A Vág-völgye




A Szulyói-völgy sziklái


  Vág

a Duna balparti mellékfolyója; két fő ágból, a Fehér- és Fekete-Vágból ered. A Fehér-Vág Liptó vármegye ÉK-i szögletében, a Magas-Tátra Kriván csúcsa alatt fekvő Zöld-tóból (2016 méter) folyik ki; kisebb hegyi csermelyekkel gyarapodva magába veszi a Furkota patakot, utóbb a Mlinicát és Vázsecnél eddigi déli irányát NyDNy-ival cseréli fel; keskeny völgyben folyik Király-Lehotáig, ahol a Fekete-Vággal egyesül; hossza idáig 30 km. A Fekete-Vág Liptó vármegye DK-i szögletében, az Alacsony-Tátra Királyhegye tövében, több forrásból fakad; igen szép keskeny völgyben eleintén ÉNy., majd Ny. felé folyik; hossza mintegy 40 km. Az egyesült Vág folyó a széles liptói lapályra lépve ki, kisebb-nagyobb kanyarodásokkal egészben véve K-Ny-i irányt követ; Rózsahegynél az a hosszu szoros képződik, mely a Nagy-Fátra hegységet az árva-liptói mészkőhegységtől választja el s mely az Árva folyó felvétele után a szép kralováni szorossal a turóci termékeny lapályra nyilik; ezt É-i részében félkör alakjában keresztül szelvén, a szépségéről ismert sztrecsnói szoroson át (mely a Veterna holát a Kis-Fátrától választja el) rohamos folyással Trencsén vármegye földjére lép át; Várna és Zsolna közt szép lapályt öntöz, azután majd keskenyedő, majd szélesedő völgyben, változatos vidéken DNy-ra veszi folyását s ezt Nagy-Bittse, Vág-Beszterce, Illava és Trencsén érintésével egészben véve Vág-Újhelyig tartja meg, ahol völgye mindinkább kiszélesedik (8-10 km.) s délre fordul. Szered táján a Vág kilép a kis magyar síkságra, DK-i irányt vesz és Gutánál a Kis-Dunába ömlik, mely Vágduna néven 25 km.-rel lejebb, Komáromnál az Öreg-Dunával egyesül. A Vág hossza 375 km., forrásának torkolatától való egyenes távolsága 190 km. 90 km. hosszban gőzösökkel járható, 317 km. hosszban pedig (Liptó-Újvártól kezdve) tutajozható, de kisebb tutajok Liptó-Újváron felül is járnak és a faúsztatás ott igen jelentékeny. Vizkörnyéke 11,050 km. Esése igen nagy; a Fehér-Vág 2016 m. magasban, a Fekete-Vág mintegy 1800 m. magasan fakad; a két folyó egyesülésénél Király-Lehota mellett még 670 m. a tenger feletti magassága. Még Liptó vármegyében is jelentékeny az esése; tenger feletti magassága ugyanis Liptó-Szent-Miklósnál 576, Rózsahegynél 470, Kralovánnál 410, Ruttkánál 375, Zsolnánál 320, Nagy-Bittsénél 301, Vág-Besztercénél 276, Illavánál 241, Trencsénnél 203, Pöstyénnél 158, Szerednél 124, Gutánál 110, Komáromnál 108 m. Folyása általában véve igen rohamos, legkivált felső szakaszában, továbbá a kralováni és sztrecsnói szorosban, mely utóbbiban a Besna szkala s Margita sziklák soká rettegtették a tutajosokat. Áradásai nagyon és pusztítók, az utóbbi évtizedek szabályozásai és védművei folytán ugyan csökkentek, de még mindig igen kártékonyak. Mellékvizeinek száma igen nagy; jelentékenyebbek: jöbb felől a Hibbica (Hibbe községen alul), Béla (Liptó-Újvárnál), Szmrecsanka (Verbic mellett), Bobróci patak (Andrásfalunál), Kvacsanka (Párizsházánál), Árva (l. o., Kralovánnál), Varinka (Várna mellett), Kiszuca (Budatin mellett); ezen alul számos párhuzamos folyásu kisebb patak, minők: a Petrovszka, Styavnik, Papradni, Marikovszka, Belavoda, Zubák, Tavarszki, Vlára, Drietomica, Bossác, Klanecnika és Jablonka; említendő még a Vágba ömlő Dubovából kiszakadó Dudvág (l. o.). A baloldali mellékvizei közül jelentékenyebbek: az Ipoltica (Fekete-Vág mellett a Fekete-Vágba ömlik), Boca (Király-Lehotánál), Deménfalvi patak (Kis-Palugyán alul), Krszjanka (Szakolcs mellett), Lupcsanka (Szt.-Mihálynál), Revuca (Rózsahegynél), Lubochna (Lubochnánál), Turóc (Ruttkánál), Rajcsanka vagy Zsilinka (Zsolnán alul) és Teplicska (Teplánál); a Vág-Dunába még a Nyitra ömlik Komáromon felül.

Szabályozása. A Vág szabályozása a földmívelés, ipar és kereskedelem érdekeit egyaránt érinti: alsó folyásában kiterjedt árterülete van, melyet rendszeres kultura részére meg kellett hódítani; bő vize és nagy esése az eleven erőnek ipari fölhasználására hivta föl az embereket; végül mint közlekedő út a tutajozás s alsó részén a hajózás szempontjából kiváló fontosságu. Ezért már régen igyekeztek a Vágot szabályozni. A XVI. sz.-ban országgyülés elé került az ügy. A XVII. sz.-ban több törvénycikk rendelkezik a Vág szabályozásáról, igy az 1659-iki LXXIV. és az 1867-iki XVI. t.-cikkek. Később 1715-ben a LXXXIX. t.-cikk a Vágnak Trencsén körüli szabályozását rendeli el. 1724. Lipótvárnál történik szabályozás. 1725. már a Vág hajózhatóvá tételének eszméje is fölmerül. Az 1751-iki XX. t.-cikk elrendeli, hogy Liptóvárnál történt szabályozás folytán elterelt Vág a régi medrébe visszatereltessék. 1765. és 1766. Mária Terézia rendeletéből Liptó, Árva, Turóc és Trencsén vármegyékben történt nagyobb szabályozás. 1755. Szalóki Nepomuki János készített e célból tervet. De aztán szüneteltek a munkálatok egy századon át. A jelen század hetvenes éveiben a Vág-szabályozás céljaira külön mérnöki hivatalt állítottak föl, mely részletes fölvételeket és terveket dolgozott ki, de ezekből alig került kivitel alá valami. Később az alsó szakasz ármentesítése érdekében megalakult a vágbalparti ármentesítő társulat; majd hivatalból megalakították a vágjobbparti ármentesítő társulatot; ily módon mintegy 215,000 h. földet vontak ki az árvizek elöntései alól. Újabban a Vág alsó részének hajózhatóvá tételére és a viz eleven erejének ipari célokra való kihasználása tekintetében folynak műszaki fölvételek és tervezések.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)


Néhány az interneten fellelhetô link amely érdeklôdésre tarthat számot.

 

  R. G. írása, Turisták Lapja, I. évfolyam 2. szám, 1889. Április, 42. oldal

  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


Rajecz-Teplicz és környéke.


     Trencsénmegye természeti szépségekben gazdag földjének egyik kevésbbé ismert zúgába veeztjük tisztelt olvasóinkat, oly helyre, melyet ma még nem igen érint a nagy közlekedés, de mely remélhetôleg már a közel jövôben a fürdôzô közönséhnek és a turistáknak kedvelt helyévé fog válni. Azt a szép völgyet értjük, mely Zsolnánál dél felôl a Vág lapályára nyílik s mely a nyár folyamán vasúti vonalat fog nyerni. A Rajcsanka völgye ez, melynek mintegy középpontját Rajecz mezôváros s Rajecz-Teplicz fürdô képzi.

     Zsolnától, eme fôfontosságú vasúti csomóponttól Rajecz-Teplicz mintegy 14 kmnyire fekszik, a kitünô országúton kocsin egy óra alatt érhetjük el, s e rövid idô alatt alig gyôzzük csodálni a természet remekeit, melyekkel e vidéket oly bôven áldotta meg.

     Zsolnából kiindulva, egy magas hegyormon megpillantjuk Ljétava várának romjait; majd túlhaladva Lucska községen, ritka látvány tárul szemeink elé. Képzeljen az olvasó egy színpadot a szabad természetben, melynek színfalai jobbról szabadones mereven elôtérbe lépô sziklaszegélyek, balról pedig kisebb fokú magaslatok által képeztetnek, ezek mögött a hátteret fenyvesekkel benôtt hegyek és alpesi legelôk képezik, középen pedig egy falu fekszik patakjával, tarka kertjeivel, apró házaival a legfestôibb csoportokban.

     A szikla-szélek élein várromokat és egy kápolna romjait véljük látni; ha azonban Porubka községhez közelebb érünk, tapasztaljuk, hogy cslódtunk, mert a képzelt romok mészkžképzôdmények, melyek a vidék legsajátosabb szépségeit képezik.

     Innét az út folyton a szép Rajcsánka folyó mentében halad. Tôlünk baloldalon a rajeczi havasok emelkednek, jobbra pedig az említettszínfalak kötik le figyelmünket és izgatják képzelôtehetségünket a legváltozatosabb alakok felfedezésére. Itt egy áldást osztó infulás püspököt látunk, amott magasan egy sziklába vágott imazsámolyon térdelve és arczát keletnek fordítva csuklyával fején imádkozik egy ájtatos barát, ki a tulsó oldalról tekintve, kezeit kulcsolva tartó, keresztbe rakott lábakon ülô dervishez hasonlít; itt egy anya, alvó gyermeket tartva térdein, amott egy krinolinos hölgy, karmantyúval és kontytyal, a ki pár lépésre papagálylyá változik át; itt Szt.-István király koronával fején, koronázási köpenynyel vállain, mellette pisze orrú eszkimó, s így tovább egész sorozata a legváltozatosabb, legbizarrabb alakoknak.

     Ily látványokon legeltetve szemeinket, észrevétlenül Rajecz fürdôt érjük el.

     A szláv Rajecz szó "kis paradicsomot" jelent, s méltán illeti meg azt a helyet, mely e nevet viseli: mert ezt a természet minden tekintetben a leggazdagabban áldotta meg; széles medenczében fekszik patakoktól átszelve. a Kis-Fátra tövében, mely áthatlan falként zárja el a vidéket az éjszakai szelek ellen. A nyugati és keleti részt halmok borítják, délre a medencze nyitva áll, és így a vidék alkalmat nyujt mindennemű kirándulásokra akár a síkon, akár a fenyvesfödte hegyoldalakon, melyek az egész medenczét körítik, észak felôl közvetlenül, dél felé pedig félórai séta távolságában. Igazi klimatikus gyógyhely, 420 méternyi magasságban a tenger színe felett, pormentes, ozondús és a körülfekvô fenyvesek balzsamos illatával telt elvegôvel, korai tavaszszal s soha el nem maradó szép és hosszú ôszszel.

     Rajecz-Teplicz hazánk egyedüli meleg timsós fürdôje; a hôforrások már nagyon régóta ismeretesek s már a mult század tudós orvosai dicsérték azok kitűnô gyógyító erejét; úgy a Gizella-, mint a Valéria-forrás víze timsó- és vastartalmú közömbös hévvíz, mely a gasteini és daruvári vízekhez hasonló, de nagyobb foku timsó tartalmánál fogva úgy ezeknél, mint a pfäfersi és wildbadi vízeknél is elônyösebb. Kitűnô eredménynyel használtatik a nyakhártyák hurutos bántalmainál, bôrbetegségek, az idegrendszer betegségei s csúzos bántalmak ellen.

     A fürdô a folyó év elején részvénytársaság kezeibe ment át, melynek vezérigazgatója dr. Smialovszky Valér orsz. képviselô; a társaság a fürdôi és egyéb kényelmi berendezésekrôl gondoskodva, mindent elkövet, hogy a vendégeknek a fürdôben való tartózkodást kényelmessé és kellemessé tegye.

     Kényelmes és olcsó lakásokról, figyelmes szolgálatról, ízléses, jó élemezésrôl a legjobban van gondoskodva; szóval az uj válalat minden figyelmét oda irányítja, hogy vendégeinek megelégedését minden irányban kiérdemelje. Emellett az élet a fürdôben igen olcsó, így p. o. egyes személyek fürdôhasználattal összekötött teljes ellátásban részesülnek naponkénti 2 frt 20 krtól kezdve felfelé.

     A vendégek szórakoztatására s mulattatására rendelkezésre áll egy nagy gyógyterem, zongoraterem és olvasóterem; ezenkívül czéllövészet, crocketjáték, horgászat, pisztrángfogás, csónakázás, zenei elôadások és tánczestélyek is.

     Kirándulásokra bô alkalom nyílik: a remete barlangja, Ilcsik haramia pénzverôje, Jánosik rablóvezér barlangja s sok más érdekes pont a fürdô közvetlen közelében van; kissé távolabb esik Ljétava vára /3/4 óra) s a páratlan szépségű szulyói völgy; nagyobb kirándulásokra Bittse, Hricsó, Zsolna, Budatin, a Vág híres szorosa, Sztrecsnó és Óvár mellett, a Klakk-Zsibrik és Mincsov (Münzhof) csúcsa (1364 m.) ajánlható. Ekként a fürdô meglátogatása nemcsak a gyógyulást keresô betegnek, de az egészséges turistának is ajánlható, mert természeti szépségekben gazdag vidéke megérdemli, hogy minél számosabban keressék fel. E mellett a közlekedés is igen kényelmes és gyors; Budapestrôl Galánthán át 6 óra, Ruttkán át 6 1/2 óra alatt érjük el Zsolnát, ahonnan a nyár folyamán megnyíló rajecz-völgyi vasút fél óra alatt elvisz a fürdôbe. Ekként lehetôvé van téve az is, hogy a fôvárosi lakos akár csak 1-2 napra is elránduljon Rajecz-Tepliczre, a "kis paradicsomba"
 

 

  Materna Ede írása, Turisták Lapja, I. évfolyam 6. szám, 1889. November, 248. oldal

  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


Képek a Vág völgyébôl.


I. Illava és a Vápecz.


     A Vág völgyébe kiránduló turistára nézve Illava egyike azon pontoknak, melyekrôl igen sok s érdekes kirándulásra indulhat. Maga a városka is figyelmet érdemel; ismeretes nagy országos fegyházáról, melyben csak a 10 évnél hosszabb fogságra itélt gonosztevôk ôriztetnek s mely most, miként képünk is mutatja, most új szárny építése által tetemesen (mintegy 200 zárkával) megnagyobbíttatik. A községnek 1500 lakosa van; van k. járásbíróság, szolgabírói hivatal. Gróf Königsegg-Aulendorf Aladárnak nagy uradalma van itt, melyhez nagy sörház s a Schimpl-féle vendéglô is tartozik; ez utóbbiban a turisták teljesen kielégítô elszállásolásban részesülnek.

     Illava számos szép kirándulás kiinduló pontjáúl szolgál; ilyenek a Vápecz, az 1214 m. magas Strazsó, Oroszlánykô és a Komlóhegy, lednicz várromja sziklába vájt érdekes lépcsôjével, a Nagy- és Kis-Manin közti hatalmas sziklahasadék, a páratlan szulyói völgy, a pruzsinai cseppkôbarlang és számos egyéb. Mindezek a kirándulások egy-egy nap alatt tehetôk meg, s valamennyi rendkívüli élvezetet nyújt. De a ki csak a gyors gôzparipán siet a Vág völgyén végig, annak fogalma sem lehet arról, mily kiváló szépségek rejlenek benne.

     Illavától mintegy 10 kmnyire a völgy keleti oldalán sajátságos alakú hegyet pillantunk meg: majdnem szabályos sziklakúpot, mely a porubai völgy hátterében egészen izolálva emelkedik. E hegy a 856 m. magas Vápecz (vápena pecz=mészkemencze), mely az oroszlánkôi Komlóhegy (Chmelova) után Illava környékének legérdekesebb pontja; a vidék közönsége gyakran keresi fel s megérdemelné, hogy a nagy közönség is tudomást vegyen róla, annál is inkább, mivel megmászása sem veszélylyel, sem nagyobb fáradsággal nem jár (sôt még hölgyeknek is ajánlható) s igen szép kilátással jutalmaz.

     Illaváról, mint legalkalmasabb kiindulópontról, 8 óra alatt tehetô meg ez a kirándulás (oda-vissza); igaz hogy Felsô-Porubáig kocsin tehetni meg az útat, de a döczögös rossz mezei úton a locsízás nem valami nagy élveezt, azért inkább követjük a gyalogutat, mely mezôk s rétek közt kanyarog a patak mentén Poruba felé. Kristálytiszta patak csergedez a völgyön végig, amelyet az illavaiak - rákászat czéljából - igen gyakran s szívesen keresnek fel.

     Korán reggel indultunk el mi is nehány trencséni társunkkal Illaváról; réteken s ligeteken áthaladva, gyönyörködve a természet szépségeiben, két óra alatt értük el Felsô-Porubát, a mely immár a Vápecz aljában 402 m. magasságban fekszik. Mint éhes sáskaraj leptük el a falu korcsmáját, s rövid idô alatt a korcsmárosok triumvirátusa - három testvér - által feltálalt nagymennyiségű édes és aludt tej, savó, vaj, ajt, kávé, thea, bor, sör stb. az utolsó falatig és csöppig el volt fogyasztva; ily pazar élvezet után újult erôvel fogtunk hozzá a Vápecz megmászásához.

     Az út eleintén Valaszka Béla felé rétek s mezôk közt vezet, utóbb boróka-bokrok közé fordul, a hol a juhok is csak sovány legelôt találnak. Társaságunk itt három részre oszlott; a legfiatalabbak a legrövidebb útat válsztva, a Vápecz meredek délnyugati lejtôjének vették útjukat, tüskén-bokron keresztül, néha négylábúak módjára mászkálva felfelé. A társaság zöme a porubai parasztok vezetése alatt a hegy aljában kelet felé fordulva folytatta útját, de oly gyors tempóban, melyet nem éppen karcsú testalkotásom nem bírt meg; csak egy útitárs szegôdött hozzám s így mi ketten csakhamar messzire hátramaradtunk a többiek mögött.

     Miután már sokszor tettem meg e kirándulást, ismertem a legkényelmesebb utat, vagy inkább a legkönnyebb útirányt - mert útról itt már alig lehet szó - a melyben a Vápecz csúcsát el lehet érni. Ezen irányban, melynek helyenként szintén vannak tetôszerű meredek részletei, folytattuk útunkat lassan, de kitartással.

     A Vápecz nyugat, észak vagy kelet felôl több-kevesebb fáradsággal mászható meg; dél felôl ellenben ama hatalmas függélyes sziklafalak miatt, melyek a hegy déli lejtôjén feltornyosúlnak, hozzáférhetetlen. Azon útirány, melyet én követtem, t. i. nyugat felôl elôször délnek, majd északkeletnek, valamennyi közül a legkönnyebb, egyuttal tájképi szempontból a legszebb, mert arról a Vápecz imponáló sziklafalait egész fenségükben látjuk s egyuttal alkalom nyílik egy érdekes sziklabarlang megtekintésére. Satnya erdôségen át haladva, a melyben a bükk uralkodik, mindössze két órai gyaloglás után elértük a Vápecz legmagasabb csúcsát (956 m.)

     A Vápecz északi lejtôje´n a bükeksen felül buja mohpárnákkal váltakozó legelô terül el, mely a csúcs felé szétszórtan heevrô óriási sziklatömbök közt vész el; közvetlenül a fátlan sziklacsúcs alatt vén bükkök terjesztik szét lomha ágaikat s azok védelme alatt csinos havasi virágokat szedhettünk. *)

     Társaságunknak három legfiatalabb tagja már rég fenn volt a hegy ormán, mikor mi ketten oda felértünk; ôk öt negyed óra alatt tették meg az útat a faluból egyenes irányban a csúcsra. De a társaság zömének még nyoma sem volt s az csak jó fél óra mulva ért fel, és pedig nagyon kimerült állapotban, mert a paraszt vezetôk a lehetô legrosszabb úton vitték fel. A porubai parasztok általában vezetôkül vidékükön nem alkalmasak, mert kevéssé ismerik saját határukat; annál otthonosabbak a külföldön, melyet mint házalók kersztül-kasul járnak.

     A kilátás, melyet a Vápecz nyujt, elragadó szép, s a látókör, melyet szemünk felölel, igen tág. Nyugaton a Vág völgyét látjuk kanyargó ezüstszalagjával s számtalan szép mellékvölgyével, az innensô oldalon a porubai, zlieskói és porubkai völgyet s délkelet felé a bájos Nyitra-völgyet. A panorámát a következô hegységek zárják be: északon a Fehér-Kárpátok és a Beszkédek egészen az ÉK felé látható Fátráig, a két csúcsú Kis-Krivánnal; odább kelet felé a vidék legmagasabb hegytömege, az 1214 m. magas Strazsó, melyen túl a rajeczi Klak vagy Orrkô (1353 m.) emelei fel sziklás "orrát". Ehhez dél felé a körmöczbányai hegycsoportok csatlakoznak, míg dél felé a Nyitravölgyét a Zobor hegyen túl az Inovecz (1042 m.) hatalmas tömege zárja be; nyugaton végül a Vág völgyén túl a Kis-Kárpátokat látjuk a festôi fekvésű Oroszlánkô várával s az érdekes Komlóhegygyel (Chmelova).

     A Vápecz csúcsa egészen sziklás; északi ereszkedôjében kis barlang van, mely rossz idô esetén a turistáknak némi védelmet nyújthat; kormmos falai arról tanuskodnak, hogy emberek gyakrabban kerestek benne menedéket; de tartós esôben alig nyújt védelmet, mert az esô a sziklahasadékokon behatol a barlangba s így a megszorult turista csöbörbôl vederbe jut. Így járt nehány éve Fiala százados is, a ki a vidéket térképezvén, a barlangban akarta szállását berendezni, de csakhamar kénytelen volt sátrát a szabadban felállítani. Ugyanô kényelmes ösvényt csináltatott Porubából a hegy csúcsára, de a nagy esôk elmosták az útat, s már a legközelebbi nyáron nyoma sem volt látható; a háromszögelési piramisba pedig, melyet a százados a csúcson felállíttatott, két éve becsapott a villám, s azt a téglából épített alapzattal együtt teljesen szétrombolta, úgy hogy ma csak kevés maradványát látjuk meg.

     Sajátságos, hogy ezen érdekes s regényes helyhez nem fűzôdik semmiféle monda vagy rablóhistória, - a porubai parasztok legalább semmirôl sem akarnak tudni, bár más oldalról azon biztosítást nyertem, hogy a porubaiak, kik régente félelmes rablónép voltak, nagyon jól ismerik a sziklás hegy minden zúgát s barlangját.

     Idôközben eljött az ebéd órája is, s miután gyomrunkat sem a természet szépségeivel, sem a sok jókedvű mókával ki nem elégíthettük, a sziklák aljában szélmentes tisztást keresve, ott a faluból hozott kihült ételeket s megmelegedett italokat oly élvezettel fogyasztottuk el, mintha csupa Palugyai vagy Sacher-féle csemege lett volna.

     Még egy utolsó pillantást vetve az alattunk elterülô bájos képre, útnak indultunk hazafelé. A felette meredek nyugati lejtôn ereszkedtünk le s nehány inkább komikus, mintsem komoly "baleset" után szerencsésen leérkeztünk a satnya erdôbe, a melyben a sziklák aljában üde források fakadnak s a vízerek folyását buja mohpárnák szegélyzik. **)

     Félórai fárasztó mászkálás után a Vápecz agyagos aljában állottunk, melynek mély szakadékaiban sok helyen agyagpalák ütik ki magukat. A faluba leérve, összes podgyászunkat s egy-két "kimerült" társunkat kocsira raktuk, mi pedig a legvidámabb hangulatban folyatttuk útunkat Illava felé, s ezen szavakkal váltunk el trencséni társainktól: Viszontlátásra a Strazsón!

*) Dr. Brancsik megyei fôorvos és a trencsénmegyei természettudományi társulat elnöke a Vápecz flórájáról a következôket írja: A Vápecz flórája egészben véve nem igen gazdag s csak a legmagasabb csúcsán s meredek sziklafalain mutatkoznak már a subalpin zónába tartozó érdekesebb növények. Ezeken elôfordul: Biscutella laevigata, Draba aizoides. Erysimum odoratum, Bupleurum falcatum, Cochleria saxatilis; magán a csúcson Soldanella alpina, Primula auricula, saxifraga Aizoon, Bellidiastrum Michelii stb. Csigák közül elôfordul Pupa dolium, Clausilia laminata dubia var. trencsiniensis Brancsik, Cochlicopa lubrica és Helix austriaca.


Materna Ede (1831. -- 1902. április 21., Ilava)

Takarékpénztári igazgató. Az MKE Budapesti Osztály vidéki választmányi tagja (Ilava 1891), majd az MTE Vágvölgyi Osztálya választmányi és alapító tagja, pénztárosa (1895), a Vág-völgye lelkes kutatója. Idős korában is sokat túrázott, írásai jelentek meg a Turisták Lapjában.
(Forrás: A Magyar Hegymászás és Turizmus Arcképcsarnoka)
 

 

  Dr. Pechány Adolf írása, Turisták Lapja, II. évfolyam 1-2. szám, 1890. Január-Február,
  17. oldal


  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


Képek a Vág völgyébôl.


2. Kirándulás Oroszlánkôre.*)


     Kellemes nyári reggel volt. A ragyogó nap még nem emelkedett teljesen a keleti csúcsok fölé, csak néhány sugarat küldött elôre, hogy eloszlassák az éj sötétségét. Illava utczáin még alig mozgott egy-két emberi alak, midôn a házból kiléptem.

     Jancsi, a kocsis, rendbe hozta a szekeret; négy ülést rögtönzött szalmából, a támadt réseket pedig a "horror vacui" szempontjából egy hordócska sörrel, két kosár elemózsiával, néhány üveg borral és savanyú vízzel töltötte ki, aztán jelentett, hogy készen van - indulhatunk.

     Heten foglaltunk a kocsiban helyet és elindultunk.

     E sorok olvasója elôre is furcsa ítéletet mond a kocsin utazó turistákról, azért sietek balvéleményét eloszlatni.

     A Vág völgye illavai medenczéjének különösen három fenséges pontja van, mely a turisták részérôl kellô figyelmet érdemel: a 956 méter magas Vápecz, az 1214 méter magas Sztrazsó és az Oroszlánkôi sziklákból kimagasló 926 méter magas Komlóhegy. Ez utóbbi képezte kirándulásunk czélját.

     Mindenek elôtt a nyugati határhegység alján, Illava átellenében a mély podhrágyi völgy bejáratánál épült Pruszka nevű községbe iparkodtunk. Komp segélyével jutottunk a Vág folyó jobb partjára s lassan haladtunk a kavicscsal és homokkal fedett területen, mely a Vág folyó árterébe esik; majd gyorsabban mozgott a kocsi a kiterjedt legelô zöld gyepén, mely Illava község birtokát képezi. Elhagytuk Podvázs nevű kis községet s közeledtünk Pruszkához.

     A gyönyörű tájkép, melyet Puszka és a felette magasra felnyuló oroszlánkôi hegység nyujt, igen megtetszett fôvárosi turistatársaimnak s Dr. Téry felállította a fotografáló készüléket, hogy az elsô felvételt eszközölje.

     Néhány percz mulva elhaladtunk a pruszkai barátzárda s a Königsegg grófok csinos kastélya mellett, mely Pruszka község majdnem kellô közepén gyönyörű angol parkból emelkedik ki s épen egy teljes óra mult el azóta, hogy Illaváról elindultunk, midôn az Oroszlánkô felé vezetô lejtôsen emelkedô uton kezdtük a felvonulást. A kocsi lassan haladt utánunk.

     A jobb oldalon elterülô podhrágyi völgy egyre mélyebb lett, s a szomszédos csúcsok egymás után tüntek fel; meg-megálltunk, hogy az egyre változó tájképet megtekintsük. 460 méter magasságról megpillantottuk bal oldalon a sürű erdôkkel övezett, szép legelôkkel díszlô krivokláti völgykatlant, a Drenova hora nevű 624 méter magas hegygyel ... A hegylejtô rohamosan emelkedett s elhaladva a gazdag gyümölcsös közt álló Duzsava major mellett, szinte jól esett, hogy a nap forró sugarait a Manova hora nevű erdô sürű bükkese felfogta s utunkat kellemes árnyékkal befedte. A bükkfaerdô szélén új felvétel történt. 604 méter magasságban állottunk ama hegykatlan szélén, melynek nyugati oldalán a sürű bükkfaerdôvel fedett 794 méter magas Kotuh hegy emelkedik, délen a Manova hora díszlik, keleti oldalát pedig szűk szoros lejtôje köti össze a lent elterülô podhrágyi völgygyel. A hegykatlan szántóföldjei és rétjei közt a podhrágyi csermely csillogó habjai sietnek a Vág völgyébe. Még érdekesebb lett a kép, midôn valamivel tovább a 700 méter magasságban álló Oroszlánkô-Podhrágy községnek a hegyoldalon gyümölcsös kertek közt rendetlen összevisszaságban épült házait megpillantottuk. A község délnyugati oldalán felmeredezô mészszikláról az oroszlánkôi vár (805 méter) roskadozó falai intettek felénk.

     A várszikla alatt vezet a meredek lejtôben emelkedô út szűk nyergen át a hegység nyugati oldalára és tovább a szomszéd Morvaországba. A nyereg déli szélén az oroszlánkôi várrom, északi részén 817-897 méter magasságban hullámzó hosszú sziklafal emelkedik, mely utóbbi azészakkeleten 361 méter magasságban huzódó vöröskôi völgyben egyszerre meredeken végzôdik.

     Lassan haladtunk a mészkôtörmelékkel behintett úton, melynek két oldalán a sziklafalakról leszakadt és legurult sziklatömegek meredeznek a zöldelô gyepbôl, s néhány percz alatt értünk a hegy tulsó oldalán elterülô gyepes helyre. Egy cseresznyefa árnyékában ütöttük fel sátrunkat s ellátva lévén jó étellel és itallal, kitünô étvágy mellett lukullusi lakomát csaptunk. A szomszéd juhásztanya lakója, egy tisztességes öreg juhászgazda, ki már nem egy turistát üdvözölt e vidéken, ellátogatott hozzánk, hogy - szokás szerint - túróval, vajjal és zsindiczával megkínáljon; ez egyszer megleptük, - mi vendégeltük meg...

     Tôlünk alig néhány lépésnyire régi várfalat pillantottunk meg s a további következtetés arra vezetett, hogy mi tulajdonkép az Oroszlánkôi vár alsó udvarában lakmározunk. csakhamar egy régi út nyomait fedeztük fel s ezen ügygyel-bajjal a várba jutottunk. A vár meredek sziklacsúcsok közt épült; egykor biztos menedéket nyujthatott a támadások ellen, de kellô hegy hiányában nagyobb terjedelmű nem lehetett. Az épületek, melyek a vár tornyát és egy-két falat kivéve romba dôltek, sürűn állottak a sziklacsúcson összehalmozva. A remek kilátás, mely innen a Vág völgyére kínálkozik, megérdemli az út fáradalmait.

     Néhány év elôtt Kubinyi Miklós eszközölt itt ásatásokat, s régi cserépedényeken kívül akadt bronczeszközökre is. A podhrágyi nép nem egyszer talált apró ezüstpénzeket a sziklatörmelék közt, sajnos, egyetlen példányt sem tudtunk megszerezni.

     Az oroszlánkôi várhoz a következô szép monda fűzôdik: Ott, a hol ma Pruszka község áll, II. Endre király idejében egyetlen csinos úri lak állott, az Elôd családból származó Tihamér lovagé. Az úri lak mögött nagy kert terült el, melynek közepén erôs vaskalitban óriási hímoroszlán volt lebilincselve. Midôn Endre a Szent földre indult, számos fôúr követte, köztük Pruszka ura, Tihamér lovag is. Itt szerencsétlenség érte, mert neje Elvira meghalt, két árvát hagyva maga után, Bélát és Ilkát. Ezeket a gondos atya, szeretett nejének utolsó kívánságához képest egy Markó nevű kereskedôre bízta, míg a harcz lezajlása után ismét magához veheti ôket. Hat év mult el azóta, hogy Markó magával vitte a gyermekeket Raguzába, mint kereskedése fôtelepére és gondos nevelésben részesítette. De csakhamar új csapás érte a szerencsétlen árvákat, mert atyjuk Tihamér, a pogányok gyilkától találva, a csatatéren maradt. Ekkor Markó átadta az árvákat elhunyt atyjuk egyik rokonának s így kerültek Elôdfi Kálmánhoz a pruszkai lakba, hol Bóna Kálmán neje gondozta ôket. A kincsszomjas nô azonban saját gyermekeinek akarta biztosítani az árvák atyai jussát is és halálnak szánta ezeket. E czélból az oroszlán lánczának egyik karikáját elreszelte, arra számítva, hogy ha majd a két kis gyermek ingerelni fogja, ez a lánczot ketté szakítja és az árvákat széttépi. De nem így történt. Másnap maga Bóna sétált a ketrecz közelében, a vad neki rohant és halálosan megsebesíté, s talán széttépte volna, ha férje nehány nyíllal nem szalasztja meg a felbôszült állatot, mely ezután a hegyek közé menekült és egy sziklaoduba befészkelôdve rettegésben tartotta a vidéket. Az árvák felnôttek s Béla átvevén az ôsi birtokot, szép várat épített a magas sziklán, mely egykor az oroszlán tanyáját képezte. Béla egész életében a vár falai közt lakott, daczolt a tatárok ostromával, igen öreg korában, mint Trencsénmegye fôispánja halt meg. - E birtokot 1244-ben Bogomér nyerte el a királytól, míg 1353-ban Konth Miklós nádor birtokát képezé, ki a vártól nem messze fekvô Vöröskô községet alapította. A huszita zavargások alatt a cseh rablók tanyáját képezte és az illavai csata után Borbála, majd Erzsébet királyné bírta. Midôn Podjebrad György hadat folytatott Mátyás király ellen, a vár Halapa Mátyás védelmére volt bízva; míg 1478-ban egy Melchior nevű ifjú, ki Szlopna falúból (Trencsénmegye) szegény szülôktôl eredt, sok hôstette jutalmául nyerte el a királytól a magyar nemességgel együtt s ezóta Oroszlánkôi név alatt szerepelt. Utódjai János és András kihaltával a birtok a koronára szállott és 1576-ban orbonai Jakussich Ferencznek adatott. II. Rákóczy eleinte szerencsés harcza idejében, Madocsányi Miklós volt a várnagy, ki a kiegyezés után átadta a várat a császári hadvezérnek, mely aztán I. Lipót parancsára lebontatott. A birtokot 1695-ben Breuner gróf vette meg 56,000 frton s most utódai a Königsegg gródok bírják.

     A várrom megtekintése után a Komlóhegy csúcsára indultunk. A turista-út azon a gyalogúton vezet, melyet Königsegg gróf csináltatott, midôn Jókai Mór járt e vidéken; ezen lépdeltünk mi is a Komlóhegy csúcsa felé. A nyári forróság elôtt védett a sürű bükk és mogyorófa erdô, melybôl kiérve - czélunknál voltunk.

     A Komlóhegy kopasz csúcsa nagyrészt kôtörmelékkel van fedve, melybôl még ezelôtt két évvel magas háromszögelési pyramis emelkedett; most még csak egy kôoszlop jelzi a végzett földméréseket.

     A kilátás, melyet a Komlóhegy (926 m.) nyujt, igazán nagyszerű.

     Alattunk a Vág völgyének változatos képe terjed egész Nagyszombatig a csillogó Vággal s partjain épült községekkel. Beczkó és Trencsén büszke vársziklái, a mögöttük déltôl északfelé hullámzó Kis-Fátra hegyláncz s ennek hátterében a kéklô selmeczi csúcsok vágják el kelet felôl látóhatárunkat. Velünk szemben a Vápecz csúcs kopár sziklája, tovább északra a Sztrazsóhegy tekintélyes alakja, beljebb a völgyben a Maleniczahegy emeli magasra fejét; ezek mögül az 1344 méter magas Klak (Orrkô) csak az orrát mutatja. Tovább északra feltűnik a Vaterna Hola, a Mincsov és a Rajeczi havasok szép sora látható egész a kétcsúcsú Fátra-Krivánig. A völgy északi részét a két Maninhegy kúpjai zárják be, mögöttük a beszkidek komor képe látható. - nyugatra tekintve, látjuk a kiterjedt morvaországi hegyes völgyes vidéket a magyar-morva határon álló Okoliszko (769), Bily vrch (819), Gabrisova (563) stb, csúcsokat, számos völgyet s számtalan dombot, melyek a községeket eltakarják.

     Közelebb látjuk az északon délkeltrôl északnyugatra húzodó ledniczi völgybôl kiemelkedô sziklákat, melyeken a ledniczi vár épüt, közelebb dél felé a ledniczi völgygyel párhuzamos vöröskôi völgyet, melyen kersztül megyei út vezet a morvaországi Brumó községbe; déli irányban tekintve számos völgyet, csúcsot é hegykatlant pillantunk meg rendetlen össze-visszaságban, - s ismét a mellettünk kimagasló várromon pihentetjük fáradt szemeinket ...

     Sokáig szemléltük a nagyszerű panorámát.

     Délutáni ötöt mutatott az óra, midôn a Komlóheyg lejtôjén lesietve, a cseresznyefa árnyékában még egyszer és - még egyszer koczintgatva gyüjtöttünk erôt a visszautazáshoz. Dr. Téry még két felvételt eszközölt: az egyiknek tárgya a Komlóhegy volt, a másiké - jókedvű turista-társaság.

*) Lásd: I. Illava és Vápecz. Turisták Lapja 1889. 6. füzet, 248. lap
 
 

  Turisták Lapja, II. évfolyam 7-8. szám, 1890. Julius-Augusztus, 232. oldal

  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


Kirándulás a Vág völgyébe.


     Május 24-én reggel 7 órakor a Magyarországi Kárpát Egyesület Budapesti Osztályának 28 tagja (köztük 3 hölgy) indult a központi pályaudvarról, hogy a Vág völgyét felkeresse; a programm, melyet az Osztály maga elé tűzött, igen érdekes volt, az idôjárás szépnek igérkezett s így örvendve indultunk útnak. Csakhamar elhagytuk Gödölôt, Hatvant, Pásztót. Itt a Mátrát üdvözöltük, - régi ismerôsünket. Salgó-Tarjánt elhagyva, immár igen szép vidékre értünk, majd Fülek, utóbb Zólyom várát üdvözöltük. A Garam völgyének szépsége meglepett, de bámulatra ragadott Körmöczbánya és vidéke, a hol a vasút merész kanyargásokban közel 800 méternyi magasságra kapaszkodik fel. Jánoshegy állomásnál értük el a legmagasabb pontot, innen gyorsan aláereszkedtünk. Csakhamar elhagytuk Stubnya fürdôt s Túrócz szép lapályát szelve, két óra tájban Ruttkát értük el.

     Itt átszálltunk a kassa-oderbergi vasút vonalára, mely Zsolnára vitt. Alig hogy a vonat Ruttka pályaudvarát elhagyta, a szépségérôl méltán híres Sztrecsnói szorosba fordul. A Vág folyó itt áttörte a Fátra hatalmas hegylánczát, melynek meredek ormai 800-1000 méternyire emelkednek a Vág medre fölé. Rendkívül szép, regényes a Sztrecsnói szoros. A folyó keskeny völgyhasadékon tör át, melyben az országút és a vasút részére sok helyen csak mesterségesen lehetett egy kis helyet teremteni. A habok tájtékozva sietnek alá a Margitta és Besna szkala nevű sziklákon, a melyek azelôtt a tutajosok rémei voltak. A folyónak egy hatalmas kanyargásánál a vasút hűtlenné lesz hozzá s hosszú alagútban vágja át a hegyet. A mint az alagútból kiérünk, s a vasúti hídon átrobogunk, jobb oldalt Óvár, baloldalt Sztrecsnó vár büszke romjait pillantjuk meg; mindkettôt más helyen (lásd e füzet 230. és 231. lapjain) képben mutatjuk be.

     A sztrecsnói szoros véget ér s azsolnai barátságos lapályon vagyunk.

     Zsolnán az alakuló félben levô helyi bizottság tagjai fogadtak, kiknek társaságában ebéd után az érdekes városon keresztül Rajecz-Tepliczbe hajtattunk. Az útat már más alkalommal tüzetesen ismertettük, *) itt újra megemlítjük azon megkapó szép sziklaformácziókat, melyek az útat Porubkától kezdev szegélyezik, s melyek egyes tárgyak s személyek alakját csalódásig híven utánozzák. (L. képünket a 235. l.)

     Öt óra tájban érkeztünk Rajecz-Tepliczre. A kies fürdô legszebb tavaszi mezben pompázott, gyönyörűségére szemnek és tüdônek. Dr. Smialovszky Valér orsz. képviselô, a fürdô tulajdonosa fogadott itt bennünket, kinek társaságában igen kellemes sétát tettünk a Jánosik barlangjához. Sok érdekes monda fűzôdik e szép helyhez, melynek szikláiról valóban szép kilátást élveztünk. Este kedélyes vacsoránál ismerkedtünk meg Zsolna és Rajecz-Teplicz intelligencziájával s poharunkat emeltük a turistaság hódításaira a Vág völgyében. Nagy lelkesedést keltett Marsovszky Jenô alispán távirata, melyben a budapesti turistákat Trencsénmegye területére való érkeztökkor üdvözölte.

     Másnapra nagy gyalogút volt tervbe véve a szulyói völgybe és a Manin-hasadékba. Dr. Smialovszky Valér tanácsára az amúgy is jókora programmot megtoldottuk még a Szkalki hegy (779 m.) megmászásával. Kényelmes gyalogút vezet a hegy csúcsára. A csúcs szikláiról kínálkozó kilátás ecsetelésére nem vállalkozom; csak annyit mondhatok, hogy onnan egyike a legnagyszerűbb panorámáknak nyílik, melyeket hazánkban élvezhetünk. Turista, kit arra visz útja, a hegy megmászását el ne mulassza.

     A csúcsról felette meredek úton - inkább út nélkül - szálltunk le Szvinna faluba, a honnan Szulyónak tartottunk. A Szkalki megmászása kissé megzavarta programmunkat, azért kevés pihenôt engedhettünk magunknak. Az út igen csinos völgyben vezetett a Patu-nyeregre (623 m.), melynek közelében igen érdekes szikla, az ú. n. Bordogány vonta magára figyelmünket. Valóságos kehely formája van ez óriási sziklának; alul keskeny nyélen széles kehely ül - sajátságos játéka a természetnek.

     Dél felé értünk Szulyóra. Már messzirôl bámultuk óriási sziklacsúcsait, melyeknek e kis hely hírnevét köszöni. Bizarrabb sziklaképzôdményeket alig képzelhetünk, - nem tudjuk, mit bámuljunk jobban, a természet páratlan szépségeit, vagy amaz emberek merészségét, kik e hozzáférhetetleneknek látszó sziklahalmaz legtetejére várat építettek; - valódi sasfészek, abban csak rablók tanyászhattak.

     Öt órai útat tettünk meg idáig, - innen még negyedfél órai útunk volt a Manin-szakadékig, illetve Vág-Héve állomásig.

     A szulyói völgynek egyik mellékvölgyébe fordulva, Teplánál leereszkedtünk a zaszkali völgybe. Eleintén erdôben bolyongtunk, csak teplán túl, Kostelecz felé fordultunk be a mind érdekesebbnek igérkezô völgybe. Egy majoron túl a völgy hirtelen összeszűkül, hatalmas sziklafalak közé szorul, csak keskeny ösvény kanyarog a meredek hegyoldalban, magasan a patak fölött. Bámulva állunk meg, ezt itt nem reméltük. De ez még csak kóstoló. A kosteleczi szoros nyájas völgylapályra nyílik, melynek ölében kis falucska, Zaszkal fekszik. Azontúl magas, zord hegyláncz zárja el a völgyet, alig sejtjük merre nyílik majd a völgy. Már alig vagyunk száz lépésnyire a zord hegyláncztól és még mindig nem látjuk a völgy kijáratát. Ekkor útunk egy dombot megkerülve, egyszerre levisz a patakhoz. Önkénytelenül megállunk, - meglepetésünkben, bámulatunkban eláll szavunk. A mit itt magunk elôtt látunk, felülmúlja legvérmesebb reményeinket is.

     Óriási sziklahasadék elôtt állunk, melyben a patak elveszni látszik; nem szélesebb 2-3 méternél s két oldalát égbe nyúló sziklafalak szegélyezik, melyek a szó szoros értelmében függélyesen emelkednek fejünk fölé, legalább 150 méter magasságig! Áhítattal csodáljuk a természetnek ezen fenséges alkotását, melynek méltó ecsetelésére emberi nyelv nem képes. A patak magának hódította meg az egész sziklahasadékot, a melyben út nincs, csak kôrôl kôre lépve juthatunk tovább. Minen fordulatnál újabb és újabb meglepetés vár ránk. A sziklafal fejünk fölé hajlik, alig láthatjuk meg az eget, - hüvös szél érinti tagjainkat, - magasan fejünk felett nehány hatalmas saskeselyű kering, - mintha biztos prédáját lesné e vadregényes helyen. Mennyit s mily lelkesedéssel beszélnek a külföldi sokféle Klammról, - s itt hazánkban senki sem tudja, hogy van olyan sziklaszorosunk, mely bátran vetekszik bármelyikkel is.

     A Manin-szoros, hazánknak ezen a maga nemében egyetlen talán csak a tordai hasadékhoz hasonlítható - sziklahasadéka, körülbelül másfél kilométer hosszú, legkeskenyebb helyén csak két lépés széles s bár nem éppen kényelmesen, de elég jól járható. A szoros a Kis- és Nagy-Manin hegyet válsztja el egymástól, amaz 810, ez 891 m. magas. A szoros tenger feletti magassága bejáratánál körülbelül 350, alsó végénél körülbelül 320 méter. A szorost alkotó sziklák az északi oldalon 577 méternyire emelkednek, tehát több mint 200 méternyire a patak medre fölé. A hasadék két falának közvetlen emelkedését ezért bátran tehetjük 150 méterre.

     A szakadék végén az erdô szélén savanyú-forrás fakad s mellette kis verandaféle épület, padok és asztalok állanak. Illavai tagtársaink itt vártak ránk ebéddel; de már fél négy óra volt s sietnünk kellett a vasúti állomásra. Csak rövid pihenôt engedhettünk megunknak, de ez is elég volt ara, hogy illavai tagtársainkkal megismerkedjünk. Mint jó barátok hagytuk el e helyet s fél óra mulva Vág-Teplán voltunk.

     Gyönyörű helyre, a Vágvölgy egyik legszebb pontjára nyílik a Manin-szoros, éppen Vág-Beszterczére, melynek hatalmas hegyormát a híres vág-beszterczei várrom koronázza. (L. a vár képét a 253. l.) Tehát ismét a Vág partján voltunk, - de mennyire megnövekedett Sztrecsnótól idáig, s mily pompás, felséges völgyet nevezhet magáénak!

     A vonat csakhamar megérkezett s 3/4 6 órakor Illaván szálltunk le. Itt azután egész ünnepélyes fogadtatásban részesültünk: az egész város talpon volt, zeneszóval, lobogókkal vonultunk be, szóval valóságos díszmenetet rendeztek. Miután az elszállásolás megtörtént, a Schimpl-féle vendéglô nagytermében banketre gyültünk össze. A nagy terem alig bírta befogadni a sok vendéget, - hisz jelen volt egész Illava, - mondják, hogy ily fényes banket rég volt Illaván. Felköszöntôkben sem volt hiány, s kijutott az elismerésbôl a Trencsén- Teplicz-Illavai helyi bizottságnak, különösen elnökének Sipeky Sándor orsz. képviselônek és ügyvívôjének Dr. Pattantyús Ábrahám Mártonnak. Nagy lelkesedéssel fogadták báró Eötvös Loránd sürgönyét, melyben "vágvölgyi útörôinket" (a helyi bizottságot) éltette.

     Piros pünkösd másodnapján kora reggel zeneszó ébresztett fel. A társaság egy része vasúton folytatta útját Trencsén-Tepliczre, a kitartók gyalog indultak útnak. Hosszú s fáradságos út volt ez a hegyeken keresztül, de bôven kárpotolt Trencsén-Teplicz, a "Kárpátok gyöngye".

     Trencsén-Teplicz kétségkívül a legszebb, legelegánsabb magyar fürdô, - valódi modern világfürdô, a hol a vendég minden kényelmet, mindent a mit kíván, megtalálhat. A fürdôigazgatóság, Krepler Frigyes igazgató úrral az élén, mindent megtett, hogy magunkat itt jól érezzük; az ebéd is gazdag volt a feljegyzésre méltó jelenetekben. Marsovszky Jenô alispán Osztályunk jelvényével mellén jelent meg, s oly meleg hangon üdvözölte a turistákat, s a turistaságot általában, miként azt hivatalosan még alig tették Magyarországon.

     Sajnos, csakhamar ütött a válás órája. A legkellemesebb emlékekkel távoztunk Trencsén-Tepliczrôl; a gyorsvonat csakhamar lerobogott a nagy pályaházba s vitt hazafelé. Csak rövid pillantást vethettünk Trencsén várára, Beczkó, Csejthe és Temetvény romjaira - s már a kis magyar alföldön robogtunk végig.

     Rövid volt az idô, a melyet a Vág völgyében tölthettünk, de szép napok voltak, a melyekhez sok kellemes emlék fűzôdik. Nemcsak a természetnek eddig ismeretlen remekeit láttuk meg, de megismerkedtünk oly emberekkel, kikben a természet szépségei, a turistaság iránti lelkesedés mély gyökeret vert. A Vág völgyében ma már két helyen ápolják Osztályunkat, ügyünknek eme fiatal csemetéit. Adja az ég, hogy terebélyes fákká nôjjenek, melyeknek ágai az egész Vág völgyére kiterjedjenek!

*) Lásd: Rajecz-Teplicz és környéke (Turisták lapja, I. évfolyam, 43-48. lap, 3 képpel)
 


Megjegyzések


   Kosfalu Kosfalu (1899-ig Kostelecz, szlovákul Kostolec) község Szlovákiában, a Trencséni kerületben, a Vágbesztercei járásban. 2001-ben 254 szlovák lakosa volt.
Vágbesztercétől 8 km-re keletre fekszik.

A település első írásos említése 1430-ból származik. Fényes Elek szerint „Kosztelicz, Trencsén m. tót falu, Vágh Beszterczéhez északra egy mfd. 142 kath., 12 zsidó lak. Chocholnaihoz hasonló savanyu viz-forrással. F. u. b. Balassa, gr. Szapáry. Ut. p. Zsolna.” [Fényes Elek: Magyarország Geographiai Szótára Pest, 1851] 1910-ben 148, túlnyomórészt szlovák lakosa volt.
A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Vágbesztercei járásához tartozott.
Természeti látványossága a mintegy 500 m hosszú Kosfalvi-völgy, egy szilaszoros, mely a Kis- és Nagymanín hegyei közötti Maníni-völgy folytatása különleges növény- és állatvilággal.
(Forrás: Wikipédia)
 

A kosfalvi-völgy
 
   Marsovszky Jenő
   (marsovai)
(? -- 1891.) Trencsén megyei főispán, az MKE Budapesti Osztály vidéki választmányi tagja (1891), majd az MKE Vágvölgyi Osztályának alapító tagja.
(Forrás: A Magyar Hegymászás és Turizmus Arcképcsarnoka)
 
   Pattantyús-Ábrahám
   Márton
(Zilah, 1857 – Trencsén, 1932): orvos, turista. ~ Géza és ~ Imre apja. Előbb bányaorvos, majd 1889-től 1923-ig az illavai orsz. fegyintézet főorvosa. Sokat tett a gümőkór elleni küzdelem érdekében: Trencsén vm-ben védekező egyesületet, kórházat létesített. Megalakította a Magy. Turista Egyesület Vágvölgyi Osztályát. Vezetése mellett épültek a Komlóhegy és a Kis-Kriván turista menedékházai. – Irod. Déry József: Dr. P. Á. M. (Turisták L., 1928.)
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)

Pattantyús Ábrahám Márton Dr. (1857., Zilah -- 1932., Trencsén)

Ilavai fegyházorvos. Az MKE Budapesti osztály választmányi tagja (1891). Az MTE választmányi tagja (1911-18), az Illavai helyi bizottság, majd a Vágvölgyi alosztáy alpítója, vezetője. Az MTE Vágvölgyi osztályának ügyvivő alelnöke (1892-98-), elnöke, képviselője az MTSZ megalakításánál (1913). Az MTSZ mentés és vezetésügyi bizottság tagja (1917-).

Irodalom>
  • Déry József: Dr Pattantyús Ábrahám Márton, (Turisták Lapja, 1928., 9-10. szám)
(Forrás: A Magyar Hegymászás és Turizmus Arcképcsarnoka)
 
   Ruttka (Ruttek), kisközség Turóc vármegye szentmárton-blatnicai j.-ban, (1891) 2933 tót, német és magyar lak.; igen fontos vasúti csomópont, ahol a magyar királyi államvasutak egyik fő vonala a kassa-oderbergi vasúttal találkozik. Van itt az utóbbi vasútnak nagy javító műhelye; posta- és táviróhivatal és postatakarékpénztár. Fakivitele élénk.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)

Ruttka (szlovákul Vrútky, németül Ruttek): város a mai Szlovákiában a Zsolnai kerület Turócszentmártoni járásában. Alsó- és Felsőruttka egyesülésével jött létre. 2002-ben 7300 lakosa volt.
Turócszentmárton északi szomszédságában, vele összeolvadva a Turóci-medence északi csücskén, a Turóc és a Vág összefolyásánál fekszik.
A szlovák vrutok forrást jelent.

1255-ben említik először. 1910-ben 6262 lakosából 3213 szlovák, 2164 magyar és 770 német volt.
A trianoni békeszerződésig Turóc vármegye Turócszentmártoni járásához tartozott. Ma lakosságából csak 0,3% magyar.
Egy kisebb nemesi kúria az egyetlen műemléképülete.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Sipeky Sándor (? -- ?) Országgyűlési képviselő. Az MKE Budapesti osztály választmányi tagja (1891 Klobisic), az MTE Vágvölgyi osztály választmányi tagja, (1891-1898), a Kerékpár alosztály elnöke (1898-).
(Forrás: A Magyar Hegymászás és Turizmus Arcképcsarnoka)
 
   Smialovszky Valér, politikus, szül. Bicsicán (Trencsén) 1854 márc. 28., fia a magyar szabadságharcban és a törökországi emigrációban részt vett S. Sándornak. Középiskolai tanulmányait Nyitrán, a jogot Bécsben és Budapesten hallgatta s 1877. doktorrá avattatott; 1878. mint hadnagy vett részt a boszniai hadjáratban. 1879. ügyvédi oklevelet nyert s Pozsonyban, majd Trencsén vármegyében ügyvédkedett, a Motesiczky-féle uradalom zárgondnoka volt, s a vágvölgyi és határszéli állami vasútvonalaknál a kisajátítási munkákat végezte. A szép Rajecfürdőt ő alakította újjá, s annak mostani virágzása főképen neki köszönhető. A megyei életben élénk részt véve, mint a bizottságok tevékeny tagja, 1887. a zsolnai kerület országgyülési képviselőjévé választotta szabadelvü párti programmal; 1891. és 1896. ugyanonnét kapott megbizó levelet, s mint ilyen, a felvidék érdekében szükséges gazdasági reformokról, a valutáról, az egyházpolitikáról és a vasúti kérdésekről tartott beszédeivel tünt fel. Tagjai a közlekedési bizottságnak. Közgazdasági kérdésekről irt tanulmányai ugy az időszaki, mint napi sajtóban jelentek meg.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)

Smialovszky Valér,

jogi doktor, ügyvéd és volt országgyűlési képviselő, szül. 1853. márcz. 28. Bicsiczán (Trencsénm.); fia a magyar szabadságharczban és a török emigrációban részt vett S. Sándornak; gymnasiumi tanulmányait Nyitrán végezte, a jogot Bécsben és Budapesten hallgatta. 1877-ben jogi doktorrá avatták. 1878-ban részt vett a boszniai hadjáratban mint tartalékos hadnagy. 1879-ben ügyvédi diplomát nyert és kezdetben Pozsonyban, majd szülőföldén Trencsénmegyében ügyvédeskedett. Itt a Motcsiczky-féle kassza-lideczi nagy uradalmat kezelte mint zárgondnok; később a vágvölgyi osztrák-magyar állami vonalak kisajátításával volt megbizva. Rajecz-fürdőt ő alakította újjá s az ő buzgólkodásának köszönheti mostani szép felvirágozását. Mint Trencsénmegye virilistája élénk részt vett a megyei életben. 1887 óta a felvidék összes kérdéseiről: a kivándorlásról, az iparról, a hegyvidéki erdő- és mezőgazdaságról, majd a valutáról, az egyház-politikáról és a vasúti kérdésről, a kvótáról, a gyermekhalandóságról, a fürdőügy és az idegen-forgalom emeléséről elmondott 14 beszéde nagy hatást tett. Az egyházpolitikai vita alkalmával a congrua kérdésében határozati javaslatát egyhangúlag fogadta el a képviselőház. Közgazdasági kérdésekről írt tanulmányai úgy az időszaki, mint a napi sajtóban jelentek meg. A szabadelvű-pártnak politikai pályájának kezdetétől fogva híve s megbizólevelét szülőmegyéje zsolna-rajeczi kerületében 1887. és 1893. években egyhangú választás útján, 1896. és 1901. években a néppárttal való erős küzdelemben nyerte el.

Czikkei a Természettudományi Közlönyben (1897. A fürdővállalatok pénzügyi alapja); a Vasárnapi Ujságban (1903. Felvidéki iparkiállítás Zsolnán).

Munkái:
  • Felvidékünk kérdése. Bpest, 1892.
  • S. V. országgyűlési képviselő 1900. febr. 19.-én az országházban tartott beszéde. Trencsén.
  • Trust, kartell, olcsó hitel, elsőbbségi kötvény. Irta és felolvasta az Országos Iparegyesület összes szakosztályainak márczius 17-én tartott ülésén. Bpest, 1900.
  • S. V. országgyűlési képviselő 1900. márcz. 27-én az országházban elmondott beszéde. Trencsén.
  • Államhitelünk és conversióink. Budapest, 1902. (Különnyomat a M. Szemléből.)
  • Az önálló vámterület mérlege. (Vitás kérdéseink 1. füzete.) U. ott, 1902.
  • Idegenforgalom és fürdőügy hazánkban és a külföldön. A XI. magyar balneologiai congressuson előadta. U. ott, év n. (Fürdőirodalmi könyvtár, szerk. Preysz Kornél.)
(Forrás: Szinnyei József: Magyarírók élete és munkái)
 
 
   Trencsénteplic Trencsénteplic (szlovákul Trenčianske Teplice, németül Trentschin-Teplitz): kisváros a mai Szlovákiában, a Trencséni kerületben, a Trencséni járásban.

Trencséntől 12 km-re északkeletre, a Teplicska patak partján, annak katlanszerű völgyében fekszik.

Klimatikus gyógyfürdő, melynek öt kénes, 38-42 °C-os gyógyforrása van. Melegvizű forrásait már a rómaiak is ismerték, először 1234-ben említi írásos emlék. Első fürdőtelepét a 16. században az Illésházyak emelték, majd a 19. században a dúsgazdag görög-cincár bankár báró Sina Simon fejlesztette ki gyógyfürdőjét.

1910-ben 1511, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar és német kisebbséggel.
A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Trencséni járásához tartozott.

2001-ben 4438 lakosából 4285 szlovák volt.
(Forrás: Wikipédia)

 

  Dr. Thirring Gusztáv írása, Turisták Lapja, IV. évfolyam 1. szám, 1892. Január, 10. oldal

  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


Képek a Vág völgyébôl.


1. A Szulyói völgy.


     A Vág völgye hazánk egyik legszebb vidékének egyike. Habár igen kényelmes és jó közlekedése van úgy Budapest, mint Bécs és Oderberg felôl, mégis alig van turista-forgalom.

     Ennek a sajátszerű körülménynek talán az az oka, hogy a legtöbb utas azt hiszi, úgyis látja a Vágvölgy minden szépségét, ha a völgyön vasúton végig utazik. Ez nagy csalódás; mert a Vág völgyének szépségei nem kínálkoznak a vasut mentén: be kell hatolni a félreesô mellékvölgyekbe, hogy azokat feltalálhassuk. De nagyobb nehézség nélkül eljuthatunk valamennyihez. Ott van a Szulyói völgy: hintón közelíthetô meg; a Manin-hasadék: félórai gyaloglással elérhetô; Lednicz páratlan romja jó kocsi-úton érhetô el. Nehezebben érhetô el Oroszlánkô és a Komlóhegy, de jó gyalogló ott sem talál nehézséget. Hricsó, Lietava, Vág-Besztercze várai csekély nehézséget gördítenek a turista elé. Legtávolabb esô a Suttói vízesés és a felséges Kis-Kriván.

     Csak nehányat említettem a Vág völgyének legszebb pontjai közül; idegenszerű nevek többnyire - de mindegyik egy-egy páratlan természetű szépség képviselôje, melynek felkeresését a legkényesebb igényű természetbarátnak is ajánlhatjuk. Igaz, hogy a ki e helyeket felkeresi, modern hoteleket, kényelmes társaskocsikat ne várjon. A turista-forgalomtól még meg nem ihletett terület ez, mely a maga természeti vadságában annál vonzóbb, annál elragadóbb. A kit azonban a csekély fáradság vissza nem riaszt, az oly élvezetet fog e vidék meglátogatásában találni, minôt az legkevésbbé sem rémelt.

     A Magyar Turista-Egyesület e vidék felkarolását is programmjába vette. Elsô sorban megismerteti a hazai közönséggel, mely hírbôl is alig ismeri még e remek helyeket; Vágvölgyi Osztálya pedig a gyakorlat igényeinek szem elôtt tartásával fáradozik e helyek hozzáférhetôvé tételén.

*
*                         *

     Trencsénmegyének északi részében a Vág folyótól nyugat felôl és észak felôl határolva, Vág-Besztercze, Rajecz-Teplicz és Zsolna közt egy hegycsoport terül el, melyet legjellemzôbb tagjáról Szulyói hegycsoportnak nevezhetünk. E csoport zömét a Szulyó-Hricsói bizarr sziklalánczolat alkotja, melynek keleti tagjául a Rajeczi hegyeket, délnyugati szomszédjául a Manin-csoportot tekinthetjük. E hegycsoport természetes határát észak és nyugat felé a Vág folyó völgye, kelet felé a zsolnai lapály, illetve a Rajnacska folyócska lapálya, dél felé a Domanisi völgy húzza meg. Orografiailag és geologiailag az így körülhatárolt hegyvidéket nem tekinthetjük egy hegycsoportnak; mi itt csak azért foglaljuk össze, mivel az így körülhatárolt vidék a turistára nézve legnagyobb fontosságú természeti szépségeket rejti magában.

     Ennek a vidéknek felkeresésére kiinduló pontokul tekinthetjük a vághévei, a n.-bittse-predméri, a kottesói, a hricsói és zsolnai vasúti állomásokat. Az elsô és harmadik csak feltételes megálló-helyek, a többi három rendes vasúti állomás. Végül alkalmas kiinduló-pont Rajecz-Teplicz fürdô is.

     Magának a Szulyói völgynek felkeresésére a N.-Bittse-Predméri állomás a kiinduló pont. Az állomáson a nyári évadban többnyire kocsik várják a kirándulókat (ha nem, úgy Predmér községben elég kényelmes hintókat szerezhetünk), melyeken az utat Szulyóra megtehetjük. Predmérnek - melyet útba kell ejtenünk - egyszerű vendéglôjében megreggelizvén, útunkat délkelet felé vesszük. A Szulyói, vagy inkább Predméri völgy, Predmér községnél délkelet felé nyílik a hegység belseje felé s ezen irányban Szulyó községen túl Hradna felé húzódik; maga a Szulyói völgy, ezen völgynek egy észak felé nyíló mellékkatlana, mely csak akkor nyílik meg szemeink elôtt, ha Szulyó községet már elértük.

     Predmérrôl jó kocsiút visz Jablonfalván át (Jablonova) Szulyóra. Gyalog másfél, kocsin 3/4 óra alatt tehetjük e szép utat. Már a vasútról volt alkalmunk a hegyek hátterében a szulyói páratlan sziklaalakzatokat megpillantani, a melyek annálelragadóbb, annál megkapóbb képpé egyesülnek, minél közelebb jutunk hozzájuk. De mindenrôl csak akkor nyerünk tiszta képet, ha Jablonfalvát elhagyva, az utunkat elzárni látszó magas hegyláncz felé közeledünk. hatalmas hegyláncz húzódik Hricsó-Váraljától Szulyón át Vrch-Tepla felé; iránya ÉÉK-DDNy.-i; keskeny, meredek sziklás hegyhát, mely a hricsói várhegygyel (567 m.) északon meredeken kezdôdik, s az említett irányban csapó Szagszova vrch nevű bizarr sziklásgerinczbe (729 m.) megy át; ehhez a Holi vrch (660 m.) csatlakozik, a mely délnek húzódván, óriási sziklacsúcsoknak egymásra halmozódásával a Broda nevű csúcsba vezet fel (809 m.) Ez az egész láncz legmagasabb orma. Kôvé vált világ az, a mi innen Szulyó faluig és azon túl Vrch-Tepla felé húzódik. Ezerféle alakot öltô s hatalmas sziklák labyrinthusa az az egész hegyláncz, a mely daczolni látszik a természet minden erejével. És íme, a kis predméri patak ez ijesztô sziklagátat áttörte, 670 m. magas sziklacsúcsok közt 369 m.-nyire vájta be medrét, melyen víze tajtékozva siet alá a jablonovai völgylapályban épült malmok elé. A patak áttörésén túl a hegyláncz elôbbi jellegével tovább dél felé húzódik; kevésbbé vad ugyan, mint a Hricsó és Szulyó közti szakaszában, de úgy fôágában, mint mellékágaiban ugyanazok a vonások jellemzik.

     Az imént röviden vázolt hegyláncz zárja el útunkat, a mint Jablonfalvát elhagyva, Szulyó felé közeledünk. hatalmas sziklabástyának látszik, mely elénk áll, azt sem engedve sejtetni, merre folytathatódik a völgy útja. Nem hisszük, hogy kis patakunk, e sziklabástyát áttörni képes lett volna, hiszen mily végtelen erô é mily megmérhetetlen hosszú idô kellett volna erre, hogy e szerény kis patak keresztülvágja a 300 méternyire föléje tornyosuló kemény sziklagátat. Csak a midôn a szulyói alsó malomhoz közeledünk, a midôn egyúttal a szulyói sziklacsoportozatok elsô elôôrseihez jutunk: akkor pillantjuk meg azt a keskeny sziklahasadékot, mely a sziklagátat átszeli, mintha valamely mesebeli óriás bárdjával kettéhasította volna a hatalmas sziklagátat.

     Egyik képünk ábrázolja a Szulyói völgy bejáratát az alsó malomnál. Száz méteres és magasabb sziklacsúcsok, falak, ormok, emelkednek mindkét oldalt, helyenként függélyesen égnek meredve, majd vékony tűkbe, majd vastagabb oszlopokba végzôdve. hatalmas repedések járják át a sziklákat, egész sziklatömegek leválnak, úgy látszik, mintha minden pillanatban aláomlanának; pedig talán évezredek óta állanak így. A sziklák közti hasadékokban szegényes gyep vagy eltörpült cserjék tengetik életüket.

     A malmot elhagyva, útunk a sziklaszorosba kanyarodik be.

     Hűvös szél üti meg arczunkat, néma csend körülöttünk: a halál képe mindenütt.

     Egy kihalt világ terül el elôttünk. A keskeny szorost óriási sziklafalak környezik, melyeken az életnek alig látszik némi nyoma. A vegetáczió majdnem egészen kihalt: meztelen szikla mindenütt, a merre szemünk jár. De a holt sziklák ékes nyelvet beszélnek; ég felé tör belôlük a Természet Urának dicsôítô éneke. Mennyi pompa, mennyi változatosság e néma, élettelen sziklákban! Ki bírná ecsetelni ezt a formabôséget, melylyel a természet itt meglep. A hány szikla, annyi különbözô alak. Csak csekély képzelôdés kell hozzá, hogy e vidéket az élô alakok ezreivel népesítsük meg. A mi alakot csak el tudunk képzelni, mind együtt van ott. Ott van az imádkozó barát, az oroszlán, a macska, a kutya, a farkas, a kártyázók, a gyilkos, ki buzogányát embertársára emeli; ott van a szószék, a kôpalota, a kôvé változott város és ezer meg ezer más, sajátságosnál sajátságosabb alak, melyhez csak egy kis fantázia kell, hogy magunk elé képzeljük.....

     A völgyszoros végét mutatja legnagyobb képünk, melynek hátterében azt a völgytágulatot is megpillantjuk, melyben Szulyó falu fekszik.

     Szulyó szegényes kis tót falu, mintegy 400 lakóval, kik 64 elszórt házban laknak. Lakói túlnyomóan kôbányászatból s favágásból élnek; földje szegény, erdeje, sziklája annál több.

     Szulyó falu az idegennek nem nyujt semmi nevezetest; korcsmája a legszegényesebb - erre ne számoljon senki. A turista azért csak rövid pihenôt tartson a faluban, azután hátralevô idejét fordítsa a szulyói katlan megtekintésére. Szulyó már a hegyvonulat keleti tövében fekszik. Közvetlenül a falu fölött azon sziklaormok emelkednek, melyek a Broda csúcs (809 m.) nyúlványai gyanánt húzódnak dél felé. A Broda kelet felé is bocsát egy ágat, mely a 779 m. magas Rohácsban irányt változtatva, dél felé kanyaroik s ez irányt követve Hradna községen túl a Zsibrit csúcsba (868 m.) megy át. Az említett hegy ágak e szerint egy három oldal felôl teljesen körül határolt katlant zárnak be, melynek legmélyebb pontján Szulyó falu fekszik.

     A turista ne mulassza el e katlan megtekintését. A falu alsó templomától északnak indulva, csakhamar gyönyörű sziklaformácziókhoz kerül, melyek egyik legmagasabb ormán a gyakorlott szem hosszas keresgélés után megtalálja a szulyói vár romjainak utolsó maradványait. Valódi sasfészek volt az, melynek építése bámulatra ragadja a nézôt. Már a vár aljából, valamely emelkedett pontból átpillanthatjuk a szulyói katlant, melyek hátterében a Broda és a Rohács óriás sziklái merednek égnek. A ki a szulyói sziklák természetével közelebbrôl akar megismerkedni, az mássza meg azt a hegyet, melynek csúcsán 655 m. magasságban Szulyó vár romjait találhatja. Megmászása fárasztó és nem jutalmazó, mert kilátást onnan is alig nyer. A szulyói sajátszerű sziklavilágot azonban közelrôl fogja megismerni.

     Sokkal szebb átpillantást nyerünk a szulyói katlan fölött, ha a faluból ÉK. felé kiindulva, azon útat követjük, mely Turejka major fölött a hegygerinczen át Szunyog-Zavadára s onnan Zsolnára vezet. Ez út a szulyói katlant kelet felôl határoló gerinczet 692 m. magasságban, egy nyeregben éri el, melytôl északra a Rohács impozáns csúcsa emelkedik. Már a nyeregrôl elragadó kilátás nyílik a méylen alattunk elterülô szulyói katlanra, melyet köröskörül színfalak módjára öveznek a sziklás hegycsúcsok. De a nyeregrôl könnyen feljuthatunk a Rohács csúcsára (779 m.), sôt a bátor hegymászó a Brodára (809 m.) is át fog rándulni, melyekrôl a kilátás még sokkal tágasabb és elbájolóbb. A szulyói kôvilágot egész eredetiségében ismeri meg, a ki e helyeket felkeresi. A Brodáról való leereszkedés azonban csak ügyes hegymászónak ajánlható.

     A szulyói sziklák ezerféle változata, geológiai szerkezetében találja magyarázatát. Az óriási, több száz méter magas sziklatömegek, melyek daczolni látszanak minden erôvel, tényleg a légbeli behatások alatt folyton változtatják alakjukat. A sziklák ugyanis nem kompakt egyöntetű anyagból, hanem laza konglomerátumból állanak, melynek kötôanyaga a víz és a lég hatása alatt könnyen megoldódik; így óriási repedések és mállások jönnek létre, melyek következménye, hogy a megmaradt szilárd kovarészek furcsánál furcsább alakokban merednek égnek. Ez magyarázza meg a szulyói sziklák alakjainak sokféleségét és változékonyságát.

     Mielôtt Szulyótól bucsút evnnénk, vessünk még rövid pillantást a szulyói vár történetére.*)

     A szulyói vár elsô történetét mély homály födi. Kétségtelen azonban, hogy az elsô Árpádok idejében már létezett. III. Béla király e várat, Predmérrel és Kemenchel együtt, 1193-ban Vrazló (Vratiszláv) e´s Stojza (Szaniszló) testvéreknek adományozta, kik a Szulyovszky család alapítói lettek. E család kihalta után a vár ismét királyi birtok lett s nevezetessé vált Zsigmond idejében, a husszita háboruk alkalmával (1420-36).

     I. Ferdinánd 1530-ban Szulyó várát szirmiai Sebestyénnek adta ajándékba, Syrmiensis de Súló elônévvel, a ki egy évvel rá udvari kamarás és belsô titkos tanácsos, fia Lénárd pedig Trencsén vármegye alispánja lett. Szulyovszky György azonban, a család utolsó sarja, ez adományozásnak ellenmondott, s midôn Sebestyén a várat elfoglalni akarta, ot termett Podmanini Ráfael, Rozsony nevű vezérével, s a várat felgyujtva, majdnem teljesen megsemmisíté. Szulyovszky György halála után Syrmiensis a várat kijavíttatá s miután fia nem volt, I. ferdinánd az öröklés jogát négy leányára is átruházta. E közben azonban Theodosius nevű fia született, kinek nagykorúságával viszályok keletkeztek közte és négy sógora, majd ezek örökösei közt, míg végre a birtok felosztatott, úgy hogy Szulyó kizárólag a Syrmiensisek birtokában maradjon. Lénárd unokája, II. Theodosius Syrmiensis 1593-ban Trencsén vármegye alispánja, 1610-ben a királyi tábla bírája volt s 1611-ben Báthory Erzsébet leánygyilkos pörében mint a nádori itélôszék kiküldött elnöke szerepelt. Theodosius unokájának, Zsigmondnak özvegye, Bossányi Katalin, 1682-ben a régi várat Katalin-vár név alatt újjá építtette, de halála művének befejezésében meggátolá. Rákóczy hadai ellen Syrmiensis Gáspár sikerrel védte a sasfészket. 1730-ban augusztus 10-én új osztályozás történt a rokonok közt. Minden családnak egy lakosztály jutott a várban, a vár ôrzésére közkltségen tartottak egy ôrt, ki egyúttal erdôcsôsz is volt, s közösen fedezték a vár fenntartási költségét is; az ácsmunkát a szulyói molnár volt köteles végezni. Késôbb a Syrmiensis család leköltözött a völgyben épült, most elhanyagolt, kastélyba s újból felvette a Szulyovszky nevet. A várt elhanyagolták s a kiütött tűz teljesen romba dönté. Ma csak a gyakorlott szem tudja a csekély falmaradványokat a szikláktól megkülönböztetni.

*
*                         *

     A ki Szulyó vidékének hosszabb idôt szentelhet, itten érdeeks kirándulásokat tehet. A Rohács megmászását ne mulasza el senki. A Rohácsról pedig Hricsó várát egy óra alatt (Szulyóról két óra alatt) kényelmesen elérhetjük. Érdekes az út Szulyóról Rajecz-Tepliczre. Hradne közelében a Zsibrit hágóján (623 m.) visz át s az érdekes Bordogány szikla mellett (buzogányalakú) elhaladva, a Magyar Turista-Egyesület Vágvölgyi Osztálya által épített útban folytatódik, mely a felséges kilátást nyújtó Szkalkán (779 m.) át visz le Rajecz-Teplicz fürdôbe. Igen szép az út Szulyóról Vrch-teplán és a zaszkali vagy kosteleczi kasadékon át a Manin-hasadékba s Vághévére (4 óra járás); végül elég érdekes azon út is, mely Szulyóról Szunyog-Zavadán át Zsolnára visz (3 1/2 óra), és mely Lietava várának felkeresésével kapcsolható egybe.
 

*) Lásd Janovszky László: A szulyói völgy. /Trencsénvárm. természettud. társ. 1887-iki évkönyve, 56-67. lap) - Dr. Pechány Adolf: Kalauz a Vág völgyében. Budapest, 1888. (64-65. lap)


Thirring Gusztáv

(Sopron, 1861, dec. 25. – Bp., 1941. márc. 31.): statisztikus, földrajztudós, az MTA tagja (l. 1902, r. 1926). Földrajz-természetrajz szakos tanári oklevelét a bp.-i tudományegy.-en nyerte. 1884 – 88 között uo. az antropológiai tanszéken tanársegéd. 1888-tól a fővárosi statisztikai hivatalban működött, ahol 1894-ben alig., 1906-tól 1926-ig ig. volt. 1897-ben a demográfia egy.-i magántanára, 1906-ban egy.-i rk. tanár. A Magy. Földrajzi Társ.-nak 1914-től alelnöke volt. Részt vett a Magyar Turista Egyesület megalakításában (1888), melynek titkára, majd elnöke lett. A hazai útikalauz-irodalom kimagasló művelője. 1889-ben megindította és hét éven át szerk. a Turisták Lapját. A Nemzetközi Statisztikai Intézetnek 1903 óta r., 1937-től tb. tagja volt. 1925-től 1931-ig a Magy. Statisztikai Társ. elnöke. 1908 – 18-ban megindította és Harrer Ferenccel szerk. a Városi Szemlét, 1894 – 1925-ben a főváros, 1912-ben a magyar városok, 1913 – 1939-ben a nagyvárosok nemzetközi statisztikai évkönyvét. Történeti demográfiai munkáival a m. történeti statisztikai kutatásokat alapozta meg, Számos értékes, Sopron város népesedés- és gazdaságtörténetére vonatkozó tanulmánya jelent meg. – F. m. Budapest közegészségi és közművelődési viszonyai (Bp., 1894); Budapest gyermekegészségügyi viszonyai (Bp., 1896); Die Natalitäts- und Mortalitätsverhältnisse der ungaristhen Städte (Kőrösy Józseffel, Bp., és Berlin, 1897); Budapest környéke (útikönyv, Bp., 1900); Népesedésünk kútforrásai a múlt század első felében (Bp., 1903); A magyarországi kivándorlás és a külföldi magyarság (Bp., 1904); Budapest félszázados fejlődése 1873 – 1923 (Bp., 1925); Akadémiánk és a hazai statisztika (Bp., 1927); Budapest főváros demográfiai és társadalmi tagozódásának fejlődése az utolsó 50 évben (Bp., 1936 – 37); Magyar László élete és tudományos működése (Bp., 1937); Magyarország népessége II. József korában (Bp., 1938); Sopron városa a 18. században (Sopron, 1939); Sopron házai és háztulajdonosai, 1734 – 1939 (Sopron, 1941). – Irod. Kovács Alajos: T. G. emlékezete (Magy. Statisztikai Szle, 1941); Gunda Béla: T. G. (Ethnographia, 1941); Réthly Antal: T. G. (Földr. Közl, 1941); Heimler Károly: T. G. és munkássága (Sopron, 1941); Pápa Miklós: T. G. a turista (Magy. Turista Élet, 1941); Kovacsics József: T. G. élete és munkássága (Bp., 1962).
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)

 

  Dr. Thirring Gusztáv írása, Turisták Lapja, IV. évfolyam 3. szám, 1892. Márczius, 84. oldal

  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


Képek a Vág völgyébôl.


2. A Manin-hasadék.


     A Manin-hasadék hazánk legkiválóbb természeti szépségeinek egyike. A Tordai hasadék emberemlékezet óta nagy hírnévnek örvend, de a Manin - ez az idegenszerű nevű ismeretlen - hasadék méltán vetekszik vele, sôt némelyek szerint felül is haladja.

     Csodálatos, hogy a természetnek ezen felséges alkotása, mely a vasút közvetlen közelében fekszik s minden fáradság nélkül elérhetô, oly késôn vált ismertté. Joggal mondhatjuk, hogy e páratlan természeti szépség felfedezése, megismertetése a Magyar Turista-Egyesület elôdjének a Magyarországi Kárpát-Egyesület Budapesti Osztályának érdeme.

     A Vág völgyérôl már igen sokat írtak, de a Manin-hasadékról egyik munka sem tett említést. Úti kalauz- íróink egyikének sem volt róla tudomása. Heksch Sándor 1) egyik munkájában sem tesz róla említést, Soukop, 2) Heksch egyik munkájának újabb kiadója, szintén nem bír róla tudomással. Takács L., 3) Baedeker, 4) Bergner Rudolf 5) nevét sem ismerik. De még a Vág völgyével tüzetesen foglalkozó munkákban sem találunk róla semmit. Dr. Pechány Adolf 6) részletesen foglalkozik Vág-Beszterczével s a Podmanin grófokkal, a manin-hegycsoportról is tesz említést (mint Heksch), de a Manin-hasadékról egy árva szóval nem emlékezik meg. Ugyanô a Magyarországi Kárpát-Egyesület Budapesti Osztályában 1889. deczember 14-én a Vág völgyérôl tartott felolvasásában is csak annyit szólt róla: "A jobb oldalon látjuk a sürű erdôséggel borított Manin-hegycsoportot a Nagy- és Kis-Manin kimagasló csúcsokkal. A vidékiek gyakran keresik fel a két hegy közt elterülô regényes völgyet, melynek igazi dísze a bejáratánál álló magas sziklakapu és elônye a jó savanyúvíz, mely nem messze a sziklakaputól bugyog. E fajta kirándulások gulyáspartiek néven szerepelnek a vidéki értelmiség szótárában. A Manin-hegycsoportot az ú. n. Marsovai hegyek zárják be".

     Csak egyetlen részletesebb ismertetés jelent meg a Manin-hasadékról és pedig a Trencsénmegyei természettudományi társulat VII-ik évkönyvében dr. Brancsik Károly tollából; 7) de ez évkönyv oly szűk körben válik ismeretessé s a hozzá mellékelt három kép is oly kevéssé képes még csak fogalmat is nyujtani a Manin természeti szépségeirôl, hogy e czikk is alig járult hozzá Trencsénmegye ezen kiváló pontjának megismertetéséhez.

     Ily körülmények közt rendezte a Magyar Turista-Egyesület elôdje, a Magyarországi Kárpát-Egyesület Budapesti Osztálya 1890. év pünkösdén elsô kirándulását a Vág völgyébe és ez alkalommal kereste fel többek közt a Manin-hasadékot is. A kiránduló társaság nem talált szavakat a Manin fenségének dicsôítésére; a lapok ekkor tettek róla elôszôr említést, a Magyarországi Kárpát-Egyesület Budapesti Osztályának Trencsén-Teplicz-Illavai helyi bizottsága (a Magyar Turista-Egyesület mai Vág-völgyi Osztálya) pedig a Manin járhatóvá tételérôl gondoskodott. A Budapesti Osztály kirándulásának sikerült a közönség figyelmét a Maninra irányozni; 8) egy évvel késôbb ugyanez az egyesület a Dán Turista-
Egyesület társaságában kereste fel e remek helyet s azóta már messze külföldön is ismerik a Manin nevet. Azóta az Orell-Füssli-féle Europäische Wanderbilder egyik füzete is utalt a Manin-hasadék páratlan voltára, 9) de elsô tüzetesebb leírását és a róla fotografiák után készült hű képeket ez alkalommal veszi a közönség.

     A Magyar Turista-Egyesületnek nagy örömére szolgál, hogy a Manin-hasadékot ô ismertetheti meg a turista-közönséggel.

*
*                         *

     Vág-Beszterczétôl északkeletre, Besztercze-Váralja (Vág-Podhrágy) regényes várával szemben két magas, erdôs hegy emelkedik egymás mellett; a Vág völgyének legnagyobb részébôl már távolról megpillanthatjuk a két merészen emelkedô hegyet: a Kis- és a Nagy-Manint (810 m. és 891 m.). A két erdôs hegy közt (amazt lomberdôk, ezt fenyvesek borítják) mélyre bevágodott völgy nyílása látszik, melynek hatalmas szikla-alakzatai már a vasútról is feltünnek. A turista, a ki a Manin-hasadékot akarja felkeresni, Vághéve (Vág-Tepla) állomáson száll ki, hol a személyvonatok megállanak; a ki a gyorsvonatot használja, Vág-Beszterczén kénytelen kiszállani, a honnét Vághévét kocsin fél óra, gyalog egy óra alatt éri el.

     Vághéve egy kis szegényes falucska, mely a Manin-hasadékból kifolyó pataknak a Vágba való ömlésénél fekszik; a községben Trájtler Ferencz erdész, a Magyar Turista-Egyesület Vágvölgyi Osztályának tagja lakik, ki szívesen ad esetleges felvilágosítást. A vághévei vasúti állomásról a Magyar Turista-Egyesület Vágvölgyi Osztályának vörös-fehér jelzése vezet a Manin-hasadékhoz, melynek nyílása fél óra alatt kényelmesen elérhetô. Útunk a patak mentén, néhány malom mellett vezet el; a Nagy-Manint borító fenyves aljában fekvô savanyú forrást, a hol kis veranda nyújt szükség esetén menedéket a turistának, jobbra hagyva, közeledünk a Manin-hasadék felé, melynek óriási sziklafalai mind jobban kibontakoznak. A Nagy-Manin fenyveseit nemsokára lomberdôk váltják fel, s azok fölé hatalmas sziklák emelkednek, melyek helyenként felette meredek gyepes lejtôkkel váltakoznak. Bal felôl, a Kis-Manin felôl is meredek gyeplejtôk ereszkednek alá, melyek tetején óriási sziklák ülnek egy tömegben. Észrevétlenül már a Manin katlanjába érkezünk, de ez itt még tág; a katlan hirtelen összeszűkülve bal felé kanyarodik. A keskeny sziklahasadékból hűvös szél csap arczunkba. Az említett kanyarodáshoz érve, sziklakaput látunk magunk elôtt. Ez a Manin-hasadék tulajdonképeni bejárata. A sziklakapun túl bal kéz felôl meredek lejtô fölött óriási sziklafal, mintegy rengeteg várfal mered égnek. Irtóztató sziklaképzôdmény! legalább 200 méternyire emelkedik fel, függélyesen!

     A sziklakaput elhagyva, kis katlan következik, melyet mindkét oldalon óriási sziklák zárnak be, de a tulajdonképeni hasadék még mindig elôttünk látszik. A katlanban ismét enyhe a levegô, a sziklákkal váltakozó, felette meredek gyeptérségeken különbözô fák tenbyésznek; nem is hinnôk, hogy a kopár talajon megélni képesek. A katlan sceneriája a maga nagyszerűségében valóban elragadó.

     A katlanon végig menve, a hasadékhoz közeledünk. Hűvös szél fogad ismét, jobb kéz felôl irtóztató sziklaóriás mered égnek, elôttünk keskeny sziklahasadék tátong, mely nem szélesebb 2-3 méternél. Két függélyes sziklafal alkotja a hasadékot, kinyújtott kezünkkel majdnem elérjük a két szemben levô sziklafalat, mely függélyesen legalább 100 méternyire emelkedik fel. Nincs szavunk a hatás leírására, melyet a természet ezen remeke reánk gyakorol. Ahítattal csodáljuk a természetnek ezen fenséges alkotását, melynek méltó ecsetelésére emberi nyelv nem képes. A patak magának hódította meg az egész sziklahasadékot, a melyben út eddig nem volt, csak kôrôl kôre, vagy a patak fölé rakott gallyakra lépve juthattunk tovább. Minden lépésnél újabb és újabb meglepetés vár reánk. A sziklafal fejünk fölé hajlik, alig láthatjuk az eget, a Nap sugara talán sohasem éri e szakadékot, - magasn fejünk felett nehány hatalmas saskeselyű kering, - mintha biztos prédáját lesné e vadregényes helyen...

     A sziklahasadék 80-100 méter hosszú, szélessége legkeskenyebb helyén alig 2 méter s nagyszerűségét emelé az, hogy a sziklafalak majdnem minden tagozat nélkül, egyenesen, síma felületekkel egy tömegben emelkednek 100-150 méternyire fejünk fölé.

     A hasadék vége felé közeledve, a hol az már kitágul, elôttünk hatalmas sziklakupolát, keskeny sziklatűt s óriási ferde sziklaorrot pillantunk meg; visszafordulva, hátznk mögött is hatalmas czukorsüveg alakú sziklákon gyönyörködhetünk fenn a magasban (lásd képünket). Méretei óriásak.

     A hasadékból kiérünk egy második katlanba; ez a Manin egyik legszebb pontja. A patak óriási sziklákról hömpölyög alá; elôttünk pedig a hatalmas sziklakupola és a vékony emelkedik. A katlanon túl ismét összeszorúl a völgy; egy második hasadékba érünk, mely szintén nem szélesebb 2-3 méternél, a rengeteg sziklafalak fejünk fölé hajolnak, bámulatunk a legmagasabb fokra van csigázva, a midôn egy kanyarulatnál a sziklahasadék hiretelen véget ér s napsütötte, derült, zöldellô völgylapályon állunk, melynek közepén kis falucska, Zaszkál fekszik. Az átmenet a zord vadonból e nyájas, kedves ligetbe oly rögtöni, hogy bámulatunk még inkább fokozódik.

     A Manin-hasadéknak vége; egész hossza mintegy másfél kilométer s így rövid idô alatt járható meg. A turistának, a ki meglátogatja, melegen ajánljuk, hogy a hasadékból kilépve, a balkéz felôli magaslaton, a sziklakupola és a tű közti emelkedésre másszék fel, a honnan a Manin katlanjába elragadó szép kilátás nyílik. Innen a maga nahyszerűségének teljességében látja a Manin csodáit s fogalmat alkothat magának azok dimenzióiról.

     Nagyobb ellentét mint a Manin hűvös, meztelen zord hasadéka s a zaszkali kedves lapály közt egykönnyen alig képzelhetô. Ha már ezert is érdemes Zaszkalt felkeresni, úgy még inkább rászánjuk magunkat a kis útra, ha megtudjuk, hogy Zaszkalon túl egy másik, a Maninhoz hasonló sziklahasdék van. Kisebb nála s nem oly vadregényes, de érdekes azért, mivel az út ott magasan felkapaszkodik a hegyoldalba s így a hasadékot felülrôl látjuk. Ez a kosteleczi szoros, melynek végébn csinos kis vízesés van.

     Vághévérôl idáig az útat ötnegyed óra alatt tehetjük meg kényelmesen s mivel nehézséggel éppenséggel nincs összekötve, a természet minden barátjának a legmelegebben ajánlhatjuk. A turistának - szokásunk ellenére - azt is ajánljuk, hogy ugyanazon úton térjen vissza Vághévére, így a Maninban új meg új szépségeket fog találni, melyek jövet, kikerülték volt figyelmét.

     Mindezekbôl látható, hogy a Manin és a kosteleczi szoros meglátogatására 3 óra teljesen elegendô. A vállalkozóbb turista a Manin meglátogatásával a Szulyói völgy felkeresését is összekapcsolhatja, olyformán, hogy a kosteleczi szorosból Vrch-Teplának véve útját, ott észak felé fordul s a szulyói alsó malomnál a predméri völgybe ér. Ez út sok tekintetben érdekes, de négy órát vesz igénybe.

     Magának a Kis- és a Nagy-Maninnak megmászása, a melyeknek csúcsáról állítólag Pozsonyt lehetne látni, nem érdemes, mivel jelenleg alig van róla kilátás. A turistának azonban a Manin meglátogatása után még elég ideje marad, hogy felkeresse Vághévével szemben fekvô Vág-Besztercze várát (hibásan Podhrágy), mely a Vág völgyénk egyik érdekesebb pontja. Egy nap alatt mindkét kirándulást kényelmesen megtehetjük, sôt egy hosszú nyári délután is elegendô reá.

     Végül még érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy a Nagy-Manin déli tövében fekvô Podmanin falucska a XVI-ik században a Podmaniczkyak ôseinek, a hírhedt Podmanin rablólovagoknak volt bölcsôje.
 

1) Führer durch Ungarn. Bécs, 1882. - Führer durch Pressburg, das Waagthal und die Kleinen Karpathen. Bécs, 1885.

2) Führer durch die Karpathen (Waagthal und Hohe Tátra). Bécs, 1889.

3) Magyarország. Általános utazási zsebkönyv. Nagyvárad, 1886.

4) Oesterreich-Ungarn. 22. kiadás. Lipcse, 1890.

5) Ungarn, Land und Leute. (Woerl's Reisehandbücher). Würzburg, 1888.

6) Kalauz a Vág völgyében. Budapest, 1888.

7) Zoologisch-botanische Wanderungen. VI. In der Maninschlucht (77-83. lap).

8) Kirándulás a Vág völgyébe (Turisták Lapja, II. évfolyam, 232-237. lap).

9) Nach und durch Ungarn. III. Band: Von Wien, Oderberg und Budapest in die Hohe Tatra; 26. lap.
 


Megjegyzések


  Chmelova

(Komlóhegy), 926 m. magas hegy Trencsén vmegye puchói j.-ban, oroszlánkő vára mellett; csucsáról felséges kilátás nyílik, nyergén a magyar Turista-Egyesület Vágvölgyi Osztályának menedékháza áll. V. ö. Pechány Adolf: Képek a Vág völgyéből (Turisták Lapja II. évf. 1890, 17-23. lap).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Felsőtölgyes

Felsőtölgyes (1899-ig Felső-Poruba, szlovákul Horná Poruba) község Szlovákiában, a Trencséni kerületben, az Illavai járásban. 2001-ben 1111 lakosából 1093 szlovák volt.
Illavától 8 km-re délkeletre fekszik.

1355-ben a kaszai váruradalom birtokainak összeírásában említik először Poruba néven. 1356-ban a Kisporubaként említett Alsótölgyestől megkülönbötetésül Nag Porubaként szerepel egy okiratban. Felsőporubaként 1358-ban szerepel először. 1390 és 1409 elhúzódó között viszály volt a kaszai és az illavai váruradalmak között a község birtoklásáról. A falu régi templomáról 1566-ban tesznek először említést, gótikus stílusú volt és a 15. század első felében épült. A 16. században a falu lakói reformátusok lettek és csak 1671-ben tértek vissza a katolikus hitre. 1598-ban 27 portát számláltak a faluban. 1683-ban német katonaság rabolta ki a templomot és a plébániát. 1784-ben 68 házában 469, 1828-ban 62 házában 635 lakos élt. 1831-ben kolera pusztított a községben. Katolikus iskolája 1880-ban épült. 1900-ban 654 lakosa volt. 1910-ben 706, túlnyomórészt szlovák lakosa volt.
A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Puhói járásához tartozott.
(Forrás: Wikipédia)



  Hricsó-Váralja

(Hricsó-Podhrágy), kisközség Trencsén vmegye vágbesztercei j.-ban, (1891) 186 tót lakossal. A község melletti völgy szélén, regényes sziklák koszoruzta hegyormon, 567 méter magasságban emelkedik Hricsó romokban heverő vára, melyet Kilián, Bittse prokurátora alapított. IV. Béla király 1240. Tolus (Bartolomeus) Farkas fiát ajándékozta meg a várral s azt unokája, bittsei Miklós is birta. 1469. Podmanini Balász H. várát a bittsei uradalomhoz csatolta s azóta a bittsei urak kezében volt. A vártól D-felé huzódó szaggatott sziklás hegység a Szulyói hegycsoporttal azonos konglomerát-képződmény. V. ö. Szulyói völgy.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)


  Illava

Illava (szlovákul Ilava, németül Illau, Eulau) város Szlovákiában. A Trencséni kerület Illavai járásának székhelye. 2001-ben 5411 lakosából 5310 szlovák volt.
Trencséntől 19 km-re északkeletre, a Vág bal partján fekszik, Kisléva és Klobusic tartozik hozzá. A Trencséni kerület Illavai járásának székhelye.
Neve a szláv il = agyag, iszap főnévből ered. Középkori neve Léva volt.

Először 1318-ban említik Lewa néven. Az 1332 és 1337 között felvett pápai tizedjegyzék szerint Miklós nevű papja 14 garassal adózott. 1335 körül Károly Róbert királytól kiváltságokat kapott. A település 1375-ben még villa Lewa, 1376-ban már Civitas Lewa alakban szerepel oklevélben, ami azt jelzi, hogy ebben az évben Nagy Lajos királytól városi rangot kapott. 1410-ben Luxemburgi Zsigmond szabad királyi várossá emelte. A 15. századig általában Leva, később Ilava alakban említik az írott források. Várát kevéssel 1446 előtt Szentmiklósi Pongrác építtette a trencséni uradalomnak azon a részén, amelyet Cillei Ulriktól elfoglalt. 1431-ben itt verte meg Rozgonyi Miklós az országra törő huszita sereget. 1496-ban Szapolyai István engedélyezte, hogy a Vágon fahidat építsenek. 1560-ban megnyílt az evangélikus gimnázium. 1578-ban II. Rudolf császár két országos vásárt engedélyezett a városnak, egyet az Angyali Üdvözlet, a másikat Mária Magdolna ünnepe alkalmából. Ezt 1635-ben III. Ferdinánd még kettővel bővítette. 1598-tól üzemelt a város egyházi tulajdonú sörfőzdéje. 1614-ben megalapították a város első céhét a kalapos céhet, azt később továbbiak követték. 1684-ben alapították a katolikus iskolát, első tanára Sartorius János volt. 1694-ben a vár felső részét birtokosai a rabváltó trinitárius rend kolostorává alakították át, akik 1725-ig birtokolták. 1856-ban megvette az állam, azóta fegyintézet van benne. 1875-ben megalakult a város tűzoltó egyesülete. 1910-ben 2389 lakosából 1155 szlovák, 791 magyar, 202 német és 122 román volt.
  • A városka közepén áll egykori vára, 1856-óta börtönként működik.
  • Gótikus római katolikus plébániatemploma 1470 és 1488 között épült. 1622-ben és 1695-ben tűzvészek pusztították. A 18. században barokk stílusban építették át.
  • A klobusici kastély 1840-ben épült, szép angolpark övezi.
  • A plébánia épülete a 17. században épült.
  • A Mária-oszlop 1752-ben készült.
  • Nepomuki Szent János szobra 1754-ből való.
  • A Szent Flórián szobrot 1827-ben készítették.
  • A katolikus iskola épülete 1840 és 1844 között épült.
  • A Szűz Mária kápolnát 1906-ban építették.
(Forrás: Wikipédia)



  Innovec

a Kis-Fátra hegylánc egyik tagja, mely Trencsén és Nyitra vmegyékben, Trencséntől D-felé mintegy Galgócig terül el s a Vág folyót balfelől szegélyezi. A hegység É-i határa a jasztrabjei völgy, mely azt a Sztrazsó csoportjától választja el. Az I. főgerince É-ról D-felé huzódó, kevéssé tagolt láncot képez, melynek jelentékenyebb emelkedései a Jáverhegy (746 m.), Innovec (1042 m.), Jakubova (909 m.), Ptácsi vrsek (975 m.), Panska Javorina (943 m.), Bezovec (741 m.) és Marhat (749 m.). A főgerinchez mellékágak csatlakoznak, melyek a Vág felé rövidebb, helyenként festői sziklacsoportozatokkal (Beczkó) végződnek, a Nyitra völgye felé jóval hosszabbak. Geologiailag az I.-ben a gnájsz uralkodik, mely gyakran csillámpalába megy át, D-en gránit is lép fel; ezen kristályos magra mészkő és dolomit, ezek fölött neogén homok és agyag települ.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Kislednic

Kislednic (más néven Besztercelednic, szlovákul Malé Lednice) község a mai Szlovákiában, a Trencséni kerületben, a Vágbesztercei járásban. 2001-ben 537 szlovák lakosa volt.
Vágbesztercétől 15 km-re délkeletre fekszik.

1339-ben terra Lednicz alakban említik először. A község első pecsétje 1783-ból származik. 1866-ban kolerajárvány pusztított a községben, melynek 43 napja alatt 27 lakos esett áldozatul. A falu kápolnája 1907-ben épült. 1910-ben 476, túlnyomórészt szlovák lakosa volt.
A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Vágbesztercei járásához tartozott.
(Forrás: Wikipédia)



  Kis-Kárpátok

a Kárpátok északnyugati határláncolatának legdélibb tagja, mely Pozsony vmegyében Dévény és Pozsony közt a Duna balpartján kezdődik s ÉK-i irányban a vármegyén végighúzódva, végső ágaival Nyitra vmegyébe is lép át. A K. szabályosan kifejlődött gerinces hegység, mely mintegy 70 km.-nyi hosszuságban és 10-20 km. szélességben terül el s a Morva lapályát a kis magyar alföldtől választja el. A hegység Dévénynél, a nagy gránit-kőbányáitól ismeretes Dévényi tetővel (514 m.) kezdődik, mely a főgerinctől kissé elkülönített csoportot képez; innen ÉK-felé a következők a főbb csúcsai: Zerge-hegy (439 m.), Nagy-Bánya (445 m.), Volhovisko (598 m.), Kasparova (614 m.), Smelech (709 m.), Ördöghegy (747 m.), Viszoka (754 m.), Bila-szkala (570 m.), Rachsthurn (748 m.), Vidata (631 m.) és Wetterling (724 m.). A főgerincet néhány mélyebb nyereg barázdálja, melyen át közlekedési utak vezetnek; az oldalágak általában véve rövidek, nagyobb kifejlődésü az Ompitál és Felső-Diós felé húzódó ág. A Nádas és Jablonic közti horpadás választja el a K.-at a Brezovai hegycsoporttól (l. o.) s egyúttal É-i határukat jelzi. A Bila-szkala és Wetterling közti szakasza a feltünő dolomitsziklákról Fehérhegység nevet is visel. Egyébként a K. magvát gránit teszi, melyet gnájsz fed; É-felé jura- és triaszképletek telepednek a kristályos kőzetekre, helyenkint melafir-kitódulások vannak. A hegységet szegélyező előhegyeket és dombokat a Ny-i oldalon részint lajtamész és homokkő, részint homok és kavics alkotja. A K. és Fehérhegység mészhegyeiben több helyütt barlangok vannak, közülök legnevezetesebbek a detrekői barlangok. A K. hegysége szép s kedves alkotásu; tetői többnyire gömbölyded, hosszukás kúpok, az előhegyeket és dombokat, különösen a DK-i oldalon, gyönyörü szőllők és gyümölcsösök foglalják el, magát a hegységet szép lombfaerdők fedik, a legmagasabb tetőkön fenyvesek is mutatkoznak; a hegység Ny-i oldalán, Stomfa és Nagy-Lévárd közt a Pálffy herceg óriásai vadaskertje és fenyves erdeje van, mely a Morva lapályánának nagy részét is elfoglalja. A K.-ban több helyütt bányászat is folyik, igy Máriavölgy közelében palakőre, Borostyánkő mellett rézre, Bazin mellett aranyra és kénkovandra; azonkivül nagy kőbányák számos helyen (főleg Dévény) vannak, Pozsony közelében és Szt. Györgyön (vasfürdő) s Bazin mellett fürdők is vannak. A hegység belsejében csak kevés község van, de mindkét tövében sűrün sorakoznak a községek és városok, mint Pozsony, Szt. György, Bazin és Modor; utóbbi hely mellett hamar hirre kapott erdei villa-telep terül el. Számos érdekes vár Pozsony (Vöröskő) és várrom (Borostyánkő, Szt. György, Detrekő, Szomolány, Nádas) is ékíti a kies hegységet, melyet a vasutak most már mindkét oldalról hozzáférhetővé tesznek.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Kis-Kriván → Kis-Fátra

Kis-F., az a hegyláncolat, mely Fehér és Fekete Árva összefolyásától kezdve először az Árva és Varinka, azután egyfelől a Vág, másfelől a Turóc és Nyitra völgyei közt ÉK-ről DNy-ra huzódik s a galgóci hegyekkel végződik. Ezen hegység, mely a Kárpátok leghosszabb láncolatai közé tartozik, ÉK-DNy-i irányban minegy 160 km.-nyire nyulik, szélessége 10 és 40 km. közt változik. A hegység földrajzi tagozódásánál fogva több szakaszra oszlik, melyek geologiailag is különválnak. Legészakibb tagja a Fehér és Egyesült Árva kanyargásától befogott s Ny-felé a zazrivai mély völgyig terjedő, többnyire lapos hegyhátakból álló s 1345-ig emelkedő Árvai Magura (l. o.). A zazrivai völgyön tul a hegység hirtelen magasabbra emelkedik s az eddiginél zordabb s szaggatottabb jelleget vesz fel; ez a szakasza, mely a zazrivai völgy, a Varinka és a Vág völgyei közt terül szét, a tulajdonképeni Kis-Fátra vagy Kriván-Fátra csoportja. Főgerince a Vág folyóval párhuzamosan ÉK-ről DNy-ra csap s közvetetlenül a zazrivai völgy felett a vadregényes és szaggatott Roszudecben 1606 m.-ig emelkedik. Innen a gyalogfenyővel s havasi legelővel borított alpesi jellegü széles gerinc nagyobb kanyargásokkal DNy-felé csak s egymást követik jelentékeny csúcsai, minők a Stoh (1608 m.), a Kleb (1644 m.), a Kis-Kriván (1711 m.) mint az egész Kis-F. legmagasabb csúcsa, a Fátra-Kriván (1669 m.) és a Szuchy (1468 m.), melyen tul a magasság gyorsan gyökken s a hegység a Vág sztrecsnói szorosnál hirtelen véget ér. A meglehetős széles gerinc É- és D-felé rövid s meredek erdős ágakkal ereszkedik, melyek közé keskeny s mély völgyek vágódnak be. Helyenként óriási sziklacsoportok fordulnak elő, ezek közül legnevezetesebb a Vrátna (l. o.) nagyszerü sziklaszorosa Tyerhovától délre, a Roszudec és Szuchy sziklaképződményei stb. Nevezetes a D-i oldalon a Vágra nyiló suttói völgy 40 m. magas vizesése s a felette levő Mózes-forrás. Természeti szépségekben e hegység igen gazdag s a Kis-Krivánról nyiló kilátás a legszebbek közé tartozik az országban. A hegységen keresztül csak nehezen járható turista-utak vezetnek, s csak a Magyar Turista-Egyesület fennállása óta keresik fel e vidéket sürübben a turisták. Geologiai alkata igen bonyolult; főtömege gránit, de É-on nagyobb kiterjedésben lép fel a dolomit (Roszudec), mészkő (Vrátna völgye), eocén márga és homokkő. A regényes sztrecsnói szoroson tul, mely a Kis-F.-t ketté hasítja, a hegységnek több, egymástól jól elkülönített tagja következik; első sorban a Rajcsanka és Turóc völgyei közt a Veterna-hola vagy Rajeci havasok (l. o.) egységes jellemü, hosszura nyuló, rövid águ csoportja a Mincsol (1364 m.) és Klak heggyel (1353 m.). E csoport gránitalapra támaszkodó kristályos palákból áll s igy geologiai szerkezetét illetőleg a Vág-jobbparti Kis-F.-val egy. A facskói hágón tul Ny-felé a Strazsó (l. o.) csoportja (1214 m.) következik, mely leginkább juraképletekből áll: ettől É-ra a Manin és Szulyói (l. o.) hegycsoport (891 m.), a páratlan szépségü Maninhasadékkal és a Szulyói völggyel; a Kis-Magura (1162 m.) a Nyitra és Bellanka völgyei közt; a gránit, gnájsz és kristályos palákból felépült Rókosz (1010 m.) az utóbbitól Ny-felé (leginkább kréta és eocén képletekből), végül az Inovec (l. o.) csoportja (1042 m.) Trecséntől D-re, melynek utolsó ágai Galgócnál vesznek a lapályba.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Königsegg

ősnemes sváb nemzetség, mely a VII. sz. közepéig viszi vissza származását, amikor Cuno v. Chuno, az elzászi fejedelmi ház sarja, Altsdorf közelében Chunsegge (Chunigseck) várat építette. Innen a család neve. Történetileg biztos adataink a XV. sz.-ban kezdődnek, amelynek első éveiben Ulrich nemes, «Herr von Königseck» Sulgaui Erzsébet grófnőt veszi nőül. Ettől kezdve emelkedik a család. 1470. már bárói rangot nyer. A XVII. sz. elején két ágra szakadt: a Rothenfels és Aulendorf ágra. Az elő és régibb ágat königseggi és rothenfelsi báró K. Hugó (1595-1666), cs. és kir. valóságos kamarás és birodalmi udvari tanácsos alapította. Fia Lipót Vilmos (1630-1694) birodalmi alkancellár, 1665. birodalmi grófi, 1675-ben udvari pfalzgrófi méltóságot nyer. Magyar honosságot Károly Ferdinánd (kinek fiága kihalt) és Ferenc Hugó az 1752. erdélyi III. t.-c. által nyertek, s a család ősi birtokai Rothenfels és Staufen Boros-Jenővel és Boros-Sebessel cseréltettek ki. (Szentesítést nyert 1804.) A másiknak, az Aulendorf ágnak alapítója aulendorfi báró K. János György (1598-1666), Ferdinánd és Zsigmond főhercegeknek tiroli főkamarása, csász. és kir. valóságos belső titkos tanácsos, birodalmi grófságot nyert 1629 jul. 29. (Az örökös tartományokba bekebelezve 1666 febr. 6.) Magyar honosságot 1751. (XL. t.-c.) aulendorfi K. Siegfried Károly nyert, mint az oroszlánykeői és illavai uradalomnak birtokosa. A család jelenlegi feje: K. Gusztáv, csász. és kir. kamarás, a Szent István-rend vitéze (szül. 1813 ápr. 19.). 1843 nov. 14. nőül vette keresztszegi és adorjáni Csáky Gizella grófnőt.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Manin-hasadék

hazánknak egyik legkiválóbb természeti szépsége, mely Trencsén vmegyében a Beszterce-Váralja várával szemben fekvő Vághéve község mellett a Kis- és Nagy-Manin (810 és 891 m.) hegyek közt nyilik a Vág völgyére. A szoros nyilása a vághévei vasúti állomásról fél óra alatt érhető el; a szoros több keskenyebb hasadék s tágabb katlan sorozataiból ál, melyek 100-200 m. magas sziklafalak közé ékelődnek s helyenkint csak 2-3 m. szélesek. A sziklaképződmények közt fantasztikus alakjuk által kiválik a Cukorsüveg, a Kupola és A tű. Tovább befelé a kosteleci szoros képezi a M.-nak mintegy folytatását. A M. meglátogatásával a szulyói völgy felkeresése is kapcsolható össze. A M.-ra, mely természeti szépségben messze felülmulja a tordai hasadékot, a magyar közönség figyelmét a Magyar turistaegyesület hivta fel, s azóta gykran keresik fel turisták; az egyesület vágvölgyi osztálya a M. járhatóvá tételéről gondoskodott. A Manin-hegy aljában fekszik Podmanin község, melyről a középkorban rablásaikról hires Podmanini grófok (a mai Podmaniczkyak ősei) nevüket vették. V. ö. Thirring Gusztáv, A M. (Turisták Lapja IV. évf. 1892, 84-92. old; itt közöltettek az első képek a M.-ról).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Nagybiccse

Nagybiccse (szlovákul Bytča): város a mai Szlovákiában, a Zsolnai kerület Nagybiccsei járásának székhelye. Kisbiccse, Legelővölgy, Rabó, Vágagyagos és Vágmélyesd tartozik hozzá. 2002-ben 11 550 lakosa volt.
Zsolnától 16 km-re nyugatra, a Vág jobb partján fekszik.
Neve a szláv Bitek személynévből ered, ebből lett a Bitča, amely Bitekfalvát jelent.

A mai Nagybiccse területe a kora Árpád korban a nyitrai püspökség birtoka volt. Birtokként 1234-ben említik először terra Bycha alakban. A települést először 1250-ben IV. Béla adománylevelében említik Byucha néven. 1271-ben és 1318-ban a nyitrai püspökség birtokaként említi oklevél. Az 1332 és 1337 között keletkezett pápai tizedjegyzék megemlíti, hogy István nevű papja 12 garassal adózott. 1378-ban Domonkos nyitrai püspök oklevele említi először városként. 1392-ben említik először a Mindenszenteknek szentelt templomát. 1409-ben említik először Jakab nevű bíráját. Egykori vízivárát 1454 előtt Szentmiklósi Pongrác épittette, majd 1571-ben Thurzó Ferenc nyitrai püspök négy saroktornyos reneszánsz várkastéllyá épittette át. A 17. század elején utódai tovább építették és szépítették, palotája mellé Thurzó György egy külön nászpalotát is építtettett, ahol a lakodalmakat ülték. 1611-ben itt ítélte várfogságra Thurzó György a szadista őrültnek nyilvánított Báthori Erzsébetet. Később az Esterházyaké lett, akik elhanyagolták, de ebben az állapotában is figyelemre méltó.

Vályi András szerint "BICSA. Mezõ Város Trentsén Vármegyében, földes Ura Herczeg Eszterházy Uraság, lakosai katolikusok, Bitsa Várának szomszédságában fekvõ, ’s annál régibb Város. Fényében mind addig mig a’ Thurzó nemzetség ki nem halt, épen megtartatott; mostanában pedig alább szállott. Két templomja ékesíti e’ Várost; egyiket az az a’ nagyobbat 1630., másikát vagy a’ kissebbet 1632 esztendõben építette Gróf Eszterházy Miklós, midõn tudniillik Thurzo Imre Özvegyét Nyári Kristinát eljegyezvén Bicsa Uradalmának birtokával meg ajándékoztatott II. FERDINÁND Magyar Országi Király által, fekszik Zolnától két, Trentséntöl pedig öt mértföldnyire. Határbéli földgye jó, és elég termékeny, fája, legelõje elég, piatza középszerû, kézi munkával is könnyen pénzt kereshetnek, elsõ Osztálybéli." [Vályi András: Magyar Országnak leírása Buda, 1796. ]

Fényes Elek szerint "Bicse, (Bittsa), tót mezõváros, Trencsén vgyében, a Vágh vize jobb partján: 2618 kath., 3 evang., 325 zsidó lak., 2 kath. templommal, és egy synagógával, sóházzal. Határja termékeny; legelõje jó; erdeje, s több vizimalmai vannak. Lakosai többnyire mesteremberek, fazekasok, és fakereskedõk. Hegyen épült vára régenten hiresebb volt. Itt volt hajdan fogságban Telekesi Mihály 1600 eszt, kinek sok latorságai, s felség-bántás vétsége miatt 1605-ben a pozsonyi piaczon feje vétetett. A várat hajdan Thurzók birták, de gr. Eszterházy Miklós, Thurzó Imre özvegyét Nyáry Krisztinát elvevén: ez a hozzá tartozó uradalommal együtt, melly Bicse városából és 21 faluból áll, a h. Eszterházy familiára szállott. Régi idõben virágzott itt egy luth. gymnasium. Ut. p. Zsolna." [Fényes Elek: Magyarország Geographiai Szótára Pest, 1851]

A településnek 1910-ben 3122 lakosából 2298 szlovák, 438 magyar és 347 német volt.
A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Nagybiccsei járásához tartozott.
  • A Thurzók hatalmas négy saroktornyos várkastélya 1571-ben épült.
  • A Mindenszentek tiszteletére szentelt római katolikus temploma a 13. század második felében épült. 1590-ben Thurzó György reneszánsz stílusban építtette át. Főoltára a 17. század végén készült. 1904-ben tűzvész pusztította, de helyreállították.
  • Szent Borbála tiszteletére szentelt római katolikus temploma a temetőben található. A 16. és 17. század fordulóján épült erdetileg torony nélkül. Déli hajójában található falfestményén látható dátum alapján 1629-ben festették ki.
  • Zsinagógája 1801-ben épült neoromán stílusban.
(Forrás: Wikipédia)
 



  Oroszlánkő

Oroszlánkő (1899-ig Oroszlánkő-Pohrágy,szlovákul Vršatské Podhradie, korábban Oršovské Podhradie): falu a mai Szlovákiában a Trencséni kerület Illavai járásában.
Illavától 10 km-re északnyugatra a Fehér-Kárpátokban fekszik.

Oroszlánkő vára 13. században épült, 1321 előtt Csák Máté birtoka. A várat 1348-ban Orozlankw néven említik. 1680-ban Thököly hadai foglalták el, félig leégett, majd felépült. A kurucok előtt megnyitotta kapuit, de 1708-ban visszafoglalták a császáriak és felrobbantották, azóta rom. A falu 1475-ben Warallya néven szerepel oklevélben. 1910-ben a falunak 438, túlnyomórészt szlovák lakosa volt.
A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Illavai járásához tartozott.
A falu feletti 925 m magas hegycsúcson állnak Oroszlánkő (Löwenstein) várának romjai.
(Forrás: Wikipédia)
 



  Peredmér

Peredmér (szlovákul Predmier): falu Szlovákiában, a Zsolnai kerületben, a Nagybiccsei járásban.
Nagybiccsétől 4 km-re délnyugatra a Vág bal partján fekszik.

1910-ben 868, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel.
A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Vágbesztercei járásához tartozott.
(Forrás: Wikipédia)



  Podmaniczky

-család (podmanini s aszódi báró), Trencsén vármegye egyik legrégibb családja, mely nevét az ugyanazon vármegyében fekvő Podmanin helységtől vette s nevét régebben Podmanini de Podmanin-nak irta. A XIV. sz.-ban a család ősei a vágbesztercei várőrséghez tartoztak, de már akkor nemesek voltak. Albert király P. Antalnak a vágbesztercei várra és uradalomra adott adományt, melyre 1471. Mátyás király P. Lászlónak új adományt adott. Kiválóbb tatja e korban P. Antal fia Balázs volt, ki a Hunyadiak alatt játszott nagy szerepet. P. János 1502-1506 között II. Ulászló királytól bárói cimet nyer, ekkor királyi főkamarásmester volt. László testvére István 1505. nyitrai püspök volt, ő koronázta meg Zápolya János tés I. Ferdinándot, mint legidősebb akkor élő püspök. Majd a protestáns hitre tért át s két ízben nősült. Testvérei Mihály, ki Mohácsnál a királlyal a Csele patakba veszett, vitte tovább a családot. Fiai közül Rafael játszott kiválóbb szerepet, gyakran háborgatva rablásaival a Dunántúl vidékét. Rafael 1558. halt meg s utána egy századig nyomát nem találjuk a családnak. 1652. kezd először szerepelni P. Gábor, ki Korpona város közéletében vitt nagy szerepet. Ekkor a P.-család már széltében virágzott. Az 1743. elhunyt I. János utódaitól származik a család két ága; II. Jánostól az idősebb, I. Sándortól az ifjabb ág. 1782. báróságot nyerte. - P. József, szül. 1755., megh. 1823 máj. 11-én. 1815. Párisba ment hivatalos küldetésben, később Bács-Bodrog vármegye főispánja. Házánál Liszt Ferenc is sokszor megfordult. Hires volt a különcségéről, igy a felajánlott Lipót-rend nagykeresztjét nem fogadta el. - Ennek egyik unokaöccse Géza, szül. Aszódon 1839 márc. 26., P. András fia, 1868. nőül vette Degenfeld Berta grófnőt. A főrendiházban a szabadelvü pártnak tagja. Valóságos belső titkos tanácsos.

P. Frigyes (podmanini és aszódi báró), országgyülési képviselő, val. belső titkos tanácsos, szül. 1824 jun. 20. Iskoláit Pesten és Késmárkon elvégezve, 1843. irnok lett Ráday Gedeon gróf pestvármegyei követ mellett. 1847. pestvármegyei aljegyző, az 1847-48-iki pesti országgyülésen a felsőház tagja és korjegyzője, a szabadságharcban mint huszárszázados és osztályparancsnok vett részt. A szabadságharc leveretése után mint közlegényt beosztották a gyalogsághoz, de már 1950 végén elbocsátották. Ekkor a közélet terétől félrevonulva szépirodalmi foglalkozásnak szentelte idejét. Ez időben irta regényeit: Fekete domino (Pest 1853, 2. köt.); Alföldi vadászok tanyája (u. o. 1854, 4 köt.); A kék szemüveges nő (u. o. 1864, 2. köt.); A kedvenc (u. o. 1873, 2 köt.); Tessék ibolyát venni (u. o. 1856, 5 köt.); Margit angyal (u. o. 1866, 2 köt., az előbbinek folytatása); Álom és valóság (u. o. 1861, 2 köt.); Régen történt mindez (u. o. 1866, 3 köt.); Egyetlen könnycsepp (u. o. 1863, 2 köt.). Útleirása Úti naplómból címen 1853. jelent meg. Irodalmi működése méltánylásául a m. tud. akadémia 1860. levelező tagjává választotta. Akadémiai székfoglaló ért. címe A társadalmi regényről (Akadémiai Értesítő, új foly. II. 1861). Mint lapszerkesztő is működött, 1868-69. szerkesztve a Hazánk címü hirlapot. 1869. a magyar északkeleti vasútnál személyügyi főnök, 1870-74. honvéd százados, 1873 óta a közmunkák tanácsának alelnöke, 1875. szabadságolt állományu őrnagy, 1875-1885. operaházi és nemzeti szinházi intendáns. 1861 óta megszakítás nélkül tagja a képviselőháznak: 1875. a nagylaki kerület, 1878. Budapest VI. kerülete, 1892. a IV. kerület válsztotta meg országgyülési képviselőjévé, ez utóbbi 1869. újra megválasztotta. Igazgatója a Riunione biztosító társaság magyarországi osztályának, s a szabadelvü pártnak elnöke. 1887-88. négy kötetben közrebocsátotta emlékiratait Naplótöredékek 1824-1887. címen. V. ö. Doby A., A P.-család (Budapest 1892).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Podmanin

(Podmanyin), kisközség Trencsén vármegye vágbesztercei j.-ban, (1891) 241 tót lak. P. a Nagy-Manin hegy (891 m.) tövében fekszik; a középkorban innen eredtek a rablásaikról hires Podmanini grófok, a mai Podmaniczkyak ősei. L. még Manin-hasadék.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Poroszka

Poroszka (1899-ig Pruszka, szlovákul Pruské, németül Prusskau) falu Szlovákiában, a Trencséni kerületben, az Illavai járásban.2001-ben 2089 lakosából 2055 szlovák volt.
Illavától 3 km-re északnyugatra a Vág jobb partján fekszik.

Szavcsina, Széppatak, Vágbánya és Vágpart (Podvázs) településeket csatolták hozzá. Később Széppatak és Vágbánya újra önálló község lett.

1910-ben 1257, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. Szavcsina-Podvázsnak 202, túlnyomórészt szlovák lakosa volt.
A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Puhói járásához tartozott.
(Forrás: Wikipédia)



  Rajec-Teplic

Kunfalvához tartozó fürdő Trencsén vármegye zsolnai j.-ban, a Rajcsanka folyócska mellett s szép hegyek tövében, 420 m. tengerfeletti magasságban. A fürdő már régóta ismeretes, de csak a legújabb időben alakíttatott át modern igényeknek megfelelően. 13 épületben 160 vendégszobája van. A fürdőházban közös tükör- és kádfürdők vannak. Vasa hévvizét a Gizella- és Valéria-forrás szolgáltatja, melyeknek hőfoka 34 és 29°C., leginkább ideg- és női bajok, bőrbetegségek és vérszegénység ellen használják. Van hidegvizgyógyintézete is. R. részvénytársaság tulajdona s kisebb fürdőink közül egyike a jobbaknak.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Strazsó → Kis-Fátra

A Kis-Fátra egyfelől a Vág, Béla és Fehér-Árva, másfelől a Nyitra, Turóc és Egyesült-Árva völgyei közt terül el; a K. hosszabb láncolatai közé tartozik, mely mintegy 160 km.-nyire nyulik DNy-ról ÉK-felé. Alkotó részei D-ről É-felé az Innovec (1042 m.) Trencsén vidékén, a Veternahola v. Rajeci havasok, melynek alcsoportjai a Rókosz (1010 m.), Kis-Magura (1162 m.), Strazsó (1214 m.), Manin és Szulyói hegycsoport (891 m.) és a tulajdonképeni Veterna hol a (Klak 1535 m., Mincsol 1364 m.) Ezt a Vág szorosa, mely itt a hegységet harántul áttörte (Sztrecsnói szoros), a tulajdonképeni Kis-Fátrától vagy Kriván-Fátrától Kis-Kriván 1711 m.) választja el, melyhez a zázrivai völgyön tul az Árvai-Magura (1345 m.) csatlakozik.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)

a Kis-Fátra hegység egyik csoporta, mely Trencsén és Nyitra vármegyék határán, a facskói hágótól (809 m.) Ny-ra terül el; magassága 1214 m. A S. leginkább jura-képletekből áll.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Suttói-vízesés → Szucsány

Szucsány (szlovákul Sučany): falu Szlovákiában, a Zsolnai kerületben, a Turócszentmártoni járásban.
Turócszentmártontól 5 km-re északkeletre a Vág bal partján fekszik.

1264-ben említik először. Neve az ószlovák Sudčane személynévből származik. Itt állott egykor Szucsány vára, amelyet a Balassák emeltek a 13.- 14. század fordulóján. 1310-ben Csák Máté foglalta el, majd 1321-ben a királyé, míg 1323-ban visszakapták a Balassák. Később nem szerepel a forrásokban, nyomait sem találták meg. A falunak 1910-ben 2304, többségben szlovák lakosa volt, jelentős német és magyar kisebbséggel.
A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Turócszentmártoni járásához tartozott.
A településnek 13. századi koragótikus római katolikus temploma van.
Határában található a Suttói-vízesés.
(Forrás: Wikipédia)



  Szulyó

kisközség Trencsén vármegye vágbesztercei j.-ban, (1891) 415 tót lak. A Vág völgyére Predmérnél nyiló szulyói völgy hazánk felföldjének egyik nevezetes természeti szépsége, melynek konglomerátképződményei a víz és a levegő hatása alatt nyerték ama bizarr alakokat, melyek a völgy két oldalát ezrével tarkítják. A Sz.-i völgy azon hegyláncba nyulik be, mely Hricsó-Váraljától Sz.-n át Vrch-Tepla felé vonul; keskeny, meredek, sziklás hegyhát, mely a hricsói várheggyel (567 m.) É-on meredeken kezdődik s ÉÉK-DDNy-i irányban a Szagszova vrch nevü bizarr sziklás gerincbe (729 m.) megy át; ehhez a Holi vrsch (660 m) csatlakozik, amely D-nek húzódván, óriási sziklacsúcsoknak egymásra halmozódásával a Broda nevü csúcsba (809 m.) vezet fel. A Broda K. felé is bocsát egy ágat, mely a 779 m. magas rohácsban irányt változtatva, D. felé kanyarodik s a Zsibrit csúcsba (868 m.) megy át. Ezen hegyágak egy 3 oldal felől teljesen körülhatárolt katlant zárnak be, melynek legmélyebb pontján Sz. község fekszik. Magasan felette, egy 655 m. magas sziklán, valóságos sasfészek gyanánt állott Sz. vára, melynek csekély rommaradványai ma alig különböztethetők meg a szikláktól.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Szulyóváralja

Szulyóváralja (1899-ig Szulyó-Hradna, szlovákul Súľov-Hradná): falu Szlovákiában, a Zsolnai kerületben, a Nagybiccsei járásban. Szulyó és Hradna egyesítése. 2001-ben 904 lakosából 897 szlovák volt.
Nagybiccsétől 10 km-re délre fekszik.

A falunál a völgy fölé magasodó Rohács-csúcson állnak Szulyó várának csekély maradványai. A vár 13. században épült. A Szulyovszky család birtoka, akik a kurucok ellen is megvédték. A harcokban nem szerepelt még 1730-ban is lakható volt, de idővel helyette a vár alatti reneszánsz várkastélyt kezdték el lakni. Az elhagyott vár sorsát egy tűzvész végezte be, azóta rom. 1592 és 1594 között sarokbástyákkal erősített udvarház épült itt. 1910-ben 726, túlnyomórészt szlovák lakosa volt.
A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Vágbesztercei járásához tartozott.
  • Szulyó várának romjai (13. század).
  • A Vágbesztercétől a falu felé kanyargó út a Vágvidék legszebb völgyén, a Szulyói völgyön halad át, melynek bizarr alakú sziklái káprázatos látványt nyújtanak.
  • A faluban két 16. századi kastély áll.
(Forrás: Wikipédia)



  Vág-Beszterce

kisközség Trencsén vármegye V.-i j.-ban, a Vág bal partján, (1891) 2387 tót és német lak. (közte 362 izraelita), a járási szolgabirói hivatal széke, járásbirósággal, keményítőgyárral, vasúttal, posta- és távirdahivatallal és postatakarékpénztárral. Gót stílü plébániatemploma falában Podmanin Ráfael emléktáblája látható a lovag életnagyságu alakjával, mellette Balassa Zsigmondnak s nejének kőbe vésett képe s több más történelmi vonatkozásu faragvány. V.-nek igen élénk vásárai vannak; mesteremberei közül a fazekasok ismeretesek. V. a podhrágyi uradalomnak volt központja, melyhez a Podmanin testvérek korában 26 község tartozott.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Vág-Beszterce-Podhrágy

(Vág-Beszterce-Váralja), kisközség Trencsén vármegye vágbesztercei j.-ban, (1891) 370 tót lak., vasúttal, posta- és távirdahivatallal és postatakarékpénztárral. A kis község felett igen magas, meredek, jól gondozott, erdővel borított hegyormon Beszterce várának romjai büszkélkednek. E várat 1400-ban Ostrorogski Szandzivog nyerte ajándékul Zsigmond királytól; a család kihaltával 1434. a vár a manini Podmanin-családra szállván, a rablólovagok kalandjainak kiinduló pontjává vált. Innen rettegtették meg Trencsén vármegyét és a szomszéd Morvaországot és Sziléziát, dacolva a törvény rendeleteivel, mig végül birodalmi átokkal és jószágvesztéssel sújtva, Podmanin Ráfael és János 1543. a királlyal kibékültek, aki magtalan elhaltuk után birtokaikat Serédy Gáspárnak adományozta; annak özvegye Balassa András nejévé lévén, a birtok a Balassa-családra szállt, de ez Thököly alatt elveszté birtokát, mely is 1714-ben a Szápáry-családra szállt. A várhegy tövében ma is fennáll a régi Szápáry-kastély (most Popper Lipót báró tulajdona). V. ö. Pehány Adolf, Kalauz a Vág völgyében (Budapest 1888).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Vághéve

Vághéve (szlovákul Považská Teplá): Vágbeszterce településrésze a mai Szlovákiában a Zsolnai kerület Vágbesztercei járásában.
Vágbeszterce része, a központtól 3 km-re északkeletre a Vág bal partján fekszik.

1910-ben 487, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel.
A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Vágbesztercei járásához tartozott.
Határában a falutól 3 km-re a Vág bal partján található a Manini-hasadék keskeny, alig pár méter széles sziklaszurdok a Manin völgyében. A sziklák oldalában ásványvízforrás fakad.
(Forrás: Wikipédia)



  Zsolnalitva

Zsolnalitva (szlovákul Lietava): falu a mai Szlovákiában a Zsolnai kerület Zsolnai járásában.
Zsolnától 9 km-re délnyugatra fekszik.

Várát egy ószláv erődítmény helyén Balassák építtették a 13. század második felében, majd 1321-ig Csák Mátéé. A 15. században a Szapolyaiaké lett, akik reneszánsz stílusban bővítették. 1528-ban Ferdinánd hadvezére Katzianer ostrommal foglalta el és felgyújtotta. Később rendbehozták és az újabb ostromot már sikerrel verte vissza. Házasság révén Thurzó Ferencé lett, itt tartották a vármegye közgyűléseit. A 18. században tulajdonosai elhagyták, azóta pusztul. 1910-ben a falunak 485, túlnyomórészt szlovák lakosa volt.
A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Zsolnai járásához tartozott.
A falu feletti Várhegyen állnak várának emeletnyi magas maradványai.
(Forrás: Wikipédia)