Untitled Document

Dr. Strömpl Gábor írása, Turisták Lapja, LI. évfolyam 1. szám, 1939. január, 15. oldal

(Az írást az eredeti helyesírással közöljük)

A rozsnyói hegykoszorú.

     Való igaz, hogy a visszakerült városok közül Rozsnyónak van a legszebb környéke! Ne vegyék zokon a kassaiak, ha ezt - az igazság érdekében - megállapítjuk.

     A kassai hegykoszorú - csonka; a rozsnyói viszont teljes. Csaknem körkörös. Ami rést e hegykoszorún a Sajó völgye üt, az csak arra való, hogy kaput nyisson a hegykör közepén pihenô város felé. Egyet északnak, a még magasabb hegyek, egyet meg délnek a hegymentes róna felé.

     A sima róna azonban messze esik ide. Messze vannak a még magasabb hegyek is. Szinte egyenlô a távolság a két véglet között s a két véglet közepén, félúton áll Rozsnyó.

     Ott bújik meg a Sajó messzirôl jött és messzire vonuló völgyének közepe táján, a gömöri érces hegyek tövén, kárpáti hegyek - küszöbén.

     Ezért érezzük oly közelinek a várost és környékét.

     Rozsnyó valahogy még nem a Kárpátok igazi világa. Még csak a széle, eleje a Kárpátoknak. A nagy hegyek küszöbe, hova még felérzik a délgömöri lankák szôlônevelô heve, de uhyanakkor már arcunkba csap a havasok felôl érkezô fenyôillatos szellô lehelete. Dél felôl a magyar lankák, a kis hegyek búcsúznak tôlünk, észak felôl a testvér népek nagy hegyei csábítgatnak maguk közé.

     Itt nyúlik a magyarság - gömöri földön - a legészakabbra, túl a hegykoszorún, meg az északi kapuban nyomul legdélebbre a bányavidéki német (nem cipszer), meg a hegylakó tótság. Küszöbén áll íme Rozsnyó a népi foltoknak is. Küszöbén a hegyközi kultúrának, hogy a maga ôsibb, patinásabb művelôdését lefele sugározhassa az Alföld irányába, ahonnan viszont a Központ, a fôváros idevonuló kultúráját plantálhatja tovább a hegyeken túlra.

     És a hegykoszorú?

     Rozsnyó küszöbi helyzetébôl fonódott annyira csodaszéppé.

     Küszöbi helyzete a tudomány ridegen igaz nyelvén elsôsorban abban gyökerezik, hogy az Érces-hegység lábánál fekszik. A hegység lába azonban pont itt - a gömör-tornai határon - annyira széles, hogy a küszöb maga is külön, szinte önálló tájat alkot s ez a - Galyaság 1) ill. a "Gömör-tornai karszt", a nagy barlang-vidék.

     Az Érces-hegység (nem Érc-hegység, mert hiszen nem merô érc, hanem csak érctartalmú hegység) testét javarészt kristályos-palák alkotják, viszont az itt tágabb értelemben használt Galyaságot, a karsztot, csaknem teljes egészében mészkövek építik föl. A két kôzet annyira már és más, hogy a különbségek minden tekintetben eltérô hegyeket teremtenek.

     A kristályos pala kôzetanyaga pikkelyes. Könnyen morzsolódik, pereg, szétmállik, viszont a mészkô ha kopik, ha repedezik is, egy tömbben igyekszik megmaradni. A palákat nem oldja a víz, a mészkövet igen. A palákat szétrágja, szétmarja az idô vasfoga; a mészkövet csak hasogatja, lyukgatja. Innen van aztán az, hogy a palahegyekbe könnyen szánt bele az idô ekéje, a mészkövekbe pedig csak ott, ahol a víz üregeket oldva sziklákat lazít. A palalejtôk testét lépten-nyomon árkok barázdálják, felszínüket vastagon fedi a laza talaj. A mészkôbôl álló lejtôkön sok a pôre szikla és ritkább a hegyoldalakat szabdaló árkos mélyedés.

     A palahegyek kôtömege merô ránc, merô völgyelés, közbül pedig megannyi hát meg gerinc. A völgyek mélyek, oldaluk meredek. Ugyanilyen a hátak alakja is, ha haránt nézzük ôket. De, ha hosszant mérjük végig tekintetünkkel a hegyvölgyek termetét, jóval szelídebb az arcuk. A hooszant elnyúlt gerincek keskeny hátain szinte végigsétálhatunk, annyira enyhe lejtôkkel emelkednek föl. Ugyanígy a völgyek is. Alig gyôzzük a végit érni, ahol aztán nagy hirtelen szökkennek fel a völgyet záró hegyre. Viszont a gerincek éppen ellenkezô végükön, legalul indulnak neki meredeken s csak aztán lapulnak el.

     A palahegyek hegy-völgyeinek ez a szinte szabályos ágazódása a tájékozódást ugyancsak megkönnyíti. Csak az elindulásnál kell ügyelnünk. Csak eleve kell a megfelelô gerincet vagy völgyet jól megválasztanunk, azután már a völgy vagy a hát maga vezet célunkhoz.

     Mennyivel más ezzel szemben a galyasági karszt.

     Itt már nyoma sincs annak a csaknem szabályosságra sorakozó rendnek, mint odafönn a palás kôzetű magasabb hegyeken. Még a hegyek is alacsonyabbak.

     A galyasági vidék merô karszt. Közepe táján, Pelsôc körül, hatalmas mészkô fennsíkok, amelyek lomhán terpeszkednek el. Tövük biztonságosan fekszik neki a Sajó keskeny síkjának, hogy aztán annál meredekebben, szinte szédítôen szökjön fel a magasba. Innen a völgybôl tekintve félelmetes, szaggatott homlokzatú hegyek, de tetejükre hágva meglepôdve torpanunk meg a fennsík szelídségén. Odafönn nyoma sincs annak a hirtelen nekirugaszkodásnak, ami alulról, a fennsík lábától nézve szinte megszédített. Idefönn csupa alacsony tetô, csupa enyhe hajlat. Olyan, mint valami alföldszéli dimbes-dombos vidék. A kicsi tetôkön erdôfoltok, a keskeny hajlatokban rétszônyegek. S mindez annyira szokatlan rendetlenségben szinte össze-visszaságban, hogy e kúszaság maga is ámulatba ejt.

     Hol itt a völgy, hol itt a hegygerinc? Hol itt a kettônek az a szabályos rendszere, amit az Érces-hegységben az imént még lépten-nyomon tapasztaltunk?

     Ne keressük.

     A karszt nem tűri a szabályosságot. A karszt domborzata a kôbe-ojtott kúszaság.

     Völgye - fenn a fennsíkon - nincs, vagy alig van. Mélyedései csak tölcsérszerű lyukak: Tebrek (töbrök). Ezek sorakozásából kiadódik ugyan valami hosszanti mélyedés. de ez nem a szokott völgy, mert nem folyik benne víz és talpa, feneke is egyenetlen. Ha meg a töbrök csoportokba verôdve széltében szóródnak szét, olyan ragyavert térszín alakul ki, hogy alig tudunk rajta eligazodni. Lépten-nyomon újabb és újabb gödrök toppannak elénk, szélrôl újabb és újabb apró hegyek, dombok bukkannak fel. S oly sűrűn, s oly össze- vissza, hogy jártunkban belezavarodunk.

     E rendetlen, minden domborzati logikát meghazudtoló térszín miatt, oly nehéz a galyasági fensíkokon tájékozódni. Még a legrészletesebb térkép mellett is, mert a tengernyi apróka részlet követése, nyomozása végül is kifáraszt. Figyelni, ügyelni pedig kell, különben irgalmatlanul eltévedünk. Különösen most még, mert az útjelzések egyrésze hiányzik.

     A látnivaló pedig temérdek. nemcsak a töbrös-bérces, domborzatos minduntalan változó részletei ontják a látnivalót, nemcsak a rétes-erdôs, a ligetes növényzet egymásbafonódó foltjai cikkáztatják tekintetünket, hanem akad országra szóló nevezetesség is bôven, elegendô.

     A Baradlát már nem is említjük. Azt, legalább hírbôl, mindenki ismeri. De ott a szilicei jég- és cseppkôbarlang, majd az a sok zsomboly, azok 100 m-t is meghaladó természetes aknák. Valamennyi félelmetes látványosság, de olyan eldugott helyeken, hogy vezetô nélkül meg sem találhatók. Ide okvetlen kellenek gondos útjelzések. A kilátó-helyeket is úgy elrejti a tágas-széles plató, hogy csak kellô feltárás után tudjuk valamennyit a köz érdekében hasznosítani.

     Aztán a források. Azok a nagy, pataknyi vízet ontó karszt-források, amelyek ott sorakoznak a fensíkok lábánál. Mindmegannyi kibúvó földalatti patak, mindmegannyi titokzatos vízfolyás, mi mögött barlangok, esetleg barlang- rendszerek még titokzatosabb ágazatait sejtjük.

     De a legszebbek mégis csak a völgyek és szurdokok. A sajó pelsôc-rozsnyói szakasza szédítô magasságával és falvakat éltetô tágasságával ragad el, a Szádelôi-völgy hasadékja pedig szédítô sziklafalaival, keskeny szurdokával kérked.

     Nyujtanak látnivalót, gyönyörködtetôt eleget a kicsi platók (Bakai-hegy, Konyárt stb.) töbrei, barlangjai és szikla élei, mert ezekrôl látunk át legjobban a szomszédos nagy fensíkokra.

     A turista-kincseknek akkora tára rejtôzik e különleges vidéken, hogy nemcsak Rozsnyó, de minden környezô városka és nagy falu turistasága sem tudja majd egyhamar, egymaga feltárni, bejelezni és gondozni. A fôvárosi anyaegyesület mindenféle támogatása szükséges majd hozzá, hogy a nagy munka - mert valóban az - sikerüljön.

     Pedig még a felsorolás, a hegykoszorú ecsetelésének végére sem értünk. A hegykoszorú néhány remekbe- kötött gallya és virága még hiányzik.

     Maga a rozsnyói völgyteknô is merô szépség-sorozat. Ha jólészi hegyek szikláiról nézzük, leköti figyelmünket a völgy ölén pihenô patinás bányaváros bölcs nyugalma. Hamisítatlan kárpáti háttér tekint felénk, mert szemben velünk az erdô határa fölé nyúlakodó gerinc, rajta pedig méltóságos nyugalommal, enyhén domborodó gyep-havasok. Húsz esztendô óta epedten várt hegyek. Még nem óriások, még nemm villám-szaggatta szikla-szobrok, de a mátrai Kékesnél magasabb - havasok.

     A várostól jobbra kisebb hegyek s a kisebbek egyikén Krasznahorka mesevára. Innén a jólészi hegyperemrôl ahogy a magasból lefelé pillantva ránézünk az épséges bástyákra, oly valószínütlen szépségben ragyognak napsütötte falai, hogy csak mesének hisszük. Csak a közeli falu és a kígyózó út élete riaszt a valóságra. A mesevár mögött kisebb hegyek egész sora s valamennyi bodorodó erdô mélyébe burkolózik. A várostól balra középmagas formás hegy, az Ivágyó. Egymagában áll, hogy ôrt álljon a tövében torkoló Felsô-Sajó völgy-kapujának felvidéki bejáratánál.

     S ha a völgyteknô tulsó peremérôl, valahol Rozsnyó fölött nézünk le dél felé a hegykoszorú szemközti felére, úgy a galyasági táj másmilyen körvonalai rajzolódnak az ég aljára.

     A város alatt, messze tôle, a Sajó déli völgykapuja. bejárata még tág, kitárt, de fokozatosan szűkül és mihamar olyan remekbe formált völgyszorosba torkollik bele, melynek mása együtt alig akad. Félezer métert meghaladó völgyoldalai nagy hirtelen szökkennek a magasba s oly szabályosan, mintha csak hegymozgás hasította volna ketté a szurdokot rejtô fensíkot. Valaha, a geológiai múltban, valóban, a Pelsôci nagyhegy és a Szilicei-fensík összefüggött, de az Ős-Sajó barlanggal fúrta át a hegyet és a táguló barlang idôvel beomlott, megnyílt és szurdokká változott.

     A szurdok két oldalán a két fensíknak nyesett a hegyéle. Meredek lejtôje zegzugos, pôre szirtekkel tarkázott, de teteje olyan sima, akár a róna. Bal felé, keletre, a hegyél, a fensík pereme messze húzódik s belevész a Csermosnya bájos völgyének sötétjébe. Jobb fele azonban, a Nagy-hegy fensíkja, hirtelen törik le sziklás peremével az Ivágyó nyergébe.

     S e formás heggyel a szépséges hegykoszorú be is zárul.

1) A Galyaság - szükebb értelemben - A Jósvafôtôl délre esô kicsi karszt népi neve. Tájtípusa ugyanaz, mint a környezô fensíkoké. Ezért volna helyes - s itt csak javasolom - e szép ôsi magyar táj-nevet az egész Gömör-tornai karsztra kiterjeszteni.

Megjegyzések

Ajnácskői hegység	a Magyar Középhegység keleti szakaszában a Mátra és Cserháttól északra elterülő dombvidék egy csoportja, melyet egy felől a Daranya és Tarna, másfelől a füleki és tarjáni völgyek határolnak Többnyire bazaltkupakból és gerincekből s trachit- vagy lajtkő-konglomerátokból áll. (Forrás: A Pallas nagy lexikona)

Andrássy Dénes	, gróf (Krasznahorkahosszúrét, 1835. nov. 19. – Palermo, 1913. febr. 23.): főrendiházi tag, műpártoló. Magánúton végzett tanulmányait követően kancelláriai fogalmazó. Megházasodott s visszavonult a közélettől (1865). Grazban és Döblingben élt. Ismert műpártoló volt, neje, Hablawetz Franciska halála után (1902) Münchenből hazaszállított képeiből Krasznahorkahosszúréten megalapította a Franciska-ereklyemúz.-ot. Jótékonysági és kulturális intézményeket támogatott. Az MTA igazgató tanácsa tagjává (1906), a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnökévé választotta. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)

Betlér	Betlér (szlovákul Betliar, németül Betler) község Szlovákiában a Kassai kerület Rozsnyói járásában. Rozsnyótól 5 km-re északnyugatra, a Sajó bal partján fekszik. Neve egykori birtokosának, a német Betlérnek az emlékét őrzi. 1330-ban Bethler néven említik először. Ősi bányásztelepülés, melynek határában vasat, rezet, aranyat bányásztak. 1781-től vasolvasztó is működött itt. 1910-ben 1121, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. A község északi végén áll az Andrássyak kastélya, amely a 17. század végén várkastélynak épült, itt lakott az Andrássy család, miután Krasznahorka várát elhagyta. A kastélyt 1880-ban korszerűsítették eklektikus stílusban, teljes régi berendezése megmaradt. Híres vadásztrófea-gyűjteménye és 1793-ban alapított barokk könyvtára van. A kastélyt gyönyörű díszpark veszi körül tóval, vízeséssel, kúttal, az egykori könyvtár és állatkert épületeivel. Szent Erzsébet tiszteletére szentelt római katolikus temploma a 14. században épült gótikus stílusban. 1973-ban restaurálták. Evangélikus temploma 1794-ben épült klasszicista stílusban. Tornyát 1834-ben építették. (Forrás: Wikipédia) Betlér (Betliar) Betlér (Betliar)

Branyiszkó	nevezetes hágó a róla nevezett B.-i hegységben (l. o.), Szepes és Sáros vmegye határán, 758 m. magas; rajta át a két megye között a közlekedést eszközlő kitünő országút Szepes-Váraljáról Sirokára vezet. A hágó Korotnok és Siroka közt van: Korotnok felől a B.-i völgy oldalán kigyódzik fel tetemes emelkedéssel, K-en lassabban ereszkedik alá Siroka felé s a Tarca völgyébe. Legmagasabb pontján, melyről felséges kilátás nyilik a Magas Tátrára és Szepes várára, kápolna és egy a magyarok 1849 febr. 5-iki győzelmét dicsőitő szép emlék áll. Néhány száz méternyire É. felé a Sirokai patak völgyében van az u. n. Ördöglyuk, ahol a patak nagy zajjal az utjában álló sziklafalnak tölcsérforma mélyedésébe zuhan alá, s csak a hegylánc nyugati oldalán kerül ismét felszinre, ahol Korotnoknál legott malmot hajt. (Forrás: A Pallas nagy lexikona)

Branyiszkói hegycsoport	Szepes és Sáros vármegye határán emelkedő hegycsoport, melyet É-on és K-en a Tarca, D-en a Hernád, Ny-on a Polyanóc-Szalóki völgy, illetve a szepesváraljai lapály határol. Főgerince Kis-Szeben felől először a Tarca és Kis-Szinye (Svinka) völgyei közt K-ről Ny-ra húzodik (6-800 m. magas), de a Jávornál (938 m.) hirtelen D-re kanyarodik s szétterülve, jóval tetemesebb magasságig emelkedik. Főbb csucsai a Bachurnia (1084 m.), Kopito (1115 m.), Viszoka hola (1172 m.), Smrekovica (1193 m.) és a Branyiszkói-hágótól (758 m.) D-re a Szlubica (1131 m.). Több mélyebb hágó rovátkolja, a Branyiszkói hágó pedig két külön csoportra osztja szét. Tulnyomóan jegőcös kőzetekből, nevezetesen réteges gnájsz és helyenkint gránitból és csillámpalából áll. Szinye-Lipóc vidékén, ahol bizarr sziklaalakulatai vonják magukra a figyelmet, triasz-mész lép fel, melyben sok az üreg és barlang. Legnagyobb elterjedését a triasz-képlet a Hernád-szorosánál éri el. A B. magasabb részeit fenyves erdő, főgerincének hátát havasi legelők fedik; belsejében alig van emberi lakás. A főtömeg nyulványai közt azonban, melyek a Tarca és Szinye völgyei között levő tág területet hálózzák be, nagyszámu község fekszik; e nyulványok alacsonyak s csekély jelentőségüek; végső kiemelkedései a sárosi várhegy (572 m.) és az eperjesi Kálváriahegy. A Szinye és Hernád völgye közt az 1028 m. magasságig emelkedő Csernahora v. Csernagura hegység csatlakozik a B.-hoz, mely DK-i irányban a Hernád mentén egészen a Tarca torkolatáig vagyis Abosig huzódik s magasabb hegységi jellege ál tal a Szinye és Tarca közti dombvidékektől lényegesen eltér; e hegysorban helyenkint csekély bányászat folyik. A B. főtömegén több ásványos forrás (Szlatvin, Szinye-Lipóc, l. o.) fakad. V. ö. Roth Samu A B. földtani és vizrajzi viszonyai. (Magyarországi Kárpátegylet IV. Évkönyve, 1877, 152 -165. l.) (Forrás: A Pallas nagy lexikona)

Csucsom	Csucsom (szlovákul Čučma) község Szlovákiában a Kassai kerület Rozsnyói járásában. 2001-ben 557 lakosából 279 szlovák és 272 magyar volt. Rozsnyótól 4 km-re északra fekszik. A falu a 14. század első felében keletkezhetett, valószínűleg német bányászok alapították. 1339-ben a csanádi püspökség oklevelében említik először. A 14. - 18. században az esztergomi érsekség birtoka. 1413-ban a település Rozsnyó része lett, a városnak fizetett adót. Az első adóösszeírás 1427-ből származik. Kötelezettségeit külön engedély alapján a kitermelt ércben fizethette. 1523-ban engedélyt kapott a kitermelt érc szabad értékesítésére is. A 17. századtól területén antimon és mangánércet bányásztak. 1776-tól a rozsnyói római katolikus püspökség birtoka. A község pecsétje 1735-ből származik. A község egykori gyógyfürdője különösen az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évtizedeiben örvendett nagy közkedveltségnek. A birodalom számos szegletéből érkeztek ide a csúzos-köszvényes fürdővendégek. 1910-ben Csucsomnak 383, túlnyomórészt magyar lakosa volt. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. A falunak festői környéke van, emiatt kedvelt kirándulóhely. Felette emelkedik a Skalisko 1293 m magas csúcsa. (Forrás: Wikipédia)

Dernô	Dernő Rozsnyótól keletre a Csermosnya patak völgyében 382 tengerszint feletti magasságban fekszik. Környéke változatos, mivel két különböző felépítésű hegység, Szlovák Karszt és a Gömör Szepesi érchegység határvonalán terül el. Keletkezésének időpontját pontosan nem lehet tudni. A régi feljegyzések szerint már a XII. században németek kutattak és bányásztak a hegyekben. A honfoglalás története úgy írja, hogy a Krasznahorka vidékéig elnyúló területen a magyarság a XII. század után települt be. Első feljegyzések 1364-ből származnak. Akkoriban az egész terület Barkától - Rozsnyó határáig a Bebek családé volt. Bővebb feljegyzések az 1569-es évből származnak. Ezek mezőgazdasági vonatkozásúak. Ebben az évben kétszer túrták fel a falut a törökök. Az 1570-es években kihalt a Bebek család s a királyra szállt a Krasznahorkai vár és környéke. 1575-ben került fel Erdélyből Andrássy Péter mint kegyvesztett s a király Krasznahorkán várkapitányi állást adta neki és megbízta az uradalom vezetésével is. Később az egész birtokot 10 évre birtokba vették az Andrássyak a királytól, míg végül II. Ferdinánd 1642-ben Andrássy Mátyásnak ajándékozta az uradalmat tartozékaival együtt. A bányászatról 1650-ből vannak feljegyzések, mely szerint 1650-ben a német Sontágh család bérelte a bányát. A Csernosnya völgye kb. 1880-ig Torna megyéhez tartozott. Az egész völgynek a központja Dernő lett. Itt volt a közjegyzőségi székhely és a posta, csak a távíró állomás volt Krasznahorkán és a parókia Hárskúton. Később az 1700-as években az Andrássyak megsokalták a Sontágh család gazdagságát és ők vették át a bányászatot. A XII. században már kohászattal is kezdtek foglalkozni. Hivatalos feljegyzések szerint 1745-ben N.Rahel György bérbe vette a vasolvasztókat. 1779-ben épült a községben egy egyszerű szalmatetős templomocska torony nélkül. II. József uralkodása alatt, azaz 1780-90 között II. Andrássy István épített a falu közepén egy egyemeletes vadászkastélyt. Abban az időben a parasztok mint jobbágyok nagy nyomorúságban dolgoztak a gróf földjén, amíg a feudalizmust fel nem számolták Magyarországon. Később ezután a gróf több kemencét és kohót létesített. A feljegyzésekben úgy áll, hogy az 1804 és 1805-ös években Dernőn 4 szlovák kemence és 4 hámor volt. Körülbelül 1821-ben készült el a nagy gyár, amely a feljegyzés szerint a legnagyobb és a legmagasabb teljesítményű volt abban az időben egész Magyarországon, sőt egész Európában híressé vált. Az üzemben ebben az időben 255 munkás dolgozott, 154 magyar, 56 német és 45 szlovák. A szakembereket Ausztriából és Csehországból hozatta a gróf. Ő maga is Németországba és Angliába ment tanulni kohászatot. A vas olvasztásához rengeteg faszénre volt szükség, a mit a környező hegységek erdei biztosítottak. A gyárat 1821-ben áldozó csütörtökön felszentelték és megindult a termelés. Azt mondhatjuk, hogy ez az időszak volt Dernő község fénykora (1820-1908). 1838-ban rendezték be a finom vasöntést. A gyár nagyméretű munkálatairól tanúskodik a falu közepén lévő Troszka nevű terület, ahol a kohókból kikerült salak van nagy mennyiségben felhalmozva. 1839-ben ujraépítették a templomot, de még mindig torony nélkül. 1840-ben nagy kitüntetés érte a gyárat, Dernőn rendelte meg Budapest a Lánchíd alkatrészeinek megöntését. Erre az Andrássy család mindig nagyon büszke volt. Egy láncszemet fel is vitettek a várba, s mint múzeális értéket őrizték és még őrzik ma is. 1845-ben elkészült a híd. Az 1848-49-es Szabadságharc idején községünk határában 9 honvéd elesett. 1855-ben volt Párizsban egy nemzetközi kiállítás, ahol a bíráló bizottság ezüstéremmel tüntette ki a gyárat. 1872 december 17-én meghalt György gróf 75 éves korában Bécsben és ezért nem sikerült megvalósítani a községben a Rozsnyó-Dernő vasutat. 1873-ban kolera járvány pusztított majd nem sokkal később 1878-ban egy másik katasztrófa sújtotta a falut, mégpedig egy hatalmas árvíz. 1880-ban épült egy fűrésztelep (a falu határában), mivel a gyárnak a vasformákhoz sok deszkára volt szüksége.1888-ban síremléket emeltek a negyvennyolcban elesett hősöknek. 1895-ben népszámlálás volt a faluban: 1016 lelket számláltak, 190 gyermek jár iskolába. 1897-ben restaurálták a templomot és tornyot építettek hozzá, 1900-ban felépült a kultúrház is grófi támogatással. A falu fölött a völgyben valósággal beékelve áll a 800 méter magas süveg alakú Somhegy. Több érdekes természeti alkotás is van a Somhegyen, ilyen például a "Csengőlyuk" és "Széllyuk" - nevű szakadék. Az utóbbi állítólag 180 méter mély. Másik nevezetesség a Szörnyűkút. A kút mellett találhatók több millió éves csigák és kagylók köves maradványai. 1903-ban megállt a fűrésztelep és már ebben az időben szó volt arról, hogy a gróf bezárja a gyárat, mivel a faszén nagyon drága volt és külföldön már koksszal fűtöttek, ami sokkal olcsóbb volt és így maga a gyártás is. 1908-ban a gróf megállította a gyárat és 1913-ban végleg bezárta. 1914-ben kitört az I. Világháború, sokan bevonultak katonának. A háború 1918-ban ért véget. A négy év alatt 25 községbeli esett el. 1919-ben bevezették az első telefont a postára. 1923-ban megalakult a faluban a Kommunista Párt. 1928-ban vezették be a községbe az áramot. 1933-ban megjelent a faluban az első személyautó. 1935-ben szlovák alapiskola létesült a községben. 1939-ben megindult a vasérctermelés a községben, 11 teherautóval hordták a vasércet Rozsnyó-Bányára pörkölni. Az üzem ebben az időben az 1914-es világháborúban elesettek tiszteletére kisebb emlékművet emeltetett a falu terén, a tetején lévő turulmadarat a Salgótarjánban dolgozó dernőiek öntötték. (Forrás: Borsodbóta hivatalos honlapja)

Dénes	Dénes (1900-ig Uhorna, szlovákul Úhorná) község Szlovákiában a Kassai kerület Gölnicbányai járásában. 2001-ben 163 lakosából 148 szlovák volt. Rozsnyótól 17 km-re északkeletre fekvő hegyi település. 1383-ban Ohary néven említik először, a krasznahorkai váruradalomhoz tartozott. 1437-ben Ohor néven említi oklevél. 1570 körül a vlach jog alapján telepítették be, lakói erdei munkások, bányászok, földművesek voltak. Magyar nevét 1900-ban birtokosáról Andrássy Dénesről kapta. 1910-ben 557, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. (Forrás: Wikipédia) Dénes (Uhorná) - Havas Boldogasszony búcsújáróhelye Úhorná /Dénes/

Gombaszög	Gombaszög (szlovákul Gombasek) Szalóc településrésze, korábban önálló község Szlovákiában a Kassai kerület Rozsnyói járásában. Rozsnyótól 11 km-re délnyugatra fekszik. A települést 1371-ben birtokosa Bebek György alapította. Egyike volt a német jog alapján alapított településeknek. A középkorban pálos kolostor állott itt, melyet 1555-ben Bebek György elfoglalt és várrá alakíttatott. 1566-ban ezt Schwendi Lázár elfoglalta és leromboltatta. A későbbiekben a Hámossy, az Eszterházy és a Ragályi családok voltak a földesurai, majd 1945-ig az Andrássyak birtoka volt. A falu 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. A település nevezetes üdülőhely cseppkőbarlanggal. 1525 méter hosszú cseppkőbarlangját 1951-ben rozsnyói szlovák barlangászok egy csoportja fedezte fel. Jelenleg egy 285 méternyi szakasz látogatható. Egyedülálló szalmacseppkövei elérik a 3 méter hosszúságot is. Pálos kolostora a 14. században épült, a 17. században a császári sereg lerombolta. Ma csak romjai láthatók. (Forrás: Wikipédia)

Gömöri-mészfennsík (Slovenský kras)	A szlovák-magyar határ közelében fekvő Gömöri-mészfennsíkot a Dél-Szlovákiai-, Rozsnyói- és Kassai-medence valamint a Szepes-Gömöri-érchegység határolja. Egyben Szlovákia legkiterjedtebb karsztvidéke, 36100 ha területéből 34900 ha természetvédelmi körzet. Hét fennsík alkotja: Áji- (Koniarska planina), Pelsőci- (Plešivská planina), Szilicei- (Silická planina), Szádelői- (Zádielska planina), Jászói-fennsík (Jasovská planina), Felső-hegy (Horný vrch) és Alsó-hegy (Dolný vrch). Nyugati oldalán a Jolsvai-karsz (Jelšavský kras) csatlakozik rá. A mészfennsíkot mészkő és dolomit alkotja, a fennsík déli oldalán 400-500 m vastagságú rétegben. A Sajó (Slaná), Csetnek (Štítnik) folyók valamint a Szár- (Zádielsky potok) és Áji-patak (Hájsky potok) mély szurdokokat vágott bele. A fennsíkon bőven található töbör, bugyogó, barlang és szurdok. Ritka, meleget kedvelő növényzet otthona, csak itt előforduló növényekkel is. Jelzett turistaösvényeken megközelíthetőek a fennsík legszebb jellegzetességei és völgyei. A Domica-, Jászói- és Gombaszegi-barlang valamint a Szilicei-jégbarlang a nagyközönség számára is látogatható. A legelőnyösebb kiindulópontként megemlíthető: Jászó (Jasov), Szádudvarnok (Zádielske Dvorníky), Szilice (Silica), Kecső (Kečovo), Pelsőc (Plešivec), Csetnek (Štítnik) és Torna (Turnianske Podhradie). (Forrás: Szomolnok, Jankuria Túrahelyek, látványosságok)

Ivágyó	... A falu [Rozsnyórudna] fölött északon magasló Ivágyó hegy északi oldalán a hegytető közelében van egy forrás, amelyet Török-kútnak neveznek a helybeliek. A faluban kétféleképpen is magyarázzák az elnevezést. A többség úgy hallotta, hogy a törökök az Ivágyón és környékén tanyáztak, s abban az időben ott nagy harcok folytak. Az elesett törököket azon a helyen temették el, ahol most a Török-kút található. Idősebb adatközlőim úgy hallották szüleiktől – s néhányan ők maguk is állítják –, hogy a kút környékén régeben rendesen lehetett látni a sírokat, meg azt is monták az öregek, hogy még régeben valami kórhat fejfák is vótak valamelyiken. A törökön az Ivágyón tanyáztak, ot is temetkeztek el, ot, ahol a török kút van. Azér is török kút a neve. Rendesen berendezketek ot, az erdőn lehet is látni azt, hogy még ültetek is ot, ezen a másik ódalon, ami a falu fele van. Az erdőn rendesen lehet látni még a helyeket, mer ot ki vót rónitva azokon a részeken a főd. Az erdőkerűlő, Goritko is monta nekem régeben, mikor beszélgetünk ecer, hogy még mindig vanak olyan helyek, ahol a főgyük vót a törököknek, ahova ültetek is valamikor. Úgy beszélték, hogy soká éltek ot, mer hogy ot nem tuták őket úgy megtámadni, ők onan jól beláták a környéket. A faluban a fentihez hasonlóan más idős adatközlők is meggyőződéssel állítják, hogy az említett helyen egykor valóban a törökök temetkeztek, s talaj ott azért annyira hepehupás, mert a sírok még nem süllyedtek be teljesen. A falubeliek kisebbik hányada úgy tudja, hogy a kutyafejű tatárok harcoltak az Ivágyón valamikor és az ott elesetteket temették el ezen a helyen. Úgy halotam, hogy a kutyafejű tatárok az Ivágyón háborúskotak, ot estek el, oszt a Török kútnál letek eltemetve. Ot vanak a sírjok. Az Ivágyó szlovák elnevezése a Turecká, azaz “török”, “török-hegy”, jóval későbbi, tehát valószínűsíthető, hogy a török kútról kapta. A magyar elnevezés, az Ivágyó sokkal korábban szerepel az írott forrásokban, mint a Turecká. Először Jeuagiohegy (1352), majd Juago hegi (1619), majd Juagio tető (1630) Ivagjo nevű földek (1634). A mai formájában, Ivagyo hegye alakban 1636-ban fordul elő először. “Az Ivágyó … névelem talán kapcsolatba hozható a személynévként is használatos magyar jobbágy főnévből származó latin jeubagio főnévvel, amely a rozsnyói német ércbányászokon keresztül visszakerülhetett a magyarba” (Kiss 1988, I: 639). A Turecká elnevezés viszont csak a 20. században tűnik fel és magyar fordításban a mai napig sem használatos. (Forrás: Fórum Kisebbségkutató Intézet)

Jólész	Jólész (szlovákul Jovice) község Szlovákiában a Kassai kerület Rozsnyói járásában. 2001-ben 660 lakosából 510 magyar és 134 szlovák volt. Rozsnyótól 4 km-re délkeletre a Csermosnya patak partján 280 m magasságban fekszik. A települést 1352-ben Pacsapataka néven említi először oklevél. Mai nevén egy 1427-ben keltezett oklevélben szerepel először. A név valószínűleg a szláv Jov személynév és a les (= erdő) főnév összetétele, de népies magyarázat szerint a jó lesz magyar kifejezésből származik. Birtokosa a Bebek család, akik a 15. században a vlach jog alapján ruszinokat telepítettek ide, akik alig száz év leforgása alatt beleolvadtak a magyar lakosságba. A falut a 16. században több török támadás érte, melyek következtében lakossága megcsappant. 1570-ben például csak 7 lakott és 4 leégett portát számláltak itt össze. Később az Andrássy család birtoka. Fényes Elek szerint "Jólész, magyar falu, Gömör és Kis-Honth egyesült vgyékben, Rozsnyóhoz délre 3/4 órányira: 246 kath., 149 evangel. lak. Földje, rétje síkon fekszik s termékeny; erdeje nincs. F. u. gr. Andrásy." [1] 1910-ben 455, túlnyomórészt magyar lakosa volt. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. (Forrás: Wikipédia)

Jolsva	Jolsva (szlovákul Jelšava, németül Jelschau/Eltsch, latinul Alnovia) város és bányászati központ Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Nagyrőcei járásban. 2001-ben 3287 lakosából 2774 szlovák, 312 cigány és 81 magyar volt. Nagyrőcétől 11 km-re délkeletre a Murány völgyében fekszik. A szlovák jelsava égerfákkal benőtt helyet jelöl. 1243-ban Ilswa néven említik először, de első favára már a tatárjárás előtt állt. A települést az itteni vas és ólombányák művelésére idetelepített német bányászok alapították. Az 1440-es években a husziták, 1556-ban a törökök foglalták el. Először a 13. század elején épült itt vár,amely elpusztult, helyette a régi közelében 1327 után építettek várat a Jolsvaiak. Az 1440-es években elfoglalták a husziták, ezután nem sokkal elpusztult, mert 1453-ban már nem szerepel, azóta rom. A település 1551-ben vásártartási jogot kapott. 1557-ben I. Ferdinánd király az árvízi pusztítás miatt három évre felmentette az adófizetés alól. 1659-ben III. Károlytól adómentességet és kiváltságokat kapott. A város főterét egykor fal vette körül. A 18. századtól egymás után alakultak a város céhei, melyekben 42 kézművesmester tömörült. A 19. századtól a városban jelentős magnezitipar fejlődött ki. Magnezitgyára 1921-ben épült fel, a termelés 1923-ban indult. 1910-ben 2846 lakosából 2289 magyar és 449 szlovák volt. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozott. A várostól északkeletre emelkedő 810 m magas hegyen állnak várának romjai. Római katolikus temploma 1849-ből való nagyméretű klasszicista épület. Evangélikus temploma 1789 és 1834 között épült copf-klasszicista stílusban. A főtéren álló Koháry-kastély a régi templomos kolostor helyén épült 1800-ban copf-klasszicista stílusban. Határában kis fürdőtelep található Jolsvafürdő néven. (Forrás: Wikipédia)

Krasznahorka- váralja	Krasznahorkaváralja (szlovákul Krásnohorské Podhradie): falu Szlovákiában a Kassai kerület Rozsnyói járásában. Rozsnyótól 5 km-re keletre fekszik. A várat a 13. század második felében a Csetneki és Máriássy család építtette, 1352-ben Bebekek szerezték meg és bővítették. Oklevél 1341-ben említi először. Az 1440-es években Giskra serege foglalta el, majd Hunyadi Mátyás visszavette. 1556-ban I. Ferdinánd serege sikertelenül ostromolta. 1566-ban Schwendi Lázár vette be. 1575-től Andrássy birtok lett, akik 1578 és 1585 között reneszánsz erődítménnyé építették ki, majd 1676-ban pompás palotává alakították. 1678-ban Thököly serege foglalta el, 1685-ben őrsége egy éves ostromzár után adta fel. 1812-ig lakták, 1817-ben a felsővárba villám csapott és legrégibb részei leégtek, de többi részei ma is teljes épségben állnak. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. A község nevezetessége a tőle északra emelkedő hegytetőt koronázó vár. A várkápolnában levő 1739-ből származó Segítő Szűzanya kegyképe búcsújáróhely. A vár alatt a kassai országút mellett áll az Andrássy-mauzóleum, melyet Andrássy Dénes építtetett 1903-ban. (Forrás: Wikipédia) Krasznahorkaváralja (Krásnohorské Podhradie) Krasznahorka (Krásna Hôrka) Krasznahorka vára Krasznahorka (Krásnohorské Podhradie) - Segítő Szűz Mária kegyhelye

Murányi-fennsík (Muránska planina)	A Gömör-Tornai-karszt része, határát a Sztolicai-hegyek (Stolické vrchy), Káposztafalvi-mészkőhegység - Szlovák Paradicsom (Slovenský raj), Felsőgarami-völgy (Horehronské podolie) és Vepor-hegység (Veporské vrchy) képezi. Legmagasabb pontja a Kľak (1409 m). A fennsík felületét patakok osztják kisebb részekre: ezek nyugaton: Baňov vrch, Javorina, Hradová-hegy (Hradová) és Kášter; keleten: Grúň, Strateník és Hosszú-hegy (Dlhý vrch). A terület felszíni vizeinek csak egy része folyik el a következő patakokon keresztül: Furmanec-patak (Furmanec), Ezüst-patak (Strieborný potok), Rozsdás-patak (Hrdzavý potok), Trsteník, Strateník és Hosszú-patak (Dlhý potok). A meredekebb lejtőkön vékony a földréteg, a sziklaalap gyakran jelenik meg a felszínen. A Murányi-fennsík növényzete hasonlít a Káposztafalvi-mészkőhegység - Szlovák Paradicsom növényzetére, de több hegyi és magashegyi növény is található itt. Ezek közül legértékesebb a murányi boroszlán (Daphne arbuscula), amely sehol máshol nem fordul elő. Meredek, nehezen hozzáférhető sziklafalakon nő. További ritka növényként említsük meg az alpesi loncot (Lonicera alpigena), stračia nôžka tatranská-t (Delphinium oxysepallum), lomikaz trváci-t és kereklevelű harmatfűt (Drosera rotundifolia L.) . Turistákat vonzó célként megemlíthető a Murányi vár, a szikloszlop, a furmaneci időnként kihagyó forrás és a Suché doly - Teplice természevédelmi terület. (Forrás: Szomolnok, Jankuria Túrahelyek, látványosságok)

Pozsáló	vagy Ökörhegy (Volovec), a Rozsnyói hegycsoport legmagasabb csúcsa (1290 m.), Rozsnyótól É-ra; a csúcson Andrássy Manó gróf turistaházat épített. (Forrás: A Pallas nagy lexikona)

Rozsnyorudna	Rozsnyórudna (szlovákul Rudná) község Szlovákiában a Kassai kerület Rozsnyói járásában. 2001-ben 768 lakosából 439 szlovák és 321 magyar volt. Rozsnyótól 3 km-re nyugatra fekszik. A falu területe a 13. században az Ákos nemzetség birtoka. 1291-ben Rodna alakban említik először. Régi bányásztelepülés, a Bebek, a Csetneky és a Máriássy család birtoka. Határában aranyat, ólmot, később vasat bányásztak. 1427-ben 17 portát számláltak a faluban. 1773-ban 28 gazdaház és 10 zsellérház állt itt. 1828-ban 61 házában 515-en laktak. 1910-ben 503, többségben magyar lakosa volt, jelentős szlovák kisebbséggel. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. (Forrás: Wikipédia)

Sajó	A Sajó (szlovákul: Slaná) Kelet-Szlovákia és Északkelet-Magyarország egyik legnagyobb folyója, a Tisza egyik mellékvize. Szlovákiában a Gömör-Szepesi Érchegységben ered, Dobsina közelében. Pontosabban ott az egyik mellékvize, a Sajó maga a Stolica nevű csúcs alatt, kb 1300 méteres tsz feletti magasságban. Szlovákiai szakasza 110 km, partján fekszik Rozsnyó városa. Az Ózd térségében található Sajópüspöki mellett lépi át a magyar határt. Magyarországi szakasza 125 km. Vízgyűjtő területe 12708 km2. Átlagos vízhozama 60 m3/mp. A Sajóba torkollik a Rima, a Bódva, a Hernád és a Takta folyó, valamint a Hangony, a Bán-patak, a Szuha és a Szinva. (Forrás: Wikipédia)

Schafarzik Ferenc	(Debrecen, 1854. márc. 20. – Bp., 1927. szept. 5.): geológus, műegyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1902; r. 1916), a műszaki földtan, földrengéstan és hidrogeológia egyik hazai úttörője. Egy. i tanulmányait a bp.-i tudományegy.-en végezte. 1876-tól 1882-ig az egy. ásvány-földtan tanszékén, Szabó József mellett tanársegéd. 1882-től a Földtani Intézet geológusa. 1884- től 1888-ig szerk. a Földtani Közlönyt (Pethő Gyulával). 1891-től a bp.-műegy.-en a technikai geológia magántanára, 1904-től az ásvány-földtani tanszék ny. r. tanára. A Földtani Társaságnak 1904-től alelnöke, 1910 – 16-ban elnöke, a Társulat hidrológiai szakosztályának élete végéig elnöke. Munkásságának első szakaszában kőzettani tanulmányokkal foglalkozott. 1877 – 1885 között a Cserhát vulkanikus képződményeit vizsgálta; 1886-ban részt vett Déchy Mór kaukázusi expedíciójában, ahol számos jelentős megfigyelést tett nemcsak a leíró kőzettan, hanem a vulkanizmus és a morfológia területén is. 1881-ben az ő kezdeményezésére alakult meg a Földtani Társulat földrengéstani bizottsága. Az 1910-es években a román-magyar határhegységben és a Krassószörényi-érchegységben végzett földtani kutatásokat és részletesen foglalkozott Bp. környékének geológiai viszonyaival. Hidrológiai kutatásának fő területe a budai Duna-part és a budai hévvizek hidrológiája. Számos ásványvízforrásunk, védőterületi javaslatának szerzője. A Magyar Hidrológiai Társaság 1943-ban tiszteletére évenként kiosztásra kerülő Schafarzik-érmet alapított. – F. m. A Cserhát délnyugati részének eruptív kőzetei (Bp., 1881); A Cserhát piroxénandezitjei (Bp., 1892); Adatok a Szepes- Gömöri érchegység pontosabb ismeretéhez (Bp., 1904); A magyar korona országai területén létező kőbányák részletes ismertetése (Bp., 1904); Ruszkabánya környékének geológiai viszonyai (Bp., 1906); A Budapesti Duna paleohidrografiája (Földtani Közl. Bp., 1918); Visszapillantás a budai hévforrások fejlődéstörténetére (Hidrologiai Közl. Bp., 1928); Geológiai kirándulások Budapest környékén (Vendl Aladárral, Bp., 1929). – Irod. Rozlozsnik Pál: Sch. F. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1935): Vendl Aladár: Sch. F. a hazai műszaki földtan megalapítója (Bp., 1954). (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)

Szalóc	Szalóc (szlovákul Slavec) község Szlovákiában a Kassai kerület Rozsnyói járásában. 2001-ben 464 lakosából 291 magyar és 136 szlovák volt. Rozsnyótól 9 km-re délnyugatra a Sajó jobb partján fekszik. Gombaszög és Vígtelke tartozik hozzá. 1243-ban említik először, a Bebek család birtoka volt. A 14. századtól a Csetnekyeké, majd a gombaszögi pálos kolostor birtoka. A 18. században vasgyár épült a községben. Lakói a környék vasgyáraiban dolgoztak, vagy szénégetéssel, erdei munkákkal foglalkoztak. 1910-ben 553, túlnyomórészt magyar lakosa volt. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. (Forrás: Wikipédia) Szalóc (Slavec)

Szádelő	Szádelő (szlovákul Zádiel): falu a mai Szlovákiában a Kassai kerület Kassa-vidéki járásában. A szlovákok a szomszédos Szádudvarnok községgel egyesítették Zádielske Dvorníky néven, ma újra önálló község. Kassától 38 km-re délnyugatra, Tornától 4 km-re nyugatra fekszik. 1910-ben Szádelőnek 202 magyar lakosa volt és Abaúj-Torna vármegye Tornai járásához tartozott. 1317-ben Zadeley néven említik. Neve a régi magyar szád (= nyílás) és elő (= elülső rész) főnevekből származik. A név arra utal, hogy a falu egy meredek falú szurdokvölgy bejáratánál fekszik. Határában fekszik a vadregényes Szádelői völgy a Szár-patak sziklacsodákkal teli szurdokvölgye. A monda szerint itt bukott alá repülő szárnyas lováról a fellázadt gótok által üldözött Dengezik herceg, Attila fia. A holttestet fivére Ellák herceg találta meg és ide temettette el, maga pedig népével együtt az itteni hegyek oltalmában telepedett meg. A patakot az elesett herceg emlékére nevezték el Szár-patakának a környező hegyeket pedig Szár- hegységnek. A völgy barlangok beszakadásából keletkezett, a 300-400 m magas sziklafalak között a Blatnica-patak rohan. (Forrás: Wikipédia)

Szilice	Szilice (szlovákul Silica) község Szlovákiában a Kassai kerület Rozsnyói járásában. 2001-ben 599 lakosából 533 magyar, 33 szlovák és 29 cigány volt. Rozsnyótól 16 km-re délre a Szilicei-fennsík közepén a magyar határ mellett fekszik. 1386-ban Zedlyche néven említik. Neve a szláv sedlo (= falu) főnévből ered. Első ismert birtokosa Szalonnai István volt, később több tulajdonosa is volt. 1910-ben 993, túlnyomórészt magyar lakosa volt. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. (Forrás: Wikipédia) Szilice (Silica) Szilice község hivatalos honlapja

Szomolnok	Szomolnok (szlovákul Smolník, németül Schmölnitz) falu Szlovákiában a Kassai kerület Gölnicbányai járásában. 2001-ben 1299 lakosából 1197 szlovák, 36 ukrán, 31 német volt. Gölnicbányától 26 km-re délnyugatra a Szomolnok partján fekszik. A szűk völgyben meghúzódó települést német bányászok alapították a 13. században. 1243-ban említik először. Nevét a Szomolnok patakról kapta, amely mellett fekszik. A patak neve a szláv smola (= gyanta) főnévből ered. 1327-ben Károly Róbert királytól szabad bányászvárosi rangot kapott, ekkor Semelnech néven említik. A 14. században a Bányászkamara székhelye volt. 1444-ben területén egy cseh zsoldosok által épített erősség állt. 1465-től a Szapolyaiak szepesvári uradalmához tartozott. 1600-ban súlyos pestisjárvány pusztította, melynek többszázan estek áldozatul. A thurzó, majd 1638-tól a Csáky család birtoka volt. 1671-től a Királyi Kamarához tartozott. Rézbányáiról volt nevezetes, a fémfeldolgozáshoz szükséges ipara volt, vízierőműve, hámorai működtek. Pénzverdéje is volt. 1910-ben 2345, többségben német lakosa volt, jelentős szlovák és magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Szepes vármegye Gölnicbányai járásához tartozott. 1801-ben épített római katolikus plébániatemplomát, amely a középkori templom helyén épült egykor fal és sánc övezte. Evangélikus temploma 1787-ben épült barokk-klasszicista stílusban. A kultúrház épülete 1828-ban épült, emeletén egykor kaszinó működött. A városháza épülete 1721-ben épült. A Bányászkamara egykori székháza reneszánsz eredetű, 1872-ben dohánygyárrá alakították át. A hegyekben álló Szűz Mária templom 1755-ben épült, búcsújáróhely. (Forrás: Wikipédia) Szomolnok (Smolník) Szomolnok (Smolník) - Szűz Mária búcsújáró helye

Szögliget	Szögliget község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Edelényi kistérségben. A település Miskolctól 60 kilométerre északra helyezkedik el egy völgykatlanban, a 26-os útról Sajószentpéternél a 27-es útra áttérve Edelényen át közelíthető meg. Szögliget a 13. század második felében magyar lakosságú településként szerepelt az oklevelekben, a falu Szádvárral együtt jött létre, lakói a vár jobbágyai voltak. A vár azonban feltehetően az Óvár-hegyen épült eredetileg, és csak a 14. század elejének tartományúri harcai során történt elpusztítását követően építették fel jelenlegi helyén. A várat 1686-ban rombolták le a bécsi udvar utasítására. Ezután az uradalmi központ Bódvaszilasra került át. A falu római katolikus temploma is a várral egy időben épülhetett a 13. század második felében. A református templom 1798-1800 között épült. A második világháború alatt a Szögliget és Rozsnyó közötti erdőkben tevékenykedett a Petőfi Brigád nevű partizán egység. A falutól északnyugatra korábban Szögligethez tartozott Derenk romközség, melynek házait Horthy Miklós leromboltatta, mert összefüggő vadászterületet akart itt létrehozni. A vadászterület központja Szelcepuszta volt, ahol egy fából épült vadászkastélya volt a kormányzónak, amit az ötvenes években lebontottak. A településtől északnyugatra mintegy két kilométerre találhatóak Szádvár romjai egy 460 méter magas hegy tetején. (Forrás: Wikipédia) A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Szádvár Szögliget-Szádvár Hétvégi várkalauz: Szádvár Szádvár romjait tisztítják a várbarátok Vártúrák - Szádvár

Vámosbalog	Vámosbalog (szlovákul Veľký Blh): falu a mai Szlovákiában a Besztercebányai kerület Rimaszombati járásában. Alsó- és Felsőbalog egyesítése. Rimaszombattól 11 km-re északkeletre a Balog-folyó partján fekszik. A Balog-folyó völgyébe települt községben a Balog nemzetség a 13. században épített várat. Az 1440-es években Giskra serege foglalta el, de 1451-ben Hunyadi János visszafoglalta. 1608-ban végvár lett, majd Széchy Mária hozományaként Wesselényi Ferenc birtoka. A vár a kuruc harcokban pusztult el. Helyette a Koháryak 1720 körül építettek kastélyt, melynek parkjában láthatók a vár romjai. A falu 1347-ben a vár tartozékaként vámszedőhely volt. 1560-ban a balogi erdőben fogták el a törökök Bebek Györgyöt. Felsőbalognak 1910-ben 917, túlnyomórészt magyar lakosa volt. Alsóbalognak 1910-ben 669, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Feledi járásához tartozott. A Koháry-kastély 1720 körül épült. A 19. században a Coburg hercegi család birtoka lett, akik klasszicista stílusban átalakították. Körülötte angolpark és halastó létesült. Egykor hatalmas vadaskert tartozott hozzá. Ma egészségügyi létesítmény. Református templomát erődített fal övezi. A település népviseletéről és népszokásairól is híres. Néprajzi gyűjteménye megtekinthető. (Forrás: Wikipédia) Vámosbalog - Veľký Blh, Balogvár

Várgede	Várgede (szlovákul Hodejov): falu a mai Szlovákiában a Besztercebányai kerület Rimaszombati járásában. Rimaszombattól 18 km-re délre a Gortva bal partján fekszik. Nevét a felette emelkedő hegyen állt egykori várról kapta. Ősi település, melyet már a pápai tizedjegyzék is említ Genech, majd Gedey néven. A község feletti hegyen állt egykor Gedővár, amely a 13. század második felében épült. 1281-ben alatta ütközött meg Kun László király Finta nádor hadával. 1451-ben Giskra sikertelenül ostromolta. A török többször is ostromolta, majd elfoglalva lerombolta, 1574-ben már rom és nem is épül fel többé. Nyoma alig maradt. A község korábban mezőváros volt, urai a 19. században építettek kastélyt és kúriákat. 1910-ben 1275, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Feledi járásához tartozott. A Várhegy aljában gyógyvizű savanyúvízforrás van, melyre gyógyfürdő épült. A Várhegy keleti oldalán áll az Ybl Miklós által tervezett 1865-ben épített Kubinyi-kastély. Feljáróját Izsó Miklós faragta. Petőfi itt is vendégeskedett itteni utazása során. Egykori szállásának falán emléktábla áll. A községnek vasas, szénsavas vizű gyógyfürdője van. Határában ma is látható az a kút, ahova a hagyomány szerint a török elől a falu templomának harangját elrejtették. Néprajzi gyűjteményében a település gazdag néprajzi anyaga van kiállítva. (Forrás: Wikipédia)