A Murányi-fennsík és a Murányi-vár




  Murányi-vár

keletkezése mondai homályában enyészik el, fénykora egy szerelmi hősköltemény, vége - a pusztulás. A vár építéét a hagyományok Gömör kis királyainak, a Bebebeknek, mások az Ilsva nemzetségnek, mások meg Giskrának tulajdonítják. Mindezek csak feltevések, mert a várral már 1271. találkozunk, mikor azt V. István király Gunig comesnek adományozza. Ez azt mutatja, hogy a vár közvetlenül a tatárjárás után már állott. Legrégibb birtokosaiul a XIII. sz.-ban Gömör vmegyében már virágzott Ilsvaiakat ismerjük. Tőlük kerülhetett több gömöri uradalommal a Bebekek kezére, akik ott 1401. kaptak adományokat. Erzsébet királyné idegenből behivott hivének, Giskrának adta s a csehek többi váraival egyenlő csapása volt messze vidéknek, amig a nagy királynak, Mátyásnak vezére, Szapolyai István azt el nem foglalta. A vár uradalmával együtt 1500 körül már a Tornallyaiak kezén van. 1549. királyi birtokká lett. Az örökös pénzzavarban szenvedő kincstár igyekezett rajta tuladni. 1600. Rákóczi Zsigmondnak kinálta 40 000 frtért, majd Rotthal János Jakab bárónak 100 ezer frton zálogosította el. Az 1608. k. e. XXIII. t.-c. elrendelte, hogy a hatalmas murányi uradalom a még nem honosított Rotthaltól visszaváltassék. Széchy Tamás 1609. Rotthalnak lefizetvén a zálogösszeget, M.-ra és uradalmára királyi donációt kapott. Ettől kezdődik itt a Széchyek uralma és M.-nak fénykora. Széchy Tamásról fiára, Györgyre szállott; neje, Homonnay Mária 1613, megvevén azt apósától, Széchy Tamástól, György úr innen dacolt előbb II. Ferdinánd királlyal, majd előbbi urával, Bethlen Gáborral. Széchy György és neje M.-t a protestáns szellem és műveltség egyik középpontjává tették. Széchy Györgynek 1625. váratlanul bekövetkezett halála után özvegye mint hű királypárti háborítatlan birtokában maradt a várnak, lefizetvén a kamara által újabban pótlásul követelt 22 ezer tallért, a vár és uradalma 1626 ápr. 14. tulajdonul reá iratott, de hitlevelet kellett adnia, mely szerint: «Murányi várat idegen fejedelmeknek kezébe nem ejtem, névszerint pedig az erdélyi fejedelemnek, sem pedig erdélyi fejedelemhez tartozó embernek (át nem adom), sőt még testamentumomban is... Erdélyhez tartozandó embernek nem hagyom, sem adom». Ő hiven meg is tartotta fogadását, de leánya Mária anyja halála után I. Rákóczi György pártjára állott. Az ekkor történt események szolgáltatták a tárgyat Gyöngyössy István «Mársal társalkodó murányi Venus»-ához s Tompa meg Petőfi «Széchy Mária» címü remek költeményeikhez. A királyi hadvezér, Wesselényi Ferenc a várral együtt a szép úrnő szivét is megnyerte s a vár királyi megerősítéssel kezükön marad (1645). A gyászos emlékü Wesselényi-féle összeesküvésnek középpontja volt M. Wesselényi halála után az összeesküvés felfedeztetvén, Lotaiai Károly herceg M.-ot ostrom alá vette és Széchy Mária hősies védelme dacára elfoglalta azt 1672. Az itt talált iratok döntő befolyással voltak hazánk további sorsára. Thököly Imre felkelése idejében kurucok, labancok felváltva birták. 1702. tűzvész rongálta meg a várat. 1706. már II. Rákóczi Ferenc kedvelt hivének, Bercsényi Miklósnak birtokában találjuk, aki egy ideig itt őriztette a magyar szent koronát. A szatmári békekötés után M. jelentősége is elveszett. 1720. III. Károly király Koháry István grófnak adományozta az uradalommal együtt s ezzel a vár átadatott a lassu enyészetnek. Ma az egykor hozzá tartozott uradalmak a Koburg-Koháry hercegek birtokában a munka diadalát hirdetik a hajdani erőszak fölött. A murányi várrom mellett Koburg herceg a negyvenes években turistaházat építtetett, melyet Petőfi is meglátogatott felsőmagyarországi útjában s akkor a ház kapujába késsel véste be: Petőfi Sándor 1846 julius 14-ikén. Alatta Tompa Mihály későbbi kézirása látszik. A murányi uradalmi felügyelőség üvegfedél alá foglaltatta az érdekes feliratokat.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
   
  Murányi fensík

a Fabova-hegység egy jellemző részlete, mely Gömör vármegyében Pohorellától D-re és Muránytól É-ra terül el. A M. egy KNy-i irányban 15 km.-nyire nyuló, ÉD-i irányban 4-5 km. mészköves fensík, mely az azt övező s átlag csak 7-800 m. magas völgyekből meredek párkánnyal 1000-1200 m. magasságig emelkedik, sőt Ny-i részében, a Kljak vagy Osztrica csúcsban 1391 m. magasságot ér el. V. ö. Lovassy Sándor, A murányvölgy murány-nagyrőcei szakaszának leirása.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
   
  Murányi-fennsík Nemzeti Park

Národný park Muránska planina
A karsztjellegű magaslati fennsík a Szlovák Érchegység nyugati részén, Közép- és Kelet-Szlovákia határmezsgyéjén terül el. A nemzeti park 20 318 hektár kiterjedésű, melyhez 21 698 ha védősáv csatlakozik. Három járás területét érinti: Breznóbánya (Brezno), Nagyrőce (Revúca) és Rimaszombat (Rimavská Sobota). A karsztvidék magját a mészkő-dolomit fennsík alkotja, melyen számos karsztos képződmény található. A legmagasabb pont Fabová hoľa (1439 m), a legmélyebben fekvő pedig a Muránka patak völgye (400 m a tengerszint felett). A karsztos terület a Červená skala és a Tiszolcon túli nyugati nyúlvány között 25 km hosszan húzódik. A területen több mint 150 jelentősebb, nem látogatható barlangot, több mint 50 víznyelőt és vízkeletet tartanak nyilván, valamint rengeteg felszíni karsztképződményt, mint amilyenek a sziklahasadékok, töbrök, furatok, szurdokok, sziklatűk, kőszirtek és hasonlók. A legnagyobb kiterjedésű barlangrendszer a Bobačka (2221 m hosszú forrásbarlang, szivornyákkal, föld alatti tavacskákkal és cseppkövekkel). A Murányi-fennsíkon jelentős erdőségek vannak, bükkösök és bükkös-jegenyefenyős erdők vegyesen. A szirteken borókafenyő és lucfenyő nő. Több mint 90 növényfajt találunk itt. Az állatvilágból honos a vidéken a medve, a farkas, a hiúz, a vadmacska, a vidra, a szirti sas, a békászó sas, a kerecsensólyom, az uhu és a sármány. A barlangokban számos denevérfaj él. A Murányi-fennsík érdekességei közé tartozik a lótenyésztés – a hucul és a nordikus fajta keresztezéséből kitenyésztett szlovák hegyvidéki fajtával találkozhatunk.

A vidéken keresztülhalad a Garam-mentét Gömörrel összekötő fogaskerekű vasút (Brezno – Tisovec – Hnúšťa, azaz Breznóbánya – Tiszolc – Nyustya). A vidék dicső múltjáról a Murányi vár romjai tanúskodnak, amelynek területe 27 építészeti részből áll, valamint megtekinthető az Előhegyen (Predná Hora) álló vár. A régióban számos hegyi tanya található, amelyek megfelelő feltételeket biztosítanak a falusi turizmus számára (elsősorban Pohronská Polhora (Erdőköz), Tisovec (Tisolc), Zlatno és Muránska Zdychava (Kakasalja) környékén).

A Murányi-fennsík főleg gyalogtúrákra nyújt lehetőséget, mivel 300 km hosszú kijelölt gyalogos turistaösvény található a területén. Kiindulási pontként - és egyben mintegy a nemzeti park kapuiként - a park szélén található községek szolgálnak – elsősorban Muráň (Murányalja), Tisovec (Tiszolc), Pohronská Polhora-Michalová (Erdőköz), Červená Skala és Závadka nad Hronom (Ágostonlak). Megfelelők a feltételek a sízés, hegyi kerékpározás, hegymászás és a siklóernyőzés számára is.

Elérhetőség:
Národný park Muránska planina, J.Kráľa 12, 050 01 Revúca, tel.: +421/58 442 20 61,
www.sopsr.sk, www.muranska-planina.net, e-mail: snpmp@sopsr.sk
(Forrás: www.slovakiatourism.sk)


Néhány az interneten fellelhetô link amely érdeklôdésre tarthat számot



Kapcsolódó linkek

Fotók a Murányi-várról és környékérôl

(Forrás: geoching.hu)

Murány-Cigánka
Murány-Cigánka
Murány-vár Bejárat
Murány-vár Bejárat
   
Murány-Cigánka
Murány-vár Romos falak
Murány-vár Romos falak
Egy ablakon kitekintve
   
 
Murány-Környező sziklák
Murány-Kilátás a Cigánka csúcsáról
 
   
 
   
   
 

  Földváry Miksa írása, Turistaság és Alpinizmus 1918-19. IX. évfolyam, 192. oldal
  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


A murányi fennsíkon keresztül-kasúl.


     A szélesen, kényelmesen terpeszkedô Királyhegy tar fejét koszorúként övezô törpefenyô-állomány alatt, délnek húzódó réten van a zsíros, hosszúhajú bacsa tanyája.

     A lúcfenyôkéreggel borított; vajsavtól érett zsendice savanykás illatától áthatott koliba bejárata elôtt, a tűzhely mellé rakott fatuskón ülve órákig elmereng szemem a Tresnik lejtôit borító fenyvesek furcsa sakktábláin, hosszú, egyenes sávjain, melyeket a Coburg hercegi uradalom által foganatositott pásztás kihasználás, illetve felujitó mód érintetlenül hagyott védô állománya és a letarolt részek felujitott szalagjai alkotnak és zebraszinüvé varázsolják széltében a Garamvölgyi hegyek menedékes oldalait.

     Mialatt elmerülve, tele érdeklôdéssel szemlélôdöm a még ismeretlen tájak ingerlô titokzatosságain, a jámbor bacsa szótlanul mellém helyezi vendéglátó szivélyességgel minden javát: jó kukoricakenyeret, érni kezdô gomolyát, pezsgô zsendicét és kéretlenül alázatos kedélyességgel meséli a régmúlt idôk nemzeti hôsének, Mátyás királynak itteni látogatását, ki szivesen betért az egyszerű pásztorokhoz, jóizüen falatozott velük, de ügyes, szemes, talpraesett is volt.

     Hollós Mátyás király sokszor vadászott a Királyhegyen, melyet állitólag róla neveztek el s hol vadaskertje is volt (innen a mai Garamfônek korábbi neve: Telgárt-Tiergarten). Egyszer beszólt ide ebbe a kolibába, mikor éppen sztrapacskát fôzött a juhászbojtár, ki nem ismerte a vadászt. Fáradt volt a vándor, éhes mint a farkas. Ezért be sem várva a többi pásztor érkezését, hozzálátott az evéshez és mind le akarta szedni az étel javát, a töpörtyüt. De a juhászlegény sem volt rest és jót vágott az éhes vadász kezére. A király nem neheztelt meg ezért a gorombaságért, hanem a vendéglátás jutalmául Budára hivta a fiatal legényt és nagy embert nevelt belôle.

     Csendben hallgatom a jámbor tót nép egyszerü lelkébôl fakadó ártatlan mondát, melyez a kisérô erdôôr azzal a lóditással told meg, hogy Ő megtalálta a nagy király evôkanalát és villáját is a Királyszikla alatt, hol a Királyasztal sima sziklatábláján még néhány évvel ezelôtt ez a felirat volt látható:

      Hic fuit Matthias rex,
Comedit ova sex.


     Szivem megtelik emésztô vágyakozással, mikor sóvárgó tekintetem a Királysziklától egyenesen délre, Vereskôrôl Murányba vezetô pompás műútról jobbra a vadregényes ligetes erdôkkel, bársonyos rétekkel, vad szirtekkel, meredek falakkal, borzalmas mélységekkel váltakozó oly féltékenyen ôrzött, hangulatos, hires murányi fennsík érdekes vidékét szeretettel simogatja.

     Ismételten, -- hányadszor már! -- átfutom a katonai térképen jelzett és a szaktársak által igaz szivélyességgel és barátsággal közölt utitervet; képzeletben végigszaladok az oly kellemeseknek, élvezeteseknek igérkezô túrákon és máris indulok.

   *   
*               *

     Vereskônél a Garamba sietô Trsztyánópatak mély völgye egyenesen neki vezet déli irányban a murányi fennsik bástyaszerüen kiemelkedô északi falának; majd az ott ôrtálló két vad sziklatömbtôl mintegy megriadva hirtelen jobbra fordul és félénken, alázatosan halad a Szucha és Postredne Vrchi között.

     Most még méla csend honol a völgy ölében, de a zsindelybôl készült cövekek nyoma már elárulja a tervezett erdei vasut közeli kiépitését. A fakereskedelem eme fulánkos csápjai búja vágyakozással hatolnak a szüzi fennsik testébe és körös-körül mint a legendás tengeri szörnyek, a rémes polipok, melyek fantasztikus teste, kigyóalakú szivókás karjai üveges, merev tekintetű nagy szemei irtózattal töltötték el a rettegô hajósokat és a tengerre merészkedô vitorlások után, prédára éhesen nyujtogatták ki árbocnagyságú karjaikat, úgy törtet prüszkölve vad kiméletlenséggel az üzérkedô erdôpusztitó villogószemű gôzparipája, fejszét, fürészt szorongató ezerkarú munkástömege az évszázadokon át érintetlen volt gyönyörű faállománynak tömeges, teljes elpusztitására, kiölvén a felséges erdôbôl minden poezist, minden hangulatot. És legvégül tönkreteszi az értékes, nemes, pompás vadállományat, a fennsik életét és diszét.

     A Murányalja feletti szuchadoli sziklaszakadékban és a hosszú idillikus Hronyeczvölgyben már pöfékel a gôzös; lármás fuvarosok zajonganak a korábban olya nyugodt vadon szivében és máglyázó erdei munkások egyhangú kiáltása helyettesiti immár, leverô mélabút keltve, a kapitális agancsos szerelmes, erôszakos kihivó vagy gyôzelmi kürtölését. Már a csendes Trsztyánóvölgy magányába is betolakszik a szivtelen, tehetetlen tatárhad, hogy nehány hónap leforgása alatt lekopassza az évtizedeken, évszázadokon át kimélt szeretettel ápolt felséges erdôt, nem törôdve azzal, hogy meztelenre vetkôzteti a faállományban rejtôzködô kendôzött mészkôszirteket, melyeket a rohanó viz árja csakhamar megfoszt a zöld moharéteg köpenyegétôl, a talajt vékony takarójától és vele a hegységet minden bájától, életétôl.

     Ma még itt dörmög a mackó a Klin, Havrana, Ciganka és Visoki Kopec meredek kôsziklái között és ott is telel a Kopec alatt. de hogy holnap ebben a vásári lármában itt lesz-e még, az kétséges. Pedig kedvelt tanyája volt a Trsztyano völgy feje, hol számos jó vadászat folyt le és Rudolf trónörökös is lôtt egy medvét, melynek emlékét ôrzi a Visni Szucha oldalán álló fekete homokkôobeliszk.

     Misztikus homály dereng az emlékoszlop körüli fenyvesben, melynek zuzmólepte gallyai között táncot jár az aranyos reggeli napsugár. Darazsak donganak a cserkészô ösvény szélén álló harangvirág kék kelyhében. Csil-csal füzike majd elreked a vig csattogástól a széldöntötte lúcfenyô elterülô ágának végén. Tovább a rét szélén zúgó hegyipatak bukdácsol szikláról-sziklára; meg-megtörik és habozva morajlik a tojássárga gólyahir elôrenyujtott virágja alatt.

     Igy volt ez három évtizeddel ezelôtt is, de az életviszonyok, a társadalmi rend, az emberek gondolkodása azóta mily óriási, hihetetlen, csudás változáson ment keresztül! Hangtalanul baktatunk a cserkészô ösvényen felfelé; mindhármunkat a mult varázsa köt le és egyikünk sem akar nyilatkozni.

     A kaptató végén, a menedékes hegy messze elterülô oldalán bükkös erdô fogad, melynek tarka kérgü törzsei között kergetôzsdit játszik a bús árnyékkal a vidám napsugár és azt soha el nem éri. Mint a reménység, mely keresi, követi a boldogságot és soha meg nem fogja.

     A triász-mész alkotta oldalak, gerincek és maga a fennsik vizben felette szegény. Kamzicska vadászlak mellett elhaladva, végül olthatjuk szomjuságunkat és ezt meg is kell tennünk, mert aztán vizet többé nem találunk csak a Mokra polyánán. A mészkô hegységek különös sajátsága az, hogy az elôtörô források vizét az üregek, katlanok, töbörök csakhamar elnyelik, mely aztán lenn a várhegy tövében, a hegynyulványok aljában és völgyek fejénél bugyog ismét napvilágra.

     Ennek ellenére a fennsik fatenyészete elég jó és a vándor természetbarátot számos érdekes fajjal örvendezteti meg az itteni flóra, mely részint alhavasi, részint alpesi jellegű. Itt egy tejfehér virágú havasi magcsákó bocsájtja erôs gyökerét mélyen a mészkôszikla pusztuló testébe; ott a görgeteg aljának üdébb zúgaiban szerényen meghuzódik egy sárga havasi ibolya. Az aranysárga pimpó hivalkodva virit a hegyi rét szélén és a kék gentiana sürü csoportja élénkiti a fenyôerdô sötét peremét. A várhegyen mint hazánk egyetlen lelôhelyén a Daphne arbuscula; a Fabován még néhány tiszafa él, -- méltán nevezik tehát az érdekes és különleges növényzetben oly gazdag fennsikot Gömörvármegye botanikus kertjének.

     Gyönyörü természetes kert ez valóban, melyben sötét fenyves alkotta facsoportok virágos rétekkel váltakoznak és bájos ligetek, nyilt tisztások keltenek derüs hangulatot.

     Dorongút visz a rudas erdôbe, melynek jobboldali ritkás állományában hosszú ôsz fürtű vén tót két marhát legeltet. Jöttünkre az öreg pásztortól alig öt lépésnyire sárga köntösü remek hatos bak ugrik fel és riadtan böffent. Lám nem sziveli az urat; rögtön riad és eliramodik, holott a csendesen pipázó tóton kivül, a tisztás közepén egy tarkán himzett sepczés menyecske muszka foglyával együtt dalolva gyüjti a szénát.

     Megállok és figyelem a bakot. Nehány percig csend. Majd tisztás felôl egy ijedt kiáltás: Ne slobodno! Mosolyogva összenézünk és sok minden rosszat gondolva Lopusnón át Széchy Mária rombadôlt várához megyünk.

   *   
*               *

     Kényelmes és könnyü, mindazonáltal bájos és élvezetes völgyi vándorlás után, melynek során a Garam felsô folyása mentén elterülô sajátos vidék számos érdekes jelenségét megfigyelhettük és élveztük az alhavasi tájék minden kinálkozó gyönyörüségét, -- Ágostonlak mellett befordultunk a Hronyecz tiz kilométert meghaladó romantikus völgyébe.

     Vadul zúg a hegyipatak; ott morog a szakadék fenekén, mintha Pán borzalmas üvöltése bömbölne, mintha örökké elégedetlen szivének minden keserüségét akarná a világba orditani. A Titánok rettegésükben szerteszét szaladtak, egy árva lélek sincs most itt: a famunkások is az oldalakon elterülô vágásokban hengergetik a lekérgezett szálfákat, -- mégis mintha örjitô harci zaj töltené be az itt oly szükre szoruló völgyet, mintha az ég elemei keltek volna birokra egymással, oly fülsiketitô ez a zenebona.

     A völgy feneke laposodik, a medence tágul; hátul a kopaszodó Sztosok kemény feje bukkan elô, balról a csipkés Klyak ágaskodik: Klatna, a hires, szépséges, az idilli Klatna fekszik elôttem!

     De micsoda változás: mily leverô látvány! Az erdei rét tiszta, bársonyos szönyegét bemocskolta, összetiporta, szétszaggatta a sok állat és kerékpárnyom. A havasi virágokkal szegélyezett patakparton összehányt szálfák és rönkök hevernek. A háttérben szennyes, büzt árasztó kolibák füstölögnek és körölöttük szalma, széna és alomrakások éktelenkednek. A bájos, a regényes klatnai vadászkastély körül csunya, közönséges, lehangoló vásári lárma! Pedig valamikor, még nem is régen, mennyi szép napot látott; hány boldog vadászörömnek volt résztvevô, kedves tanuja a szépséges Klatna!

     A bolgár cárnak mindenkor szivesen felkeresett kedvelt tanyája volt a Hronyecz regényes völgyének mélyében, titkon elrejtett s fejedelmi egyszerüséggel berendezett, csendesen mélázó klatnai vadászkastély. Innen indult ôzbak-cserkészetre a Siroka-oldali epilobiumos vágásterületére; innen hallgatta ökörnyálas szeptember végén kapitális agancsosainak dörgô orgonálását, szerelmes szavát és ez lesz -- reméljük -- még sok vadász és turista gyönyörüségének hallgatag, kedves bizalmas -- ha majd ismét nyugalom száll erre a felfordult világra.

     Szemlélôdve kapaszkodom a Siroka lejtôjén lassan fel a Fabova orma felé.

     Klatna a határ a fennsik szélén ôrt álló Klyak (1391 m) Mochnata (1338 m) Tepla (1249 m) és Sztosok (1202 m) triászmészbôl álló és a Hronyecz völgytôl nyugatra és a Fabovától (1441 m), Lesniktôl (1432 m), Visoki Vrchtôl (1263 m) északra fekvô hegység anyagát alkotó gneiszkôzet formációi között, mely elsôrangu termôtalajt biztosit az erdei vegetációnak, különösen a tülevelü fák tenyészetének.

     A hegyek lejtôi -- annak ellenére, hogy szintén bizarr, festôi meredek oldalakat, kimagasló szirtfokokat, mély szakadékokat tárnak elénk -- valamint a nagyobbára észak felé haladóvölgyek is vizben dúsak, minélfogva ezen vidék a vadnak, fôként a szarvasnak kedvelt tartozkodó helye; mig maga a fennsik, annak a mészkôalkotta meredek sziklafalai és barlangjai, odújai a barna medvének nyujtanak biztos tanyát.

     Ezeken a többé-kevésbé járhatatlan, megközelithetetlen, sziklafalakon imitt-amott még meghuzódik egy-egy tiszafa, amely hajdanában ezen a vidéken tekintélyes csoportokat alkotott, különösen Tiszolcz vidékén (Theissholz, Tisovec). Innen ered a neve is.

     Ma csak a kis Sztosoknak a sztoskii erdôôri lak felé nézô meredek lejtôjén levô üreg szélén; továbbá a tiszolczi Sajbá-n; a fennsikba mélyen benyuló Erzávóvölgy jobboldalán (850 m magasságban); a Mochnata mészkôszikláin (1000-1300 m); a várrommal szemben a Tesna szkalá-n található néhány példány. A többi mind áldozatul esett az emberi kapzsiságnak. Sajnos, az emberen kivül számos más ellensége is van a természetben; sôt nem részesülvén kellô védelemben és mert más fanemü kortársai ôt túlszárnyalva a tenyészeti idôszak alatt elvonják tôle az áldásos világosságot és az éltetô meleget; télen pedig ezek a magukról lerázott havat rendszerint elterebélyesedett, csúcshajtásától megfosztott sürü koronájára rázzák, igy lassú növekedése következtében maga okozza vesztét, vagy legalább is hozzájárul gyorsabb pusztulásához; emellett a vad is rágja, különösen télviz idején az ôz. Csoda-e tehát, hogy ma már természeti ritkaságszámba megy!

     De éppen ez a körülmény legyen egy memento arra, hogy a teljes kiveszéstôl megóvjuk ezt az érdekes fát, miért is kivánatos volna, legalább nevezetesebb lelôhelyein, természeti emléknek nyilvánitani és törvényes védelemben részesiteni. Istenem, mennyire csodálkoznék ennek hallatára boldog emlékü Szent László kiráky, hogy idáig jutott a magyar a természet iránti közömbösségében, holott neki meg kellett tiltania a pogányságból kivetkôzött ôseinknek a fák tulságos, sôt imádatig menô tiszteletét.

     Ezt a nemes vonást is kiölte volna véglegesen a magyar ember lelkébôl a indent nivelláló kultura? Mily megható, felemelô más nemzeteknek a nagy természet iránti rajongása, mélységes szeretete! Mennyire átjárja a német ember lelkét a misztikus erdô édes poezisa, a fenséges havasok bűbájos világának csodálata!

     Értse meg a magyar is, hogy az erdô a maga változatos növénytenyészetével, a benne otthont találó vadállományával, a belôle szivünkre lopódzó hangulattal, igézetes varázsával a világegyetem igazi tökéletes és tiszta szépsége. Meleg gondoskodással takargatja az anyaföld mesztelenségét; üditô tenyészetével kellemes menedéket nyujt az el nem tompult emberi léleknek; templomi békéjével megnyugtatja a hozzá menekülôt; nagyságával és erejével felemel és lelkesit. Benne találjuk a zavartalan, a meg-megujuló életnek eszményi szimbolumát, midôn ott látjuk a leroskadó bélkorhadt, csúcsszáradt, elvéngedt százados faóriás védôszárnyai alatt az ifju erôtôl duzzadó, világosság és napmeleg után törekvô fiatalost.

     Az erdôt védeni, óvni, ápolni, nemcsak a lelki felüdülés, esztétikai élvezet érdekében kivánatos, hanem mint fontos klimatikus tényezô és nemzetgazdasági tôkének fenntartása is feltétlenül szükséges. Ezt az érzést és megértést, az erdô szeretetét és tiszteletét az emberi szivben fel kell ébreszteni és továbbfejleszteni. Erre pedig a tanitón kivül elsô sorban a tursita hivatott, ki azt irásban és szóval szives örömest teljesiti is.

     Az erdôt, a hegyeket járva, azok bűbájos varázsa mindig leköti valómat; magukhoz ragadják figyelmemet, észre sem veszem az idô röppenését. Azt mondja valahol Leonardo da Vinci: "Ha egyedül vagy, egészen a magadé vagy": ezt a teljes egyedüllétet, a magamhoz való visszatérést, a zavartalanul megfigyelést, meglátást, hol találni meg inkább, mint a békés erdô méla csendjében?

     Fel sem tünt, hogy már dél felé jár az idô és én a fábovai vadászmenedékház alatt elterülô havasi rét széléhez értem. Lelkemben megelevenedett a felséges Magas Tátra magasztos képe és most már annál inkább siettem a lejtôn fel, hogy minél elôbb élvezhessem az inen kinálkozó remek kilátást.

     Sajnos, szürke pára ült az Alacsony Tátra felett, mely éppen a Magas Tátra szaggatott szirtvonalát takarta el. Balra azonban a Gyömbér és társai, majd valamivel feljebb a Fábova ormáról a sirhantalakú Vepos és a gömöri Érchegység változatos panorámája némileg kárpótolt az észak felé vágyvavárt kilátás gyönyörüségeinek nélkülözése miatt.

     Fehér, gomolyos felhô emelkedett lomha lassúsággal a Nagy-Sztosok szakadéka mélyébôl és Sztudnya felé uszott kényelmesen nyujtózkodva a verôfényes égen. Ibolyás kosborral átszôtt bársonyos réten repülve haladok Sztoskin át utána, a fennsik felé és alig telik bele egy óra, már ott vagyok a plató peremén.

     A Cigan felé vezetô ut sziklagöröngyei között a néhány nap elôtti esôtôl támadt lágy talajon a mackó széles mancsainak jellegzetes nyoma. megállapitható volt, hogy három himmedve és egy anya a bocsával váltott át a fiatalosba. Az útmenti töbörben sürü lucfenyôültetés között korhadó tuskók fehérlenek, mindmegannyi rémes kisértetek. Az egyik tuskón, a vágáslap alatt borjufej nagyságú lék, melyet az itt járt medve ütött rajta a hangyák és pondrók után keresgélve.

     Leheveredtem a lucfenyves alatti puha moha-szônyegre és magam is elemózsia után kutattam a laposra vált hátizsák feneketlen üregében. Kiürült az istenafta! Hanyatt feküdtem hát abban a reményben, hogy a jóságos angyal nekem is hoz hamuba sült cipót, mint Illésnek a gyalogfenyô alatt élvezett üditô álmában. -- De
Hiába, csodák ma már nem történnek!
     És valjon megérdemeljük-e mi, hitetlenek?


*               *
   *   

  Álla még Murányvár szüzi épségében,
Hozzáférhetetlen szikla tetejében ...

Széditô magasra helyezték e várat,
Hová felrepülve a madár is fárad,
Óriás kôszálak viselik ott gondját,
És, mint féltô kincset, tenyerökben hordják.
                         (Arany: Murány ostroma.)

     Elég fejtörést okozott a délceg Wesselényi Ferencnek a Széchy Mária védte Murányvár bevétele; hiába ostromolta a Bjela-voda felôl, hiába kisérelte meg a déli oldalon való egyenes feljutást, csak a nôi furfang, az örök hazugság segitett rajta -- és a várúrnô szivével együtt meghóditotta a nevezetes várat, melyet a dicsô középkor romantikus poezissal töltött el, ragyogó fénnyel övezett; a lehetetlenséget nem ismerô sziv pedig a tomboló boldogság és a mérhetetlen bánat szerencsétlen otthonává avatott.

     Engem pedig éppen a Bjela-voda feletti meredek kapaszkodó izgatott és lesajnálva utasitottam vissza a hosszú, szerpentinás műuton való felmenetelt, mely Murányhután át a Tesna szkala alján felvisz a Murány és Garam völgye közötti vízválsztóig s onnan hirtelen, hegyes szög alatt a Mokra polanán át a Várrétre, illetve a romhoz vezet.

     Sziklás kaptatón igyekszem felfelé. Az északi oldalán térdig érô hó, a déli meredek lejtôt csupaszra fujta a szél. Imitt-amott kikandikál nehány dudva; a mapsütötte helyeken sárgás-barnára aszott fű hivogatja a télviz idején szivesen idehuzódó szarvasokat, melyek inkább lézengnek a természetnyujtotta sovány eleségen, mintsem hogy felkeressék az emberi kéz által létesitett mesterséges etetôket a fennsik titkos zúgaiban.

     A keményre fagyott havon csak nagy üggyel-bajjal jutok elôre; unos-untalan meg kell állani és fujtatni. Finom, csipkés zuzmara ékesiti a lombtalanná vált bükkök csupasz gallyait, melyeken cirpelô cinke ugrálva motoszkál; alább egy pirosfejü, tömzsü, fekete harkály kopácsol a száradó törzsön.

     Murányalja házait derüs verôfény aranyozza be, mig idefenn szürke ködgomolyok gyurják egymást; a katlan hátuljában tépedt foszlányok csüngnek; borongós hangulat ül a hegyeken; a szél pedig mindinkább erôsbödik és sürü hófelhôket hoz a Királyhegy felôl.

     Ha két lépést elôre mentem az üveges havon, eggyel biztosan visszacsusztam és ha belecsimpaszkodtam egy-egy segitségül kinálkozó galyba, rögtön a nyakam közé esett a rázástól megingott felsô ágról egy marék hó.

     Szerencsére egy nagyvad-váltóra bukkantam, melynek nyomait valóságos lépcsôként használtam és igy lassan bár, de elôrejutottam. Mire felértem a rétegvonal irányában haladó szekérútra, már vaskos hópelyheket kergetett a vadul üvöltô fergeteg. Szivem ôrülten kalapál, szememet tele tömdösik fehér pihéikkel a haragos garaboncosok. Alig látok és csak nehezen tudom kibetüzni az út mentén álló taplós kérgü, százados bükkfa törzsén függô zöldtábla fehér betüit. "E fa alatt olvasott Clementina Szász-Coburgi Hercegnô, mig fia Nándor, most bolgár fejedelem, lepkékre vadászott. 1868-1874."

     Mintha a megvadult elemek dühökben pukkadnának azon, hogy vállalkozásom nehezebb része sikerült, ôrült hajszát kezdenek ellenem. A vén Szélkirály rákönyökölt a fehérsipkás Kakasra és felfujt orcáját tenyerébe hajtva még bolondabb hóvihart csôdit a myakam közé.

     Bensô megelégedéssel titkon mosolygok rajta, hisz most hátulról ér esztelen hajszája, mellyel a kényelmes a kényelmes szekéruton csak elôsegiti gyorsabb haladásomat. Mégis boldog voltam, mikor az erdészlak meleg szobájában párolgó tea mellett ülve gyôzelmes nyugalommal tekinthettem ki az ablakon ...

     Estefelé az acélszürke felhôgomolyok lomha teste oszlásnak indult; egyhangú, sima palástjukon bodrok-fodrok támadtak, melyek nehézkes lassusággal addig izegtek-mozogtak, tülekedtek, kavarogtak, mig egy-egy hütelen tagja levált a törzsrôl és aztán félénken, tanácstalan remegéssel libegett a magasban. A felhôtömegek szakadozott széle mindinkább világosodott és egyszerre csak patyolatfehér, diszes csipke ékesitette elôbb még komor köntösüket. Nyugalom valamelyes pir szürôdött át a még összefüggô rétegek ritkuló testén, melyet a sok oszlás-foszlás után végre diadalmasan keresztültört pazar jókedvében az aranyos verôfény.

     Ünnepi áhitattal, könnyfakasztó emghatottsággal bámultam bele a ragyogó havasi világba és utólagos irigységgel gondoltam a felséges hely régi birtokosaira, az Ilosvayakra, bebekre, Széchyekre, Koháryakra, kik zavartalan gyönyörüséggel élvezhették annak minden szépségét.

     Már jó ideje ott állott mögöttem a kis Sárga, a pompás hegyiló, hogy levigyem Murányaljára és oly nehezen tudtam elválni innen, oly ellenállhatatlan erôvel tartott fogva a fehér hegyek igézetes varázsa. Mivel a homály már elterült a völgy felett és a meredek ösvényen való lovaglás nem tartozott éppen minden veszedelmet nélkülözô vállalkozások közé, végre rászántam magam az indulásra.

     Amint a sötétség nôtt és a lejtô mind nyaktörôbb lett, édes kis Sárgám azon mértékben aprózta lépéseit; szinte tapogatózva rakta le szôrös lábait a gyökerekkel kôfolyásos ösvényen. Szives elismeréssel veregettem hosszú szörü kemény nyakát.

     A völgy mélyérôl már idehallatszik a szikláról-sziklára bukó hegyipatak tompa zúgása, dübörgése; már látszanak a teli hold ezüstös sugaraitól gyéren megvilágitott hófoltos barna szántóföldek, melyeket a felettük álló sürü fenyvesek mint önfeláldozó, hüséges vitézek védenek a kôgörgetektôl; és már Murányalja lámpáinak fénye is felcsillant a fák között, jeléül annak, hogy egy bűbájos álomnak immár vége.

   *   
*               *

     Azóta akár az öreg Vepor sirhantszerü ormán jártam, akár a kupos Kakason álltam, vagy a Sajó völgyében bandukoltam: vágyaim szárnyán mindig odaszálltam a murányi fennsik titkos völgyeinek magányos rejtekeibe; dobogó szivem meleg szeretetével átöleltem tisztes fehérséggel övezô bérceit és lelkem minden vonzalmával belekapaszkodtam a szirtfokainak kemény szikláiba, hogy el ne vihessen innen e hétköznapi élet szivtelen forgataga.

     Hiu ábrándok!
 

Megjegyzések


   Dombszög Dombszög (1886-ig Sztosok, szlovákul Stožok) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Gyetvai járásban. 2001-ben 718 lakosából 706 szlovák volt.

Gyetvától 19 km-re délkeletre a Szalatna bal partján fekszik.

1773-ban említik először, amikor Végles uradalmához tartozott. 1828-ban 46 házában 365 lakos élt, lakói főként mezőgazdasággal és állattartással foglalkoztak. 1910-ben 757, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Zólyom vármegye Nagyszalatnai járásához tartozott.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Erdőköz Erdőköz (1886-ig Polhora, szlovákul Pohronská Polhora) falu Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Breznóbányai járásban. 2001-ben 1718 lakosából 1598 szlovák volt.

Breznóbányától 14 km-re délkeletre a Rohozsna partján fekszik.

A falu története 1786-ig nyúlik vissza, amikor a Felső-Árva vidékéről tizenegy telepes érkezett a területére. Lakói állattartással, favágással, fuvarozással foglalkoztak. 1910-ben 1847, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Zólyom vármegye Breznóbányai járásához tartozott.
  • Szent Mihály tiszteletére szentelt klasszicista római katolikus temploma 1802 és 1808 között épült.
  • Nepomuki Szent János kápolna.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Fabova
   hegység
az Osztroski-Vepor hegység ÉK-i tagja, mely Zólyom és Gömör vármegyék határán emelkedik. E-on a Garam völgye, K-en a Sumjác-Murány-Tiszolci völgyelés, Ny-on a Rokozna patak völgye határolja s az utóbbi és a Tiszolc felől nyiló Furmaniec völgy közti nyereg (865 m.) választja el a Vepor hegységtől. A hegységet a Hronovec és Sreberni völgyei közti 1007 m. magas nyereg két részre osztja, a Ny-iban a legmagasabb csúcsok a Fabova hola (1441 m.), Lesnik (1398 m.) és Szkalka (1379 m.), a K-inek legjellemzőbb része a Murányi fensik (l. o.), melynek legmagasabb pontja (Kljak) 1391 m. magas. Tömeges, de mély völgyektől szeldelt hegység, melynek belsejében csak kevés emberi lakás van. A hegységet nagyobbára erdőségek borítják, de a magasabb tetőkön és gerinceken havasi legelők is találkoznak. A F.-et leginkább a mész tömeges fellépése jellemzi.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
   Ferdinánd F. Miksa (szász-kóburgi herceg), Bolgárország fejedelme, szül. Bécsben 1861 febr. 26. Ágost hercegnek, a család Koháry-ágából és Klementina hercegnőnek, Lajos Fülöp király leányának legifjabb fia. Testvérével, Ágosttal együtt 1874. természettudományi utra ment Braziliába, melynek eredményei könyvben közzé is tétettek. A nyilvános életben csak annyiban vett részt, amennyiben 1883. családját képviselte III. Sándor koronázásával Moszkvában és amennyiben a m. kir. honvédlovasságnak hadnagya lett. Sándor fejedelem bukása és az orosz beavatkozás visszautasítása után a bolgárok neki ajánlották fel a fejedelemséget, mint aki családi összeköttetései által leginkább viheti ki a nagyhatalmaknál választásának elismerését. A tirnovai nemzetgyülés 1887 jul. 7. meg is választotta, mire ő az országba utazott és aug. 14. letette Tirnovában az esküt az alkotmányra. Az ország kormánya alatt nemsokára megnyugodott és e nyugalmat az orosz párt lázításai és orgyilkosságai sem birták megzavarni. F. az összesküvők ellen, kik életét is fenyegették, erélyesen lépett fel és minisztere, Sztambulov segítségével egyre jobban megszilárdította trónját. De Oroszország mai napig sem ismerte el, minek következtében sem a többi nagyhatalom, sem hübéres ura, a szultán, nem járulhattak választásához. Mindamellett a bolgárok elég biztosítottnak tekintik uralmát, ugy hogy 1892. dinasztiája érdekében még az alkotmány megváltozásába is belenyugodtak. 1893 tavaszán nőül vette Don Carlos pármai herceg leányát, Mária Luizát, kitől 1894 jan. 30. Boris fia született. 1894 máj. Sztambulov-ot, ki már-már tulhatalomra törekedett, elbocsátotta és Sztoilov-ot nevezte ki helyébe.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
   Királyhegy (Königsberg, Kralova hola), az Alacsony-Tátra legkeletibb tagja, mely Liptó és Gömör vármegyék határán melkedik, Ny-ról K-re húzódva. A hegységet egy 1407 méter mély hágó (Pohorellától É-ra) választja el a Vapenica csoporttól (1692 m.), mig K-en a pusztamezői völgyelés és a Csuntava nyerge képezi a határt a Gömör-Szepesi-érchegység felé. D-felé a K. a Garam völgyére ereszkedik, É-i lejtői a Fekete-Vág völgyére szólnak. A főgerinc magasabb csúcsai az Andresovo (1521 m.), Orlava (1841 m.), Királyhegy (1943 m.) és Királyszikla (Kralova szkala, 1734 m.); D-i oldalágai igen rövidek, É-i ágai hosszabbak s nagyobb völgyképződésre alkalmasak. Maga a K. Sumjác, Telgárt és Teplicska községek határai között emelkedik s enyhén emelkedő, széles hátu gerincet képez, melyek oldalait erdőségek, nagyobbára fenyvesek borítják, mig hátát havaslegelők foglalják el. A K. alapkőzete a gnájsz-, csillám- és kloritpala, melyek a magasabb pontokat kizárólag alkotják, nyulványait az agyagpala különféle nemei, továbbá porfir-, triász- és dolomitmészkő foglalják el. Mindezen rétegek a K. ÉK-i lábánál a vulkáni melafir által törettek át és részben felemeltettek. A hegységben vas, réz, ezüst és arany is előfordul s a régibb időben az utóbbi kettőt bányászták is Sumjác vidékén, bár nem nagy eredménnyel; a vasércek csak szórványosan fordulnak elő, miért is azok kizsákmányolására, dacára az itt közelben fekvő vasgyárak szükségleteinek, eddig kevés gond fordíttatott. Forrásokban és vizekben a K. felette gazdag s K-i tövében egymáshoz közel fakad a Garam, Gölnic és Fekete-Vág. Éghajlata már magasságánál fogva zord, csapadékokban igen gazdag; a tél 6 hónapig s tovább tart, a tavaszi mezei munka május elsejére, a betakarítás szept. elsejére esik. Hófuvatagjai igen nagyok. Az erdei tenyészet nem nagyon változatos, mert leginkább fenyőfélékre szorítkozik; előfordul itt luc-, jegenye-, veres és erdei fenyő, a magasabb régiókban törpefenyő. Az erdő határa a D-i oldalon 1609 m., az É-in 1400-1500; a törpefenyő 1709 m.-ig hatol fel. Patakjaiban pisztráng és rák, erdeiben medve, farkas, hiuz, róka, görény, menyét, hölgymenyét, kövi és nemes nyest, vadmacska, vidra, borz és morga, a madarak közül kiabáló sas, kánya, héja, karvaly, vércse, füles bagoly fordul elő. Hasznos vadból őz, szarvas, nyul, császármadár, süket- és nyirfajd, fürj, haris és fogoly gyakori. A K. D-i tövében, a Garam völgyében számos község fekszik, az É-i oldalon csak Teplicska község van s több erdőőri lak., nagyobbára a vizek duzzasztására s faúsztatás céljából épített vizfogók mellett. A K. bármely oldalról könnyen mászható meg s a hegységnek ugy K-i, mint Ny-i szakaszán eléggé járható utak visznek a gerincen keresztül. A K. a történelemben és a mondákban is szerepel; a csúcstól D-re levő várromszerü sziklacsoportokról azt tartja a monda, hogy ott vadászat alkalmával Mátyás király lakmározott volna s e felirást vésette volna egy sziklába:
Hic fuit Mathias rex, comedit ova sex.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
   Murányalja Murányalja (szlovákul Muráň, korábban Podmuráň, németül Unter-Muran): falu a mai Szlovákiában a Besztercebányai kerület Nagyrőcei járásában.

Nagyrőcétől 8 km-re északkeletre fekszik.

A falu nevét a felette emelkedő várról kapta, a szláv muráň kőből épültet jelent.

Várát IV. Béla építtette a 13. század második felében, 1271-ben említik először, 1321-ben romos állapotú, majd újjáépül. A 15. század közepén Giskra serege foglalta el, majd Mátyás foglalta vissza. 1548-ban urától Basó Mátyástól foglalta el Salm császári serege, mivel az rablóvárként használta. 1644-ben Wesselényi Ferenc úgy foglalta el, hogy úrnője Széchy Mária a kezére játszotta. 1666. augusztus 23-án itt határozták el Wesselényi Ferenc vezetésével köznemesség vezérei, hogy a Habsburgok ellen szövetségre lépnek. Thököly serege 1678-ban és 1683-ban is elfoglalta. 1702-ben hatalmas tűzvész pusztította el, de újra helyreállították. 1703-ban parancsnoka átadta a kurucoknak. A szabadságharc leverése után 1720-ban Koháry István nyert rá adományt. 1760 után szerepe már nem volt, a várat sorsára hagyták, azóta pusztul. 1782-ben régiségbúvárok feltárták a Széchyek itteni sírboltját, ahol megtalálták Széchy Györgyné (1625), Homonnai Drugeth Mária és Wesselényi Ferenc (1667) koporsóit. 1910-ben a falunak 1117, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozott.
  • A falutól északkeletre 938 m magas hegytetőn állnak egykori várának romjai.
  • A Koháry-Coburg-kastély 1793-ban épült empire stílusban.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Tiszolc Tiszolc (szlovákul Tisovec, németül Theissholz, latinul Taxovia): város a mai Szlovákiában a Besztercebányai kerület Rimaszombati járásában.

Rimaszombattól 35 km-re északra a Rima forrásvidékén fekszik. Rimafűrész tartozik hozzá.

Nevét a vidék tiszafás erdeiről kapta.

A Várhegy tövében egykor római település volt. A mai várost német és szlovák bányászok alapították a 12-13. században. A város feletti 893 m magas Várhegyen állnak egykori várának romjai. Építési körülményei ismeretlenek, a 15. században említik először. Mivel ura Basó Mátyás rablóvárnak használta Bebek Ferenc nemesi serege 1548-ban elfoglalta és lerombolta, de ekkor még felépült. 1594-ben a török is megostromolta és elfoglalta. A 17. század végi kuruc harcokban a Murány ellen vonuló császáriak bevették és végképp lerombolták, azóta pusztul. A települést 1596-ban városként említik, de később szabadalmait elveszítette. 1623-ban és 1710-ben pestis pusztította. Rákóczi idején itt működött az első felvidéki vas nagyolvasztó, itt gyártották a szabadságharc ágyúgolyóit. 1780-ban visszanyerte vásártartási jogát. A település a 18. században fokozatosan elszlovákosodott. Nagyolvasztójában a 19. század derekán a legtöbb nyersvasat állították elő. Kohásziparát 1965-ben a Kassai Vasműbe költöztették át. A 20. század elejére jelentős ipari központ lett számos gyárral, üzemmel. 1910-ben 3860 lakosából 3245 szlovák és 515 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Rimaszombati járásához tartozott. A szlovák nemzeti felkelés idején harcok színtere volt. 1974-ben még 6000 lakosa volt, ma már csak 4200-an lakják.
  • Két empire-stílusú temploma van, az egyik templom oltárát Ferenczy István készítette.
  • A városháza 1797-ben épült.
  • Keleti részén cserviceforrás és fürdő található.
(Forrás: Wikipédia)

(Theissholz, Tiszovec), nagyközség Gömör vármegye rimaszombati j.-ban, (1891) 3697 tót lak., vasúttal, posta-, táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. T. jelentékeny iparosközség; van a Vashegyen jelentékeny kincstári vaskőbányászata, melynek 500,000 q nyers vastermelését a kincstári vasgyár dolgozza fel (200 munkás); van továbbá papirosgyára, juhtúrógyára, iparostanonciskolája, kölcsönsegélyező egyesülete, élénk fakereskedése. T. nevét az itt nagy mennyiségben termett tiszafáról nyerte. T. ősi lakói szarmaták és quádok, vegyesen szláv és német eredetüek. A XVI. sz.-ban Bazsó Mátyás rablóvezér a T.-i várban rejtegeté gonosz úton szerzett pénzét; a XVII. sz. vége felé a várnak már csak emléke maradt meg. T. 1596-ban már városnak címeztetik, de idő jártával elveszté kiváltságait s csak 1780. nyerte vissza vásári jogát s azzal régi hirnevét. Az ev. templom a huszitákra emlékeztet. 1594. György lelkészt a törökök túszul vitték magukkal. 1623. a murányi várbeliek vallásuk szabad gyakorlatában háborgatták T.-ot. 1710. és 1716. ismét döghalál pusztított. 1765. Kromer Pál poprádi lakos papirosmalmot épített itt, 1800. ez újra épült. 1792. épült a paplak és iskola, 1793. a piaci fabazár, 1797. a városháza.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
   Zólyom
   vármegye
hazánk dunabalparti részében; határai É-on Liptó, K-en Gömör, D-en Nógrád és Hont, Ny-on Bars és Turóc vármegye.

Földrajz Területe 2730,17 km2. Z. hazánk leghegyesebb vármegyéi közé tartozik; É-i részében az Alacsony-Tátra hatalmas hegybástyája emelkedik. E hegységnek Z. vármegye területére eső szakaszai a Gyömbér (2045 m.) és Prassiva (1754 m.); ezen hatalmas hegységek K. felé az Ördöglakodalma (Csertova svadba, 1236 m.) hátó határolja, itt választja el a Királyhegy csoportjától, mig Ny-on a Stureci hágó (1010 m.) választja el a Nagy-Fátra csoportjához tartozó Krizsnától (1575 m.). Ehhez D. felől a Körmöcbányai hegység csatlakozik a Goldbrunn (1266 m.) és Laurin (1026 m.) csúcsokkal. A Garam völgyén túl egészen más jellegü hegységek terülnek el; egyik a Polyána csoportja, mely a Garam és Szalatna völgyei közt emelkedik s az Ocsova patak kerek katlana által tünik ki legkivált, a katlan párkányán a Polyána-csúcs 1459 méterig emelkedik. A Szalatnán túl az Osztroski hegycsoport emelkedik Z. és Nógrád vármegye határán; fő csúcsa a Javorja (1024 m.). Ezt a Kriványi hágó (432 m.) választja el a Vepor hegységtől, melynek jelentékenyebb csúcsai az Ipolyhegy (1058 m.) és a Vepor (1341 m.), mig a Tiszolc és Erdőköz közti nyergen túl már a Fabova csoport (1441 m.) ágai hálózzák be Z. vármegye legkeletibb részét. Ezen hegyek közé több folyó völgye mélyed; legnagyobb a Garamé, mely átlag csak 1-2 km. széles, sok helyen ennél is keskenyebb, de Besztercebánya és Z. közt tágas lapállyá szélesedik. Legnagyobb mellékvize a Vepor hegységben eredő Szalatna, mely a hasonnevü község körül tágas lapállyá szélesedik. A Szalatnába ömlik a Polyána katlanában eredő Ocsova és ebbe a Zona patak. A Garam ezenkivül több jelentékeny vizet vesz fel: É. felől a Sebesért, Fejérkő, Jecenye és Beszterce patakot, D. felől a Feketevizet és a libetbányai patakot. Állóvize nincsen.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
Levél a Webmesternek
© MKE 2006