A Retyezát-csoport



Kilátás a Domogled (1105m) csúcsáról (Mehádiai-hegység)

 
Krassó-Szörény vármegye

Területe 9750,16 km2. K. vármegye hazánk leghegyesebb vmegyéi közé tartozik, melyben lapály alig van. Északi részében a Pojána Ruszka-hegység emelkedik a Béga, Temes és Bisztra közt; a mélyre bevágódott hosszu völgyek által jellemzett hegység, melynek legmagasabb csúcsai a Bágyes (1380 m.) és Ruszka (1359 m.), a Béga és Maros közt hosszabb mellékágat bocsát Ny-felé, melynek magassága azonban 416 m.-t nem haladja meg. A Temes völgyétől Ny-ra a Szemenyik-Plessuva-hegység terül el, mely ÉK-ről DNy-felé vonulva, É-i részében a Szemenyik (1447 m.) és a Piatra Nedjei (1438 m.), D-en a Plessuva csúcsban (1159 m.) kulminál. A hegységhez Ny-felé a Délmagyarországi-Érchegység (1047 m.) csatlakozik, melynek tagjai a Dognácskai-hegység (809 m.) és az Aranyos-hegység (551 m.). A Néra völgyétől délre egészen a Dunáig elterülő hegységek három csoportra oszthatók, u. m. Lokva-hegység (549 m.), Almás-hegység (854 m.) és Szretinye-hegység; ez utóbbiban, mely a szerb hegyekkel együtt a Klisszura- és Kazán-szorosokat alkotja, a legmagasabb hegytömege, a Godján-Szárkó emelkedik, melynek legkiválóbb emelkedései É-ról D-felé a Magura Marga (1509 m.), Muntye mik (1806 m.), Pojána Nedjei (1939 m.), Szárkó (2190 m.), továbbá a román határon a Vurvu Pietri (2195 m.), Vurvu Nevója (2152 m.), Gugu (2294 m.), Muráriu (2231 m.), Godján (2229 m.) és Dobri Vér (1934 m.); végül a Cserna völgyétől keletre a Domoglen (1190 m.) regényes csoportja emelkedik.

Folyóvizekben K. vármegye igen gazdag; É-on a Maros, D-en a Duna a vmegye határát jelöli s utóbbi Drenkovától Orsováig képezi a szépségéről, mint hajózási akadályiról egyaránt hires aldunai szorost. A maros a vármegye területén jelentékenyebb mellékvizét nem veszi fel; itt ered azonban (a Szemenyik-hegységben) a Temes, mely a Szárkó--hegységből fakadó Hidegfolyóval egyesülve, ÉÉNY-i irányban hasítja a vármegyét; völgye Karánsebesig keskeny hegyi völgy, innen kezdve mindinkább szélesbedő völgylapály, mely Lugoson alul a rónára nyilik; mellékvizei közül a Riulong, Sebes, Bisztra és a Nadrági patak a legnagyobbak. Legjelentékenyebb mellékvize a Temessel párhuzamos folyásu Poganis, mely azonban csak Temes vármegyében ömlik belé. A Béga a Pojána Ruszka-hegységben ered, eleintén É-ra folyik, Marzsinánál Ny-felé fordul, a Temessel két csatorna által van összeköttetésben. A Berzava a Szemenyik-hegységben ered, eleintén mélyre bevágódott szurdokvölgyben É-ra folyik, megy ÉNy-felé fordul s Német-Bogsánon alul éri el a lapályt. A Karas vagy Krassó a Délmagyarországi-Érchegységben ered, hasonló szurdokvölgyben folyik É-felé Krassováig, onnan DNy-felé. A Néra a Szemenyik aljában fakad, D-re, majd nagy kanyargásokkal Ny-felé folyik, a vmegye DNy-i sarkában a Dunába ömlik; Almás-völgy név alatt ismeretes lapályszerü tágulása igen termékeny s népes vidék; mellékvizei közül a Mönis vagy Ménis, Prigor és Rudaria említendő. A Duna mellékvizei közül még a Radimna, Berzászka és Jeselnica említendő, melyek a Lokva-, Almás- és Szretinya-hegységből folynak alá, végül a Godján-hegységben (már román területen eredő) Cserna, mely a Mehadicával és Ohabával egyesült Béla folyót veszi magába. A Godján aljában fakadó Lepusnik folyócska rövid folyás után Hunyad vármegyébe lép át.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)


Déli-Kárpátok

A romániai Kárpátok legimpozánsabb, legmasszívabb és legmagasabb ága. A földkéreg nagy gyűrődéses mozgásai hozták létre, amelyek során nagy áttolódások, takaróredők képződtek, s az idősebb kőzetek rátolódtak a fiatalabb kőzetekre, amelyek a mélyben vannak.

A Déli-Kárpátok a Prahova völgyétől - amely a Keleti-Kárpátoktól választja el - a Temes-Cserna -Bisztra tektonikus árkáig tart, amely a Bánsági hegyvidéktől választja el. Általános arculata nagymértékben különbözik a Keleti-Kárpátokétól. Párhuzamos hegyvonulatok helyett itt a hegységcsoportok nagy hegytömböket, masszívumokat alkotnak, amelyeket mélyen bevágódott harántvölgyek vagy medencék választanak el egymástól. A hegylánc tömbös jellege miatt kevés az átjáró, a hágó és a szoros. A hegységek kőzettani felépítésében a metamorf kőzetek, kemény kristályos palák az uralkodóak, s csupán a peremvidéken, főleg a Prahova völgye felőli valamint a Temes-Cserna-Bisztra árok felőli végénél találunk régebbi üledékes kőzetekből, elsősorban mészkőből és konglomerátumból felépített hegységeket. A Déli-Kárpátok területén teljesen hiányoznak a fiatal vulkáni kőzetek.

A Déli-Kárpátok az ország legmagasabb hegylánca, a hegygerincek gyakran meghaladják a 2000 méter magasságot. A hegységekre széles és lapos, alpesi legelőkkel borított hegyhátak jellemzőek. A legmagasabb gerinceken a jégkorszakban gleccserek képződtek, amelyeknek nyomai ma is láthatóak az éles sziklatarajok, cirkuszvölgyek, teknővölgyek és a morénák formájában. A gleccserüstökben és a teknővölgyekben sok szép glaciális tó található, amelyeket tengerszemeknek vagy a pásztorok "zănoaganak" is neveznek.

Az egymás mellett sorakozó glaciális völgyek, a hatalmas szakadékos lejtők, a sok sziklatörmelék, a kiugró, meredek, tarajos csúcsok és az ezeket övező éles sziklafalak a Déli-Kárpátok magas hegységeit az Alpokhoz teszik hasonlóvá, ezért Erdélyi-Alpoknak is szokták nevezni őket.

A Déli-Kárpátokat alkotó hegycsoportok közül ennek az ismertetôanyagnak a témája a Retyezát-csoport más néven a Retyezát-Godján hegytömbje (Masivul Retezat-Godeanu). A hegycsoport egy óriási háromszöghöz hasonlít. Keleten a Petrozsényi-medence és a Zsil völgye, északon a Hátszegi-medence és a Bisztra árkos völgye, nyugaton a Temes-Cserna árka határolja, délen pedig, az olténiai szubkárpáti medence felől meredek fallal végződik.

A hegytömb központi fekvésű hegysége a Godján-hegység (Godeanu). Legmagasabb csúcsa a Gugu (2291 m), amelyből a többi hegység ágazik ki. A Zsil völgye felé nyúlik a Vulkán-hegység (Vilcanului), északkelet felé húzódik a hegytömb legismertebb hegysége a Retyezát (legmagasabb csúcsa a Peleaga-2509 m). Szintén a Godján hegységből ágazik ki északnyugat felé a Szárkő-hegység (Tarcului), délnyugat felé pedig a Cserna-hegység és a Mehádia-hegység (Mehedinti).

A Déli-Kárpátokban sokkal kevesebb a medence és az átjáró mint a Keleti-Kárpátokban.

A Petrozsényi-medence (Depresiunea Petrosani) a Retyezát és a Sureanu-hegység, valamint a Páring és a Vulkán hegységek közé ékelődik. A medence altalajában gazdag széntelepek vannak.

A Petrozsényi-medencéből észak felé az alacsony Merisor-hágón át vezet az út a Hátszegi-medencébe (Depr. Hategului). Ezt a medencét délen a Retyezát- és Sureanu-hegység, nyugaton a Pojána Ruszka-hegység határolja.

A medencéken kívül, a Déli-Kárpátok nyugati peremén, folyosóhoz hasonló hosszú mélyedések, tektonikus árkok is vannak, a Temes-Cserna és a Bisztra árkok. Az észak-déli irányú Temes-Cserna árok a Déli-Kárpátokat a Bánáti hegyvidéktől (Banatului), a nyugat-kelet irányú Bisztra árok pedig a Godján és a Pojána Ruszka hegységek között húzódik.

A Déli-Kárpátok átjárói általában alacsony hágók, vagy a folyók mentén lévő szorosok. A Zsil völgyének legszűkebb szakasza a Szurduk vagy Lainici-szoros. A Temes-Cserna árok közepe táján a Temes folyó völgyét a Mehádia völgyével alacsony hágó kapcsolja össze, ez a Porta Orientalis vagy a Domasneai-hágó. A Bisztra árokban is ugyanilyen alacsony hágó az Erdélyi-Vaskapu hágója vezet a Hátszegi-medencébe.
(Forrás: Románia földrajzi fekvése, határai és területe

[Gyakran a Déli-Kárpátokhoz sorolják még a hegyvonulat nyugati szélén fekvő két különálló hegységet is: a Ruszka-havast és a több részből álló Bánsági-hegyvidéket (Krassó-Szörényi-érchegység, Szemenik-hegység, Almás-hegység, Lokva-hegység, Orsovai-hegység).]


Almás-hegység

(Kraku Almás), Krassó-Szörénymegyében, az Aldunai hegység középső tagja. Fekszik a Néra és az Alduna közt s nyugat felől a Lokva hegységtől (l. o.) az Új-Moldva és Szászkabánya közt futó országút jelölte horpadás (608 m.), kelet felől a Szretinye-hegységtől (l. o.) a Berzászka és a Nérába ömlő Rudária patak völgye választja el. Mintegy, 30 km. hosszu főgerince először DK-re, azután EK-re kanyarodik, oldalágai úgy É-ra a Néra, mint D-re a Duna felé hirtelen s meredekül ereszkednek le. Az É-ra emelkedő Szemenyik-Plesuva hegységtől a Néra folyó választja el, mely Bozovics táján a termékeny s tág Almás völgyet (l. o.) képezi, Új-Sopottól Szászkabányáig pedig vadregényes, kanyargós völgyhasadékot alkot. A hegység főemelkedései a Tilva cornului ( 79.1 m.) Ravenszka mellett, a Tilva inalta (854 m.) Ó-Sopot fölött, a Tilva Znamenului (1019 m.) s a Tilva Gabrutului (992 m.) Rudaria közelében. A dél felé csapó ágak meredekül lejtősödnek a Duna felé s a Klisszura szorost (l. o.) képezik. A hegység túlnyomóan jegőcös palákból áll. A hegységben csak kevés község van; nevezetesebb közlekedési vonal nem vágja át.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)


Godján-Szárkó

a Délmagyarországi hegyvidék (Bánsági hegység) legmagasabb és legtömegesebb hegycsoportja, Krassó-Szörény vármegye K-i határán, ahonnan az Romániába is átcsap. A hegység gerince ÉD-i irányban huzódik, e nem képez határt, miért is a K-felé aláfolyó vizek mind magyar földön erednek. A G.-nek hegységet É-on a Vaskapu (Marmara) s ennek folytatásaként a Bisztra völgye választja el a Pojána Ruszka csoportjától, Ny-on a Temes s a Porta orientalis nyergén túl a Mehádia és Béla völgye különíti el a Szemenik csoporttól és a Szretinye-hegységtől, DK-en a Cserna völgye a Domogled csoportját választja el tőle, mig ÉK-en a hegység Romániába csap át. Kiterjedése ÉD-i irányban 75 km., legnagyobb szélessége 30 km. Főcsucsai É-ról D-felé haladva a Magura Marga (1509 m.), Muntye mik (1806 m.,). Pojána Nedjei (1939 m.), Vurvu Negojo (2152 m.), Szárkó v. Szárku (2190 m.) s a romániai határon emelkedő párhuzamos hegysorban a Gugu (2294 m.), mint az egész csoport legmagasabb emelkedése, továbbá a Muriáru (2231 m.), Godján (2229 m) és Dobri Ver (1934 m.). A hegységet keskeny, mély völgyei, meredek hegyoldalai s álalában zordsága jellemzi, széleit s helyenként belsejét is rémítő hegynyilások és feneketlenségek hasogatják. Az egyes hegyeket nagy mélységek választják el, de a főgerinc meglehetős összefüggű vonalat képez. A gerincek többnyire szélesek és gyepesek s az azokból kimagasló tetők kúpalakuak v. meredek sziklaszálakba végződnek. A hegység belsejében járható ut és emberi lakás alig van. Geologiai alkotásában főleg a kristályos palák, gnájsz, csillámpala és gránit uralkodik, de a hegység egy részét a kőszénképződményhez tartozó palák és homokkövek alkotják, melyek Mehádia felé kristályos palákra és neokom homokkövekre támaszkodnak s Ny-felé neogén képletek által határoltatnak.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)


Szemenyik

-hegység (Szemenik), tágabb értelemben Sz.-Plesuva, a délmagyarországi hegyvidék egyik nagy csoportja, Krassó-Szörény vármegyében, egyrészt a Temes és Néra völgye, másrészt a Berzava és Karas völgyei közt terül el; a Néra völgye (Almásvölgy) az Almás-hegységtől, a Néra és Béla közti nyereg a Szretinye-hegységtől, a Temes és Béla völgye és a kettő közti Porta orientalis hágó (515 m.) a Godján-Szárkohegységtől választja el. A hegység fő tömege É-ról D-re húzódik, egészben véve szélesre terülő hát, gömbölyded kúpokkal, de aránylag meredek lejtőkkel és mélyre bevágódott kacskaós völgyekkel. Legmagasabb csúcsa a Sz. (1447 méter), melynek DK-i tövében a Temes folyó ered, míg tőle DNy-ra a Nagy-Sasfürdő név alatt ismeretes s gyógytó erő hirében álló kis tó van, melyhez a vidék oláh lakossága jul. 6. és aug. 1. egy pap vezetése alatt elzarándokol és éjjel benne megfürdik; a Sz. hegységhez D. felől a Piátra-Negyei (Nedjei, 1438 m.) csatlakozik, melyen a Kis-Sas-fürdő van, ehhez a Muntye (1359 m.), mely Csiklova és Bozovics közt emelkedik. Bányászatánál fogva nevezetes a Sz.-hegységhez Ny. felől csatlakozó Délmagyar-Érchegység (l. Érchegység, 1) és az ettől É-ra elterülő Dognácskai hegység (l. o.) és Aranyos-hegység (l. o.). V. ö. Téglás Gábor, a Szemenik és környéke (Földrajzi Közlemények, XI. évf. 1883); Borbás, Kirándulás a sasok fürdőjéhez (Földrajzi Közlemények 1892).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)


Vulkán

1. V.-hegység, a Kárpátok déli határláncolatának egyik kisebb tagja, Hunyad vármegye és Románia határán emelkedik; a V. a Retyezátnak K-i kiágazása, mely a Retyezát és Páring-hegység közt terül el. Ny.-ról K. felé húzódik, az ország határát jelölve. É-i tövében az Oláh.-Zsil folyik. K. felől az egyesült Zsil völgye határolja, D. felé lejtői messze lenyulnak Romániába. A hegység főbb csúcsai a két Sigleu (1685 és 1573 m.), Priszlop (1538 m.), Gyalu Piszk ruszeszk (1632 m.), Gyalu Mutu (1734 m.) és a Strázsa (1870 m.). A V. lejtőit erdők, tetejét kiterjedt legelők borítják.

2. V.-hágó, az előbbi hegységnek egy jelentékeny (1624 méter magas) hágója), mely az Oláh-Zsil völgyéből Romániába vezet át. A hágó nyilásánál, még az Oláh-Zsil völgyében, a v. nevü belépőállomás (veszteglőintézet) van. A V. hágón át csak nehezen járható út vezet; rendes közlekedési útja még nincs. 1462. Mátyás király Kőrösbányán kelt adománylevelével a V.-hágó védelmében elesett Kendeffy Miklóst s ennek atyját mint Hunyadi János jeles fegyvertársait, a várnai, rigómezei csaták vitézeit, tüntette ki. Ennek emlékéül állította fel a hunyadvármegyei történelmi s régészeti társulat 1896 szept. 9. a 4 1/2 m. magas emlékoszlopot.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)


Zsil

a Duna mellékfolyója, mely Hunyad vármegye féli részében két ágból ered; a Magyar-Zsil a vármegye DK-i határán, a Kudrisi havasok D-i oldalán fakad és DNy-i irányban folyik, majd Petrosenytől D-re fordul; Alsó-Borbatyénnél egyesülve az Oláh-Zsillel; ez utóbbi Hunyad vármegye déli határán, a Retyezát hegység Paltina csúcsa alatt fakad, s KÉK-i irányt követ. Az első hossza 20 km., az utóbbi mintegy 50 km. Az egyesült Zsil kevéssel Borbatyénen alul Románia földére lépt át és DK-i irányban siet a Duna felé. Nevezetes a Zsil völgye azon nagy kiterjedésü kőszéntelepekről, melyek ott feltárva és mívelés alatt vannak (Petroseny, Petrilla, Lupeny, Urikány).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)

Zsil A Duna egyik bal oldali mellékfolyója Romániában (románul: Jiu, latin nevén: Rabon). Olténia legjelentősebb folyója.

Erdélyben, a Déli-Kárpátokban, a Vulkán-hegységben ered, egyike azon kevés vízfolyásoknak, amelyek a Kárpát-medencében erednek, de nem a medencében érik el a Dunát.

Hosza 331 km, vízgyűjtő területe: 10,1 ezer négyzetkilométer. Vízgyűjtőjének legmagasabb pontja a Páring-hegység (Munţii Parâng, 2519 m). Bumbeşti alatt, a Szurdok-szoroson keresztül töri át a Kárpátokat.

A folyó által érintett települések: Vulkán (település) (Vâlcan), Petrozsény (Petrosani), Zsilvásárhely (Târgu Jiu) és Filiaşi, illetve Craiova mellett folyik el, majd széles teraszos völgyébe mélyen bevágódva Bechetnél ömlik a Dunába.

Torkolati vízhozama (középvíz): 155 m³/s.
(Forrás: Wikipédia)



Herkulesfürdő

kisközség és fürdő Krassó-Szövény vm. orsovai j.-ban, 369 német, oláh és magyar lakossal; vsauti állomás, posta- és táviróhivatal, és postatakarékpénztár. H. Magyarország legnagyobbszerü s legszebb fürdője, mely a világfürdők közt méltó helyet foglal. A fürdőtelep Mehádia községtől 7 1/2 km.-nyire, a Cserna vadregényes völgyében 168 m. magasságban fekszik. Központja a Domogled (l. o.) tövében épölt nagyszerü gyógycsarnok, melyhez oldalt a Rezsó- és Ferenc József-udvar pazar fénnyel berendezett palotaszerü épületei csatlakoznak; ezekkel szemben a Cserna jobb partján emelkedik az impoznáns kupolákkal ékített francia renaissance stilü Szapáry-fürdő halalmas épülete. Az ezektől körülzárt tér nagyszerüségét Közép-Európa egyik fürdője sem mulja felül. E teleptől, melyhez még diszes nyaralók csatlakoznak, É-felé van h. régibb része, a Herkules vasszobrával diszített Herkules-tér, melyet a kétemeletes péületek hosszu sora zár be. Mindezen épületekben több mint 800 lakószoba áll a vendégek rendelkezésére, kiknek kényelméről s szórakozásáról minden tekintetben a legjobban van gondoskodva. H.-nak számos forása és fürdője van; forrásai kétfélék: konyhasósak és kénesek; konyhasós a Herkules-forrás (56°C.), mely emberderéknyi sugárban tör elő s naponként (a legszárazabb időben is) 38,400 h. vizet szolgáltat; e forrás táplálja a Herkules- és Mária-fürdőt és a fedett uszodákat. A (ritkán előforduló meleg) kénes források a következők: Lajos-forrás (45°), Károly-forrás (41, 2°), Karolin-forrás (51,6°), József-kut (55, 7°), szemfürdőforrás (51,2°); ezek táplálják a Karolina-, Lajos-, Erzsébet-, Ferenc- és katonai fürdőt, egy ártézi forrás (48,2°) pedig a Szapáry-fürdőt látja el vizzel, melynek egyik szárnyában egyésbiránt a Herkules-forrás sós vizét is felhasználják. ...
H. vizei a következő betegségek ellen használhatnak: csúz, köszvény, aranyér, görvélykór, szifilisz, higany- és ólommérgezés, idegbajok, bénulások, a légzőszervek hurutos bántalmai, rekedtség, bőrbajok, fekélyek, csontbántalmak, izzadményok. A fürdő a magyar királyi kincstár tulajdona, emlyből a temesvári takarékpénztár (előbb Tatartzy Károly) bérli. H. L órányira van a hasonnevü vasuti állomástól. H. látogatottsága évenként meghaladja a 8000-et.

Környéke rendkivül regényes és nagyon gondozott; a legszebbb sétányok kinálkoznak minden irányban. Legszebb kiránduló pontjai: a Széchenyi-rét, Hétforrás, Rablóbarlang, Izzasztóbarlang (mészkőből álló tölcsér, melyből 57 °C. gózök törnek elő örökös robajjal), Csórics-, Erzsébet-, Ferenc József-, Deák-, Coronini-, Scheneller-magaslatok, a Fehér kereszt és a Domogled (1106 m.).

H. Európa legrégibb ismert gyógyhelye. «Ad aquas Herculi sacras» név alatt ismerték már Trajan római császár idejében, mely időből számos lelet (szobrok, érmek, edények, fogadalmi táblák) maradt fenn. A rómaiak alatt több mint másfél századon keresztül a fürdő nagy virágzásra jutott, mert császáraik sokat költöttek rá; de a népvándorlás idejében elpusztult s még a török uralom alatt is csupán romjai maradtak fenn. Csak 1734. gondoltak ismét az elfeledt gyógyfürdő felépítésére, midőn gróf Hamilton osztrák altábornagy indítványára, ki a forrásokat ugyszólván ujból fölfedezte, III. Károly király rendeletére a római romok alapjára a maig is meglevő Herkules-fürdőház s több más épület emelkedett. Az 1737. évi török háboru alatt minden elpusztult s csak 1817. épült fel ujra, amidőn Ferenc király ide ellátogatott. Ekkor nyerte hivatalos H. nevét is, az addig viselt Mehádiai fürdők név helyett. 1852 óta, amidőn I. Ferenc József meglátogatta, fényesen fölépült s ma erurópai hirü fürdőhely.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)

Herkulesfürdő (románul Băile Herculane, németül Herkulesbad, latinul Aqua Herculis, római neve Ad aquas Herculi sacras volt) város a mai Romániában Krassó-Szörény megyében.
Orsovától 17 km-re északra a Cserna partján fekszik.
Neve arra utal hogy a rómaiak hite szerint a hévizek Herkulestől függtek.

A Cserna folyó völgyében levő melegforrásokat már a rómaiak is ismerték. Herkulesnek templomot és oltárt emeltek itt, aki a melegforrások istene volt. Fürdőjét valószínűleg Traianus császár építtette, ásatásakor Herkules szobrok és fogadalmi táblák kerültek elő. A rómaiak után fürdője elpusztult és feledésbe merült, de a 19. században ismét kiépült. Ekkor épültek elegáns barokk palotái, melyek mára nagyrészt lepusztultak. 1910-ben 517 magyar, román és német lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Krassó-Szörény vármegye Orsovai járásához tartozott. A régi üdülőteleptől kissé távolabb az 1970-es években hatalmas modern házakból új fürdőtelep épült fel. 1992-ben 6340 lakosából 6090 román, 91 magyar, 57 német, 50 cigány és 52 egyéb volt.
(Forrás: Wikipédia)



Néhány az interneten fellelhetô link amely érdeklôdésre tarthat számot.

 

  Wein Dezsô írása, Turisták Lapja, III. évfolyam 6-7. szám, 1891. Junius-Julius,
  187. oldal

  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


Kirándulás a Strázsára.

     A magyar turistaság Erdélynek bizonyos igazságtalan elhanyagolásával mindeddig jobbadán az északi Kárpátok felé irányította figyelmét.

     A Magas Tátra regényes béczei közül már-már alig találhatunk egyet is, mely nemcsak már számosak által megmászva, de a Baedekerek és turista-lapok hasábjain is tövérôl hegyére a legrészletesebben leírva nem volna.

     Pedig Erdély ezen elhanyagolása határozottan nagy veszteség a magyar turistaságra nézve.

     De ezen elhanyagolás is teljesen érthetô, mert ha Erdélyt és különösen annak regényesebb déli részét például a Magas Tátrához hasonlítjuk turista szempontból, bizony félig-meddig vadont találunk ott a Tátra vagy a Sveicz kényelmes berendezéseihet képest.

     Ezen téren való elmaradottságunkinak tulajdonítható, hogy alig elvetve szánja rá magát nehány bátor természetkedvelô évente Erdély eme részének felkeresésére.

     Az oláh Zsil völgyének, mely különösen felsô felében a szebbnél szebb touroknak képezi góczpontját, turista czélokból való felkeresése ma ugyan még felette költséges és kényelmetlen dolog a turistaság teljes fejlettlensége miatt, de remélhetôleg már a legközelebbi jövôben gyakrabban elôforduló dolog lesz.

     Az oláh Zsil völgye hosszú teknôhöz hasonlítható, melynek falait észak és nyugot felôl a Retyezát hegycsoport és nyúlványai, keletrôl a Páring hatalmas csoportozata, délrôl pedig a határszéli hegycsoport képezik.

     Ha az ember az oláh Zsil partján fölfelé haladt, a Petrozsénytôl körülbelül 14 kilométernyire fekvô Vulkán faluba ér.

     Mielôtt a vámháború kitört volna monarchiánk és Oláhország között, Vulkán valóságos kereskedelmi telep volt, ,ár a mennyi kereskedést a jámbor oláhoktól várni lehet.

     Az oláhországiak egész karavánokban hozták ezelôtti években lovaik hátán kitűnô gyümölcseiket, melyekért azután cserébe kukoriczát és gyapjút kaptak a zsiánoktól.

     Mióta azonban a vámháború kitört, ezen élénk forgalom megszűnt és Vulkán ismét egyszerű oláh falu lett.

     A Vulkán hágó ezen a vidéken az egyedüli számbavehetô közlekedési vonal Erdély és Oláhország közt, mely háború esetén nagyon fontos szerepet játszhatik.

     A szorgos természet elôrelátólag látszott gondoskodni ezen fontos útvonal megvédésérôl, midôn fenyegetô óriásként helyezte el annak nyugati oldalára a Strázsát.

     Az oláh nép nagyon találólag nevezte el "ôr"-nek ezen hegyet, mely óriásként magaslik ki az ezen tájon kissé alacsonyabb hegyláncz fölött.

     A mult év nyarának egy részét a Zsil völgy élén fekvô Iszkrony nevű faluban töltöttem, idômet turistáskodással és pisztránghalászattal igyekezvén agyonütni.

     Rendes kirándulási terrenumomat a Szurduk szoros és az ennek nyugoti oldalán fekvô Kingyet-hegy képezték, mely utóbbinak komor fenyveseiben és derült bükkerdôiben töltöttem el idôm legnagyobb részét.

     Nem akarván azonban a Zsil völgyét elhagyni, míg a mintegy 7 kilométernyire fekvô Strázsát meg nem másztam, ebbeli szándékomat végre is hajtottam julius 18-án két barátom kiséretében.

     A kellô élelmi szerekkel ellátva indultunk útnak reggeli 7 órakor, de már egy óra mulva megbántuk, hogy nem indultunk korábban, mert a Kingyet meredek oldalának megmászása keserves izzadsági cseppeket sajtolt ki arczainkból.

     Két óra alatt elértük a tetôt és most már toronyirányban neki vágtunk a messzirôl látható Strázsának.

     A két órai izzadás és fáradságos kapszkodás után valóságos jótétemény volt a friss szellô, melytôl felfrissülve a fensíkon vígan haladtunk elôre körülbelül 11 óráig, mikor is már azt véltük, hogy rövid idô alatt Strázsa tövénél leszünk; de a legközelebbi magaslatot elérve, szomorúan láttuk csalódásunkat, a mennyiben köztünk és czélunk közt egy mély völgy terült el, melybe lemászni és az ellenkezô oldalon ismét felmászni túlságosan hosszú és fáradságos lett volna.

     Nem maradt tehát egyéb hátra, mint az elôttünk elhúzódó völgykatlant egy nagy félkörben megkerülni, a mi ugyan szintén nem volt csekély távolság, de legalább egyenesen járhattunk, a mi számbavéve a forró alátűzô napsugarakat, nem csekély könnyebbülésünkre szolgált.

     Ezen kerülô következtében azután a helyett, hogy miként terveztem a keleti oldaláról másztuk volna a hegyet, annak déli és így Oláhország felé nézô oldalára kerültünk.

     Ekkor az idô már 1 óra felé járt és mi rendkívül élénk érdeklôdést kezdtünk tanusítani a táskáinkban levô ételneműek iránt.

     Hiszen az evés csak könnyen ment volna, csakhogy tudvalevôleg az ember különösen meleg nyári napokon feltűnô vonzalmat szokott érezni az iható foladékok iránt, a mely rossz tulajdonsága az emberi nemnek arra kényszerített minket, hogy egy meglehetôs mély völgybe ereszkedjünk alá, a melyben patakot reméltünk találni.

     Ebbeli reményünkben nem is csalódtunk, a mennyiben leereszkedve a völgyfenékre, elôször egész csendes, alig kivehetô suttogás, majd lejebb érve, vidám locsogás kellemese hangjai ütötték meg füleinket, elérve pedig végre a völgy legalsó és sűrű bozóttal fedett részét, mi sem gátolt már abban, hogy a bozótba behatoljunk és a mohával borított kövekre lehatolva a legnagyobb élvezettel ne szíjjuk magunkba az éltetô nedvet.

     Szomjunkat némileg csillapítva a gyönyörű patak partján, tüzet raktunk, melyen azután egy nagyszerű rántottát készítettünk a magunkkal hozott tojásokból.

     A kitűnôen sikerült rántotta és egyéb enni valók teljesen helyreállítván erônket, kevés heverés után 3 óra tájban neki vágtunk útunk legnehezebb, de egyszersmind legélvezetesebb részének, a hegy tulajdonképeni megmászásának.

     Az erdélyi havasok kevés kivétellel egészen a csúcsokig a legbujább havasi legelôvel vannak benôve. E finom legelô egy juhtenyésztôt talán képes rajongásra bírni, de a szerencsétlen turista elkeseredését fokozza gyakran síkossága által.

     Egy bizonyos kerek és hosszúszálú fűfaj borítja ezen havasokat, mely oly lágy mint a selyem, de hosszú szálaival egymásra borulva rendkívül síkos felületet képez.

     Ha pedig a forró nyári nap izzó sugarai nehány hétig minden esô által való félbeszakítás nélkül folytonosan pörkölik ezen már természeténél fogva is síkos felületet, az oly síkossá válik, hogy az ember vasmacska és jó bot nélkül csak a legnagyobb megerôltetések közt képes elôhaladni.

     Mi mindkét eszközzel el levén látva, a körülményekhez képest elég kényelmesen haladtunk fölfelé.

     Nagyon meglepett, hogy ezen magasságban (körülbelül 1500 m.) egy homoki viperára bukkantam, a mint elôttem össszegyürűzve hajlékony testét, fázni látszott, a mi már kevésbbé lepett meg, mivel a reggel még enyhe és üdítô szellô nagyon csípôsen kezdett fújni, annyira, hogy magam is kénytelen voltam nyakamt a meghüléstôl megóvandó kendômmel bekötni.

     A csúcsot 5 1/2 órakor értük el teljesen kimerülve a fáradságos kapaszkodástól.

     De a nagyszerű és maga nemében páratlan kilátás, mely szemeink elé tárult, bôséges kárpótlást nyújtott minden fáradságért.

     Határtalan itt az ember látóköre. Észak felé tekintve, magunk alatt látjuk kanyarogni a Zsilt alig kivehetô ezüst szalagként húzódva végig a tágas napsütötte völgyön, melynek nagyszerű hátterét a Retyezát végsô nyúlványai képezik, melyek fölött messze elláthatunk, míg csak a távoli hegyek a köd kékében el nem vesznek.

     Bal felôl a Retyezát hatalmas hegycsoportozatai kéklenek felénk, míg jobbról a már alászálló nap fényében tündöklô Paring hatalmas alakja gyönyörködteti a szemlélô tekintetét, ha pedig megfordulunk és dél felé tekintünk, a végtelen oláh rónán legeltethetjük tekintetünket, mely egy keskeny halvány sávon akad meg; nem egyéb az, mint a Duna, mely e helyen kanyargásai közben alig néhány mérföldnyire jön a havasokhoz.

     Az elôttünk fekvô síkságon látjuk végig kígyózni a Vulkáni szoroson átvezetô útat, melynek végén mint egy fényes tócsa tűnik fel Tirguzsil.

     Sajna, nem sokáig gyönyörködhettünk ezen lélekemelô látványban, mivel a csúcson oly fagyos szél fújt, hogy kezeim rövid idô alatt tökéletesen megdermedtek, és mi kénytelenek voltunk a hideg szél elôl menekülni, hogy fáradt tagjainknak mégis némi pihenést engedjünk egy teknôszerű mélyedésbe húzódni, hol azután egy pipa dohány meleg füstjével és a cognacos palaczk éltetô tartalmával igyekeztük dermedt tagjainkat felmelegíteni.

     A vidéken lakó egyénektôl hallottam beszélni, hogy a Vulkán szorosban ôszszel, de különösen tavaszszal oly orkánszerű viharok szoktak dühöngeni, hogy az oláh kereskedôk, sôt még teherhordó állataik is gyakran kénytelenek a földre feküdni, mert állva nem képesek a vihar rohamainak ellentállani.

     Egy kevéssé tehát kipihentük magunkat és miután névjegyeinket összekötve, az ott felállított háromszögelési jelzô oszlop alatt elrejtettük, még egy utolsó tekintetet vetve a gyönyörű tájképre megkezdtük útunkat a hegyen lefelé.

     A leereszkedés már sokkal kellemesebb és kényelmesebb módon eszközölhetô az ily síkos havasokon, mint a fölmászás, mert az ember levetvén vasmacskáit, épp úgy jár el, mint az alpesi lakók a hómezôkön, tudniillik botját maga alá támasztja és sarkain csúszik lefelé, a botot csupán a sebesség szabályozására használva.

     Ily módon egy negyed óra alatt leértünk a nyeregre, melyen a Vulkánból Tirguzsilba vívô út megy keresztül.

     Mi most ezen útra térve, Vulkán felé indultunk, még epdig a lehetô legszaporább lépésben, mivel már esteledni is kezdett.

     Vulkánba szerencsésen meg is érkeztünk esti 9 órakor és innen még 1 órai útunk volt Iszkronyig.

     Végre útunk ez utolsó részét is megtéve, pompás étvágygyal ültünk vacsorához, miután az oláhországi patak partján elköltött ebédünk óta semmit sem ettünk volt.

     A Strázsa megmászása fáradságos kirándulás; de a róla kínálkozó kilátás felülmulja mindazokat, melyeket valaha láttam.


Wein Dezső (Bp., 1873. jan. 19. – Bp., 1944. jún. 5.): válogatott tornász, orvos. 1894-ben a negyedszer rendezett szövetségi főverseny győztese. Részt vett az 1896. évi athéni olimpián, de a magasabb színvonalon álló svájci és német tornászokkal szemben helyezetlen maradt. Az olimpia után bekapcsolódott a Torna Szövetség munkájába. A torna mellett a természetjárásnak is hódolt. A sísport egyik meghonosítója volt. – F. m. Kirándulás a Strázsára (Turisták L. 1891); Hogyan ápolja a tornász kezeit? (Tornaügy, 1895): Nemzeti kultúránk és testi nevelés (Bp., 1906).
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)

Wein Dezső, orvosdoktor, fogorvos, a budapesti (budai) tornaegylet elnöke; orvosi oklevelét 1897-ben nyerte Budapesten.
Munkái:
1. Nemzeti kultúránk és a testi nevelés. Bpest, 1906.
2. A fogak és a száj ápolásáról. Bpest, 1906. (Különny. az «Egészség»-ből.)
3. Jelentés az «olasz testedző szövetség»nek Veneziában, 1907. máj. 8-12. megtartott VII. tornaversenyéről. Bpest, 1907.
4. A regionär anesthesia szerepe a stomatológiában. Bpest, 1909. ( Különny. a Stomatológiai Közlönyből. Németül: Berlin, 1909.)
(Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái)

Wein Dezső (Bp., 1873. jan. 19. – Bp., 1944. jún. 15.) orvos, sportszervező. Orvosi oklevelét 1897-ben szerezte a bp.-i orvosi karon. Biztosítási és magánorvosként működött. 1894-ben szerzett először magyar bajnokságot szertornából, 1896-ban részt vett az első újkori olimpiai játékokon Athénban, de helyezést nem ért el. Az 1890-es évek végétől a Magyar Tornaszövetség egyik vezetője, a sísport egyik meghonosítója. – Fm.: Kirándulás a Strázsára (Turisták L., 1891); Nemzeti kultúránk és testi nevelés (Bp., 1906).
(Forrás: Magyar Orvoséletrajzi Lexikon)
 


Megjegyzések


   Barbatyén-
   Iszkrony

 (Alsó-), kisközség Hunyadm. petrozsényi j.-ban, az Oláh-Zsil völgyében és a petrozsény-lupényi vasut mellett, (1891) 777 oláh lak., jelentékeny fürészteleppel és zsindelygyárral.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
   Zsilvásárhely


 Zsilvásárhely (románul Târgu Jiu) romániai város a Havasalföldön, Olténia északi részén, közel Erdély déli határához, a ZsilGorzs megye székhelye. Népessége 2002-ben 97 591 fő volt.

1426-ban már rendszeres vásárhelynek említik. A városban a középkorban és az újkor elején virágzott az állatkereskedelem, innen hajtották az állatokat a Vulkán-szoroson át Erdélybe. A kereskedelem nagyobb arányú fellendülését azonban a törökök megakadályozták.

Eleinte Tudor Neagu bolgár bojár tulajdonában volt, akitől a város lakói megváltották magukat. A 16. században a Buzescu család birtokába került. A következő évtizedekben tűzvészek pusztították, ill. török csapatok dúlták fel. A 17. században bizonyos mértékű autonómiát kapott.

Az első nyilvános iskoláját 1775-ben alapították, mely egyike a Regát legrégebbi iskoláinak. A város lakói mind a Tudor Vladimirescu vezette 1821-es, mind pedig az 1848-as forradalomban részt vettek.

1884-ben nyílt meg az a vasútvonal, amely megkönyítette a Bukaresttel és az ország más vidékeivel való érintkezést. Az I. világháború idején, 1916-ban súlyos csaták zajlottak a város környékén. A II. világháborúban internálótábor működött itt, ahol főként román kommunistákat tartottak fogva.

A város iparosodása csak a II. világháború után indult meg (építő-, textil-, fémfeldolgozó- és faipar). Jelenleg – a válságba sodródó – olténiai szubkárpáti lignitmedencének a központja.
  • Vasile Moanga-ház (itt talált a török üldözők elől menedéket Tudor Vladimirescu)
  • Szt. Miklós (Sf. Nicolae) templom
  • Barbu Ganescu fejedelem háza
  • Constantin Brâncuşi szobrászművész szobrai: A végtelen oszlopa, A csend asztala, A csók kapuja
(Forrás: Wikipédia)