Velencei-hegység és a Velencei-tó




Sziklák a Bodza-völgyben


  Velencei-hegység

A Vértestől a pleisztocénban még tóval kitöltött Zámolyi-medence választja el a Velencei-hegységet (352 m). A Velencei-hegység jóval idősebb, mint a Dunántúli-középhegység többi része, gránittömege az óidő karbon időszakából származik. A hegység hazánk egyetlen gránithegysége, ahol idehaza máshol nem látható gránitsziklákat, sajátos lepusztulásformákat találhatunk. Ilyenek a népnyelven "gyapjúzsákoknak" nevezett hatalmas gránittömbök, illetve a környezetük fölé magasodó, sokszor csupán egyetlen él mentén alátámasztott ingókövek. A hegység déli előterében zökkent be a pleisztocén végén a Velencei-tó süllyedéke.
(Forrás: Árkokkal tagolt röghegységi tájakon - A Dunántúli-középhegység)

A Velencei-hegység Székesfehérvár Öreghegyétől egészen Pázmándig nyúlik el a híres Balaton-törésvonalon, vagyis északkelet-délnyugati csapásirányban. Felépítését illetően három részre tagolható: a Meleg-hegy kiemelkedő tömbjétől nyugatra eső területeken a felső-karbon gránitváltozatok (biotitgránit, gránitporfír, mikrogránit stb.) építik a hegységet, maga a Meleg-hegy metamorfizálódott gránitból és kvarcitból áll, a tőle keletre eső Templom-hegy, Csúcsos-hegy és a Pázmánd alá szelídülő Cseplek- és Cseket-hegy már inkább csak kvarcitból és metamorfizálódott andezitből építkezik. Ez utóbbi, harmadik vonulat sokkal fiatalabb, a felső-eocénben kezdődő erőteljes vulkánosság talán legelső és azóta erősen lepusztult képviselője. Kiemelt jelentőségűek a még gránitnál is idősebb szilur-kori agyagpalák, melyek csak foltokban maradtak meg, többnyire a hegység északi oldalán, így Pátka közelében a Varga-hegyen és Kőrakásnál, a Lovasberény felé néző Vaskapu-hegyen, az Antónia-hegyet átszelő Lovasberény-Nadap közti út nyergén és a velencei Bence-hegy tetején.
(Forrás: Fejér megye természeti értékei – alul- és felülnézetben, a teljesség igénye nélkül
(Szili István írása a Honismeret 2000/3. számában)
Velencei-tó

A Velencei-tó Magyarország második legnagyobb természetes tava. Kedvező természeti és földrajzi adottságainak, valamint a mederszabályzásnak köszönhetően a Balatonhoz hasonlóan hazánk legkedveltebb üdülőhelyeinek egyike.

Területe 27 km², a felület harmada nádassal borított. A napsütés hatására, valamint a sekély, átlagosan 1,5 m-es mélysége miatt Európa egyik legmelegebb tava: a víz hőmérséklete elérheti a 26-28 °C-ot is.

A Velencei-tó ásványi anyagokban (nátrium és magnézium) gazdag, kiváló vize a kimerült szervezetet felfrissíti, regenerálja. A fürdésen kívül a reumatikus fájdalmak enyhítésére is alkalmas.

Fejér megyében, Budapest és Székesfehérvár között, a Velencei-hegység lábánál található. Budapesttől 40-50 km, Székesfehérvártól 15-20 km, autóval, busszal és vonattal egyaránt jól megközelíthető.
(Forrás: Wikipédia


Kapcsolódó linkek


 

  Kolacskovszky Lajos írása, Turisták Lapja, LI. évfolyam 5. szám, 1939. május, 226.
  oldal


  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)ű
 


Gyalogséta a Velencei-tó körül.


     Mindig szívesen látogatok el a Velencei-tóhoz. Közel is van a fôvároshoz, szép is. Fekvése nagyjában megegyezik a Balatonéval. A déli partvidék itt is síkság, a "veszprémi oldal" viszont dimbes-dombos. A Kisbalatonnak a Nádastó felel meg. Gárdony Siófokot, Velence Almádit, Pákozd Keszthelyt, Dinnyés Fonyódot helyettesíti. Csak persze a Velencei-tó jóval kisebb. Területe a Nádastóval együtt mindössze 2300 ha. *1) Ennélfogva a Venecei-tó mintegy zsebkiadása a Balatonnak.

     Legutóbb másodmagammal Medárdus után két nappal látogattam el Gárdonyba. Medárdus, a hűvös, nyugati szelek patrónusa, hozzánk rendesen nekikeseredve, esôköpönyegben, csurgóra álló kalappal szokott beállítani. Ezúttal kivételesen jól viselte magát. Csillogó, kék ég alatt aranyfogaton érkezett.

     Így az élet csupa öröm, csupa boldogság! A Sirály-strandon a piros, a sárga, a fehér, a zöld, s az égszínkék trikók tarka csôdülete, messzirôl nézve, a pipaccsal, kakascímerrel, pipitérrel, búzavirággal vegyes, érett vetéshez hasonlít. A sokaság úgy dong, akár a megzörgetett méhkas. A tó sima tükrén hatalmas lepkeszárnyak imbolyognak: árbócvitorlák. Mert a Velencei-tó a vitorlázás, a jacht-sport céljaira kiváltképen alkalmas.

     Késô délután innen a Sirály-strandról gyönyörködve szemléltük a szemközti emelkedéseket. Ezeket másnap szándékoztunk meglátogatni. Legnagyobb a Meleg-hegy (351 m). A vállán sötétzöld lombpalást. Jobbról a három furcsa kúp a Csúcsos-hegy (268 m), a Cseket (195 m) és a Cseplek (222 m). Mind teli szôlôvel, gyümölcsfával. Valamikor persze ezeket is erdôk borították. A Meleg-hegy fontosabb elôhegyei a Pákozdvár (263 m) a Bárciházi-barlanggal, a Gádé-hegy, meg a Csöntör. A két utóbbi egyformán 241 m magas. Ezektôl balra, a pákozdi rétek és szôlôk mögött a Pogánykô (240 m) árváskodik. Az egész dombvidék tulajdonképen lekopott ôshegység. A fôanyaga gránit.A "Pogánykô" elnevezés sokat sejtet. A világosmajori béresgazda, Deli Mihály szerint "a magyarok 1848-ban ott hajtották meg a pogány törököt". Ezért a név! Ámbátor még mást is mondanak a Pogánykôrôl. Élt valamikor Pákozdon egy "politikus ember", olyasvalaki, aki szeretett másokkal áprilist járatni. A székesfehérvári kövér mészárost is lóvátette. Olcsón gôbölyöket kínált neki, amelyeket a Pogánykôn legeltet. A mészáros kapott az alkalmon, mint darázs a csepegô mézen. A "politikus ember" társaságában nyögve, szuszogva kapaszkodott fel a Pogánykôre. Annak a tetején kisebb-nagyobb kôkoloncok hevernek szanaszét.

     - Ezek volnának az én gôbölyeim, - sopánkodott a "politikus ember", - ha t.i. megelevednének. De hát szegény embernek szegény a szerencséje is.

     Persze a holtrafáradt kövér mészáros olyasféle áldást esdett az eladó fejére, aminôben valaha a szuhai malom részesült. *2)

     A tó sima tükrén elszórva kisebb-nagyobb nádasok. Mindnek megvan a maga külön neve: egész tudomány azt észben tartani. Teszem azt, a gárdonyi zátonyfürdô elôtti síkvíz a Belsôtisztás, ezt jobbról a Singer-nádas határolja a "Déli oldalával", balról a Határnád. A szemközti két nádfolt a Burjánbokra, meg a Vörösbokra, azokon túl a síkvíz neve Nemfogitisztás, körülvéve a Keszegessel, a Halasnáddal, Pörösbokrával, a Sornáddal és az Égett náddal. Egész hátul a Kígyónyelvét és a Hosszúbokrot inkább sejtjük már, semmint látjuk.

     A Sirály-strandról tisztán megkülönböztethetôk Velence, Nadap, Sukoró, Pákozd. A hófehérre meszelt templomtornyok szinte egymást kiáltják. A falvakban rend, békesség. Mégis csúfolják ôket:

     Hegyrekuporodott Sukoró,
     Hasraesett Pákozd.
     Élhetetlen Velence,
     Kenyeretlen Gárdony.

     A nyári Nap a gárdonyiaknak éppen a Pogánykô mögött áldozik le. És ahogy ez lemén, egyszerre megnyüzsög a tókörnyék madárvilága. A seregélyek felhônyi tömegekben vonulnak. Egyik-másik társaság, hosszan elnyúlva, úgy leng-lobog a magasban, akár valami fantasztikus zászló. Dante a szerelem bűnöseinek alvilági felhôtáncát találóan hasonlítja a seregélyek vonulásához (Pokol, V. 40-45.) Végre valahol a Hollóstisztás körül letopik a sokaság: a seregélyek zsinatolása a vízimalom kelepelésére emlékeztet.

     A vadkacsák zöme Százhalombatta és Ercsi felôl érkezik. A rucák nappal a Dunán halásznak, trécselnek. Egyik csapat a másikat hajszolja.

     Közben elhamvad a nagy vacsoratűz a nyugati ég alján. A strand immár hallgat, mint a csuka. A felemelkedô párákból szürke fátyol szövôdik a tóra. Valahonnan Agárd felôl gémek érkeznek elnyujtott nyakkal, lomha sdzárnycsapásokkal.

     Egy kurta negyedórán belül a rozsomákétkű éjszaka úgy nyeli be a tavat és annak a környékét, akár a sikló a békát. Az égen felragyognak az elsô csillagok. Maga a tó néma, fekete. Csak néha ívlik végig rajta egy-egy múlékony fény; az az ezüstvonal bizonyosan valamelyik elkésett vízimadártól származik.
 
*     *     *


     A hajnal még mint halványpiros pántlika lebegett az álommal küzködô Föld felett, de a vetésben már vígan vert a fürj, s a gárdonyi búzaföldekrôl a sok-sok pacsirta úgy szállt fölfelé az égbe, mint a gazdák forró fohásza az esôáldásért.

     Krán indultunk el Gárdonyból. A felkelô Napot már a szomszéd községbôl, Kápolnásnyéken köszöntöttük. Ezt a falut nem szabad elkerülni. Hiszen Kápolnásnyék a "Szózat" nagy költôjének a szülôhelye. Az udvarház, amelyben bölcsôjét ringatták, még áll. Hatalmas gesztenyefák fogják körül a zöldzsalus, földszintes épületet. A falon két emléktábla. Mély megilletôdéssel betüzgetjük az elfakult sorokat.

     Velence csaknem összeépült már Kápolnásnyékkel. Régi, nemesi kúriát itt még eleget látunk. Mind ámbitusos, földszintes ház; a vedlett kôfalkerítések vadszôlôvel és repkénnyel futtatva. Az egykori zsellérházak zöme apró, nyomott vályogépítmény. Közülök amelyik nádsüveges, annak kövér moha, vagy a Boldogasszony rózsája (fülfű) a kalapbokrétája. Akácfa, eperfa a parasztudvar dísze; fenyôfák, gesztenyefák tartanak árnyékot az úrilakok fölé.

     Híres urasága Velencének a Meszlényi-család. Ez a familia 1580-tól kezdve egész sereg alispánt, szolgabírót, országgyűlési követet adott már Fejér vármegyének. Az egyik Meszlényi Kossuth lajos nôtestvérét vette el feleségül. Meszlényi Ignác híres gazda a maga korában. A Tudományos Gyüjtemény 1832. évfolyama szerint olyan igás malmot építtetett Velencén, amely két ló által forgatva, "egy idôben lisztet ôrölt, olajnak való magot tört, olajat sajtolt, kását darált és szecskát vágott".

     Nem gyôzünk betelni a madárélet nyilvánulásaival. Íme, száz meg száz fecske suhan el felettünk, mellettünk, folyvást kapkodva a legyeket és a szúnyogokat, közben röptében szeretkezve is. Amott a tó felett két sirály verekszik; fehér pelyhek repülnek szanaszét. A síkvízeken szárcsák, vöcskök, vadkacsák eveznek. A kis, fekete cigányréce tótágast állva keresi táplálékát, a tôkés, - a nyílas, - illetve a csörgôkacsa viszont nem bukik a víz alá, de görgicsél. Egyik cigányréce egyfolytában 18 másodpercig maradt a víz alatt.

     A velencei katolikus temetô kész liget. Annál kopaszabb a református. Itt, közel a csinált úthoz, egyszerű sír árváskodik. A vörös márványemlék egyetlen dísze a mohamedán félhold a csillaggal. A felírat "Itt nyugszik Mola Szadik, ázsiai török szerzetes. Sz. 1836. Megh. 1892-ben."

     A sírfelírat hibás. Molla Szadik nem török, de tatár pap volt. Különben pedig hűséges utitársa Vámbéry Árminnak. A magyar tudóssal 1862 tavaszán Khivában ismerkedett össze. Együtt koldulták végig Bokharát, Szamarkandot, Afganisztánt, Perzsiát. A dervis eredetileg Mekkába készült, de úgy megszerette Vámbéryt, hogy Budapestre jött vele. Itt az Akadémia könyvtárában, mint kis hivatalnok kapott alkalmazást. Bejáratos volt a fôúri házakhoz; az elôkelô dámák igen sajnálták a "szegény tatárt". "Dehogy is szegény, - jegyezte meg br. Eötvös József, - ellenkezôleg, szerencsésebb, mint sok más férfi. Mert nincs neki felesége." Élete alkonyán Velencébe vonult vissza és ott cukrosboltot nyitott. Csendes, jó embernek ismerték. Magyarul selypesen beszélt. Szcitovszky hercegprímás hasztalan próbálta megtéríteni. Holtáig megmaradt buzgó mohamedánnak.
 
*     *     *


     Nadap alig pár puskalövésnyire van csak a velencei temetôtôl. Kisközség és mégis nevezetes a szintezési ôsjegy (173,8 m) miatt. Térképeink magaslati pontját ugyanis a nadapi szintmagasság alapján számították ki. Az emlékoszlop gránitból készült. Az ottani kôbányában állították fel. Felírata latin. "Locus perennis" - e szavakkal kezdôdik. Alatta az évszám: MDCCCLXXXVIII.

     A faluból a hegyen át pompás erdei út vezet Lovasberénybe. Az erdôség a Cziráky-grófok kedvenc vadászterülete, tele ôzzel, szarvassal, fácánnal, vaddisznóval. Az utak fölött a hatalmas tölgyek félhomályos folyosókat formálnak.

     Minden forgalomtól távol, az erdô legmélyén szerényen húzódik meg a máriavölgyi vadászház. A buja, sötétzöld, paradicsomi környezetben úgy hat a kastély, mint egy kôvé merevült, rózsaszínű álom. Drága és művészi. Az erdô ékszere.

     Ettôl nem messze az Ördögháznak nevezett romtanya, valaha hírhedt zsiványfészek. Máskép Rablóháznak, illetve Csirkeháznak hívják. A vadászházat a tündérek, emezt az ördögfiak építették

     Dél nemrég mult el, s a júniusi Nap hétágra tűzött. De mi frissen mozogtunk a hüs erdôn. Ilyenkor a fűzikék, meg a pintyôkék még vígan vannak. Hanem a vadgalamb olyan szomorúan búg, mintha egyedül neki kellene elviselnie a nagyvilág minden bánatát. Leginkább pedig a kakukot figyeltük. Őkelmét persze nem láthattuk, mert iegn óvatos madár, node a hangja elárulja, mi van vele? Ha szabályosan szól, akkor nincs baj. De ha duplázza az elsô szótagot (ka-kakuk), akkor vetélytársat sejt valahol a közelben, azért téveszt. Pláne, ha n?7stényt lát, már nem is dupláz, de tripláz, esetleg kacag. A miénk nem duplázott, nem is triplázott; egyszerűen elharapta a mondanivalóját. A csengô "kakuk" egyetlen árva "ku" szótaggá nyomorodott. A kakuk valamitôl megijedt.

     A meleghegyi erdô szélérôl pompás kilátás nyílik mind a tóra, mind a mögöttes, fejérmegyei rónára. Ezt a kilátást Prohászka püspök is nagyra értékelte. A tudós fôpap összesen huszonkétszer rándult ki a Meleg-hegyre.

     Elhagytuk Világosmajort, s a Kurka-völgybe ereszkedtünk. Ez a völgy a két Pákozdvár nyugati felén nagyjában észak-déli irányú. Határozottan vadregényes. A lombok közül imitt-amott kibukkanó szörnyen megviselt, sárga és halványpiros gránitszirtek fantasztikusak, felejthetetlenek. A növényzet bujaságával mindent elborít. Hüs csalitok, napsütötte erdei rétekkel váltakoznak. A rétek tele vadvirággal. Ahogy egy virágot letép az ember, mintha szárnyra kelnének mind az aranysárga, a hófehér és a királyszín szirmok: apró lepkék lebbennek fel a virágok mézes kelyhébôl.

     A tulsó oldalról ugrásrakészen pompás, rókavörös ôzbak figyelte mozdulatainkat. Légvonalban egy-két kôdobásnyira lehetett tôlünk. Nagy, világos szemét, fehérrel bélelt, hegyezett fülét, orrtövénél a bársonypárnát, s a fehérhegyű, gyöngyházszínű mintával ékesített agancsokat tisztán láttuk. Mindössze pár pillanatig néztünk egymással farkasszemet, akkor a bak elugrott. A tisztás nagyra nyúlt fűve, a sok vadvirág és páfrány úgy csapódott össze a két oldalán, néha a hátán keresztül is, mintha úszott volna a növényzetben.

     Alább kis patak csoronkál. Kék nefelejts cifrázza a kútfôjét. A csalit mélyébôl szívfájdító hangok szakadtak fel. A fülemülévé változtatott Aédon síratta, szólítgatta szerencsétlenül járt gyermekét: "It-It-It-Itilosz! Itilosz!"

     Mert rosszmájú asszony volt Aédon. Irigyelte, hogy sógornôjének, Niobénak tizenkét gyermeke van, neki csak egy, egyetlenegy: Itilosz! Elhatározta, hogy megöli Niobé legidôsebb fiát. Kést fent, s éjjel beosont a helyiségbe, hol Niobé fia együtt aludt Itilosszal. Mikor megvirradt, elszörnyedve látta, hogy tévedésbôl tulajdon gyermeke nyakát vágta el. Életölô bánat árn yékozta be az anyai szívet; Aédon siralmai az eget ostromolták. Zeusz megszánta a szerencsétlent és fülemülévé változtatta.

     A vadkomló és a repkény itt már úgy össze-vissza bogozza a fákat és a cserjéket, hogy az ösvény valóságos lomblugasban kanyarog. Apró énekesmadarak járnak ki és be a lugas résein. Ezt a völgyszakaszt Aranytói-völgynek nevezik.

     Aztán a "Külsô szôlôk" következnek. Hatalmas vadakácok szegélyezik a dülô-utakat; szép, öreg diófák árnyékolják a fehérre meszelt kunyhókat. A tó ide már nincs messze. A sirályok vijjogását egészen jól hallani.

     A Nap elfeküdni készül már, amikor végre Pákozdra beérünk.

     Ez a falu 1848 ôszén örökké emlékezetes ütközet színhelye. Jellachich, horvát bán, 36.000 fegyveressel igyekezett Budapest felé, hogy megfojtsa a fiatal magyar szabadságot. A Balaton felöl jött, ahol a nádor hasztalan kisérelte meg a vele való találkozást. A bán éppen Szt. Mihály ünnepén szándékozott keresztülvonulni Pákozdon.

     Hanem itt Móga, cs. és kir. tábornok útját állta. A hatvanas bakák, a huszárok, a nemzetôrök és Mack tüzérkapitány ütegei kemény puskázás és ágyúzás után visszazavarták a granicsárokat. A nemzetôrök közt ott vitézkedett Petôfi apja, Petrovics István uram is, "a vén zászlótartó".

     Jellachich megijedt. Háromnapi fegyverszünetet kért és kapott. A fegyverszünetet azonban arra használta fel, hogy észrevétlenül elillant az osztrák határ felé. Akkor írta Petôfi újjongva: "Fut Bécs felé Jellachich, a gyáva!"

     A község keleti szélén, rögtön az országút mellett, címeres emlékkô hírdeti a magyar katona dicsôségét.

     Tiszta, de szerény község ez a Pákozd. A házfalak vályogból készültek, a háztetôk és a kerítések anyaga csupa nád. A községháza is nádfödeles. Itt, valamelyik vályogházban lakott Somogyi Gedeon, a "Gondolat" kiadója, de nem sokáig. Mert a nép "zabolátlan élete és kevélysége miatt" hamar túladott rajta. Őkelme egész életében nagy imposztor volt, - az Isten nyugosztalja. Már mint tógátust ki akarták csapni a pápai kollégiumból. Akkor Láczai professzor mentette meg, mondván: "Egy túróért nem ütik agyon az ebet".
 
*     *     *


     A tó nyugati partszegélye - Pákozdtól le Dinnyésig - egyetlen, óriási nádas. Nád és nád mindenfelé. Aztán rengeteg hínár, rucaöröm, békanyál, gyékény, csuhu, miegymás. Ezer és ezerféle levél. Ezernyi ezer zöld szín.

     Sok százezer vízimadarat élelmez ez a nádtenger. Ha a nádi rigók és verebek nekifognak lármázni, attól a zsinatolástól a szó legteljesebb értelmében megfájdul az ember feje. Sirály talán sehol sincs annyi az országban, mint itt. Olyik sirálykolónia 3-4000 fészket tartalmaz. Persze nehéz megközelíteni ezeket is, meg a gémfalukat is. És pedig az útvesztôk miatt.

     Hírhedt ragadozója a nádasnak a réti héja (Circus aeroginosus L.). Nagy, fekete, nyakigláb madár ez hosszú farkkal, éles karmokkal. Látástól-vakulásig szorgalmasan kutatja, kajtatja a nádast, s jaj annak a fészeknek, vagy apró madárnak, ami a szeme elé kerül! Ámbátor a varjak, kivált a kálomisták, meglátván ôkelmét, rögtön rajtamennek, s egyesült erôvel űzik, zavarják, bosszantják. A Nádüzemnél mink is láttunk egy menekülô héját, amelyet konok kitartással két dolmányos varjú kisért. Geréby György ugyan azt állítja, hogy a könnyű préda reménye, az alamizsnakoldulás készteti a szürke (kálomista) varjakat arra, hogy kövessék a rablót.

     Pákozd és Császárpatak közt elterülô partvidéknek Mészáros-legelô a neve. Kiterjedt, sík terület ez, helyenként jókora, bíborlila foltokkal. A gólyák méltóságteljesen sétálnak fel s alá a fenyéren, szemmel tartva mindazt, ami mászik, fut, vagy ugrik.

     A Császárpatak zizegô nádasok közt folyik, a partján kétfelôl lebotolt fűzfák. Borzas, violaszínű, illetve rozsdavörös hínárok úsznak, lebegnek, hajlonganak a vízben. A tó szélét pompás sárgaliliomok ékesítik. A nádszálak tele rigóval. Mind kopott és mind egyformán lármás. Mit kiabálnak? Hát ezt: Csak-csak-csak, csik-csik-csik, cserek-cserek, csik-csik-csik ...

     A mély vízfenék szép világoszöld; az ide-oda hajladozó hínárok közt pirosbajszú vízi csodák, hasas piócák és nagy, olajzöldhátú, aranyszemű vízibogarak kerülgetik egymást. Az egyik pocsolyából vékony, 28-30 cm hosszú, tejfehér fonalférget kotortunk elô barna gyűrűvel és kerek, sárgásfehér foltokkal a hasi oldalon. Az a víziborjú (Gordius).

     Elmehet az ember egészen Dinnyésig, s a tóból jóformán semmit sem lát. A nád és a sás mindent eltakar.

     Dinnyés elôtt az "Alsó-éri tiszták" környéke jódarabon kopasz, süppedôs terület, tele víziboglárkákkal és apró, lila virágokkal. Juhászkák, bíbicek szaladgálnak a fenyéren, a fecskék buzgón hordják a fészeképítéshez a sarat, a magasban varjak gyászserege vonul, sirályok rikoltoznak.

     Hát madár - az van itt bôven! Mágis a legtöbb kora tavasszal és úgy ôsz elején. A tó ugyanis fontos állomáshelye az északról délnek, illetve megfordítva vonuló valamennyi költözô madárnak. A bôséges madáreleség miatt persze. Csupán télen csendes, amikor a felszíne egyetle,. óriási jégtükör, a síkon pedig fehér szájjal üvölt a szél. A dankasirály ôsz fejjel *3) kénytelen odahagyni kedvens tavát és a magyar folyók nyílt helyeinek a felméregetésével tengeti tavaszig az életét.

     Mihelyt azonban Péter a földbe üti az üszköt (febr. 22-én), a visszavándorlás rögtön megkezdôdik. Világosmajornál 1935-ben már febr. 23-án 25-30 bíbicet láttak egy rakáson., febr. 28-án pedig 19 darab kék galambot számoltak össze.

     Valamikor persze jóval több volt a szárnyas. Az öreg Grossinger Konrád 1754 szeptember havában mindössze 125 lépe´snyi útszakaszon kb. százezerre becsülte az elôtalált madarak számát. Akkor a hattyú még rendes lakója volt a Velencei-tónak, minden évben fészket rakott és fiakat nevelt.

     Éppen a madárvonulások megfigyelése céljából a Magyar Ornitológusok Szövetsége, gr. Klebelsberg Kunó-ról elnevezve, madárvártát létesített Dinnyés elôtt, a tó délnyugati sarkában. A várta egyszerű, zöldre festett faház kémlelô toronnyal, elôl-hátul költôházikóval.

     Bogarászásokkal, madármegfigyelésekkel úgy agyonütöttük az idôt, hogy Agárdra szinte már futva érkeztünk be. Féltünk, hogy lekéssük az esti vonatot. Pedig az még jó tíz percig váratott magára.

     Közben a békákat figyeltük. Mulatságos dolog az! Valamelyik béka, íme, azt tudakolja rozsdás hangon: "Mit varrsz? Mit varrsz?" A válsz: "Pa-pu-csot-csot-csot!" Ezek nyílván vargák, békavargák, akik szakmai dolgok felôl értekeznek. Viszont a nádszegély be´kái politzálnak. "Urrak a papok! Urrak a papok!" - állapítják meg egyhangúan.

     Mennyi, de mennyi béka! Van itt mindenféle náció: német, tót, magyar is. A német béka mélabús hangon invitálja a szomszédját: "Komm, kumm! Komm, kumm!" A tót béka azonban értetlen: újra meg újra kérdi: "Cso-zse-je-toto? (azaz: mi ez?) Aj, megmérgesedik a magyar béka és már cifrázza is: "Adta-teremtette! Adta-teremtette!"

     Hogy lármáznak, hogy kiabálnak! Hogy veszekednek! De hagyján, csak legalább magja volna a vitáknak! Ám, sok béka csak azért beszél, hogy ne mondjon semmit. Ezek is, miként az emberek, mindent megtárgyalnak, mindent megerôsítenek és mindent helytelenítenek.

*1) 1792-ben még 3000 ha a tó kiterjedése. Azóta a víz szintje a lecsapolások miatt jelentékenyen alászállt.

*2) A szófia-beszéd szerint egy nyáron hétszer vágott bele a villám.

*3) Nyáron a feje szép sötétbarna.

Kolacskovszky Lajos (Jászárokszállás, 1891. jan. 2. – Eger, 1954. jan. 2.): turistaíró, helytörténész. Az egri jogak.-n folytatott tanulmányait az I. világháború kitörése miatt megszakította. Több mint kétéves frontszolgálat után 1917-ben vármegyei szolgálatba lépett. Ugyancsak 1917-ben került szorosabb kapcsolatba a munkásmozgalommal. 1919-ben belépett az SZDP-be. Tagja lett az Egri Munkás-Katona és Paraszttanácsnak; mint szocialista került be az Eger városi néptanácsba. A Tanácsköztársaság kikiáltása után megbízták a Heves vm.-i alispáni teendők ellátásával, s tagja lett a megyei ötös direktóriumnak. A Tanácsköztársaság bukása után halálra ítélték, de később a halálbüntetést másfél évi börtönre változtatták át. Ennek letöltése után a zalaegerszegi internáló táborba került, ahonnan 1922. febr.-ban szabadult. A Horthy-korszakban nem volt állandó foglalkozása, Szegeden, Bp.-en, majd 1942-től Egerben élt. Jelentős volt ez időben a munkások körében végzett ismeretterjesztő, valamint a helyi lapokban megjelent publikációs tevékenysége. 1945-től megyei főlevéltáros, 1947-ben nyugalomba vonult. Főleg történeti és turisztikai tárgyú írásai vannak. – F. m. A Hevesmegyei Munkásmozgalom kezdőkora (1949); Az őszirózsás forradalom és Proletárdiktatúra Heves megyében (1952); Heves vármegye és a papi reakció (1953). – Irod. Szecskó Károly: K. L. antiklerikális írásai a felszabadulás után (Hevesmegyei Népújság, 1961. I. 8.); Szecskó Károly: K. L. élete és munkássága (Tudósító, 1963. 2–3. sz.).
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
 


Megjegyzések


   Gárdony

A Velencei-tó déli partjának legnagyobb városa, idegenforgalmi központ. Településrészei közül Agárd a legfejlettebb fürdőrész, Dinnyés pedig természetvédelmi terület. A gárdonyi termálfürdő egész évben várja a gyógyulni vágyókat.

Elnevezése magyar személynévből ered: a Gordun személynév 1260-ban fordul elő először adásvételi szerződésben.

A terület eredetileg a Csepel-szigethez tartozott, és királynéi birtok volt. Lakott helyként 1410-ben említik először. A régi község valamikor a tó partján terült el, de az áradások többször elöntötték, emiatt felhúzódott a magasabban fekvő domboldalra. Határában a XVIII. században puszták, majorságok hálózata alakult ki. Gazdasági életében ma is jelentősége van a mezőgazdaságnak.

Gárdonyban az üdülőépítések és a fürdőélet az 1920-as években kezdődött. Először néhány sportegyesület, természetbarát kör vásárolt itt telket, ezeken hétvégi házakat és kabinsorokat létesítettek. Az addig nádasokkal borított partvonalon 1926-ban építették ki a strandfürdőt.

A II. világháború eseményeit követően a fürdőélet az 1950-es évektől indult újra, az üdülőterület fejlesztése azonban csak 1958 után a Velencei-tavi Intézőbizottság létrejöttével kezdődött. Gárdony közigazgatási területéhez tartozik a település legfejlettebb fürdőrésze, Agárd, valamint Dinnyés is, amely természetvédelmi terület.

A Bika-völgyben talált gyógyhatású termálvízre 1984-ben Gárdony és Agárd között modern fürdő épült, mely egész évben látogatható. 36 fokos vizének kedvező élettani hatása a mozgásszervi és nőgyógyászati betegségekben szenvedők számára ajánlott. A termálfürdő Fejér megye egyetlen fedett gyógyfürdője.

A település megközelíthető közúton: a 7-es számú főúton. Vasúton a Budapest-Székesfehérvár vonalon fekszik.
(Forrás: Vendégváró.hu)

Gárdonyi Géza szülőháza Agárdon

 
   Kápolnásnyék


Kápolnásnyék: település Fejér megyében. A térség környező településeihez hasonlóan komoly gazdasági fejlődést mutat a rendszerváltást követő időkben. A település része Pettend, amely szintén dinamikusan gyarapodó településrész.

A 7-es elsőrendű főút és az M7-es autópálya között fekszik, a térség közlekedési központja saját autópálya-lehajtóval. Vasútállomása része Budapest és Nagykanizsa között futó vasúti fővonalnak, ezért jó vasúti összeköttetésben áll Székesfehérvárral és Budapesttel. Ide futnak be Vereb és a Velencei-tó északi partja felől érkező autóbusz járatok is.

A környéken történt kutatások alkalmával bronzkori leletek kerültek elő, amely bizonyítja a település őskori lakottságát.

A település neve a Nyék honfoglaláskori törzs nevéből származik, annak valószínűleg egyik mellékága lakhatta a települést. Szent István Koppány feletti győzelme után feltehetőleg Nyék királynéi birtok lett. A község első említése 1193-ból való Neck néven. A későbbiekben Kápolnás Nyék, Káposztás Nyék, illetve Fertőfő Nyék néven említik az amúgy nem túl jelentős, a Buda és Fehérvár között futó kereskedelmi úttól délre fekvő települést. A török időben határmenti település lévén Kápolnásnyékre komoly terheket rótt a kettős adóztatás (Magyarország és a Török Birodalom is beszedte adóit), így a falu lakossága nagyban megcsappant, az 1543 évi török hadjárat során lakatlanná is vált.

Legközelebb 1772 körül történik a lakosság újbóli betelepülése. A XIX. század során Alsó és Felső Nyékről lehet beszélni, amelyre azonban az 1861-ben megépült Déli Vasút különösebb hatást nem tett. 1871-től lehet önálló községről beszélni, amelyhez 1898-ban Pettendet is hozzácsatolják.

A község mai arculatát az 1930-as években nyeri el, amikor is a fellendülő velencei-tavi idegenforgalom kereskedelmi és szolgáltató bázisává vált. Ekkor épül ki itt telefonközpont, csendőrőrs, körzeti orvosi rendszer, vasútállomás, illetve malom. A II. világháború során a község komoly károkat szenved, a lakosság nagyrésze is elpusztul, majd a település fejlődésben elmarad a térség többi településétől, az 1970-es évekre már Velence részévé válik.

Az 1990-ben létrejövő független Kápolnásnyék komoly fejlődésnek indult, amely következtében ismét a Velencei-tó idegenforgalmának egyik háttérbázisa, ahol rengeteg új kereskedelmi és szolgáltató létesítmény jön létre, az infrastruktúra gyors ütemben fejlődik.

A településen született Vörösmarty Mihály.
  • Vörösmarty Mihály szülőháza a településtől délre, ahol egyben Kovácsmúzeum is található.
  • Helytörténeti kiállítás
  • Református templom
  • Halász kastély
  • Református-községi temető
  • A Hősök terén: I. Világháborús Emlékmű, II. Világháborús Emléksír, 1956-os Kopjafa.
  • Millecentenáriumi emlékmű
  • 1848-as Emlékmű a polgármesteri hivatal előtti téren
  • a Polgármesteri Hivatal falán a Községi címer és a Vörösmarty család címere
  • Vörösmarty Mihály szobra a Vörösmarty parkban
  • Bartók Béla szobra a róla elnevezett utca terén

(Forrás: Wikipédia)
 
   Lovasberény

Lovasberény a Velencei-hegység és a Vértes között, a Rovákja-patak mellett helyezkedik el. A község határában két bronzkori földvár látható, a Mihály-vár amelynek egy részét már feltárták, erődített lakótelep volt, Szűz-vár kisebb.

A Cziráky-kastély: A magyar klasszicista építészet egyik legszebb alkotása. Az U alaprajzú épület két szélső szárnya a volt barokk kastély, 1763-1767 között építette Rieder János Cziráky György megbízásából, korábbi épület bővítéseként. 1804-1810 között készült klasszicista stílusban a két szárnyat összekötő főépület, valószínűleg Rieder Jakab munkájaként. Az egyemeletes kastély főhomlokzatán négy ión oszlop tartja a portikusz háromszögletű oromzatát, amelyben a Cziráky- és az Illésházy-címer látható. A kastély parkjában XVIII. századi kápolna áll, magas toronnyal, homlokzatán fülkeszobrokkal.

Római katolikus templom: Görög kereszt alaprajzú, Hild József építette Cziráky Antal Mózes megbízásából, 1832-1834 között. Alacsony tornya baloldalt áll, előcsarnokának oromzatát két pillér tartja. A templom bútorai a majki kolostorból származnak, oltárait valószínűleg szintén Hild József tervezte.
(Forrás: Idegenvezetô.hu)

Cziráky-körpince
 
   Molla Szadik

Ki volt Molla Szadik? Egyszerű a válasz: Ő volt Csugatai Izsák. Jó húsz évvel ezelőtt még ennyit sem tudtam róla, amikor arra kértek, hogy menjek el Velence községbe, keressem meg a református temetőt, és fényképezzem le az ott nyugvó ázsiai török szerzetes sírját. Féltem, hogy nem találom meg, de ahogy beléptem a Velence–Nadap közti régi út mentén húzódó temetőbe, rögtön szembetűnt az itt látható sírkő.
Hogy került Magyarországra egy török szerzetes, és mit csinált itt? Egy 71 éves velencei halász visszaemlékezése szerint „velencei lányt vett el, és holtáig boldogan éltek”. Később egy lexikonból megtudtam, hogy 1836-ban született, és 1892-ben halt meg, foglalkozására nézve pedig könyvtári altiszt volt Budapesten.
Kovács Sándor Iván irodalomtörténész ennek a témának szentelte a pozsonyi Kalligram Kiadónál megjelent könyvét. „A Batu kán pesti rokonai józan kritikai önkorlátozással nem orientalisztikai szakkönyvnek készült; csak egy szenvedély és érdeklődés emlékjele” – írja a kiváló filológus. Könyvének „főszereplője a világszerte ismert magyar Kelet-kutató, nyelvtudós és író, Vámbéry Ármin. Keleti utazásából, az Aral-tó mellől Magyarországra hozott egy fiatal tatár-üzbég mollát (mohamedán szerzetesjelöltet), aki Mollah Iszhak, Molla Szadik, Csagatai Izsák néven haláláig Magyarországon élt, és a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában lett altiszt, egyszersmind Vámbéry professzor mellett inaskodott.
Csagata Izsák íróként is ismert: üzbégre fordította Arany János Rege a csodaszarvasról című költeményét, üzbég mesét közölt magyarul, közreműködött mint élő szótár csagatáj-török szövegkiadások és tanulmányok létrejöttében.”
A Fejér megyei Velence falu temetőjében álló sírköve, ha nem is zarándokhely, de turisztikai látványosság. És mert az alatta nyugvó tatár-török személyhez kapcsolt hiedelmek változatokban élnek tovább, és mindig gazdagodnak, nevezetesség is marad – véli Kovács Sándor Iván, aki negyedfél száz oldalas könyvének egyik fejezetében összegyűjtötte a Vámbéryról és Izsákról szóló anekdotákat. Most ezek közül idézünk egyet: „Ishák mollah barátunk… habár beszéli nyelvünket, s csinosan is ír ezen, némelykor mindazáltal komikus hibákat visz végbe ellene, sokszor tréfából. Történt például nemrég, hogy Vámbéry hatalmasat tüsszent, mire a tatár, kezeit mellén keletiesen összecsapva, rögtön azt mondá: – Tizenegy isten!
– Megbolondultál, tatár? – kérdi erre őt Vámbéry, nagyon csodálkozván ily furcsa üdvözleten.
– Hát talán nem jól van? – felel vissza a tatár –, hiszen ha valaki tüszszent, a németek mindjárt azt mondják rá: Elf Gott!” (Izsák itt egy német szójátékot produkál. Az elf [tizenegy] ugyanis a hilfe [segíts!] szándékos elhallása. Mert a tüsszentésre a németek csakugyan azt mondják: Hilf Gott! – Segíts, isten!)
(Forrás: FLAG Polgári Magazin)
 
   Nadap


Nadap Fejér megyei község a Velencei-hegység délkeleti részén terül el. A Velencei-tótól 2 kilométerre északra található. A Velence és Lovasberény között futó, a Velencei-hegységet átszelő mellékút mellett fekszik. Autóbusszal elérhető Székesfehérvár, Velence és Kápolnásnyék felől. A község a táj legmagasabban fekvő helysége a maga 202 méterével, ami 100 méterrel magasabb a tó víztükrénél.

Nadap valószínűleg fontos település volt a honfoglalás időszakában. Első írásos elméke az 1193-as alapítólevél, ami szerint a település először a fehérvári keresztes lovagok birtoka volt, később a Csákok, majd a Buzlayak uralma alá került. A török hódoltság után németeket telepítettek a területre. 1731-ben a település már a Ziráky grófi családé. Ők építették 1760-ban a barokk római katolikus templomot, amiben 1800. december 3-án megkeresztelték Vörösmarty Mihályt. 1904-ben neogót stílusban átépítették.

Ma a települést egyre többen keresik fel lakóingatlan vásárlása céljából, a község gyors ütemő gazdasági fejlődésben van.

Kitűnő fekvése miatt turisztikai célpontjává vált a Velencei-hegységbe kirándulók, és a Velencei-tóhoz igyekvő számára.

A település mellett, egy gránitsziklán található a Szintezési Ősjegy, amely Magyarországon a tengerszint feletti magasság meghatározásánál alappontként számít.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Pákozd

Pákozd község Fejér megyében, a Gárdonyi kistérségben.
A Velencei-hegység lábánál; a Velencei-tó partján; az M7-es autópálya mellett.

Pákozd és környéke ősidők óta lakott hely volt. Területén csiszolt kőkorszak-ból, bronzkor-ból származó telepet, földvár-at tártak fel. Az M7 (autópálya) építése során pedig kelta időkből származó leletek kerültek elő.

Honfoglalás korát Anonymus elbeszélése idézi vissza, mely szerint a honfohlaló magyarok 'Százhalom-tól (Százhalombatta) Veszprém felé haladva a Pákozdi hegy alatt ütöttek tábort.

Első írásos említése 1279-ből maradt fenn, ekkor nevét Pakazt, 1298-ban Pakazth, 1323-ban Pacazth -ként írták.

1279-ben a veszprémi püspök itteni földjét átadta használatra Colynus mester veszprémi főesperesnek, protonótáriusának.

1323-1337 körül ismert Pákozdi Pál neve, aki fehérvári kanonok volt.

1848 szeptember 29-én település határában volt a Pákozdi csata, itt aratta első győzelmét az 1848-1849-es magyar szabadságharc honvédserege, amikor a Pákozd és Sukoró közötti dombokon Móga altábornagy vezetésével megütközött Jellasics hadaival.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Prohászka
   Ottokár


(Nyitra, 1858. okt. 10. – Bp., 1927. ápr. 2.): r. k. püspök, egyházi szónok és író, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1909, r. 1920). 1881-ben szentelték pappá. 1884-ben Esztergomban a teológia, 1904-től a bp.-i egy.-en a dogmatika tanára. 1905-től székesfehérvári püspök. A mo.-i keresztényszocialista mozgalom egyik vezetője. Az ő nevéhez fűződik 1903-ban az első keresztényszocialista szervezetek megalapítása. 1916-ban javaslatot tett a hadviseltek földdel való jutalmazására. 1919-ben a székesfehérvári mozgalom vezére. 1920 – 22-ben ogy.-i képviselő, majd a Keresztény Nemzeti Egyesülés pártjának elnöke. Hittudományi munkáiban a hagyományos neotomizmust a bergsonizmus irracionális elemeivel ötvözte, ami kihívta maga ellen az egyház kritikáját. A Kisfaludy Társ. tagja (1926). A szószéken kapott agyvérzés következtében halt meg. – M. Prohászka Ottokár összes műrvei (Sajtó alá rendezte Schütz Antal I – XXV., Bp., 1928 – 29). – Irod. Sík Sándor: Gárdonyi, Ady, P. (Bp., 1928); Schütz Antal: P. O. (Bpesti Szle, 1937); Balázs Béla. A klerikális reakció tevékenysége a fehérterror idején (Századok, 1950. 1 – 4. sz.); A klerikális reakció a Horthy-fasizmus támasza 1919 – 1930 (Szerk: Balázs Béla. Bp., 1953): Galántai József: Egyház és politika 1890 – 1918 (Bp., 1960); Kéri Elemér: Régi eszmék „modern” köpenyben. P. O. társadalomszemléletéről (Világosság, 1963. 3. sz.).
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
 
   Velence


Velence egy város Fejér megyében. A város déli része, Velencefürdő, főként üdülőtelep.

A Velencei-tó keleti partján található. A 7-es elsőrendű főút és az M7-es autópálya, illetve a Budapest és Nagykanizsa között futó vasúti fővonal mellett fekszik. Autóbusz- összekötettésben áll a Velencei-tó környéki településekkel, Székesfehérvárral és Pusztaszabolccsal is. Három hajóállomása (Velencefürdő, Velence, Óvelence) működik, amelyek Gárdony (és Agárd) felől érkező hajókat fogadnak.

Velence a Buda és az Adriai-tenger között futó fő kereskedelmi út mellett feküdt, így már a római korban komoly településnek számított a Savaria és Aquincum között futó hadiúton. A középkorban valószínűleg székesfehérvári épületeken dolgozó olasz mesteremberek éltek itt. A település legrégebbi temploma az 1690 körül épült református templom. Az 1930-as években a község, Gárdonyhoz hasonlóan, üdülőfaluvá vált, komoly fejlődésnek indult. Az 1970-es években ismét fellendülő Velencén épült meg az ország első Ifjúsági és Kiránduló Központja. 2004-ben városi rangot kapott a település.
(Forrás: Wikipédia)