléjük fordul, ha másért nem, legalább azért, hogy egyik-másikat azután műemlékként gondozhassák s megóvják az idôelôtti pusztulástól.

         Az alábbiakban néhány érdekesebb fatemplomot meg is említünk, hogy természetjáróink túráik közben meg ne feledkezzenek megtekinteni ezeket. A gótikus stílus szép példányai pl. a száldobosi templom (Máramarosban), vagy a sásvári harangláb. Centrális kupolás stílusú a már említett kôrösmezôi. A barok stílus szép példája az uzsoki, toronyai és filipeci templom. A barokk és gót stílus keverékét mutatják Husztsófalva, Majdánka, Kisrétfalu, Sándorfalva templomai. Érdekes a Szélestóról Munkácsra hozatott fatemplom is, melyet a cseh kormány a pravoszláv egyháznak ajándékozott. Ez a karcsú, magasbaszökkenô tornyú templom keleti épületre emlékeztetô hatásaival általános érdeklôdésre tarhat számot.

         Minden fatemplomos falucskának egy vágya van, s ez: kôtemplomot építeni, mert ez monumentálisabb. Ez az egyik oka annak, hogy hazánk természeti szépségekben gazdag Északkeleti-Felvidékén a népművészet eme remekei nem gyarapodnak. Megfelelô megértés és konzerválási tudás hiányában a lassú pusztulás, az enyészet vár a legtöbbjükre.
     

     

      Vörös Tihamér írása, Turisták Lapja, LI. évfolyam 8. szám, 1939. augusztus, 356. oldal
      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)ű
     


    Kárpátaljai kirándulásunk.
    (1939 június 29 - július 2.)


         Húsz hosszú áldozatos esztendôn át sóvárogtunk elrabolt régi hegyeink után - húsz esztendôn át reméltünk, bíztunk és hittünk Magyarország feltámadásában és nem hiába.

         Kárpátalja huszáros visszafoglalásának márciusi napjain állítottuk össze a Magyar Turista Egyesület nyári kirándulásainak vázlatos tervét, természetes tehát, hogy - ha már a képviselôválasztások elrabolták a turisták elôl a pünkösdi ünnepeket, - a péterpáli ünnepközti idôszakra már kárpátaljai kirándulást jegyeztünk be túraterveink közé.

         Régi határhegyeink erdôs bérceinek egy része felé ismét szabaddá vált a magyar turista útja és Ungvár-Nevicke-Beszkid-Rónahavas útirányt közölhetett kirándulási kis füzetünk!

         Amikor e kis füzet tagjaink kezébe jutott, a túravezetônek elôkészítô munkája közben ezúttal nem az volt a fôfeladata, hogy a kiírt kirándulásra minél több résztvevôt toborozzon, hanem az, hogy a vágyak fellángolása és a nagy érdeklôdés miatt - nehéz, fárasztó út, hálóhely- és élelemhiány stb. címén - a jelentkezôk tömegének számát minél kisebbre csökkentse. A sikeres lebeszélés eredményeként huszonöt turistából állott az a Budapestrôl, Szegedrôl, Siófokról, Csepelrôl, Balassagyarmatról, Miskolcról, Diósgyôrbôl stb. összegyűlt s e sorok írója által vezetett csapat, amelyet 1939 június 29-én, Péter-Pál verôfényes napján az ungvári állomáson fogadott a MTE ungvári osztálya képviseletében dr. Lukács Géza tb. fôügyész, ügyv. elnök és Alföldy Károly ny. fômérnök, alelnök, valamint a Borsava Osztály sikeres megalakulásáról odaérkezett György Andor központi alelnök.

         Az Osztály vezeteôi autóbuszon kisérték be a társaságot az elszállásolás helyére, a tanítóképzô intézetbe. Útközben megható látványt nyujtott a visszatért és régi törvényhatósági jogait elôzô napokban visszanyert Ungvár városa az érkezôk elôtt, a százados püspöki barokkpalota, az ôsrégi városháza, a vármegyeház, valamint az új városrészben a botorul öröknek hitt húszéves eltűnô idegen uralom nagyzási hóbortjának tükre, az 500 szobás hatalmas kormányzósági palota és egyéb intézmények kisebb, nagyobb modern épületeivel, valamint az Ung partján végighúzódó árnyas sétányával, - amely képnek kellemes keretet nyujt a távoli hegyek észak felé emelkedô koszorúja.

         A társaság elsô útja a várostól északra, a nyolc kilométerre fekvô és az Ung partja fölött 264 m magasan, lombos hegyoldalon emelkedô Nevicke várromhoz vezetett, hogy a Magyar Turista Egyesület - húsz éves szünetelés után - elôszôr tett hivatalos látogatásának névjegyét, nagyméretű márványemléktábla alakjában a várfalán letegye.

         Az ôsi vár udavarán Ungvárról és a környezô községekbôl ezalkalomra már népes társaság gyülekezett; megjelent a m. kir. erdôkincstár, mint területtulajdonos képviseletében Maróthy Emil erdôigazgató, Mocsáry Béla fôerdôtanácsos, Heinz János és Rónay Árpád erdôtanácsosok, Ungvár thj. város képviseletében dr. Megay László fôjegyzô és Doby J. tanácsnok, Vajkóczy György, a M. Nemzeti bank fiókjának fônöke, az Ungvári Osztály elnöksége és számos tagja stb.

         A várudvar egyik oromfalán nemzetiszínű selyemzászlóval letakart emléktábla elôtt húsz év után ezúttal elôszôr szállt fel hálaképpen az Ég felé a magyar Himnusz, könnyeket csalván ki a jelenlevôk szemébôl. - Dr. Lukács Géza, az Ungvári Osztály ügyv. elnöke szeretetet sugárzó szavakkal köszöntötte a vendégeket és a távolból érkezett turistákat s részletesen ismertette a vár történetét. - Vörös Tihamér központi alelnök ünnepi beszédében a turistaság jelentôségét, közérdekű működését és a turistaságnak és az erdészetnek a természetvédelem és a természetszeretet fejlesztése érdekében végzett és végzendô együttes hasznos munkásságának szükségességét vázolván, - a takarólepel lehullása közben a Magyar Turista Egyesület nevében átadta az emléktáblát a m. kir. erdôkincstárnak.

         A tábla szövege a következô:

         "Nevickevár alapításának ideje ismeretlen. Valószínüleg, a tatárjárás után épült és királyi vár volt. Róbert Károly 1312-ben Drugeth Jánosnak, Rudolf király 1580-ban Drugeth Györgynek adományozta. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1644-ben elfoglalta és lerombolta. A Drugeth-család fiágának kihaltával (1684) leányágon Bercsényi Miklósé lett. 1711 óta a kincstár tulajdona.

         Ezt az emléktáblát II. Rákóczi Ferenc hűséges vezérének, Gróf Bercsényi Miklósnak emlékezetére, az elszakított északkeleti Felvidék visszatérésének esztendejében emelte a

         Magyar Turista Egyesület."

         Ezután Sáránszky Pál, a MTE csepeli Osztályának ügyvezetô elnöke a szívekben mély hatást kiváltó szavak kiséretében adta át az Osztály ajándékát, egy szép országcímeres zászlót a vár urának, az erdôkincstár képviselôjének, hogy e zászló lobogása emlékeztesse a vár alatt haladókat a magyar turista áldozatkész hazafiasságára. - Úgy az emléktáblát, mint a zászlót szép szavak kiséretében Mocsáry Béla fôerdôtanácsos vette át az erdôkincstár nevében. - A Szózat eléneklése után a társaság a vár mögötti tisztáson volt és 1919 után elpusztított híres rózsaliget helyén álló és vandál kezek által kétszer is megrongált emlékoszlophoz vonult, amely oszlop néhai Wagner Károly volt orsz. fôerdômester, a magyar erdészet egyik naggyáfejlesztôje emlékét ôrzi.

         Másnap, június 30-án reggel hat órakor indult vonatunk Ungvárról, hogy a társaságot végigvigye az Ung völgyén felfelé egészen a folyó keletkezéséig, az uzsoki hágóig. Ungvárnál mégcsak 137 m-t mutat a magasságmérô, Perecsenynél 149-et, de Nagybereznánál már 377-et, Fenyvesvölgynél 430-at, Hajasdnál 478-at, Uzsok község 561 m-en, de a hágón épült állomása, az országhatár közelében már 860 m magasan van. Ezt a magasságot vonatunk folyton váltakozó és mindég emelkedô, részben lombos, részben fenyves erdôkkel határolt hol szűk, hol öblös völgyeken, hegyoldalakon, szerpentineken haladva érte el, gyönyörű látványt nyujtva az utasnak s bár Hajasdtól a határállomás légvonalban csak 4 km-nyire van, a két állomás között megtett út hat alagúton és szédítô völgyszakadékokon átívelô négy viadukton keresztül 19 km-t tesz ki.

         Uzsokon, elsô utunk a világháborúban keresztül-kasul lôtt s emlékül most is meghagyott régi országhatároszlop melletti temetôbe vezetett, ahol meghatódva helyeztük el kegyeleti virágainkat, az ott elesett hôsök emlékoszloppal megjelölt és a koszorúk halmazával borított közös (magyar és orosz) sírjára.

         Innen alig néhány lépésre áll az új határoszlop, mellette a magyar, rajta túl a lengyel határôrség kis háza, mely utóobbiból közeledtünkre három barátságos szôke katona ugrott ki, hogy a két nemzet között évszázadokon át kifejlôdött barátság szeretetével köszöntse a magyar turista társaságot. Csak a magyar ôrök által, a kapott napiparancsnak szószerint vett szigorú értelmezése és végrehajtása akadályozta meg társaságunkat abban, hogy - elôzetesen be nem szerzett engedély hiányában, - a közeli, a lengyel fensíkon felénk integetô Sianki faluba ellátogassunk és hogy a Beszkid hegység (1012 m) határgerincére tervezett útunkat megtegyük.

         Közben megtekintettük az állomás közelében, a hágó legszebb s az alatta elterülô ungi völgyre leghálásabb kilátást nyujtó pontján épült s magánkézben levô emeletes turistaszállót, amelyben 19 egy- és kétágyas szoba, továbbá két hálóterem van, összesen 60 ággyal és rendes vendéglôi helyiségekkel. - Érdeklôdésünkre emgtudtuk, hogy a teljes ellátás ára napi P 4.50-tôl P 10-ig terjed és hogy már több hétre foglaltak a vendégszobák.

         A felejthetetlen élményeket és gyönyörű kilátást nyujtó uzsoki hágótól búcsút véve, útunkat ugyancsak a határhegyeket képezô Opelneken át, sokáig úgy a magyar, mint a lengyel hegyekre nyíló kilátás élvezése mellett folytathattuk és öt órai gyaloglással jutottunk be Hajasdra, hogy egy-két kárpátorosz ház belsejének megtekintése után, rázós szekereken érjük el a Fenyvesvölgyrôl visszainduló vonatunkat.

         Fenyvesvölgyet, ezt a bájos kisközséget évtizedekkel ezelôtt ideális lelkű magyar erdészek varázsolták valóságos ligetté, a köréje telepített szép fenyves erdôkkel, - ahol a MÁV késôbb üdülôtelepet létesített.

         A megszállási viszonyok egyelôre fogyatékos volta miatt, Ungvárig kellett visszautaznunk, hogy másnap nekivághassunk kirándulásunk végcélja, a Róna-havas felé.

         A kora reggeli órákban autóbuszunk ismét az Ung folyásával szemben haladt, de csak Perecsenyig, - ahol a márciusi harcok nyomai még most is láthatók egyes házak falán s ahol a Bautlin-féle falepároló gyár sokkéményes üzeme gyártja az acetont. Itt útunk az Ung hídján át kelt felé fordult a Turja völgyébe Turjaremetéig, ahol (Bárd Miklós gyönyörű költeményeinek szülôhelyén) árnyas ligetben terül el az állami méntelep épületeinek sora. Sajnos, a túlzott központosítás miatt itt is csak a miniszteriumban (!) váltott belépôjegyek birtokosának engedik meg a mének megtekintését s így csak az egyik helybeli paraszt elôadásából alkothattunk magunknak képet a telep berendezésérôl és állagáról.

         Most ismét - még mindég autóbuszon - északfelé haladt útunk, a Turica mindemelkedôbb és szűkülô völgyében, hogy a kis Turjaszögön át feljussunk egy igen bájos és 450 m magasan fekvô völgykatlanba: Rónafüredre.

         Csinos külsôvel, egyszerű, de tiszta belsô berendezéssel épített 60 férôhelyes turistaszálló áll a hegyoldalban. Odaérkezésünk napján nyílt meg s elsô fogyasztója a mi társaságunk volt. A szállóval szemben van a kénesforrás és a fürdôépület. Innen lankás körséta vezet lombos erdôkkel borított hegyoldalon a Turica többszörös vízeséseihez, alkalmat adva fényképezésre és könnyű gyalogsétákra.

         Innen indul a Rónahavasra a még békeévekben épített gyönyörű szerpentin kocsiút, amelyen - nem kényes - autóval ma is fel lehet menni a menedékházig. Mi, azonban - átadván nehezebb hátizsákjainkat az odarendelt málhavivôknek - sokhelyen a szerpentint átvágó jelzett turistaúton haladtunk folytonosan felfelé, hol árnyas erdôkben, hol virágos tisztásokon át több üdítô forrás mellett. Amikor elhagytuk az erdôhatárt, hatalmas terjedelmű havasi legelôre, gyenge hullámú hegyhátra jutottunk s noha erôsen tűzött az elsô júliusi nap, e magasságban (1000-1300 m) lengedezô szellô és páramentes tiszta levegô könnyűvé tette haladásunkat. Egészen közel a menedékházhoz, annak szintvonalában, tehát kb. 1400 m. magasságban csaknem a hegycsúcson fakadó bôvízű Király-forrás mellett haladtunk el, s nehány perc mulva a kôbôl és fából jól épített emeletes menedékházban fogadott bennünket annak, a szomszéd erdészházban lakó kezelôje.

         A menedékház földszintjén 12 ágyas háló- és tartozkodó terem s fôzôkonyha, az emeleten pedig 8 ágyat és még 20 férôhelyet (szalmazsák) magában foglaló hálószoba van. - Élelmet itt sem lehet kapni, mert az itt legelô többezer növendékmarha között tejetadó tehén nincsen!

         Amikor a menedékházhoz értünk, lennt a völgyben már elharangozták a delet, de mi harangszó nélkül mondtunk hálát a jó Istennek, hogy ide, az ismét szabad magyar hegyre feljöhettünk. Örömmel és hálával szívünkben húztuk fel a menedékház árbocára a MTE Csepeli Osztálya adományozta magyar címeres zászlót.

         A napfényes derült délutánon a szemmel alig felbecsülhetô területű üdezöld hegyháton az egyes magaslatokat kerestük fel, figyeltük a havasi legelô életét, majd az 1482 m magassági pontról körkilátásban volt részünk. Inen szabadszemmel is végigtekinthettünk a völgyeken és fennsíkokon, valamint a távoli hegykoszorún, melynek keretében terül el Kárpátalja. Láttuk a teljes határgerincet, az összes nevezetes csúcsokat, legtávolabb keletre már kissé homályosan a Pop Ivánt.

         Ezt a turistának gyönyörű látványt azonban leírni vagy megfesteni nem lehet! Olyan érzések töltötték meg szívünket s lelkünket, amelyek feledhetetlenné teszik számunkra azt a nehány órát, amit a Róna-havason töltöttünk.

         Utolsó napunk korai ébresztôvel kezdôdött s már hajnali 4 órakor búcsút vettünk a menedékháztól, a barátságos hegyháttól s a legelészô szelíd gulyáktól. - Igyekeznünk kellett, mert a Sipot-patak völgye ismeretlen rejtelmeket ôriz, rajta végighaladva kijutni a völgynyílásig, - kirándulásunk talán leglátványosabb, de legvadabb és ezért legnehezebb szakasza - délben pedig a turjamezôi országútra kell érnünk, hogy a megrendelt autóbuszon a perecsényi állomásra jussunk.

         Amint a százados buja erdô hatalmas szálfái között minél beljebb s az alattunk zajgó patakhoz minél közelebb jutottunk, a talán fejszét sohasem látott úttalan ôserdôben, mind több és több vihardöntött törzs és mohás szikla, valamint lépten-nyomon fakadó forrás és patak nehezítette útunkat, - viszont mindúntalan a festô ecsetjére kívánkozó természetalkotta csodás szépségekben gyönyörködhettünk. Így haladtunk órákon át, amíg a völgy mélyén erôs zúgású v´ízesésen átvezetô hídacskán rá nem tértünk, a túlsó hegyoldalról átvezetô gyalogösvényre, amelyen még további órákon át, aaz erdôbôl kijutva, a csehek rablógazdálkodását tanusító virágos buja irtásokon, mindég a patak mentén eljutottunk Turja-Polyánára s onnan a Szolyva-perecsényi országútra. - Nyolcórás fárasztó útat tettünk meg, de egyöntetűen "megérte" felkiáltással ismertük el a megtett út szépségét, csodás voltát, amelyen minden jelzés nélkül, térkép nyomán pontosan a célhoz vezetett e tájék legjobb ismerôje: dr. Lukács Géza fáradhatatlan vezetônk.

         Az autóbusz tulajdonosával kijelölt találkozás helyén azonban ünneprontó csalódás ért, amikor megtudtuk, hogy e környék egyetlen és lelkiismeretlen autóbusztulajdonosa - írásbeli és szóbeli megállapodás ellenére; valószínüleg nagyobb fuvardíj ellenében - idô elôtt elment - másokkal. Bár a társaság 30 km-nyire a vasútállomástól s távol valamirevaló községtôl, tanácstalanul maradt az országúton, - de a jó turistahangulat és leleményesség most sem hagyta cserben és estére mindenki vonaton ült s a tovább vándorlók csapata szállásra jutott. - Legyen azonban ez figyelmeztetés arra, hogy az ottani fajta közlekedési vállalkozókkal szemben, nagy óvatosság szükséges!

         Kárpátalja nyugatról számított elsô hegycsoportja képét és emlékét e kirándulással szívünkbe zártuk, hogy legközelebb a további hegycsúcsokat keressük fel!
     



    Megjegyzések


       Fenyvesvölgy ~ Ставне; Stawne
     
       Hajasd ~ Волосянка; Wolosjanka
     
       Keleti
       katolikus
       egyházak
    A keleti katolikus egyházak a római pápával, mint Szent Péter utódával teljes egységben lévő önálló (latin szóval sui iuris, azaz „sajátjogú”) részegyházak. A nyugati (latin rítusú) részegyháztól elsősorban a liturgikus életük (és az arra épülő lelkiségük, teológiájuk, egyházjoguk) különbözteti meg őket. Hagyományosan Kelet-Európában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Indiában találhatóak, de manapság már a Föld számos más pontján is vannak ilyen közösségek, amelyek általában a helyi latin rítusú hierarchia alá rendelődnek. ...
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Kisrétfalu (azelőtt: Kis-Lucska), kisk. Bereg vm. munkácsi j. -ban, (1910) 187 rutén lak.; u. p. Beregleányfalva, u. t. Munkács.
    (Forrás: Révai lexikon)
     
       Kôrösmezô Kőrösmező a Kárpátok tövében, a Bliznica (1883), a Hoverla (2061) és a Pietrosz (2022) hegycsúcsok közötti völgykatlanban, a Fekete-Tisza és a Lazescsina folyók találkozásánál, nem messze a Tatár-hágótól, Rahótól 35 kilométerre északkeletre fekszik. Lakossága a 2001-es népszámlálás szerint 8043 fő volt, ebből magyarnak 809 vallotta magát (az összlakosság 10,05%-a). Dombhát, Havasalja, Mezőhát és Moheljki tartozik hozzá.

    Nevét a település onnan kapta, hogy kőrisfaerdőben épült fel. Az ukrán név a magyarból való: "jaszeny" – kőrisfa. A korabeli okmányokban először 1555-ben említik a települést Kreusmezew néven. A település és a környékén fekvő földek először a Drágffy, majd 1583-ban a Károlyi-család birtokába jutottak. 1672-ben Kőrösmező a nagybocskói kincstári domíniumhoz tartozott. Sokan szegődtek el tutajosoknak, fát, sót szállítva az Alföldre. Egy 1720-as összeírás szerint a településen 53 jobbágyudvar volt, amely 138 köböl szántóföldet és 216 köböl legelőt használt, 49 lóval, 18 ökörrel, 60 tehénnel, közel 800 juhval rendelkezett. Az 1703-1711-es szabadságharc éveiben a településen több felkelő csapat alakult Bojko Ferenc és Pintye Iván vezetésével.

    A XVIII. században a községbe szászokat telepítettek, akiket jelentős privilégiumokkal ruháztak fel: ingyenes földhasználati jogot kaptak és mentesültek az adófizetés alól. Ez kivívta a helyi ruszin lakosság elégedetlenségét, minek következtében a közülük alakult szegénylegények gyakran intéztek támadást a betelepülők ellen. Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc előtt a község lakosainak száma meghaladta a 2800 főt, vagyis fél évszázad alatt csaknem megkétszereződött. A községben vámhivatal, kétosztályos elemi iskola működött. A lakosok részt vettek a szabadságharcban is, a bukást követően osztrák megtorlás várt rájuk. A XIX. század végén és a XX. század elején az Osztrák–Magyar Monarchiában megnőtt a kereslet az épületfára, tutajokon való leszállítása az alacsony vízállás miatt azonban gyakran nagy nehézségekbe ütközött, sőt egyes években teljesen lehetetlenné vált. Ezért hozzáláttak a Fekete-Tisza és mellékfolyói szabályozásához. Az épületfa nagy részét 1894 után tutajokon Rahóig szállították le a folyón és ott vasúti kocsikba rakták. 1896-ban nagy millenniumi ünnepségek színhelye volt, melyek keretében a községháza előtt emlékoszlopot állítottak. 1910-ben 9795 lakosából 6824 ruszin, 1484 német és 1461 magyar volt. 1918 novemberében itt kiáltották ki a Hucul Tanácsköztársaságot. A trianoni békeszerződésig Máramaros vármegye Tiszavölgyi járásához tartozott. 1920-ban összesen 8882-en éltek itt. 1940-ben a településen élő emberek között végzett vallási kimutatás alapján képet alkothatunk a felekezetek tagjainak számáról: római katolikus: 2-3, görög katolikus: 7760, görögkeleti: 1098, evangélikus: 34, református: 411, izraelita: 1403, unitárius: 3, baptista: 4, egyéb vallású: 1. A település lakosainak száma a továbbiakban: 1944 – 12717, 1969 – 6900, 1982 – 7600, 1989 – 8000 (ebből magyar kb. 1100), 1991 – 8100 (ebből magyar kb. 900). ...
    (Forrás: Kárpátinfo.net)

    Kőrösmező (ukránul Ясіня (Jaszinya / Yasinia), szlovákul Jasyna, románul Frasin): város Ukrajnában, Kárpátalján, a Rahói járásban. Dombhát, Havasalja, Mezőhát és Moheljki tartozik hozzá. Ma 8100 lakosából 900 magyar.
    Rahótól 35 km-re északkeletre a Fekete-Tisza völgyében, Tatárhágó közelében fekszik. Huculvidék központja.
    Nevét onnan kapta, hogy kőrisfaerdőben települt, az ukrán név a magyarból való (szláv: ’’jaszeny’’ = kőrisfa).

    1555-ben Kreusmezew néven említik először. Lakói részt vettek a Rákóczi-szabadságharcban és az 1848-49-es szabadságharcban is, melyeket osztrák megtorlás követett. Római katolikus egyháza 1785-ben épült. 1882-ben nyílt magyar nyelvű elemi iskolája. 1896-ban nagy milleniumi ünnepségek színhelye volt, melyek keretében a községháza előtt emlékoszlopot állítottak. Ez ma már nincs meg.

    1910-ben 9795 lakosából 6824 ruszin, 1484 német és 1461 magyar volt. 1918 novemberében itt kiáltották ki a Hucul Tanácsköztársaságot. A trianoni békeszerződésig Máramaros vármegye Tiszavölgyi járásához tartozott.
    • A falu elején egy dombon áll 1824-ben épített görög katolikus fatemploma a Szentháromság tiszteletére szentelve. Tornya 1813-ban épült. Benne 18. századi ikonosztáz áll. A Tiszán át függőhíd vezet hozzá.
    • Mezőháti határában áll a 18. század végén épített Péter-Pál templom.
    (Forrás: Wikipédia)
     

    Kőrösmező látképe
     
       Lazescsina ~ Лазещина; Mezôhát
     
       Majdánka kisközség Máramaros vármegye ökörmezői j.-ban (1891) 3143 rutén és német lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)

    Majdánka máskép (Nász Holyatin), orosz falu, Máramaros vmegyében, 550 g. kath., 7 r. kath., 50 zsidó lak., anyatemplommal. Határában van Rudavecz telep, 200 g. kath., 10 zsidó lak., nemkülönben Lopusnya, 138 görög kath., 19 zsidó lak. Van jó fenyves erdeje, sok fürészmalma, több érczes forrása, s helyben a gr. Teleki nemzetség gazdálkodó tisztsége. F. u. gr. Teleki, a kamara, Markocsány, Pogány, és több nemesek. Ut. p. Huszt.
     
       Máramaros
       vármegye


    Máramaros vármegye (németül: Maramuresch; latinul: Maramarosiensis, Marmarosiensis, Maramarusiensis): közigazgatási egység volt a Magyar Királyság északkeleti részében. A vármegye területét Ukrajna és Románia között osztották fel.

    A vármegye területe mindenhol hegység, csak a középső-nyugati részén lehetett találni egy jelentéktelen völgyet, a Tisza négy-öt kilométeres völgyét, a terület többi részt a Kárpátok északkeleti csoportjai foglalták el. A vármegye legfontosabb folyója a Tisza. Északról és keletről Galícia tartomány, délről Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegyék, nyugatról pedig Szatmár, Ugocsa és Bereg vármegyék határolták. A vármegye a legnagyobbak közé tartozott.

    1918-ban a vármegye északi része Csehszlovákia, déli része Románia területéhez csatolódott. A II. világháborúban a vármegye rövid időre visszakerült Magyarországhoz, ám a világháború után Kárpátalja a Szovjetunió, azon belül Ukrajna része lett. A déli része a romániai Máramaros megye része.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Nagyberezna Nagyberezna (ukránul Великий Березний (Velikij Bereznij / Velykyy Bereznyy), oroszul Великий Березный (Velikij Bereznij / Velikij Bereznyj), szlovákul Velká Berezna): város Ukrajnában Kárpátalján. A Nagybereznai járás székhelye. Révhely (Zábrogy) tartozik hozzá.
    Lakosainak száma: 6200.
    Ungvártól 45 km-re északkeletre, az Ung folyó partján található.
    Neve a szláv berezna (= nyírfás) szóból származik.

    1427-ben Nagberezna néven említik először. Egykori kamarai birtok, hatalmas erdőkkel körülvéve. Lakói görög és római katolikusok, valamint zsidók voltak. Görögkatolikus temploma 1792-ben épült (eredetileg fából), római katolikus kőtemploma és zsinagógája 19. század eleji. 1910-ben 2822 lakosából 1120 ruszin, 930 német, 426 magyar és 300 szlovák volt. A trianoni békeszerződésig Ung vármegye Nagybereznai járásához tartozott.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Nevickei vár
    A nevickei vár területén végzett régészeti kutatások bebizonyították, hogy már a korai vaskorban lakott volt ez a vidék. Közelében egy időszámításunk előtti IX-VIII. századból származó bronzkardot és csatot találtak. Közelében négy kurgánból álló temetkezési helyet tártak fel, amelyek még az időszámításunk előtti VI-IV. évszázadból származnak. Az egyikben hamvasztásos urnasírt találtak.

    A várat a legenda szerint még a magyarok bejövetele előtt egy szláv hercegnő építette, róla nevezték el állítólag a szláv eredetű "nevisztka" (menyasszony) szóból "menyasszonyvárnak".

    Történelmi okmányokban a vár először 1274-ben szerepel. Bevehetetlen erődítmény volt, három oldalról mély árok védte, nyugat felőli oldala meredek lejtő tetején állt. Az alsó árok mögött állt a két kerek bástyával szegélyezett belső várfal, mögötte még egy mély árok húzódott, amely több részre osztotta a legfontosabb erődítményeket. A felső vár közepén tágas udvar állt.

    A nevickei vár az Ung völgyét védte. Rajta keresztül vezetett az a fontos kereskedelmi út, amely Galíciával és Lengyelországgal kötötte össze Magyarországot.

    Történelme során a vár sokszor cserélt gazdát. A XIV. század elején Aba Amadé birtokába jutott, aki újjáépítette, megerősítette erődítményeit. Az 1317-1318-as években azonban csapatai vereséget szenvedtek, a nevickei vár 1317-ben Drugeth János birtokába jutott, aki Károly Róbert magyar király egyik leghűségesebb híve volt. A nevickei vár a Drugeth család székhelyévé vált. Addigi erődítményei főleg fából épültek, a Drugethek azonban teljesen átépítették, falait bazaltból és andezitból faragot kövekből emelték. Az átépítés több évtizedet vett igénybe.

    A Nevickei vár 1602-ben a vár ura Drugeth György lett, aki jelentős szerepet játszott a katolicizmus védelmében, támogatta a jezsuita rendet. Ez felkeltette II. Rákóczi György erdélyi fejedelem haragját, aki 1644-ben elfoglalta és leromboltatta a várat. Többé nem építették újjá.

    Az 1691. évi úrbéri összeírás szerint Nevickén 13 telkes és 4 telek nélküli család lakott, 19 telekről elmenekültek a jobbágyok a földbirtokosok közötti viszályok, ellenségeskedések elől.

    Lakói aktív részt vettek II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában, többek között az ungvári vár ostromában.

    A kuruc felkelés leverése után sok jobbágy elmenekült Nevickéről az osztrákok boszszúja elől, ezért az 1720. évi összeíráskor mindössze 18 telkes jobbágy maradt a faluban.

    Bercsényi Miklós, II. Rákóczi Ferenc egyik leghűségesebb híve Lengyelországba menekült, birtokait elkobozták és azokat Nevickével együtt az ungvári királyi dominiumhoz csatolták. Lakossága lassan gyarapodott és a XVII. század végére is mindössze 39 jobbágy és zsellér családból állt, amelyek 142 hold szántóföldön és 141 hold legelőn gazdálkodhattak. A falu lassan fejlődött és továbbra is Ungmegye jelentéktelen települései közé tartozott.

    1879-ben hozzáláttak a nevickei vár restaurálásához. Területén parkot alakítottak ki, kilátóteret létesítettek, emlékművet emeltek Wagner Károly ismert magyar erdész tudósnak. A restaurálási munkák elhúzódtak, kisebb-nagyobb szünetekkel egészen az első világháború kitöréséig tartottak. Akkor azonban anyagi eszközök híján ismét félbe szakadtak és soha többé nem újultak fel.

    A vár alaprajza a XIV. századi keletkezésre utal, de nem minden részét építették ki egy időben. A külső fal és a különálló sokszögű bástya a XIV. század végén és a XV. század elején épülhetett.

    A vár szabálytalan elliptikus alaprajzú, kettős védmű-rendszerrel rendelkezik, délnyugat felől két párhuzamos fallal hatszögű kaputorony csatlakozik hozzá.

    Főépületei a központi udvar köré épültek, délkeleti részén magas négyszögletes torony állt, amely síkmennyezettel négy szintre volt osztva. Egyik helyiségének sarkában kövezett kút áll. Déli oldalának két helyiségében kandallómaradványok láthatók.

    A vár előtt árok húzódik, előtte egy kerekbástyás külső fal magasodik. Ez előtt a várfal előtt még egy másik árok húzódik.

    A sokszögű bástya építésekor a központi épület boltozatait is kialakították, azokon érdekes fordított kulcslyuk formájú lőrések láthatók.

    Nevicke az ungváriak legkedveltebb kiránduló helye. Romjairól gyönyörű kilátás nyílik az Ung-vidéki tájra, tiszta napos időben egészen az Ung felső folyásáig el lehet innen látni. 1964-ben nemzetközi ifjúsági turista tábort nyitottak itt, közvetlenül az ősi vár lábánál. 1980-ban például több mint négy és félezer fiatal turista fordult meg itt Magyarországról, Lengyelországból, Csehszlovákiából és más országokból. Többször felvetődött a vár restaurálásának kérdése, érdemi döntés azonban ebben a kérdésben sajnos nem született. Pedig a nevickei vár a munkácsi vár mellett rendkívül vonzó építészeti látnivaló.
    (Forrás: Kárpátaljaturizmus.net (Beregszászi György))
     
       Ortodox
       kereszténység
    Az ortodox kereszténység mind történelmileg, mind híveinek létszámát tekintve a kereszténység egyik fő irányzata, amely elsősorban az egykori Kelet-Római Birodalom területén, illetve attól keletre számít meghatározónak. Az ortodox keresztények önmeghatározása szerint az ortodoxia az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örököse, amely egyedüliként őrizte meg Jézus és a 12 apostol tanításait változtatás nélkül, úgy ahogy ezt a hét egyetemes zsinat meghatározta.

    Az ortodoxia görög összetett szó, jelentése: igaz hit. Ennek tükörfordítása a szláv pravoszláv szó. Területi elterjedéséből adódóan szokás keleti kereszténységről beszélni. Magyar sajátosság a görögkeleti műszó, amely – történelmi összefüggéseit tekintve – pejoratív, kirekesztő elnevezés, és amelyet a magyarországi ortodoxok egy része mindig is visszautasított. ...
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Peitler Gyula
       (Palócz) Dr
    Orvos, 1930-1942 között a Turisták Lapja szerkesztője, az MTE-nek 1928-tól tagja, 1929-1941-ig főtitkára. Sokoldalú, szervező egyéniség. A Magyar Turista Szövetség tanácsának 1930-1938-ban tagja, elsősorban az irodalmi bizottságban dolgozott. Tagja volt az MTE Lomnici Csoportjának, a Medikusok, a Fecskék, a Vándorfiúk és a Zsigmondyak Társaságának is. Járt az Alpokban, a Glockneren, a Tátrában, a Dolomitokban ahol Bodnár István volt a túratársa; Bulgária hegyeiben és a Kárpátalján, valamint az Etnán. Hazai túráin Dalmady Zoltán orvos professzorral túrázott sokat. Még 80 éves korában is túrázott, elsősorban Fábián Dénessel. Sokat publikált és előadássorozatokban vett részt. Jó tollrajzokat és grafikákat készített az általa szerkesztett kiadványokhoz turista témákban, tehetséges fotós volt.
    (Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka)
     
       Perecseny Perecseny (ukránul Перечин (Perecsin / Perechyn), szlovákul Perečany): város a mai Ukrajnában Kárpátalján a Perecsenyi járás székhelye.
    Ungvártól 20 km-re északkeletre a Turja folyónak az Ungba torkolatánál fekszik.

    A 6600 lakosú ősi település a középkorban a nevickei és az ungvári vár tartozéka. A 19. században udvarbírói hivatal működött itt. 1910-ben 2534 lakosából 1447 ruszin, 605 magyar és 179 német volt. A trianoni békeszerződésig Ung vármegye Perecsenyi járásának székhelye volt. Határában márványt és mészkövet bányásznak.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Pietrosz

    A Pietrosz (2020 m), a Csornahorai-havasok legmagasabb pontjainak egyike (látkép a Hoverláról).
     
       Rahó Rahó (ukránul Рахів (Rahiv / Rakhiv)), oroszul Рахов (Rahov), szlovákul Rachov, románul Rahău): város a mai Ukrajnában a Rahói járás székhelye.
    Técsőtől 70 km-re keletre a Rahó-patak és a Tisza összefolyásánál fekszik. Rahómező (Rachová Poiana), Aknarahó (Rachová Kosulská) és Bocskórahó (Rachová Bochuvská) egyesülése. Határában 3 km-re északkeletre egyesül a Fehér- és Fekete-Tisza.
    Neve a Rahó pataknévből, az pedig a szláv orehov (= diós, mogyorós) szóból származik.

    1373-ban Rahow néven említi először oklevél. A 17. század közepén már itt állt Jánoky Gáspár kastélya, mely a Rákóczi-szabadságharc alatt pusztult el. Iparosodása a 19. század közepén indult meg, ekkor számos német is telepedett itt le. A Felső-Tiszavölgy gazdasági, kereskedelmi és idegenforgalmi központja lett. 1792-ben és 1828-ban épültek görögkatolikus templomai. 1910-ben 6577 lakosából 4432 ruszin, 1177 magyar és 917 német volt. A 2001-es népszámláláskor lakóinak száma 15 241 volt, ebből 12%-nyi magyar nemzetiségű.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Rónafüred ~ Лумшори; Lumschory; Lumsor(i)
     
       Rónahavas

    (~ Polonina-Rúna); az ÉK-i Kárpátok határláncolatának egy csoportja, mely Ung vármegye K-i részében az Ung és Latorca folyók völgyei közt elterül. A hegység az Ung, Lyuta, Turica és Turja völgyei által elválasztott több csoportra oszlik, melyeknek magassága többnyire 1000 m.-nél több; jelentékenyebb emelkedései: az Ung és Lyuta völgyei közt a Javornik (1021 m.), Kraszin (1031 m.) és Sztudnica (1035 m.); a Lyuta és Turica völgyei közt a Gyil vagy Dil (992 m.) és Lyutanszka Kulica (1376 m.); a Turica és Turja közt maga a P. (1482 m.); az utóbbi terjedelmes (5 km. hosszu és 3 km. széles) lapos tetőt alkot, melyhez D. felé a Mencsul (1295 m.) és Runi Pláj (1229 m.) csatlakozik; a fensík legmagasabb csúcsa a Medzi jama (1482 m.). A fensík túlnyomó részét havasi legelő borítja. A D. felé nyiló Sipotvölgyben van a gróf Széchenyi Béla által épített Bélatanya vadászlak. V. ö. Siegmeth Károly, Kirándulás a P.-ra (Magy. Kárpátegyesület XV. évkönyve, 1885).
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     
     
       Ruszinok A ruszinok (másként rutének, rusznyákok, kárpát-ukránok) ruszin nyelvű keleti szláv nép Kelet- és Közép-Európában.

    A ruszinok eredetüket tekintve mind a Kárpátokhoz kötődnek: vagy még most is a Kárpátok lejtőin élnek (Kárpátalján, Kelet-Szlovákiában, Délkelet-Lengyelországban), vagy pedig onnan vándoroltak el a 18. században a Délvidékre (bácskai, illetve szerémségi ruszinok), illetve onnan vándoroltak ki a 19. században tömegesen az Egyesült Államokba és Kanadába.

    Kárpátalja ruszin lakossága etnográfiailag öt csoportra oszlik. Ezek:
    • bojkok
    • dolinjanok (= hajnalok)
    • huculok
    • lemkek
    • verhovinaiak
    Az önálló ruszin nép létrejötte feszültségekkel teli. Az évszázadokon át létező paraszti kultúra a modern korban az ukrán és egyéb nacionalizmusok hatása alatt nem tudta a nemzetté válás útját járni. Önálló állam hiányában, iskolák és egyéb intézmények nélkül csak lassan jött létre a nép öntudatos értelmiségi rétege. A modern ruszin kultúra létrejötte – mint a legtöbb nemzet esetében – a hagyományos életformától való elszakadást és új kultúrahordozó társadalmi formák létrejöttét igényli, amelyben az értelmiség szerepe meghatározó.

    A több országban szétszórt, mindenütt kisebbségi nemzetiségnek a korábban lezajlott szomszéd (elsősorban ukrán) nacionalizmussal is szembe kell néznie. Az ukrán nacionalisták szerint a ruszinok ukránok, nyelvük sem önálló, hanem az ukrán nyelv egyik dialektusa. Ezért – érdekes módon – a legerősebb ruszin identitással rendelkező személyek Ukrajnán kívül élnek. Mindenütt erősen fenyegeti őket az asszimiláció.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Szics-gárda

    (Forrás: Botlik József: A Miniszterelnöki széktôl a börtönig
    Bródy András politikai pályája 1938 október-1939 február közt
    )
     
       Szolnok-Doboka
       vármegye


    Szolnok-Doboka vármegye (németül: Sollnok-Dobeschdorf) közigazgatási egység volt a Magyar Királyság keleti részében. Jelenleg Románia része.

    A vármegye teljes területe hegység volt. Északon a Lápos-hegység és a Cibles csoportjai, nyugaton az Ilosvai-hegység, délen alacsonyabb hegyvidék, keleten pedig a Mezőség födte le területét. Legfontosabb folyói a Nagy- és Kis Szamosok, illetve Lápos folyók voltak. Északról Szatmár illetve Máramaros vármegyék, keletről Beszterce-Naszód vármegye, délről Kolozs vármegye, nyugatról pedig Szatmár illetve Szilágy vármegyék határolták.

    A vármegye 1876-ban alakult, ekkor egyesült Közép-Szolnok illetve Doboka régiók. A vármegye 1918-tól gyakorlatilag, majd 1920-től hivatalosan is Románia területéhez tartozik. Területét 1960-ban a romániai Kolozs, Máramaros, Beszterce-Naszód és Szilágy megyék között lett felosztva. ...
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Taracköz (Tereszva) A közel 7600 lelkes település az itt még igencsak széles Máramarosi-medencében a Tarac és a Tisza összefolyásánál fekszik. Áthalad rajta az Ungvár-Rahó országút, vasútállomása helyben. A járási székhely Técső, ide 10 km-re van. Lakóinak túlnyomó része ukrán, ruszin nemzetiségű, de élnek itt németek és magyarok is. Ez utóbbiak száma 75-80-ra tehető.

    A krónikák először 1336-ban említik. Ez idő tájt a Balk nemzetség bírja, majd átkerül a szentmihálykörtvélyesi kolostor tulajdonába. Egy ideig királyi birtok majd a Drágffyaké. A máramarosi sóbányák közelségének köszönhetően az elmúlt évszázadokban a taracköziek közül sokan vállalkoztak a só szállítására: vízi úton, tehát tutajokon, illetve szárazföldön, szekéren egyaránt. Az ártéri gyümölcsösökben megtermelt alma, körte, szilva valamint az aszalt gyümölcs jelentős része szintén vízi úton került a gyümölcsfélékben szegényesebb alföldi vidékekre.
    A Rákóczi-szabadságharc bukása után több hullámban német telepesek érkeztek a községbe. A XIX. század közepétől kezdődően rohamos fejlődésnek indult a fafel-
    dolgozó ipar. Számos fűrésztelep, valamint kisebb-nagyobb famegmunkáló üzem létesül.
    (Forrás: Kárpátaljaturizmus.net)
     
       Terebesfejérpatak A Tisza jobb partján elterülő település Rahótól, a járási székhelytől mintegy 20 km-re található. A községet átszeli az Ungvár-Rahó országút. Terebesfejérpatak legfon-
    tosabb nevezetessége: a község határában található Európa földrajzi középpontja, illetve az ezt megörökítő emlékjel. A települést zömében ukránok, ruszinok lakják. Az összlakosság száma meghaladja a 2670 főt, közülük több mint 80-an magyarnak vallják magukat.

    Említése először egy 1615-ből származó oklevélben történik. Ekkor Trebusafalvának hívják. A XIX. század közepén két kisebb gyár is működik a községben: vasgyár és üveggyár. Ez utóbbit majd csak a cseh érában zárják be. Emellett több fűrészüzem is található a környéken ekkoriban.

    A gyárakban beindításához, működtetéséhez szakképzett munkaerőre volt szükség. Éppen ezért a XIX. században több hullámban is számos magyar és német család települt meg a környéken. A németek jelentős része elmagyarosodott. A szovjet csapatok bejövetelekor, 1944 őszén 52 magyar és német férfit hurcoltak el munkatáborba. Közülük hatan sohasem tértek haza.
    (Forrás: Kárpátaljaturizmus.net)
     
       Tiszabogdány (Bohdan) Ahol véget ér az ámen, szokták mondani a kárpátaljai magyarok, ha az egyik legkeletebbre fekvő szórványtelepülés, Tiszabogdány kerül szóba. A helység Rahótól 15 km-re keletre, festői helyen, magas hegyek karéjozta völgyben, a Fehér-Tisza két partján terül el (nemrég megjavították az ide vezető utat, így Rahóról gépkocsival 20 perc alatt könnyen eljutunk idáig). A település lakóinak száma meghaladja a 3300 főt, közel 50 családban beszélik még a magyar nyelvet.

    Az írások tanúsága szerint a XVIII. század folyamáén a környékbeli tanyákból fejlődött faluvá. Első említése 1803-ból való.

    Nagyobb számú betelepülésekről a XVIII. század végi krónikák adnak hírt. Ekkor német és magyar - az erdőgazdálkodásban, a fafeldolgozásban járatos - munkaerő telepedett meg itt.

    Erre utal számos mai családnév is.
    (Forrás: Kárpátaljaturizmus.net)
     
       Turjaremete ~ Тур'ї Ремети; Turji Remety
     
       Turjaszög ~ Турички; Turytschky; Kisturjaszög ~ Туриця; Turyzja; Nagyturjaszög
     
       Ugocsa
       vármegye


    Ugocsa vármegye (németül: Ugotsch) közigazgatási egység volt a Magyar Királyság északkeleti részében. Területe Ukrajna, Magyarország és Románia között van felosztva.

    A vármegye területének nagyrésze túlnyomóan síkság volt. A keleti részére, a Tisza folyó bal partjára benyúlt az Alföld, míg a folyó jobb partján kisebb hegység, a Nagyszőlősi-hegység feküdt. Legfontosoabb folyója a Tisza. Északról Bereg vármegye, keletről Máramaros és Szatmár, délről Szatmár vármegye, nyugatról pedig Bereg és Szatmár vármegyék határolták.

    A vármegye a 19. században alakult. 1918-ban a Csehszlovák Hadsereg megszállta és Csehszlovákia területéhez csatolta, ám 1920-ban köteles volt átengednie a vármegye déli részéből romániának és Magyarországnak is meghagytak egy kis részt a vármegye földjéből. Ez a kis rész, amely Magyarországon maradt Szatmár-Ugocsa-
    Bereg Közigazgatásilag Egyelőre Egyesített Vármegye (azaz: Szatmár-Ugocsa-Bereg K.E.E.VM.) területéhez tartozott. A II. világháború alatt Magyarország visszakapta egykori területeinek egy részt, és Ugocsa vármegye újra létrejött egy rövid időre. A II. világháború után a visszaszerzett területeket Magyarország újra elvesztette, a vármegye legnagyobb része akkor a Szovjetunió területéhez, azon belül pedig Ukrajnához csatolódott, míg délkeleti része Románia területéhez (azon belül Szatmár megyéhez) tartozik. 1950-től a vármegye magyarországi része Szabolcs-Szatmár megye (1990-től Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) területéhez tartozik. A Szovjetunió megszűnése óta az északkeleti része Ukrajna Kárpátaljai régiójához tartozik.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Uzsok

    kisközség Ung vármegye bereznai járásában, (1891) 753 rutén és német lak., posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Közel a galiciai határhoz, az Ung regényes völgyében fekszik az U.-i fürdő, mely 2 fürdőházból (28 káddal) és 5 épületből (60 lakószobával), hidegvizgyógyintézetből és gyógygimnasztikai teremből áll. Égvényes vasas savanyuvize 6 forrásból fakad és leginkább vérhiány, általános gyöngeség, idegbántalmak és női betegségek ellen tesz jó szolgálatot. A fürdő Tihanyi Sámuel dr. örököseinek birtoka.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     
     
       Uzsoki hágó

    Ung vármegye bereznai j.-ban, Uzsok községből vagyis az Ung völgyéből a Keleti-Beszkédeken Galiciába (Turkára) vezető hágó (869 m.).
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     
     
       Viski Károly (Torda, 1883. ápr. 14. – Bp., 1945. szept. 5.): etnográfus, egyetemi tanár, az MTA I. tagja (1945). 1908-tól Tordán, Nagyszalontán, Székelyudvarhelyt és Bp.-en volt gimn. tanár, 1919-től az MNM néprajzi osztályára került, 1922-től múzeumőr. 1940-ben a kolozsvári egy.-re kinevezték a néprajz tanárává, 1941-től a bp.-i egy.-en tanított haláláig. Több jelentős néprajzi, főleg népművészeti és nyelvtudományi tanulmányt tett közzé. Hosszabb ideig a Néprajzi Intézet ig.-ja (1941 – 45) és a Közgyűjtemények Országos Felügyelőségének vezetője volt. Györffy Istvánnal és Bátky Zsigmonddal együtt szerk. (és több fejezetét írta) A magyarság néprajza c. 4 kötetes gyűjteményét. – F. m. A tordai nyelvjárás (Bp., 1906); Székely hímzések (Bp., 1924): Székely szőnyegek (Bp., 1928); Tiszafüredi cserépedények (Bp., 1932); Hungarian peasant customs (Bp., 1932); Hungarian dances (Bp., 1937); Etnikai csoportok, vidékek (Bp., 1938). – Irod. Varga Mária: V. K. irodalmi munkássága (Index Ethnographicus, 1960).
    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
     
       Vörös Tihamér ((1882., Selmecbánya -- 1978., Budapest) Az Országos Turista Múzeum igazgatója. Természetszeretetét szülővárosából hozta magával. Előbb Vácon tevékenykedett, az MTE Váci Osztályának alelnöke volt, később az MTE választmányának lett tagja (1922-1925), majd 1926-tól alelnöke. A Magyar Turista Szövetség társelnöke (1924-1929 és 1933-1938), 1930-1932 alelnöke. 1931-ben az MTE Országos Turista Kiállitás rendezője, s a kiállítás anyagának felhasználásával hozta létre az Országos Turista Múzeumot, amely 1940 decemberében nyílt meg. Tiszteletére a Váci Naszály 652 m-es csúcsán a két világháború között felállított több emeletes kilátót Vörös Tihamérról nevezték el.
    (Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka)
     


    Levél a Webmesternek
    © MKE 2006