Torda környéke és a Tordai-hasadék


 
Torda

1. rendezett tanácsu város Torda-Aranyos vármegyében a Túri pataknak az Aranyosba való ömlésénél és utóbbi folyónak bal partján, melyet át egyetlen ívü fedett fahíd vezet.

A város három részből, Ó- és Új-T.-ból és Egyházfalvából áll, melyek teljesen összeépültek. Ó-T. főterén az ódon római katolikus plébániatemplom áll, közelében a régi római castellum köveiből 1453-ban épített T.-i vár maradványai és Jósika Miklós bárónak Báthory Zsigmond korából való szülőháza, melyet 1894-ben emléktáblával jelöltek meg. A városban hét felekezetnek (róm. és gör. kat., gör. kel., ág. evang., ev. ref., unitárius és izraelita) 10 temploma van; egyéb épületei közül említésre méltó az új vármegyeháza. T. a vármegye törvényhatóságának és a T.-i járás szolgabirói hivatalának, pénzügyigazgatóságának, kir. tanfelügyelőségnek, kir. törvényszéknek, járásbiróságnak, kir. ügyészségnek és közjegyzőségnek széke; van adó- és sóhivatala, államépítészeti hivatala, sóbányahivatala, állami faiskolája, állami állatorvosa, pénzügyőrbiztosi állomása, csendőrszakaszparancsnoksága, vasútja, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Kulturális intézményei közül a vármegyei közkórház, polgár- és iparosiskola, Ferenc-rendi szerzetház, három kaszinó, dal- és zeneegyesület, olvasó nőegyesület s több más egyesület és társulat említendő. Itt jelenik meg az Aranyosvidék c. hetilap (VII. évfolyam). Lakóinak száma 1850-ben 7687 volt, 1870-ben 8803, 1891-ben 11,079, kik közt 8541 magyar, 148 német és 2297 oláh, hitfelekezet szerint 1667 r. kat., 1752 gör. kat., 733 gör. kel., 138 ág. evang., 5388 ev. ref., 1196 unit. és 203 izraelita. A lakosok földmívelést, állattenyésztést és ipart űznek, iparvállalatai közül a cellulózagyár említendő; vásárai élénkek. Az iparosok közt sok csizmadia van. Hires a T.-i mézeskalács (pogácsa) és sertéssült. A házak száma 1973. Határa 11,753 ha. A rómaiaktól művelt, de utóbb teljesen beomlott sóbányák felett sóstavak keletkeztek, melyek mellé a város (Sósbánya) fürdőt építtetett; közelében van a kincstári («aknai») sósfürdő, melyet a város bérel. Aknáiban jelentékeny a kincstári sóbányászat, mely évenként mintegy 20,000 q kősót eredményez 160,000 frt értékben; a sót öt aknában fejtik.

Története. Már az őskorban lakott egy ismeretlen népfaj a magasan kiemelkedő Hesdát hegyvonalán. Később az alantas ormok is benépesültek; de az őstelepesekről, kivéve az itt-ott feltünő gyér kőkorszakbeli maradványokat, semmi bizonyosat sem tudunk. Az, hogy a dákok idejében itt feküdt Dierna s hogy Decebal Trajanus ellen vívott csatája után itt vesztette életét, a költők meséje. Csak a rómaiak bejötte deríti fel a történelem hajnalát e szép vidéken. Egy Ajtonban felmaradt római útjelző kő tanusága szerint már Trajanus idejében (Kr. u. 110 körül) kiépítik az utat Petaissától (l. o.) Napocáig (Kolozsvár). A déli hegytetőket is mindenütt római telepek borították le az Aranyosig, hol a folyót hatalmas cölöpökön nyugvó híd kötötte át megerősített hídfőkkel. Épületeik és útvonalaik fölismerhető helye, a vizvezeték romja Szinden s Koppándon, sóbányájok T.-tól keletre és kőbányájok Szind felett máig fenmaradt. A T.-hasadék flóráját ők gazdagították délszaki ritka növényekkel s a Szind felőli meredek bérc Trajánvára és a T.-i Tündér, Leányvár letünt hatalmoknak a nép előtt is beszédes emléke.

A beköltöző magyarok az egész vidéket lakatlanul találták, bizonyítják ezt a helynevek, melyek közt idegen keresve is alig akad. Az új betelepülés a Szamos- és Marosvölgy felől történt. Legelőbb a római hídfőt szállták meg, gyepüt vagy palánkot állítván melléje, miből később T.- vagy Szentmiklósvár épült. Kevéssel odább Egyházfalva keletkezett a nagy út két felén, temploma a mai megyeház előtti téren állt. A Rákos patakon túl a keresztes urak birtoka terült el, temploma a mai megyeház előtti téren állt. A Rákos patakon túl a keresztes urak birtoka terült el, templom és kolostor a későbbi kastély helyén. Az akna felé a német vendégek terjeszkedtek. Ezek foglalták el a római várat is a nyugati hegytetőn (Saxodonia). Az ipar és sóakna mívelésére hivták be őket talán a torockaiakkal egy időben. Külön biró alatt, saját törvényeik szerint éltek; csak a XIV. sz. végén olvadtak be végkép a magyarságba. A szászok bejötte előtt is élénk bányászat folyt a mai Sósbánya (fürdő) helyén. A mongoloktól 1241. elpusztított Udvarnoktelek magyar lakói a szabad ég alatt vágták a sót s tengelyen szállíták s talán vizen is (az Aranyoson s Maroson) a régi rómaiak példájára. A vad határszéli lakóktól, besenyőktől és kunoktól sokat szenvedett e keletnek fekvő vidék, tanui a Szent Lászlóról fenmaradt legendák. A mongolok visszavonulta után is Rogerius egy árva lelket sem talált itt keresztül való útjában. IV. István és III. Endre látják el a visszatért vagy újonnan betelepült lakosságot új kiváltságokkal a T.-várban elégett régi szabadalmak helyett. A most már egyesített város gyorsan felvirágzott s a keresztesek birtokán túl északra egy egészen új városrész, Új-T. keletkezett.

A fel- és alvidéket összekötő utak csomópontján feküdvén, T. további emelkedését és hanyatlását is e helyzet befolyásolja. Mint Erdély legrégibb, sőt egyedül tiszta magyar városa, csakhamar a keleti részek középpontja lesz s a Keresztesmező mintegy Erdély Rákosmezeje. T. lakossága ingyen sót kap, csakhogy a tanácskozásra ide gyült rendeket szállással és élelemmel ellássák. Az ellenségre készülő hadak is legtöbbzör az Arnyos-melléki kies térségen gyülekeztek. Itt találak mustrára Aranyosszék s nem egyszer az összes székelység fegyverfoghatói. Már Kun László tábori országgyülést tart s hadakat szed fel a kunok űzésére. 1538. a fellázadt pórság ellen itt kötik, 1505. itt erősítik meg az erdélyi három nemzet unióját. 15ű456. innen indul Hunyadi, a legnemesebb magyar, utolsó hadjáratára. 1467. innen fékezi meg nagy fia a fellázadt erdélyi főurakat. A mohácsi vész után Gerenden, a tér keleti részén, tartják az első önálló országgyülést, mely Erdély védelméről intézkedik. 1542. Buda eleste után, a Keresztesmezőről bocsájtanak fényes küldöttséget Izabella meghivására s a külön fejedelemséget megalapítják. 1544. már a csatolt részek is részt vesznek az itt tartott országgyülésen. 1454., 1458. és 1552. a vallás ügyében hoznak szabadelvü határozatokat, 1557. törvényesítik a Luther, 1564-ben Kálvin, 1568. Dávid Ferenc vallását s törvénybe iktatják Európában legelőször az értelmi felvilágosodás alapját, a vallásszabadságot. 1572-ben a Báthoryakkal fellépő kat. visszahatás már korlátolni kezdi a vallásújítást. 1579. itt fogatja perbe a fejedelem Dávid Ferencet s itt irja alá az országo felforgató jezsuiták behivását. Az 1594-95-iki T.-i országgyülés még ellene szegül Báthory Zsigmond vészes politikájának. A reá következő országos zavarokban, Báthory Zsigmond s Endre bukása után, a nagy Csáky István a Keresztesmezőn gyüjti össze Erdély erejét, hogy az áruló Mihály vajdával leszámoljanak. A Básta segélyével felülkerült bitorló T. kétszeri felgyujtásával torolta meg a miriszlói kudarcot; 1601 aug. 19-én azonban őt is lesujtja a Létom alatt a hozzá méltó cimbora. Majd Báthory Zsigmond újabb bejöttekor T. polgárait is kardra hányatta Básta az ó-T.-i kastélyban és az új-T.-i templomerődben. Csak Bocskay alatt kezdette a szétfutott maradék lakosság újra visszaszállingózni.

1609. új szabadalmakkal látja el az utolsó Báthory a hamvából alig kikelt várost. 1613 őszén a Bethlen Gábort behozó Szekender pasa üt tábort a Keresztesmezőn. A következő évben megerősíti T. kiváltságait az új fejedelem s a még mindig puszta Új-T.-t 332 túlnyomóan ref. vallásu palotás vitézének adományozza, egytől egyig megnemesítvén őket. 1636. I. Rákóczi György a Keresztesmezőről intézi trónja védelmét Bethlen István támadása ellen. 1644. is itt szervezi seregét, hogy a linzi békét kivívja. 1658. a szerencsétlen lengyel expedició után T.-t is felégeti a tűzzel-vassal pusztító társaság s a környék népét rabszijra fűzi. Csak kevesen menekülhettek el a havasokra s a T.-hasadék barlangjaiba. 1569. a török lepi meg és dúlja fel a megmaradt romokat. Ugyanez évben Lugos és Karánsebes lakóit, 1665. a nagyváradi őrséget telepíti az országgyülés az üres telkekre s 1668-ban Apafi a váradi menekültekkel együtt Ó-T.- t is megnemesíti. 1672. már a kuruc mozgalom vezérei tanácskoznak T.-n s innen indulnak erdélyi önkéntesekkel Kővár vidékére, hogy megkezdjék Máramaros és Szatmár felé beütéseiket. 1692 febr. 20-22. itt utazik keresztül Zrinyi Ilona száműzött férjéhez. 1693. itt egyezkednek a prot. rendek a templomot és iskolát követelő katolikusokkal s itt hirdetik ki az ország előtt a Leopoldi diplomát, mely az önálló fejedelemségnek véget vetett. Sokat szenvedtek a T.-iak a Rákóczi szabadságharc idején is. Többször rájok gyujtották a labancok házaikat s 1707. városuk újra merő romhalmaz lett. Hideg ősszel lóra, szekérre kaptak s a megint pusztitva kezeledő Rabutin elől elmenekültek a félreeső Szilágyban s Szatmárban és Szabolcsban ide-ode vándorolva töltöttek el negyedfél keserves esztendőt. Csak 1711 tavaszán tudtak ismét visszatérni, hogy városukat helyreállítsák. 1759-ben még egy utolsót lobban régi dicsőségük: a 127-iki történetileg ismert országgyülést tartják falaik közt. Hogy ennél többet nem tartottak, okai a megváltozott idők és a város rohamos elszegényedése a sokszori nehéz megpróbáltatás után. De azért 1848-49. is derekasan megállták helyöket. A 75. honvédzászlóalj T.-i nemzetőrökből alakult. A 11., 22., 30. és 134. zászlóaljban is számos T.-i szolgált. Azonkivül egy vadászzászlóaljjal tartották féken a havaskörnyék lázongó oláh lakosságát. Sokan elestek a csatatéren, a havas cernirozása is sok áldozatot kivánt, többen börtönbe kerültek, nem egy bujdosóvá lőn és csak igen kevesen tértek vissza a zsibói és dévai fegyverletétel után a T.-i ingremiátusok közül családi tűzhelyökhöz.

2. T., nagyközség Torontál vármegye törökbecsei j.-ban, (1891) 4035 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 3. Bihar-T., kisközség Bihar vármegye T.-i járásában, (1891) 1692 magyar lak., a járási szolgabirói hivatal széke, posta- és telefonhivatallal és postatakarékpénztárral. - 4. T. vármegye, azelőtt Erdély egyik vármegyéje, melynek területe 4790 km2, lakóinak száma 152,692 volt. Székhelye T. volt. Az 1876. XXXIII. t.-c. a vármegyét megszüntette, alsó kerületét T.-Aranyos, felső kerületét Maros-T. vármegyékhez (l. o.) csatolván.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)




   
 
Tordai-hasadék

az erdélyi Érchegységet átszelő mészkőszakadék, eredetileg beszakadt barlang Torda város közelében, a régi Torda-Aranyos megyében. Keletkezését a monda → Szent László személyéhez fűzi, aki egy vesztett csata után menekülésre kényszerült, s amikor üldözőinek fejszéi már-már elérték, imájára a király háta mögött a roppant szikla ketté hasadt. – Hasonló → eredetmagyarázó mondák, legendák más népeknél is ismertek, történeti személyek kultuszának emlékei, így a Rajna vidékén Nagy Károlyénak. A Tordai-hasadék mondája a vidék más László-mondáin is nyomot hagyott, hatásával magyarázzák Szent László pénze mondájának itteni sajátos átalakulását (nem a kunok dobálják el üldözés közben a rablott aranyakat, hogy gyorsabban haladhassanak, hanem a király az, aki aranyai elszórásával kihívja a kunok kapzsiságát). A hasadék mellett Szent László lova lábnyomát, patkója nyomát is mutogatják, a 17. sz.-ban a patkószegek nyomát is látni vélték. – Irod. Kővári László: Erdély földe ritkaságai (Kolozsvár, 1853); Holik Flóris: Szent László-mondáink és Compostellai Szent Jakab (Kath. Szle, 1923); Berze Nagy János: A Szent László pénzéről szóló monda népmesei kapcsolata (Ethn., 1925).
(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)




   
 
Túri hasadék

Torda-Aranyos vármegye tordai j.-ban, az Aranyosba ömlő Túr folyó (l. Túr [3] regényes sziklahasadéka; a folyó itt a juramészhegységet mintegy 3 km.-nyi hosszuságban töri át, festői látványt nyujtva szikláinak bizarr alakjaival. A hasadékban néhány kis barlang is van. V. ö. Czirbusz Géza, A túrkoppándi hasadék (Földrajzi Közlemények 1890. évf.).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)




   


Néhány az interneten fellelhetô link amely érdeklôdésre tarthat számot.




Fotók Torda környékérôl és a Tordai-hasadékról


Néhány kapcsolódó link


 

  Borbély Sándor írása, Turisták Lapja, VI. évfolyam 6-9. szám, 1894. Junius-Szeptember,
  118. oldal

  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


A Torda-hasadék. 1)

     Jöjj, vetôdj fel újra emlékemben merész képzelmeket túlszárnyaló csodás jelenség, melyrôl a költônek ihlett ajka szól, 2) hadd mondjak rólad én is szépet, szépet, mint csak tudnom lehet, hogy még az is, ki messze van, fölkeressen, megszeressen s emlékében maradj mindig.

     Gyermek valék, midôn e helyet elôször láthatám, azóta többször fel kerestem ifjúi vágygyal s megszerettem én is a férfi állandó szeretetével.

     Túl a bérczen, Királyhágón, Erdély kies belsejében

  "mintegy szilaj ménes sörényét lengetve
vágtat a sziklákon nyugatról keletre"

az Aranyos folyó. Itt e folyó partján, a nyugatról keletre húzódó Erdélyi Érczhegység egyik nyulványában - Tordától 10 kilométer távolságra - tündöklik e hegy a rendkívüliség fényében.

     A kikeleti hóvirág korai megjelenésétôl az elsô hó leszakadtáig nap-nap után zarándokhelye ez a természet fenséges megnyilatkozása iránt fogékony lelkeknek.

     A Tordáról induló közönség két oldalról közelítheti meg: észak felé kerülve Peterd felôl vagy dél felôl Mészkô fölött. Kocsin emerre közelebb, de arra könnyebb, járhatóbb. A kirándulók nagyobb raja a délirányba indul el, emerre menjünk hát mi is.

     Két órai derék séta Tordáról elég, hogy Mészkô fölé s Szôkedombra érjünk, honnan a Geszteg (Székelykô 3)) ôsz fejére, a régi Aranyos-szék faluira s szép lapálya, a történelmi nevű Keresztesmezôre széttekintést nyerhetünk. Míg e kilátás délre s részben keletre és nyugatra szól, egy északra tett fordulat a meghatványozott pompának fenséges képét tárja fel elénk, a melytôl elbűvölten szögezzük tekintetünket reá és ha volna szemünk száz is, ott felejtnôk valamennyit.

     Elôttünk nyugatról keletre hegyláncz húzódik el, mely - Isten csodája-e vagy mi más erô? megtudnunk nem lehet - harántirányban tetôtôl aljáig, szélétôl egyik másikig több száz méternyi mélyre szétrepedve áll.

     Ereszkedjünk a mélybe le s útunkat folytassuk ott tovább, hadd lássuk mit rejt magában ez alvilág?

     A hegyszorosból - mintha volna Styx folyamja - tôr elô a Hesdát víze s zajt ütve eldicsekszik, hogy e hegyet ô törte volna át, s mint ki pályáját dicsôn bevégezé, a közel Aranyos folyó hullámaiban keres magának szép halált. E Styx vízén egy új Kharón evez, ki lelkeket már nem terel, csupán malmára hajt vízet s egykedvűen ôrölgeti az életet. S bár e völgyben Hades nincs, megjelennek mégis ôrei, ez alvilágnak cerberusai: molnárkutyák csoportja fogadja itt az érekzôt. Öblös hangjuk megrezegteti a völgyet s ki meg nem szokta még a borzadálylyal határos ijesztôn szép szoros mélyébe menni - omennek tartja azt.

     Pár év elôtt még omennek vélhetôk, mert út se volt. A látni vágyó elôre úgy ahtolt, ha a vízbôl kiálló sziklatömbökön ugrálni volt elég merész. Ha lába megsikamlott vagy felborult a kô, a melyre lépett, övig merült a vízbe s bár nem kívánta, megfürödni kényszerült.

     Most a patak mentén méternyi széles út vezet, a mely veszély nélkül megjárható.

     De gyorsan mennünk nem szabad. Önmagunk ellen követnôk el a bűnt, ha meg nem néznénk minden helyet, melyhez a nép naív lelke csodás dolgokat csatol. A rendkívüliség okát az ész megérteni erôtelen, de mert tudatlanul a lélek nem pihenhet, szárnyat ölt a képzelet s merész vonásival az Úr remekművét színezni ô is segít. Im! elôttünk egy széthasadt hegy áll. Hasztalan keressük az okot, miért repedt meg így e hegy? A nép azonban hisz s mert mi biztosabbat nem tudunk s szebbet ki nem gondolhatunk, hallgassuk mit regél a nép.

     Hajdan egy volt e bércz - így szól a rege - de Isten csodát tôn Szent László királynak kedveért. E királynak egykor a kúnokkal ütközetje volt. Csatát vesztvén, csapatja üldözôbe vétetett s már-már megejté ôt is az ellen, midôn e bércz fokára ért, ugrott nagyot lovával eyget, s ím mögötte megrepedt a hegy! Míg az ellen túlnan álmélkodva, tétlen áll, ô a szembeoldalon az Úrnak hálaszót rebeg.

     Még gyermekkoromban hallám e szép regét, de másra, újra vágyva még, megkérdezém a molnárt is (kinek oláh a nyelve s érzületje is) vaj' tudna-e e hegy felôl rég történt dolgokat beszélni?

     "Haj uram! - felelte ô - régen! de rég történt a' még! - tán kétszáz éve is van annak: Alexandru vitéz vezér táborba szála itt s mert az ellen meggyôzte ôt, futni kényszerült, akkor hasadt el így e hegy."

     - És tudja-e, ki volt e nagy vezér, kit mond Alexandrunak? - kérdeztem ôt tovább.

     - Hogyne uram!? kinek képe (így) Fehérvártt a kôkapun lovastul együtt látható, kinek Ducipál volt lova. 4)

     Még mielôtt a szorulatba mennénk, hogy ha jobbra nézünk, egy pinczéhez hasonló kôcsomó - mintha emberkéz rakta volna - tűnik szemünk elé, a melyrôl így beszél a nép:

     A Vágottkôben - mert ez a neve - fénkôt 5) nyalva tündérek laktak egykoron: kincset ôriztenek. Nagy vasajtó zárta ôket, mely hét évben egyszer nyílt csak. Történt egyszer: megnyílott a nagy vasajtó s a tündérek el-lementek játszadozni a patakhoz, hol egy pásztor kecskenyáját furulyázva terelte.

     Szóba állva a juhászszal ily beszéd keletkezett:

     - Kik vagytok ti szép kisasszonyok!? Még mióta kecskéimet ôrizem e völgyben látni soh'sem láttalak!

     - Mi tündérek vagyunk - feleltek ôk. - És ki vagy te? Mondd nekünk.

     - Kecskéket ôrizek, szegény pakulár vagyok.

     - No, ha szegény pakulár vagy, látod azt a nagy vasajtót, nyitva van még, nyitva is elsz, ott lakunk mi, kincset ôrzünk, menj be abba s annyi kincset hozz ki onnan, mennyit elbírsz, de csak egyszer! - jól jegyezd meg!

     A kincsszomjas ember el-bement s tarisznyáját megtömte jól, de mert telhetetlen volt a lelke, újra visszatért, reázárult a nagy vasajtó s örökre ott maradt.

     Im' a nép igazságérzete! A Dinom-Dánomországba csak úyg könnyű szerrel bejutni nem lehet s ha van talán esély, hogy Eldorádó fogadja a dologtalant, a nép igazságszolgáltatása a hôst önönmaga hibáival buktatja el a czél elôtt. 6)

     A szoros szájáig ily költôies hangulat vezet.

     Elôttünk zárva látszik az út, két oldalról pedig magasba nyuló sziklafal emelkedik, menekvés hátra van csupán, de a szomjas lélek mégis elôre tör, mert az ôrs, a szem immár megvesztegettetett. Az égbe nyuló sziklaszálak fantasztikus alakzata lelkeinket fogva tartva, bűvös erôvel hat reánk.

     A szédítô magasban, hol szédeleg a szem, ha feltekint, pásztorfiuk ôrzik marháikat s ha a vásottság egy-egy kavicsot a mélybe dobna le, égzengéshez hasonló zaj hulláma tölti be az ôrt s a lent járó utas megrettenve húzódik el egy sziklafal alá, hogy élte roncsát megmenthesse így.

     Ott a patak szűkebbé lesz, sziklák közé szorul s tovább haladnunk már-már nem lehet, mert az utat örvény nyelte el. De im' a szikla oldalában, mintha lábnyom volna látható! Valóban lábnyom az, mely kivájta a követ. Arra lépve áthaladhatunk e szédítôs örvény fölött, hogy odább haladva az ég felé tekintve fel, fölülrôl fogjon el a szédület.

     Itt pár ölnyi szélesség csupán s mindössze néhányszor hosszabb az útvonal, a mely határt szab most a látásunknak. templom szentélye ez: keskeny, rövid, 400 méternyi mély üreg! Köröskörül csupán csak szikla látható. Szemünk az égre néz s Istent keres. Keblünket a fenség borzongató érzése fogja el, miségünk szemerbnyi voltát kétségbeesve látjuk itt. A sziklamélyedésekben egy-egy bagoly huhog, a csúptetôn vércsék iejsztô hangja szól s fejünk fölött, a hol az égnek csak kis, rövid, keskeny szalagja néz reánk, prédára vágyó lomha saskesely kering.

     Borzongató a tájék itt, gyerünk odább, hol szelídebb égboltozat hajol reánk.

     Tovább haladva egy, több száz méter magas, merôben függélyes fal kelti fel csodálatunk; ott pedig orgonasípok módjára égbenyuló sziklatömbök daczolnak az ég villámival. Mellettük merész magasban három kôóriás - az ég, ha tudja, hogy mióta - koronát tartva áll, tán hogy fölavassák vele a jövendô sziklakirályt. A Bajkacsűr is ott mered az ég felé, de benne csak a szél s vihar és az orkán szórja a követ.

     A gyermekes nép izgatott kedélye itt e helyen kincseket keres s bárha róla meggyôzôdni volt elég oka, hogy Dárius a kincseit másutt rejtette el, a hitében él tovább.

     Balra egy patakba nyuló nagy követ mutatnak, melyet - bár a víz locsolja, még fehérre nem mosott - szájra kelt a monda róla: Pásztorfiu fenn az ormon kecskéket ôrzött, közülök egy sziklák közé rekedt s hogy megmentse ezt, utána ment, de lába megcsúszott, vérét a szikla nyelte el, testét a saskeselyű szedte fel.

     Egy kôomladék van ott ma is, de jaj, ki arra merne lépni, mert bárha volna élte több is, meg nem mentene egyet is.

     Pár száz lépésnyire odább újabb örvény kereng, neve Danyilla-tó. A szűk szoros 1-2 ölnyi már csupán, a csendes, állni látszó víz a sziklához simul s útunk újolag zárva. De a merész, ki eddig elhatolt, pár lépést ha lép tovább a sziklába vájt nyomon, túllépte a veszélyt s jutalmul a jobb s bal oldalon két várszerű üreg, a Bajkabarlang 7) néz le fennrôl.

     A víz színétôl mintegy 20 méter magasra, egymástól kétannyira farkasszemekkel néznek össze. Szájukat még a régi zord idô kettôs kôfallal zárta el, mely megmaradtn idáig, innen a hangzatos vár még ma is. E barlangok 100-100 lépésnyi mélyre nyulnak, ott a sziklaház megkeskenyül, sötétség borítja be s lábunk alatt forrás fakad, mely visszatérni kényszerít. Ezt mondhatnók a másról is, mely túlfelôl nyugatra tart. A képzelem azonban hinni véli még, hogy itt emebben csúszva-mászva elmehetni messze mélyre, tán Toroczkó tájáig s bukkanánk egy tóra is.

     A mint a külseje mutatja, hajdan mindkét üreg erôsség volt.

     A kún sergek portyázó csapatja egykor felkereste ezt a várat, bevenni mindazáltal nem bírá. A monda azt beszéli, hogy Keme, a kún vezér, a bennszorult magyar sereggel boldogulni máskép nem tudott, éhségpróbára fogta ôket s a kis csapat már-már feladni kényszerült a várat. Alku kezdôdött. Kemény feltételt szabott Keme, kívánva összes kincsüket s reá a legszebb hat leányt. Elment a hat leány, vívén a kincseket, hogy megmentsék sokaknak életét; de vitt magával rejtve mindenik még egy gyilkot is, hogy bosszút álljon ellenén s a becstelenségtôl megóvja önmagát. De im! midôn az ellen táborába értek s a vad vezér elôtt Kendi, magyar vezér Ilon hugának bűbájos arcza feltűnik, a hódítóból egyszerre hódoló leszen s a bôsz vezér rabként veti magát a lány elé; keresztény hitre tért maga s kereszténynyé lôn serge is.

     Azóta háborús idôkben biztos menhelye volt e vár az itt közel lakóknak. A gazdag féltettebb kincseit e várba hordta fel, a védtelen itt védte életét; Bajka kurucz vezér guerillaharczait e várüregbôl folytatá, kirôl a barlang is nevet kapott. És itt e vár körül folyt még le annyi harcz, omlott még annyi vér, mirôl a történet mit se tud.

     A költô is bejárta ezt a tájt s képzelme fényénél a mult való küzdelmeit regényes képbe 8) írta le, hogy azt is tanuljuk megbecsülni, a mit Klio még fel nem jegyezhetett.

     Leszállva innen újra, a patakból százados kô tartja fel fejét, mutatva az irányt, a melyre útunk elvezet. Ki tudja hány ezer láb lépett e kôre már, mióta megnyílott e hegy, mert ki erre jár, csak erre lépve érhet rajta túl. De a megpróbáltatásoknak ezzel vége van, a fenséges hatást is szelídebb érzelmek hullámzása váltja fel: kiértünk a szorosból s egy szép lapályon, zöld vetéseken pihen szemünk. Peterd falu lakói gyôzedelmeskedtek a természet felett: igába hajtva földet és vízet, hogy buzát adjon az s ôröljön ez nekik.

     Im' it a kétezer méternyi regényes útunk megszakad, mögöttünk zárva már a kép s a természet e misztikus műhelyébe tekintenünk alig-alig lehet. A pázsitos oldalon ledűlve, még egyszer visszanézhetünk s lelkünk gyönyörtôl ittasul. A szoros végén kapu emelkedik - nem emberkéz emelte azt - a természet műve, kôbôl alkotva meg. A Bajka vár lakója felhasználta a természet ez önkényes ajándokát: a kôkaput kifurta, véste, vájta s eltorlaszolta véle önmagát, hogy meg ne ejtse ellensége ôt.

     A kôkapun a sark helye meglátszik még ma is.

     És látni ott egy óriást a Bajkabarlangon felül, a mint parancsolón lenéz és ôrizi e hegyszorost. Megkérdém a föld népét, ha tudja-e a sziklaóriás miért, mióta áll magában ott?

     - Uram - felelte ô - régen, midôn a Bajka várban tündérek laktanak s midôn e várakat ezüst híd kötötte össze, a melyen egybôl másba jártak át, a tündérek közül egy - bár ez tiltva volt neki - szerelmeskedett egy pásztorifjuval s bűntetéseül örökre érzéketlenné leve, szoborrá, sziklakôvé változott.

     Ha szomjazunk, a jámbor földmíves az áhítatnak hangján mondja el, hogy midôn Szent László hajdan itt kúnokkal vitt csatát, szomjas lôn ô és serge is, de mert akkor vízet még nem talált, a tikkadságtól egy fa árnyékába ült s csákóját a földre téve le, azon szent helyen 9) hármas vízű forrás fakadt, tiszta gyöngy, a melybôl szomjunk oltható.

     Megihletôdve hallgatám a népnek egyszerű fiát, a mint gondolkodásának naív világa felderül s a mint a romlatlan kedély érzelmével - úgy miként adák neki az istenek - magasztalásra kel a nagynak szellemeért.

     Ha eddig eljutottunk, búcsút inthetünk a völgynek s tartsunk most a hegyre fel.

     Megmondani bajos lehet, hogy melyik hegytetôn, nyugatfelôl vagy ellenoldalon, láthatni-e szebbet, többet. Mert egy napon mindkét tetôre érnünk nincs idô, induljunk keletre fel, az út emerre kevésbbé testtörô, mint szembe véle nyugaton, a hol a tüskén, bokrokon s mohos kövön csak edzett lábbal mászhatunk.

     Másfél órai kúszás után a hegytetôn vagyunk, a honnan Erdély belsejébe s Biharba messze láthatunk: Szeben, Brassó havasai s a Réz-hegyeknek ormai tisztán megláthatók. De im' a míg szemünk a messze tájakon kalandoz, alattunk tátong borzadályos mély üreg s erünkben fagyni indul már a véwr, oly hideg borzongatón félelmes itt e hely, 400 méterre lent ezüst habot hömpölygetô, fékevesztett víz rohan. A tulsó oldalon lépten-nyomon egy-egy üreg szájtátva néz reánk, mintha mondaná: miért e bámulás? nincs még ok reá elég! ha rejtekembe jônétek, akkor volna mit csodálnotok.

     Az innensô oldalon a Kéményseprô üregre bukkanunk. A nép azt hitte szentül, mémelyki most is azt hiszi, hogy Dárius a kincskirály e sziklákba rejtette kincseit. Kiss János, a vakmerô kéményseprô a kincseket hogy kiszedje, onnan (még gondolatnak is merész!) kötéllel bocsátkozott a mélybe, de ott rekedve, ott hala. 10)

     A sziklatömbökön, melyek között a vakmerô lement, ma elszórtan áll egy-egy szál fenyô s a szél szeszélye játszik véle. A nép hitében rozmaringbokor az, mely - midôn a nagy király átugorta ezt az űrt s a lendülettôl hátra dülve, a rozmaringszál, melyet csákója mellett viselt - egy sziklára hullt alá, ott megfogamzott s lett belôle e bokor.

     A tulsó oldalon (nyugaton) a kétkedôknek kedveért ma is mutatják még azt a helyet, hol Szent László serge állt, s a hol lovuknak lábnyoma mészkövekbe egy könyöknyi mélyre nyulva, csalódásig hűen, tisztán, - száz meg száz is látható.

     A csodás megszabadulás emlékére a helynek király erdôje lett neve s a néphit szerint a szent király oltárt emelt a hegytetôn. A mongol horda széthányta azt. Késôbb oláh papok, kalugerek éltek itt, de mert szabadságharczunk idején a szent királytól e megjelölt helyen ellenség ütötte föl tanyáját; honvédeink el-kiűzték ôket szerteszét s a kolostorból kövön kô nem maradt.

     A harczi lég lecsendesült, az ellenség fegyvercsörrenése ma már zajt itt nem üt s a néma táj nyugalmát semmi sem zavarja most, hacsak kirándulók újongó kedve nem s a nyájat ôrzô pásztorok, a mint veszôdnek nyájaikkal.

     A lejtô déli oldalán szelídülni kezd az átmenet s a terméketlen mészalapzatot kövér humus takarja be, a melybôl felnövelkedett több század év elôtt a Király erdôje. Ez erdô, miként diadém a fej körül, borítja be a hegy homlokzatát. A szeszélyes alkotásu hegy még egyszer megpróbálkozik az erdô sűrűjébôl kitörni önmagát s végsô erôjét megfeszítve, egy megkapó szegélyt mutat s egy kiálló éles párkányzatban halad el messzire, de mert erôje elfogyott megadja önmagát: több öl magasból alá bukik s az erdô fái ellepik.

     Miként a természetnek e szeszélyes gyermeke fantasztikus játékában kimerülvén, völgybe ér és megpihen: akként pihenni vágy' az ember is, mert kifáradott a lélek s törôdött már a test.

     De vissza még se térjünk addig, míg fel nem keressük a ritka szépségű Saxifraga Rochelianát, az Ephedra Monostachiát s hogy többeket ne mondjak: a Ferulla Sadlerianát s vigyük emlékként otthonunkba, mert ily növények csak Dalmatiának tengerpartjain s az Uralhegy lejtôin találhatók.

     És mondjuk el a többit is: miért keressük fel e hegyszorost.

     Istent, ki nem tanult ismerni vagy elfeledte tán, e helyre jöjjön el s hatalmas alkotásait szemlélvén, önmagába tér: kebelében érez dobbanást s e dobbanásban ott van Istene. Lelkünk, ha szenvedett sokat s komorság rabja lett, s ha tán legszebb érzelmeink helyét ridegség foglalta el, zarándokoljunk el ide, a hol a szívebn érzelem kél s magunkkal itt kibékülünk.

     Ha gyönge testet hord a lélek s vonszolni már kifáradott, e helyre hozza el, a hol a tiszta lég s a tiszta víz megedzi annak izmait s éltet újat önt belé. A turista is, ki teste s lelke mérlegét fenntartani s a meglevô erôt fokozni czélul tűzte ki - keresse fel e hegyszorost, a hol kitágul a tödô s aczélos lesz a láb s a kar. A természettudós szobáját hagyja el s a föld csodás alakzatát, a Kôzetek nemét, az ásványok s a ritka szép növények ezernyi válfaját itt kutassa fel. A rege-, a mondakedvelô, kit érdekel a nép, a mint ez naív hitében megnyilatkozik, ereszkedjék e mélybe le s kerüljön túl a bérczre fel: útjában annyi kincset felfedez, a mennyit Dárius sem rejte el.

     Megjárva ezt a tájt, szívünkbe s elménkbe zárva, annyi szépet elviszünk, hogy két emberöltôn sem felejtjük el soha.


1) Némelyek, sôt sokan tordai hasadéknak írják. Én azonban sajátosabb geográfiai elnevezésnek vélem a Torda-hasadékot s annyival inkább merem alkalmazni is, minthogy Tordán kivétel nélkül mindenki így szokta mondani.

2) Jókai két ízben.

3) Toroczkó fölött.

4) Egy kis jóakarattal megérthetjük, hogy szerinte Nagy Sándor az, ki a gyulafehérvári várkapun látható s III. Károly magyar királyt ábrázoló lovas szoborra ült. A Ducipál história pedig valószínüleg úgy keletkezett, hogy képzelme Decebált felültette Bucephalusra; ez pedig, mert nem szokott hozzá, úgy vetette le magáról, hogy kitört keze, lába Decebálnak s lett belôle Ducipál.

5) Fénkô - fenôkô, melyet a kaszás használ.

6) (V.ö. "A szegény ember három kívánsága" cz. népmesével.)

7) A kik írtak e barlangról, azok Balyika, Balika várnak mondják. E név így okvetlen oláhos. A szomszéd Mészkôn és Szent-Mihályfalván pedig ma is élnek magyar, unitárius Bajkák, kik a mult századbeli Bajkával egy ágból valók, azért írtam e nevet én is Bajkának; különben a nép is így nevezi.

8) "Egy az Isten" cz. örökbecsű regényében.

9) Azon szent helyen, nem az elsô értelmében veendô a szent szó, hanem épen ott, azon a helyen értelemben.

10) A Kis János esete tény, a mint azt a Magyar Hírmondó is közzé tette 1780-ban. E kéményseprô bátoríttatva a rábeszélôk könnyelmű tanácsától s elcsábíttatva a található kincs fényétôl, vasmacskák s kötél segítségével leereszkedett a kincsekkel telinek vélt üregbe. Ott valahol úgy beszorult, hogy sehogysem mozoghatott. A segítségére menôknek, kik húzták fölfelé, azt kiáltotta volna: "Ne húzzatok, mert többen húznak lefelé!" A felesége hasztalan járt ki élelemmel hozzá, mert ô fejjel lefelé lévén, táplálékot sem vehetett magához. Étlen-szomjan hét napig kibírta s akkor meghalt. Ez esetet Gyöngyösi János új-tordai református pap (kortársa), ki az alkalmi verselésnek kedvelôje s a leonin-formának nagy mestere volt, nyomban megírta, melyet érdekességénél fogva s a közvetlenebb meggyôzés okáért ide iktatok:

  Torda felett egy hegy hasadott meg. Ez egy bizonyos jegy
   Tégedet a nevezett kincskamarára vezet.
Keskeny üreg mélyén vagyon itt. Oda közbe kevélyen,
   (Hogy nem félti fogát!) Kis lebocsátja magát.
Ostoba bátorság! Harminczkötélnyi szorosság;
   Nagy dolog addig elé elverekedni belé;
Tétova fordulván s az üreg derekára szorulván
   Hét napokig nyomorog, sír szeme, könyre csorog.
Szomjuhozás, éhség megölék. Óh, kínos egészség!
   Melynek alatta halál rést az ölésre talál.
---   ---   ---   ---   ---   ---   ---   ---   ---   ---   ---   ---
---   ---   ---   ---   ---   ---   ---   ---   ---   ---   ---   ---
Egybe szerencsének fia lett, hogy az ô tetemének
   Márványból hasadott kô köze boltot adott.
Fennmaradandó hír! Kéményseprônek ez a sír,
   Melybe rekedt eleve, herczegi boltja leve.



Borbély Sándor (Aranyosrákos, 1866. jan. 14. – Vác, 1932. dec. 9.): gyógypedagógus. Tanulmányait a bp.-i Pedagógiumban végezte, majd a tordai gimn: ban tanár. 1890-től a váci siketnéma-intézet tanára, 1899-től ig.-ja volt. 1905-ben a váci intézet mellett megszervezte az előkészítő isk.-t (siketnéma-óvoda) és 1908-ban tagja lett a gyógypedagógiai orsz. szaktanácsnak. Eredményes működést fejtett ki gyógypedagógiai intézetek fejlesztése, a gyógypedagógiai tanárképzés megreformálása terén. Szerk. a Siketnémák Közlönyét (1902); a Siketnémák Képes Lapját (1911-1918). – F. m. Emlékkönyv a siketnémák váci orsz. intézetének 100 éves fennállásának ünnepe alkalmából (Bp., 1902); Tanterv és módszeres utasítások a siketnémák iskolái, intézetei számára (Bp., 1906); A magyar siketnéma oktatás bibliográfiája és adatgyűjteménye 1920 végéig (Vác, 1924). – Irod. Angyal József: Emlékezés B. S.-ra (Gyógypedagógia, 1966. 9. sz.).
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
 



Megjegyzések


   Geszteg → Székelykő
 
   Keresztesmező az Aranyos folyó medenceszerűen kiszélesedő, fátlan lapálya Tordától D-re. Területén a környező → Aranyosszék községei osztoznak. A fejedelmi Erdély idején az országgyűlésre összesereglő rendek táborhelye volt. Nevének eredete ismeretlen. Némely magyarázat szerint a termékeny síkságon az aratás után százszámra sorakozó gabonakeresztekről, mások szerint az itt meggyilkolt Vitéz Mihály fejedelem emlékkeresztjéről nevezték el.
(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
  • ... De lépjük át díszes hidján az Aranyost.

    E hidon át jutunk az emlékszentesitett Keresztesmezőre, a hol a multnak kegyelete megállapodásra késztet. A Keresztesmezőnek csak kis része tartozik ma Torda határához, annak legnagyobb része ma már el van attól szakitva; de hogy régebben egész terjedelmében oda tartozott, kitetszik az 1665-iki t.-czikk XXXVII. articulusából, mely szerint a Tordára telepitett nagyváradi exulok s velük Torda összes lakói birtokaik után eximaltatnak minden dézsma fizetéstől, kivéve a Keresztesmezőt, a mely egyébre szolgál, [A mezei hadak legelőhelyéül lett már korábban, az 1659-ki szászsebesi országgyülés végzése szerint (XVI. art.), elkülönitve.] de amely nélkül is elég bő határa van Tordának. Ekként lett a lakatlanná vált Tordának szent fiscusra szállt határrésze országos czélra elszakitva, a vele összefüggő Kiskirály-rétjével egyetemben, a mely már régi időktől fogva az uralkodó és országgyűlési követek lovai számára különittetett volt el Torda határából, illetőleg már kezdetben Torda megtelepitésekor e czélra reserváltatott.

    Az udvari ménesek ittlegelésére számos adatot találhatunk; legyen elég itt hivatkoznom Békés Gáspár egy levelére, melyben az aranyosszékiek fellázitásával megbizott Szentmihályfalvi Péternek 1573-ban irta, hogy a megjelölendő napon a fejedelem udvari ménesét – mely a tordai határon legel – rohanja meg és keritse kézre, [Lásd Erd. Tört. Tár. I. 116–124. lap.] mit Báthory István az által hiusitott meg, hogy Tordán országgyülést tartott s a Keresztesmezőre sereget vont össze.

    Különben a Keresztesmező egyike Erdély nemcsak legnagyobb, hanem egyszersmind legszebb térségeinek akár térfogatának nagyságát, akár környezetének szépségét tekintsük. Megragadóan szép és festőileg nagyszerű főleg a nyugati oldalát szegélyző havas-lánczolat, hol a tordai hasadék nagyszerű sziklakapuja és a Várfalvánál levő Aranyos-torkolat szép és változatos sziklabérczei fölött, a Toronyoldal, a Vidálykő, a Tilalmas s a mindezek fölé emelkedő büszka Székelykő fejtik ki nagyszerűségük pompáját és az emlékezet varázsát. Hisz lehetetlen, hogy a Székelykőnek hatalmas pyramisként kimagasló Várhegy nevű csúcsára tekintsünk a nélkül, hogy a székelyek mongolok felett vívott győzelmének dicsfénye ne ragyogja körül ezen, a nap oda ütődő sugáraiban tündöklő, büszke csúcsot, mely hét század előtti csodás hősiesség emlékgúlájaként emelkedik látkörünk csúcsára.
    (Forrás: Orbán Balázs: Torda város és környéke)
 
   Mészkő Mészkő (románul Cheia) falu a mai Romániában Kolozs megyében.
Tordától 8 km-re délnyugatra a Tordai-hasadék keleti bejáratától 2,5 km-re, az Aranyos folyó bal partján fekszik.
Nevét valószínűleg mészkőhegyeiről kapta. A román cheie hasadékot jelent.

1311-ben Mezku néven említik először. A falunak 1333-ban már volt temploma. 1910-ben 848 lakosából 481 román és 367 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Torda-Aranyos vármegye Tordai járásához tartozott. 1992-ben 554-en lakták, lakói többségben románok.

  • Unitárius temploma 13. századi román eredetű, 1595-ben, 1783-ban és 1931-ben átépítették.
  • Határában található a Tordai-hasadék, a Hesdát patakának 3 km hosszú szurdokvölgye. A szurdokvölgy egykori barlangok beszakadásából keletkezett, ma is mintegy 50 barlang található benne. A monda szerint a kunok elől menekülő Szent László király imájára hasadt ketté a hegy, a kunok pedig a szakadékba zuhantak. A tatár és török dúlásai elől a környék lakóinak menedékhelye volt. A bejáratánál található tornyos menedékházat az Erdélyi Kárpát Egyesület építette 1935-ben.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Székelykő A Székelykő (románul Piatra Secuiului) egy kopár hegycsúcs Torockótól keletre, a Torockói-hegység része.

A szikla nevének eredete a tatárjárás idejére tehető: az ostrom alól a falut kézdi székelyek mentették fel, akik ennek fejében megkapták a hegytetőn akkoriban álló várat és annak környékét.
(Forrás: Wikipédia)
  • ... A Székelykőnek három főcsúcsa van, a Lajos csup, vagy csegezi Geszteg, melyet kilátásunk talapzatául használtunk. Ennek eocengyüleg s augit porfirból álló sziklái sötétek, mig az ettől délre eső hidasi Gesztegnek nevezett másik csúcsa a világos jura-mészkő hullámzatos képleteit tünteti elő, pedig a két csúcs folytonosságban van, s választékukat egy alólról alig felötlő csekély begyürődésnek tetsző átmetszés alkotja. Pedig az a valóságban egy roppant mélységű sziklateknő, melynek kőzuhanyokkal telt torkolatja éppen Toroczkó felé nyilik, honnan Székelyvár árkának nevezett veszélyes ösvény huzódik hajmeresztő szirtek közt fel e félelmes sziklaszorosba. Mi ez ösvény veszélyeit mellőzük most, de azért mégis meg kell küzdenünk a sziklaszoros mindkét oldali nehézségeivel; pedig ez átmetszés oly mély, sziklafalai mindkét oldalról oly függélyesek, hogy csak bátor és az élettel keveset törödő ember tud, sziklák erezeteibe kapaszkodva, félelmes örvények felett csüngve a hidasi Gesztegre felhatolni, melynek oromszélére csovát helyeztek, mintha azt akarnák jelölni, hogy tilos az odajutás; de mivel e csovát ember helyezte oda, s mivel ottlétemkor is kecske-nyájával kellemes kolompzenét hallató pásztor legelteté ott nyájait, én az odajutást lehetetlennek nem hittem; áthágtam a tilalmat, s félórai küzdelem után a hidasi Geszteg tetején levő azon egyetlen fenyőfáról szakiték rügyet, mely ott a sziklák rétegeiben megfogamzott, mintha jelölni akarná, hogy itt a fenyvesek regiójában lépdel az útas, s a kopár sziklákon csak azért nem tenyészik a havasok e díszfája, mert nem tud termő földet találni, hova gyökeret verhetne.

    A hidasi Geszteg tetőlapja egy északról délnek lejtősülő fensik, melyben roppant kraterszerű, kerekded bemélyülések vannak, oly szabályszerű berendezés és sorozatban, mintha azt emberkéz véste volna oda, pedig azok látszólag nagy tavaknak kiszáradt medrei. A talaj itt mészkősziklából áll, alig boritja azt pár hüvelyk vastagságú földréteg; s még ez is dús füvet termel, melyet csakis sziklákon merészen szögdécselő kecskékkel lehet leétetni; mert e sziklacsúcs minden oldalról a leirt északi oldalhoz hasonló függélyes lemetszéssel bir, mi az odajuthatást ember és állatra egyaránt megneheziti. A hidasi Gesztegről a kilátás kellemesen váltakozik, a mennyiben a leirt körlátványhoz éppen azon tájrészlet csatlakozik, mely általa volt eltakarva, vagyis az Enyed háta mögött levő Pilis, a sugár díszgúlaként fellövelő Kecskekővel, háttérként a Retyezát kék lepelbe vont bérczóriásával, előtérként a nagy-enyedi patak vadon szépségekben dús völgyével. De a hidasi Gesztegen nem csak a kilátás az, mi leköt, hanem a mellett ottan találjuk a Csegezi lyukot, vagy Csepegővárt is. Igy hivnak egy vagy 50 lépésnyire bemélyülő barlangot, mely ezen hegycsúcsnak északnyugati szögletén a függélyes sziklaoldalba öblösül, oly bajosan megközelithető helyen, hogy csak a legbátrabbak tudnak, nem menten az életveszélyes lezuhanástól, oda eljutni. Ily elhelyezésben e barlang önmagában is biztos menhely volt, még biztosabbá tették az emberek az által, hogy a barlangszádát erős védfallal látták el, mely fal még most is épebb helyein 5-6 láb magasságban, 4 láb szélességben fennáll, s nemcsak teljesen elzárja a barlangnak 10 lépés széles torkolatát, hanem tovább folytatódva, a barlang egy mellékosztálya vagy inkább ablakszerű felső nyilata előtt félkör-idomú bástyát alkotva, a barlangnak ellenség általi megközelitését még most is lehetetlenné tenné, mert az oda vezető ösvény oly szédelgős helyen - 60-80 ölnyi függélyes sziklaoldalon - emelkedik fel s annyira keskeny, hogy egyszerre csak egy ember hatolhat elő; az egymásután sorban jöhetőket az egész ösvényt uralgó barlang védfalairól kővel is könnyen el lehetne zúzni. A barlangnak Csegezi vár neve - mint mondják - onnan ered, hogy ugy a mongol dúláskor, mint az azutáni kun, török, tatár és labancz járások alkalmával is, e barlang volt a csegeziek oly biztos menhelye, melyet ellenség bevenni soha sem tudott. Különben a barlangnak elől egy tágas, 6-8 öl átmérőjű terme, hátul pedig egy felfelé hatoló s vagy 20 öl hosszuságú tágas folyosója van, ugy, hogy a barlangban pár száz ember kényelmesen elhelyezkedhetett. A barlang fölepéről szép idomú stalaktitek csüngenek alá, s a barlang oldalfalait is fénylő csepegés-lepel vonja be, honnan Csepegővár mellékneve is ered. A barlangban a nagy mennyiségben heverő vastag cserépdarabok mellett nyilhegyeket, sarlóidomú bronz késeket s más fegyvertöredékeket is találtak, melyek e barlangnak még a székelyek előtti használatát kétségtelenül bizonyitják.

    Hátra van még a Székelykő harmadik, legszebb és legérdekesebb csúcsa, a Vársziklája, melyhez bizonynyal meghatva s fokozott érdekeltséggel fog közelitni mindenki, ha tudatával bir annak, hogy e csúcson feküdt azon büszke vár, melynek székelyek által védett falain megtört a mongolok hatalma, hol legyőzhetlenségüknek nymbusa csorbát szenvedett, hol oly csatákban nyilvánult a székelyek hősiessége, melyeknek győzelmi emléke egészen napjainkig fen van tartva e havasnak Székelykő és e várnak Székelyvár elnevezésében, mert azelőtt a Székelykőt Kengürthnek és a Székelyvárt Truszko vagy Toroczkó várának nevezték.

    Toroczkó vára lételéről első okmányi tudomásunk 1249-ig hat fel, mely évben IV. Béla Andrásnak, Ivanca fiának azon kitünő szolgálataiért, melyeket a haza vészének idejében kedves fia István részére tett, nevezetesen Turuch várában, nem kimélve áldozatot és fáradalmat, azt fegyveresek sokaságával védte és oltalmazta, Mangát, a Galgócz vármegyében Zsitva folyó mellett fekvő falut adományozza. 1253-ban pedig ugyanezen András mesternek, mert Turuch várát erősen épitette s még erősebben védte, Gimest adományozza.
    (Forrás: Orbán Balázs: A Székelyföld leírása (Részlet))