Zempléni-hegység



A Zempléni-hegység Károlyfalva irányából

 
  Zempléni-hegység

A Zempléni-hegység vagy Tokaji-hegység az Északi-középhegységhez tartozik, azon belül az Eperjes-Tokaji-hegység legdélebbi tagja. A Bodrog és a Hernád között helyezkedik el. Legmagasabb hegye a Nagy-Milic (895 m) [1].

Vulkanikus eredetű, kőzetanyaga riolit és andezit, illetve tufa. A vulkánosság fiatalabb eredetű, mint az Északi-középhegység többi hegyének esetében, a miocén korszak végéről származik. Leglátványosabban fennmaradt vulkáni tevékenység tanújelét mutató hegye a Tokaji-hegy. Délkeleti és délnyugati része puha tufából épül fel, melyet vastag lösz borít, ez a Hegyalja nevű híres szőlőtermesztő vidék.

A Zempléni-hegység meredek csúcsaira várakat építettek, sok közöttük ma már csak romos állapotban látható:
   
  Nagy-Milic

A Nagy-Milic geológiai szempontból a Szalánci-hegység déli nyúlványát alkotja. Magyarország és Szlovákia határa a hegy gerincén húzódik. A Nagy-Milic csúcsát jelző kőoszlop pár méterre a határvonaltól, a szlovák oldalra esik. 2006-tól itt egy határátlépési pontot jelöltek ki, ahol a turisták napközben átléphetik a határt. [1]

A Nagy-Milicet Magyarország politikai határai miatt gyakran a Zempléni-hegységhez sorolják. Ebben a felfogásban a Zempléni-hegység legmagasabb hegye.[2] Az Országos Kék Túra egyik végpontja.

[1] 120/2006. (V. 17.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között az államhatáron átvezető turistaútvonalakon turisztikai céllal történő államhatár-átlépésről szóló Megállapodás kihirdetéséről
[2] A füzéri sasfészek, Élet és Tudomány
(Forrás: Wikipédia)

 

Füzér

Füzér község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól közúton 95 kilométerre északkeletre. Közigazgatási területén fekszik az ország legészakibb pontja.

1205 és 1209 között Bánk bán volt Abaúj vármegye ispánja, a falu is az ő birtoka volt. Füzér története szorosan egybekapcsolódik a füzéri váréval, ami egy vulkáni eredetű dombon áll. A vár egyik legkorábbi váraink egyike, a tatárjárás előtt épült, 1235-ben már állt. II. András megvásárolta a várat, innentől a hozzátatozó falvakkal együtt királyi birtok volt.

A vár és a hozzátartozó település a 16. századtól a Báthoriaké, a Nádasdyaké, majd a Károlyiaké volt. 1526–1527-ben ebben a várban őrizték a magyar koronát.

A Rákóczi-szabadságharc után a település elnéptelenedett, de később újra benépesült.

A település fűzfákról kapta a nevét.

Füzér középkori várát a Zemplén északkeleti részén, a völgy közepéből égbenyúló sziklacsúcson kereshetjük fel. Azon kevés erősségeink egyike, melyet még a tatárjárás előtt emeltettek a környező vidék Aba nemzetségbeli földesurai.

Egy 1264-es oklevélből ismerjük, hogy IV. Béla király serege harcot vívott – a fiúi engedelmességéről megfeledkező – István herceggel, de annak Mihály nevű várnagya az embereivel sikeresen megvédelmezte a füzéri várat. Jutalma nem is maradt el, az 1270-ben trónra lépő V. István király neki adományozta az egész váruradalmat. A XIV. század elején vívott belháborúk során Aba Amadé, zempléni oligarcha fegyveresei vették birtokukba. A következő évtizedekben az abaúji királyi ispán igazgatta, míg Luxemburgi Zsigmond – az őt a magyar trónra segítő – Perényi báróknak adományozta. Erre az időszakra tehető a vár virágkora, a dúsgazdag főúri család fényűző gótikus kápolnával és lakópalotával gazdagította a várat. Bár a XVI. században eddig nem jutottak el a török hódítók, Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd párthíveinek belháborújában többször is gazdát cserélt. Elsősorban uradalmi központként szolgálta urait, a hozzá tartozó környékbeli jobbágyfalvak lakosságával egyetemben. A XVII. század második feléből több inventárium {várleltár} is segít képet alkotni az erődítményről, és a benne élők mindennapjairól. A megfakult írások szerint a szekérrel vagy lóval érkezők a Várhegy oldalában kialakított alsóvárban rakodhatták ki terhüket, innen tovább gyalog a sziklába vésett meredek lépcsőn mehettek a felsővárba, melynek bejáratát többszörös palánkfal oltalmazta. Az út a kaputornyon keresztül vezetett a kicsiny várudvarba, amelyet körbefogtak a lakó – és gazdasági épületek.

1671-ben Bónis Ferenc – zempléni nemes úr – belekeveredett a Habsburg császári ház elleni összeesküvésbe, ezért a pozsonyi városháza előtt kivégezték és füzéri zálogbirtokát elkobozták tőle. A gazdátlan erősséget végül Strassoldo császári generális gyújttatta fel, hogy ne szolgálhasson az egyre szaporodó kurucok menedékhelyéül. Az évszázadok időjárási viszontagságaitól és a környékbeli lakosság bontásaitól erősen megfogyatkozó várat az 1970-es évek óta kutatják és restaurálják a műemlékvédelmi szakemberek, hogy megóvva ismét bejárhassuk a történelmi időket megélt kőfalait.
(Forrás: Wikipédia)

 

Regéc

Regéc: község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól 64 kilométerre északkeletre.

Regéc neve szláv eredetű, szarvat jelent. Regécet 1298-ban említik először, de ekkor valószínűleg a település még nem állt, csak a hegyről volt szó.

Nagy Lajos pálos kolostort alapított Szent Fülöp tiszteletére a falutól 1 kilométerre. A kolostor 1612-ben elpusztult, pontos helye jelenleg nem ismert.

A várat a 13. században építette feltehetőleg az Aba nemzetség; 1307-ből származik róla az első adat. Egy időben a Rákócziak is birtokolták. II. Rákóczi Ferenc itt élt ötéves koráig.
A szabadságharc bukása után az osztrákok több más várral együtt lerombolták. Ekkor a település is elpusztult. 1750-ben több környező településsel együtt Trautson herceg telepítette be újra, német telepesekkel.
(Forrás: Wikipédia)


Regéc

régi nevezetes vár Abaúj vármegyében, Regécke kisközség (337 magyar lak.) határában, egy magas hegy csúcsán. Ma már csak omladékai találhatók. 1411. Zsigmond király Brankovics György szerb deszpotának adta; Mátyás király a Zápoly nemzetségnek ajándékozta, I. Ferdinánd pedig Tokajjal együtt Szeredy Gáspárnak; Szeredyről vejére Alaghy Jánosra ment a birtok, később a hozzátartozó birtokkal együtt a Rákócziak kezére. III. Ferdinánd királytól 1645. I. Rákóczi György adománylevélben vett igéretet, hogy a Rákóczi-fiág kihaltával a leányág 600 000 forintot kapjon érte. I. Rákóczi Ferenc özvegyet elvevén Thököly Imre, egy darab ideig ez birta, menekülése után pedig II. Rákóczi Ferencre szállott, ki midőn felségsértés miatt perbe fogatott, a királyra szállott többi birtokai közt R. is. II. Ferenc a Bretzenheim-családnak adományozta, melytől ez előnevét vette.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)


Néhány az interneten fellelhetô link amely érdeklôdésre tarthat számot.


 

  Lux Géza írása, Turisták Lapja, XKVIII. évfolyam 3. szám, 1936., 86. oldal

  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)ű
 


Füzér és Karcsa.

     Füzér vára felé egyidô óta a turistatársadalom különös érdeklôdéssel fordul. Ennek oka fôleg az, hogy jelenlegi tulajdonosa, gróf Károlyi László, e kiváló műemlék megóvására és karbantartására jelentôs összeget áldoz. Nagy örömére a mult emlékeit kedvelô turistáknak, megállította a várfalak pusztulását s egyes részek kiépítésével turistacélt is szolgáló építményt óhajt létesíteni.

     Füzér várát - megvallom - nem turista-módon látogattam meg, a Károlyi erdôuradalom vezetôjének Onczay László fôerdôtanácsosnak jóvoltából, autóján volt alkalmam hazánk e páratlan szépfekvésű, műtörténe´sz szempontjából is nagyérdekességű várromját megtekinteni.

     Sáros, megyei úton haladt autónk Füzér felé. Balfelôl a Sátorhegyek különös alakú kúpjainak, koporsóinak látványa kísért jódarabig. Jobbfelôl nagyobb lapály terül el, melyet a "hajózható határfolyó", a Ronyva szel át, mutatva a szomorú trianoni határ vonalát. A lapályt alacsony dombok szegélyezik, emlyek lejtôirôl a határon innen és túlról apró falvak fehérfalú templomai integetnek.

     Gyorsjáratú autónk nem ad idôt a szemlélôdésre. Alig pihent meg szemünk a lapályt kerítô dombok látványán, máris bejutottunk a hegyek közé, a Sátorhegyek sajátságos megkapó világába. Most már jobbról is, balról is hegyek, magas erdôkoszorúzta kúpok, cukorsüvegek zárják el a távolabbi kilátást.

     Autónk sebesen fut célja felé. Alighogy jobbfelôl jól gondzott topolyfás fasort hagyunk hátunk megett, már egy kis falu, Pálháza házai közt robogunk, fel-felrebbentve az útban álló gágogó libákat. Az autó ablakából mozgóképszerűen villan fel egy-egy parasztház, zsindelyfedésű templomtorony, faharangláb, stb. mind-mind érdekes etnográfiai anyagot nyujt a komolyabban szemlélônek.

     Utunk jobbra, balra kanyarog, erôs emelkedéseken zihál az autó motorja, míg végre egy forduló mögül haragos sziklaszirten állva felbukkan a távolban Füzér várának igézôen pompás látványa.

     Az idô kitűnô volt. Jobbat kívánni sem lehetett volna. A nap bujkált a felhôk mögött s a felhôk árnyjátéka még jobban kiemelte a táj szépségeit. Az egyik felhô árnyéka versenyt rohan melelttünk a tarlókon, de gyorsabban halad, mint autónk, elôbb beér Füzérre s máris ott kapaszkodik a várhegy ormára. Pár pillanat még és elfoglalja a büszke sasfészket. Míg az országúton haladva újra napsütésbe kerültünk, addig a vár sötéten borong a rajta ülô felhôárnyékban éels ellentétként aranylóan parázslanak a nap fényében a mögötte lévô hegyek ôszi sárgába borult erdôi. Az árnyék azonban nem tarthatta sokáig birtokában az ormot, egy-egy napfényes folt már igyekszik is a vár szikláin felfelé. Rövid ideig tart a küzdelem a romok birtokáért s újból a fény lett az úr a falak között, melyek mint valami korona ágai szinte vakítóan világolnak ki a felhôs háttérbôl. Az árnyék pedig leszorult a völgybe, rohan ismét tarlókon át, hogy rövid futás után bevegye magát a szemközt emelkedô hegyoldal lombját hullató sárguló fái közé.

     Míg a felhôk játékában gyönyörködünk, azalatt észrevétlenül megérkeztünk a füzéri vár aljába, ahonnan piros-romjelzés vezet fel szép turistaútin a várba. A vároldalt betakaró fiatal genyvesben ziháló tüdôvel kapaszkodunk felfelé, s közben eszembejut a vár hányatott sorsa. Sokszor cserélt gazdát Füzér. A XIII. században az Abáké,a XIV. században Drugetheké, 1430-ban Perényiek kapják Zsigmond királytól királyi adományként. Perényiek alatt fontos szerepet tölt be, különösen a mohácsi vész után. Perényi Péter koronaôr Szapolyai János királlyá koronázása alatt Füzéren rejtette el a szent koronát s ott ôrizte 1527-ig.

     Ez volt a vár legfontosabb szerepe, utána ismét cserélgette urait. Perényiek után Báthoryak, Nádasdyak bírták, míg a kuruc felkelések idején a németek felrobbantották. Azóta rom s jelenleg gr. Károlyi László birtokában van.

     Mialatt serényen haladunk felfelé, Onczay fôerdôtanácsos a most folyó javítómunkálatokkal kapcsolatban magyarázza azokat a nehézségeket, melyeket le kellett küzdeniük, hogy a várba építôanyagot szállíthassanak. Ideiglenes drótkötélpályát létesítettek, melyen a homok és mész mellett még vízet is fel kellett húzni. De már ritkul a fenyves. Felértünk. Elénk tornyosul egészen közelrôl a várrom faltömkelege.

     Balról szédítô mélység tátong. Fenn a mélység szélén megközelíthetetlenül meredeznek a falak. Errôl az oldalról emberfia számára elérhetetlenek voltak, csak sasszárnyon lehetett volna innen bejutni. A várkaput környezô falak ma is még jól érzékelhetôen mutatják erôdítmény voltukat. Érdekes alakú lôrések szakítják meg a kôsorok egyhnagúságát. A várkapu nyílása elformátlanodott az idôjárás viszontagságai folytán, de a nyílást egykor lezáró ívének helyén megmaradt gazdagon faragott, profilos köve mutatja, hogy a rombadôlt kapu középkori, gót stílű építmény a XV. századból. Az egész vár teljesen megôrizte középkori elrendezését, ami értékét jelentôsen emeli.

     A várkapu ma is szemléltetôen mutatja, hogy mily nagy gondot fordítottak arra, hogy a már betört ellenség bejutását minél jobban megnehezítsék. A kapuk egész rendszere az, amely Füzéren is megmaradt, köztük az út nem egyenesen, hanem megtörve vezet a várudvarba. A töréspontoknál keletkezô zugok mind újabb és újabb támpontot nyujtottak a védelemre. A várkapu, különösen a felette emelekdô kaputorony, már nagyon veszedelmes állapotban volt, utolsó percben mentette meg az enyészettôl Károlyi gróf gondoskodása s nemcsak a megsemmisüléstôl óvta meg, hanem egyik kandallós helyiségének restaurálásával szinte lakhatóvá is teszi. A szoba felett létesítendô kilátóerkélyes tetôrôl pedig, ha készen lesz, páratlan körképben gyönyörködhetnek majd a várat felkeresô turisták.

     A várkapun át a várudvarba lépünk. Az udvaron keresztül-kasul szaladó falak ma zűrzavaros képet mutatnak. Egykori rendeletetésükre rendszeres ásatás fog fényt deríteni.

     A várudvar mentét kerítô falak tövében haladva tanulmányozzuk a várat. Egy helyen igen érdekes vért-torony vonja magára a figyelmet kilövônyílásokkal és erkélyekkel. Jó példája ilyenfajta középkori védôműveknek.

     Füzér várának legfôbb vonzóereje, a vár legfôbb nevezetessége, aránylag épségben megmaradt gyönyörű kápolnája, mely a kápolnabástya négyszögletű falai közt foglal helyet. A négy hatalmas, csúcsíves ablakkal áttört falú bástya már nagy távolságból felismerhetô. Ez adja meg a várnak jellegét és műtörténeti szempontból kiváló értékét. Nagy érdeme a várat gondozó tulajdonosnak, hogy e bástyát is megmentette a teljes rombadôléstôl. Az ablakok megroggyant csúcsívei beomlással fenyegetek, sôt a kápolna két csúcsíves ablak közti déli, faragványokkal és műrészletekkel teli oldalfala annyira kihajlott, hogy leomlása talán csak napok kérdése lehetett volna.

     A várkápolna a XV. századi késô gót stílus finom alkotása. Boltozata csillagboltozat volt, melybôl ma már - mivel a boltozat beomlott - csak a boltozati bordaindítások vannak meg. A bordák dúsan tagozottak, nagyszerű építészi formagazdagságra engednek következtetni. A kápolna oldalfalai szépen faragott, hatalmas kváderkövekbôl vannak összeróva. A sarkokban díszes, karcsú falpillérek támogatták az egykori boltozatok fészkeit. A falpillérek egyöntetű vonalát finom kôcsipkés gót baldachinok szakítják meg, melyek alatt egykor szobrok állhattak, ezeknek sajnos már nyomuk veszett. A falpillérek közti falfelületet gazdag keretezésű gót ablakok törik át, melyekbôl az osztópálcák, és a gót ablakokra oly jellemzô kôrács, a mérműves térkitöltô rész kiestek. Az ablaknyílások alatt késô gót stílusra valló, ú.n. pálcaműves kerettel ellátott ülôfülkék sora helyezkedett el, a rajtuk lévô díszítô elem,a pálcamű, jól tanulmányozható a füzéri kápolnával egykori pesti belvárosi plébániatemplom vakolat alól nemrég elôkerült kapunyílásain is.

     Nem tévedünk, ha a közeli kassai dóm építôinek hatását véljük felfedezni a várkápolna kialakításánál, mely nagyon valószínű, hogy Kassán is dolgozott mester alkotása. Milyen szép lehetett egykor a kápolna belseje, mikor még épek voltak az ablakok, és bennük megvoltak a mérművek s a színes üvegezésen át hatoltak be a napsugarak, különbözô színű fényfoltokkal rajzolva tele a padlót, a szemközti falakat, színes, hangulatos belsô teret varázsolva a komor bástyafalak közé. Az egykori szépségnek csak szerény maradékát élvezhetjük ma s multba kalandozó hangulatunkból egyszerre kizökkentenek azok a kegyeletsértô bekarcolások és ábrázolások a falakon, melyeket álturisták követtek el, megtetézve romboló tevékenységüket azzal is, hogy a baldachinok gót csipkéit sorra letördelik. Ezt látva megértjük, hogy mikor ilyesmi történik, kárbavész a turistavezetôk minden törekvése, mellyel a turisták iránti ellenszenvet le akarják küzdeni, s a megértést ápolni.

     Mielôtt eltávoznánk, még egy pillantást vetünk a várkápolna alatti dongaboltozatos helyiségre, melyet keskeny résablakok világítanak csupán. Valószínű, hogy ez volt a korona örzôhelye, jó véghetôsége támogatja ezt a feltevést. Egy kiugró falomladékról még körültekintünk a változatos, gyönyörű körképre, mely innen tárul. észak felé magas hegyek erdôs oldalakkal zárják le a távolabbi kilátást, jelezve a trianoni határt is egyúttal, mely gerincükön halad végig, megnehezítvén azt, hogy e vidék legszebb és leghatalmasabb gót emlékművét a kassai dómot zavartalanul megtekinthessük.

     De mennünk kell, az idô sürget. A távozó autó hátsó ablakából gyakran tekintgetek vissza várrom nyujtotta megkapó képre. Nehezen tudok megválni a kedves látványtól, míg egy útfordulónál egy kiemelkedô hegyoldal kiméletlenül elvágta a vár felé a kitekintést.

     Jó idô múlva egy völgyhajlatból mégegyszer feltűnt a várrom kúpja.

     Sátoraljaújhelyre igyekszünk, honnan még egy igen érdekes műemléket keresünk fel, a turisták országútjáról kissé távolesô, de azok érdeklôdésére méltán számottartó karcsai református templomot, mely már a Bodrogközben van. A karcsai XIII. századbeli románstílű templom kis méretei ellenére is csonkaországunk egyik legérdekesebb műemléke. Homlokzata és alaprajzi elrendezése tekintetében egészen eredeti alkotás. Szentélye köralaprajzú, sajátságos módon csatlakozik a templom fôhajójához, ez az egyáltalán nem szerves kapcsolat bizonyítja azt, hogy a körszentély egykor önálló, hazánkban ritka körépítményű templomocska lehetett. Ehhez a körtemplomhoz, mikor a bôvítés szükségessé vált, a XIII. században építették hozzá a fôhajót. Ez magyarázza azt is, hogy a két rész, bár mindkettô romás stílű, stílárnyalatbeli különbséget mutatnak, mert a fôhajó késôbbi keletű.

     A hajó nyugati végében két erôs pillér áll, valószínűleg az egykori kettôs torony falait hordhatták. Lehet, hogy a két torony el sem készült, de a külsô homlokzaton látható falpillérek kéttornyú homlokzati megoldásra mutatnak, olyanra, amilyenek korbeli románstílű templomaink homlokzatai. Ma csak egy huszártoronyszerű, oda nem illô bádogtorony emelkedik a fôhomlokzat közepén és nagyon zavarja az épület festôi hatását.

     Népszáján élô hagyomány kedvesen próbál magyarázatot adni arra, hogy mért nem készült el a torony.

     A népmese tündéreknek tulajdonítja a templom építését. A tündérek egy közeli tóban laktak. Éjszakánként, mikor minden lecsendesedett, az élet zaja elült, feljöttek a tó partjára, ahol hold fénye mellett, királynéjuk vezetésével lejtették el tündértáncukat.

     A közeli kövesdi várban lakott a Sötétség fejedelme, akinek nagyon megtetszett a szépséges tündérkirályné s elhatározta, hogy társnôi közül elrabolja és feleségül teszi. A tündérek idejekorán tudomást szereztek a sötétség fejedelmének gonosz szándékáról s hogy a fejedelem el ne ragadhassa közülük királynéjukat, többé nem mertek a tó partjára feljönni.

     A szabadsághoz szokott tündéreknek azonban nem ettszett a rabság, melybe félelmük sodorta ôket, ezért elhatározták, hogy más vidékre költöznek. De, hogy itt tartózkodásuknak örökre nyoma maradjon, a tó fenekén lévô palotájuk köveibôl templomot építettek. Tündérország törvényei szerint csak hajnalig dolgozhattak. Megfeszített munkájuk ellenére sem sikerült a leányoknak a művet befejezni. A tornyokra már nem kerülhetett sor, mert megszólalt a hajnali kakasszó s a tündérek hanyat-homlok menekültek vissza a tóba. A tündérkirálynét, ki messze földre repült, hogy a toronyba harangot hozzon, éppen a tó felett érte a kakasszó. Ajándékát kezébôl kiejtve, maga is a tóba menekült. A harang pedig a Karcsa patak vízébe esve, mélyen befúródott iszapjába.

     A tündérek aztán elköltöztek, egy társukat hagyva hátra a harang ôrzésére, kinek kötelességévé lett, hogy az esemény minden századfordulóján megszólaltassa azt.

     Komolyabb néphagyomány Ratold nevéhez fűzi a templom építését.

     Ratold Kálmán király feleségének, Normann Euzilla királyasszony kiséretével jött Magyarországra. Kálmán király megkedvelte a vitéz lovagot és neki adományozta Zemplén megyének azt a részét, melyhez Karcsa is tartozott. Ratold szép leánya számára, ki kolostori életre szánta magát, építette a karcsai templomot, de mielôtt befejezhette volna, leánya meghalt s a megkezdett mű befejezetlen maradt.

     Ha a hagyományt igaznak vesszük, tekintve, hogy a XII. században történt, ez csak a körszentélyre vonatkozhat. A XIII. századi fôhajóval egy másik hagyományt hozhatunk kapcsolatba, mely a templom építését Roland nádornak, Zemplén megye fôispánjának tulajdonítja. Roland IV. Bélával menekült a tatárok elôl Dalmáciába a szerencsétlen kimenetelű sajói ütközet után. A tatárok kitakarodása után IV. Béla visszatért, országépítô munkája során elrendelte, hogy az elpusztult templomok újra építtessenek. Erre a rendeletre építette újjá Roland a karcsai templomot, valószínűleg Olaszliszka és Patak környékére bevándorolt olaszokkal, kiket a kipusztított lakosság helyébe telepítettek ide. Az olaszos műveltségű magyar fôúr Dalmáciában járva megkedvelte az ott dívó építési stílust, ennek hatására elhatározta, hogy a karcsai templomot dalmáciai mintára építteti fel. Ha ezt a hagyományt igaznak vehetjük, magyarázatot kapunk arra, hogy miképpen kerülhetett ide, a Magyar Alföld e távoli zugába olasz sajátosságokat mutató műalkotás. Roland nádor 1285-ben lázadást szított Kun László ellen, ki ellene vezérét, Micz bánt küldte. Nagykövesdnél ütközött meg Roland a király seregével, de csatát vesztett melyben maga is halálát lelte. A nagykövesdi csada kihatással volt a karcsai templom sorsára is, mert a művészetkedvelô fôúr halálával befejezetlenül hagyták. Ha ez a hagyomány igaz, a templom építését 1285 elôtti idôre tehetjük.

     A templom további sorsáról keveset tudunk. A mohácsi vész után a Perényiek birtokába került, kik azt az egyre jobban terjedô protestantizmus híveinek adták át. Századokon át folyt a felekezeti küzdelem a templom birtokáért, míg végre 1762-ben törvényes felsô rendelet végleg a reformátusok kezére juttatta. Ők kijavították és tatarozták a templomot, festôi fatornyocskát építve a fôhomlokzatra. Ebben a festôi alakjában érte a mult század közepén tűzvész, mely a tetôket elhamvasztotta. Sokáig állt fedetlen, míg államsegéllyel újra kijavították. Ekkor került oda a mai dísztelen és harmóniát zavaró torony.

     A templom falfelületei faragott kôvel burkoltak. Rendkívül érdekes a nyugati homlokzaton lévô kôkapu és a felette emelkedô oromzatos kiugró épületrész, mely vakárkádos kiképzésével egyedülálló hazánkban. Ilyen megoldást Olaszországban, Toscanában és Dalmáciában gyakran találunk. Joggal következtehetünk tehát arra, hogy olaszok építették, vagy olasz hatásra létesült a karcsai templom. Olasz elôképre mutat a vakárkádos orom alatti két, konzolon nyugvó oroszlánokat ábrázoló szobormű is. Ehhez egészen hasonló példát szolgáltat a dalmáciai Curzola dómja, melyen azonos felfogásban látható az oroszlános motívum. A két konzolos szobormű között a vakárkád alatt foglal helyet a díszes fôkapu, mely épúgy, mint a jáki kapu, befelé lépcsôzetesen szűkül. A lépcsôzet sarkaiban hengeres oszlopok akantuszlevéldíszes oszlopfejeket hordanak. Sajnos, a fejezetek elég rongált állapotban vannak, egyes részek annyira elmállottak, hogy eredeti formájuk sok helyütt elmosódott. Nagy nevezetessége kapunak és templomnak egyaránt, hogy többféle színű kôbôl készült. A kapuban lévô oszloptörzsek szürkék, a köztük lévô falkiugrások pirosak és a fejezetek a sóskuti mészkô színére emlékezetôen sárgásak. A polichróm hatású homlokzat olasz gondolat, olasz földön keletkezett. Ilyen polichróm kialakítású volt az esztergomi elpusztult nagykapu, a "Porta speciosa", mely olasz befolyás alkotása volt. Műtörténészek feladata lesz az esztergomi és karcsai emlékek között észrevehetô egyezô sajátosságokra fényt deríteni. Sajátságos, hogy mennyire emlékeztetnek a karcsai templomhajó déli pillérének nyugati oldalán lévô emberábrázolások az esztergomi ásatások alkalmával talált alakos oszlopfôre, bár a karcsai domborművek jóval durvábbak és pimitívebbek.

     A templom oldalhomlokzatai szintén érdesek. Az északi egyszerű, a déli gazdagabb kiképzésű. A déli homlokzatot három keskeny résablak töri át, szolgálván a templomtér világítását, ugyanitt foglal helyet a déli kapu is. Ez azonban jóval szerényebb, mint a fôkapu.

     Öreg este lett, mire a templom látnivalóival végeztünk. A lenyugvó nap vörösre festette a felhôket. Az árnyékok egyre hosszabbra nyúltak, az éjszaka elôre küldte már hírnökeit. Esthangulatot terjesztett a mezôkrôl hazatérô nyájak kolompszava, mely egyre halkult, végül elveszett s sokáig csak a távozó autó motorberregése zavarta a bodrogközi ájtatos csendet.

     Füzér és Karcsa két igen érdekes képviselôje Hegyalja többi neves műemlékeinek. A Hegyalja történelmi emlékei felkeresésére vezetett nagyobb túrába könnyen bekapcsolhatók, nélkülük a vidék műemlékeirôl szerzett benyomások feltétlenül hiányosak volnának. A karcsai templom, minthogy a Bodrogközben fekszik, kissé távolabb esik a turistavonalaktól, éppen ezért megtekintését célszerű nagyobb túra végére halasztani.

  Lux Géza (Bp., 1910. ápr. 29. – Asch, 1945. ápr. 25.): építészmérnök. ~ Kálmán fia. Oklevelét 1933-ban a bp.-i műegy.-en szerezte. 1934 – 35-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alkalmazottja. 1935-től a műegy. középkori építészeti tanszékén adjunktus. 1940-ben doktori címet nyert. A középkori m. építészet kutatásával foglalkozott és számos nagy értékű műemlékfelmérést végzett. Nevéhez fűződik a margitszigeti domonkos apácakolostor sírkápolnájának feltárása (1938), a zsámbéki templomrom és kolostor építészettörténeti feltárása, felmérése és konzerválása (1939) és a felső- örsi templom helyreállítása (1944). Ő végezte a borsi kastély helyreállítását (1940), közreműködött az aranyosmedgyesi kastély, valamint a beregszentmiklósi Rákóczi-kastély (1944) helyreállításában. … Kálmánnal együttműködve számos műemlék-helyreállítási munkát végzett. Kutatási, felmérési eredményeit számos tanulmányban tette közzé. Légitámadás vetett véget életének. – M. Zsámbéki templomrom (Bp., 1939).
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
 


Megjegyzések



  Karcsa

Karcsa Sárospataktól 21 km-re keletre, a Bodrogközben fekszik. A régészeti leletek szerint már az őskortól élt erre ember. A legrégebbiek a késői neolitikumból származnak (tiszai kultúra), de előkerültek bronzkori, kelta és szláv leleteket is. Honfoglaláskori temető 29 található a környéken.

Karcsa első írásos említése 1186-ból való. Neve szláv eredetű, jelentése: görbe, a korai szláv-magyar együttélés emlékét őrzi.

Temploma négy részletben épült. Előszőr a szentély, mely XI-XII. századi, román stílusú, kivülről kerek, belülről hatszöges. Az 1200 körüli bővítés a tatárjárás és birtokváltás miatt valószínüleg félbemaradt és csak a XII. század közepéra készül el. A rotunda nyugati oldalához egy háromhajós, nyugati tornyos, keresztházas elrendezésű templomot tervezhettek. Az építkezéshez a közeli nagykövesdi bánya szolgáltatta az alapanyagot, a vörös színű trachitot, melynek megmunkálása igen igényes. A nyugati karzat és homlokzat részletgazdag faragványai, díszítései is ezt bizonyítják. A tervezett nyugati toronypárra ma már csak a falazat síkjából kiugró két-két támpillér utal.

A XVII. század végére annyira megrongálódik, hogy már csak a falai állnak. Az 1767-es helyreállításkor készült a rotunda boltozata, kialakították a karélyos szentélyt, és építették át a keleti zárófalat. A templomra zsindely került, nyugati oldalára kis fatornyocskával.

Az 1873-as tűzvész után Schulek Frigyes tervei alapján újították fel 1896-ban. Legutóbbi helyreállítása G. Molnár Vera régész kutatásai után Kissné, Nagypál Judit tervei alapján, 1964-69 között történt.

Forrás: Jósvainé, dr Dankó Katalin: Karcsa, református templom (Tájak - Korok - Múzeumok Kiskönyvtára 572. szám, 1998)
(Forrás: www.karpatok.info)


A Bodrogköz legrégibb települése, már a honfoglalás előttis lakott volt. A körülvevő mocsár, nádas a múlt század közepéig olyanzárt volt, hogy hosszú évszázadokon át nem kellett félni az ittlakóknak sem a tatár, sem pedig a török csapatok garázdálkodásaitól.Első írásos feljegyzés a faluról egy 1186-os pápai oklevélben olvashtó- ecclesia S Margarethae de Charca néven -, ebben III. Orbán pápa akereszteslovagok magyarországi házait, köztük Karcsát is, a sajátfennhatósága alá helyezte. IV. Béla 1238-as oklevele is a keresztesekmagyarországi házai között beszél a településről. A XIV. században Karcsa a többi bodrogközi faluvalegyütt Mágóchy Gáspár észak-magyarországi főkapitány és unokaöccse,András birtokába került, 1443-ban fele részben Tokaj várához tartozott.
A XVI-XVIII. században még jelentős folyónak számító Karcsa révén,kapcsolatba kerülhetett a máramarosi hegyvidékkel és az Alfölddel is.Jelentőségét bizonyítja, hogy birtokosa hajóvámjoggal rendelkezett aKarcsán. Mágóchy András 1595-ben bekövetkezett halála után özvegyeátengedte Karcsa birtokát fiútestvéreinek, így 1630-ig az Alaghyakvoltak Karcsa földesurai. Alaghy Menyhért 1630-ban fiúutód nélkül haltmeg, ezért birtokai a királyra szálltak. A király zálogbirtokul aBodrogközt - s köztük Karcsát is - a Sennyey családnak adományozta. Ez a család birtokolta azután 1945-ig.
(Forrás: Vendégváró.hu)
 

Karcsa - A református templom délkeletről


  Károlyi László gróf
Pest-Buda, 1859.06.12. - Budapest, 1936.10.24.

→Károlyi Ede gróf fia. Fiatal korában tanulmányutakat tett Európában, Ázsiában és Afrikában.
→Károlyi Sándor gróf unokaöccse, halála után birtokainak örököse. 1887-ben a garbócbogdányi, majd 1896-tól a Szabadelvű Párt színeiben a pétervásári kerület országgyűlési képviselője. 1901-ben visszavonult a politikától, birtokán gazdálkodott. A Károlyi Kórház fenntartója, 1911-12 között az intézményt az édesanyjáról elnevezett Clarisse pavilonnal bővíttette. Támogatta az újpesti Katolikus Legényegyletet. A főrendiház örökös tagja, 1907-től Újpest tiszteletbeli képviselője. Sírja a fóti családi kriptában található.
(Forrás: Újpest Lexikon)


  Pálháza

Pálháza egy város Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Hegyköz tájegységben, a Sátoraljaújhelyi kistérségben.
Miskolctól 87 kilométerre keletre található.

A terület az őskor óta lakott. A település az 1320-as években jött létre a füzéri uradalom részeként. Először egy 1389-es adománylevélben említik.

A husziták, majd a törökök is feldúlták, többször elpusztult. 1711-ben pestisjárványban halt ki a lakosság, legközelebb 1786-ban említik. 1875-ben épült meg a fűrészmalom, a mai fűrészüzem elődje, majd a kisvasút (Magyarország első erdei vasútja.)

1914-től rendszeresen megrendezik az országos állat- és kirakodóvásárt.

A trianoni békeszerződés után a település az országhatár közelébe került. A gazdasági világválság és a II. világháború után újra fejlődésnek indult a község. 1958-ban a porcelán előállításának alapanyagául szolgáló kaolin kitermelésére bányát nyitottak, amellyel a közelmúltig ellátták a Hollóháza községben működő porcelángyárat. Ezekben az évtizedekben sokat fejlődött a település és az infrastruktúra.

1980-ban a tiltakozás ellenére felszámolták a bodrogköz-hegyközi kisvasúthálózatot, ezzel a település elvesztette vasúti kapcsolatát Sátoraljaújhellyel és több környező településsel. A Hegyközi Kisvasúthoz korábban csatlakozó erdei vasutat azonban nem bontották el, azt 1989-től fokozatosan felújították, és ma is üzemel Pálházi Állami Erdei Vasút néven.

2005-ben városi rangra emelték, ezzel az ország legkisebb népességű, és legészakibb fekvésű városa lett.
(Forrás: Wikipédia)


A Bisó-patak völgyében fekvő település valószínűleg a füzéri vár egykori birtokosa, Drugeth Fülöp nádor utasítására jött létre új faluként az 1320-as években.

Az első írott emlék 1389-ből származik, ekkor adta Luxemburgi Zsigmond örök adományul a Füzéri várat és tartozékait - köztük Pálházát is - Perényi Péternek. A település utolsó birtokosai, 1686-tól 1947-ig a Károlyiak voltak. Ma is látható vadászkastélyuk a XIX. és XX. század fordulóján épült.

A feljegyzések szerint ez a terület többször lakatlanná vált, legutóbb, a XVIII. század közepén a Károlyi család népesítette be református vallású magyarokkal.

A Károlyiak itteni tevékenységének köszönhetően épült fel 1875-ben a mai fűrészüzem elődje, a fűrészmalom, és 1888-ban az ország legrégibb erdei kisvasútja, amely ma már Rostallóig közlekedik.

A település nevét perlitbányája tette országszerte ismertté.
(Forrás: Vendégváró.hu)