Gyalui-havasok




 


 
  • Gyalui havasok

    v. Andrássy-havasok, a Bihar-hegység Sebes- és Fehér-Kőrös közötti részének K-i tagja, a Meleg-Szamos és Aranyos völgye közt Kolozs és Torda-Aranyos vármegyékben terülnek el. A hegység közvetlenül a Bihar főgerincéhez csatlakozik s az említett két folyó közt egészben véve Ny-ról K-felé terül. Hosszu, magas hegysorokat képez, melyek közt a völgyek igen meredekek, mélyre vannak bevájva s gyakran valóságos hasadéki jellemet öltenek. Gerinceik többnyire nagyon egyforma alakuak s földtani szerkezetöket tekintve is egyhanguak. Leginkább rengeteg erdőségek (fenyvesek) fedik s csak Ny-i részükben lépnek fel havasi legelők s sziklacsoportozatok. Főcsúcsai a Verfu Verfului (1672 m.), Verfu Muntyelúi vagyis Öreg Havas (1829 m.) és Andrássy-havas v. Dobrin (1477 m.). A hegységben ered a Meleg- és Hideg-Szamos, Kis- és Nagy-Aranyos, a Jára, Hesdát és Tur patak, itt van tehát a tordai és turi hasadék is. A Gy. magva gránitból áll, melyet jegőcös palák, chloritpala, faggyupala, agyag- és csillámpala övez. A GY.-ban van a szkerisórai jégbarlang is (l.o.). természeti szépségeinél fogva gyakran keresik fele hegységet. Nagy fabőségének kiaknázására a Neuschloss-cég nagy fürésztelepet létesített a Gy.-ban. V. ö. Emke, Uti kalauz, 58-72. lapok. Lásd még az Andrássy-havas, Aranyos folyónál említett irodalmat.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
    •    
     
  • Andrássy-havas

    (Dobrin), Kolozsmegyében a gyalui havasok egyike, 1477 m. magas a Felső-Jára völgyből a gr. Andrássy Gyula által épített műuton érhető el; tetején gr. Andrássy Tivadar vadászkastélya, gyönyörü kilátással. L. Czirbusz G., Kirándulás az A. havasokra (Turistál Lapja III 135.); Hangay O., Az A. havasok (Erdély. I. 1892.).
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
    •    
     
  • A Gyalui-havasok (Muntii Giláului) vízrajza

    Vízhálózata gazdag, patakjainak többsége É-ra folyik, és a Hideg- és Meleg­ Szamost táplálja (hosszú völgyekkel), míg egy kisebb részük (rövidebb ágakkal) az Aranyosba ömlik. Vízi látványosságok a Meleg-Szamosra telepített víztározók: a Gyalui-tó (ebből látják el ivóvízzel Kolozsvár egy részét és Dést), a Meleg-Szamosi (3 km hosszú), majd a Tárnicai-víztározó (6,5 km hosszú). Ezek sok kirándulót vonzó turistahelyek is. A Tárnicai-tó partjá­ra számos hétvégi ház épült az utóbbi években, és ide a vízi sportok kedvelői is szívesen járnak.
    Éghajlata kontinentális, és a magasságtól függően havasi vagy havasalji. Mivel a Ny-ról érkező uralkodó légáramlatok útjában a Bihar-hegység és a Vigyázó (Vlegyásza) után következik, azoknál valamivel kevesebb csapadékot kap. A magasabb régiókban sem haladja meg az évi 900 mm-t. Az évi átlaghőmérséklet az 1000 m-nél magasabb hegytetőkön alig 2-3 °C (itt a szél ere­je is nagyobb), míg a 600 m-nél alacsonyabb helyeken 7 °C körül van.
    (Forrás: www.fischinfo.com)
    •    
     
  • Erdélyi-középhegység

    Az Erdélyi-középhegység vagy Erdélyi-szigethegység a Kárpát-medence keleti részén terül el. A romániai földrajzi irodalomban Munţii Apuseni (vagyis „Nyugati-hegység”) néven emlegetik, a Nyugati-Kárpátoknak nevezett hegységegyüttes északi csoportjaként. Az Erdélyi- középhegység a Keleti- és a Déli-Kárpátokkal együtt az Erdélyi-medencét veszi körbe. Határai északon a Szamoshát és a Szilágyság dombvidéke, nyugaton az Alföld, délen és délkeleten a Maros völgye, keleten pedig az Erdélyi-medence. Az Erdélyi-középhegységhez tartozó hegységek (északról délre): Réz-hegység, Meszes-hegység, Királyerdő, Bihar-hegység, Gyalui-havasok, Béli-hegység, Torockói-hegység, Zarándi-hegység, Erdélyi-érchegység. Az Erdélyi-középhegység területe 20 000 km2, átmérője 140-160 km. Három hegycsúcsa éri el az 1800 m magasságot: Nagy-Bihar (1847 m), Öreghavas (1825 m), Vlegyásza (1836 m). Az Erdélyi-középhegységből több fontos folyó ered: Kraszna, Berettyó, Sebes-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Kis-Szamos, Aranyos.
    (Forrás: Wikipédia)



    • Scarita-Belioara (Pestera Cosul Boului)



    Néhány az interneten fellelhetô link amely érdeklôdésre tarthat számot.




    Scarita-Belioara (1382 m)



    Fotók a Gyalui-havasokról

    Néhány kapcsolódó link


    Runki szoros (Cheile Runcului)


     

      Höncz Arisztid írása, Turistaság és Alpinizmus 1918-19. IX. évfolyam, 66. oldal
      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
     


    A Scarisoarai szikla és a Runki szoros

         Szokatlan, furcsa látványban volt azon járókelôknek részük, kiket 1917 május 4-én a reggeli órákban Kolozsvárt az állomás felé vivô utra vezetett dolguk. Hatalmas szeges cipôk hangos, egyenletes kopogása hivta magára a figyelmöket s odapillantva nagy csudálkozásal vették tudomásul, hogy nem a komisz bakabakkancs elôirásos szegelésérôl jön e lárma, mint azt el lehetett volna várni, hanem egy nehéz hátizsákokkal felszerelt furcsa kis csoport siet lefelé: két hadnagy ur - horribile dictu - két fiatal hölggyel. Kik lehetnek? Mik lehetnek ezek? Ez a kérdés foglalkoztatta most már az embereket. hallottunk is ezután megjegyzéseket a legkülönbözôbb hangnemben és hanghordással. Voltak kik gunyosan, kissé csipôsen vetették oda: "Micsoda maskarába bujt ez az uri nép!" vagy: "De jó dolguk van ezeknek, hogy másra nincs is gondjuk!" Mások ismét - fôleg a gyöngébbik nembôl valók - bizonyos sajnálkozást fejeztek ki, hogy "a szegény fiatal lánykák hátát ugyancsak kegyetlenül huzhatja az a nehéz zsák!" Pedig nem is volt indokolt az aggodalmuk, mert a "szegény lánykák" ugyancsak katonásan, könnyedén cipelték önkéntesen felvett terhüket. Nehéz csomaggal megrakott inasgyerekek szemtelenül kötekedô hangjai is fülünkhöz jutottak: "ha már ilyen örömet okoz nekik, én is szivesen átadom az én terhemet!"

         De a legtöbben mégis csak azon kérdés felett voltak megakadva, hogy "kik lehetnek ezek? Mit akarhatnak ily rettenetesen felszerelve?" Csudálatosképpen mégis csak akadt elvétve egy-egy "nagymüveltségű" ember, ki oktatólag megtudta magyarázni társainak, hogy ezek a furcsa bogarak: Turisták!

         Mi persze hallottunk mindent, jót mulattunk felette, de nem sokat törôdtünk vele, zavartalanul haladtunk tovább az állomás felé. Célunk volt egy kétnapos kirándulás keretében megmászni a podságai völgyben emelkedô Scarisoarai sziklát (1364 m) és bejárni a méltán hires Runki szorost.

         Még csak távoli terv volt, a kirándulás napja még ki sem volt tüzve s máris erôsen foglalkoztatott engem ezen út elméleti része. Másképen kellett erre készülnöm, mint a két hét elôtti oly pompásan sikerült Tordai hasadéki kirándulásra, histen az egy jól ismert, sokatjárt túra volt, melyhez a térképet is inkább csak tiszta szokásból dobtam be hátizsákom mélyébe, mintsem egy pillanatig is gondoltam volna arra, hogy szükségem is lehetne rá.

         De most máslépen állott a dolog! Az embert utóvégre is az ismeretlen, a rejtélyes vonzza, szereti próbára tenni rátermettségét, képsségét, megtud-e oldani saját erejébôl egy uj, ismeretlen problémát? Az ilyen sikeres kirándulás emléke aztán sokkal élesebben él az emlékezetben és másképen, önérzetesebben, büszkébben gondolunk erre vissza, mint amarra, melyet egy a viszonyokkal ismerôs, otthonos vezetô védôszárnyai alatt, gondtalanul tettünk meg.

         Én is már jó korán nekiláttam az elôkészületeknek, beletemetkeztem a térképekbe, hogy iránytű és kilométermérô segitségével lehetôleg minden apró részletre kiterjedô figyelemmel megállapitsam a távolságokat és az emelkedésekkel való összevetés után megcsináljam a pontos idôbeosztást.

         Jelen utunk is egy tipikus erdélyi kirándulás volt, hol az ember nagy kerülôkkel és rossz összeköttetéssel többet van a vasuti rázatásra itélve, mint amennyit a szabadban mászkálhat, pedig az illetô célunk rendesen nincsen is olyan messze, Kolozsvár kilátóhelyeirôl jól látható! Igy volt ez már a régi békeidôkben is, de fokozódott még a nyomoruság a háborus közlekedési mizériákkal, mikor a vasutazás idôtartama hatalmasan emelkedett. A szárnyvasutak - a turisták fô közlekedési eszközei - sokkal hamarább inditják járataikat, hogy a meghosszabbitott menetidô mellett le ne késsék a csatlakozást. Tehát annak a turistának, ki most indul nekei ezen útnak, több órai hátránya van a békés idôbeli vándor mögött. Ezzel számolni kell, de mindazonáltal sikerült nekem igy is beosztani az idôt.

         Ámde megint egy élô példája annak, hogy más a természet a valóságban és más a kényelmes iróasztal mellôli számitásnál. Utóvégre is a térképen, többé-kevésbé mégis csak légvonalban vagyunk kénytelenek számitani, a magasságkülömbözetek sincsenek mindenütt jelezve s fôleg az elôtornyosuló nehézségek nincsenek berajzolva! Számitásbeli tévedéseim, csalódásaim tehát, melyek egy ilyen elsô túra alkalmából több-kevesebb biztossággal elvárhatók, a tettek mezején nyilvánultak meg igazán. Ez alkalomkor az elmélet és a gyakorlat között oly külömbségek merültek fel, hogy túránk sikeres kimenetele az amugy is rövid idônk mellett csakis az elsôrangu szivós turistatársaim derekas viselkedésének köszönhetô. Itt elsôsorban is a legnagyobb elismeréssel emlitem társaságunk két nôi tagját Hartig Mici kisasszonyt és Ilonka hugomat. Tévedéseim azonnal az utunk elején nyilvánvalóvá lettek s ennek kapcsán rendkivül sokat kellett kellemetlenkednem, sokat piszkálódtam, minden legkisebb megállásnál már morogtam s a pihenôkkel is igen fukarul bántam. És az én kitünô turistatársaim minden zokszó, zugolódás nélkül, teljes belátással osztoztak vezetôi aggodalmaimban (ha a vonatot lekéssük 24 óra hosszat kell egy kis fészekben vesztegelni) és fáradságot nem ismerô törhetetlen energiájukkal, edzett kitartásukkal gyôzték le a legnagyobb nehézségeket is, faltuk egymásután a kilométereket, ezáltal a kirándulás kivitelét lehetôvé téve. Ujólag emlitem a legnagyobb elismerés, dicséret illeti ôket! Kis társaságunk negyedik tagja az én kedves Szilágyi Miklós barátom volt. Neki igazán sokat köszönhetünk, mert agyonverhetetlen, áldott humora, kedélye által nem engedte senkinek sem eszébe jutni, hogy létezik az a szó is, hogy fáradtság vagy lehangoltság.

         Erôsen borus, szomorú ég alatt, de lelkünkben a legszebb reménységekkel ültünk fel 1917 május 4-én reggel 8 órakor a gyorsvonatra.

         Nem régen tettük meg ezt az utat hasonló körülmények között, csak forditott irányban. Akkor egy jól sikerült kirándulás boldog érzetével lelkünkben, most egy ismeretlen, megoldásra váró probléma izgató, bizonytalan s mégis oly csábitó, szinte türelmetlen érzésével.

         Két mozdonyunk ugyancsak nagyokat pöfékel, szuszog, hogy sikeresen legyôzze a tetemes emelkedést, vonatunk hosszu teste lassan, lomhán kigyózik a nehéz terep kacskaringós útjain, egyik alagútból ki, a másikba be furakodunk. Az erdélyi hires Mezôség kopasz, csupán kaszálókkal és szántóföldekkel boritott dombjain, hosszura nyuló hegyoldalain át igyekszünk, hogy a nehézségek legyôzése után kiérjünk az Aranyos folyó sík, lapályos völgyébe. Itt már nem fogja el a vonat mellett fekvô hullámos dombvidék a kilátást, messzire ellátunk a környék szép hegyeinek egész koszorujára. Nem sokáig gyönyörködhetünk zavartalanul ezen körképben, a vonat fékez s megállásával Aranyosgyéres állomását jelzi, hol a gyorsnak mintegy 2 órai barátság után bucsut mondunk és azonnal átszállunk a "tordai express" vicinális vonatára. Mig ez a derék intézmény nagy lelkesedéssel s igyekezettel végzi a rászabott feladatot, mi meglehetôs aggodalommal szemléljük a mindjobban és jobban feltornyosuló fellegeket; egészen elsötétül a világ s csak halványan lehet egyszer-egyszer sejteni a gyönyörü Székelykô és a szaggatott Bedellôi havasok körül csoportosuló hegyek körvonalait. Mint egy hatalmas nagy üstben fô, kavarog minden! Csak a régi jó barátunk, a közvetlen elôttünk merészen kiemelkedô Tordai hasadék nem bujik el elôlünk, ô üdvözli hű tisztelôit.

         Mire beleszoktunk a gyorsvonat és a vicinális közti külömbségek elviselésébe meg is érkeztünk Tordára s azonnal át kellett ugranunk az indulásra már türelmetlenül váró Aranyosmenti keskeny nyomtávolu kis vonatocskára. A közelgô román ünnepek miatt a környéktôl mindenki haza igyekszik s ezért zsufolva van már a kis vonat. Nekünk sem marad más hátra, mint egy ideig a két kocsit összekötô szakaszon szorongani, ami különösen a domboru hátizsákjainkra való tekintettel igen kellemetlen valami. Végre sikerült a derék kalauz urnak számunkra az I. osztályban 1-1 ülôhelyet szoritani. De hiszen sok is lett volna 3 óra hosszat ottan kint a bizonytalan labilis helyzetünkben állani. Persze sok rossz vic, sok gunyolódás hangzott el szegény kis vonatunk felett, pedig ô igazán nagy buzgósággal, odaadással dolgozott.

         A várfalvai hatalmas hid jelzi az éles határt a termöföldekben gazdag lapály és az erdôs, sziklás hegyvidék között. Teljesen összeszükül itt a völgy. A mindinkább hegyipatak jelleget magára öltô Aranyos folyó és a kocsiut mellett rendesen már nem is akad hely a kis vonatocska számára, nagy fáradsággal külön kellett neki utat törni a sziklás hegyoldalba.

         Ha az irigy fellegek már nem engedték meg, hogy a hegyek összbenyomását, távoli panorámáját élvezzük, hogy bepillantsunk a hegy-völgy-sorozat rejtélyeibe, az utunk apró részleteit még sem tudták eltakarni elôlünk. Kényelmes ülöhelyünk is lévén, zavartalanul gyönyörködhetünk a változatos formáju, fantasztikus alaku hegycsoportokban, melyek hol erdôs hátukkal, hol pedig sziklás oldalukkal meredeken emelkednek ki a folyó partjáról. Minden a természet iránti fogékony lélek igazi örömöt talál már ezen vasuti kocsikázásban is. Nagy örömmel üdvözöljük az Ordaskô meredek oldalait s a Bedellôi havasoknak közvetlenül elôttünk emelkedô sziklás csipkézett vonulatát, mert ezek a vasutazásunk végét jelentik, s ezzel egyszersmind mai tervünk végpontját is elértük.

         Aranyos Lonka állomásán kiszállva (2 óra) tele tüdôvel szívjuk a város poros légköre után a hegység tiszta, friss levegôjét. A társaságot egy napos-gyepes helyre letelepitve, magam indulok neki éjjeli szállásunk keresésére. Elôször is a falu szélén levô csárdához tartottam, hol tudtom szerint kiránduló társaságok már többizben megháltak. Mig az 1 km-es utat odáig megteszem, van alkalmam bôven meggyôzôdni a falus nép rendkivüli bizalmatlanságáról, csak ugy félve tekintettek énreám, biztosan rossz tapasztalatuk van már, a katonaság megjelenésének mindig kellemetlen következményei lehettek. Bennem is alighanem egy rekviráló bizottság elnökét vélték üdvözölhetni. A ritka vendég megérkezésére összefutott a csárda apraja-nagyja s a nagyfoku bizalmatlanság legyôzése után sikerült a csárda szép, tiszta szobáját részünkre lefoglalni. Persze tekintettel a háborus viszonyokra, élelmiszerrel nem tudtak szolgálni a jámbor korcsmárosék, de sebaj! - erre már mi jó elôre számitottunk.

         Élénk kendôlobogtatással jeleztem társaimnak kiküldetésem sikerét: azonnal mozgást veszek észre közöttük s pár perc mulva ôk is beérkeztek. Örömömre mindenki meg volt elégedve az üzlettel, valamennyien sokkal rosszabb meghálásra voltak elkészülve. Most olvadt le csak a falusiak szivérôl az utolsó jégpáncél, mikor a hölgyeket is meglátták, azt hiszem, úgy gondolkozhattak, hogy "bolond faj lehet ez, de nem tulveszélyes!"

         Tekintettel arra, hogy Kolozsvártól (reggel 7 óra) idáig (d.u. 3 óra) semmit sem ettünk, alapos jóétvágyról tanuskodott mindenikünk, de volt is bô választék, hiszen mind a négyen igyekeztünk a két nap változatos étrendjérôl gondoskodni. Persze a "meleget" ujra csak a tea képviselte, melyet amugy hiretelenében megfôztem.

         Miután igy az éhség méltatlankodó ördögét is lecsillapitottuk, kiengeszteltük és magunkat az adott körülménykehez képest kényelmesen az ebédutáni pihenôre adtuk, akkor vettük csak észre, hogy tulajdonképpen az utunk eddigi része nem is volt tulságosan fárasztó, a vonatozás egyikünket sem viselt meg tulveszedelmesen! tekintettel a még nagyon is korai idôre, elôszedtük térképünket s tanulmányoztuk, hova is sétálhatnánk ki? Közösen megegyeztünk, hogy az Ordaskô és Bedellôi havasok közötti mélyebb bevágásba igyekszünk fel, hogy közvetlen betekintést nyerhessünk a szép rendezett Torockóra és a sziklás, legendás Székelykôre. Jó kedvvel és a szép kilátásba vetett teljes reménnyel kapaszkodtunk a meredek, göröngyös, sziklás ösvényen felfelé. A csábitás gonosz szelleme azonban itt is diadalmaskodott felettünk, mi sem fogadtuk meg azt a jó tanácsot, hogy "járt utat a járatlanért el ne hagyd!" Mikor ösvényünket nagy ivben láttuk kikanyarodni a jobbkézfelôli hegyoldalba, minket annyira csábitott a fejünk felett hivogató gyepes lejtô nyeregszerü bevágásával, hogy ugyszólván minden elôzetes megbeszélés nélkül arra tértünk le. Valami kis csapás is vezetett arra, tehát már mások is jártak ottan. Nagyokat szuszogva s meg-megállva haladt a kis társaság a rendkivüli meredek, gyepes lejtôn s milyen nagyot méztünk, mikor derekas munka árán elérve a bevágást, egy kis havasi fennsik legelô mögött járhatatlan sziklafalak állták el utunkat. A a mi jó kis ösvényünk, melyhez hütlenek lettünk, kárörvendezve kacsintgat felénk, ott kanyarodik szeliden a gyepes lejtôn. Ennyi fáradsággal s ennyi idô alatt már ott lehetnénk a nagy kerülô ellenére is. Igy azonban le kellett mondanunk a Székelykô kilátásról, de visszafelé fordulva annál pompásabb kép tárult elénk. Mélyen alattunk egy vékony, fénylô ezüst sáv alakjában kanyarodik, furakodik át a hatalmas erdôs hegyek között az Aranyos folyó, mellette a fehér kocsiút s a kis vasuti vágány. A festôi fekvésü Aranyos Lonka, a mi éjjeli szállásunk, apró játékházai erôsen összeszorulva használják ki a szük völgy minden kis helyét. Mégis jó, hogy felkapaszkodtunk ide! A legszebb panoráma alakjában elôttünk fekszik az egész holnapi utunk, jól végigtekinthetjük az egészet. S most ráismerek azokra a hegyekre, sziklaalakulatokra, melyeket a térkép után csak a fantáziám segitségével képzeltem el, alakitottam meg magamnak. A hátteret képezô Öreg Havas (Gyalui havasokban) 1733 m magas széles háta számtalan hófoltjával méltán zárja le a láthatárt. S tôle kissé jobbra imponálóan meredezik egy nagy sziklás hegy, dominálva az egész vidéken, megdobban a szivünk, ráismerünk holnapi célunkra, feladatunkra, a Scarisoarai sziklára. Valóban megkapó látványt nyujt ez innen, az egyik oldala kopár sziklafalaival meredeken, vadul esik alá, éles ellentétet képezve a másik oldal szelid, lankás hegyhátával. Büszke fejét méltó korona gyanánt övezi a sötétzöld fenyôerdô. Megláttuk az igéret földjét, most már hatványozott mértékben vágyódtunk utána, ellenállhatatlanul csalogat, vonz magához: "Istenem, Istenem, miért nem adtál szárnyat!"

         Feljövetelünk alkalmával megelégedetten tapasztaltuk, hogy megérkezésünk elôtt itt már hatalmas esô volt, sok helyt állottak kisebb-nagyobb tócsák s a gyep is mindenütt nedves volt. Igy remélhettük, hogy a felhôk megkönnyebbültek terhüktôl s békét hagynak a jámbor turistáknak. Ámde nem volt egészen igazunk, mert most is alaposan összehuzódtak a sötét fellegek felettünk, egészen elsötétült a világ körülöttünk, annyira zuhogott az esô. S mily szerencsések voltunk mi! Közvetlenül mellettünk vonult el ez a zivatar s mi csak pár cseppet kaptunk a végébôl, mig odalent a völgyben nagy patakokban folyt az esôviz.

         Vig nótákat énekelve, sokat mókázva indultunk le a meredek hegyoldalon. Csodálkozva gyültek ki a "házuk" elé azok a juhpásztorok, kik száraz gallyakból összetákolt kunyhóikban tengetik az ôsemberhez hasonló nyomoruságos életüket. Borzasztó valami lehet ez, igy élni távol az emberiségtôl, minden kulturától! De hát ezek talán nem is sejtik, hogy egy más világ is van, talán meg vannak gyôzôdve, hogy ôk élnek a legideálisabban. Egy ilyen magas, havasi "palotánál" kitünô forrásra is bukkantunk, mely mellé természetesen kissé le is telepedtünk, hiszen nem sietünk, idônk van bôven s a kilátás oly remek! Ugyis intéztük a dolgunkat, hogy csak a szürkület beálltával érjük el korcsmánkat s igy a havasi falucskának az esti "korzóját" is megszemlélhettük. Ez is népes, akárcsak a városi s a fiatalok, vének legjobb ünneplô ruhájukat magukra ältve sétálnak, ülnek ki házuk elé.

         Alig fogyasztottuk el vacsoránkat, a korán fekvô házigazdánk már el is készitette a hálóhelyeinket szép sorjában egymás mellé a földre. De a körülményekhez képest egész jó s ami a fô, kifogástalanul tiszta volt. A földre teritett pokrócra dunyhákat helyeztek, hófehér lepedôkkel letakarták, mindenilünknek egy jó nagy tollas párna is jutott s mindenek felé még egy jó meleg takaró került. Hát kivánhat még ennél többet egy szerény, kis igényü erdélyi turista?

         Elintéztünk a háziakkal mindent, kiegyenlitettük a számlánkat, hogy aztán ne zavarjuk ôket megszokott, mindennapi életükben. Mi persze nem sietünk tulságosan a lefekvéssel, hiszen oly pompás hangulatos ezen éjjeli tanyánk, melynek világitásáról a magunkkkal hozott 1 szál gyertya gondoskodott. Csak akkor tértünk nyugalomra, mikor fogyó gyertyánk figyelmeztetett, hogy takarékoskodjunk ezzel a kinccsel, mert még a reggeli készülôdéshez is kell világitás. Ezzel nemsokára mi is elcsendesedtünk és ki-ki temperamentuma és az idegenhez való alkalmazkodó képessége szerint jobban vagy rosszabbul aludta át az éjszakát, mig el nem hangzott reggel háromkor a kegyetlen kommandó, hogy "Auf!" Mi fiuk sötétben felcihelôzködve átadtuk a szobát a hölgyeknek, mialatt mi kint az udvaron Isten szabad ege alatt mosakodtunk meg s végeztük hajnali toalettünket.

         Gyönyörü szép csillagos ég ragyogott felettünk, ami az útra készülô turistának mindig igen kedves látvány, hiszen felhôtlen eget, jó idôt jelent, ami egy zavartalan jól sikerült kirándulás egyik fôfeltétele. Készülôdésünk közben az álmos hold is kidugta kiváncsi képét a hatalmas Ordaskô teteje felett s bágyadt fényével bevilágitotta a Bedellôi havasok közvetlenül elôttünk meredezô sziklaoldalait. Rohamos gyorsasággal világosodik, az éjszaka sötét árnyai is mind messzebbre huzódnak vissza a völgyek mélyébe, hogy helyet adjanak a nappalnak. A pihenést nem ismerô óra sietésre int bennünket s igy igen megörültünk, mikor belülrôl is megadatott a jel, hogy szabad az út, bemehetünk. Mig a hölgyek a toalett utolsó simitásaival voltak elfoglalva, én nekiálltam a teafôzésnek, Miklós barátom meg az elemózsia elôkészitésének, hogy mentôl kevesebb idôt veszitsünk, ugyis olyan veszett gyorsasággal halad az idô elôre. Hát bizony a készülôdés kisé sokáig tartott, ugy hogy mig becsomagoltunk é kiléphettünk a korcsma ajtaján, az eredeti tervünkhöz képest jó félórai késésünk volt már (4 óra 35 perc).

         Szemközt az Aranyos folyó hidjával jól kitaposott ösvény vág egyenesen neki a hegyoldalnak s erôs emelkedéssel, minden kerülgetés nélkül igyekszik a nyregszerü bevágást elérni. Ámde egyszerre csak kellemetlenül kellett tapasztalnunk, hogy az udvariatlan falusiak nem törôdtek a bolond kolozsvári turisták érdekeivels teljes lelki nyugalommal felszántották az utat. A lágy szántáson át most már elég fáradságosan s nagy idôveszteséggel kapaszkodtunk fel az eléggé meredek hegyoldalon, mig végre elérjük az átjárót. Megállunk egy pillanatra, hogy kiszusszantsuk magunkat az erôs kapaszkodó után és széttekintsünk egy kissé az innen feltáruló szép kilátáson. Elsôsorban is a kanyargó Aranyos folyó mentén elterülô csinos fekvésü Aranyos Lonka vonja magár figyelmünket, a templom körül apró, a félhomályban kisértetiesen mozgó fényforrásokat pillantunk meg. Valami vallásos ceremónia az oláh ünnepek alkalmából s a kis harang élénk giling.galangoz´ssal kiséri az ájtatosságot. Szemünk végigsiklik a környezô hegyek impozáns meredek szikláin, melyeknek fehér szilafalai élénken ütnek el a tôlünk északi irányban fekvô Jidovina (907 m) sötét széles hátától. ha pedig megfordulunk nyugat felé utunk további folytatását képezô Podságai völgyet tekintjük át s közvetlen elôttünk a legközelebbi célunk Alsó-Podsága falu szétszórt házai terülenek el. A feljövetelhez hasonló meredek, göröngyös úton igyekszünk gyors tempóban lefelé, hogy behozzuk azt a késést, melyet a feljövetel elôre nem látott nehézségei okoztak. Lehetôleg mindig a jobbkézfelé kiágazó ösvényekhez ztartjuk magunkat sigy a falut már meglehetôsen a vége felé érjük el. A korai órák ellenére is már élénk ez a kis helység. Ragyogó fehér ruháju férfiak, nôk és gyerekek sietnek nagy áhitattal a templom felé s csodálkozva bámulnak az elôttük olyan érthetetlen ritka madarakra, mint mi voltunk.

         Megállás nélkül folytatjuk utunkat a völgyben felfelé. Nagyszerü, kellemes vándorlás volt ez a hüvös mély völgyben. A felkelô nap arany sugaraival már eléri a kelet felé tekintô hegyoldalakat és a kiemelkedô csúcsok tetejét, a völgy mélyébe azonban még nem ér le. Lombos és mesterségesen ültetett fenyôerdôk váltakoznak egymással s a nagy hegyek mind közelebb és közelebb ereszkednek le a frissvizü patakhoz, hogy végre a Bujor és Vulturese kopár mészsziklás vonulatával latszólag egészen elzárják a völgyet a hivatlan vándorok elôl. Ámde a kis hegyi patak átfurakodik itt is és példáján felbuzdulva az ember is erôszakhoz folyamodott, megépitette a legnagyobbrészt sziklába vágott szekérutat. Igy ránk semmi nehézség nem várt, kényelmesen sétálhatunk át és zavartalanul gyönyörködhetünk abban a páratlan szép, vadregényes, sziklás szorulatban, melybe most beléptünk.

         A gyönyörü tájék, melynek változatosságát nemcsak a fantasztikus sziklaalakulatok, csipkézett hegygerincek, kopár majd erdôvel boritott sziklafalak, hanem a különbözô rétegzettségü és szinü kôzetek is biztositják, oly élvezettel, érdeklôdéssel köti le figyelmünket, hogy észrevétlenül haladunk a hires Podságai idôszaki forrás mellett, pedig szerettük volna ezen természeti jelenséget is megfigyelni. Igy szomjuságunkat a pompás frissvizü hegyi patakból csillapitjuk s aztán tovább! Boldogak vagyunk, hogy utunk tovább is még ebben a gyönyörü, vad szakadékon vezet át, nem gyôzünk betelni szépségeivel, mig egyszer csak kiszélesedik egy kissé a völgy. Örömmel üdvözöljük itt az éltetô, drága nap elsô nekünk szánt sugarait, oly jólesô érzéssel tölttte el egész testünket. Egy elôugró hegyfok tetején két világos fakereszt között kis falusi templomot pillantunk meg, körülötte apró, szegényes kunyhókkal, melyek alig-alig tudnak maguknak helyet találni a szűk völgyben. Teljes megelégedettséggel állapitom meg nyakamon függô térképemrôl, hogy ez Bélavár nevű havasi falucska, mely a mi utunknak is egyik fontos fordulópontját jelenti (6 óra 40 perc). Itt a patak kettéágazik, a legnagyobb része tovább is megtartja nyugati irányát, ehhez hűtlenek is leszünk. A mi utunkat egy egészen kis csermely jelzi, mely északi irányból folydogál alá. Amig az emellett vezetô jól járható úton gyorsan haladunk elôre, teljes odaadással és elismeréssel csudálhatjuk a hirtelenül feltünt mai célpontunkat, az 1364 m magas Scarisoarai sziklát. Valóban fönséges, lenyügözô látvány ez a hatalmas, tagol sziklakolosszus, mely a völgyet végleg és áttörhetetlenül lezárja. Szinte függélyes, kopár óriási sziklapáncéljait fantasztikus alakú tornyok, hasadékok, barlangok nagy mennyisége disziti, melyek minden lépésünkkel jobban és jobban kivehetôk lesznek.

         Az egész hosszu 3 km-es völgy tulajdonképpen egy erôsen szétszórt falunak felel meg, mert útunk tovább is állandóan apró házak között vezet el, melyeket még magasan a hegyoldalban, sivár törmelékmezôkön is fellelhetünk. Most ujra egy furcsa alaku elôretolt több kis karcsu meg széles tornyocskából összeállitott sziklalakzat vonja magára figyelmünket. Csak épen annyi ideig idôzünk mellette, mig fényképezôgépem elcsattan s azonnal folytatjuk útunkat, mert idônk rövid, valamelyes késésünk is van és elôttünk áll még a tulajdonképpeni hegymászás, összes ismeretlen nehézségeivel.

         A kis patak a völgy alját kitültô sziklatörmeléken egészen levész, ugy hogy tanácsosnak tartom hatalmas kulacsomat vizzel megtölteni. Most már azután közvetlenül a hatalmas sziklafalak tövében állunk, melyek ridegen visszautasitanak minden felhatolási próbálkozást. Ki kell tehát térnünk elôle s keleti irányban, a sziklával párhuzamosan haladó meredek, törmelékes völgyszerü hasadékban kezdjük meg a felhatolást. Most már melegen süt le a nap mireánk, ugy hogy erôsen beleizzadunk a kapaszkodásba. Mégis egyfolytában haladunk fölfelé. Megnyilnak elôttünk a sziklavilág rejtelmei, bepillantást nyerünk annak minden kis részletébe, külön-külön szinte felénk hajolva emelkednek ki az apró tornyocskák, alôugró sziklabordák, egészen közel állunk a kisebb-nagyobb barlangnyilásokhoz. Ha azonban tekintetünket most kissé jobbra forditjuk egészen más, az elôbbi fehér, kopár szikláktól teljesen elütô kép áll elôttünk. A sürü erdôvel boritott lankás hegyoldalból itt is, ott is, eôtünik az ôspalák sötét, komor szinü tömege. Majd ujra egy hatalmas nagy barlangnyilás ragadja meg érdeklôdésünket, mely rémesen tátong le ránk a sima sziklapáncélról. Ennek a falnak a tövében akadunk hatalmas árnyas fák aljában egy mesés friss vizü forrásra, hol megszavazom az elsô pihenôt, melyet nagyon is kiérdemeltünk már, hisz nagy út volt már hátunk mögött, magasra felkapaszkodtunk s az idô is meghaladta a 8 órát. Mesés szép hely is ez, a legvadabb sziklakörnyezetben s mégis lombos fa árnyas oltalma alatt, közvetlenül egy pompás forrás mellett. Az Isten is pihenôhelyül teremtette. Sajnos, nem élvezhettük ezt ki teljes lekinyugalommal, idônk nagyon ki volt mérve, rövid 20 perc letelte után (8 óra 25 p.) indulnunk kellett.

         Alig haladunk pár métert, én kissé visszamaradok, hogy a táj szépségeit lerögzitsem fényképezôgépem segitségével (kár volt a fáradságért, mert késôbb egy szerencsétlenség következtében mindezen lemezeim tönkrementek). Még nem voltam kész velük, mikor Miklós barátom hivó szavait hallom, hogy a völgy egyik oldalon nekimegy a megközelithetetlen, meredek sziklafalnak, a másik oldalon pedig oly meredeken folytatódik, hogy elôrejutásunk kétséges. Mit csináljanak most? Pár perc alatt mellettük vagyok és megfelelô pontos tájékozódás útján megállapitom, hogy jó helyen járunk, tehát neki kell vágni bármilyen fáradság árán is a meredek hegymászásnak. Most kezdôdött aztán útunk azon részlete, melynek minden lépésénél "állunkat a térdünkbe vertük".Még inkább megneheziti a helyzetet az, hogy minduntalan térdig süppedünk be a szakadékot kitöltô hullott falevelekben, nem vesszük észre at eltakart hatalmas köveket, kiemelkedô fagyökereket, ledôlt ágakat és siralmasan bukdácsolunk jobbra-balra. Igen lassan tudunk csak haladni, minden 10-15 lépésnél meg kell állnunk egy pillanatra, hogy kissé kifujjuk magunkat, hiszen mindenikünknek szive a halántékunkon ver! Igy küzdünk ki magunknak minden lépést, minden méternyi emelkedést, friss erôt a törhetetlen akaraterô meg az a körülmény önt belénk, hogy már ott világlik felettünk a magasan fekvô nyereg. Még tréfálunk is a nagy suiklafalakkal, meglátjuk ki lesz az erôsebb? Hiszen percrôl-percre közeledünk a tetejükhöz, mind jobban és jobban eltörpülnek azok. De kár volt a természettel igy kikezdeni, gunyolódni, mert megbosszulta magát! Mikor nagy örömünkre fellépünk a nyeregre s azt reméljük, hogy most már minden nehézségen tul vagyunk, pár perc alatt kényelmesen felsétálhatunk a csúcsra, közel kerülgetett a guta! Körültekintve mindenütt meredeken aláesô, megközelithetetlen sziklafalakra talál kutató szemünk.

         Na most aztán merre? s idônk oly rövid! (9 ó. 5 p.) A társaság kissé lepihen, magam pedig ujra kiteregetem a térképeimet, elôszedem iránytűmet s miután meggyôzôdtem arról, hogy igenis a legpontosabban a kivánt helyre lyukadtunk ki, nekilátunk egy kibuvó keresésének. Sehol semmi! A kopár falakon még az igen szerény viszonyok között megélô fenyô is csak nagy nehezen tud megkapaszkodni, hogy merészkedhetne arra egy gyarló ember? Jaj de megirigyeltük azt a vércsét, mely nyugodt csendes repülésével, hol a mi fejünk felett kóválygott, hol magasan a tetô felett lesett prédára!

         Mélyen lent a tuloldali völgyben látunk kanyarodni egy szép kis ösvényt, mely aztán a járhatatlan falak megkerülésével, ujra felkapaszkodik a szemközti erdôs hegyhátra. Hát lehetséges ez? Ezért dolgoztuk fel magunkat oly fáradságosan a magasba, hogy a természet szeszélyeinek engedve, ujra leereszkedjünk a völgybe, mikor büszke célunk ott meredezik a fejünk felett? De nem marad más hátra. Egy élénk "Auf!" s aztán gyors lépésekkel szaladunk le a gyepes lejtôn, igen kellemesen kanyargunk végig a pompás fiatal bükkerdôben vezetô ösvényen, mig utunk ujra erôsebben emelkedni kezd. Ujbóli fáradságos munka áll elôttünk, de rajta szép lassan, a szükséges kis pihenôk közbeiktatásával.

         Nagyot emelkedtünk ujra. Szemben ott áll, velünk egészen egy magasságban a nyereg, melyet elhagytunk, amelyet mi már az igéret földjének tartottunk; milyen mély völgy választ már el tôle. De tovább a cél felé. Mi fiuk, tehetségünk szerint igyekszünk segiteni a lányoknak, megkönnyebbitjük zsákjaikat s kézadással is segitjük ôket elôre, felfelé. Igy érjük most már el az egész szikla megkerülésével annak a háta mögött levô második nyerget, hol idônk minden rövidsége melett is pihenôre szólitom fel társaimat, hiszen lehetetlenséget én sem kivánhatok tôlük. Magamnak azonban percnyi nyugtom sem volt. Merre megyünk tovább? Követem egy ideig eddigi ösvényünket s midôn az erdô ritkul, akkor látom megdöbbenve, hogy innen sincsen még feljutás, az utunk messze kanyarodik csak neki a hegynek. Ezt nem követhetjük, ez ki van zárva, hiszen igy estig sem érjük el a vonatot. Visszatérve közlöm társaimmal a szomoru hirt, már-már veszni látjuk kirándulásunk sikerét, kétkedünk benne, hogy el tudjuk érni büszke célunkat. Azután inkább csak ösztönömnek, turista- érzékemnek engedve vágok neki ujra csak magamban a nyergünktôl kiinduló hegygerincnek. Út nélkül, az erdôben, kidôlt fák között emelkedek s mily nagy az örömöm, mikor hirtelen egy jó ösvényre találok, mely nagy kanyarodókkal tart neki a hegycsúcsnak. Még nem szólok senkinek, meg kell gyôzôdnöm, hova vezet ez? Kettôzött léptekkel haladok, örömömben nem is akarok tudomást venni utam jelentékeny emelkedésérôl, szinte szaladok felfelé s mikor látom, hogy pár pillanat mulva felérek, kitörô örömmel s harsány hangon adom ki utasitásaimat a mélyen alattam pihenô társaságnak s magam 10 óra 5 perckor elértem a büszke tetôt. Rövidel azután már hallom társaim szeges botjainak kopogását s pár pillanat mulva örömteli boldogsággal ott állanak ôk is mellettem. Tehát mégis legyôztük a csalfa természetet, mégis csak mi lettünk az erôsebbek!

         Nincsen egy perc elveszteni való idônk sem. Azonnal nekilátunk az alaposan megérdemelt ebédnek s jó étvággyal fogyasztjuk a kitünô falatokat. Ugyancsak meglettünk volna azonban akadva, ha én történetesen otthon felejtem kulacsomat, miután valójában csak elindulásunk elôtt, az utolsó pillanatban jutott eszembe, mert itt sehol sincsen forrás, pedig a nap is jó melegen sütött alá. A kapaszkodásban és a hôségtôl kiszáradt torkunkkal sehogy sem tudtuk volna ebédünket élvezni, milyen jól fogyott tehát az a kis viz is, melyet felhoztunk magunkkal a völgy mélyébôl.

         Közben lopva tekintünk szét eme páratlan szép kilátásu hegytetôrôl. Tiszta jó idôben valóban Erdély egyik végétôl a másikig el lehet látni, most azonban párás, ködös fellegek fedik el a láthatárt s igy mi inkább csak a közvetlen közelünkben emelkedô hegyekben gyönyörködhetünk, melyeket legnagyobbrészt jó ismerôsünk gyanánt üdvözlünk. Különösen a merész, sziklás Székelykô köti le figyelmünket, mely elôtt az Ordaskô ágaskodik, tetemes magasságával igyekezve uralni az egész helyzetet. Hozzácsatlakoznak a Bedellôi havasok jól ismert hegytömegei. Ha pedig északra fordulunk, közvetlenül elôttünk áll a Gyalui havasok gyönyörü erdôs hegyvilága, melynek utolsó elôugró részletét képezi a mi Scarisoarai sziklánk. Közvetlen szomszédunknak a Nagy Havasnak széles hátát még számtalan hófolt tarkitja. Letekinthetünk a Kolozsvár környékén elterülô, a Kis Szamos völgyégt szegélyezô alacsony, dombos vidékére s itt is ott is apró falvak barátságos házai mosolyognak felénk. Sajnos nem maradt idônk arra, hogy térképeinket kiteregetve kényelmesen leheveredjünk s a nagy hegyek tömkelegébôl igy keressük elô egy-egy ismerôsünket, vagy igyekezzünk megállapitani, melyik is lehet az a szirttetô, hasadék, mellyel a közel jövôben barátságot szándékozunk kötni. Bizony, mialatt csak igy felületesen végigjártattuk tekintetünket e panorámán, már össze is csomagoltuk hátizsákjainkat, még egy nyujtózkodás a napsütötte hegytetôn s aztán gyerünk lefelé! (11 óra 20 p.) Igen sajnálom, hogy ennyire hajszolnom kellett, hogy kirándulásunkból hiányzott a nyugodt gondtalanság, de hát ezt igy diktálták a háboru rossz közlekedési viszonyai.

         Gyorsan lejutunk a csúcs alatti nyeregbe, hol aztán eltérünk a feljöveteli irányunkból. Egyenesen északnak fordulunk, annak a kiugró, a sziklának mintegy a folytatását képezô földnyelvnek, melynek hátán pompás fiatal erdôtôl övezett kedves, havasi legelô van (ezek a viszonyok a katonai térképen kitünôen vannak feltüntetve). Itt egy pompás hideg vizü forrásra akadunk, melynél szabadon, a kulacsom kimért tartalmától függetlenül olthatjuk szomjuságunkat s azután megkezdjük a leereszkedést. Amint késôbben tapasztaltuk, jobb lett volna a földnyelv baloldalán leszaladni, mert ott hamarabb értük volna el a völgy kezdetleges szekérútját. Felülrôl azonban a jobboldal látszott biztatóbbnak s igy igen meredeken ereszkedünk le a völgybe. Magasan felülrôl tekint le ránk a Scarisoarai szikla, mennyire eljöttünk már onnan! Még egy ideig nehezen, út nélkül botorkálunk alá a szűk, köves, nedves völgyszakadékban, mig elérjük a szekérutat. Most már aztán egy jó, de mindenesetre kissé gyors, egyenletes tempót veszünk fel, mellyel megszakitás nélkül, egyenesen haladunk végig az egész völgyön. Jó élces hangulatunkkal, vig nótázásunkkal teljesen elfelejtjük a pihenôk hiányait s nem is jut idônk a fárdtság lehetôségére gondolni. Szinte észrevétlenül tesszük meg azt a 4 kmnyi utat, mely egy völgy találkozásnál a magas hegyek közé beékelt Runkin kalárga havasi faluhoz vezetett. Tehát ujra emberek közé jutottunk. Mi odafent egészen meg is feledkeztünk az emberi babonás, vallásos ceremóniákról, mi ezektôl tisztultan, valójában közelebb állottunk a Teremtôhöz és csendesen bámultuk, dicsértük mesés alkotását, csak mikor ide ujra le´rtünk és az egész falusi népet ünneplô ruhákba öltözve az utcán találtuk, akkor jutott ujra eszünkbe, hogy ennek az oláh ünnepnek a kezdetét már a kora hajnali órákban láttuk.

         Természetesen a furcsa s felette ritka idegenek óriási feltünést keltettek s nagy gyermekcsoport követte nyomdokunkat. A faluban aztán hirtelen irányt változtatunk, délkeletre folytatjuk utunkat a kis helységen át. Alig hagyjuk el az utolsó házakat, ott áll elôttünk a gyönyörü szűk, sziklás, vad Runki szoros (a térképen sajnálatosan oláhul Plesa Runcurilort olvasunk), mely teljesen megérdemli a hirnevet, mely az erdélyi turisták köztudatában él.

         Minden természetbarátnak, figyelmes szemlélônek, ki errôl az oldalról közeliti meg a Runki szorost, egyformán szemébe tünik az elsô sziklaszorulat mindkét oldalának finom csipkés peremén kiemelkedô számtalan apró emberformáju tornyocska, mely oly csalódásig hiven utánozza egy katonai ôrcsapat egyenletesen szétosztott rajvonalát, hogy az ember még akkor sem akar beletörôdni abba, hogy élettelen, merev kôsziklák csalóka játéka ez, mikor már közvetlen közelükben áll. Sôt innen még a köpenyegek ráncait, a sapkák ernyôit is felismerjük és sziklára támaszkodó, avagy egyenesen fennálló, térdelô és fekvô alakokat vélünk látni. Alig tudunk megválni e mesés képtôl.

         Belépünk a szorulatba. A gránitos sziklák zárt, torony, várszerüen egymásra torlódott szürkefekete világában állunk. Szinte jól esik a szemnek az az üde zöld facsoport, mely a malom partján állva enyhiti a táj zordságát. A szoroson egy igen jókarban tartott széles kocsiút vezet keresztül, ugy hogy nehézségekkel egyáltalában nem kell küzdenünk, fárasztó, útnélküli baktatással nem kell drága idônket elfecsérelni, nyugodtan, zavartalanul élvezhetjük e táj csodás szépségeit. Mennyi változatosság! Minden lépésnél uj és uj kép tárul fel. Kopár és sürü erdôvel dusan fedett hegyoldalak, erôsen csipkézett, tagolt, szakadékos sziklacsoportozatok sima, meredek falakkal váltakoznak. Mindenki megkapja benne azt amit keres, amit szeret. Sôt az egész kôzet jellege is megváltozik hirtelen, a sötétszürke sziklákat világosfehér mészkôformációk váltják fel, éles határral s nagy ellentéttel különülve el egymástól.Különbözô magasságban számos barlangnyilás látható, ki tudna beszámolni arról, hogy micsoda természeti szépségeket rejtenek magukban ezen ismeretlen, érintetlen helyek. Itt is, ott is hegyi csermelyek szaladnak le a sziklarepedésekben, hogy ujra föld alá bujva folytassák utukat, ki tudja merre?

         Nagy kô esett le a szivemrôl, mikor a szoros végére órám 12.45-öt mutatott. Most már nyert ügyünk van. Forrón, tikkasztóan tüz a nyári nap alá s a hatalmas sima fehér mészfalak megsokszorozva verik vissza reánk a meleget. Elérkezett az ideje annak, hogy reggel 4 óra óta a második pihenôt megtartsuk. Kiválasztottunk a patak partján egy árnyékos helyet s oda letelepedve a gondtalan pihenésre adjuk magunkat. Ekkor a fejünk fölött emelkedô, szinte függélyes falon a Gentiana gyönyörü kék virágjainak nagy mennyiségét pillantom meg. Erre aztán megkezdôdtek Miklós barátom nyaktörô cirkuszi mutatványai a sima falon. Macskaügyességgel kuszott, lába alatt sokszor csak egy ujjnyi támponttal, tova az egyik virágcsoporttól a másikhoz, eme cirkuszt a kifogyhatatlan jóizü humorával állandóan füszerezve. Azóta idehaza az udvarunk hüvös árnyékában diszelegnek eme pompás szép virágok, ôszinten örömmel, édes emlékkel töltve el minket, valahányszor arra vezet el utunk.

         A Runki szorost a Torda-Aranyos megye Alsó-Járai járásában fekvô 1019 m magas Vrf. Ses nevü sziklavonulat északi részét áttörô Runki patak 1 km hosszu vadregényes völgye alkotja, mely a katonai speciális térképen (Zone 19 Kol. XXIX) "Torda" lapjának bals alsó sarkában Runkun kalárga és Runk oláh havasi falvak között található fel. Végtelen könnyü, kényelmes megközelithetôsége és páratlan szépsége miatt bizony jóval több érdeklôdést érdemelne meg a természetbarátok, festôk részérôl s a boldog békés vasuti összeköttetés helyreállásával Kolozsvárról is bejárható egy nap alatt. Most sajnos, mikor a rengetegül meghosszabbitott menetidô mellett 24 óránként csak egy vonatpár van bevezetve a kirándulás egy nap alatt véghez nem vihetô s igy a hiányos éjjeli szállás következtében a nagyobb igényü, kényelmesebb közönségnek le kell róla mondani.

         Most már nem állanak elôttünk ismeretlen nehézségek, jól tudjuk, hogy 7 km sik kocsiut taposáson kell még átesnünk s igy elég pontosan beoszthatjuk idônket. 1 óra 55 perckor látunk neki utunk utolsó szakaszának legyôzéséhez.

         Amint elhagyjuk a sziklaszorost az erôsen kitágult vögynek Runk oláh falu hegyes templomát látjuk magunk elôtt. Ezen faluhoz szinte megszakitás nélkül csatlakozik Alsó-Oklos messzire elnyuló hosszu községe. Egyenletesen haladunk, bár az igazat megvallva nagyon is unalmas, hosszadalmas valami ez a falusi vándorlás és sehogysem akar vele megbarátkozni az ember, ha oly gyönyörü szép vidéken járt egész nap, mint mi. Rójuk a kilómétereket egyiket a másik után, kézben tartott órám tanulsága szerint még 10 perc van a vasut indulásáig és még seholm esem látható a falu vége. Jobb tempót kérek! Bár sokat csufolódtunk a kis keskenyvágányu hegyi vasutacskával, most mégis igen rosszul esett volna, ha itthagy bennünket, nem izlett volna 24 óra hosszat ebben a fészekben tanyázni. Végre megpillantjuk az Aranyos hidját, az országuton gyorsan jobbra fordulunk az állomás épülete felé, még 2 perc! S mire megváltom a jegyeinket már fel is tünik a derék kis vonat erôsen füstölgô, széles kéménye. Tehát még a legutolsó pillanatban meg (3 óra 20 perc).

         Az erôltetett meneteléstôl, kevés pihenôtôl és nagy melegtôl kissé bágyadtan gubbasztottunk a vasuti kocsi kényelmes ülésein. De lelkünket mégis egy boldogitó, jólesô büszkeség töltötte be, hogy az idô rövidsége mellett is, törhetetlen kitartással, fáradságot nem ismerô akaraterôvel kicsikartuk az összes ismeretlen nehézségeken keresztül is tervünk sikerét.

         Az idô kitisztult s igy most már zavartalanul gyönyörködhetünk a fölséges Aranyosmenti hegyláncolatban, kilátásunkat most nem fogták el a gomolygó fellegek. Két uj barátot üdvözölhettünk közöttük, kiknek ma hivatlan vendégei voltunk, de kikkel eme rövid ismeretség után is már szoros barátság fejlôdött ki. Azon reményben fejeztük be ezen szép kirándulásunkat, hogy a békés idôk rendezettebb viszonyai között nyugodtabban, kellemetlen hajszolás nélkül fogunk még találkozni egymással. Addig is Isten Veletek! .... A Viszontlátásra! ....


     
       
          A Runku-szoros környékének átnézeti térképe



    Megjegyzések


    Aranyos folyó Erdélyben, mely Tor de-Aranyosmegye nyugati határán, a Bihar-hegység keleti oldalán, a Kalinyásza és Kukurbeta (Bihar) hegyek tövében fakadó csermelyekből támad.
    Két főforráspataka a Nagy- és Kis- A., amaz a vidrai gyönyörü völgy szorosán szép vízesést alkotva folyik végig és Ponor s Topánfalva közt egyesül az ÉNy felől jövő Kis-Aranyossal. Az egyesült A. ezután Torda Aranyosmegyét hasítva, Szolcsváig K-re onnan ÉK-re Egerbegyig K-re folyik s innen Tordáig DK-re fordulva, Vajdaszegél a Marosba szakad. Nevezetes az aranyhomokról, melyet magával hord s melyet a folyó mentén épült falvak lakói helyenként kimosnak. A folyó hossza 130 km., szélessége Topánfalvánál 30-36 m., Tordánál 50 m.; közepes mélysége amott 2/3 itt 1 1/2 m.; a Nagy-A. forrása 1760 m. magasságban, a Marosba való torkolata 270 m. magasságban van, egész esése tehát 1490 m., Tordán aluli részében azonban alig 4 méter. Nagyobb mellékvizei a baloldalon (É felől) a Jára (l. o.), Hesdát (l. o.), mely a tordai hasadékot alkotja és a Túri patak (l. o.; Túr), a jobb parton (D felől) az Abrud. Az Aranyos vízkörnyékén 103 község van. A folyó legrégibb latin neve Crisola, később Auratus volt. L. Téglás Gábor: Alsó-Vidrán, a Kis-Aranyos völgyében. (Földr. Közl. 1882. X. 241--249.) Czirbusz Géza: Karsztjelenségek az A. középső szakaszában (ugyanott 1890. XVIII. 429-446).
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     
    Beliora
    [Belioara]    		 (Bélavár), Torda-Aranyos vmegye torockói j.-ban, Felső-Podságához tartozó telep, a B.-i szoros nyilásánál, melyben egy órányira porfirsziklák környezte katlanban a Szkerisóra hatalmas sziklacsoportozata és a B. barlang v. Bélavára érdemel emlitést; utóbbi régi időktől fogva a környék menhelye. 1849. a báró Kemény Farkas által üldözött oláh felkelők is ide menekültek. V. ö.: E. M. K. E. uti kalauz. (Kolozsvár 1891. 102. 1.)
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     
    Podsága (Felső-), kisközség Torda-Aranyos vármegye torockói j.-ban, (1891) 1222 oláh lakossal; határában időszaki forrás van, esős időben minden 5-20, száraz időben minden 40-50 percben kibugyog, s 10-15 percig folyik.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     


    Ajánlott irodalom
      Palczer János: Gyalui Havasok
      Az "Erdély Hegyei" sorozat 6. kötete, (Pallas-Akadémia Könyvkiadó · 1999)