Osztrovszki-Vepor hegység






 
  • Osztroski-Vepor hegység

    az Északnyugati Kárpátok egyik fő csoportja, mely Bars, Hont, Nógrád, Gömör és Zólyom vármegyékben a Garam, Ipoly és Rima völgyei közt terjed el s tulnyomóan trachitból épül fel. Nem képez egységes hegységet, hanem egymás mellé sorakozó több csoportból áll, minők a Selmecbányai-hegycsoport (melynek fő csúcsa a Szittnya, 1011 m.), az Osztroski- 1025 m.) és a Vepor- (1341 m.) csoportok (l. o.). A tulajdonképeni Osztroski-hegycsoport Nógrád és Zólyom vármegyék határán emelkedik, de Ny-i szakaszával Hont vmegyébe is átnyulik; e hegység Korpona és Bozók vidékéről, az említett vármegyék határán DNy-ÉK-i irányban egészen Nógrád vármegye É-i csücskéig terjed, ahol az Ipoly völgye választja el a Vepor-hegységtől. De-felé oldalágai lenyulnak az Ipoly völgyéig (Losoncig és Kékkőig); É-i oldalágai, melyek a Szalatna és Garam völgyéig terjednek, rövidebbek. A fő gerinc a Korpona völgyénél 652 m. magassággal kezdődik, de csakhamar a Jávorosban 1044 métert ér el s ezentul főbb emelkedései a Vlcsa jáma (901 m.), Budiszka szkala (767 m.), Javor (816 m.), majd a mélyre bevágódó kriványi hágón tul a Dobrocs (921 m.), Tanyovo (931 m.), Pater vagy Bikov (1113 m.) és Ipoly (1058 m.), mellyel a hegység az Ipoly forrásánál végződik; itt van egyúttal az átmenet a Vepor- és Fabova-hegységekbe. Az oldalágakban is vannak magasabb emelkedések, igy a D-i ágakban a Csach (783 m.) Bradló (818 m.), Lazov vrch (649 m.), Lisec, újabban Madáchtető (699 m.), az É-i ágakban a Drjen (868 m.) és Velki Korcsin (863 m.), a D-i ágak hullámos, egymással párhuzamosan DK-felé csapó völgyek által szeldelt fensíkot képeznek, az E-i oldal inkább hegységi jellegü. Az O. hegycsoport nagyobbára gránitból és jegőcös palákból épült fel, helyenként trachit is nagyobb kiterjedésben lép fel, K-i szakaszában a mész is előfordul. A hegységben számos község van, de csakis egy közlekedési út vezet rajta keresztül, Losoncról a kriványi hágón át Zólyomra; ennek irányát követi a vasút is, mely a hágót alagúttal fúrja át.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
  •    
     
  • Vepor hegység

    az Osztroski-Vepor hegység (l. o.) egyik tagja, Zólyom, Gömör és Nógrád vármegyék területén, a Garam, Rima és Ipoly völgyei közt terül el. A hegység fő gerince Zólyom és Gömör vármegyék határán húzódik, ahol a Breznóbánya és Tiszolc közti hágó (865 m.) jelöli határát a Fabova hegység (l. o.) felé. A gerinc innen DNy-ra húzódva, a Vepor (Vjepor) csúcsban 1341 m. magasságot ér el. Utóbb alább szállván, Zólyom és Nógrád vármegyék határán az Ipoly hegy (1058 m.) s az Ipoly folyó forrásvidéke körül az Osztroski hegycsoporthoz (l. o.) csatlakozik. Itt Ny. felé jelentékenyebb ág szakad ki, mely a V.-hez a Zólyom vármegye közepe táján, a Garam és Szalatna völgyei közt emelkedő és az Ocsova patak völgyét köralakban körülfogó Polyána v. Pojána hegységet (1459 m.) csatolja. A V. leginkább gránitból és jegeces palákból, a Polyána trachitból épült fel.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)

    Az Északnyugati-Felvidéken a Kárpátok vonulatai közé zárt ősi röghegység Zólyom, Gömör és Nógrád vármegyékben a Garam, Ipoly és Rima völgyei közt. Leginkább gránitból és kristályos palákból áll, a mellette fekvő vulkánikus eredetű Osztrovszki-hegységgel tehát nem helyes összefoglalni, attól az Ipoly forrásvidéke választja el, rajta átvezet Breznóbánya és Tiszolcz közt 865 m. -es hágóval a vasút; legmagasabb csúcsa a Vepor (1341 m. ). A Veporhoz keleten csatlakozik a vele egyidős Szepes-Gömöri -Érchegység. (Tr. Cs. -Szl. )
  •    
     
  • Fabova hegység

    az Osztroski-Vepor hegység ÉK-i tagja, mely Zólyom és Gömör vármegyék határán emelkedik. É-on a Garam völgye, K-en a Sumjác-Murány-Tiszolci völgyelés, Ny-on a Rokozna patak völgye határolja s az utóbbi és a Tiszolc felől nyiló Furmaniec völgy közti nyereg (865 m.) választja el a Vepor hegységtől. A hegységet a Hronovec és Sreberni völgyei közti 1007 m. magas nyereg két részre osztja, a Ny-iban a legmagasabb csúcsok a Fabova hola (1441 m.), Lesnik (1398 m.) és Szkalka (1379 m.), a K-inek legjellemzőbb része a Murányi fensik (l. o.), melynek legmagasabb pontja (Kljak) 1391 m. magas. Tömeges, de mély völgyektől szeldelt hegység, melynek belsejében csak kevés emberi lakás van. A hegységet nagyobbára erdőségek borítják, de a magasabb tetőkön és gerinceken havasi legelők is találkoznak. A F.-et leginkább a mész tömeges fellépése jellemzi.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
  •    
     
  • Szepes-Gömöri-érchegység (Volovské vrchy)

    A Szepes-Gömöri-érchegység Kelet-Szlovákia mintegy 70 km hosszú és 30 km széles kiemelkedése. Északról a Káposztafalvi-mészkőhegység - Szlovák Paradicsom (Slovenský raj), a Hernád-medence (Hornádska kotlina), keletről a Kassai-medence (Košická kotlina), délről a Gömöri- mészfennsík (Slovenský kras), nyugatról a Murányi-fennsík (Muránska planina) határolja. Területe 1320 km2.
    Felületét főleg dombok alkotják, magasságuk 300-600 m-rel a tengerszint felett mozog. A hegység legmagasabb pontja az Aranyasztal (Zlatý stôl), 1322 m magas. További csúcsok: Volovec 1284 m, Pipitka (Pipítka 1225 m), Kojsói-havas (Kojšovská hoža, 1246 m). A hegységet nagyrészt erdő borítja, főleg luc- és jegenyefenyő. Bükkös és tölgyes inkább a hegység déli oldalán található.
    A Szepes-Gömöri-érchegységben a középkorban aranyat, ezüstöt, rezet, higanyt és vasércet bányásztak. A legjelentősebb bányák Gölnic- völgy (dolina Hnilca), Szomolnok- (Smolník) és Szlovinka-patak (Slovinský potok) völgyében voltak, ahol több város jellegű település is keletkezett (Gölnicbánya (Gelnica), Ötösbánya (Rudňany), Merény (Nálepkovo - régebben Vondrišel), Szomolnok (Smolník).

    KÖRNYÉKE: Gölnicbánya (Gelnica), Igló (Spišská Nová Ves), Krasznahorka (Krásna Hôrka), Gömöri-mészfennsík (Slovenský kras), Betlér (Betliar), Dobsina (Dobšiná), Káposztafalvi-mészkőhegység - Szlovák Paradicsom (Slovenský raj).
    (Forrás: slovenskyraj.sk)
  •    
     
  • Gömör vármegye

    (előbb Gömör és Kishont) vármegye, hazánk Tisza-jobbparti részében, területe 4275,4 km2. Határai É-on Liptó és Szepes, K-en Abauj-Torna és Borsod, D-en ez utóbbi és Heves, Ny-on Nógrád és Zólyom vármegye. G. földje tulnyomóan hegyes s nagyobb lapály az egész vármegyében nincsen. Legmagasabb hegységei É-i részében emelkednek, miért is az egész vármegye D-felé lejtősödik s folyóvizei is kivétel nélkül mind arra veszik utjokat. É-i határát képezi az Alacsony-Tátra hatalmas láncolata, melynek két tagja, a Vapenica és a Királyhegy csoportja G. és Liptó vármegyék határain mered az égnek.

    Az Alacsony-Tátra jellemző hosszanti gerincén a Homolka vagy Zadnja hola (1661 m.), a Vapenica (1692 m.), Orlava (1841 m.) és a Királyhegy vagy Kralova hola (1943 m.) a főbb emelkedések; az ezek által képezett gerincet csak a Prehiba nyerge (1190 m.) rovátkolja erősebben. Az Alacsony-Tátra ezen gerince D-felé hirtelenül ereszkedik a Garam völgyébe, mely az Osztroski-Vepor-hegységtől választja el. E hegységnek több csoportja ágazza be a vármegyét; K-felé a Murányi fensik (l.o.) érdekes mészképződményei terülnek el, melyek az 1391 m. magas Kljakban érik el legnagyobb magasságukat. Ezt a Zavadka és Tiszolc közti nyereg (1007 m.) a Fabova-hegységtől (l.o.) választja el, melynek hasonnevü csúcsa (1441 m.) a vármegye Ény-i határát jelöli. Ezt a Furmaniec-völgy nyerge (865 m.) különíti el a szintén a határon emelkedő Veportól (1344 m.). A nevezett hegységektől s illetve a Tiszolc, Murány és Vernár irányában huzott vonaltól K-re a Gömör-Szepesi Érchegység (l. Érchegység 3.) különböző csoportjai terülnek el, D-felé egészen a Sajó völgyéig. Ezen, egészben véve a középhegység magasságát tul nem haladó kiterjedt hegység egymás mellé csoportosuló hullámzatos hegytömegek rendszere, melynek fő emelkedési vonala Nagy-Rőce vidékéről ÉK, majd K- és DK-re vonul; legmagasabb csúcsai: a tiszolci Tersztye (1117 m.), a Nagy-Rőce fölötti Kakas vagy Kohut (1411 m.), Sztolicsna (1480 m.), a dobsinai Babina (1278 m.) és a vármegye K-i határát szegélyező Pozsálló v. Ökörhegy (1290 m.) és Pipityke (1226 m.). A hegység főbb csoportjai a ratkói, rőcei, dobsinai és Szulova-hegycsoport. A vármegye K-i részét az Abauj-Tornai mészkőhegységhez tartozó pelsőci és szilicei fensik foglalja el, hiressé vált barlangvidékével (Aggtelek, Szilice). Az Érchegység a D-felé irányult folyók völgyei közt mind mélyebbre ereszkedik alá s Rimaszombat, Rima szécs és Bánréve táján a Sajó völgyében véget ér. A Sajótól D-re emelkedő Ajnácskői- hegység (l.o.) már a Magyar Középhegység tagja.

    Geologiai szempontból G. vármegye földje igen változatos; az Alacsony-Tátra és a Vepor hegycsoportja leginkább jegőcös palákból (agyagpala, csillámpala, gnájsz) épült fel; a Gömör-Szepesi Érchegység legmagasabb tömegeit a jegőcös palák, gnájsz és helyenként gránit alkotja; a murányi, pelsőci és szilicei fensik mészképződmény, az ajnácskői hegyek bazaltból és trachitból állanak. Mind e hegységek ásványbősége igen nagy.

    A vármegye folyóvizei, a Királyhegy tövében fakadó Garam és Gölnic kivételével (amaz Ny-. ez K-felé folyik), mind D-nek veszik utjokat és a Sajóba ömlenek. Maga a Sajó a Sztolicsna- és Tresznyik-hegy közt ered s Rozsnyó, Pelsőc, Tornalja és Bánréve érintésével a vármegye K-i részét öntözi, melyet Putnoknál hagy el; magába veszi a csetnek, Murány, Turóc és rina vizét, utóbbival a Ramóca, Balog és Gortva egyesül; e folyóvizek közül egy sem alkalmas a hajózásra s csak a Garam és Sajó tutajozható. Ásványos vizekben G. vármegye igen gazdag, említésre méltó az ajnácskői kénes és savanyu, a csizi jód- és bromtartalmu konyhasós és a rozsnyói vasgálic-forrás (mindhárom helyen kisebbszeü fürdők vannak), ezen kivül fakadnak több helyen savanyu (Tiszolc, Telgárt, Sid), konyhasós (Levárt, Király) és vasgálicos források (Nagy-Rőce), de ezeknek nagyobb jelentőségük nincs.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
  •    
     
  • Hont vármegye

    hazánk régi dunáninneni kerületének egyik megyéje; É.-felől Zólyom és Bars, K-en Nógrád, D-en Pest és Esztergom, melytől a Duna folyam választja el, Ny-on Esztergom és Bars vármegye határolja. Alakja szabálytalan négyszög, melynek alsó délkeleti sarkába Nógrád vármegyének egy része benyulik.

    Területe 2649,83 km2. A vármegye felszinének legnagyobb része hegyes. Tágasabb rónák csak az Ipoly völgyében vannak. A vármegye északi részén van a selmecbányai hegycsoport. Legmagasabb hegye e csoportban a Szitnya (hajdan Attila-hegynek nevezték), 1011 m. magas, Berencsfalu, Szt. Antal, Illés, Bácsfalva és Béld községek között. Ide tartozik még a paradicsomhegy és Kálvária-hegy is Selmecbánya fölött. A bakabányai hegyek a vármegye északnyugati részén a selmecbányai hegycsoport folytatását képezik. A börzsönyi (jenői) hegycsoport az Ipoly folyótól délre és keletre terül el a vmegye DK-i részében; itt a legmagasabb a Csóványos (939 m.). A Korpona és Ipoly völgyei közt az Osztroski hegység széles tömege terül el, melynek legnagyobb magassága 777 m. E hegyek lejtői nagyobbára erdőségekkel vannak borítva. Az egyes hegyek belsejében összesen több mint 40 község fekszik, melyeknek lakói részint faiparral, részint bányászattal foglalkoznak. A vmegye középső és déli részét kisebb-nagyobb magasságban dombok ágazzák be; oldalaik nagyobbára szőllőkkel és szántóföldekkel vannak borítva.

    A vármegye legnagyobb folyója a Duna, mely H.-ot D-felől határolván, a tulsó parton emelkedő trachithegységgel a gyönyörü visegrádi szorost alkotja. Belé ömlik az Ipoly, mely Kóvárnál lép a megyébe. Folyása egészen Gyerkig nyugati, innen Szobig déli irányt tart és itt beleömlik a Dunába. Az Ipoly nem hajózható. Tavasszal és ősszel gyakran nagyon megárad és sok kárt tesz a földeken. A Garam csak a vármegye délnyugati részét mossa; Kövesd és Párkány között Esztergommal szemben szakad a Dunába. Tutajok járnak rajta. A Szekince (hajdan Szitnyicának és Sziklincének is nevezték), a Szitnya oldalán ered. Folyása déli, a Garamba ömlik. A Selmec, a selmecbányai hegyekben ered, déli folyásában számos patakot vesz fel magába, Tompán alul egyesül az Ipollyal. A Korpona (Krupinica) Zólyom vármegyében ered, folyása déli, Kis-Tur alatt, nem messze Ipolyságtól, beleömlik az Ipolyba. Nagyobb mellékvize a Littava, vagy Csábrág patak. Kisebb-nagyobb patak számos van a vmegyében, melyeknek vizét nagyobbára az Ipoly veszi fel.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
  •    
     
  • Nógrád vármegye

    vármegye, hazánk dunabalparti részének egyik vármegyéje, melyet É-on Zólyom, K-en Gömör és Heves, D-en Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Ny-on Hont vármegye határol. Területe 4355.18 km2. A vármegye egészben véve hegyes-dombos, s több jelentékeny völgy különíti el az egyes hegycsoportokat.

    Maga a Duna csak D-en, és csak kis darabon (6 km.) érinti; fő fölgye ennélfogva az Ipolyé, mely É-ról DNy-i, majd Ny-felé szeli a vármegyét s alsó részében tetemes szélességet ér el; öbölszerüleg belé nyiló tág mellékvölgyeivel együtt abban található a vármegye legtermékenyebb alluviális talaja, melynek tengerfeletti magassága Losonctól D-re 180, Balassa-Gyarmatnál csak 148 m. Kissé mélyebb fekvésü a Zagyva völgye, mely a vármegyei K-i részét érinti, részben határát is jelöli, de D-i részében inkább hullámos térség, mint sík róna. Hegységei közül legkiterjedtebb a Cserhát, melyhez mindama hegyeket és dombokat számítjuk, melyek a vármegye D-i határától Ny-felé a verőcei Katalinvölgyig és a Nógrád és Diósjenő közti lapályig, É-on az Ipoly völgyéig, K-en a karancssági Nagypatak, a Tarjáni patak, és a Zagyva völgyéig terülnek el. E kiterjedt hegyvidék legkiemelkedőbb pontjai a Vác fölöggi Nagyorál (melynek 652 m. magas csúcsa már Pest vármegyében van), a Szandai hegy (547 m.), a Dobogótető (520 m.) és a Tepkei hegy (567 m.) Tetemesebb magasságra emelkednek a tőle K-re emelkedő, már az Ajnácskői hegycsoporthoz számított hegységek, u. m. a Karancs (727 méter), Medves és a Salgótarjáni hegyek; ezeknek kiágazásai É-felé Fülekig, D-felé Kis-Terennéig nyulnak, ahol a Zagyva völgye a Mátra-hegységtől választja el, mely azonban csak a vármegye DK-i határán lép át N. vármegye területére néhány végső kiágazással. Sokkal tömegesebb a vármegye DNy-i szélén, ugyancsak az Ipolytól D-re emelkedő, már a középhegység jellegét feltüntető Börzsönyi (l. o.) vagy Diósjenői hegység, mely csekély terjedelme dacára a Csoványosban 939 m. magasságig emelkedik. Mindeme hegycsoportok a Magyar középhegység rendszeréhez tartoznak és geologiailag, valamint földrajzi felépítésükben ennek jellegét viselik magukon. Az Ipolytól É-ra emelkedő jelentékeny hegység, az Osztroski-csoport, ellenben már a Kárpátok hegyrendszerének tagja s orográfiailag is eltérő. E hegység főgerince a vármegye É-i határa mentében DNy-ról ÉK-felé vonul s tulnyomóan DK-felé bocsátja oldalágait, melyek az Ipoly mellékvizeit választják el egymástól. A főgerincben a legjelentékenyebb emelkedések egyfelől a Balázshuta melletti Jávoros (1044 méter). másfelől az Ipoly forrásvidékén emelkedő Páter (1113 m.), Ipoly (1056 m.) és Tanyovo (931 m.), valamint az Ipolyon tul emelkedő (már a Vepor hegységhez tartozó) Jaszenina (998 m.). A mellékágai szintén tetemes magasságra emelkednek. A hegység közepe táján a Losonci-patak völgye nyomul mélyen beléje s ennek hágóján (Kriványi hágó) megy át az országút és a magyar kir. államvasut hatvan - zólyomi vonala.

    Folyóvizei közül a Duna után, mely csak kis területen érinti a vármegyét, az Ipoly a legjelentékenyebb; ez a vármegye legészakibb pontján, az Osztroski-hegység Ipoly csúcsa alatt fakad s nagy kanyargásokkal D-nek, majd Losoncon alul DNy-nak folyik, mig végül a szécsényi lapályon Ny-nak veszi irányát; mellékvizei közül jelentékenyebb az Osztroski-hegység felől (jobbfelől) alászaladó Losonci-patak, Tiszovnyik, Szalatna és Kürtös-patak s a Cserhátból fakadó, de kisebb Dobráda, Nagypatak és Lókos patak. A Zagyva szintén a vármegye területén, a Medves aljában ered, Homok-Terennéig DK-nek, innen részben a vármegye határát jelölve Pásztóig DNy-nak, majd D-nek folyik; jobbfelől a Tarján és Suha patakot veszi fel. Állóvize csakis egy van, a kis Jenői-tó. Jelentékenyebb ásványos vize nincs. ...
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
  •    
     
  • Zólyom vármegye

    Területe 2730,17 km2. Z. hazánk leghegyesebb vármegyéi közé tartozik; É-i részében az Alacsony-Tátra hatalmas hegybástyája emelkedik. E hegységnek Z. vármegye területére eső szakaszai a Gyömbér (2045 m.) és Prassiva (1754 m.); ezen hatalmas hegységek K. felé az Ördöglakodalma (Csertova svadba, 1236 m.) hátó határolja, itt választja el a Királyhegy csoportjától, mig Ny-on a Stureci hágó (1010 m.) választja el a Nagy-Fátra csoportjához tartozó Krizsnától (1575 m.). Ehhez D. felől a Körmöcbányai hegység csatlakozik a Goldbrunn (1266 m.) és Laurin (1026 m.) csúcsokkal. A Garam völgyén túl egészen más jellegü hegységek terülnek el; egyik a Polyána csoportja, mely a Garam és Szalatna völgyei közt emelkedik s az Ocsova patak kerek katlana által tünik ki legkivált, a katlan párkányán a Polyána-csúcs 1459 méterig emelkedik. A Szalatnán túl az Osztroski hegycsoport emelkedik Z. és Nógrád vármegye határán; fő csúcsa a Javorja (1024 m.). Ezt a Kriványi hágó (432 m.) választja el a Vepor hegységtől, melynek jelentékenyebb csúcsai az Ipolyhegy (1058 m.) és a Vepor (1341 m.), mig a Tiszolc és Erdőköz közti nyergen túl már a Fabova csoport (1441 m.) ágai hálózzák be Z. vármegye legkeletibb részét. Ezen hegyek közé több folyó völgye mélyed; legnagyobb a Garamé, mely átlag csak 1-2 km. széles, sok helyen ennél is keskenyebb, de Besztercebánya és Z. közt tágas lapállyá szélesedik. Legnagyobb mellékvize a Vepor hegységben eredő Szalatna, mely a hasonnevü község körül tágas lapállyá szélesedik. A Szalatnába ömlik a Polyána katlanában eredő Ocsova és ebbe a Zona patak. A Garam ezenkivül több jelentékeny vizet vesz fel: É. felől a Sebesért, Fejérkő, Jecenye és Beszterce patakot, D. felől a Feketevizet és a libetbányai patakot. Állóvize nincsen. ...
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)





  • Néhány az interneten fellelhetô link amely érdeklôdésre tarthat számot.

     

      Dr. Institórisz Endre írása, Turistaság és Alpinizmus 1918-19. IX. évfolyam, 13. oldal
      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
     


    A Vepor (1341 m).


         Iróasztalom mellett ülve kitekintek szobám ablaan. Pillantásom éppen reá esik. Derüs az ég, csak itt-ott uszkálnak felhôfoszlányok helyette.

         Jellegzetes koporsó alaku háta, mint egy hatalmas "memento mori" emelkedik a többi hegygerinc fölé.

         Turistaságom, alpinista multam, szoros kapcsolatban van e heggyel.

         A Vepor tanított meg a hegyek szeretetére. Itt élveztem elôször gyermekifju koromban a fenyôerdôk illatát és a havasi rét virágainak szinpompájában gyönyörködve e hegyen tanultam meg csodálni a nagy természetet. A Veporon próbálkoztam meg a sziklamászással és kiváncsi tekintettel a Vepor meredek falairól néztem le elsô izben a mélységbe. És e hegytetôrôl pillantottam meg legelôszôr a Magas Tátra bérceit.

         Nem csoda ha elfogult vagyok vele szemben és bár elsô megmászása óta sok alpinista gyönyörüségben volt részem, szeretettel, hálával eltelten tekintek reája és minden évben legalább egyszer felkeresem fenyôköszöruzott bérceit.

    *
    *       *

         Az Osztrovszki Vepor, Gömör és Kishont vármegye északi határán, mintegy husz kilométer hosszu hegyláncolatot alkot és a Gömörben fekvô Forgáchfalva s a Zólyom vármegyében fekvô Szikla községektôl észak felé huzódik az Alacsony Tátra irányában.

         A hegyláncnak ezen ponttól kezdôdô elsô nagyobb emelkedése a Dehy Grung (1063 m) távolabb mintegy kilenc kilométernyire a Tri hotár (1143 m), majd további 5 kilométerre a tulajdonképpeni Vepor (1341 m), aztán a Banova (1095 m) és végül a Djel (865 m), ahol a gerincet a Tiszolc-breznóbányai törvényhatósági út vágja keresztül. A fôgerinc elágazásai a Tri hotártól délre nyuló Javorina (1166 m) és a vepornál kiugró Oltárnó (1040 m).

         A Vepor déli oldalán ered a klenóci Rima ág, északi oldalán a Fekete Garam.

         A hegység fôgerincén huzódik Gömör-Kishont és Zólyom vármegyék határa.

         A Vepor sziklás hegyháta a legkönyebben Gömörvégtôl, a Tiszolc-Breznóbányi fogaskerekü vasutnak - Tiszolcról kiindulva - elsô megállóhelyérôl közelithetô meg.

         Ez a fogaskerekü vasut egyike Magyarország legszebb és legérdekesebb vasutjának.

         A festôi szépségü Tiszolcon vagyunk. Az állami vasgyár mellett, nagy kanyarulattal indul ki vonatunk az állomásról és azonnal megkezdi a kapaszkodást a Furmanec patak jobboldali lejtôin, sürü erdôben, szeszélyes sziklaalakulatu hegyek között. Minden kanyarulatnál szebbnél-szebb hegyi panoráma tárul elénk.

         Fenyves állomásig a fogaskerekü vasut több viadukton halad át. Leghatalmasabb a 125 méter hosszu "Pod Djelom" nevü viadukt. A "Csernova" viadukt pedig 32 méter magasságban hidal át egy vadregényes völgyet.

         Mi ezuttal Gömörvégen szállunk ki a vonatból, a nagy viadukt elôtt körülbelül egy kilométernyire.

         Az állomásnál a Magyarországi Kárpátegyesület Gömöri osztálya által felállitott jelzôtábla mutatja az utat a Veporra.

         Pár száz lépésnyire az állomás mellett elhaladó törvényhatósági utat követjük, aztán balra kanyarodunk be a hüs erdôbe. Sürü fenyvesek, majd lomblevelü ôserdôk, közben kis havasi tisztások váltakoznak az el nem téveszthetô meredek ösvényen.

         Sok helyen a páfrányok alkotnak valóságos kis erdôséget.

         Jó magasan haladunk már, amint az egyik tisztásról a Veport megpillantjuk. E helyrôl még olyan formációt mutat, mint egy hegyes kúp, csak késôbb tünik elénk jellegzetes koporsó alakjával, amikor árhaladunk a gerincélen és a Rimamurány- Salgótarjáni vasmű részvénytársaság által felállitott menházhoz érünk.

         A házikó ôsfenyvesektôl körülvett tisztáson, jéghideg vizü forrás mellett áll a Vepor sziklái aljában.

         Pattogó tűz mellett sokáig elbeszélgetünk a menház elôtt a csendes nyári éjszakában.

         Aztán a kandalló tüzétôl átmelegített szobában illatos szénán nyugovóra térünk.

         Amint kandallónk tüze elhamvad, az ablakon be-be rezzenô villámlás veszi át a világitás szerepét, mind jobban erôsbödô morajlástól követve.

         Hajnalra az éjjeli zivatarnak semmi nyoma. Amint három órakor kilépünk a menházból a csillagos éjbe, a felhôk csak a messze látóhatáron uszkálnak még itt-ott a völgy felett.

         A menháztól balra az erdô szélén haladunk lámpásaink gyenge világánál. Ott ahol megérkeztünkkor az erdôbôl a tisztásra kiléptünk, ismét behatolunk a fenyvesbe és egészen a gerincélig botorkálunk. Balra kanyarodva, mindenütt az élen, a Gömör és Zólyom határán levô vágást követve, félóra alatt a Vepor szikláinál találjuk magunkat. A felmenetelt a sziklafalaktól jobbra esô, eléggé felismerhetô meredek ösvényen kezdjük meg és kikanyarodva a sziklaélekre, néhol elég exponált, de veszélytelen helyeken kapaszkodunk toronyiránt fölfelé. Hajnali négy órakor már a tetôn vagyunk. Leheveredünk a sziklalapokra s várjuk a nap felkeltét.

         Kár, hogy a sziklák közül itt-ott elôtörô fenyôk évrôl-évre jobban elzárják a teljes kilátást, ugy hogy a csúcs különbözô pontjaira kell vándorolnunk, hogy az egész környéket beláthassuk. Pedig a Vepor tetejérôl teljes bepillantásunk van Gömör, Zólyom, Liptó és Szepes vármegyék egész hegyvilágába.

         Szemben elôttünk a Királyhegy elôhegyével a Kralova skalá-nál bukkan fel a nap mint egy vékony aranyszinü tűzvonal.

         Rövid idô multán glóriával ragyogja be a Gerlahfalvi csúcs, a Koncsiszta, Tupa, Oszterva és Kriván ormait. A Gerlahfalvi katlan még hóval telitetten fehérlik felénk. Erôsen erezettek még a Liptói Tátra hegyei is.

         Gyönyörü kilátásunk van a Gyömbérre, A Fabova Holára, a Nagy és Kis Fátrára.

         A végtelenbe látszik az egymás fölé emelkedô hegyhátak nagy tömege.

    *
    *       *

         Visszafelé az utat az ellenkezô oldalon, Klenócnak tesszük meg. Kitérünk az Oltárnóra, amelyre az ösvényt kék jelzés mutatja.

         Egy hatalmas vándorkô ez a hegytetôn. A monda szerint ôseink áldozati oltárnak használták. Ettôl ered elnevezése is.

         Az Oltárnó környéke a Vepor "virágos kertje". A rózsaszinü és fehér apró szalmavirágok számtalan válfaja, fehér és lila orchideák, piros kankalin, sárga gyüszüvirág és kék companullák intenek bucsut felénk a havasi réten, amint lefelé haladunk Klenóc-Rimaszombat felé...





    Megjegyzések


       Klenóc (Klenovec), nagyközség Gömör vmegye rimaszombati j.-ban, (1891) 4591 tót lak., postahivatallal és postatakerékpénztárral. Lakói jó sajtot készítenek. Van itt kölcsön-
    segélyegylet és fürésztelep.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     
       Rimaszombat rendezett tanácsu város Gömör vármegyében, a Rima szép völgyében, igen szabályosan s csinosan épült város, a vármegye törvényhatóságának, a kir. pénzügyigazgatóságnak, államépítészeti hivatalnak, kir. törvényszéknek és bányabiróságnak, járásbiróságnak, közjegyzőségnek, pénzügyőrbiztosi állomásnak, csendőrszakasz-parancsnokságnak és magyar kir. erdőgondnokságnak széke. Van itt államilag segélyezett egyesült prot. főgimnázium, alsófoku kereskedelmi iskola, iparostanonc-iskola, fafaragászati tanműhely, magyar kir. földmíves-iskola, vármegyei közkórház, szegények intézete, takarékpénztár, gömörvármegyei nép- és iparbank, ipartestület, ménteleposztály, gőzmalom, vasúti állomás, posta- és táviróhivatal és postatakarékpénztár. Lakóinak száma (1850) 3887 volt, (1870) 4664 és jelenleg (1891) 5562, kik közt 4865 magyar, 136 német és 528 tót; hitfelekezet szerint 2251 róm. kat., 1050 ág. evang., 1741 ref. és 487 izraelita. Házainak száma 1002. A lakosok élénk kereskedést űznek, és hires kenyeret és fonott kalácsot sütnek. Van itt több közhasznu egyesület, köztük a gömörvármegyei magyar közművelődési egyesület. Itt jelennek meg a Gömör-Kishont (XVI. évf.) és a Gömör (V. évf.) c. hetilapok és a vármegye hivatalos értesítője (VII. évf.). Igen szép a város népkertje (Széchenyi-kert), melyben kaszinó, fürdő és lövőház van.

    A város története elég viszontagságos, Mint lakóhely, a magyarok bejövetele előtt kétségen kivül fennállott; erre mutat az itt kiásott mindenféle hamvveder, római pénz, bronzfegyver stb. Majd Villa Stephani néven mint bányászközség ismeretes s mint ilyen kapott 1268. Vancha István kalocsai érsektől diplomát, azóta István-falu (Gross-Stephelsdorf); majd sok és igen előkelő szabadalmat évelezett s 1335. Károly Róbert a városok sorába vette fel s mindazon szabadalmakkal felruházta, amelyekkel Buda birt. Ez időtájban hol a Zéchen-, hol a Zéczy-család birtoka volt, a XV. sz.-ban a Losonczy-, majd a Gúthi-Ország-család tulajdonába ment át; 1441. Giskra lakott benne s tőle a Mátyás király hadai foglalták vissza 1460. A város fejlődésére nézve sokat tett, hogy I. Ferdinánd 1514. valamennyi okmányait újra megerősítette. 1553. a török foglalta el s a füleki szandsák alá került várával Szabatkával együtt. 1562. a keresztények laktak benne s a töröktől végleg 1593. foglalta vissza Teufenbach és Drugeth. Később R. fele részben a Koháry- és a Forgách-nemzetséget illette, 1655. Thököly István, 1669. Rákóczi Ferenc birta, mignem magát sikerült e század elején megváltania. A kereskedelemnek igen számot tevő emporiuma volt, a R.-i aranyművesek, szűcsök, timárok, szűrcsapók és takácsok (Bethlen Gábor idejében csutorások) és később a fazekasok jelentékeny szerepet játszottak a magyar ipar történetében. Népe a XVI. sz.-ban előbb a Luther tanát fogadta el, majd a Kálvin vallására tért; 1769 óta Mária Terézia erélyes fellépésére a róm. katolikusok is újra tért nyertek benne. A város 1687 óta Hont vármegye egyik kerületének volt székhelye. 1802 óta Gömör-Kis-Hontba kebelezték, az utolsó évtizedekben annakvégleg valóságos székhelyévé lett. R. szülöttei közül említendők: Decsy Sámuel, Hatvani István a bűvészetéről ismert debreceni professzor, Tompa Mihály a költő, Ferenczy István szobrász, Szentpétery József műötvös, Szathmáry-Latkóczyné a nemzeti szinház művésznője s Blaha Lujza. Tompának ez idő szerint emel szobrot a város. V. ö. Findura Imre, R. története (Budapest 1894).
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)

    (szlovákul Rimavská Sobota, németül Gross-Steffelsdorf): város Szlovákiában. A Besztercebányai kerület Rimaszombati járásának székhelye.
    Rozsnyótól 60 km-re délnyugatra fekszik. Alsó- és Felsőpokorágy, Bakti, Dúsa, Mezőtelkes, Kurinc, Szabópuszta, Szabadkapuszta és Méhes tartozik hozzá. (é. sz. 48°22′60’’ k. h. 20°1′60’’)
    Nevét szombati napokon tartott hetivásárairól kapta. Névelőtagja a Rima folyó melletti fekvésére utal.

    Területe már a bronzkortól folymatosan lakott volt. A várost német telepesek alapították, ekkor két faluból állott, mely a kalocsai érsek birtoka volt. 1271-ben Rymoa Zumbota, 1321-ben Ryma Zumbath néven említik. 1335-ben Károly Róberttől kapta kiváltságait. 1387-ben az ide látogató Zsigmond király megerősítette ezeket. A 15. században védőfalakkal vették körül és kisebb vára is volt, melyet 1441-ben Giskra foglalt el, de Mátyás 1459-ben visszafoglalta. Többször is béketárgyalások színhelye volt Giskra és Hunyadi közt. 1506-ban tűzvész pusztította el, 1661-ben pallosjogot nyert. 1553-tól 1593-ig és 1596-tól 1686-ig török uralom alatt állott. A város sokat szenvedett a portyázó törököktől és vallási villongások is pusztították. Falainak nyoma sem maradt. A város 1747-ben kiváltotta magát jobbágyi kötelezettségei alól és szabad város lett. 1769-ben kálvinista polgárai megtámadták a katolikusok menetét, mire 1771-ben Mária Terézia a kálvinista templomot leromboltatta.

    1786-ban Kishont vármegye székhelye lett. 1805-ben az austerlitzi csatából hazatérőben Kutuzov serege szállt meg itt. 1831-ben kolerajárvány pusztított. 1845 májusában itt választották meg Petőfit tiszteletbeli táblabíróvá. 1849 júliusában itt kezdte meg az egyezkedést Görgey az oroszokkal. Protestáns főgimnáziumában sok neves személyiség tanult, köztük Mikszáth és Izsó Miklós is. 1883-tól 1922-ig Gömör-Kishont vármegye székhelye. 1910-ben 6912 lakosából 6199 magyar és 468 szlovák volt. 1974-ben 15 000 lakosa volt. 2001-ben 25 088 lakosából 14 873 szlovák, 8846 magyar, 754 cigány, 176 cseh, 24 ukrán és 13 német volt.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Tiszolc (Theissholz, Tiszovec), nagyközség Gömör vármegye rimaszombati j.-ban, (1891) 3697 tót lak., vasúttal, posta-, táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. T. jelentékeny iparosközség; van a Vashegyen jelentékeny kincstári vaskőbányászata, melynek 500,000 q nyers vastermelését a kincstári vasgyár dolgozza fel (200 munkás); van továbbá papirosgyára, juhtúrógyára, iparostanonciskolája, kölcsönsegélyező egyesülete, élénk fakereskedése. T. nevét az itt nagy mennyiségben termett tiszafáról nyerte. T. ősi lakói szarmaták és quádok, vegyesen szláv és német eredetüek. A XVI. sz.-ban Bazsó Mátyás rablóvezér a T.-i várban rejtegeté gonosz úton szerzett pénzét; a XVII. sz. vége felé a várnak már csak emléke maradt meg. T. 1596-ban már városnak címeztetik, de idő jártával elveszté kiváltságait s csak 1780. nyerte vissza vásári jogát s azzal régi hirnevét. Az ev. templom a huszitákra emlékeztet. 1594. György lelkészt a törökök túszul vitték magukkal. 1623. a murányi várbeliek vallásuk szabad gyakorlatában háborgatták T.-ot. 1710. és 1716. ismét döghalál pusztított. 1765. Kromer Pál poprádi lakos papirosmalmot épített itt, 1800. ez újra épült. 1792. épült a paplak és iskola, 1793. a piaci fabazár, 1797. a városháza.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)

    (szlovákul Tisovec, németül Theissholz, latinul Taxovia): város a mai Szlovákiában a Besztercebányai kerület Rimaszombati járásában.
    Rimaszombattól 35 km-re északra a Rima forrásvidékén fekszik. Rimafűrész tartozik hozzá.
    Nevét a vidék tiszafás erdeiről kapta.

    A Várhegy tövében egykor római település volt. A mai várost német és szlovák bányászok alapították a 12-13. században. A város feletti 893 m magas Várhegyen állnak egykori várának romjai. Építési körülményei ismeretlenek, a 15. században említik először. Mivel ura Basó Mátyás rablóvárnak használta Bebek Ferenc nemesi serege 1548-ban elfoglalta és lerombolta, de ekkor még felépült. 1594-ben a török is megostromolta és elfoglalta. A 17. század végi kuruc harcokban a Murány ellen vonuló császáriak bevették és végképp lerombolták, azóta pusztul. A települést 1596-ban városként említik, de később szabadalmait elveszítette. 1623-ban és 1710-ben pestis pusztította. Rákóczi idején itt működött az első felvidéki vas nagyolvasztó, itt gyártották a szabadságharc ágyúgolyóit. 1780-ban visszanyerte vásártartási jogát. A település a 18. században fokozatosan elszlovákosodott. Nagyolvasztójában a 19. század derekán a legtöbb nyersvasat állították elő. Kohásziparát 1965-ben a Kassai Vasműbe költöztették át. A 20. század elejére jelentős ipari központ lett számos gyárral, üzemmel. 1910-ben 3860 lakosából 3245 szlovák és 515 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Rimaszombati járásához tartozott. A szlovák nemzeti felkelés idején harcok színtere volt. 1974-ben még 6000 lakosa volt, ma már csak 4200-an lakják.
    (Forrás: Wikipédia)
     

     

      Alpár László írása, Turisták Lapja, XLVII. évfolyam, 1935. 2. szám 13. oldal
      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)űÔ
     


    Sível a Felvidéken.
    (Osztrovszki-Polana hegységen át.)


         A tél sehogyse akart beköszönteni. Egész decemberben csupaszon meredtek az égnek a hegyek. A vérbeli síelô ilyenkor nem találja otthon a helyét. Fülébe csendül a közmondás: "ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy el a hegyhez". A havas tél nem jött még el az újesztendô küszöbére, így a síelôk maguk mentek el utána - Mohamedként felkeresve a hóbundás hegyeket.

         A világpolgár útja ilyenkor elsônek az idegenforgalmi irodába vezet. Valamelyik divatos osztrák télisporthelyre vált vasúti jegyet. Oda tart, ahol majd vígan élvezheti a társasági élet örömeit és ahonnan kényelmes drótkötélpályán lehet felkeresni a síterepeket.

         Öt ifjú magyar máskép vélekedett. Az elszakított Felvidékre vágyott a szívük. Fôcélként a Gyömbér megmászását, az Alacsony-Tátra közismert síparadicsomainak felkeresését tűzték ki. De mivel ezt már sokan megcsinálták, még valami különös ízű, ismeretlen sícsemegére is fájt a foguk.

         Elôször is elôvették Magyarország nagy térképét és megvizsgálták, hogy az Alacsony-Tátráig mit ejthetnének útba? Mindjárt a szemükbe ötlött az Osztrovszki hegység különös neve. Ezt mindenki ismeri az iskolából. Nehéz kimondású szokatlan volta miatt annyit ismételgetik tanulás közben a diákok, hogy olyan erôsen gyökeresedik meg emlékezetükben, hogyha a többi hegységnevet elfelejtik, ez a név biztos a fejükben marad. Az is tény azonban, hogy a puszta néven kivül többet nem tudnak róla. Az öt elszánt síelô elhatározta, hogy közelebbrôl is megismerkedik vele.

         Elôszôr a szakkönyveket vették elô, mert irodalmilag akartak tájékozódni az út elôtt. Prinz: Magyarország földrajza című munkájából derítettek fényt a hegység különös nevére. Megtudták, hogy Szalatna-Felsô Ipoly és a Korpona vízei közé foglalt egységes tömegű vulkánikus tömeget illeti meg az elnevezés. Fontos volt ez az adat nagyon, mert a katonai térképek nem jelzik összefoglalóan a hegységet ezen a néven. Csak a legjobban felmagasodó (1024-1044) kisebb részét jelzi Javorja-nak. A katonai térképen az Ostroska egészen jelentéktelen, alig megtalálható hegy. Az egykori szerzôk mégis ezt használták fel névadónak. Érdekes a név idôközi változása a szakmunkákban. 1786-ban Osztroszka, 1802-ben már Ostrochky, egy évre rá pedig Ohtrotzki-vá torzul, azután Hunfalvy János véglegesítette Osztrovszki formába. Ô azonban tovább ment, összekapcsolta a szomszédos Veporral és tulajdonképpen az "Osztrovszki-Vepor" elnevezés gyökeresedett meg az egykori diákok ajkán. Nagyon helytelenül. A geológiai kutatások ugyanis megállapították, hogy az Osztrovszki aránylag fiatal hegység és tűzhányó működésnek köszönheti létét, a Vepor ellenben a magyar föld egyik legôsibb darabja. Az ókori karbon idôszak gyűrt hegyóriásainak rommaradványa. Tehát két külön hegységet jelentenek ezek.

         A gazdag turistairodalomban az Osztrovszkiról hiába keresünk leírásokat. Árván áll ez a Felvidék hegyei között. Nyugati hegytestvérét, a Szitnyába magasodó selmeci hegységet megismertették széles e világgal a MTE Szitnya Osztályának fanatikus lelkű turistái. De az Osztrovszkinak nem volt Téry Ödöne, Tirts Rezsôje, Király Ernôje. Nem is csoda, hiszen legszebb részleteinek tôszomszédságában nincsen olyan kultúrváros, mint az ôsi patinájú Selmecbánya. Azután legmagasabb hegyeitôl messze estek a széleken futó vasútvonalak. A remény megvolt a fellendüléshez, hiszen a jó békeévekben tervbe vették az Ipolyság-Korpona-i vasútvonalnak Zólyomig való meghosszabbítását, de a szép tervek kivitelét megakadályozta a világháború. Azután szörnyű idôk következtek és a megvalósítás végül is a csehekre maradt.

         Ezen az új vonalon robogott az öt ifjúval Ipolyság felôl a kényelmes sínautóbusz, Tót Pelsôcnél szálltak le róla. csomagjaikat egy szánra rakták fel, azután hosszú kötelet kötöttek hozzáés a kis társaság jöringezve siklott tova a Hradek alján. Hosszú meredek volt a völgy, finom puha hószônyegen kígyózott fel benne a csilingelô szán. A nap már nyugodni készült és jól megnyujtotta a szán nyomában siklók árnyékalakjait. Azután lebukott a Javorja hosszúra nyúlt gerince mögött. Közben elbocsájtották a szánt, mert a lovak nem bírták már a vontatást, nagyon mélybe süppedt a nehéz szán talpa. Most sűrű fenyveserdôben vezet az út. A hold fényét megszűrte az erdô és fantasztikus fénymozaikot varázsolt a fehér kristálytakaró fölé.Egy elhagyatott tanya. Kutyafalka ront csaholva elô. Ritka vendég úgylátszik erre az ember. A hegyesvégű síbotoknak most nagy szerep jutott. Fárasztó az út, pihenôkkel kell tarkítani. A Hont-Zólyom megyei határtól azután lefelé vezet az út. Egy hajlat után épület világít bele az estébe tüzesfényű ablakszemeivel. Megérkeztek a völgy mélyén álló Balassa hutai erdészházhoz. Sz. B. altábornagy úr szíves jóvoltából ez lesz a tanyájuk néhány napig. A kutyacsaholásra elôkerültek a tót szolgálóleányok, lesegítették és becipelték tömött hátizsákjaikat. Geljenka, az erdész felesége, tört magyar beszéddel, de szíves szóval üdvözölte ôket és a jól fűtött kandallós szobába vezette be. bejárták a környék síterepeit. A vidéket többnyire bükkös erdô borítja és csak a 900 m-en felülemelkedô részleteket uralja a fenyô. Sok a kiterjedt havasi legelô, összefüggô, pompás síterepeket nyujtanak ezek. Különösen a Panski Vrtsokot találták kitűnônek, léceikkel összevissza szántogatták havát. A magasabb pontokra többemeletes háromszögelô tornyokat építettek a csehek, ezekrôl gyönyörű panoráma tárult a szemük elé. Az örömteli napok után köszönetet mindtak szíves vendéglátójuknak, a ma is aktív sielô altábornagy úrnak, mert várták ôket a messze, távoli, fehér hegyek.

         Sötét reggel kerekedtek útnak. Sűrűn esett a hó, még jobban megnehezítve a tájékozódást. Négyszáz méter után azután fölébe jutottak a hófelhôknek. fent a ragyogó napsugár pazar fénye öntötte el a csúcsokat, míg alant felhôk feküdtek rá a völgyekre. Olyanoknak tűntek, mintha szerteágazó gleccserek úsznának mélyükön. Az Óhuta felett emelkedô Vlca jáma (901 m) csúcsára vezetett az útjuk. A magas toronyból lenyűgözô volt a kilátás. Szerteszét csapongott innen a szépségeket mohón szívó tekintetük. Alattuk kanyargott az Osztrovszkinak határt szabó Szalatna patak. Túlnan nagytestvére, a vulkáni kráterként ható Polana magaslott elô. Keletnek az ôsi Vepor és a Szepes Gömöri Érchegység monumentális hegytömege terpeszkedett. Nyugatnak a selmeci hegyek törtek az ég felé. Északnak a Polanán túl az Alacsony-Tátra hosszúra nyúlt háta domborodott. A legfenségesebb a Magas-Tátra volt éles fűrészt formáló csúcskoszorújával. Hátra a Karancs és Mátra felé is nagyszerű kilátás nyílott, szemük most mégis az ismeretlen hegyek újszerű formáit kereste. Remek gyephavasokon siklott végig a szemük. Milyen fájó volt tudni, hogy ezeket síelôink alig ismerik, ellenben annál többet tudnának beszélni az osztrák hegyek rejtett zugairól.

         Idefent ragyogóan sütött a nap. Egy szűk nyiladék pompás iramsiklásra adott alkalmat. vagy 300 méteres szintet veszítettek a szélsebes siklással. Az örömöt üröm követte, mert idelent sűrű köd rejtôzködött. Furcsa volt nagyon. Pár pillanattal el?bb még az élet, a fény ragyogása vidámította ôket, most meg mogorva szürkeség hatott fojtogatóan érzékszerveikre. Mintha az agyaműködést is tompítaná, a bizonytalanság, reménytelenség érzetét keltve fel bennük. Alig látják egymást. Összeállnak, tanakodnak. Elôkerül az iránytű és a libegô kis fémtűcske szavára hallgat a csapat vezetôje ezután. Keserves menet volt a mesés lesiklás után. Ez a tapogatozó csoszogás már két órája tartott. Kopár, sziklás hegyoldalon kapaszkodtak fölfelé, majd a hegy tetejérôl - a be nem látható terep miatt - óvatos lesiklás következett. A Véglesi medence legszélére szakadt kis tót falucskába, Sztossok-ba jutottak le. Unalmasan sík útvonal következett. Átkeltek az Osztrovszkit határoló Szalatna patakon Gyetva felétartó útjuk közben. Kis patak hasítja ketté a falut. A szélesen terülô patak vízére jégpáncélt hízlalt a fagy. Virgonc gyerekhad korcsolyázott rajta. Másutt lékekkel szakították át és itt neki gyűrkôzött, veerskezű súlyklóasszonyok görnyedtek mosnivalójuk felett. Amott egy szép leányka mélázott tétlen. Szlávos melodiájú, bús dal röppent el ajkáról. Tekintetét mozdulatlan szegezte egy távoli legénycsoportra. Szíve választottja után vágyódhatott sóvárgón szeme. Ki tudja, melyik kedve neki ama gyetvai daliák közül, akik olyan szilaj hírben állnak itt a Felvidéken, akárcsak a somogyiak a Dunántúlon.

         Újra kapaszkodó következett. Mintha ritkulni kezdene a köd, megint napsugárban fürdik kipirult arcuk, de most már elerôtlenedett sugara, bágyadt volt a fénye. nem messze ott a Polana alatt, a nagy erdôk szélén látni néhány elszórt kis tanyát. Skljarova-n lakott a Balassa-hutai erdésznek rokona. Nála töltötték el az éjszakát.

         Másnap sötét hajnalban indultak el. Nagy hóesésre virradtak megint. A Polana erdôs oldalán kapaszkodtak felfelé. Egy erdômunkás tót atyafi csatlakozott hozzájuk. Eleinte nem akart magyarul beszélni. Az erdô titkokat tartó fáitól félt talán? De néhány cigaretta megoldotta a nywlvét. Özönével patakzottak belôle aztán a szavak. A fenyvest fákkal tarkított havasi legelô váltotta fel. A méteres hóbunda elegyengette a kisebb terephullámokat. Elvesztették az utat. Minél magasabbra hágnak, annál sűrűbb hófüggönyön hatolnak át. Itt van megint a fenyves. Út nélkül törtetnek át rajta. A hatalmas szálfák ágai görnyedve visleték a hó roppant terhét és valósággal megkönnyebülten pattannak zöldbe ágai a törtetôk mozdulatai után.

         Valahogy így vagyunk az élettel is . . . Meggörnyedve viseljük a mindennapi gondok terhét, amelyek sokszor már-már összeroppantanak, de azután új életkedvet, erôt merítünk a természet örök szépségeibôl - és megkönnyebbülten pattannak az izmok, felszabadultan csapong örömteli vágyakozásunk a lélek tisztult magasságai felé, ahol eltörpülnek a szürke hétköznapok gondjai és új reménység ad új erôt új küzdelmek megvívására . . .

         A Polana fôcsúcsán (1459 m) ötemeletes torony tör az égnek. A várvavárt kilátás a havazás miatt elmaradt. Pedig nagyon tanulságos lett volna. A Felvidék vulkánikus hegységei közül a Polana mutatja leginkább a kráteres jelleget. Fôgerince hat km-es átmérôvel majdnem teljes kört zár be. Közelebbi céljukat, a Bukovina hegytestét se láthatták. Az odavezetô ösvényt se lehetett megtalálni, elleplezte elôlük a hó. Toronyirányt haladtak elôre. Hatalmas sziklák, kidôlt faóriások, rohanó hegyipatakok állták el únos-untalan útjukat. Kislinski mellett janyarodtak el, átkeltek egy mélybe húzódó bordán, mely után láthatóvá vált a Bukovina hatalmas tömege. Kopár gerincét nem sokáig látták, mert a gomolygó felhôk beborították. Megint iránytű segítségével haladtak a fullasztó ködben. feljebb foszlányokká szakadozik széjjel a dühöngô szélben. derékba törötten, elôredôlve mennek elôre, arcukat így is össze-vissza csiszolja a szélhordta jegeces hó. Ördögi világ van. Most még üvöltözve tombol a fákat döntögetô szélvihar, késôbb meg szordinóval dúdol, fuvoláz. Mintha a természet fenséges orgonájának sípjait fujtatná. Szerencsére csak félóráig tombolt a pokoli szél, melynek nyomán a havazás is elállott.

         A Bukovináról (1297 m) a légvonalban 16 kilométernyire fekvô Libetbánya vasútállomásáig páratlan lesiklásban volt részük. Pompás hómezôk méteres hava porzott léceik után. Feljött a hold, bevilágította a szörnyű szélvihar után csendesen alvó téli tájat. lent voltak már a Garam völgyben. Elôttük domborodott az Alacsony-Tátra impozáns tömege. Ez holnapi útjuk célja.

         A síelés örömeinek nem szakadt még vége, de a felfedezô útnak már, sajnos, vége van. Megérdemelten tértek nyugovóra. Sok sebet szaggatott fel a vándorút nagyon. Mégis öröm fakadt utána, legalább lelkük mélyére véhették a Felvidék ismeretlen tűzhányóhegyeinek ábrázatát, azt a területet, amely lelkükben örökké sajátjuk marad.
     



    Megjegyzések


       Garam (Garan) (szlovákul Hron), a Duna egyik baloldali mellékfolyója, ered Gömör vármegyében, a Királyhegy (Kraliva hola) hegység DK-i tövében, a Telgárt község határában, mintegy 960 méter magasságban; eleintén nagy eséssel D-nek folyik, de Telgártnál délnyugatra kanyarodik s Vöröskőnél Ny-ra fordulva, azon szép völgyet öntözi, mely K-ről Ny-ra, majd NyDNy-felé csapván, az Alacsony-Tátra hegységét a Magyar Érchegységtől választja el. Itt a folyó esése már jóval kevesebb, mint a legfelső folyásában; tengerfeletti magassága ugyanis Vöröskőnél 800 m., Helpánál már csak 646, Benyusnál 557, Breznyóbányánál 498 és Besztercebányánál 330 m. Itt a Bisztrica felvétele után hirtelen D-re fordul s a körmöcbányai hegycsoportot K-felől szegélyezi. Zólyomnál (295 m.) hirtelen Ny-ra fordul s keskeny, regényes hegyszorosban áttöri a Nagy-Fátra hegységet, Bars-Szt.-Keresztnél tágabb völgypályába lép, melynek tengerfeletti magassága már csak 230-240 m. Itt DNy-ra fordul s innen kezdve a Nagy-Fátra hegylánchoz tartozó Ptácsnik, Ujbányai és Tribecs hegycsoport és a Magyar Érchegység közt képezi, aránylag nem széles völgyben, a határvonalat. Garam-Szőllősnél a már csak 170 m. magasságu völgy a sikságra nyilik s itt a G. folyó is DDK-nek veszi utját s Garam-Kövesden alul 107 m. tengerfeletti magasságban a Dunába ömlik. Egész hossza mintegy 275 km.; forrásának torkolatától való egyenes távolsága 150 km. Esése körülbelül 850 m., kilométerenként 3,09 m. A G. hajókkal nem járható, de tutajozás rajta, különösen Zólyomtól kezdve, igen élénk. Nevezetesebb mellékvizei jobb felől a Bisztra (Valaszkánál), Vaiszkovi patak (Lopérnál), Jaszenszki patak (Predajnánál) és Bisztrica (Besztercebányánál), melyek mind az Alacsony-Tátrából folynak alá, számos apró patak a Nagy-Fátrából folynak alá, számos apró patak a Nagy-Fátrából; a bal oldalon a Feketeviz (Kis-Garamnál), a Szalatna vagy Szlatina (Zólyomnál), továbbá számos kis patakon kivül a Szekince (Páldon alul); nagyobb jelentősége egyik mellékviznek sincs.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     
       Gyetva (Dettva), nagyközség Zólyom vármegye nagy-szalatnai j.-ban, (1891) 756 házzal és 6268 tót lakossal, posta- és táviróhivatallal, vasuti állomással, postatakarékpénztárral és élénk marhakereskedéssel, Határa 21245 ha.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)


    Gyetva (szlovákul Detva) város Szlovákiában a Besztercebányai kerület Gyetvai járásának székhelye. 2001-ben 15122 lakosából 14534 szlovák volt.

    Zólyomtól 25 km-re keletre fekszik. A Besztercebányai kerület Gyetvai járásának székhelye. Településrészei: Gyetva, Sulyok (Pieš), Kostolná, Krné, Skliarovo és Zapriechody.

    A szlovák detva ifjúságot jelent.

    A település 1638-ban a véglesi uradalom területén Csáky László birtokán keletkezett. Lakói erdei munkákkal, állattartással, mezőgazdasággal foglalkoztak. A letelepedett pásztornépek a környező szlovák lakossággal keveredve sajátos kultúrát hoztak létre. 1811-ben a település mezővárosi rangot kapott várástartási joggal. 1910-ben 7339 lakosából 7075 szlovák és 177 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Zólyom vármegye Nagyszalatnai járásához tartozott. 1965-óta város.
    • Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1804-ben épült a korábbi reneszánsz templom újjáépítésével.
    • Népi hagyományait őrző szlovák település, faragott házai műemlékek, szép népviselete van. A városban 1966-óta minden évbe folklórfesztivált rendeznek.
    • A város felett terül el Európa legnagyobb sztratovulkánja, melynek mintegy 20000 hektáros területe sajátos természeti kincsei miatt természetvédelem alatt áll. A vulkanikus láva különleges sziklaalkzatokat hozott létre.

    (Forrás: Wikipédia)
     
       Hunfalvy János Dr. (1820. június 9., Nagyszalók, Szepes m. -- 1888. december 6., Budapest) Késmárkon, Miskolcon (ahol magyarul is megtanult), Eperjesen, Berlinben és Tübingenben tanult. A berlini egyetemen megismerkedett a kor vezető geográfus professzorának, Ritter Károlynak tanításaival, amelynek szellemében -- részleteiben továbbfejlesztve azt -- maga is egész életén át tevékenykedett. A reformkor és a szabadságharc korának számos vezető személyiségéhez szoros barátság fűzte (Pulszky Ferenc, Szemere Bertalan, Ujházy László, Bajza József, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály). 1846-tól bátyja -- a kiváló nyelvész tudós -- mellett a késmárki líceum tanára. Ettől az állástól a szabadságharc után megfosztották. Ekkor írta Egyetemes Történelem című háromkötetes művét. Nevelősködéssel eltöltött évek után Greguss Ágosttal szerkeszti a Család könyve című folyóiratot, amelyben nagyszámú földrajzi ismertető anyagot publikál. 1860-ban Darmstadt-ban jelenik meg Magyarország és Erdély eredeti képekben című háromkötetes műve. Az MTA 1858-ban levelező tagjának választja. Székfoglalóját a földrajz tárgyáról és feladatairól tartja. Az Akadémia megbízásából 1862-65 között megírta élete fő művét, Magyarország természeti viszonyairól (I.-III. k.), amely azóta is az ország első földrajzi leltára szerepkört tölti be. 1863-tól az MTA rendes tagja. A Magyar Földtajzi Társaság alapítója. Egyik szervezője a Magyar Statisztikai Hivatal megalapításának, de ő magát már kifejezetten geográfusnak vallja, ami a pesti Tudományegyetemre való kinevezésével hivatalos elismerést is nyert. Mint professzor is kitűnt rendszeres, komoly és példamutató magatartásával, amit művei is tükröznek. Egyebek között ő adta ki Magyar Lászlónak és Xantus Jánosnak Afrikából ill. Észak-Amerikából hazaküldött útijegyzeteit is. További nevezetesebb művei:

    • Legújabb magyar atlasz, Pest, 1867.,
    • Európa államainak ... statisztikája, Pest, 1868.,
    • Ég és föld, Pest, 1873.,
    • A földrajz története, Bp., 1878.,
    • Afrika földrajza, BP., 1878.,
    • Egyetemes földrajz I-III., Bp., 1884., 1886., 1890.
    Ez utóbbi általános leíró földrajzi alapműnek készült, de már nem tudta befejezni. A Fővárosi Közmunkatanács vezetőjeként nagy szerepe volt az egyesített Budapest távlati fejlesztési terveinek kidolgozásában és megvalósításában.

    Neve fennmaradt a Hunfalvy-hágó (a Tengerszem-csúcsot választja el a Tátra-csúcstól), Hunfalvy-völgyecske (a Hunfalvy-hágó alatti katlan), Hunfalvy-menedékház (1878-ban épült a Felkai-völgyben, a Sziléziai ház felépítése után elvesztette jelentőségét, 1913-ban leégett, ma csak az alapjai láthatók) elnevezésekben. 1887-től az MKE Budapesti Bizottságának elnöke. A hegymászásról cikket írt a Turisták Lapjában, 1889., 33. o., ("A hegymászásról" címmel). A Magyar Földtajzi Társaság nagyszalóki szülőházára emléktáblát helyezett el.
    (Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka)
     
       Libetbánya Libetbánya (szlovákul źubietová, németül Libethen): falu, egykor jelentős bányaváros Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Besztercebányai járásban. 2001-ben 984 lakosából 969 szlovák volt.

    Besztercebányától 19 km-re keletre a Hutná völgyében hosszan elnyúlva fekszik.

    A 13. században német bányászok alapították. Kiváltságait 1379-ben Nagy Lajos királytól kapta. A templomot egykor erődfal vette körül. Egykor négy saroktornyos vára is volt. 1727-ben Fuggerek ellen tört ki felkelés a városban. A felkelés vezetõjét, a lutheránus papot kivégeztették. 1832-ben szabad királyi város lett, és sok kiváltságot kapott. 1910-ben 1813, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig területe Zólyom vármegye Besztercebányai járásához tartozott.

    Az egykori városháza valaha megerôsített épület volt, amely az ellenség elöl védte meg a város lakóit.
    (Forrás: Wikipédia)


    Levél a Webmesternek
    Š MKE 2006