Őrség-Göcsej



Kandikó (302 m), a Göcsej-vidék legmagasabb pontja.

 
  Őrség

(Warth), Vas vármegye ÉNy-i része a Pinka felső mellékein, Felső-Őr körül. E vidék lakóinak már az Árpádok idejében nevezetes szabadságaik voltak; ők voltak azon őrök, kik hajdan az ország határait tartoztak a német császárok betörései ellen védelmezni. Szabadságaikat I. Károly 1327. megerősítette, mely oklevelében a testületet őr-nagyság címén említi. 1582. Rudolf új adománylevéllel látta el őket. A lakók nemesi szabadalmaikat 1848-ig élvezték, de szereplésük már korábban megszünt. Az O. lkaói részben magyarok, kik itt a németség és a horvátok közt külön szigetet képeznek s sajátságos nyelvájárásuk által válnak ki. Az Ő. főhelye Felső-Őr, továbbá itt vannak Alsó-Őr, Vörösvár, Őri-Szt.-Márton, Őri-Sziget stb.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)

Az Őrség Nyugat-Magyarország történeti és néprajzi tájegysége. Csapadékos, viszonylag hűvös időjárás, szeres településszerkezet és nyugalom jellemzi a vidéket.

Nevét arról kapta, hogy az államalapítás környékén határőrző embereket telepítettek ide, akik munkájuk fejében különböző kiváltságokat kaptak, közvetlenül a király fennhatósága alá tartoztak.

Egyik legfőbb látnivalója a Pityerszeri (Szalafő) skanzen, ahol legjobban megmaradt a településszerkezet.

Az Őrségben több településen harangláb fogadja az embert.

Csörgőszeren (Szalafő egyik szerében) még hagyományos módszerrel végzik a tökmag sajtolását.

Híres a magyarszombatfai fazekasság.

2002-ben az Őrségi Tájvédelmi Körzetből létrehozták az Őrségi Nemzeti Parkot, amely az Őrség területén kívül a Vendvidéket is magába foglalja.

A vidéket állandóan összetévesztik a Vendvidékkel, egylényegűnek tartják és gyakran emlegetik a szlovén községeket őrségi szlovén falvakként, pedig mind néprajzilag, mind etnikailag nagyon különbözőek.
(Forrás: Wikipédia)

a Zala forrásvidékén, részben a Kerka völgyében a → Vendvidék, → Göcsej és a → Hegyhát szomszédságában fekvő történeti-néprajzi táj neve. Kiemelkedő, táblás terület, amelyet vízfolyások, patakmedrek tagoltak. Talaja nehezen termő, pangó vizekben gazdag agyag. Klímája szubalpin jellegű, csapadékban rendkívül gazdag. Természetes növénytakarója noricumi jellegű, erdeiben jelentékeny a fenyőállomány. Nevét a korai határbiztosító őr elemeitől kapta. Használatos újabban az irodalomban a → Felsőőrség mellett az Alsóőrség megjelölés is. Egykori gyepűvédő, határbiztosító lakóinak 18 községet magában foglaló területe igazgatási autonómiát élvezett (élén őrnagyukkal) mint őrnagyság. Népessége magyar, az Árpád-kortól kontinuus. A korai határőrszervezet felbomlása után is meg tudták őrizni szabad jogállásukat, s kiváltságaiktól csak a 17. sz.-ban tudták őket végleg megfosztani a Batthyányak, jobbágyi szolgáltatásokat kényszerítve rájuk. A reformáció során kálvinista gyülekezetek alakultak, amelyeknek szerepe a szomszédos tájak ref. lakossága szempontjából különösen jelentőssé vált a rekatolizáció során (pl. Göcsej). – Az Őrség népének mindennapi életét sajátossá tette a szubalpin környezet. Földművelésükben az égetéses irtásgazdálkodásnak volt szerepe, de településeik közvetlen környezetében nagyon korán intenzíven trágyázott szántókat létesítettek, amit nagyszámú állatállományuk tett lehetővé. Az I. világháborúig fokozódó mértékben vettek részt Graz piaci ellátásában. A 19. sz. folyamán fellendült szarvasmarha-tenyésztésük konzervatív életkörülményeik gyors polgárosulásához vezetett. Az I. világháború után a kedvezőtlen gazdasági helyzetben viszont a népesség nagyfokú elvándorlása következett be. Az Őrség Göcsejjel, a Vendvidékkel és a tágabb DNy-dunántúli területekkel együtt a → szeres településmód klasszikus előfordulási helye. Építkezési kultúrájukban is sok az archaikus vonás, mint a 19. sz. végéig jellemző kerített ház és a füstösház (Rauchstube) (→ nyugati háztípus) kései előfordulása. Kistáji központjává Őriszentpéter emelkedett ki a meglehetősen differenciálatlan településhálózatából. – Irod. Kardos László: Az Őrség népi táplálkozása (Bp., 1943); Dömötör Sándor: Az Őrség (Bp., 1960); Tóth János: Az Őrség népi építészete (Bp., 1971); Stahl Ferenc: Az Őrség jogállása (Vasi Szle, 1973); Moldova György: Az Őrség panasza (Bp., 1974); Bíró Friderika: Az Őrség ház- és lakáskultúrája (Szombathely, 1975).
(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)


 

Dobronhegy


Göcsej

Zala m. DNy-i része a Zala folyó, a Kerka és a Válicka patakok völgye között az → Őrség, a → Hegyhát, → Hetés szomszédságában. – Göcsej mint tájnév 1769-től ismert. A szó a dunántúli nyelvjárásokban többfelé a vízjárások által felszabdalt dombvidék jellemzésére használt megjelölésként él, és abból vált tájnévvé. Göcsej területe mély völgyekkel tagolt, agyagos talajú, szubalpin éghajlatú, erdővel (jelentős részben fenyvesekkel) borított. A korai Árpád-korban határőrvidékeink közé tartozott, a magyar-horvát perszonálunió kialakulása után azonban hamarosan jelentőségét vesztette. Viszonylagosan nyugodt középkori fejlődésében jelentékeny nemesi-kisnemesi népessége alakult ki. A reformáció során gyülekezetei ref.-okká lettek. A hódoltság idején Kanizsa várának elestével veszélyeztetett terület volt. – A 18. sz.-ban jobbágyságát rekatolizálták, de nemesi-kisnemesi rétege révén biztosított ref. egyházközségei a szomszédos tájak protestánsai számára is támaszul szolgáltak. Népének életét a legújabb időkig a nyerstáji állapotok erősen befolyásolták. Sovány, terméketlen, könnyen vizenyőssé váló, rossz adottságú talajain archaikus jellegű szantógazdálkodást folytattak (pl. égetéses irtás). Néhány növénykultúra reliktumterületévé vált (pl. köles, hajdina). Egykor jelentős szőlészete európai viszonylatban is egyedülállóan régies jelleget őrzött meg. Állattartásában szubalpin jellegű vonások bukkannak fel. A nagytáji és szomszédnépi környezethez hasonlóan sajátos apró településcsoportok alakultak ki jellegzetes zárt udvarú beépítéssel (→ kerített ház). Népének társadalmi szerkezete, jogszokásai, szellemi műveltsége hasonlóképpen archaikus, konzervatív vonásokban gazdag. A népélet iránti korai tudományos érdeklődés már foglalkozott területével. Az irodalomban megvont kulturális táji határai a valóságban nem merevek. A Göcsejben feltárt gazdag néprajzi anyag az egész DNy-Dunántúlra jellemző, s a K-re, ÉK-re eső belsőbb zalai települések népi kultúráját is reprezentálja. – Irod. Plander Ferenc: Göcseinek esmérete (Tud. Gyűjt., 1838. 4. sz.); Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Szentmihályi Imre: A göcseji nép eredethagyománya (Bp., 1958); Papp László–Végh József: Zalamegye földrajzi nevei (Zalaegerszeg, 1964); Tóth János: Göcsej népi építészete (Bp., 1965); Szentmihályi Imre: Göcsej területfogalmának alakulása (Deák Ferenc Göcsejről) (Zalai Gyűjtemény, 1976).
(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)


Hetés

Hetés: Magyarország délnyugati részén és Szlovénia területén elterülő tájegység.

Hagyományosan Hetésnek azt a hét Zala megyei települést nevezik, melyek neve házá-ra végződik; ezek: Gálháza, Pálháza, Nyakasháza, Szíjgyártóháza, Gáborjánháza, Bödeháza, Göntérháza, azonban a föld- és néprajzi jellemzők hasonlósága miatt a Lendva folyó és a Kerka folyó között elterülő területet tekintik Hetésnek. A terület néprajzában, kultúrájában hasonlatos a szomszédos Göcsejjel.

A területet elsősorban alacsony dombság jellemzi, emiatt leginkább apró falvak alakultak itt ki, kevés a szántó terület, több a rét, a mocsár, a mezőgazdaságot inkább a legeltetés mintsem a földművelés jellemzi

A terület központja 1920-ig Alsólendva volt. A korábban egységes területet a trianoni békeszerződés kettévágta, és jeletős része, vele Alsólendva, a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz (ma Szlovénia) került.

Ma Hetéshez a következő magyarországi településeket szokás sorolni: Bödeháza, Gáborjánháza, Szíjártóháza, Zalaszombatfa.
(Forrás: Wikipédia)

Zala m. DNy-i, → Göcsejjel szomszédos, a Kebele és a Lendva patakok között elterülő 11 falu vidéke. Neve valószínűleg összefügg a „hetes” számnévvel, és feltehetően ma már elhomályosult egyházi, irodalmi vagy közigazgatási egység emlékét őrzi. Tágabb környezetét a Lendva pataktól, ill. Alsólendváról, a táj vásáros központjáról Lendva-vidéknek is nevezik. Kultúrája a szomszédos DNy-dunántúli tágabb környezetével azonos. – Irod. Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népeinek összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Szentmihályi Imre: Hetés és Lendva-vidék néprajzi sajátosságai (Zalai Gyűjtemény, 7. sz., 1977).
(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)



Néhány az interneten fellelhetô link amely érdeklôdésre tarthat számot.




 
Ajánlott irodalom

 
  • Őrség és Alpokalja kerékpáratlasz útikalauzzal

  • Varga Géza: Mítoszok ôre, Velemér

  • Csiszár Károly: Az Őrség
    A Változó Világ sorozatban 26. tagjaként megjelent, zsebkönyv (A/5) méretű, 128 oldalas könyvecske nem utikalauz, inkább helytörténeti jellegű kiadvány. 7 fejezetben tárgyalja az Őrség népességének alakulását, településeit, az itt élők szokásait, ételeit, a táj földrajzát, védelmét, gazdálkodását és jövőképét. Az őrségi arcképcsarnok című rész bemutatja azokat az embereket a szerző szerint, de a teljesség igénye nélkül sokat tettek az Őrségért.

    A "Tájvédelem és turizmus" című fejezetrészben - az időközi változások figyelembevétele nélkül - közli a nemrég megjelent utikalauz túra leirásait. Elsősorban a helytörténet iránt érdeklődő turistáknak ajánljuk. Könyvárusi forgalomban kapható.



Levél a Webmesternek
© MKE 2006