Untitled Document

Felvidéki bányavárosok

A selmecbányai Kálvária



	Bélabánya Bélabánya (régi nevén Fejérbánya, szlovákul Banská Belá, németül Düllen) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Selmecbányai járásban. 2001-ben 1218 lakosából 1151 szlovák volt. 1228-ben említik először. Egykor Selmecbányához tartozott bányásztelepülés. 1352-ben még Selmecbánya bányaterületének volt a része, később Saskő várának birtokosai megpróbálták Selmectől elvenni és Saskő várához csatolni, de csak a huszita mozgalmak alatt vált el Selmecbányától. 1453-ben V. László király megerősítette Bélabánya városi kiváltságait. Mátyás király 1466-ban önálló várossá nyilvánította. Ezután a korábbi hat felsőmagyarországi bányaváros közösségébe lépett, melyek egy hét bányavárosból álló szövetséggé alakultak. Később Bélabánya bányászata - földrajzi fekvésénél fogva - Selmecbányáéval szorosan összefüggött. 1572-ben szabad királyi várossá nyilvánították, a 18. században Selmecbányával egyesítették. 1852-ben ismét önálló várossá lett, de újból egyesítették vele. Ma önálló település, két-háromszáz éves bányászházai ma is állnak. A trianoni békeszerződésig Hont vármegyéhez tartozott. (Forrás: Wikipédia)


	Besztercebánya r. t. város sz. kir. város és bányaváros cimmel Felső-Magyarország egyik legszebb s legnyájasabb anyagi és szellemi műveltség tekintetében nagy haladást tett városa; Zólyom vmegyében a Garam jobb partján épült; a belvárost jobbára még kőfalak és tornyos kapuk körítik. A főutca vagy piac felsővégén a püspöki székesegyház alább a városháza; posta s a kamaraépület a zólyomvmegyei takarékpénztár, a püspöki palota, s számos más diszes épület áll; többi utcái is rendesen s városiasan épültek; régi várának maradványai még láthatók. B. Zólyom vármegye törvényhatóságának a B.-i róm. kat. latin szertartásu püspöknek, káptalannak, szentszéknek és esperességnek paulai szt. Vincéről nevezett női szerzetháznak továbbá kir. törvényszéknek királyi pénzügyi és kincstári ügyészségeknek a B.-i járási szolgabirónak, a zólyom-turócvmegyei kir. adó-és tanfelügyelőségnek ügyvédi kamarának pénzügyi sajtó- és bányabiróságnak középtanodai főigazgatóságnak pénzügyi igazgatóságnak erdőigazgatóságnak és felügyelőségnek államépítészeti és illetékszabási hivatalnak kereskedelmi és iparkamarának székhelye; van bányakapitánysága járásbirósága közjegyzősége bányaterményárudai ügynöksége, adóhivatala s pénzügyőrbiztosi állomása. Tanintézetei közül a kat. főgimnázium evang. 6 osztályu gimnázium püspöki iskola. kat. tanitóképző intézet ipariskola említendő. Lapjai: Besztercebánya és Vidéke hetilap (Ferenczy Ödön) VI. évf.; Zólyommegyei Lapok hetilap (Machold Fülöp) IV. évf. B. egyuttal élénk forgalom s ipar központja; nevezetesebb ipartelepei Harnisch és társai hajlított fabutorgyára az I. magyar posztó-és gyapjuáru-gyár (1891. 170000 frt értékü termelés). hengermalom (termelése 700 waggon liszt és korpa 1 millió forint értékben). sörgyár (5754 hektoliter). Ecetgyár, és több könyvnyomda; jelentékeny a kádár- és asztalosipar a posztó-kisipar; van azonkivül itt és a szomszéd Jakabfalván kincstári rézpőröly mely 1891. 124110 kg. tárcsarezet és 15792 kg. ócska rezet dolgozott fel összesen 110211 frt értékben. B. mint borpiac is emlitést érdemel. Van takarékpénztára és hitelegylete. Főállomása a m. k. államvasutak zólyom-zolyombrézói vonalának van posta- és táviróhivatala postatakarékpénztára. A hermaneci papirgyárral magán telefonvezeték köti össze. A Garam folyón nagymérvü tutajozás folyik. Határa 1327 hektár. B. jólétét bányászatának köszönheti melyet itt már a VIII. században sok szerencsével üztek. A XIII. század okiratai világosan tanosítják hogy B. és vidéke a zólyomi királyi vár birtokának tartozéka és egyes magyar főurak tulajdona volt. A város alapítói állítólag türingiaiak voltak; 1243. és 1244. a tatárok elpusztították de IV. Béla alatt egészen felépült s már 1255. mint bányaváros szerepelt. A magyar királyok nevezetesen IV. Béla III. András Róbert Károly. Nagy Lajos Hunyady Mátyás és neje Beatrix sokat és szivesen tartózkodtak itt. 1494. a Fuggerekre szállt kik Magyarországon nagy bányavállalkozók voltak. 1542. országgyülés volt B.-n melyen a császár és Izabella közt a béke létrejött; 1620. békealkudozások folytak a császár és Magyar- meg Csehország közt: 1615. Rákóczy hadai vonultak be. (Forrás: Pallas Nagylexikon) Besztercebánya (szlovákul Banská Bystrica, németül Neusohl, latinul Neosolium): város a mai Szlovákiában. A Besztercebányai kerület székhelye. 82 100 lakosa van (2004). Az egykori bányászváros ma Közép-Szlovákia központja, a Garam első nagy kanyarulatában fekszik. é. sz. 48°43′60’’ k. h. 19°8′60’’ A Beszterce-patakról kapta nevét, amelynek garami torkolatánál épült. A patak neve pedig a szláv ’’bystrica’’ (= gyors folyású patak) víznévből eredeztethető. Nevének utótagja ércbányáival kapcsolatos. Már a kvád törzsek is bányásztak itt ércet a hegyekben, a honfoglalás után kis bányatelepe a zólyomi vár tartozéka volt. A várost a németek alapították a 12. században. 1263-ban említik először ’’Byzterchebana’’ néven. Városi jogait IV. Bélától kapta, aki az elpusztult települést türingiai szászokkal telepítette be. A legjelentősebb bányavárosok egyike. Első erődítményei a gótikus plébániatemplom körül épültek a 14. században, a városfalakat a 15. században emelték, majd a 16. században megerősítették. Itt tartották a Buda visszafoglalása utáni első országgyűlést. 1620-ban Bethlen Gábor is országgyűlést tartott itt, amely őt királlyá választotta. 1678-ban és 1680-ban Thököly Imre serege, 1703-ban a kurucok foglalták el. 1708-ban foglalták vissza a császáriak, erődítményeit ezután fokozatosan lebontották, csak a Mészáros-bástya és a várostorony maradt meg belőle. Püspökségét Mária Terézia alapította. 1910-ben 10 776 lakosából 5261 magyar, 4388 szlovák, és 879 német volt. A trianoni békeszerződésig Zólyom vármegye Besztercebányai járásának székhelye volt. 1944. augusztus 29-én itt tört ki a szlovák nemzeti felkelés. 2001-ben 83 056 lakosa volt, 95%-ban szlovák nemzetiségű, 0,5% magyar. Gótikus plébániatemploma a 13. században épült román stílusban, az évszázadok során többször átépítetették, majd az 1761-es tűzvész után barokk stílusban alakították át. Értékes szárnyasoltárai és gótikus keresztelőmedencéje van. Városháza. Szent Erzsébet templom. Szlovák templom. Pap-bástya és Bányász-bástya. Több gótikus és reneszánsz stílusú polgárháza van. (Forrás: Wikipédia) Besztercebánya (Banská Bystrica) Besztercebánya - Banská Bystrica besztercebanya.lap.hu "*A történelmi Magyarország várai" honlapról Beszterce - Bistriţa városerődítés Beszterce - Bistriţa Várhegy Besztercebánya - Banská Bystrica Templomerőd és városfalak Középesy Gábor* fotói a "*merengo.hu*" honlapról Besztercebánya Barna Béla: Beszterce bevétele - 2004-2006.

	Hodrusbánya Selmec- és Bélabányához tartozó bányatelep Hont vmegyében, Selmecbányától 5 km.-nyire Ny-felé. Környékén jelentékeny arany-, ezüst-, ólom- és rézbányászat folyik, legjelentékenyebb bányaműve a Geramb János József bányatársulat Teremtő- és Jánostára nevü bányája, melyben 600, és a Finsterort magánbányatársulat bányája, melyben 150 munkás dolgozik (l. Selmecbánya). Van sörgyára is. H. vidéke természeti szépségekben is gazdag; a Garam völgyére nyiló Hodrusi völgy és a hegyek közt fekvő két Hodrusi-tó számos turistát vonz oda. Itt van az 1849. elesett honvédek emlékoszlopa is melyet a magyar turista-egyesület Szittnyaosztálya emelt. (Forrás: Pallas Nagylexikon) Hodrusbánya (szlovákul Banská Hodruša) Hodrushámor településrésze, korábban önálló falu Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Zsarnócai járásban. 2001-ben Hodrushámor 2344 lakosából 2189 szlovák volt. Területén már a 13. században aranyat és ezüstöt bányásztak. Első írásos említése a mai település feletti Kerling hegyen 1352-ben létezett Karlik nevű telephez kapcsolható. Története szorosan kötődik a bányászathoz. Mivel sokáig Selmecbányához tartozott többször próbálta megszerezni a várostól való függetlenséget és az ehhez kapcsolódó kiváltságokat. A török a 16. század során három nagyobb támadást indított a nemesfémekben gazdag bányák megszerzésére 1564-ben, 1576-ban és 1578-ban. 1709-ben és 1710-ben dögvész pusztított a faluban. A bányák gazdagságának híre eljutott a császári udvarba is és az uralkodó család tagjai többször is meglátogatták a községet. 1751-ben I. Ferenc császár, majd 1764-ben II. József császár és testvére Lipót személyesen látogatott ide. A termelés a 18. században érte el csúcspontját. 1600 és 1936 között számítások szerint 47 tonna aranyat és 2577 tonna ezüstöt bányásztak ki a hegy gyomrából. A település szerkezetét az magyarázza, hogy a bányászok házai az egykori bányákhoz közel épültek fel. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Selmecbányai járásához tartozott. A bányászati tevékenység 1950-ben befejeződött, de 1993-ban újra aranybányát nyitottak a község területén. (Forrás: Wikipédia) Hodrushámor (szlovákul Hodruša-Hámre) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Zsarnócai járásban. Hodrusbánya, Alsóhámor és Irtványos egyesítése. 2001-ben 2344 lakosából 2189 szlovák volt. Hodrusbánya területén már a 13. században aranyat és ezüstöt bányásztak. Első írásos említése a mai település feletti Kerling hegyen 1352-ben létezett Karlik nevű telephez kapcsolható. Története szorosan kötődik a bányászathoz. Mivel sokáig Selmecbányához tartozott többször próbálta megszerezni a várostól való függetlenséget és az ehhez kapcsolódó kiváltságokat. A török a 16. század során három nagyobb támadást indított a nemesfémekben gazdag bányák megszerzésére 1564-ben, 1576-ban és 1578-ban. 1709-ben és 1710-ben dögvész pusztított a faluban. A bányák gazdagságának híre eljutott a császári udvarba is és az uralkodó család tagjai többször is meglátogatták a községet. 1751-ben I. Ferenc császár, majd 1764-ben II. József császár és testvére Lipót személyesen látogatott ide. A termelés a 18. században érte el csúcspontját. 1600 és 1936 között számítások szerint 47 tonna aranyat és 2577 tonna ezüstöt bányásztak ki a hegy gyomrából. A település szerkezetét az magyarázza, hogy a bányászok házai az egykori bányákhoz közel épültek fel. Alsóhámor területén már a bronzkorban éltek emberek, ezt bizonyítját az itt megtalált bronzkori eszközök, melyek a lausitzi kutúrához kapcsolhatók. A falu első említése 1391-ből származik, a közeli Revistye várának tartozék faluja volt. Ekkor már 13 portája volt, mintegy 110 lakossal. Lakói, mint azt neve is mutatja a közeli bányákból származó ércek feldolgozásával, megmunkálásával foglalkoztak. 1663-ban a török rajtaütött a településen és feldúlta azt. 1664-ben a zsarnócai csatában az újabb török támadás kudarcot vallot és ezután már nem veszélyeztette tovább a falut. 1713-ban felépült a falu fatemploma, melyet Szent Erzsébet tiszteletére szenteltek és caknem száz évig szolgálta az istentiszteletek céljára. 1744-ben Klucska Kristóf a Szűzanya tiszteletére fakápolnát épített, melyet 1788-ban kőtemplommá építettek át. 1894-ben a régi fatemplom helyén épült fel a település mai temploma. A település gyors fejlődését a bányászati tevékenység fellendülésének köszönhette. 1752-ben egy gazdag holland nemes Jan Joseph Geramb települt Selmecbányára és a század végén megalapította a Geramb bányászati egyesülést. A társasáság később az ország legnagyobb bányászati vállalkozásává nőtte ki magát. A 19. század közepén már 1400 dolgozója volt. A 19. század végén és a 20. század elején a Sandrik gyár felépülése jelentett sokat a községnek. Az gyárat 1895-96-ban építették és ezüst, valamint fémfeldolgozással, használati tárgyak és ezüstékszerek, dísztárgyak készítésével foglakozott. Irtványost 1352-ben említik először. Saskő várának tartozéka volt, majd a 15. század második felétől Revistye várának tartozéka volt. Főként mezőgazdasági jellegű település volt, de lakói erdei munkákat is végeztek. 1573-ban a török dúlta fel a községet. 1676-tól a selmecbányai bányászati kamara faluja volt. 1833-ban és 1919-ben tűzvész pusztított. 1944-ben a község több lakosa csatlakozott a Szlovák Nemzeti Felkeléshez. Alsóhámornak 1910-ben 1475, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. Irtványosnak 410, zömmmel szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Hodrusbánya Hont vármegye Selmecbányai járásához, Alsóhámor és Irtványos Bars vármegye Garamszentkereszti járásához tartozott. A bányászati tevékenység 1950-ben befejeződött, de 1993-ban újra aranybányát nyitottak a község területén. Hodrusbányát és Alsóhámort 1971-ben egyesítették. Irtványost 1980-ban csatolták Hodrushámorhoz. (Forrás: Wikipédia)

	Körmöcbánya (Kremnitz), rend. tan. város sz. k. és főbányaváros címmel Bars vmegyében, hegyektől körülvett mély és szűk völgyekben, de mindamellett tetemes magasságban (550 méter) fekszik. K. egyike Felső-Magyarország legrégibb és legérdekesebb városainak. A belvárost, mely csak 40 házból áll, kerítőfalak veszik körül s ebben van a tornyos kapukkal erősített vár, a díszes Katalin-templommal, valamint itt volt a talaj aláaknázott volta miatt 1879. lebontott plébániatemplom. A főtéren áll a városháza, felette becses levéltárral és régiségekkel; közelében Mária királynő házai, melyeknek egyik (gyönyörü famennyezettel díszített) helyisége ma pálinkamérésnek használtatik. A külső városrészek újabb jellegüek, de hasonlókép nagyon érdekesek. Nevezetesebb épületeik a Lippay érsek által 1634-ben alapított ferencrendi templom és kolostor, az evang. templom, a bánykórház, a pénzverő, s a bányatisztség háza. K. ma, bár bányászata már korántsem oly jelentékeny, mint hajdan volt, egyike Felső-Magyarország nevezetesebb bányavárosainak. Van állami főreáliskolája, ipariskolája és női ipariskolája, 4 kórháza, járásbirósága, kir. közjegyzősége, adóhivatala s néhány jelentékenyebb ipari vállalata, mint papirgyár, pipagyár, papirdobozgyár, festékgyár, kő- és könyvnyomda; továbbá takarékpénztár és népbank; vasúti állomás, posta- és táviróhivatal és postatakarékpénztár. Bányászata aranyra, ezüstre s zúzóércre ma is jelentékeny, bár hajdanta sokkal kiterjedtebb volt; K. bányáiban 1891-ben 47,82 kg. arany s 214,000 q zúzóérc termeltetett; legnevezetesebb bányaművei a m. k. arany- és ezüstbánya, mely K. és a hozzátartozó Jánoshegy, Sváb, Felső-Tóti, valamint Ó-Körmöc, Szent-Kereszt és Bartos-Lehotka határában van s 625,14 ha. bányaterülettel bir, 8 km. bánya- és 2 km. felszini vasúttal, 9 zózóművel; évi termelése 153,270 q zúzóérc, 25,90 kg. szinarany- és 126,32 kg. ezüsttartalommal s 57,000 frt értékben; a munkások száma 700. A város tulajdonát képező s a kálváriahegyen levő arany- és ezüstbánya mértéke 67,96 ha., termelése 41,070 q zúzóérc és 41,113 kgr. aranyérc, melyből 837 q kovandmarát, 598 q kénlét, 8,63 kg. aranyat s 6,91 kg. ezüstöt nyertek 16,000 frt értékben; a munkások száma 150. A szt.-károlyaknai bányatársulat tulajdonát képező arany- és ezüstbánya a város DK-i részén (51,69 ha. bányamérték) 19,664 q zúzóércet, 41,8 kg. aranyércet s ebből 1093 q kovandmarát, 798 q kénlét, 7,77 kgr. aranyat s 10,36 kg. ezüstöt termel 16,000 frt értékben; a munkások száma 90. Az itteni m. kir. kohómű, mely 2 magas kemencéből, 1 zúzóból, 2 hengerfuvóból és 12 különféle épületből áll, jelenleg szünetel. Legnevezetesebb azonban a K.-i magy. kir. pénzverőhivatal, mely jelenleg hazánk egyetlen s joggal nagyhirü pénzverője, melyben évenként átlag 4-5 millió frt arany- és ezüstpénz veretik, de 1893. 72, 1894. 41 millió frt értékü pénz veretett. 1867-94. években vertek itt összesen 167,1 millió aranypénzt, 129,6 millió ezüst-, 1,6 millió réz-, 82 millió nikol- és 0,6 millió bronzpénzt. A munkások száma a pénzverőben átlag 100. A bányaművekhez a vizet Turóc vmegyéből a turcseki völgyből egy 20 km. hosszu csatornán vezetik, egy másik vizvezeték (2,3 km.) a várost ivóvizzel látja el. K.-hoz 7, tőle elkülönítve fekvő telep (község) tartozik, u. m. Kuros-Vágása, Jánosrét, Kékellő, Felső-Tóti, Körmöc-Liget, Sváb és Jánoshegy. Lakóinak száma 1857. 8603 volt, jelenleg (1891) 9179, ezek közt 527 magyar, 6484 német és 2118 tót, hitfelekezet szerint 7701 róm. kat., 1213 ág. evang. és 223 izraelita. A lakott házak száma 981. Határa 9952 ha. Története. K. alapítását a hagyomány már a 750-776-iki évek közé teszi, amikor a város közelében levő «Sachsenstein» nevü hegyen, majd a bányák jobb művelése érdekében a mai K. helyén alakultak telepek. 1335-től kezdve okmányaink már beszélnek a körmöci kir. kamaráról, melyet ekkor a királyi Foly mester, árvai várnagynak évi 800 márkáért bérbe adott. K. többször volt jegyajándokul lekötve egyik-másik kiránynénak. Nagy Lajosunk leányának, Máriának állandó tartózkodásra berendezett háza volt ottan, mely jórészben most is eredeti állapotban van, a Ringen az alsó kaputól jobbra eső, u. n. Mária-ház. Királyaink a XIV. és XV. sz.-okban sok kiváltsággal és szabadalommal ruházták fel a bányaműveléssel foglalkozó polgárságot, mely itt is a «Ringbürger» névvel ékeskedett és jogosítva volt saját házában boltot nyitni és italt mérni. A huszita háboruk idejében K. is sokat szenvedett a cseh és a királyi hadaktól, amiért azonban újabb privilegiumokban nyert kárpótlást. A város maga mint szabad királyi bányaváros szerepel, a királyi városok minden jogosítványával. Az Erzsébet és Ulászló közti háboruban az előbbihez állván, később V. Lászlónak kedveltje volt s az 1445-iki országgyülésre meghivatván, országrendi állásra jutva, elsősége meghivatván, országrendi állásra jutva, elsősége az alsó-magyarországi bányavárosok közt biztosíttatott, amint már 1405. is első helgyen említi Zsigmond királynak az alsó-magyarországi bányavárosok közösségét szervező okmánya. 1429. Zsigmond király Gara Miklós nádornak, II. Lajos 1522-ben nejének, Máriának adta, akitől Thurzó Elek királyi kincstárnok vette bérbe. A Thurzó-család a Fuggerekkel szövetkezve, hosszu időn, csaknem egy századon át gyakorolt döntő befolyást az egész bányavidékre. A hódoltsági időben a törökök több ízben megkisérlették elfoglalni a bányavidéket s ezzel K.-t is, de a szövetséges városok hadai és erődítményei megvédték azt. A XVI. sz. harcai közben a protestáns polgárság mindig rokonszenvezett Bocskay, Bethlen, a Rákócziak mozgalmaival és 1644. I. Rákóczi Györgyhöz hű ragaszkodása miatt hűtlenségi perbe is került. 1687. Thököly Imre elfoglalta a várost s az itt talált aranyból saját nevére veretett is pénzt. Politikai fontossággal a város utoljára a II. Rákóczi-féle felkelés alkalmával birt, amikor a fejedelem hadai 1705. rövid időre megszállották. Ezután vára és körfalai jelentőségüket elvesztítve, pusztulásnak indultak. (Forrás: Pallas Nagylexikon) Körmöcbánya (szlovákul Kremnica, németül Kremnitz, latinul Cremnicium): város a mai Szlovákiában, a Besztercebányai kerület Garamszentkereszti járásában. Az egykori Magyar Királyság egyik legfontosabb bányászvárosa, aranybányaközpontja és pénzverőhelye. 2002-ben 5800 lakosa volt. Selmecbányától 40 km-re északra a Bisztrica és a Körmöc-patakok völgyében fekszik. (é. sz. 48°42′0’’ k. h. 18°55′0’’) A várost sziléziai és türingiai német telepesek alapították a 12. században. Lakói 1328-ban kapták kiváltságaikat Károly Róbert királytól. A város fontossága miatt mindig a királyok kegyeit élvezte. 1433-ban elfoglalták és kifosztották a husziták. 1449-ben Hunyadi János sikertelenül ostromolta, a várost ekkor már magas kőfal és vizesárok védte. 1462-ben békekötéssel szerezte vissza Mátyás király. A támadásokat később is könnyen kivédte, 1560-ban azonban tűzvész pusztította. 1604-ben Bocskai serege előtt először nem nyitott kaput, de 1605-ben mégis behódolt. Bethlen Gábort is beengedte falai közé. 1849-ben a téli hadjárat során határában ütközött meg Görgey a császáriakkal, majd egy bányaátjárón tört át Besztercebánya felé. Védműveit jórészt 1872 körül bontották le. 1910-ben 4515 lakosából 1514 német, 1501 magyar és 1482 szlovák volt. A trianoni békeszerződésig Bars vármegye Garamszentkereszti járásához tartozott. Csak a nyugati és déli oldalon maradtak meg falai, valamint a déli alsó városkapu és a délkeleti és délnyugatii saroktorony. A város északkeleti részén emelkedő hegyen áll az 1465-ben épült Szent Katalin plébániatemplom kettős védőfallal övezve, korabeli Szűzanya szoborral. 1885-ben Storno Ferenc renoválta. Búcsújáróhely a 13. századi eredetű ferences templom, benne a Lorettói kápolna 1750 körül festett Mária-képpel. Ugyancsak 13. századi a Szent András körtemplom, amely a vár egyik régi körbástyájában van. Ez volt a vár eredeti temploma. Pénzverdéje 1450 körül már pénzverő műhely volt, ahol 700 éve verik folyamatosan az érméket. A városi múzeum a helyi bányászat és pénzverés történetéből nyújt gazdag ismertetést. (Forrás: Wikipédia) Körmöcbánya - Kremnica - Lorettói Mária kegyhelye Németh Imre írása: Téli emlék Körmöcbánya környékérôl A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség túrabeszámolója Körmöci - hegyek gerinctúra Medveczky György"*kormányblog" honlapjáról Sífutás, Skalka, Körmöci-hegység (2004. december 4.) Barna Béla* írása (Megjelent a Turista Magazin 2004/9-es számában) Európa közepén Középesy Gábor fotói a "*merengo.hu*" honlapról Körmöcbánya

	Selmecbánya (Selmecbánya, Schemnitz), szabad királyi város Hont vármegyében, bányavárosaink egyik legnevezetesebbike. A város felett hegyes vidéken, hegyeken és völgyekben, rendkivül festői vidéken fekszik; házai a völgyektől fölfelé körszerüen épültek, kertekkel tarkítva, festői rendetlenségben. Az utcák legnagyobb része felette lejtős, a közlekedés rajtuk nagy nehézségekkel jár. Építkezése is igen érdekes, sok tekintetben régies, de egyes részei egész modern jellegüek. Nevezetesebb épületei a magas kőfalakkal és bástyatornyokkal körülvett óvár omladékos épületcsoportja, az újvár, a kamaraépület (bányaigazgatóság), a bányászati és erdészeti akadémia díszes palotája, az evangelikus liceum, a városháza, több templom s a városon kivül álló hires kálváriatemplom (épült 1744.) S. a vármegye törvényhatóságának, járásbiróságnak, királyi közjegyzőségnek, adóhivatalnak, bányaigazgatóságnak és számvevőségnek székhelye; van hires bányászati és erdészeti akadémiája (l. Erdészeti szakképzés), ág. ev. és királyi kat. főgimnáziuma, ág. ev. tanítóképző intézete, bányászsiskolája, ipariskolája, takarékpénztára, népbankja, kereskedelmi és hitelintézete, vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Lakóinak száma 1850-ben 14 098 volt, 1870-ben 14 029, jelenleg (1891) 15 280; ezek közt van 2534 magyar, 1186 német, 11 483 tót; hitfelekezet szerint 12 556 római kat., 2308 ág. ev. és 334 izraelita. A házak száma 1948. Lakói ipart is űznek; van itt nagy dohánygyár (1167 munkással), továbbá légszeszgyár, jelentékeny továbbá az asztalosipar és régóta hires a pipagyártás (l. Pipa). Legnevezetesebb azonban a bányászat, mely évszadok óta a város fő kereseti forrása. A S.-i hires érctelepek arany-, ezüst-, ólom és rézérceket tartalmaznak s leginkább zöldkőtrachitba vannak ágyazva; a bányák egészen a Garamvölgyig terjednek s nagyrészt az állam kezében vannak. A sokféle bányatelepek, zúzók és kohók a városon kivül a völgyekben vannak elszórva, számos akna és tárna magában a városban és közvetlen szomszédságában van. A bányák hossza egyenes vonalban mintegy 360 km. és maga a bányavizek levezetésére épült II. József-altárna 16 538 m. hosszu. A kincstárnak itt számos érczúzója van; utóbbi S. és Körmöcbánya összes bányatermékeit dolgozza fel; utóbbiban 300 munkás van alkalmazva és termel évenként 400 kg. aranyat és 15 000 kg. ezüstöt 13/4 millió forint értékben; a szélaknai magyar kir. bányahivatal alá tartozó bányaművekben 2500 munkás dolgozik s a termelés 147 kg. arany, 5365 kg. ezüst, 11 726 q ólom és 437 q réz, összesen 900 000 forint értékben; nevezetes továbbá a Geramb János József-féle bányaegylet ólomgyára Bélabányán (1000 munkás), mely évenként 60 kg. aranyat, 6000 kg. ezüstöt, 2000 q ólmot és 30 q rezet termel összesen 180 000 frt értékben. Selmecbányával közigazgatásilag egyesítve van Bélabánya (l. o.). S. egész területe 8800 ha. S. hazánk legrégibb bányavárosa; már a rómaiak űztek itt bányászatot; Béla király a XII. sz.-ban várossá emelte és flandriai s alsó-szászországi bevándorlókkal telepítette be. Későbbi századokban S. nagyon eltótosodott és csak újabb időben magyarosodik ismét. V. ö. Fejérpataky L., Magyarországi városok régi számadáskönyvei; Péch A., A selmeci bányavállalatok története; Szabó J. S. geologiai viszonyainak előzetes ismertetése (Budapest 1885). (Forrás: Pallas Nagylexikon) Selmecbánya (szlovákul Banská Štiavnica, németül Schemnitz) város Közép-Szlovákiában. Járási székhely. Lakossága: 11.000 (1991). Gyakran csak Selmecként emlegetik. Besztercebányától délnyugatra található. Festői fekvésű város, utcái más-más szinten, teraszosan alakultak ki. A tatárjárás után IV. Béla király telepített be német bányászokat, akinek jogkönyvét is megerősítette. A középkorban évszázadokon át Magyarország legfontosabb ezüst- és aranybányái voltak itt. Szabad királyi város volt, ahol a bányászat a waldbürgereknek nevezett polgárság kezében volt és e jogokat a kincstár csak később szerezte meg. 1443-ban szörnyű földrengés pusztította a várost. Virágkorát a 15. századtól a 18. századig élte. A világon először itt alkalmaztak puskaport a bányászatban (1627-ben). 1735-ben Mária Terézia alapította itt a világ első bányászati akadémiáját, amely 1919 óta Sopron-ban, 1949-től kezdve pedig Miskolcon működik. 1782-ben Magyarország harmadik legnagyobb városának számított Pozsony és Debrecen után 23 192 lakosával (elővárosokkal együtt mintegy 40 000 lakossal). A bányászati tevékenység a 19. század második felétől lehanyatlott és a lakosság száma is csökkent (1956-ban például már csak 10 400 volt). Óvár (48-as emlékmű,múzeum) Leányvár Szent Katalin-templom (15. század vége, gótikus) Klopacska Bányászati, Erdészeti, Kémiai paloták Szent-háromság tér Abszint tó Szélaknai kapu Kerpely Antal sírja Lyceum (Petőfi Sándor, Mikszáth Kálmán, Andrej Sládkovič szlovák költő is itt tanult). (Forrás: Wikipédia) Dr. Fejes Béla: Selmecbánya története Selmecbánya - Banska Štiavnica - Szent Kereszt kegyhelye Hagyományaink bölcsôje,Selmecbánya Selmeci diákhagyományok A "*Jó szerencsét!" honlapról: Selmecbánya A "Selmeci Társaság" honlapjáról: Selmecbánya "röviden" Kiss Csaba* írása (Arany Tarsoly) 2005. 7. sz.: Ha Selmec hív, mi ott leszünk... Élménybeszámoló a matrahegy.hu honlapról Magas-Tátra - Első nap Gyöngyös - Selmecbánya - Szitnya (1009 m) - Késmárk Középesy Gábor fotói a "*merengo.hu" honlapról Selmecbánya Medveczky György"kormányblog*" honlapjáról Hétvége a Selmeci-hegységben (2005. február) Kerékpártúra a Selmeci-hegységben (2004. október 8-10.) Selmeci-hegység (2004. március 26-28.) Selmecbánya (2002. május) Körmöcbányától Selmecbányáig (2002. március) Selmecbánya, Selmeci-hegység (2000. október)

	Az "*Ismertetôk" között megtalálható összefoglaló anyag: Osztroski-Vepor hegység*
	Osztroski-Vepor hegység az Északnyugati Kárpátok egyik fő csoportja, mely Bars, Hont, Nógrád, Gömör és Zólyom vármegyékben a Garam, Ipoly és Rima völgyei közt terjed el s tulnyomóan trachitból épül fel. Nem képez egységes hegységet, hanem egymás mellé sorakozó több csoportból áll, minők a Selmecbányai-hegycsoport (melynek fő csúcsa a *Szittnya, 1011 m.), az Osztroski- 1025 m.) és a Vepor- (1341 m.) csoportok (l. o.). A tulajdonképeni Osztroski-hegycsoport Nógrád és Zólyom vármegyék határán emelkedik, de Ny-i szakaszával Hont vmegyébe is átnyulik; e hegység Korpona és Bozók vidékéről, az említett vármegyék határán DNy-ÉK-i irányban egészen Nógrád vármegye É-i csücskéig terjed, ahol az Ipoly völgye választja el a Vepor-hegységtől. De-felé oldalágai lenyulnak az Ipoly völgyéig (Losoncig és Kékkőig); É-i oldalágai, melyek a Szalatna és Garam völgyéig terjednek, rövidebbek. A fő gerinc a Korpona völgyénél 652 m. magassággal kezdődik, de csakhamar a Jávorosban 1044 métert ér el s ezentul főbb emelkedései a Vlcsa jáma (901 m.), Budiszka szkala (767 m.), Javor (816 m.), majd a mélyre bevágódó kriványi hágón tul a Dobrocs (921 m.), Tanyovo (931 m.), Pater vagy Bikov (1113 m.) és Ipoly (1058 m.), mellyel a hegység az Ipoly forrásánál végződik; itt van egyúttal az átmenet a Vepor- és Fabova-hegységekbe. Az oldalágakban is vannak magasabb emelkedések, igy a D-i ágakban a Csach (783 m.) Bradló (818 m.), Lazov vrch (649 m.), Lisec, újabban Madáchtető (699 m.), az É-i ágakban a Drjen (868 m.) és Velki Korcsin (863 m.), a D-i ágak hullámos, egymással párhuzamosan DK-felé csapó völgyek által szeldelt fensíkot képeznek, az E-i oldal inkább hegységi jellegü. Az O. hegycsoport nagyobbára gránitból és jegőcös palákból épült fel, helyenként trachit is nagyobb kiterjedésben lép fel, K-i szakaszában a mész is előfordul. A hegységben számos község van, de csakis egy közlekedési út vezet rajta keresztül, Losoncról a kriványi hágón át Zólyomra; ennek irányát követi a vasút is, mely a hágót alagúttal fúrja át. (Forrás: A Pallas nagy lexikona) Selmecbányai hegység* a Nagy-Tátra hegység egyik tagja, mely a Garam, Ipoly, Korpona és Neresnica völgyei közt emelkedik, mint a selmeci trachit- körhegység déli pereme; legmagasabb csúcsa az 1011 m. magas Szitonya (l. o.). (Forrás: A Pallas nagy lexikona) Szitnya (Szittnya), a Selmecbányai hegység (l. o.) legmagasabb csúcsa Selmecbányától délre, 1011 m. magas. Tetjén Koháry Miklós herceg a mult század végén pavillont építtetett, de ez 1852. villámcsapás folytán elpusztult. 1883. Coburg Fülöp herceg újabb pavillont építtetett, mely jelenleg a magyar turista-egyesület Sz.-osztályának rendelkezésére bocsáttatván, a szomszédos erdővédi lakkal együtt turisták elszállásolására szolgál. V. ö. Tirts Rezső, A Sz. (Turisták Lapja, II. évf., 1890). (Forrás: Kislexikon)

Néhány az interneten fellelhetô link amely érdeklôdésre tarthat számot.

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
felvidekivarak.lap.hu

Zólyom vára

Magyarország bányakincsei a középkor végén

A Szitnya alatti erdei iskola

www.slovakiatourism.sk

Schmeisz Béla írása, Turistaság és Alpinizmus 1918-19. IX. évfolyam, 33. oldal
(Az írást az eredeti helyesírással közöljük)

A Szittnyán át Selmec- és Körmöcbányára

     Virradt, amikor 1918 junius 4-én reggel néby órakor ébresztôm felvert álmaimból s hozzáfogtam az öltözködéshez, csomagoláshoz. Lázas sietséggel kaptam föl a hátizsákomat, mert az óramutató márt régen elhagyta a négyes számot s a reggeli 5:15-ös váci vonatot elérni nem könnyü dolog, ha gyalog kell a pályaudvarhoz a Krisztinavárosból kimenni.

     Azonban hiábavaló volt a sietség, kapkodás, mert egyik társam lemaradása miatt el kellett halasztani az indulást. Pedig azt hiszem, hogy az nem nagy dicsôség: erdeménytelenül - a kirándulást elhalasztva - hazamenni, igy tehát elhatároztuk, hogy a déli vonattal indulunk, addig is kint a Hüvösvölgyben töltjük el a délelôttöt. A Fazekashegyen tartottunk pihenôt, ahonnan gyönyörködve szemléltük az ismert vidéket. Dacára annak, hogy egy egész délelôttünk volt, mégis az elôrehaladott idôre való tekintettel lassanként felkészülve útnak indultunk.

     Eperjessy György, Meyer Vilmos egyetemi hallgató társaimmal a déli vonatból Vácon kiszállva, kellemetlen meglepetésben volt részünk, u.i. megtudtuk, hogy Ipolyságra csak reggel megy a vonat. Igy tehát elhatároztuk, hogy a Duna partján végigsétálva Nógrád-Verôcére megyünk, N.-Verôcén tervünket - t.i., hogy ott alszunk, - megváltoztatva, Szokolya állomásig gyalogoltunk, itt vacsoránkat elköltve szállás után néztünk, amit összerakott szalmakazal alakjában az állomáshoz közel meg is találtunk. Az alvóhely, ha kényelmetlen is volt, még nem lett volna baj, de aznap éjjel fagy volt s ilyenkor kint aludni nem kellemes dolog.

     Megváltás volt reánk nézve a felkelô nap, midôn 6 órakor magunkat rendbe hozva az állomás várótermébe mehettünk. Jóval 7 óra után beérkezett a vonat, melyre felszállva még sokáig dideregtünk. Kilenc óra után érkeztünk Ipolyságra, ahol a csatlakozó Korponai vonattal Teszérig öcögtünk. Tizenegy óra volt, midôn Teszéren kiszállva elindultunk a kocsiúton. Alsósipék, Kis-Bácsfalva, Darázsi és Ledény tót falvakon haladtunk keresztül, közben ebéd céljából 1 és fél órás pihenést tartva. A Klastovska völgy mezei útján, térképpel kezünkben, gyalog vágtunk át, mígnem az út melletti iparvágányon lóvonat közeledett.
Mi sem voltunk restek, felkéredzkedve felültünk a kis kocsira s így utunkat jóval megröviditettük. Az iparvágány végén ismét a Klastovska patak keresztezéséhez (3 óra) értünk, hol megpihenve, elôzô nap reggele óta elôször mosakodtunk meg.

     Gyönyörü erdôvel körülövezett virágos réten, majd sürü erdôn keresztül a klaszitai malom mellett elhaladva értünk Kalászi (Klaszita) községbe, hol - mint eddig minden tót faluban - nagy csodálkozással bámultak bennünket. Kalászin tul ismét kapaszkodó kocsiúton körülbelül 3/4 óra mulva egy hegygerincre értünk (7 óra), ahonnan végre megpillantottuk a Szittnyát. Ennek örömére meggyorsitottuk lépteinket, ami ugyan hiába volt, mert késôbb észrevettük, hogy térképünk elveszett. Szerencsére visszaemlékez-
tem, hogy hol néztük meg a térképet utoljára, s ezen útvonalon nehány percnyi visszatéréssel meg is találtuk. Ezen eset után még vagy egy félórát menve megérkeztünk Belujára, kirándulásunk tulajdon-
képpeni elsô végállomásához. A véletlen szerencse azonban összehozott Forgács szittnyai erdôôrrel, ki volt szives minket vadászházába meghivni. Beluján 1 1/2 órát idôzve indultunk most már négyen a Kis-Szittnya felé. Útközben Kóburg herceg majorjában (Siroka-Loka), ahol a herceg részére sajtot készitenek, zsendicével kináltak meg. A "Kis-Szittnya"-i erdészlakhoz körömsötétben este 11-kor értünk fel, ahol az erdész vendégszeretô családja gondoskodott rólunk, s igazán mondhatom, otthoniasan érezve magunkat, pihentük ki az út fáradalmait.

     Másnap, junius 6-án, hálásan megköszönve a szivességet s elbucsuzva az erdészcsaládtól, frissen indultunk útnak a Szittnyára. Közben az út melletti Schosstal pihenônél (kunyhó, asztal s padokkal) megreggeliztünk; körülbelül 1 1/2 órát idôzve, rövid idôn belül a Szittnya "pavillonjához" érkeztünk (9:20 óra). Nagyszerü kilátás - tiszta idô volt: északkelet felé láttuk a Királyhegy és a Magas Tátra hóboritotta csúcsait, mig délkelet és dél felé a Mátrát, Börzsönyt és a Pilis hegycsoportját (Dobogókô, Esztergomi hegyek); köpzvetlen közelben a környékbeli falvakat, majd távolabb Bakabányát, Selmecbánya kálváriáját s távolban Körmöcbánya templomát pillantottuk meg. Felvételeket készitve napfürdöztünk, s duplán megebédeltünk. Már két óra is elmult amikor indulásra gondoltunk, mert hiszen még Selmecbányára kellett hogy menjünk, mivel a Szittnyai menház (az erdôôr nyári szállása) háboru alatt zárva van. Végre 1/2 3-kor felszedelôdzködve s bucsut véve a Szittnyától, a Tatárréten át egy darabig a jelzett úton, majd jobbra letérve egy erdei ösvényen Illés (Illia) községbe és innen az országúton Szittnyatô érintésével 5 órakor értünk Selmecbányára.

     Itt megszállva, másnap junius 7-én a reggeli vonattal Garamberzencére utaztunk (8 óra), ahonnan Jálna községen áthaladva, a ruttkai vasutvonalat keresztezve, az Ihrács patak völgyébe érkeztünk. Egyórás pihenés után, több zugómalom mellett, erdôkoszoruzta kies völgyben, balra kanyarodva Karvaly községen át a Garamberzence felöli elsô nagy vasuti fordulóhoz értünk. A vágányokon átmenve Bartos községen (1 óra) tul befordultunk a Körmöci országútra, melyen végigbandukolva érintettük Svábfalu s Felsôtótfalu községeket. Végül közel Körmöcbányához egy fenyveserdô szélén utoljára megpihentünk s elfogyasztottuk maradékélelmünket; egyórás pihenô után mintegy 3/4 órai sétával értünk Körmöcbánya Fô-terére. érdeklôdve szemléltük az 1300-ból fennmaradt ósdi házakat, a bányaváros kapuit és a várfalakat, midôn az idô váratlanul rosszra fordult, s siettünk a vasutállomáshoz.

     A vonat elindulásakor bucsupillantást vetve a völgyben fekvô bányavároskára, átgondoltuk megtett utunkat és álmosan egymásnak dôlve, hazafelé zónáztunk.

Megjegyzések

Béld	Béld (1891-ig Beluja, szlovákul Beluj) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Selmecbányai járásban. 2001-ben 151 szlovák lakosa volt. Területe már a bronzkorban is lakott volt. A középkorban kezdetben a Hont-Pázmány nemzetség birtoka. 1290-ben Beel néven említik először, akkor amikor addigi birtokosa Lampert a falut a bányai polgároknak adja el. 1342-től Litva várának uradalmához tartozott. később a Koháryak tulajdona. Híres fazekasfalu, 1625-ben említik először híres fazekasait. 1910-ben 480, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Korponai járásához tartozott. Jellegzetes patak menti sorházas település, régi házai kőből épültek, a zárt udvarokat deszkakapuk díszítik. Szent Lőrinc tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1725-ben épült. 1740-ből származó értékes képei vannak. Evangélikus temploma 1785-ből való. Karcolásos díszítésű kerámiái messze földön hírersek. A faluban számos 19. századi népi építésű lakóház található. (Forrás: Wikipédia)

Garamberzence	Garamberzence (szlovákul Hronská Breznica, németül Bresnitz) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Zólyomi járásban. 2001-ben 301 lakosából 287 szlovák volt. 1424-ben említik először. A 16. századig Dobronya várának uradalmához tartozott, ezután Thurzó György, majd a besztercebányai Kamara tulajdona. A 18 századtól 1848-ig a saskői uradalom része, majd a besztercebányai püspökségé. 1910-ben 283, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Zólyom vármegye Zólyomi járásához tartozott. (Forrás: Wikipédia)

Illés (település)	Illés (1891-ig Illia, szlovákul Ilija) község Szlovákiában a Besztercebányai kerület Selmecbányai járásában. Selmecbányától 3 km-re délre fekszik. A község területén a régészeti leletek tanúsága szerint már a korai bronzkorban éltek emberek, később a laténi kultúra települése állt itt. A falut 1266-ban Sanct Egid néven említik először, eredeti neve ugyanis temploma védőszentje után Szentegyed volt. A Hont-Pázmány nemzetség, majd a Csáky család birtoka. 1347-ben Nagy Lajos király oklevelében Scenthegud néven s zerepel. A 16. században a litvai és a csábrági, majd a szitnyai váruradalom része. 1540-ben 11 és fél portát számláltak a faluban. A határában álló Szitnya vára a 13. század közepén a bányavárosok védelmére épült. A 16. században Balassa Menyhért hírhedt rablófészke volt, melyet 1547-ben Salm császári serege ostrommal elfoglalt. Ezután a Pálffyak és a Koháryak birtoka. A kuruc harcokat követően lerombolták, így a szabadságharcban már nem volt szerepe. A falu a 18. századtól Koháry család birtoka, lakói főként mezőgazdasággal, erdei munkákkal, kézművességgel foglalkoztak. A falunak 1910-ben 606, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Korponai járásához tartozott. A falutól nyugatra 1009 m magas hegy tetején láthatók Szitnya várának romjai. A falunak román stílusú műemléktemploma van. A templom a 13. század első felében épült, főoltára 17. századi. Pieta és Madonna szobra 15. századi műalkotás. Eredeti gótikus táblaképeit a turócszentmártoni múzeum őrzi. (Forrás: Wikipédia) Szitnya várának romjai

Kalászi	Kalászi (1897-ig Klaszita, szlovákul Klastava) Bagyan településrésze, korábban önálló falu Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Selmecbányai járásban. Kalászi (1897-ig Klaszita, szlovákul Klastava) Bagyan településrésze, korábban önálló falu Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Selmecbányai járásban. (Forrás: Wikipédia)

Korpona	Korpona (szlovákul Krupina, németül Karpfen, latinul Carpona) város Szlovákiában. A Besztercebányai kerület Korponai járásának székhelye. 2001-ben 7991 lakosából 7802 szlovák volt. Zólyomtól 27 km-re délre a Korpona-patak völgyébe erdős hegyek között fekszik. Nevének eredete vitatott. Az egyik változat szerint a népvándorláskori karpokról kapta a nevét. Mások szerint az itteni szászok a környék tavainak halászatából éltek és pontyokkal kereskedtek. A ponty német "karpfen" nevéből lett a latin Carpona, majd a magyar Korpona. A város területe ősidők óta lakott, határában a luzsicai kultúra hamvasztásos temetőjét és számos emlékét tárták fel. A várost a Hont-Pázmány nemzetség alapította a 11. században, első lakói német hospesek voltak akik a harcokban szerzett érdemeik alapján már I. Istvántól kiváltságokat nyertek. A 13. században II. Endre Erdélyből szász bányászokat telepített ide. Nevét 1238-ban említik először okiratban Corpona néven, amikor a király megrősíti a korponai szászok és a bozóki apátság közötti vámegyezséget. A települést tatárjárás teljesen elpusztította. A város 1244-ben IV. Bélától kapott ismét kiváltságlevelet. Temploma is állt már a 13. században. A 15. század elején védőfalakkal vették körül, majd a husziták 1443-as támadása után a templomot még külön erődítménnyel is körülvették. 1541-ben a város feletti hegycsúcsra őrtornyot építettek, melyet a köznyelv Tarisznyavárként emlegetett. 1564-ben az alsó kapu elé külső erődöt emeltek, melyet 1905-ben bontottak le. 1582-ben a török sikertelenül ostromolta. Az állandó török veszély miatt a 17. század végéig Hont vármegye székhelye. 1604-ben Bocskai vezére Rhédey Ferenc foglalta el. 1605 novemberében országgyűlés színhelye volt. 1626. július 25-én kirabolta a török. 1647. július 24-én ismét török ostromot szenvedett. 1678-ban két török ostromot vert vissza. 1682-ben Thököly, 1703-ban Ocskay foglalta el. 1708. október 23-án Andrássy György visszavonuló kuruc serege gyújtotta fel a várost a császáriak előtt. A harcok megszüntével erődítései fokozatosan pusztultak, kevés maradványa maradt. 1724-ben Olasz Pál püspök algimnáziumot alapított a városban, mely 1848-ig működött. 1910-ben 4016 lakosából 3460 szlovák és 484 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Korponai járásának székhelye volt. A 13. századi templom körüli erődítmény falai csaknem épségben állnak. Plébániatemploma 13. századi román eredetű háromhajós bazilikatemplom, melyet 1669 és 1705 között barokk stílusban építettek át. Későgótikus szárnyasoltárának képei 1520 körül készültek M. S. mester műhelyében. A Fájdalmas Szűzanya tiszteletére szentelt barokk-klasszicista kápolna 1794-ben épült. A Szent Anna kápolna 1852-ből való. Barokk Szentháromság-szobra 1752-ben készült. Az evangélikus templomot 1784 és 1786 között építették klasszicista stílusban, 1824 és 1829 között tornyot építettek hozzá. A Szentháromság téren több 16.-17. századi reneszánsz polgárház áll még. A városi múzeum a város történetét, néprajzát mutatja be. (Forrás: Wikipédia)

Teszér	Teszér (szlovákul Hontianske Tesáre, németül Dessir) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Korponai járásban. 2001-ben 847 lakosából 779 szlovák és 62 cigány volt. Neve a szláv tesari (= ácsok) szóból származik és arra utal, hogy a falu ácsmunkára kötelezett udvari szolgálónépek települése volt. Első írásos említése 1279-ből való, amikor IV. László király az Ottokár cseh király elleni harcokban szerzett érdemeiért Kisteszér települést a Hont nembeli Demeter comesnek adta. 1285-ben Drégely várának tartozéka volt. A 14. században Nagytapolcsány várának tartozéka, kegyura az esztergomi érsek. A 16. században a Péli családé, később a Deméndy, Dobránszky, Hellenbach, Steinlein és Zmeskall családok a birtokosai. 1910-ben 567, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Korponai járásához tartozott. A Hontteszérhez tartozó Patkóspusztán található a Teszéri család ma már romos egykori kúriája. A kúria már a 15. században állt, a hódoltság alatt elpusztult, de a 17. században újjáépítették, majd a 19. század elején fgadóvá alakították át. A hagyomány szerint Pefőfi is vendégeskedett benne. (Forrás: Wikipédia)

Berczeli Harry írása, Turisták Lapja, XII. évfolyam 1-4. szám, 1900. Január-Április, 51. oldal

(Az írást az eredeti helyesírással közöljük)

Korponáról a Szittnyára.
(A Budapesti osztály húsvéti kirándulása.)

     A kirándulási bizottság már hetekkel húsvét elôtt elhatározta, hogy az ez évi kirándulások sorozatát egy nagyobb szabásúval, a Szittnya meglátogatásával nyitja meg. Követvén ezen tervével a Magyar Turista-Egyesület Budapesti Osztályának azon üdvös szokását, hjogy minden évben más-más vidékre vezeti el érdeklôdô tagjait. Ezzel szép hazánk egyes kiváló részeivel ismertet meg, és egyúttal felébreszti a résztvevôkben a továbbiak utáni vágyat is. Mert bizony nekünk magyaroknak nagy és ôsi hibánk hazánk vidékeit mentül kevésbbé ismerni. Mindenüvé eljárunk, mindenütt találhatók vagyunk, csak anyaföldünkön nem. Pedig ez is, habár hegységeinek magassága nem vetekedhetik a szomszéd alpesek hó- és jégborította óriásaival, elragadó, fenséges részleteivel meglepi a vándort.

     Április 14-én d. u. 1 óra tájt igazi áprilisi idôjárásban gyülekeztünk a nyugati pályaudvaron. A nap és esô szinte gunyos játékot űztek az emberekkel, hol az egyik, hol a másik került uralomra, de tartósan egyik sem. És íme ez nem befolyásolta a bátor turistákat. Számuk nôtt, nem hogy fogyott volna. *1) De a hangulatot mégis befolyásolta a zord Pluvius, melyhez Párkány-Nánán a szél is csatlakozott. Azonban mentül inkább elhagytuk szeretett fôvárosunk környákát, annál vidámabb lett a hangulat. Az állosmásfônökök szívességébôl (tekintettel nagy számunkra) rendelkezésünkre bocsátott külön kocsikban a rossz ésd jó vicczek áradata zúdult a hallgatókra. A fenyegetô felhôk eltüntek, a hold javában világított és élvezetteljes bolyongással kecsegtetett, végül - last not least - a majdnem 8 órai vasúti folytonos döczögés megszünése sem volt csekély élvezet.

     Korponát esti 1/2 10 órakor már csak sötétben, hold és nagyon, de nagyon kevés lámpás világítása mellett láttuk. Az állomáson fôtiszt. Matunák Mihály polg. iskolai igazgató, a "Korpona s Vidéke" derék szerkesztôje várt reánk, az elôrehaladott idô daczára. Ő volt szíves azonkivül 3 vezetôrôl gondoskodni és legnagyobb elôzékenységgel segített tartózkodásunk idejét a legkellemesebbé tenni. A kinálkozô kocsik daczára turistákhoz illôen gyalog kerestük fel a régi városi kapu mögött fekvô Rumann-féle vendéglôt. Soká nem idôzhetünk, csak ép a nélkülözhetetlen szükségletek kielégítéséig. Fél tizenegyre járt az idô, mikor összevissza egy órai pihenés után, megköszönve a kedves fogadtatást, libasorban vonultunk végig az egykor oly híres városon. Hol vannak az idôk mikor még mint szabad kir. város (most már törvényhatóságától megfosztva csak rendezett tanáccsal bír) a többi bányavárosokkal együtt a királyné ellátására volt rendelve, vagy mikor a törökök kalóz támadásainak mint végvár ellentállt. Dicsô multjának fénypontjaihoz tartozik Bocskay István itteni tartózkodása, ki 1605. nov. 25-tôl decz. 5-ig a késôbbi bécsi béke pontjainak megvitatására tanácskozmányt tartott. A háborús idôkben Thököly, majd 1702-ben Rákóczy Ferencz generálisa, Ocskay kezébe jut, ki felgyujtatja. A nemzetiségi viták itt is dühönghettek, legalább erre vall a város azon szabályzata, hogy minden évben más nemzetiségű legyen a bíró. Most már a magyar faj törpe szám a 3658 tót mellett. A békés, posztó- és szűcsiparral s gyümölcstermeléssel foglalkozó lakosság Morpheus karjaiban pihent már régen, mikor mi végig bukdácsoltunk a sáros nagy téren és a nem kevésbbé pocsolyás utczákon; bizonyára nem tépelôdtek azon, hogy mily sajnálatra méltó egy hajdan virágzó város elsattnyulása.

     A várost elhagyva nem a kocsiúton, hanem egyik vezetônk javaslatára a szerinte nem oly nedves mezôkön át igyekeztünk Zsibritó községet. A hold tiszta, ezüstös fényében lassan, kígyódzva haladtunk a dombokon, melyeken szántóföldek s rétek váltakoztak. Merész alkotású, éjjeli világításban mystikusnak feltűnô hegyeket nem láttunk még, csak néhány, Korponát környezô dombot. A Szittnya sem tűnt fel még a láthatáron. De figyelmünket különben más terelte el a láthatár kutatásától. Az elôzô heti esô és havazások maradványai mindinkább érezhetôbbekké váltak, oly annyira, hogy csak a víz kikerülésére igyekeztünk. De ez hiába való törekvés volt! Bárhová léptünk, éreztük a fű süppedését és a víz kibugyanását. Nem is javult a helyzet, míg a lombnélküli, gyenge széltôl suhogó erdô határát el nem értük. A Tyilvor hegy alján bandukoltunk felfelé, egyenes regényes utak maradoztak el mellettünk ; gyönyörködtünk a hold megvilágította tisztásokban. De ez sem tartott sokáig, mert a hátul baktató, néhányunk podgyászát czipelô két ú. n. vezetô ordítozássá fajuló énekkel rebbentette fel az erdô alvó lakóit. A szellemek órája közelgett, talán saját vagy a mi bátorításunkra tették? A zenei hangokhoz hozzá nem szokott is örült, mikor berekedve végre elhallgattak. Ily kiséret mellett vonultunk végig, a kocsiút elérése után Zsibritón, melynek csendjét csak a kutyák vonítása zavarta. Egy óra 10 p. volt már, midôn az utolsó hegy magaslatára értünk, mely eddig eltitkolta nekünk a Szittnya alakját. A széles völgy tulsó részén emelkedett fáradalmaink czélja sokkal távolabbnak tünve fel, mint a milyen tényleg volt. Az e ponttól a szt.-antali régi sörházig (Pivovár) terjedô völgy talán legvadregényesebb része volt utunknak. Magas fák közt, vízdús szakadások partján mentünk le, alig látva a holdból valamit, melyet a hegyoldal és fák sűrűje fedtek el. A Coburg herczegi téglaház felügyelôjének lakásánál volt az elsô pihenô, vezetôváltás és a gondolatok, érzelmek közlésére alkalmas hely meleg fűszeres pálinka *2) mellett.

     A hold még mindig rendíthetetlen hűséggel világította meg a tájat, amikor e helyt mintegy negyed óra multán elhagytuk. A közel, de már magasabban fekvô Róna majornál élvezetett tej után kopár domboldalon emelkedtünk fel a kis Szittnya erdôs aljáig. Innen már szép és ritka fényű kilátás nyílott. Alattunk a Coburg herczeg szent-antali kastélya volt látható, körülöttünk pedig a vidék hegysége, mely késôbb még a Szittnya tetejérôl sem mutatkozott oly tisztán. Már pittymallott, midôn 4 1/2 órai járás után a Szittnya alatti majort, az erdôvéd téli lakását értük el. Meleg szoba, kitűnô kávé és két puha ágy vártak az érkezôkre és az éjjelezés e neméhez hozzá nem szokottak csakhamar igénybe is vették ez utóbbiakat.

     Kirándulásunk fénypontja a pompás napfelkelte lett volna a Szittnya tetején. Hiába indultunk egy rövid órai pihenô után, hogy a Schossthalrét és a Balassavár sánczain át még idejekorán felérjünk a 1011 m. magas csúcsra. A hold eltüntével világító ereje is megtört, borús lett az ég és megfosztott a jól kiérdemelt kilátásunktól. Csak a közeli hegység, a szent-antali kastéky, Selmeczbánya a Kálváriával és a közelebb fekvô Szélakna voltak jól láthatók.

     A Szittnya tetején a Koháry herczeg által már a mult század végén épített, de 1852-ben elpusztult és Coburg herczeg által a 90-es évek elején helyreállított pavillon mellett fekvô házban, mely az erdôvéd nyári lakhelye, a Szittnya Osztály többi tagja, élüklön Király Ernô selmeczbányai lyceumi tanárral, várta a budapesti kirándulókat. Meleg szoba, tábori ágyak, takaró pokróczczal és étel-ital leptek meg bennünket. Künn köd, esô váltakozva fedték el a látni valót, úgy hogy az éhes gyomor kielégítése után mindnyájan letelepedtünk pihenni.

     A Szittnyának is, mint e vidék majdnem minden nevezetesebb pontjának, megvan a mondája. E szerint már a hunok idején szerepelt volna, tetején az Etelevárral, - késôbb a tatárok elôl menekülô nép tanyázott fensíkján, a ma már összeomlott földalatti gunyhókban, keleti kiugró oldalán volt valamikor a Balassa-vár, rablók tanyája. Most már, csak nagy terjedelmű kilátásáról híres. Ezt ismerôk megmutatták a Magas-Tátra irányát; maga a hegység semmi áron sem bontakozott ki felhôburkolatából. Megnéztük a Diákkonyhát és egyéb érdekesebb szikla-alakulatokat, felmentünk a Téry-úton, mely a Tatárrét felöl vezet fel, egy szóval az indulás idejéig megnéztük a Szittnya összes nevezetességeit.

     A rendes úton, a csúcs északi sziklás oldalán levezetô lépcsôkön, - melyet ottlétünkor még vastag hóréteg fedett (mely egy selmeczi levél szerint egy héttel kirándulásunk elôtt még embermagasságnyi volt) - a Tatárrétre mentünk le. Innét a társaság nagy zöme a rendes jelzett és szép erdôben vezetô úton a Gretzer-forrás érintésével a Keresztútat, az árokôr lakását, balra hagyva a Kovács-patak völgyébe ereszkedve le, a vízgyüjtô árok mentén a Szélaknai tóhoz ment s így a Szélaknán keresztül Selmeczbányára vezetô országútra jutott. A másik kisebbik csoport, a dissidensek, a Tatárrétrôl balra a Pocsuvadlói tóhoz ment le, mely regényes, fenyvesekkel borította völgyben fekszik és innen a vízárkok mentén a Keresztútra tért s innét a többiek által használt útat követte. Már lemenet közben oszlottak a felhôk, itt-ott hosszabb idôre kikandikált a nap, úgy hogy a legkedvezôbb színben láttuk a Hegybánya hontvármegyei községgel összeépített faluhoz hasonló Szélaknát, bányavárosaink legrégibbjének, Selmeczbányának egyik külvárosát.

     Selmeczbánya szépségeirôl sokat lehetne írni; feladatom nem is ez lehet és helyszűke miatt is le kellene mondanom errôl. *3) A város a fölötte elhúzódó Paradicsom Tanád hegyláncz egyik völgyében fekszik, fekvése megkapó, bár a lehetô legegyenetlenebb utczai meredekségüknél fogva csak gyaloglásra alkalmasak. Sajátságos a házak fekvése, minden egyes utcza más magasságban van, úgy hogy messzirôl terraszokat különböztethetünk meg. Egykor gazdag arany- és ezüst-termelése, valamint a jelenben is híres bányászati és erdészeti akadémiája ismeretesek; multja gazdag érdekes eseményekben. A monda szerint már 745-ben keletkezett, midôn egy pásztor által észlelt "Silberblock" okozta a város alapítását. *4) Azóta a változó viszonyoktól sokat szenvedett, legutoljára 1849-ben, mikor Bordoló parancsnok nagyértékű Kossuth-bankókat égetett el. Jellemzi azonban a polgárok mindenkori kitartását, hogy kiváltságaikat soha sem vesztették el.

     Elszállásolás után a Bogya-féle vendéglôben találkoztunk, melylyel szemben van a nagy költségekkel épített díszes Szt.-Háromság-szobor. A város nevezetességeinek megtekintésére húsvétvasárnap délutánja volt szentelve. Sokan a messzirôl impozáns Kalvariát nézték meg, mások pedig a selmeczbányai korzó megnézése után fôtiszt. Panek Ödön piar. gymnasiumi igazgató kedves társaságában felmentek a Leányvárra, melyrôl talán legszebben lehet a várost és közvetlen környékét áttekinteni. A városnak két sajátságát szeretném még megemlíteni, t. i. hogy legnagyobb része alá van aknázva és ennek folytán az ivóvízük rossz. Másodszor azt a szomorú jelenséget, hogy a nagyrészt tót lakosság kedveli a pálinkát és szaporodási hányada nagyon csekély.

     Este a fent említett vendéglôben rendezett társasvacsorán megismerkedtünk a Szitnya Osztály nagy számban megjelent tagjaival. A toasztok sorát Szitnyai József polgármester nyitotta meg, ki ismert elôzékenységével reánk emelte poharát. Az összes résztvevôk még dr. Téry Ödön és Marschalkó Gyula toasztjait élvezték, azután tekintettel a másnapi korai felkelésre kezdôdött az eltünés.

     Húsvéthétfô nem várt szépséggel köszötött be, talán ez indította a kirándulókat a pontos megjelenésre. Rövid reggeli után 6 órakor Gretzmacher Gyula fôbányatanácsos, akadémiai tanár és Király Ernô kalauzolása mellett tárnák közt vezetô ösvényen felkapaszkodott a társaság zöme (mert dissidensek ismét akadtak) a Tanád gerinczére, honnan ritkán élvezett szép kilátás tárult fel. A völgyeket ugyan még köd fedte, de a hegyek annál szebben voltak láthatók, különösen felénk fordított északi oldalán itt-ott hófoltokkal majestetikus zordságában a Szittnya. A gedeon-tárnai hágón megköszönve a sok érdekes magyarázatot, bucsut vett Gretzmachertôl a társaság, megköszönve Király Ernô szíves kalauzolását megvált s a Tanád nyugati, remek fenyvessel borított lejtôjén a Gedeon-tárnához ereszkedett le. A Tirts-forrás érintésével a Hodrusi tavakhoz tartott, melynek környéke sok svájczi tóéval versenyez. A látvány kellemességét a már óhajtott villásreggeli is emelte. Ennek elfogyasztása után végig gyalogolva a bánya- és zuzó-művekben bôvelkedô hodrusi völgyön, 11 óra után bevonult Zsarnóczára, hol Kaldrovics derék vendéglôs már terített asztallal várt.

     Meg kell említenem, hogy a hétfôi szép reggel dissidenseink számát 4-re növelte, kik a páratlan szép idôben visszakívánkoztak a Szittnyára. Korábban mint a többiek indultak és elérték a Paradicsom Tanád gerinczét. Emelkedés közben tágult a kilátás, minden új lépéssel nagyobbodott a láthatár; hosszas nézés után kivettük az Alacsony Tátrát is, de még sűrű köd borította. Lenéztünk a kies hodrusi völgybe, intettüpnk a másik oldalon, még a városból lassan feljövô társaságnak és a fôcsúcs érintésével a gerinczen végig sietve, mindig szemben a Szittnya vonzó szikláival, Szélaknán, Hegybányán át Krizsna és a Pocsuvadlói tó érintésével a tegnapi úton feljutottunk a Tatárrétre. A meleg nap megtette hatását, a tegnap még bokáig érô hó már nagyon összement, alig volt látható a sok nyom. A lépcsôkön, majd a Téry-úton másztunk fel, másodszor meglátogatva a vidék legszebb pontját. Bizony mikor elindultunk Selmeczbányáról nem gondoltuk, mily meglepetés, mily jutalma az elpártolásnak vár reánk. A Téry-út helyenkénti nehézségei sem engedtek idôt a szemlélésre. Csak a Téry-sziklán állt el lélegzetünk bámulat és örömtôl. Az Alacsony-Tátra, kibontakozva az ádáz ködbôl, a maga fehér tisztaságában, mint egy jégfal a láthatáron, állott elôttünk. Egy irgalmasszél elvitte az utolsó akadályt is és nemcsak az Alacsony Tátra hólepte csúcsait, de a Magas Tátra egyes csúcsát ie kivehettük, távcsô nélkül is. Az elôtte elterülô összes hegységek, sôt DK. felé a rónaság, majd délen a Dobogókô is feltüntek. *5) Egy szóval a legpompásabb látványt élveztük, oly soká, hogy az indulás idejét is elmulasztottuk. Nehezen tudtunk a természet szépségeitôl elválni, de már késôre járt. Lehetô leggyorsabban mentünk vissza a 24 óra alatt harmadszor járt úton a Szélaknai tóig, onnan pedig a Richnyavai tó mellett elhaladva jó karban tartott kocsi-úton Garamrévre ereszkedtünk le. E 12 km. hosszú út a nagyon szép, de hosszan nyúló sok változatot nyujtó Richnyavai völgyön vezet végig, melynek szépségét remek ibolyaillat, rügyezô, de túlnyomólag fenyôerdô és a völgynek számos fordulata növelték. Élvezetre azonban nem volt már idô. Sietni kellett a Zsarnócza felöl 2 óra 12 perczkor érkezô vonatot elérni. Társaink már ebéd után, jóllakva pihentek a vonaton, midôn mi fáradtan és éhesen felkapaszkodhattunk. *6)

     A hosszú visszautazás többé nem a reményeknek és várakozásnak, hanem a multakon való kellemes elmerengésnek volt szentelve. Mindnyájan, részint magunkban, részint hangosan köszönetet mondtunk a kiváló és tapintatos vezetésnek, melynek ily kellemes ünnepeket köszönhettünk.

*1) Dr. Nigrinyi György vezetése alatt összesen 19-en indultunk. Dôri Gyula, Földessy Lajos, dr. Graf Vilmos, Havas Ernô, Kazár Gyôzô, ifj. Kellner Ernô, Linhart Károly, Liptay Béla, dr. Metzler Jenô, ifj. Mühlhaupt Ulrik, eisenfelsi Schmidt Ferencz, dr. Serly Sándor, dr. Stettner László, dr. Téry Ödön, Thierry Amadé, jelitai Wojciechowski Vilmos, Zsembery Gyula és e sorok írója.

*2) H r i a t o a tótok által nagy ünnepek idején készített s igen kedvelt ital.

*3) Érdeklôdôk figyelmébe ajánlom dr. Thirring Gusztáv most megjelent "Budapest környéke" czímű kalauzát, mely e vidék turáit is leírja. Bôvebben pedig l. ">Tirts Rezsô, Szentgyörgyi Ede és Ábai Ottó "Selmeczbányai kalauz".

*4) "Selmeczbányai kalauz" 1882. Szitnyai József: "Agricola György Baselban 1557-ben megjelent művének I. kötetében olvasható feljegyzés szerint a nép száján most is élô mese szerint "Sebnicz" nevű pásztornak köszönheti eredetét, ki az akkor még ôserdôkkel benôtt ezen vidéken tanyázva a juhait legeltetve két gyíkot pillantott meg, egyiket ezüst, másikat arany porral dúsan megrakva; s ezeket követve eljutott azon sziklahasadékhoz, melyben gazdag aranyleletre akadt. Ezen elsô ezüstpillantás (Sulberblick) szolgált volna véletlen indító okául az itteni bányamívelés megkezdésének stb."

*5) A dr. Thirring-féle "Budapest környék" czímű kalauz szerint: A kilátás oly terjedelmű, milyent csak kevés magasabb hegy nyujt. Látszanak: K. felé alattunk b. Szt.-Antal és j. Berencs falu, Korpona vidéke, Bozók vára, távolabb DK. felé Csábrág vára, mögötte a Karancs, Mátra és Bükk hegységek. D. felé a szandai és szt.-péteri csúcsok, a váczi Nagyszál, Drégely és a diósjenôi hegyeken túl a Pilis hegység és a Dobogókô. DNy. felé Esztergom, Érsekújvár és Komárom vidéke, a Duna egy részletével, a közbeesô területen pedig a Garamtól átszelve Hont és Bars megye számos községe. Ny. felé a Kis-Kárpátok, feljebb Nyitra városa és a Zobor kettôs csúcsa. ÉNy. felé a trencsénihegyek, a Kis-Fátra, a Magyar Érczhegység és távolban a Morva határhegyek. É. felé az elôtérben a Paradicsom Tanád oldalán gyönyörűen fekvô Hegybánya, Felsô-Róna és Selmeczbánya egy része. A selmeczi kalvária kúpja mögött az Érczhegység egyik teknôjében Körmöczbánya és ezen túl mögötte a Nagy-Fátra érdekes hegycsoportjai, ÉK. felé a zólyomi Garam vidéke, Szliács fürdô, háttérben a liptói, zólyomi, gömöri hegységbôl kimagaslik az Alacsony Tátra a Prasivától a Gyömbérig és Királyhegyig, melyek mögött a hóborított Magas Tátra tömege látszik, tovább j. az alsó-szepesi és gömöri hegységbôl a Pozsáló emelkedik ki. Egészben véve a látókör 18 vármegyére terjed ki. A völgyeket elfedô köd miatt azok csak részletekben voltak láthatók, míg a hegyek a tiszta levegôben a háttérbôl a legtisztább körvonalakkal emelkedtek ki.

*6) Korpona ind. 1030, erdôhatár 1130, országút 1216, Felsô-Gubányi major 1222, Zsibritó 1238, utolsó hágó 110, Szt.-Antali régi sörház 135, indulás 155, Róna major 220, Szittnya alatti major 307, indulás 415, Szittnya teteje 515, indulás 915, Tatárrét 935, Selmeczbánya 1210. - Selmeczbánya indulás 615, Gedeon-tárna 720, indulás 740, Hodrusi tó 830, indulás 915, Zsarnócza 1145.
     Dissidensek: Selmeczbánya indulás 607, Tanád csúcs 700, Kereszt-út 815, Bacsófalvi tó 835, Tatárrét 900, Szittnya 916, indulás 1018, Szélaknai tó 1125, Richnyavai tó 1136, Garamrév 208. -
     Korponáról a Szittnya csúcsára megtett lépések száma 23,560, innen Selmeczbányára 17,940, a városból Zsarnóczára pedig 23,510, öszesen 65,010 lépés.

Megjegyzések

Csábrágvarbók	Csábrágvarbók (szlovákul Čabradský Vrbovok, korábban Hradecký Vrbovek) község Szlovákiában a Besztercebányai kerület Korponai járásában. Korponától 12 km-re délre a Litavába ömlő Varbók patak partján 305 m magasan fekszik. A falu neve is a pataknévből származik, mely füzest jelent. A falu neve először mint víznév szerepel egy 1135-ös okiratban. következő említése 1256-ban történik, amikor IV. Béla király itteni lakosokat telepít át a közeli Németibe. Csábrág várát feltehetően Károly Róbert építtette Csák Máté halála után, majd 1335-ben a Dobrakutyai nemzetségnek adományozta, cserében Dobrakucsa váráért. Csábrágot felépítése után egy ideig Litva várának mondták. Ezt az elnevezését a közeli, Litva nevű romvártól kapta, mely tőle délkeletre 3 kilométerre, szintén a Litva patak kanyarulatában állt, és az 1320-as években pusztult el. A két vár közelsége és azonos neve miatt e korán elpusztult vár adatait a történészek napjainkig tévesen Csábrág történelmében szerepeltetik. A „régi” Litva várát a 13. század második felében építtette a Hont-Pázmány nembeli Bozóki nemzetség, az első oklevél Haradnuk néven említi 1285-ben, és ma Cseri községtől délnyugatra a Pusztavár-hegy északi végében találhatóak csekély romjai. 1342-ben a király Dobrakutyai Demeter fia Lőrinc fiaitól, Pétertől és Leukustól hűtlenség címén elkobozta „új” Litva várát (a későbbi Csábrágot) a másik, romos „régi” Litva várral, valamint 26 faluval és 6 vámmal együtt. Csábrág várának 1394-ben is Pusztalitva a neve, mai nevén 1462-ben fordul elő először. 1511-ben Bakócz Tamás erősíttette meg. 1517-ben azután II. Lajos király adománya, illetve Bakócz Tamás végrendelete nyomán végleg az Erdődyeké lett. Később Erdődy Klárával hozományul Pálffy Péter szerezte meg. 1547-ben Balassa Menyhért serege elfoglalta a Pálffyaktól, de 1549-ben Salm császári serege visszafoglalta. A török csapatok Nógrád, Drégely, Szécsény és más közeli várak elfoglalása után gyakran portyáztak Csábrág felé, de nem sikerült bevenniük, ebben az időben Krusich János, Pálffy Katalin férje volt a vár kapitánya. 1584 után a törökök ellen megerősítették. A 17. század eleji Bécs elleni hadjáratokban rendre elfoglalták. 1622-ben, II. Ferdinánd király báró Koháry Péter érsekújvári vicegenerálisnak és utódainak adományozta. A kurucok 1703-ban szállták meg, 1709 augusztusában csellel foglalta vissza gróf Pálffy János császári serege. 1731-ben itt halt meg Koháry István majd a Koháryak nyári rezidenciája volt, míg a 19. század elején elhagyták és a könnyebben megközelíthető, kényelmesebb szentantali kastélyba tették át a honti uradalmuk székhelyét s azt választották állandó lakóhelyül. 1812-ben azután Koháry Ferenc felgyújttatta a várat, azóta rom. A falunak 1910-ben 384, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Korponai járásához tartozott. A II. világháború idején a falu lakói részt vettek a Szlovák Nemzeti Felkelésben. (Forrás: Wikipédia) Korponától délre, Ipolyságtól északra az egykori Hontban, az Ipoly felé siető Litavica patak völgyében, egy dombtetőn épült a XI-XII. század folyamán Csábrág vára. Hívták a várat abban az időben Zabrondnak és Litvának is. Csábrág építtetői a honti, barsi, nógrádi vidék főurai, a Hunt-Pázmán lovagok voltak. Csábrág vára lényegében egy sokkal régebbi kis váracska alapjaira épült. A sváb eredetű “vendég” Hunt-Pázmánok 980 körül érkeztek Magyarországra. A Szentföldre igyekeztek, de fejedelmi biztatásra itt maradtak; ők ütötték lovaggá Géza fejedelem fiát, a későbbi Szent Istvánt is. Hatalmas birtokokat kaptak a Hunt-Pázmánok az Ipoly és a Garam vidékén, ezzel országos vezető famíliává váltak. Az általuk épített Csáb-rág vára tehát már a tatárjárás előtt is megvolt. Később szász bányászok érkeztek a vidékre, Csábrág alatt is szász-németek laktak, majd elkeveredtek a szlováksággal s a palócsággal. A Hunt-Pázmán-utódok 1250 körül újra kibővítették Csábrág várát. Csábrágról először 1276-ban emlékezik meg egy okmány; Csábrág a szomszédos várakkal együtt a bányavárosokat — Selmecbányát, Bélabányát, Bakabányát, Körmöcbányát, Besztercebányát, Breznóbányát, Libetbányát — védte. Ilyetén szerepe különösen fontossá vált a XVI-XVII. században, a török támadások idején. 1511-ben Bakócz tamás esztergomi érsek vásárolta meg Csábrágot, és fényes kastéllyá építette át. A mohácsi vész — 1526 — után egy garázda kalandor, Balassa Menyhárt foglalta el Csáb-rágot.1622-ben Koháry Péter lett a vár parancsnoka, neki aztán II. Ferdinánd 1629-ben örök jogon adományozta Csábrágot s báróságot is vele. Csábrág Koháry-birtok maradt kerek kétszáz évig, illetve, házasság révén Koháry-Coburg tulajdonba jutott. Voltak azonban idők, amikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc kuruc csapatai ültek benn Csábrág várában, de Csábrág is mindig visszakerült az eredeti tulajdonosokhoz, a Koháry-akhoz. Utoljára 1709-ben volt Csábrág kuruc kézen, illetve gróf Bercsényi Miklós kuruc főgenerális birtokában. A kuruc-labanc háborúságok végeztével, 1711-ben, a szatmári béke végleg visszaadta a Koháryaknak sok más birtokukkal e-gyütt Csábrágot is. Csábrág katonai jellege megszűnt, s azontúl csak nyári kastélyul szolgált. Gróf Koháry István Királyi generális és magyar országbíró — mai értelemben igazságügy-miniszter — különösen kedvelte Csábrá-got, itt szedte rendbe, s részben írta is lantos verseit 1731-ben bekövetkezett haláláig. Az utódok nyaranta el-eltöltöttek néhány hetet Csábrág hűs falai között. Végre is a legutolsó Koháry, Ferenc gróf, szétbontatta a falakat, felégetette a gerendákat, s ami ép kő maradt, áthordatta Selmecbánya alá, Szentantalfalvába, s ott új kastélyt építtetett a selmeci hegyek alatt. Ez a szentantali kastély ma is áll még. Négy kapuja van, mint a négy évszak. Hét bemeneti boltíve, mert a hétnek ennyi napja van. Tizenkét kéménye, ahány hónapja van az évnek. Ötvenkét szobája, mint az év hetei. És háromszázhatvanöt ablaka, amennyi napja van egy esztendőnek. (-) (Forrás: A csábrági vár) Csábrág vára

Coburg	Fülöp, (Cariudo, Kariudo), szász-coburg-góthai herczeg, m. kir. honvéd-tábornok, Ágost tábornok és Mária Clementina (Fülöp Lajos franczia király leányának) fia s Ferdinánd bolgár fejedelem testvérbátyja, szül. 1844. márcz. 28. Párisban; gyermekéveit Coburgban tölté, hol a katonasághoz mint zászlótartó kineveztetett. Nagyatyja Ferdinánd herczeg halála után a család Bécsbe költözött, nyáron azonban rendszerint magyarországi birtokain tartózkodott. Miután tanulmányait Bonnban befejezte, az osztrák hadseregbe állott és mint vértestiszt Győrött, Siófokon és Székesfehérvárott szolgált. 1866-ban résztvett a königgrätzi csatában. 1868-ban fivérével Ágost Lajos herczeggel Braziliába utazott, ugyanekkor bejárta Kaliforniát, az Egyesült-Államokat és Kanadát. Utazásából sógorának, József főherczegnek, számos Európában ismeretlen növényt hozott, melyek jelenelg az alcsuti üvegházban vannak. Amerikából visszatérvén, kisebb utazásokat tett Európa continensén és Izlandban. 1872-ben a két herczegi testvér a föld körüli uj utazásra indult. A vértesektől saját kérelmére a honvédhuszárokhoz helyeztetett át őrnagyi ranggal; egészen nálunk telepedett meg s különösen érdeklődött a magyar földrajzi társaság iránt, mely díszelnökévé választotta. 1875-ben nőül vette Luiza belga királykisasszonyt. 1881-ben aranygyapjas vitéz lett, egyszersmind jogot nyert a fenség czím használatára. Pestmegye második virilistája és egyike hazánk legnagyobb vasbánya-birtokosainak. A hadseregben jelenleg tábornok. Utazási élményeit irta le s adta ki, de ezenkivül mint szenvedélyes numismatikus is fejtett ki irodalmi tevékenységet. Munkája: Vadászatok négy világrészben. Bpest, 1881. (Sport-Könyvtár, szerk. Sárkány János Ferencz. IV. Cariudo álnévvel, mely japán nyelven vadászt jelent. Eredetije Bécsben jelent meg németűl 1876-ban Kariudo névvel. 2. bőv. kiadásban 1887-ben saját neve alatt, 1886-ban francziául is megjelent.) (Forrás: Magyar írók élete és munkái) Koburg (helyesebben: szász-koburg-gothai) német hercegi család, tulajdonképeni törzsapja Jámbor Ernő (l. Ernő 10.) volt, kinek hetedik fia, János Ernő (szül. 1658., megh. 1729.) a Szász-Koburg-Saalfeld hercegséget örökölte, de udvarát Saalfeldben tartotta, s hercegi cím gyanánt is ezt használta. János Ernő két fia közösen uralkodott Keresztély Ernő haláláig (1745), amikor az életben maradt Ferenc Józsiás egyedül uralkodott 1764-ig, s a koburgi hercegséget, mint majorátust, átöröklési joggal elsőszülöttjére, s annak származékaira ruházta. Utódjai, Ernő Frigyes (1764-1800) és Ferenc (1800-1806) alatt a hercegség adósságai annyira fölszaporodtak, hogy Ferenc kénytelen volt Saalfeldet a Nexus Gothanus alól fölszabadítani és Römhildet Themárért Gothának átengedni. Ferencnek három fia volt; első szülöttje, Ernő (l. Ernő 13. és 14.) Saalfeldről Meiningen javára lemondván, fölvette a szász-koburg-gothai herceg címét. Legifjabb fiát, Lipótot, a belga kongresszus (1831) királlyá választotta (l. Lipót). Harmadik fia, Ferdinánd György a Koburg-Koháry család megalapítója lett. Koburg-Koháry magyar hercegi család törzsapja Ferdinánd György (l. Ferdinánd 33.) koburgi herceg volt, ki 1817. nőül vette Koháry Antal herceg egyetlen leányát, Mária Antónia Gabriellát; miután neje már előbb fiusítva volt, megkapta vele a murányi, csábrági és szitnyai uradalmakat, s az 1827. évi XLI. törvénycikk honosította őt Magyarországban. Három fia maradt: Ferdinánd, ki 1836. II. Mária portugál királynő férje lett (l. Ferdinánd 23.); Lipót (szül. 1824 jan. 31., megh. 1881 jul. 26.), osztrák tábornok; és Ágost Lajos, cs. és kir. vezérőrnagy, szül. 1818 jun. 3., megh. 1881 jul. 27. Miután bátyja a portugál trónra lépett, az elsőszülött jogait örökölte és a magyarországi jószágok kormányzója lett. 1843. kelt össze Mária Klementina bourbon-orleansi hercegnővel, Lajos Fülöp király leányával s kezdetben Párisban lakott. Midőn a forradalom apósa trónját megdöntötte, részint Bécsben, részint Magyarországon tartózkodott. Az osztrák hadseregben vezérőrnagyi rangot viselt, s 1867 óta az urak házának örökös tagja volt. Kedvelte a művészeteket; tagja, majd védnöke volt a bécsi művészegyletnek; sokat tett a magyar ipar (szatracenai kohó) és mezőgazdaság fellendülésére. Neje, Klementina hercegnő, a Bourbon-Orleans családból, szül. Párisban 1817 jun. 3.; férje halála óta rendesen Ebenthalban (Alsó-Ausztria) lakik; utóbbi időben többször meglátogatta legifjabb fiát, Ferdinándot (l. o.) Szófiában, kiért különben is sok áldozatot hozott. E házasságból három ifju és két leánygyermek sarjadzott. Ezek: - K. Fülöp, honvéd-tábornok, szül. Párisban 1844 márc. 28., de Bécsben és Magyarországban nőtt fel. Ott volt a königgrätzi csatában (1866) is, s aztán (1868. és 1872) öccsével, Ágost Lajossal, a braziliai császári hajóraj címzetes tengernagyával, tengeren tuli utazásokat tett, melyeket megirt: Vadászatok négy világrészben (magyarul Budapest 1891) c. alatt, Cariudo (japánul a. m. vadász) álnéven. Mint szenvedélyes éremgyüjtő irodalmilag is foglalkozott a numizmatikával; a magyar földrajzi társaság tiszteletbeli tagja s (1891 óta védnöke is. 1875 nőül vette Lujza hercegnőt, II. Lipót belga király leányát, Stefánia özvegy trónörökösnő testvérét; azóta sokat tartózkodik Budapesten, s részt vesz a magyar közéletben is. 1881. aranygyapjas lovag és fenség címet kapott. - K. Ágoston Lajos, II. Pedro detronizált (1889) braziliai császár veje, szül. Euben (alsó-szajnai megye) 1845 aug. 9. 1864 dec. 15. nőül vette Leopoldina braziliai hercegkisasszonyt, s a braziliai császári hajóhad tengernagya lett. 1893-ban, midőn Braziliában a legitimista párt föllázadt és Mello tengernagy döntő győzelmet aratott a Peixoto-kormány csapatai fölött, hire járt, hogy K. Ágost herceget proklamálják apósa trónjára; de nem történt meg. - K. Klotild Mária Amália főhercegasszony, született Neuillyben 1846 jul. 8. Gondos nevelésben részesült és megkedvelte a művészeteket, különösen a zenét s a festészetet. 1864 május 12. nőül ment József királyi herceghez (l. o. és u. o. az ezen frigyből származó gyermekek nevét is), kivel azóta állandóan Alcsuthon tart udvart. K. főhercegnő élénken érdeklődik a tudományok és művészetek iránt; maga is kedvteléssel fest és rajzol, ebbeli hajlamait örökölték leányai (Mária Dorottya és Margit hercegkisasszonyok) is, kiktől a Vasárnapi Ujság és a Segítség-Album közölt több rajzot. K. hercegasszony nagyon jótékony s szivén viseli a humánus intézetek érdekeit: nevét Budapesten egy árva- és szeretetház viseli. - K. Amália Mária Lujza hercegasszony, szül. Koburgban 1848 okt. 23., megh. Biedersteinban 1894 máj. 6. 1875 szept. 20. nőül ment Miksa bajor herceghez, Erzsébet magyar királynő testvéréhez (megh. 1893 jun. 12), kit nemsokára követett a sírba. - K. Ferdinánd Miksa, bolgár fejedelem, l. Ferdinánd (8). (Forrás: A Pallas nagy lexikona)

Garamrév	Garamrév (1890-ig Voznica, szlovákul Voznica) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Zsarnócai járásban. 2001-ben 637 lakosából 635 szlovák volt. Újbányától 9 km-re északkeletre a Garam bal partján fekszik. Első említésekor 1075-ben vámszedőhely volt, jövedelmének felét ekkor adta a király a garamszentbenedeki apátnak. 1910-ben 613, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Bars vármegye Garamszentkereszti járásához tartozott. (Forrás: Wikipédia)

Gretzmacher Antal Gyula	(1836. -- 1906. január 6. vagy 26.) Főbányatanácsos, a szelaknai bányamérnökség főnöke, a szelaknai kaszinó elnöke, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tanára, kiváló és külföldön is ismert bányász. A Szepességet és a Szitnyát nagyon jól ismerte. Az MKE Szitnya Osztály választmányi tagja (1881-1890). Selmecbányán a Szitnya ény. oldalán fakadó Gretzer-forrás őrzi emlékét. (Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka)

Marschalkó Gyula	(? -- ?) Tanító. Az MKE Szitnya osztály választmányi tagja (1882-). (Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka)

Matunák	Mihály, r. kat. pap, történész, szül. Nagysurányban 1866 júl. 17. 1898 óta korponai felső népiskolai igazgató. Megírta A nagysurányi vár (1889) és A magyarbéla Bosnyák-család történetét (1892). 1891-92-ben számos tót kuruc-nótát gyűjtött a felvidéken. Megállapította Érsekújvár két alapításának éveit: 1545 (Századok 1896) és 1580 (Hadtörténeti Közlemények 1897). † 1932. (Forrás: Keresô.hu)

Panek Ödön	(? -- ?) Az MKE Szitnya osztály választmányi tagja (1901-). (Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka)

Pluvius	(lat., a. m. esőt adó) Jupiter latin mellékneve. (Forrás: A Pallas nagy lexikona) [A római mitológiában Jupiter az ég, a nappali világosság, a vihar istene, az istenek királya, akit a görög Zeusszal azonosítottak.]

Szentantal	Szentantal (szlovákul Svätý Anton, németül Sankt Anton in der Au) község Szlovákiában a Besztercebányai kerület Selmecbányai járásában. Selmecbányától 5 km-re délkeletre a Selmec partján fekszik. Nevét Remete Szent Antal tiszteletére szentelt templomáról kapta. Területén a kora bronzkorban a luzsicai kultúra egyik települése volt, melynek hamvasztásos temetőjét feltárták. A falut 1276-ban említik Scenantollo néven először. A Hont-Pázmány nemzetség birtoka volt. A község szélén a dombtetőn emelkedő Koháry kastély helyén a középkorban vár állott. Barokk kastélyát 1744-ben Koháry András építtette, ma is teljes épségben áll. A 16. században a település mezővárosi rangot viselt, ahol Hont vármegye több közgyűlését is tartották. 1910-ben 1524, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Korponai járásához tartozott. A 18. századi Koháry-kastélyban faipari és vadászati múzeum működik. A kastély 1744-ben épült barokk stílusban, a 19. század elején klasszicista stílusban átalakították. Díszkútja, bejárata erdeti formájában maradt meg. A vadászati és faipari kiállítás mellett gazdag képzőművészeti, bútor- és porcelángyűjteménye van. Nagyméretű szép park övezi. Remete Szent Antal tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1755-ben épült barokk stílusban. A templomban M. S. mester több alkotása volt látható, melyek azonban pozsonyi és esztergomi múzeumokba kerültek. Gótikus Madonna-szobra a 16. század elején készült. A falu barokk haranglába a 18. század első feléből származik. Rokokó kápolnáját 1758-ban építették. (Forrás: Wikipédia)

Szélakna	(Windschacht), Selmecbánya városhoz tartozó bányásztelep, bányahivatallal, kiterjedt bányászattal és gyermekjátékkészítő tanműhellyel. L. Selmecbánya. (Forrás: A Pallas nagy lexikona)

Szitnyai József	(? -- 1906. november 26., Selmecbánya) Selmecbánya főjegyzője, najd polgármestere, az MKE Szitnya Osztály választmányi tagja (-1895), elnöke (1896-1906). (Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka)

Téry Ödön	(Óbéba, 1856. júl. 4. – Bp., 1917. szept. 11.): orvos, a magyar turistamozgalom egyik alapítója és hosszú éveken át vezetője. Bp.-en orvosdoktori oklevelet szerzett 1879-ben. Kezdetben ösztöndíjas műtősebész, majd bányászorvos, a Selmecbánya melletti Stefulton. 1884-elején visszatért Bp -re- s a közegészségügyi igazgatásban helyezkedett el. Kiváló Tátra-járó, több Tátra-csúcs (Középorom, Fecsketorony, Jordán-csúcs) első megmászója. Menedékházat is neveztek el róla. 1888-ban Thirring Gusztávval létrehozta a Magyarországi Kárpát Egyesület bp.-i osztályát – a későbbi Magyar Turista Egyesületet – és ennek hosszú időn át vezetője; megindította és 21 éven át szerk. az egyesület képes folyóiratát, a Turisták Lapját. A turistamozgalom érdekében széles körű, külföldre is kiterjedő kapcsolatokat létesített. A Dobogókő első menedékházát ő hozta létre 1898-ban, itt van emlékműve. – Irod. Turisták Lapja T.-emlékszáma (1917. dec.). (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990) Ismertetôanyag a MKE honlapján: Dr. Téry Ödön

Tirts Rezső	(Szepesváralja, 1831. febr. 27. – Bp., 1914. márc. 14.): kereskedő, ~ Rezső (1866 – 1944) apja. Részt vett a szabadságharcban, elfogták és börtönbe vetették. 1848 – 49-i élményeiről később Késmárkon könyvet jelentetett meg. 1876-ban kezdeményezésére a selmecbányai kereskedők m. kereskedelmi társulatot alakítottak. Ő létesítette a m. kereskedelmi tanulóisk.-t, egyben ennek tanára is volt. Elnöklete alatt alakult meg a selmecbányai kereskedőifjak társulata. Tevékenyen részt vett a fiatal m. turistamozgalom fellendítésében is. – F. m. Selmeczbányai Kalauz (Selmecbánya, 1898). – Irod. Déry József: id. T. R. (Turisták L., 1914); Ifj. Tirts Rezső: A magyar turista kultúra keletkezése és a Szitnya Osztály Selmecbányán (Bp., 1943). (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)

Zsarnóca	Zsarnóca (szlovákul Žarnovica, latinul Zarnovia): város a mai Szlovákiában. A Besztercebányai kerület Zsarnócai járásának központja. Revistyeváralja és Zsarnócakohó tartozik hozzá. Selmecbányától 17 km-re északnyugatra, a Garam jobb partján fekszik. Sziklás dombon álló várkastélyát a Dócziak építették a 15. században. 1644-ben falai alatt szenvedett vereséget egy török sereg. A 17. században itt voltak Bars vármegye nemesi közgyűlései. 1910-ben 1998, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Bars vármegye Garamszentkereszti járásához tartozott. (Forrás: Wikipédia)

Dr. Tarczay Gizella írása, Turisták Lapja, XLIV. évfolyam 11. szám, 1932. november, 289.
oldal

(Az írást az eredeti helyesírással közöljük)

Az aranygyík városában.

     A trianoni szerzôdés a Felvidékkel együtt Selmecbányát is letépte Magyarország testérôl. Mi már csak könyvekbôl, apáink, anyáink meséibôl ismerjük az aranygyík városát. nem csoda, hogy örömmel kaptunk az alkalmon, amikor a M. T. E. augusztus elején nyolcnapos túrát hírdetett Selmecbányára és környékére, módot adván a fiatalabb generációnak, hogy a régi Magyarország egy értékes, drága darabját megismerhesse.

     Tizenegyen gyűltünk össze augusztus 2-án reggel a Nyugati pályaudvaron. Jó kedvben természetesen nem volt hiány. Mindnyájan örültünk, hogy valahára színrôl-színre fogjuk láthatni azt a patinás régi várost, amelyet eddig csak hírébôl ismertünk.

     Drégelypalánknál kelünk át a trianoni határon. Meglep a cseh fináncok elôzékenysége. Nagyon udvariasak, semmi nehézséget nem támasztanak s magyarul beszélnek velünk. A Magyar Turista Egyesület jelvényét egész idô alatt nyíltan viseltük és tény, hogy sem a hatóságok, sem egyesek részérôl semmiféle zaklatást vagy ellenséges érzületet nem tapasztaltunk.

     A megszállás óta még sohasem voltam odaát s bizony most nagyon rosszul esett látnom Ipolyságon, ebben a színtiszta magyar városkában, a tányérsapkás cseh fináncokat, a dohánytôzsdéken a cseh oroszlánt. Sebtiben megtekintjük ipolyságot, megebédelünk s robogunk tovább Korpona felé. Hátizsákjainkat azonban még Németin letesszük s rábízzuk az autóbusz soffôrjére, hadd vigye el Selmecbányára; mi majd gyalog megyünk Korponától Selmecig, a hegyeken át.

     Ez az, ami sehogysem fért egy jámbor utitársunk fejébe. Egy korponai magyar utazott velünk és szinte komikus volt látni, mennyire el volt szörnyedve, amikor meghallotta, hogy miben törjük a fejünket. Gyalog Selmecre! Mikor vonaton is lehet utazni és autobuszon is lehet menni! Meg vannak ezek bolondulva?

     Mindenesetre nagyon okos dolog volt a nehéz zsákokat elôre küldeni, mert a rekkenô melegben így is elég keservesnek igérkezett a gyaloglás. Éget a nap. Épen szmbe megyünk vele, nyugat felé. lankad a sereg. A hosszú utazástól zsibbadtak a tagjaink. A források kiszáradtak s a kutak víze ihatatlan, poshadt. Tikkadtan csoszogunk tovább s mostan már egyesegyedül Tihamér bácsi tartja bennünk a lelket, aki legendákat mesél egy bizonyos zsibritói parasztházról, ahol ô évekkel ezelôtt kitűnô aludttejet ivott.

     Meg is érkezünk a zsibritói oázisba, hozza már a tejet egy barnaszemű tót asszony. Két köcsög tej - tizenegy magyarnak? Meg se kottyan! Hozza csak, lelkem, a többit is! Ujabb két köcsög elfogy egy szempillantás alatt. A tót menyecske nem gyôzi szállítani az üdítô italt s azt se tudja már, nevessen-e, bámuljon-e? Tizenegyen megittunk tizenegy köcsög aludttejet. Azt hiszem, még évek mulva is úgy fogunk visszaemlékezni a zsibritói dáridóra, mint a selmeci túra egyik legmulatságosabb epizódjára.

     Friss erôvel megy a csapat tovább. Öreg este lett, mire bevonultunk Selmecre. Selmeci magyar fiúk jönnek elénk és elvezetnek a szállásunkra, a volt piarista rendházba. A zsákjaink már ott várnak reánk. Megszámoljuk a szoba négy sarkát s nemsokára alusszuk az igazak álmát.

     Másnap elsô utunk a Leányvárba vezetett. Végtelenül kedves. Annyira hozzátartozik Selmechez, hogy nélküle el sem tudom képzelni az aranygyík városát. Nincsen még egy épülete Selmecnek, amely annyira megragadná az ember figyelmét s annyira felcsigázná a fantáziáját, mint épen a Leányvár. Mintha az egész város abban kulminálna.

     Közel a Leányvárhoz hangtalanul mosolygó temetô. erôsen borul s a Szittnya felett felhôk tornyosulnak.

     Sietünk az Óvárba, ahol már vár a múzeum ihazgatója, Baker Béla, szívélyes jó magyar ember. megmutogatja nemcsak azt, amit egyébként a közönségnek mutogatni szoktak, hanem rejtett kincseket is hoz elô, s fáradhatatlanul magyaráz. Régi csigalépcsôn keressük a francia építômester rejtett kézjegyét. Régi bútorok, régi fegyverek mesélnek hajdani századokról. A falakról Kossuth, Széchenyi, deák életnagyságú képe néz le ránk. Üveg alatt Petôfi kiáltványa harsog a szelmeciekhez. Mennyire magyar ez a múzeum még most is, idegen köntösében is! A jelent bitorolhatják a csehek, de a mult, az elvitathatatlanul a mienk, csak a mienk!

     Délután a Hibalkát néztük meg. Bájos régi Selmec! Girbe-gurba utcák, virágos házikók. Meredek hegyoldalhoz tapasztott fecskefészek. És mindenütt ott a Leányvár. Mindenünnen látni és mindenüvé ellát. Selmec nem volna Selmec, ha a Leányvár ott nem volna.

     Harmadnap esôre ébredünk, de minket az persze nem zavar. Megyünk a Szittnyára. Egy ideig esik az esô, aztán elunja, mint a pityergô kisgyerek. Stefultóban leülünk egy fatörzsre s meghallgatjuk Tihamér bácsi elôadását a Szittnya-osztály keletkezésérôl, régi jó idôkrôl. Mindenki kérdez valamit, csak hogy minél tovább idôzhessünk a fatörzsön, de Tihamér bácsi csakhamar átlát a szitán s kérlelhetetlenül indulást vezényel. A vörös jelzésen befordulunk a fenyvesbe. Rengeteg málna piroslik a bokrokon. Ugy jóllakunk, hogy a fülünk is kétfelé áll.

     A Szittnya bazaltszikláin tág tér nyílik sziklamászóinknak. Horváth Jancsi úgy mászkál a sziklákon, mint valami mókus. Akrobatamutatványait páholyból nézi az irígy közönség.

     Felhôbe hanyatlott az egész láthatár s így a kilátás bizony nem sokat nyujtott. - Sokáig ott ültünk a Szittnyatetôn s néztük a vidéket. Kedves vidék. Ó, nem olyan fenséges, mint a havasok. Nem olyan igézô, mint a tenger. Mégis szép. Nagyon szép. Valami megmagyarázhatatlan báj ömlik el rajta. Valami van benne, ami fogva tart. Talán az, hogy ez a föld a mienk. Ha most idegenek birtoka is, mégis a mienk, mégis ízig-vérig magyar föld. Minden röge magyar multról beszél; magyar multról, magyar dicsôségrôl.

     A pihenô után felkerekedünk s lemegyünk a bacsófalvi tóhoz. Csinos weekend-házakban nyaralnak ott fiúk, leányok. Persze minket is csalogat a tó víze. Aki úszni tud, csöppet sem rest és siet a hűs habokba. Vacsoránkat a felsôrónai Rózsa- szállóban költöttük el, ahonnan fáklyásmenetben tértünk haza szállásunkra.

     Negyednap délelôtt a városházát tekintettük meg s a selmeci templomokat; délután pedig a hodrusi völgy felé vettük utunkat. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a selmeci túra legszebb szakasza, a Szittnyánál is sokkal szebb. Sűrű fenyvesben járunk, zuzmaraszakállas fenyôóriások között. Csörgô patakok, hűs források váltogatják egymást. A málnabokrokon esôcseppek ragyognak. Páfrányok teregetik nagy legyezôiket. Megnevezhetetlen illat fűszerezi a levegôt. A hodrusi tó pedig oly vadon húzódik meg a völgy sarkában, mintha félne valakitôl.

     Hazamenet a Tirts-forrásnál elragadó látványban volt részünk. A leáldozó nap, mint egy kacér mohamedán asszony, felemelte felhôfátylát s egy pillanatra felragyogott aranyszeme. Beleragyogott az erdôbe s én szememet lehunyva álltam meg a sugárban, mely körülvett, mint valami mesebeli aranypalást. Egy pillanatig tart az egész. A következô pillanatban a Nap újra fátyollal takarta el fénylô arcát.

     Jó kedvre hangolódott a társaság. Egymást érte a sok magyar nóta. Akkor se hagytuk abba, amikor már Selmec utcáin jártunk. hadd hallják a terraszon, hogy "nem ütik a jogászt agyon!"

     Hoztunk mi magyar levegôt Selmecre! Sok házban feldobbant a magyar szív a mi nótánk hallására. Ezek a selmeci magyarok testvért látnak bennünk, szívesen látott drága vendéget, akinek minden léptét szereteteljes figyelemmel kisérik. Láttam selmeci üzletet, ahol a falra volt kiszögezve a mi programunk, mert tudni akarták, mikor merre járunk. Beszéltem egy selmeci kislánnyal, aki könyvnélkül tudta útitervünket, jobban mint mi magunk. Ismeretlenek megszólítottak az utcán s kérdezôsködtek, hogyan telnek napjaink, jól érezzük-e magunkat? Kedves magyar testvérek ott az idegenben, bizony hiába strázsál a cseh rendôr, azért a mi szemünk mégis összeragyogott, a szívünk mégis összedobbant s négy napig magyar világ volt Selmecen.

     Pénteken este vacsora után - a cigány addig-addig húzta a tangót, míg egyszer csak merészen belekapott egy ropogós csárdásba. Látta, hogy magyar társaság van jelen, - fel akarta használni az alkalmat, vissza akarta muzsikálni a régi jó világot. Hát rázendített a "Ritka búzá"-ra. Mi meg spontán felugrottunk mindnyájan, mintha csak azt kiáltotta volna valaki: "Talpra magyar!" Talpra ugrottunk s ki a porondra! Nem sokat törôdtünk a cseh katonatiszttel, aki a szomszéd asztalnál borozgatott. Húzta a cigány dacos gyönyörűséggel, megint egyszer, mintha valaha régen a magyar világban, mi is dacos gyönyörűséggel jártuk - hajrá, magyar tánc Selmecen, csak azért is!

     Ötödik nap reggel a piacot tekintettük meg és a bányamúzeumot. Utóbbit különösen Lukácsi barátunk tudta kellôen méltányolni (valami tíz kiló követ szedett össze a selmeci hegyekben s haza is hozta a boldogtalan!). Rendkivül gazdag ásványgyűjtemény van a bányamúzeumban, akna-térképek, zúzó-modellek, hámorok miniatűrjei, régi bányászruhák, zászlók. Ó, egy magyar zászló is áll ott a sarokban; rajta a felírás: "Ne dotykati se!" ne nyúlj hozzá! - Ne nyúlj hozzá? Dehogy is nem. Bizony hozzányúltam s megsimogattam a drága avult selymet.

     Érdekes lehetett az élet Selmecen, míg igazán virágzott a bányászat. Ma már Selmec olyan, mint az élôhalott. Halálra itélt város, mely talán már csak Mikszáth és Lovik könyveiben él. De bízzunk az Istenben, hogy az élôhalottba nemsokára új élet költözik, eltűnnek a cseh felíratok, megszólal a Klopacska s a terraszon újra megjelennek a hetyke akadémikusok, hogy visszavarázsolják a régi világot a mi legszebb bányavárosunkba.

     Ebéd után még egy utolsó séta Selmecen. Kisiblyére megyünk és a Csókligetbe, ahol a diákok a majálisokat tartották. Kerek tavon sok-sok vízirózsa. Hangulatos nyugalmas táj. Csókligetbôl a festôi szép Kálváriára megyünk. Alkonyodik. Az égen feltűnik a hold vékony ezüst sarlója. Az utolsó este Selmecen! Ki hitte volna, hogy ilyen nehezemre fog esni elmenni innen? Ki hitte volna, hogy ennyire megszeretjük ezt az ódon városkát? Minket nem vonz ide tradíció, sem gyermekkori emlék, csak néhány derült nap emléke - és még ez a vékony szál is milyen er?7sen köt ide!

     Néhány napsugaras nap mindössze ... Hiába esett az esô, az én számomra mégis napsugaras napok voltak. Távol a hétköznapoktól, távol mindentôl, ami van. Szent Nirvána napjai voltak ezek, mindenestül kedvesek nekem!

     Este búcsúzunk Selmectôl. Robi bácsi gyönyörű pipát vásárolt a pipagyárban, most aztán elszívjuk a békepipát annak rendje s módja szerint; visszhangzik a terem a kacagásunktól. Pöfékel a selmeci pipa; tánc követi a táncot. Már a cseh tisztek is ropják a csárdást. Egy órakor nyugovóra térünk, de a selmeci magyarok zavartalanul mulatnak tovább kivilágos-kivirradtig.

     Vasárnap reggel a fenyvesen át Szklenóra mentünk, onnan autón Garamberzencére, ahonnan vasúton folytattuk utunkat Körmöcbánya felé.

     Körmöcbánya bevett szokás szerint esôvel fogadott; ködnél egyebet nem igen lehetett látni. Megtekintettük a pénzverdét, ahol mostan a csehszlovák köztársaság számára verik a pénzt. Magyar vezetôt kaptunk, aki szépen elmagyarázta nekünk a pénzverés minden csínját-bínját. megelevenedett elôttünk a csillagtallérok régesrégi meséje ...

     Besztercebányát csak futólag nézhettük meg, mert kevés idô állt rendelkezésünkre. Pedig szép város, érdemes volna napokat szentelni neki. Igen kedves látvány volt a hetipiac a Fôtéren, színes népviseletekkel tarkítva. A Szentháromság- szobor talapzatán festôi szép parasztcsoport, akvarelnek kitűnô téma volna, háttérben a vén vártemplommal.

     Még aznap délután Szliácson termünk; este már Zólyom határában sétálunk s onnan a vasparipa most már egyhuzamban hazahoz.

     Programszerűen 9-én reggel 5.20-kor érkeztünk Budapestre. Most, hogy mintegy madártávlatból visszatekintettem az egész kirándulásra, nyugodt lélekkel mondhatom, hogy nagyon kedves, nagyon jó volt. Sok szépet láttunk. A felvidéki magyarok szíves szeretete úgy parázslott felénk minden szembôl, mint a napsugarak. Jól mulattunk; elfeledtük egy idôre minden gondunkat, minden bajunkat. És ez a fô. Hogy is mondja Ady Endre? "Ez a kicsike feledés, ez az emberek boldogsága."

Tarczay Gizella Dr (? -- ?)

Folyamatosan tudósított a szlovén és horvát turista egyesületek munkájáról. Horvát nyelvre fordította le a Hajnalhasadás című turista vígjátékot és ennek zágrábi előadásán a főhősnőt nagy sikerrel maga alakította. Művei: Búzakalász, Rozmaring vitéz (versek). Az MTSZ Irodalmi bizottság tagja (1939-41).
(Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka)

Megjegyzések

Bacsófalva	Bacsófalva (szlovákul Počúvadlo) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Selmecbányai járásban. 2001-ben 131 lakosából 130 szlovák volt. Selmecbányától 13 km-re délnyugatra a Selmeci-hegység déli részén fekszik. Mint az a 19. században feltárt leletek tanúsitják területe már a bronzkorban is lakott volt, a Szkalka hegyen pedig kisebb vár is állt. A község határa a középkorban Szitnya várának uradalmához tartozott. A falut 1333-ban Pocholla alakban említik először. A lévai vár uradalmának része volt, később a 17. századtól a bányakamara felügyelete alá tartozott. 1910-ben 390, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Báti járásához tartozott. Evangélikus temploma 1771-ben épült, 1801-ben átépítették szószéke a 17. századból való. Határában 13 hektáros mesterséges bányató található üdülővel, turistaházakkal. Turistaút visz fel innen az 1009 m magas Szitnyára. Területén 400 éves tölgyfa található. (Forrás: Wikipédia)

Ipolyság	(Ipoly-Ságh), nagyközség Hont vármegye I.-i járásában, az Ipoly folyó mellett, (1891) 3247 magyar lakossal; a vármegye törvényhatóságának, a járási szolgabirói hivatalnak, kir. törvényszéknek, jbiróságnak és adóhivatalnak, államépítészeti hivatalnak, kir. közjegyzőnek, pénzügyőrbiztosi állomásnak s csendőrszakasz-parancsnokságnak székhelye; van takarékpénztára, alsófoku ipariskolája, többféle egyesülete, vasuti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. (Forrás: A Pallas nagy lexikona) A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Ipolyság Ipolyság város hivatalos honlapja

Leányvár (Új vár)	Selmecbánya egyik dombján épült a Leányvár kastély, melyhez számtalan magyar monda fűződik, történetét A leányvári boszorkány című regényében Lovik Károly dolgozta fel. A vár a török veszély idején, 1564 és 1571 között épült. A várost 24 olasz ágyúval védte a Léva és Bakabánya irányából várható támadásoktól. Ha ellenséges csapatokat láttak, akkor fekete lobogót tűztek ki. Ha viszont vendég közeledett, az őrség úgynevezett monettát fúvott. Tűz esetén nappal vörös lobogóval, éjjel lámpással jelezték a vészt. A tűzőr negyedóránként trombitált, míg az egész órákat harangütés jelezte. A leányvárban 1860-tól az akadémisták testgyakorló órákat tartottak. Belül az épület emeletei tagolatlanok, kisebb szobákat a sarokban elhelyezett tornyokban találunk. A boltozatos földszintről az emeletre eredetileg nem vezetett feljárat, mivel ott tárolták az őrség lovait. Ma az épületben a törökellenes harcokra emlékező kiállítás látható. A vár emeletéről a város teljes panorámáját élvezhetjük. (Forrás: Csalódott Kenyér Asztaltársaság honlapja) ... A Leányvárat a legenda szerint Rössel Borbála építtette. Borbála egy gazdag úr lánya volt. Igen pazarló életet élt, nem garasoskodott hatalmas vagyonával és az első két férje hozományával. A harmadik férje azonban szegény volt, és vagyonuk egyre jobban apadt – de ezzel Borbála mit sem törődött. Egyszer a város új akasztóhegyet jelölt ki. S mivel zavarta volna Borbála aszszonyság kilátását, panaszt tett miatta a városi tanácsnál. Az azonban kérésének nem tett eleget, mondván: „Selmec ott akaszt, ahol akar.” Borbála cselhez folyamodott. A török veszélyre hivatkozva felajánlotta a tanácsnak, hogy új várat épít a városnak – egyedüli feltétele, hogy ő választhassa ki a helyet. Ajánlatát elfogadták. Borbála természetesen az új akasztóhegyet jelölte ki, így épült fel a Leányvár.

Szklenófürdő	Szklenófürdő (1899-ig Bars-Szklenó, szlovákul Sklené Teplice, németül Glasshütte): falu Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Garamszentkereszti járásban. Selmecbányától 12 km-re északra fekszik. Régi híres fürdőhely. Határában 629 m magas hegyen állnak Teplice várának csekély maradványai. 1456-ban említik először, amikor Hunyadi János visszafoglalja a huszitáktól. Érseki, majd királyi birtok, melyet 1489-ben állítanak helyre, ezután sorsa ismeretlen. A falunak 1910-ben 378, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Bars vármegye Garamszentkereszti járásához tartozott. 2001-ben 452 lakosából 447 szlovák volt. A falunak 40-50 fokos alkalikus, kénes gyógyvízzel rendelkező gyógyfürdője van, melyet évszázadok óta használnak. Teplice várának romjai. (Forrás: Wikipédia) Szklenó 1786

Szliács	Szliács (szlovákul Sliač) város Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Zólyomi járásban. Garamhalászi és Hajnik egyesülése. 2001-ben 4667 lakosából 4485 szlovák volt. Zólyomtól 5 km-re északra a Garam bal partján fekszik. Számpor és Szliácsfürdő tartozik hozzá. A régészeti leletek tanúsága szerint már az i. e. 2. évezredben éltek a területén emberek. Hajnik falu helyén a 6. században szláv település volt. A falu neve 1250-ben Villa Custodum silvarum alakban tűnik fel először. Szent Miklós püspök tiszteletére szentelt templomát már 1263-ban említik. A 14. századtól a Bezeghy család és a zólyomi váruradalom birtoka. A falu lakói 1550 körül reformátusok lettek, katolikus plébániáját 1675-ben újraalapították. 1582 és 1657 között a töröknek fizetett adót. 1626-ban felégették. 1828-ban 63 házában 461 lakos élt, akik főként mezőgazdasággal és fazekas mesterséggel foglalkoztak. 1876-ban egy tűzvészben az egész település leégett. Garamhalászit 1249-ben Halasz néven említik először a zólyomi váruradalom részeként. 1293-ban Halaz, 1424-ben Halazy néven szerepel oklevélben. 1582 és 1668 között a töröknek fizetett adót. A 18. században lakói komlót termesztettek. 1828-ban 44 házában 399 lakos élt, akik főként mezőgazdasággal és marhatenyésztéssel foglalkoztak. Szliácsfürdő 33 fokos gyógyforrásaít már a 13. században is ismerték. Egyik fürdőháza a 19. század elején épült klasszicista stílusban. 1910-ben Garamhalászinak 671, Hajniknak 696, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Zólyom vármegye Zólyomi járásához tartozott. Hajnikot és Garamhalászit 1959-ben egyesítették, 1969-ben pedig városi rangra emelték. A település festői környékéről és melegfürdőjéről nevezetes. Szent Miklós temploma 13. századi gótikus stílusú. A gyógyforrás közelében építtette 1855-ben Habsburg Albrecht főherceg a Szent Hildegárd kápolnát. A városban egy 16. századi eredetű kúria is található. (Forrás: Wikipédia)

Zsibritó	Zsibritó (szlovákul Žibritov) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Korponai járásban. 2001-ben 88 szlovák lakosa volt. Korponától 8 km-re északnyugatra fekszik. A települést 1266-ban Seurdfolou néven említi először oklevél, a Hont-Pázmány nemzetség birtoka volt. 1442 és 1446 között gyakran érték huszita támadások. A falu régi templomdombján 15. századi források várat említenek, mely egy bizonyos Zsibrid Jakab tulajdona volt. Őróla kapta volna nevét is a település, mivel azonban erkölcstelen életett folytatott családjával együtt börtönben végezte. A török időkben az erősség fontos őrhely volt, ahol folyamatosan őrség állomásozott. A vár romjai állítólag még a 19. század közepén is láthatók voltak. 1700-ban már működött az iskola. A falu lakói állattartással, favágással, szénégetéssel foglalkoztak. 1807-ben a település leégett. 1910-ben 334, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Korponai járásához tartozott. (Forrás: Wikipédia)