Klenóc	(Klenovec), nagyközség Gömör vmegye rimaszombati j.-ban, (1891) 4591 tót lak., postahivatallal és postatakerékpénztárral. Lakói jó sajtot készítenek. Van itt kölcsön- segélyegylet és fürésztelep. (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
Rimaszombat	rendezett tanácsu város Gömör vármegyében, a Rima szép völgyében, igen szabályosan s csinosan épült város, a vármegye törvényhatóságának, a kir. pénzügyigazgatóságnak, államépítészeti hivatalnak, kir. törvényszéknek és bányabiróságnak, járásbiróságnak, közjegyzőségnek, pénzügyőrbiztosi állomásnak, csendőrszakasz-parancsnokságnak és magyar kir. erdőgondnokságnak széke. Van itt államilag segélyezett egyesült prot. főgimnázium, alsófoku kereskedelmi iskola, iparostanonc-iskola, fafaragászati tanműhely, magyar kir. földmíves-iskola, vármegyei közkórház, szegények intézete, takarékpénztár, gömörvármegyei nép- és iparbank, ipartestület, ménteleposztály, gőzmalom, vasúti állomás, posta- és táviróhivatal és postatakarékpénztár. Lakóinak száma (1850) 3887 volt, (1870) 4664 és jelenleg (1891) 5562, kik közt 4865 magyar, 136 német és 528 tót; hitfelekezet szerint 2251 róm. kat., 1050 ág. evang., 1741 ref. és 487 izraelita. Házainak száma 1002. A lakosok élénk kereskedést űznek, és hires kenyeret és fonott kalácsot sütnek. Van itt több közhasznu egyesület, köztük a gömörvármegyei magyar közművelődési egyesület. Itt jelennek meg a Gömör-Kishont (XVI. évf.) és a Gömör (V. évf.) c. hetilapok és a vármegye hivatalos értesítője (VII. évf.). Igen szép a város népkertje (Széchenyi-kert), melyben kaszinó, fürdő és lövőház van. A város története elég viszontagságos, Mint lakóhely, a magyarok bejövetele előtt kétségen kivül fennállott; erre mutat az itt kiásott mindenféle hamvveder, római pénz, bronzfegyver stb. Majd Villa Stephani néven mint bányászközség ismeretes s mint ilyen kapott 1268. Vancha István kalocsai érsektől diplomát, azóta István-falu (Gross-Stephelsdorf); majd sok és igen előkelő szabadalmat évelezett s 1335. Károly Róbert a városok sorába vette fel s mindazon szabadalmakkal felruházta, amelyekkel Buda birt. Ez időtájban hol a Zéchen-, hol a Zéczy-család birtoka volt, a XV. sz.-ban a Losonczy-, majd a Gúthi-Ország-család tulajdonába ment át; 1441. Giskra lakott benne s tőle a Mátyás király hadai foglalták vissza 1460. A város fejlődésére nézve sokat tett, hogy I. Ferdinánd 1514. valamennyi okmányait újra megerősítette. 1553. a török foglalta el s a füleki szandsák alá került várával Szabatkával együtt. 1562. a keresztények laktak benne s a töröktől végleg 1593. foglalta vissza Teufenbach és Drugeth. Később R. fele részben a Koháry- és a Forgách-nemzetséget illette, 1655. Thököly István, 1669. Rákóczi Ferenc birta, mignem magát sikerült e század elején megváltania. A kereskedelemnek igen számot tevő emporiuma volt, a R.-i aranyművesek, szűcsök, timárok, szűrcsapók és takácsok (Bethlen Gábor idejében csutorások) és később a fazekasok jelentékeny szerepet játszottak a magyar ipar történetében. Népe a XVI. sz.-ban előbb a Luther tanát fogadta el, majd a Kálvin vallására tért; 1769 óta Mária Terézia erélyes fellépésére a róm. katolikusok is újra tért nyertek benne. A város 1687 óta Hont vármegye egyik kerületének volt székhelye. 1802 óta Gömör-Kis-Hontba kebelezték, az utolsó évtizedekben annakvégleg valóságos székhelyévé lett. R. szülöttei közül említendők: Decsy Sámuel, Hatvani István a bűvészetéről ismert debreceni professzor, Tompa Mihály a költő, Ferenczy István szobrász, Szentpétery József műötvös, Szathmáry-Latkóczyné a nemzeti szinház művésznője s Blaha Lujza. Tompának ez idő szerint emel szobrot a város. V. ö. Findura Imre, R. története (Budapest 1894). (Forrás: A Pallas nagy lexikona) (szlovákul Rimavská Sobota, németül Gross-Steffelsdorf): város Szlovákiában. A Besztercebányai kerület Rimaszombati járásának székhelye. Rozsnyótól 60 km-re délnyugatra fekszik. Alsó- és Felsőpokorágy, Bakti, Dúsa, Mezőtelkes, Kurinc, Szabópuszta, Szabadkapuszta és Méhes tartozik hozzá. (é. sz. 48°22′60’’ k. h. 20°1′60’’) Nevét szombati napokon tartott hetivásárairól kapta. Névelőtagja a Rima folyó melletti fekvésére utal. Területe már a bronzkortól folymatosan lakott volt. A várost német telepesek alapították, ekkor két faluból állott, mely a kalocsai érsek birtoka volt. 1271-ben Rymoa Zumbota, 1321-ben Ryma Zumbath néven említik. 1335-ben Károly Róberttől kapta kiváltságait. 1387-ben az ide látogató Zsigmond király megerősítette ezeket. A 15. században védőfalakkal vették körül és kisebb vára is volt, melyet 1441-ben Giskra foglalt el, de Mátyás 1459-ben visszafoglalta. Többször is béketárgyalások színhelye volt Giskra és Hunyadi közt. 1506-ban tűzvész pusztította el, 1661-ben pallosjogot nyert. 1553-tól 1593-ig és 1596-tól 1686-ig török uralom alatt állott. A város sokat szenvedett a portyázó törököktől és vallási villongások is pusztították. Falainak nyoma sem maradt. A város 1747-ben kiváltotta magát jobbágyi kötelezettségei alól és szabad város lett. 1769-ben kálvinista polgárai megtámadták a katolikusok menetét, mire 1771-ben Mária Terézia a kálvinista templomot leromboltatta. 1786-ban Kishont vármegye székhelye lett. 1805-ben az austerlitzi csatából hazatérőben Kutuzov serege szállt meg itt. 1831-ben kolerajárvány pusztított. 1845 májusában itt választották meg Petőfit tiszteletbeli táblabíróvá. 1849 júliusában itt kezdte meg az egyezkedést Görgey az oroszokkal. Protestáns főgimnáziumában sok neves személyiség tanult, köztük Mikszáth és Izsó Miklós is. 1883-tól 1922-ig Gömör-Kishont vármegye székhelye. 1910-ben 6912 lakosából 6199 magyar és 468 szlovák volt. 1974-ben 15 000 lakosa volt. 2001-ben 25 088 lakosából 14 873 szlovák, 8846 magyar, 754 cigány, 176 cseh, 24 ukrán és 13 német volt. (Forrás: Wikipédia)
Tiszolc	(Theissholz, Tiszovec), nagyközség Gömör vármegye rimaszombati j.-ban, (1891) 3697 tót lak., vasúttal, posta-, táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. T. jelentékeny iparosközség; van a Vashegyen jelentékeny kincstári vaskőbányászata, melynek 500,000 q nyers vastermelését a kincstári vasgyár dolgozza fel (200 munkás); van továbbá papirosgyára, juhtúrógyára, iparostanonciskolája, kölcsönsegélyező egyesülete, élénk fakereskedése. T. nevét az itt nagy mennyiségben termett tiszafáról nyerte. T. ősi lakói szarmaták és quádok, vegyesen szláv és német eredetüek. A XVI. sz.-ban Bazsó Mátyás rablóvezér a T.-i várban rejtegeté gonosz úton szerzett pénzét; a XVII. sz. vége felé a várnak már csak emléke maradt meg. T. 1596-ban már városnak címeztetik, de idő jártával elveszté kiváltságait s csak 1780. nyerte vissza vásári jogát s azzal régi hirnevét. Az ev. templom a huszitákra emlékeztet. 1594. György lelkészt a törökök túszul vitték magukkal. 1623. a murányi várbeliek vallásuk szabad gyakorlatában háborgatták T.-ot. 1710. és 1716. ismét döghalál pusztított. 1765. Kromer Pál poprádi lakos papirosmalmot épített itt, 1800. ez újra épült. 1792. épült a paplak és iskola, 1793. a piaci fabazár, 1797. a városháza. (Forrás: A Pallas nagy lexikona) (szlovákul Tisovec, németül Theissholz, latinul Taxovia): város a mai Szlovákiában a Besztercebányai kerület Rimaszombati járásában. Rimaszombattól 35 km-re északra a Rima forrásvidékén fekszik. Rimafűrész tartozik hozzá. Nevét a vidék tiszafás erdeiről kapta. A Várhegy tövében egykor római település volt. A mai várost német és szlovák bányászok alapították a 12-13. században. A város feletti 893 m magas Várhegyen állnak egykori várának romjai. Építési körülményei ismeretlenek, a 15. században említik először. Mivel ura Basó Mátyás rablóvárnak használta Bebek Ferenc nemesi serege 1548-ban elfoglalta és lerombolta, de ekkor még felépült. 1594-ben a török is megostromolta és elfoglalta. A 17. század végi kuruc harcokban a Murány ellen vonuló császáriak bevették és végképp lerombolták, azóta pusztul. A települést 1596-ban városként említik, de később szabadalmait elveszítette. 1623-ban és 1710-ben pestis pusztította. Rákóczi idején itt működött az első felvidéki vas nagyolvasztó, itt gyártották a szabadságharc ágyúgolyóit. 1780-ban visszanyerte vásártartási jogát. A település a 18. században fokozatosan elszlovákosodott. Nagyolvasztójában a 19. század derekán a legtöbb nyersvasat állították elő. Kohásziparát 1965-ben a Kassai Vasműbe költöztették át. A 20. század elejére jelentős ipari központ lett számos gyárral, üzemmel. 1910-ben 3860 lakosából 3245 szlovák és 515 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Rimaszombati járásához tartozott. A szlovák nemzeti felkelés idején harcok színtere volt. 1974-ben még 6000 lakosa volt, ma már csak 4200-an lakják. (Forrás: Wikipédia)

Alpár László írása, Turisták Lapja, XLVII. évfolyam, 1935. 2. szám 13. oldal   (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)űÔ   Sível a Felvidéken. (Osztrovszki-Polana hegységen át.)      A tél sehogyse akart beköszönteni. Egész decemberben csupaszon meredtek az égnek a hegyek. A vérbeli síelô ilyenkor nem találja otthon a helyét. Fülébe csendül a közmondás: "ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy el a hegyhez". A havas tél nem jött még el az újesztendô küszöbére, így a síelôk maguk mentek el utána - Mohamedként felkeresve a hóbundás hegyeket.      A világpolgár útja ilyenkor elsônek az idegenforgalmi irodába vezet. Valamelyik divatos osztrák télisporthelyre vált vasúti jegyet. Oda tart, ahol majd vígan élvezheti a társasági élet örömeit és ahonnan kényelmes drótkötélpályán lehet felkeresni a síterepeket.      Öt ifjú magyar máskép vélekedett. Az elszakított Felvidékre vágyott a szívük. Fôcélként a Gyömbér megmászását, az Alacsony-Tátra közismert síparadicsomainak felkeresését tűzték ki. De mivel ezt már sokan megcsinálták, még valami különös ízű, ismeretlen sícsemegére is fájt a foguk.      Elôször is elôvették Magyarország nagy térképét és megvizsgálták, hogy az Alacsony-Tátráig mit ejthetnének útba? Mindjárt a szemükbe ötlött az Osztrovszki hegység különös neve. Ezt mindenki ismeri az iskolából. Nehéz kimondású szokatlan volta miatt annyit ismételgetik tanulás közben a diákok, hogy olyan erôsen gyökeresedik meg emlékezetükben, hogyha a többi hegységnevet elfelejtik, ez a név biztos a fejükben marad. Az is tény azonban, hogy a puszta néven kivül többet nem tudnak róla. Az öt elszánt síelô elhatározta, hogy közelebbrôl is megismerkedik vele.      Elôszôr a szakkönyveket vették elô, mert irodalmilag akartak tájékozódni az út elôtt. Prinz: Magyarország földrajza című munkájából derítettek fényt a hegység különös nevére. Megtudták, hogy Szalatna-Felsô Ipoly és a Korpona vízei közé foglalt egységes tömegű vulkánikus tömeget illeti meg az elnevezés. Fontos volt ez az adat nagyon, mert a katonai térképek nem jelzik összefoglalóan a hegységet ezen a néven. Csak a legjobban felmagasodó (1024-1044) kisebb részét jelzi Javorja-nak. A katonai térképen az Ostroska egészen jelentéktelen, alig megtalálható hegy. Az egykori szerzôk mégis ezt használták fel névadónak. Érdekes a név idôközi változása a szakmunkákban. 1786-ban Osztroszka, 1802-ben már Ostrochky, egy évre rá pedig Ohtrotzki-vá torzul, azután Hunfalvy János véglegesítette Osztrovszki formába. Ô azonban tovább ment, összekapcsolta a szomszédos Veporral és tulajdonképpen az "Osztrovszki-Vepor" elnevezés gyökeresedett meg az egykori diákok ajkán. Nagyon helytelenül. A geológiai kutatások ugyanis megállapították, hogy az Osztrovszki aránylag fiatal hegység és tűzhányó működésnek köszönheti létét, a Vepor ellenben a magyar föld egyik legôsibb darabja. Az ókori karbon idôszak gyűrt hegyóriásainak rommaradványa. Tehát két külön hegységet jelentenek ezek.      A gazdag turistairodalomban az Osztrovszkiról hiába keresünk leírásokat. Árván áll ez a Felvidék hegyei között. Nyugati hegytestvérét, a Szitnyába magasodó selmeci hegységet megismertették széles e világgal a MTE Szitnya Osztályának fanatikus lelkű turistái. De az Osztrovszkinak nem volt Téry Ödöne, Tirts Rezsôje, Király Ernôje. Nem is csoda, hiszen legszebb részleteinek tôszomszédságában nincsen olyan kultúrváros, mint az ôsi patinájú Selmecbánya. Azután legmagasabb hegyeitôl messze estek a széleken futó vasútvonalak. A remény megvolt a fellendüléshez, hiszen a jó békeévekben tervbe vették az Ipolyság-Korpona-i vasútvonalnak Zólyomig való meghosszabbítását, de a szép tervek kivitelét megakadályozta a világháború. Azután szörnyű idôk következtek és a megvalósítás végül is a csehekre maradt.      Ezen az új vonalon robogott az öt ifjúval Ipolyság felôl a kényelmes sínautóbusz, Tót Pelsôcnél szálltak le róla. csomagjaikat egy szánra rakták fel, azután hosszú kötelet kötöttek hozzáés a kis társaság jöringezve siklott tova a Hradek alján. Hosszú meredek volt a völgy, finom puha hószônyegen kígyózott fel benne a csilingelô szán. A nap már nyugodni készült és jól megnyujtotta a szán nyomában siklók árnyékalakjait. Azután lebukott a Javorja hosszúra nyúlt gerince mögött. Közben elbocsájtották a szánt, mert a lovak nem bírták már a vontatást, nagyon mélybe süppedt a nehéz szán talpa. Most sűrű fenyveserdôben vezet az út. A hold fényét megszűrte az erdô és fantasztikus fénymozaikot varázsolt a fehér kristálytakaró fölé.Egy elhagyatott tanya. Kutyafalka ront csaholva elô. Ritka vendég úgylátszik erre az ember. A hegyesvégű síbotoknak most nagy szerep jutott. Fárasztó az út, pihenôkkel kell tarkítani. A Hont-Zólyom megyei határtól azután lefelé vezet az út. Egy hajlat után épület világít bele az estébe tüzesfényű ablakszemeivel. Megérkeztek a völgy mélyén álló Balassa hutai erdészházhoz. Sz. B. altábornagy úr szíves jóvoltából ez lesz a tanyájuk néhány napig. A kutyacsaholásra elôkerültek a tót szolgálóleányok, lesegítették és becipelték tömött hátizsákjaikat. Geljenka, az erdész felesége, tört magyar beszéddel, de szíves szóval üdvözölte ôket és a jól fűtött kandallós szobába vezette be. bejárták a környék síterepeit. A vidéket többnyire bükkös erdô borítja és csak a 900 m-en felülemelkedô részleteket uralja a fenyô. Sok a kiterjedt havasi legelô, összefüggô, pompás síterepeket nyujtanak ezek. Különösen a Panski Vrtsokot találták kitűnônek, léceikkel összevissza szántogatták havát. A magasabb pontokra többemeletes háromszögelô tornyokat építettek a csehek, ezekrôl gyönyörű panoráma tárult a szemük elé. Az örömteli napok után köszönetet mindtak szíves vendéglátójuknak, a ma is aktív sielô altábornagy úrnak, mert várták ôket a messze, távoli, fehér hegyek.      Sötét reggel kerekedtek útnak. Sűrűn esett a hó, még jobban megnehezítve a tájékozódást. Négyszáz méter után azután fölébe jutottak a hófelhôknek. fent a ragyogó napsugár pazar fénye öntötte el a csúcsokat, míg alant felhôk feküdtek rá a völgyekre. Olyanoknak tűntek, mintha szerteágazó gleccserek úsznának mélyükön. Az Óhuta felett emelkedô Vlca jáma (901 m) csúcsára vezetett az útjuk. A magas toronyból lenyűgözô volt a kilátás. Szerteszét csapongott innen a szépségeket mohón szívó tekintetük. Alattuk kanyargott az Osztrovszkinak határt szabó Szalatna patak. Túlnan nagytestvére, a vulkáni kráterként ható Polana magaslott elô. Keletnek az ôsi Vepor és a Szepes Gömöri Érchegység monumentális hegytömege terpeszkedett. Nyugatnak a selmeci hegyek törtek az ég felé. Északnak a Polanán túl az Alacsony-Tátra hosszúra nyúlt háta domborodott. A legfenségesebb a Magas-Tátra volt éles fűrészt formáló csúcskoszorújával. Hátra a Karancs és Mátra felé is nagyszerű kilátás nyílott, szemük most mégis az ismeretlen hegyek újszerű formáit kereste. Remek gyephavasokon siklott végig a szemük. Milyen fájó volt tudni, hogy ezeket síelôink alig ismerik, ellenben annál többet tudnának beszélni az osztrák hegyek rejtett zugairól.      Idefent ragyogóan sütött a nap. Egy szűk nyiladék pompás iramsiklásra adott alkalmat. vagy 300 méteres szintet veszítettek a szélsebes siklással. Az örömöt üröm követte, mert idelent sűrű köd rejtôzködött. Furcsa volt nagyon. Pár pillanattal el?bb még az élet, a fény ragyogása vidámította ôket, most meg mogorva szürkeség hatott fojtogatóan érzékszerveikre. Mintha az agyaműködést is tompítaná, a bizonytalanság, reménytelenség érzetét keltve fel bennük. Alig látják egymást. Összeállnak, tanakodnak. Elôkerül az iránytű és a libegô kis fémtűcske szavára hallgat a csapat vezetôje ezután. Keserves menet volt a mesés lesiklás után. Ez a tapogatozó csoszogás már két órája tartott. Kopár, sziklás hegyoldalon kapaszkodtak fölfelé, majd a hegy tetejérôl - a be nem látható terep miatt - óvatos lesiklás következett. A Véglesi medence legszélére szakadt kis tót falucskába, Sztossok-ba jutottak le. Unalmasan sík útvonal következett. Átkeltek az Osztrovszkit határoló Szalatna patakon Gyetva felétartó útjuk közben. Kis patak hasítja ketté a falut. A szélesen terülô patak vízére jégpáncélt hízlalt a fagy. Virgonc gyerekhad korcsolyázott rajta. Másutt lékekkel szakították át és itt neki gyűrkôzött, veerskezű súlyklóasszonyok görnyedtek mosnivalójuk felett. Amott egy szép leányka mélázott tétlen. Szlávos melodiájú, bús dal röppent el ajkáról. Tekintetét mozdulatlan szegezte egy távoli legénycsoportra. Szíve választottja után vágyódhatott sóvárgón szeme. Ki tudja, melyik kedve neki ama gyetvai daliák közül, akik olyan szilaj hírben állnak itt a Felvidéken, akárcsak a somogyiak a Dunántúlon.      Újra kapaszkodó következett. Mintha ritkulni kezdene a köd, megint napsugárban fürdik kipirult arcuk, de most már elerôtlenedett sugara, bágyadt volt a fénye. nem messze ott a Polana alatt, a nagy erdôk szélén látni néhány elszórt kis tanyát. Skljarova-n lakott a Balassa-hutai erdésznek rokona. Nála töltötték el az éjszakát.      Másnap sötét hajnalban indultak el. Nagy hóesésre virradtak megint. A Polana erdôs oldalán kapaszkodtak felfelé. Egy erdômunkás tót atyafi csatlakozott hozzájuk. Eleinte nem akart magyarul beszélni. Az erdô titkokat tartó fáitól félt talán? De néhány cigaretta megoldotta a nywlvét. Özönével patakzottak belôle aztán a szavak. A fenyvest fákkal tarkított havasi legelô váltotta fel. A méteres hóbunda elegyengette a kisebb terephullámokat. Elvesztették az utat. Minél magasabbra hágnak, annál sűrűbb hófüggönyön hatolnak át. Itt van megint a fenyves. Út nélkül törtetnek át rajta. A hatalmas szálfák ágai görnyedve visleték a hó roppant terhét és valósággal megkönnyebülten pattannak zöldbe ágai a törtetôk mozdulatai után.      Valahogy így vagyunk az élettel is . . . Meggörnyedve viseljük a mindennapi gondok terhét, amelyek sokszor már-már összeroppantanak, de azután új életkedvet, erôt merítünk a természet örök szépségeibôl - és megkönnyebbülten pattannak az izmok, felszabadultan csapong örömteli vágyakozásunk a lélek tisztult magasságai felé, ahol eltörpülnek a szürke hétköznapok gondjai és új reménység ad új erôt új küzdelmek megvívására . . .      A Polana fôcsúcsán (1459 m) ötemeletes torony tör az égnek. A várvavárt kilátás a havazás miatt elmaradt. Pedig nagyon tanulságos lett volna. A Felvidék vulkánikus hegységei közül a Polana mutatja leginkább a kráteres jelleget. Fôgerince hat km-es átmérôvel majdnem teljes kört zár be. Közelebbi céljukat, a Bukovina hegytestét se láthatták. Az odavezetô ösvényt se lehetett megtalálni, elleplezte elôlük a hó. Toronyirányt haladtak elôre. Hatalmas sziklák, kidôlt faóriások, rohanó hegyipatakok állták el únos-untalan útjukat. Kislinski mellett janyarodtak el, átkeltek egy mélybe húzódó bordán, mely után láthatóvá vált a Bukovina hatalmas tömege. Kopár gerincét nem sokáig látták, mert a gomolygó felhôk beborították. Megint iránytű segítségével haladtak a fullasztó ködben. feljebb foszlányokká szakadozik széjjel a dühöngô szélben. derékba törötten, elôredôlve mennek elôre, arcukat így is össze-vissza csiszolja a szélhordta jegeces hó. Ördögi világ van. Most még üvöltözve tombol a fákat döntögetô szélvihar, késôbb meg szordinóval dúdol, fuvoláz. Mintha a természet fenséges orgonájának sípjait fujtatná. Szerencsére csak félóráig tombolt a pokoli szél, melynek nyomán a havazás is elállott.      A Bukovináról (1297 m) a légvonalban 16 kilométernyire fekvô Libetbánya vasútállomásáig páratlan lesiklásban volt részük. Pompás hómezôk méteres hava porzott léceik után. Feljött a hold, bevilágította a szörnyű szélvihar után csendesen alvó téli tájat. lent voltak már a Garam völgyben. Elôttük domborodott az Alacsony-Tátra impozáns tömege. Ez holnapi útjuk célja.      A síelés örömeinek nem szakadt még vége, de a felfedezô útnak már, sajnos, vége van. Megérdemelten tértek nyugovóra. Sok sebet szaggatott fel a vándorút nagyon. Mégis öröm fakadt utána, legalább lelkük mélyére véhették a Felvidék ismeretlen tűzhányóhegyeinek ábrázatát, azt a területet, amely lelkükben örökké sajátjuk marad.

Garam	(Garan) (szlovákul Hron), a Duna egyik baloldali mellékfolyója, ered Gömör vármegyében, a Királyhegy (Kraliva hola) hegység DK-i tövében, a Telgárt község határában, mintegy 960 méter magasságban; eleintén nagy eséssel D-nek folyik, de Telgártnál délnyugatra kanyarodik s Vöröskőnél Ny-ra fordulva, azon szép völgyet öntözi, mely K-ről Ny-ra, majd NyDNy-felé csapván, az Alacsony-Tátra hegységét a Magyar Érchegységtől választja el. Itt a folyó esése már jóval kevesebb, mint a legfelső folyásában; tengerfeletti magassága ugyanis Vöröskőnél 800 m., Helpánál már csak 646, Benyusnál 557, Breznyóbányánál 498 és Besztercebányánál 330 m. Itt a Bisztrica felvétele után hirtelen D-re fordul s a körmöcbányai hegycsoportot K-felől szegélyezi. Zólyomnál (295 m.) hirtelen Ny-ra fordul s keskeny, regényes hegyszorosban áttöri a Nagy-Fátra hegységet, Bars-Szt.-Keresztnél tágabb völgypályába lép, melynek tengerfeletti magassága már csak 230-240 m. Itt DNy-ra fordul s innen kezdve a Nagy-Fátra hegylánchoz tartozó Ptácsnik, Ujbányai és Tribecs hegycsoport és a Magyar Érchegység közt képezi, aránylag nem széles völgyben, a határvonalat. Garam-Szőllősnél a már csak 170 m. magasságu völgy a sikságra nyilik s itt a G. folyó is DDK-nek veszi utját s Garam-Kövesden alul 107 m. tengerfeletti magasságban a Dunába ömlik. Egész hossza mintegy 275 km.; forrásának torkolatától való egyenes távolsága 150 km. Esése körülbelül 850 m., kilométerenként 3,09 m. A G. hajókkal nem járható, de tutajozás rajta, különösen Zólyomtól kezdve, igen élénk. Nevezetesebb mellékvizei jobb felől a Bisztra (Valaszkánál), Vaiszkovi patak (Lopérnál), Jaszenszki patak (Predajnánál) és Bisztrica (Besztercebányánál), melyek mind az Alacsony-Tátrából folynak alá, számos apró patak a Nagy-Fátrából folynak alá, számos apró patak a Nagy-Fátrából; a bal oldalon a Feketeviz (Kis-Garamnál), a Szalatna vagy Szlatina (Zólyomnál), továbbá számos kis patakon kivül a Szekince (Páldon alul); nagyobb jelentősége egyik mellékviznek sincs. (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
Gyetva	(Dettva), nagyközség Zólyom vármegye nagy-szalatnai j.-ban, (1891) 756 házzal és 6268 tót lakossal, posta- és táviróhivatallal, vasuti állomással, postatakarékpénztárral és élénk marhakereskedéssel, Határa 21245 ha. (Forrás: A Pallas nagy lexikona) Gyetva (szlovákul Detva) város Szlovákiában a Besztercebányai kerület Gyetvai járásának székhelye. 2001-ben 15122 lakosából 14534 szlovák volt. Zólyomtól 25 km-re keletre fekszik. A Besztercebányai kerület Gyetvai járásának székhelye. Településrészei: Gyetva, Sulyok (Piešť), Kostolná, Krné, Skliarovo és Zapriechody. A szlovák detva ifjúságot jelent. A település 1638-ban a véglesi uradalom területén Csáky László birtokán keletkezett. Lakói erdei munkákkal, állattartással, mezőgazdasággal foglalkoztak. A letelepedett pásztornépek a környező szlovák lakossággal keveredve sajátos kultúrát hoztak létre. 1811-ben a település mezővárosi rangot kapott várástartási joggal. 1910-ben 7339 lakosából 7075 szlovák és 177 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Zólyom vármegye Nagyszalatnai járásához tartozott. 1965-óta város. Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1804-ben épült a korábbi reneszánsz templom újjáépítésével. Népi hagyományait őrző szlovák település, faragott házai műemlékek, szép népviselete van. A városban 1966-óta minden évbe folklórfesztivált rendeznek. A város felett terül el Európa legnagyobb sztratovulkánja, melynek mintegy 20000 hektáros területe sajátos természeti kincsei miatt természetvédelem alatt áll. A vulkanikus láva különleges sziklaalkzatokat hozott létre. (Forrás: Wikipédia)
Hunfalvy János Dr.	(1820. június 9., Nagyszalók, Szepes m. -- 1888. december 6., Budapest) Késmárkon, Miskolcon (ahol magyarul is megtanult), Eperjesen, Berlinben és Tübingenben tanult. A berlini egyetemen megismerkedett a kor vezető geográfus professzorának, Ritter Károlynak tanításaival, amelynek szellemében -- részleteiben továbbfejlesztve azt -- maga is egész életén át tevékenykedett. A reformkor és a szabadságharc korának számos vezető személyiségéhez szoros barátság fűzte (Pulszky Ferenc, Szemere Bertalan, Ujházy László, Bajza József, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály). 1846-tól bátyja -- a kiváló nyelvész tudós -- mellett a késmárki líceum tanára. Ettől az állástól a szabadságharc után megfosztották. Ekkor írta Egyetemes Történelem című háromkötetes művét. Nevelősködéssel eltöltött évek után Greguss Ágosttal szerkeszti a Család könyve című folyóiratot, amelyben nagyszámú földrajzi ismertető anyagot publikál. 1860-ban Darmstadt-ban jelenik meg Magyarország és Erdély eredeti képekben című háromkötetes műve. Az MTA 1858-ban levelező tagjának választja. Székfoglalóját a földrajz tárgyáról és feladatairól tartja. Az Akadémia megbízásából 1862-65 között megírta élete fő művét, Magyarország természeti viszonyairól (I.-III. k.), amely azóta is az ország első földrajzi leltára szerepkört tölti be. 1863-tól az MTA rendes tagja. A Magyar Földtajzi Társaság alapítója. Egyik szervezője a Magyar Statisztikai Hivatal megalapításának, de ő magát már kifejezetten geográfusnak vallja, ami a pesti Tudományegyetemre való kinevezésével hivatalos elismerést is nyert. Mint professzor is kitűnt rendszeres, komoly és példamutató magatartásával, amit művei is tükröznek. Egyebek között ő adta ki Magyar Lászlónak és Xantus Jánosnak Afrikából ill. Észak-Amerikából hazaküldött útijegyzeteit is. További nevezetesebb művei: Legújabb magyar atlasz, Pest, 1867., Európa államainak ... statisztikája, Pest, 1868., Ég és föld, Pest, 1873., A földrajz története, Bp., 1878., Afrika földrajza, BP., 1878., Egyetemes földrajz I-III., Bp., 1884., 1886., 1890. Ez utóbbi általános leíró földrajzi alapműnek készült, de már nem tudta befejezni. A Fővárosi Közmunkatanács vezetőjeként nagy szerepe volt az egyesített Budapest távlati fejlesztési terveinek kidolgozásában és megvalósításában. Neve fennmaradt a Hunfalvy-hágó (a Tengerszem-csúcsot választja el a Tátra-csúcstól), Hunfalvy-völgyecske (a Hunfalvy-hágó alatti katlan), Hunfalvy-menedékház (1878-ban épült a Felkai-völgyben, a Sziléziai ház felépítése után elvesztette jelentőségét, 1913-ban leégett, ma csak az alapjai láthatók) elnevezésekben. 1887-től az MKE Budapesti Bizottságának elnöke. A hegymászásról cikket írt a Turisták Lapjában, 1889., 33. o., ("A hegymászásról" címmel). A Magyar Földtajzi Társaság nagyszalóki szülőházára emléktáblát helyezett el. (Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka)
Libetbánya	Libetbánya (szlovákul Ľubietová, németül Libethen): falu, egykor jelentős bányaváros Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Besztercebányai járásban. 2001-ben 984 lakosából 969 szlovák volt. Besztercebányától 19 km-re keletre a Hutná völgyében hosszan elnyúlva fekszik. A 13. században német bányászok alapították. Kiváltságait 1379-ben Nagy Lajos királytól kapta. A templomot egykor erődfal vette körül. Egykor négy saroktornyos vára is volt. 1727-ben Fuggerek ellen tört ki felkelés a városban. A felkelés vezetõjét, a lutheránus papot kivégeztették. 1832-ben szabad királyi város lett, és sok kiváltságot kapott. 1910-ben 1813, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig területe Zólyom vármegye Besztercebányai járásához tartozott. Az egykori városháza valaha megerôsített épület volt, amely az ellenség elöl védte meg a város lakóit. (Forrás: Wikipédia)

Levél a Webmesternek
© MKE 2006