Kassa és Eperjes környéke



A Szent Erzsébet-főszékesegyház, ismertebb nevén a kassai dóm.

 

  Kassa

Kassa (szlovákul Košice, németül Kaschau, latinul Cassovia, horvátul Kašava, lengyelül Koszyce, oroszul Кошицы / Košicy) Szlovákia második legnagyobb városa, az egykori Abaúj-Torna vármegye székhelye, ma a róla elnevezett kerület és járás központja, katolikus érseki és evangélikus püspöki székhely. Népessége 234 969 fő, ebből 8 940 magyar (3,8%) (2006). Abaszéplak, Bárca, Hernádirtvány, Kassaújfalu, Kavocsán, Miszlóka, Pólyi, Saca, Szentlőrincke, Szilvásapáti és Zsebes községeket csatolták hozzá.
A város a Hernád partján, a Kojsói-havasok lábánál fekszik. (é. sz. 48°43′ k. h. 21°15′)
Nevét puszta személynévből, valószínűleg a Kasa vagy valamely Ka- kezdetű személynévből kapta. A szlovák Košice (= Kosáék) párhuzamos szlovák névadás eredménye.

A település ősidők óta lakott hely, ahol 13. században hospesek telepedtek le. A várost először 1230-ban, erődítményeit 1312-ben említik, amikor Károly Róbert vezére, Görgey Jordán ostrom alá veszi a Csák Máté-párti várost. 1347-től szabad királyi város.

1374-ben Nagy Lajos király országgyűlést tart itt, melyen a rendek elismerik a leányági örökösödést. 1441-ben sikertelenül ostromolta Perényi Miklós, majd I. Ulászló is. 1449-ben a város alatt verte meg Giskra cseh serege Székely Tamás magyar seregét, a csatában Székely is elesett. 1491-ben Albert lengyel herceg fél évig ostromolta eredménytelenül. 1526-ban I. Ferdinándnak meghódolt, 1536-ban Szapolyai János foglalta el, de 1551-ben ismét Ferdinándé. 1604-ben Bocskai szállta meg, innen szólította fel a nemességet az alkotmány és a vallásszabadság védelmére. Basta sikertelenül ostromolta, de 1606-ban ismét a királyé lett. 1606. december 29-én itt halt meg Bocskai István fejedelem, itt is temették el. Hívei azt gondolták, hogy megmérgezték.

1619. szeptember 5-én Bethlen Gábor foglalta el, innen adta ki kiáltványát, itt tartotta esküvőjét 1625. március 2-án Brandenburgi Katalinnal. 1644. január 18-án itt kiáltják ki a rendek I. Rákóczi Györgyöt Magyarország fejedelmévé. 1657-ben a jezsuiták főiskolát és nyomdát alapítottak itt. Az 1670-es években többször eredménytelenül ostromolták a kurucok. 1677. november 26-án a császáriak a lázadó várost elfoglalva a vezetőket kegyetlenül kivégezték. A császáriak a várostól délre 1670 és 1676 között ötszögű citadellát építettek, melyet Thököly 1682-ben elfoglalt, majd 1685. október 25-én Caprara generális foglalta vissza. 1596 és 1700 között az egri püspök székhelye volt. 1703-ban Rákóczinak hódolt, 1706-ban Rabutin sikertelenül ostromolta, végül 1711. április 27-én foglalták el a császáriak. 1713-ban lebontották a citadellát, nyoma sem maradt.

1788-ban itt jelent meg az első magyar nyelvű folyóirat, a Magyar Museum. 1802-től püspöki székhely. A városfalak a 18. század végétől 1856-ig fokozatosan lebontásra kerültek, csak a Hóhér-bástya és kisebb falszakaszok maradtak. 1848. december 8-án és 1849. január 4-én is közelében verte meg Schlik tábornok a magyar honvédsereget. 1849. február 15-én vonultak be a honvédek a városba, de június 24-én az oroszok megszállták.

1906-ban épült meg Rákóczi rodostói házának másolata, a fejedelmet is ekkor temették el a dóm kriptájába. 1910-ben 44 211 lakosából 33 350 magyar, 6547 szlovák, 3189 német, 453 lengyel, 227 cseh és 210 ruszin volt. 1918-ban elfoglalták a csehek, 1919 nyarán a magyar Vörös Hadsereg foglalta vissza, majd a Vyx-jegyzék értelmében kiürítette. 1920. június 4-én a href="http://hu.wikipedia.org/wiki/Trianoni_b%C3%A9keszerz%C5%91d%C3%A9s">trianoni békeszerződéssel hivatalosan is Csehszlovákiához került. Regionális központi szerepét Magyarországon Miskolc vette át.

1938-ban az első bécsi döntés értelmében visszakerült Magyarországhoz. 1941. június 26-án bombatámadás érte, melynek következtében Magyarország hadat üzent a Szovjetuniónak. 1944-ben foglalta el a szovjet hadsereg, ekkor újra Csehszlovákia része lett. 1945. április 4-én itt hirdette meg Beneš elnök a hírhedt kassai kormányprogramot.

Ma az önálló Szlovákia keleti részének központja. 2001-ben 236 093 lakosából 210 340 szlovák (89,1%), 8940 magyar (3,8%), 5055 cigány (2,1%), 2803 cseh (1,2%), 1279 ruszin, 1077 ukrán és 398 német volt.
  • A város legnagyobb műemléke az Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt Szent Erzsébet-dóm.
    • A dóm helyén már a 13. században állt egy templom, amely 1378-ban leégett. Ezután fogtak hozzá a dóm építéséhez, de csak 1520-ban fejezték be véglegesen a nagyméretű háromhajós csarnok-templomot.1556-ban tűz pusztította, később többször is javították, végül 1877 és 1896 között Steindl Imre tervei szerint építették újjá. Északi tornya 1775-ben, befejezetlen déli Mátyás-tornya 1904-ben nyerte el mai formáját. Szárnyas főoltára 1474 és 1477 között készült. A dóm altemplomában temették el 1906-ban a Rodostóból hazahozott II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvait. Márványkoporsóját nemzeti színű szalagos koszorúk sokasága borítja.
  • Domonkos temploma az 1250-es években már állott, eredetileg gótikus, majd barokkizálták, mai formáját 1894-ben kapta.
  • A ferences templom a 14. század végén épült, később barokkizálták.
  • Evangélikus temploma 1816-ban épült.
  • Ortodox temploma 1882 és 1886 között épült.
  • A várostól északnyugatra emelkedő dombon 1736 és 1758 között épült fel a Kálváriatemplom, 1773-ban katonai raktár lett, 1820-ban visszaadták az egyháznak és újra felszentelték, 1826-ban XII. Leó pápa teljes búcsút engedélyezett az ide látogatóknak. A templom a kassaiak búcsújáróhelye.
  • Kassán áll a Kelet-Szlovákiai Múzeum 19. század végi épülete is.
  • A város üdülőhelye a Hernád partján épült Kassafürdő.
  • Orbán-torony
(Forrás: Wikipédia)


Néhány az interneten fellelhetô link amely érdeklôdésre tarthat számot.




 

  Siegmeth Károly írása, Turisták Lapja, XIX. évfolyam 1-4. szám, 1907. Január-Április, 35.
  oldal


  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


Vándorlás Rákóczi birodalmában. *)


     Az Erdôs-Kárpátok a Magyar Keleti Kárpátok legnyugatibb részét képezik s a Tárcza völgyétôl a Laborczig terjednek. Miként neve is mutatja, az egész hegység erdôvel fedett csúcsokból és gerinczekbôl áll, melyek a tenyészethatárát sehol sem haladják felül.

     Eperjes táján kezdôdik a nyelvalakban délfelé nyúló eperjes-tokaji trachyt-hegység. Az Erdôs-Kárpátok fôtömege kárpáti homokkô, melynek egyformaságát kellemesen szakítja meg a mészkôszirtek egész sorozata. Sátoraljaujhelynél a trachytláncztól kelet felé szigetformán kiemelkedô zemplénmi hegység legnagyobb részt az ôsképzôdéshez tartozik.

     Eme vidékünkön nagyon sűrűn találkozunk a Rákóczi korára vonatkozó emlékekkel:

     Makovicza, Zboró, Sáros, Sárospatak, Regécz, Szerencs a szabadsághôsök erôs várai voltak és Eperjesen, Kassán, Sátoraljaujhelyen, valamint Tokajban a szabadságharcz jelentékeny eseményei játszódtak le.

     Borsiban ringatták II. Rákóczi Ferencz bölcsôjét, míg Sárospatakon és Szerencsen ezen hôsnemzedék egy-egy bajnokának fáradt teste lelt örök nyugalmat. Joggal nevezzük tehát az Erdôs-Kárpátokat "Rákóczi birodalmának".

     Vándorlásunkat északnyugaton kezdve, legelôszôr is Bártfa ôsrégi városát látogatjuk meg, melynek alapítását a cziszterczitáknak a XII. század második felében történt letelepedésével hozzák kapcsolatba. III. Béla által az országba hívott szerzetesek kiirtoták az erdôt és felépítették Szt. Egyed templomát, mely körül Bártfa-telep létesült, a melyrôl IV. Béla királynak az 1247. évben kelt egyik okmányában "Bardfa" néven történik elôszôr említés.

     A középkorban Bártfán vezetett keresztül a világnak egyik legfontosabb kereskedelmi útja, a mi a város felvirágozását rendkivüli módon elômozdította. De ezen út hadászati út is lévén, a város kénytelen volt ellenséges betörések ellen erôs falakkal és bástyákkal védekezni.

     Bártfa építkezési emlékei közül kiváló említést érdemel a városháza és Szt. Egyed temploma; mindkettô a fôtéren áll. A városháza a XV. század elsô felébô származik és Magyarország legrégibb és legszebb renaissance-korabeli építményei közé sorolandó. A gazdag levéltár igen régi okmányokat, fegyvereket és régiségeket rejt magában. Az Egyed-templom a régi kolostor-templom helyén épült. Legrégibb részei a XIII. század végébôl származnak, a szentély XV. századbeli. A templomot a legújabb idôben stílszerűen helyreállították. A 12 csúcsíves oltár közül különösen kimagaslik Krisztus születésének oltára és a keresztoltár. Az elôbbinek építését a híres Veit Stoosz mesternek tulajdonítják.

     Félórányira a várostól fekszik a hatalmas fellendülésnek örvendô Bártfa gyógyhely, vastartalmú forrásaival. Már 1505-ben létezett itt egy kezdetleges fürdôház; 1787-ben az örmények egy 12 vendégszobás lakóházat építettek s ettôl az idôtôl fogva különféle betegségekben vétettek rendszeres gyógyhasználatba a bártfa-források.

     1893-ban megnyílt az eperjes-bártfai viczinális vasút, miáltal a költséges és fárasztó kocsiutazás megszünt. A gyógyhely szabályozása és bôvítése, valamint a hygienikus viszonyok javítása jól átgondolt terv szerint történt.

     Arany betűkkel van írva e fürdônek történetében hazánk védôangyalának, a felejthetetlen Erzsébet királynénak látogatása, a ki 1895-ben gyógyulás végett itt tartózkodván, a Deák-szállóban lakott. A gyógyvendégek és Sáros vármegye lakossága a királynénak érczszobrot emeltek, melyet a Deák-szálloda elôtt az 1903-ik évben ünnepélyesen lepleztek le.

     A fürdô területén sok ásványforrás fakad, melyk közül különösen öt nyer alkalmazást; ezek égvényes, sós, vastartalmú savanyúvízek. A "lobogó"-nak van a legnagyobb vastartalma, a Doctor-forrás ellenben a legtöbb szénsavas natront és chlornatriumot tartalmazza. Az ivásra leginkább használt fôforrás a fôtéren, az Erzsébet-szálló közelében, csinos pavillon alatt fakad. A kitűnô pormentes erdei levegô, a kiterjedt fenyvesek s a védett fekvés Bártfát elsôrangú klimatikus gyógyhelynek minôsítik.

     A legkellemesebb kirándulás Makovicza várához és Zboróhoz vezet. Zboró községben van a Rákóczi-féle vár, renaissance ízlésű építmény a XVII. századból. Itt van ama híres 100 hárs, melyek alól Rákóczi György kiadmányait keltezni szokta: "Datum sub centum tiliis". A várudvarban van az ugyancsak renaissance ízlésben épült kéttornyú templom, melynek sírboltjában az Aspremonte grófi család tagjai pihennek.

     A félreesô hegyvidéki falvakban gyakran találunk évszázados régi fatemplomokat, melyek dombon épülve, festôi látványt nyújtanak. Ezek közt a hervartói fatemplomot elsô helyen kell említeni. Ezen templom belsejében levô felírásból megtudjuk, hogy a templom már 1594-ben létezett. Ma is lôréses védôfal veszi körül. Az alaprajzból könnyen ráismerünk a gótikus jellegre, a minthogy az azon idôbeli faépítkezéseknél gyakran alkalmaztak csúcsíves és renaissance motívumokat, melyeket csak a faépítkezés igényeihez képest módosítottak.

     Az Eperjes felé vezetô úton Demétke és Töltszék között a Kréta-szirtek hegylánczát keresztezzük és nemsokára megpillantjuk Kapi vár romjait, melynek helyén állítólag már a rómaiak idejében határôrség volt.

     A távolból láthatjuk a trachytkúpon épült és 1642-ben Rákóczi györgy birtokába került Sáros várának romjait. A vár alatti kastélyban fogta el 1701 április hó 18-án a Salm-ezred egy csapatja II. Rákóczi Ferenczet és vitte el Bécsujhelybe.

     A mint berobogunk az eperjesi pályaudvarra, elértük Sáros vármegye székhelyét, a szép fekvésű barátságos várost. Az épületek tömegébôl magasan kiemelkedik a gót ízlésben épült Miklós-templom. Legrégibb részei a XIV. századból származnak, míg a mostani templom átépítése 1505-ben nyert befejezést.

     Sok régi patriczius-ház, köztük a Rákóczi féle udvarházak, még megtartotta a felsômagyarországi renaissance fénykorára emlékeztetô eredeti homlokzatát.

     Az a hely, hol ma a Szt. Mária-szobor áll, színhelye volt a hírhedt vérszomjas Caraffa vértörvényszékének.

     Eperjestôl nyugatra kezdôdik az északról dél felé vonuló eperjes-tokaji trachyt-hegyláncz, melyet két oldalt eocén homokkô, agyagos márga és gipsz határol. Ezen kárpáti honokövön nyugvó kôsótartalmú rétegek a Tárcza völgyében Szt. Péterig s a Topla-völgyben S.-A.-Újhelyig terjednek. Fôjelegük a bennük elôforduló sósforrások. Soóváron át, az országút irányában délkelet felé haladva a sóvári hegység felé közeledünk, mely az eperjes-tokaji hegyláncz legészakibb részét képezi. Az 1092 m. magas Simonkahegy alján vannak a világhírű dubniki és vörösvágési opálbányák. A Simonka alapkôzete biotitrachyt, míg az opálbányák talaját kizárólag fiatalabb augittrachytok képezik.

     Innen nagyon könnyen érhetünk az Ócsva völgyéb s ennek mentén a hegyláncz nyugati lábánál elterülô ránk-herlányi fürdôbe, melynek az 1875. évben 404 méter mélységben kifúrt szökôforrása világhírű. A tünemény indító oka a mintegy 40 légkörnyi nyomás alatt álló szénsav hatása. A szökôforrás víze az égvényes sós savanyúvízek közé tartozik.

     Az Ócsva völgyén tovább Bödig haladva, átjövünk a vízválasztón és bejutunk a Tárcza és a Hernád völgyébe. Minegy három órai kocsizás után beérünk Felsômagyarország metropolisába, Kassára.

     A fôtéren a méltóságteljes gótikus dóm elôtt találjuk magunkat, a mely a legújabb idôben átépítésen ment keresztül. A XIII. században III. András uralkodása alatt kezdôdött meg a mai dóm építése.

     1906 október hó 29-ike óta e dóm oly szent ereklyéket foglal magában, melyek hallatára minden magyar embernek megdobban a szíve. E napon helyezték itt örök nyugalomra II. Rákóczi Ferencznek hamvait. Itt nyugosznak még: édes anyjának Zrínyi Ilonának, fiának, József herczegnek, továbbá gróf Bercsényinek és második feleségének, Csáky Krisztina grófnônek, valamint Sibrik Miklós és Eszterházy Antal grófnak csontjai.

     Felhasználjuk a S.-A.-Újhely felé vezetô vasutat és Alsó-Mislye mellett befordulunk az Ócsva völgyébe. Itt átjövünk a trachyt-hegyláncz elé lerakódott miocénképzôdményeken s közvetlenül az alsó-mislyei állomás közelében, az úgynevezett cerithinus- homokban nagymennyiségű haslábút (gastropodát) találhatunk.

     Az Ócsva hídján áthaladva, erôs emelkedéssel ér fel a pálya a vízválasztóra. Annál gyorsabban robog a vonat Nagy-Szaláncz felé, melynek vidékét a szabadon álló kúphegyen magasló szalánczi vár festôien élénkíti. Itt honolz a XIII. században Aba nemzetsége, a XIV. században a vár a Drugethek és Losonczyak birtokában volt, és miután 1601-ben a Forgách grófok birtokába ment át, 1644-ben Rákóczi György felégette.

     A Ronyva folyását követve, Szilvásujfalu közelében egy 26 m. mags völgyáthídaláson áthaladva a Ronyván, Legenye-Mihályin keresztül S.-A.-Ujhelyhez érünk. S.-A.-Újhely a trachyt hegylánczból kiugró hegycsoportnak keleti lábán fekszik, melylyel szemben szigetszerűen emelkedik ki a legnagyobb részt kôszénformáció kôzeteibôl álló úgynevezett zempléni hegység, a mely elé dél felôl diaskôzetek, Szôllôskénél rhyolitok és Ladmócznál triaszmész vannak lerakódva.

     El nem mulaszthatjuk, hogy ki ne ránduljunk Széphalomra Kazinczy Ferencz mauzoleumához. Itt élt és működött a magyar nyelv újjáteremtôje. A mauzoleumot környezô kis parkban van Kazinczy utolsó pihenôje. A hálás utókor kegyeletesen zarándokol hazánk egyik legnagyobb fiának sírjához és áhítattal ôrzi emlékét.

     S.-A.-Újhelyen kezdôdik Magyarország leghíresebb borvidéke, a Tokaj-Hegyalja, mely a trachyt-hegyláncz keleti lejtôjén Szántóig és Tokajig terjed.

     Nem messze S.-A.-Újhelytôl, a Bodrog felé fekszik Borsi községe, melynek ôs kastélyában született II. Rákóczi Ferencz. A házon levô megfelelô felíratú emléktábla jelzi a hely történeti nevezetességét.

     Dél felé fordulva, nemsokára Sárospatak városát pillantjuk meg. A város déli végén toronyszerű vaskos épület emelkedik; ez a vár legrégibb része a tulajdonképeni erôdítmény, a melyrôl már a XI. század közepén I. András idejében történik említés.

     1704-ben a várat ezen egy torony kivételével teljesen lebontották és helyébe az új renaissance ízlésű kastélyt építettek. A várhoz tartozó templomban II. Rákóczi György van eltemetve.

     A váron kívül különös figyelmet érdemel a régi református kollégium, melyet 1530-ban Perényi Péter alapított.

     Utunkat Szerencs felé folytatva, a szomszéd Bodrog-Olaszira érünk, a hol gróf Lónyay Elemér kastélya már az állomásnál látható. Ezen helységet, valamint a szomszéd Olasz-Liszkát a IV. Béla király által a szôlôművelés emelésére betelepített olaszol alapították.

     A legközelebbi vasuti megállóhelyünkön Erdôbényén leszállunk s rövid kocsiút után beérünk a csendes erdei völgyben fekvô erdôbényei fürdôbe.

     Tímsó- és vasgálicztartalmú, nagy gyógyerejű forrásai már a XIX. század eleje óta ismeretesek ugyan, azonban fürdôi czélokra csak az 1826-ban fölépült fördôház fennállása óta használtatnak.

     Árnyas erdei utakon Erdôbényérôl átrándulhatunk Mádra és Tállyára, vagy Szerencsre. A két elôbbi fontos központja a hegyaljai bortermelésnek.

     Ezektrôl a dombokról pillantotta meg Árpád elôszôr Magyarország termékeny lapályát és örömteljesen kiáltott fel: "Szerencsés ország"; innen vette a telepítvény nevét.

     Az 1595-ben épült, fallal körülvett református templomban az 1608. évben elhunyt Rákóczi Zsigmond van eltemetve. A templomban az 1618. évben készült síremléke áll, melynek fedôlapján Rákóczi czímere látható és az 1608. halálozási évet mutatja. Egyik oldalán latin, a másikon magyar felírás olvasható.

     A vasuti állomás közelében látjuk a czukorgyár nagykiterjedésű épületeit.

     Elôttünk emelkedik a tokaji hegy részarányos kúpja. A trachyt-hegylánczczal csak keskeny gerinczczel összekötve, mintegy "legdélibb elôörs", a vidék meszszire látható utolsó jelensége.

     Itt végleg elbúcsúzik a Tisza, ifjúságának hű ôreitôl, a hegyektôl, és számtalan kanyarulatban szeli át a Nagy-Magyar-Alföldet. Tokajnál szakad a Bodrog a Tiszába.

     Régi idôkben a tokaji hegy is tűzhányó volt. A középkori monda szerint itt gyülekeztek a boszorkányok és még 1703-ban mentett meg Keresztes Ferencz akkori megyei fôjegyzô egy a boszorkányság vádja alatt álló leányt a tűzhaláltól azzal a mondásával, hogy: "negyven esztendôs leánynyal az ördög sem akar tánczolni". Ezt az ítélô bírák is belátták és a leányt felmentették.

     A hegy déli lejtôjén a Tisza partján fekszik Tokaj mezôváros, hol már Turczol a tatárok által elpusztított földvárat épített.

     Utunkat befejezve, veszünk búcsút Rákóczi hajdani birodalmától.

*) A M. T. E. Budapesti Osztályának 1906. évi november hó 16-iki estéjén tartott fölolvasásának kivonata.

Siegmeth Károly (Znaim, Morvao., 1845. szept. 11. – Munkács, 1912. ápr. 21.): vasúti mérnök, MÁV-igazgató, turistaíró, barlangfeltáró. Tanulmányait a bécsi, zürichi és müncheni egy.-en végezte; ez utóbbin segédtanárként is működött. Megalakította a Mo.-i Kárpát Egyesület K-Kárpátok osztályát. Turista vándorgyűléseket, helyi kiállításokat rendezett. Több turista-menedékházat is létesített, létrehozta az ungvári kerámiai isk.-t. Az Aggteleki-cseppkőbarlangot kiadványokban ismertette, neki köszönhető ennek okszerű felmérése és a veresfői mesterséges bejárat létesítése. Egyéb önálló munkái földrajzi leírások, útirajzok. – Irod. Mihálovics Béla: S. K. (Turisták L., 1912); Karafiáth Jenő: S. K. (Turisták L., 1941)
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)

Siegmeth Károly
(1845. szeptember 11., Znaim , ma Znojmo, Csehország -- 1912. április 21., Munkács)

Morvaországban született. Egyetemi tanulmányait Bécsben, Zürichben és Münchenben végezte, ahol gépészmérnöki diplomát kapott, s kezdetben a műegyetem asszisztenseként tevékenykedett. Magyarországra 1869-ben munkája kapcsán került, a magyar állampolgárságot 1882-ben vette fel. Először a tiszavidéki vasutak mérnöke, majd 1871-től Sátoraljaújhelyen a keleti vasutak üzletvezetője volt. 1890-től Debrecenben majd 1905-től Budapesten dolgozott, és 1906-ban a Magyar államvasutak igazgatóhelyetteseként ment nyugdíjba.

Hivatása mellett életét a Kárpátok, különösen a Keleti-Kárpátok megismerésére, a Baradla-barlang megmentésére és a barlangügy felkarolásának szentelte. Létrehozta és 35 éven keresztül vezette a Magyar Kárpát Egyesület kebelében a Keleti-Kárpátok osztályát. Az MKE központi választmány tagja (1881-1889), tiszteletbeli tagja (1889). Felkutatta a Keleti-Kárpátok addig még ismeretlen természeti látványosságait, oda kirándulásokat vezetett és népszerűsítette azokat. Kezdeményezésére a Keleti-Kárpátok osztálya a Baradlát kezelésébe vette, felmérte és tervet készített a műszaki létesítmények felújítására. A látogatás megkönnyítése érdekében megnyittatta a barlang Vörös-tói bejáratát. A barlangról számos magyar és német nyelvű leírást jelentetett meg. A Kárpátok, a Baradla és más barlangok mind szélesebb körben való megismerésének érdekében saját felvételeiből diasorozatot állított össze, amelyekhez szöveges magyarázatot is írt, s ezzel a bemutatóval járta az ország nagy városait. Az 1910-ben megalakult tudományos barlangkutató szervezetnek, a Barlangkutató Bizottságnak első elnöke volt. A bizottság első feladata a magyar barlangok irodalmának összeállítása volt, s ezt a feladatot maga végezte el. Emlékét őrzi a Baradla barlangban egy pihenő és az aggteleki bejáratnál egy emléktábla.

Főbb művei:
  • Budapesttől Oderbergig a Vág völgyében, Budapest,
  • Az abaúj-gömöri barlangvidék. MKE Évkönyve, 1887., 1891.,
  • Az Aggteleki csepkőbarlang. Eperjes, 1890.,
  • A magyarországi barlangok irodalmi jegyzéke (Horusitzky Henrikkel). Magyar Királyi Földtani Intézet, 1914.,
  • Az aggteleki barlang, Kassa 1910.,
  • Die ungarischen Ostkarpathen, Zürich.
Két német és francia nyelven kiadott tátrai turistakalauz szerzője.
(Forrás: A Magyar Hegymászás és Turizmus Arcképcsarnoka)
 


Megjegyzések


  Bártfa

Bártfa (szlovákul Bardejov, németül Bartfeld, lengyelül Bardiów, latinul Bartpha) város Szlovákiában. Az Eperjesi kerület (szlovákul Prešovský kraj) Bártfai járásának székhelye. Lakóinak száma: 33 100 (2004).
Eperjestől 38 km-re északra a Tapoly (szlovákul Topľa) partján fekszik. (é. sz. 49°16′60’’ k. h. 21°16′60’’)
Neve a magyar bárd főnévből ered, amely itt az egy ember által egy nap alatt bárddal kivágható erdőrészt jelenti. A fa utótag itt erdőnek értendő.

Az ősidők óta lakott helyen a várost lengyel cisztercita szerzetesek alapították a 12. században. A tatárjárás szenvedései után németek telepedtek meg itt. Bártfát I. Lajos király emelte szabad királyi város rangjára. A Lengyelországba vezető út élénk kereskedelmet tett lehetővé. Bártfa volt az egyik tárnoki város. 1435-ben Hunyadi János a város közelében verte meg Talafusz huszita kapitány seregeit. A városban, ahol 1439-től tartottak misztériumjátékokat, nyomda is működött. 1440-ben a husziták foglalták el. A 16. század elején a polgárok áttértek az evangélikus hitre. A külföldet járt Leonard Stöckel, a városbíró fia, 1539-ben a városi iskolát wittenbergi mestere Philipp Melanchthon német humanista, Luther Márton legközelebbi munkatársa, elvei szerint humanista gimnáziummá fejlesztette. 1590-ben a felföldi lutheránusok itt tartották egyik zsinatukat. Bártfa a vászonszövéséről messze földön ismert volt. A 17. században háromszor, majd 1710-ben pestis pusztított. 1686-ban és 1774-ben leégett. Az 1670-es és 1680-as években többször pusztították császári és kuruc csapatok. A város a csapásokat nem tudta kiheverni, fokozatosan jelentőségét vesztette, melyhez hozzájárultak Lengyelország felosztásai is. 1878-ban újra tűzvész pusztította. Az első világháború alatt az oroszok idáig nyomultak előre 1915-ben. 1910-ben 6578 lakosából 2571 szlovák, 2179 magyar és 1617 német volt. A második világháború végén Bártfát is érték veszteségek. A második világháború után – szerencsére a városmagon kívül- több lakótelep létesült.
  • A régi Városháza 1505 és 1508 között épült gótikus stílusban. Gazdag kőcsipkéiről híres, reneszánsz lépcsőfeljárója és a meredeken emelkedő díszes tetőzete egyaránt nevezetes. Itt működik ma a Sárosi múzeum.
  • Szent Egyed-templom (szlovákul Kostol sv. Egídia) a 14. században épült gótikus stílusban. 1878-ban leégett, 1899-ben Steindl Imre tervei alapján állították helyre. A templom műkincsekben rendkívül gazdag, faragott gótikus oltárai, miseruhái, imaszékei, domborművei vannak. Síremlékei közül Serédy Gyögyé a legszebb 1557-ből.
  • A mai városháza is gótikus alapú, többször átépített egyemeletes ház.
  • A városnak ferences temploma és kolostora is van, melyek gótikus alapokon nyugszanak, de barokk stílusúak.
  • Ortodox temploma 1903-ban épült görög katolikus templomnak.
  • A régi evagélikus templom (épült 1808-ban copf stílusban).
  • A középkori városfal több része és a félkerek bástyatorony
  • Határában sós, vas és jódtartalmú forrás fakad, melyre 1777-ben gyógyfürdő épült. Csakhamar fényűző villák tucatjai épültek ide. 1849-ben és 1856-ban azonban károkat szenvedett, utóbbi alkalommal leégett. Ma Bártfafürdő néven önálló települést alkot a várostól 5 km-re északra.
  • Bártfának falumúzeuma is van.
(Forrás: Wikipédia)

Bártfa fôtere



  Borsi

Borsi (szlovákul Borša) község Szlovákiában a Kassai kerület Tőketerebesi járásában.
Királyhelmectől 24 km-re délnyugatra, Sátoraljaújhelytől 3 km-re keletre a magyar határ mellett, a Bodrog jobb partján fekszik.
Neve a régi magyar Bors személynévből ered.

1221-ben Borsy néven említik először. A Rákóczi-várkastélyt 1579 körül Zeleméri Kamarás István tokaji várkapitány építette. A legújabb kutatások egy korábbi, 16. századi reneszánsz épület falait tárták fel. A Rákóczi birtokok közé I. Rákóczi György és Lórántffy Zsuzsanna házassága révén került. 1644-ben Esterházy nádor I. Rákóczi György ellen vonuló serege elfoglalta és feldúlta. A Rákócziak Borsiban elsősorban Munkács felé vezető útjukon szálltak meg, erről a kevés forrás árulkodik, I. Rákóczi Ferenc több fejedelmi intézkedését itt datálta. 1676-ban Zrínyi Ilona Munkácsról Regécre vezető útja közben szállt meg, a véletlennek köszönhető, hogy II. Rákóczi Ferenc március 27-én itt született meg. A születésének helye feltehetően az azóta megsemmisült délnyugati sarokbástyában, a fejedelemnői lakosztály lehetett. 1684-ben az magyargyűlöletéről hírhedt Kollonics Ignácz jezsuitáinak és a labancoknak kezére került a kastély és minden Rákóczi- birtok. Ezévben a kurucok (Thököly seregeinek maradványaként martalóckodó "szabadcsapatok") felgyújtják a labanc- laktanyaként szolgáló kastélyt. 1694-ben Rákóczi Prágából való visszatértakor a kastély romos, egyes helyiségeit elkezdték tatarozni. 1711-ben a szatmári béke után a kastély Rákóczi Julianna férje, Aspremont Henrik tulajdonába került, tőle a Trautschonok vették kézhez, 1780 körül az egri érsek révén az Esterházyak kezére kerül. Később több birtokos kezén fordul meg, de a Lórántffy Zsuzsanna által kiépített reneszánsz udvarház már sosem nyerte vissza eredeti fényét. A 20. század elején keleti szárnyát lebontották. A falunak 1910-ben 783, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott.
  • A Rákóczi-várkastély 1579 körül épült. Egy 1631-ben kelt helyiségleltár (inventárium) szerint az épületet ekkorra kibővítették a ma is látható északnyugati bástyával és az északi, női termeket magábafoglaló palotaszárnnyal. 1638-ra az épületet tovább bővítették, megépült a nyugati szárny déli szakasza, egy déli palotaszárny, benne vendégek számára fenntartott szobákkal és feltehetően a ma romjaiban látható déli sarokbástya. Az épülettől délre, a Bodrog felé reneszánsz kert terült el, északnyugatfelé egy négyköves malom a Ronyva duzzasztott tavával, a töltés előtt kis filagória. A kastély mennyezetei "aranyos gombosak", míves kiképzésűek. A bővítést feltehetően Lórántffy Zsuzsanna végeztette el, elsősorban a déli, női szárny kiépítésére koncentrálódtak a feladatok. Érdekesség, hogy ebben az időben az ebédlő palotában a 12 fős asztal mellett egy kis asztalt is találunk, két kis székkel. E "nagypalota" mellett nyílt az "Úrfiak palotája" -a későbbi II. György, erdélyi fejedelem és Zsigmond szobája. Mellette a tanító szobája nyílt. 2000-ben elkezdődött a kastély felújítása, amelyet a kis falu polgármesteri hivatala, Szabó Mihály polgármester szervezi, elsősorban szlovák, magyar állami és európai uniós keretek felhasználásával. A terveket a budapesti Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központtól Wittinger Zoltán építész és a kassai prof. phD Pásztor Péter építészmérnök közösen készítette el. A tervek szerint a kastélyban hamarosan múzeum, konferenciaközpont, könyvtár, internet-kávézó, szálloda és étterem nyílik. A kastélyt a Rákóczi Ferenc Emléktársaság alapítótagjai, Hajdú Jenő és Kázmér István mutatja be az érdeklődőknek. 2005-ben felújításra került több földszinti helyiség, 2006-ban pedig a születés emlékszobája újult meg.

(Forrás: Wikipédia)

Borsi, Rákóczi kastély



  Hervartó

Hervartó, (szlovákul Hervartov) község Szlovákiában, az Eperjesi kerület Bártfai járásában. 2001-ben 514 lakosából 513 szlovák volt.
Bártfától 8 km-re délnyugatra fekszik.

A falut 1406-ban Eberhardtuagasa néven említik először, azonban már a 14. században alapították Bártfáról érkezett német telepesek. 200 évig Bártfához tartozott. Lakói földművesek, pásztorok, erdei munkások voltak, később zsindelykészítéssel is foglalkoztak. A 17. és 18. században a területén üveghuta is működött. 1910-ben 376, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződés előtt Sáros vármegye Bártfai járásához tartozott.
(Forrás: Wikipédia)

A hervartói műemlék fatemplom



  Kapi

kösközség Sáros vmegye tapolyi j.-ban, (1891) 807 tót lakossal; vasúti állomás, posta- és táviróhivatal, postatakarékpénztár; kastéllyal. A község felett emelkedő Maglód hegyen Kapivár romjai láthatók. E régi várat 1347-ben Nagy Lajos királyunk egykori nevelőjének, Poharos Péter abaúji alispánnak adományozta, kinek 1410-ben magva szakadván, Zsigmond király Tétényi vagy Kókai András deáknak, a királyi lucrum camerae ispánjának adta cserébe más birtokokért. A vár őj birtokosa, ki a kapivári Kapy-család (l. o.) alapítója lett, 1410. királyi engedélyt kapott a vár újjáépítésére. 1440. I. Ulászló, az 1416. elhunyt András deák fiától, Kapy Jánostól hűtlenség címén elkobozta, s a Rozgonyiaknak adta, kik azonban valószinüleg sohasem juthattak e birtokukhoz. Erre mutat az, hogy már 1464. ismét egy Kapy János a vár ura. Mátyás király alatt lengyel rablók kerítették kézre, kik ellen a király Szapolyai Imrét küldte ki. Ezentul háborítatlanul birták a Kapyk egész a Szapolyai és Ferdinánd közötti trónvillongások idejéig. Akkor azonban Kapy János és György Szapolyai részére állván, ezért 1537. ősi várukat Vels császári hadvezér elfoglalta Ferdinánd részére. 1685. Thököly foglalta el, de tőle Schultz császári vezér csakhamar visszavette. Ugyancsak a XVII. sz.-ban végromlásra jutott a vár, amennyiben Kecer András felgyujtotta s pusztán hagyta.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)




  Nagyszalánc

Nagyszalánc szlovákul Slanec falu Szlovákiában, a Kassai kerület Kassa-vidéki járásában. 1310 lakosa van.
A település Kassától 13 km-re északkeletre, 345 méter magasan fekszik. Területe 20 459 km².

A település egy fontos vár körül alakult ki, amely 1230-ban szerepel először a feljegyzésekben Castrum Salis, azaz „Salis vára” néven. 1270-ben V. István király Reinhold mesternek adományozta a várat. Szalánc új ura a cseh trón megszerzésért folytatott küzdelemben Přemyšl Ottokár cseh királyt támogatta IV. László magyar királlyal szemben, aki ezért 1281-ben elfoglalta Szalánc várát. 1299-ben a vár a helybeli Szalánczi család kapta meg, majd a Lossonczyak, később pedig a Forgách család birtoka lett. 1649-ben II. Rákóczi György erdélyi fejedelem elfoglalta a Habsburgoktól.

1920 előtt a település Abaúj-Torna vármegye Kassai járásához tartozott.
(Forrás: Wikipédia)

Szalánc

(Nagy-), kisközség Abaúj-Torna vármegye füzéri j.-ban, (1891) 866 magyar és tót lak., van vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. A falu fölött emelkedő hegykúp tetjén egy Árpád-kori vár vadregényes romja van, távolabb a magas Kerekhegyen Forgách István gróf messze vidékre látható szép vadászkastélya; a hegyek között nyugat felé, Pusztafalu határában, egy bájos tengerszem, az Izra tava, melyhez egy honfoglaláskorabeli monda fűződik, mely szerint Izra leánya lett volna Zaláncnak, kit a honfoglaló magyarok Alpár mezején legyőznek s a hegyek közé menekült szép Izra atyja sorsa fölött hullatott könnyeiből támadt az Izra tava, mignem egyik magyar vezér (Tarcal ?) rábukkanván, egymásba szerettek s férj és feleség lettek. Sz. vára sokszor szerepel történetünkben. Mikor építették? nem tudjuk; valószinüleg a tatárjárás után és pedig az Aba-nemzetség, a honfoglaló nemzetségek egyik legelőkelőbbje. A XIV. sz. elején az Aba-nemzetségbeli Szalánci Péter birja, aki 1330-ban Sz. várát és a hozzá tartozó birtokot sárosvármegyei birtokokért elcseréli Drugeth Vilmossal, aki 1334-42. Magyarország nádora. 1335-ben Drugeth Miklós orzságbiróé, 1379-ben Drugeth Anna, a Telegdi László neje birja. 1390. a Telegdi Anna férje, Losonczi László Sz. ura, 1414. és 1424. Losonczi Zsigmond és Dénes birják, 1440. Losonczi János. Giskra János a husziták által leromboltatja, de 1490-ben Losonczi László főkincstartó felépíttette. 1520. Losonczi Zsigmond (később budai prépost) tartott várnagyokat benne: Dollyáni Chery Jánost és Andrást. 1552. Losonczi Antal és István (a temesvári hős) Sz. urai, majd Losonczi István özvegye, Pekri Anna. 1560. Losonczi Anna férjével, Ungnád Kristóf báró horvát bánnal (1568) birja; 1589. Losonczi Anna ghimesi Forgách Zsigmondhoz ment nőül s halála utn Sz. várát II. Rudolf Forgách zsigmondnak adományozza (1601-ben). 1605. Bocskay Istváné. A bécsi béke és Bocskay István halála után visszakerült a Forgách zsigmond kezébe; halála után özvegyéé, Pálfi Kata grófnőé, aki 1625. Bethlen Gábornak zálogosítja el. 1644. Rákóczi György Kassa felől megszállotta, kiostromolta és felégette Sz.-ot. 1678. Thököly Imre foglalta el. 1679. I. Lipót hadvezére, Leslie Jakab gróf visszafoglalta és lerombolta, azóta romokban hever. Donjonja ma is ép és régi képekkel, butorokkal van berendezve.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 




  Széphalom

Sátoraljaújhelytől öt kilométerre a Hegyköz felé haladva helyezkedik el a község, amelynek eredeti neve Kisbányácska volt. Mai fogalommá vált nevét és ismertségét Kazinczy Ferencnek köszönheti, aki 1794-ben kezdett itt építkezni, de bebörtönöztetése miatt csak 1806-ban költözhetett ide. Ettől kezdve a kis falu a magyar irodalmi-politikai gondolkodás egyik központja lett. Óriási levelezése folytán Kazinczy a kor valamennyi jelentős gondolkodójával kapcsolatban állt, itt futottak össze a haladó társadalmi eszmék, az irodalmi reformtörekvések és a nyelvújítási folyamatok. Kazinczy maga gazdálkodott birtokán, de sokszor méltatlanul nehéz körülmények közt élt. Halála után kívánsága szerint a családi temetőkertben helyezték nyugalomra. Születése 100. évfordulóján a Magyar Tudományos Akadémia megvásárolta a széphalmi kúria kertjét. Szerették volna megmenteni a lakóházat vagy legalább az dolgozószobát is, de erre nem volt mód. Így 1873-ban adták át az Ybl Miklós tervei alapján készült görög templomcsarnokot mintázó épületet, a Kazinczy Emlékcsarnokot. Széphalom már az író életében zarándokhely volt, s ma is a Kazinczy-kultusz központja. A magyar irodalom legjelesebb alakjai fordultak meg itt, hogy tisztelegjenek a költőfejedelem emléke előtt . Arany János barátjával, Tompa Mihállyal járt itt, Petőfi Sándor Kazinczy Gábor társaságában látogatott ide.
(Forrás: Széphalom)



  Szerencs

Szerencs kisváros Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól 35 kilométerre.
A Szerencsi-dombság déli lábánál, a Taktaköz peremén helyezkedik el.

Szerencset a középkorban említik először: a plébániatemplomról első említése 1217-ből való. Az 1420-as évek körül Szerencs és környéke Brankovics György szerb despota birtoka lett. A 1490-ben már mezőváros, a Rákóczi család birtoka volt; 1507-től pedig Szapolyai János volt a helység ura. 1565-ben a vár Ferdinánd kezére került. 1583-ban Rákóczi Zsigmond zálogba kapta Rudolf császártól Szerencs várát és a nemesi birtokot, majd 1603-ban a végleges adománylevelet is megkapta. 1605. április 17-20. között itt tartották azt az országgyűlést, amin Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választották. Ezt követően 1606. március 9-én Bocskai a szabad királyi városi rangot adta Szerencsnek.

A 18. században a település fejlődésnek indult, ám a fejlődés a 19. században megtorpant, sőt, 1876-ban Szerencs a városi rangot is elveszítette. Az ipartelepítés azonban újra elősegítette a fejlődést. 1889-ben felépült a ma is működő cukorgyár, amely az akkori Európa legnagyobb cukorgyára volt, majd 1923-ban pedig a csokoládégyár is felépült. 1930-ban már csaknem 7000 lakosa volt a településnek.

A II. világháború után Szerencs a Szerencsi járás székhelye lett. Az 1960-as években a fejlődés új lendületet kapott, a meglévő gyárakat korszerűsítették, felépült a kenyérgyár és a gépgyár is, új iskolák nyíltak.

1984-ben Szerencs újra városi rangot kapott.

A monda szerint a Szerencs nevet Árpád fejedelem adta a városnak, amikor az Árpád-hegyen ezt mondta: "Ma ád (ebből származik Mád neve) Isten szerencsét (Szerencs) e tájon (Tállya) Ond (Ond) és Tarcal (Tarcal) vezéreknek." (Forrás: Wikipédia)




  Zboró

Zboró (szlovákul Zborov): falu a mai Szlovákiában az Eperjesi kerület Bártfai járásában.
Bártfától 9 km-re északkeletre fekszik.
Neve a szláv Zbor személynévből származik.

A hagyomány szerint várát IV. Béla Makó nevű híve kapta adományként a királytól és oda a tatárjárás után várat épített. Valószínűbb azonban hogy 1270 körül Biberstein Ottó építtette. Először 1325-ben említik, akkor az Olnodi Zudar nemzetségé, majd a Rozgonyiaké, a Tárczayaké és 1548-tól a Serédyeké. 1601-ben Rákóczi Zsigmond vásárolta meg és rendbehozatta. Később azonban a község északnyugati végén építtetett várkastélyt magának, itt volt 1666-ban I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona lakodalma. A várat 1684-ben Zrínyi Ilona védte, a császáriak azonban 1684. oktőber 14-én elfoglalták és lerombolták. A várkastély 1914-ben ágyútűzben pusztult el a mellette álló templommal együtt, azóta rom. 1910-ben 2205, többségben szlovák lakosa volt, jelentős német, lengyel és cigány kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Sáros vármegye Bártfai járásához tartozott.
  • A falutól délre a 450 m magas hegy tetején állnak Makovica várának romjai.

(Forrás: Wikipédia)

Zboró

kisközség Sáros vármegye makovicai j.-ban, (1891) 2161 tót és német lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral, jelentékeny esztergályos-háziiparral. A községben van a most Erdődy-féle kastély, hajdan Rákóczi György kastélya, mögötte a hires száz hársfa, melyet a fejedelem okleveleiben megemlít; datum Zboroviae sub centum tiliis. A kastély udvarán érdekes templom van, az Apsremonte-család síremlékeivel. A községtől északra emelkedő erdős hegy (460 m.) csúcsát Makovica várának festői romjai koronázzák; a vár eredete 1240-ig megy vissza, amidőn IV. Béla király a sajói veszteség után a mostani makovicai járást Makónak, Detrik atyjának adományozta. A XVI. sz.-ban, a Tarczay-család birta, de I. Ferdinánd a Szapolyai-párti Tarczay Györgyöt 1548. a vártól megfosztván, az hivének, Serédy Györgynek adományozta. 1601. Serédy Gáspár unokáinak gyámja Janusius, Ostrogi herceg a várat és hozzátartozó uradalmat 80 000 aranyért a Rákócziaknak adta el; 1676 jul. 8. itt halt meg I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem. 1684 okt. 14. Schultz császári tábornok Zrinyi Ilonától elfogltalta a várat és lerombolták. Később a vár házasság útján Aspremonte gróf birtokába jutott, kinek magvaszakadtával az Erdődy grófi családra szállt. A Z.-i régi anyakönyvet Szádeczky Lajos ismertette (Századok 1881. évf. 111. old.: A történeti társulat kirándulása).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
  • Mikszáth Kálmán: Magyarország lovagvárai Zboró
 

  Dr. Truskovszky Gyula írása, Turisták Lapja, XIX. évfolyam 1-4. szám, 1907. Január-Április,
  40. oldal


  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


Két kirándulás Kassáról.

A Sivecz (784 m.)


     Kassahámorban leszállunk, felmegyünk a Siveczre, a többirôl majd ott határozunk. Ezen megállapodással ültünk vonatra egy júliusi délután Szopkó Géza vármegyei aljegyzô barátommal. Kirándulásunk fôczélja: a Sivecz, már Óruzsin állomásnál szemünkbe tünt. A környezô erdôbôl magasan kiemelkedô fehér szikláiban utastársainkkal együtt a következô állomásig, Kassahámorig, gyönyörködtünk. Ezen egész vasuti vonalrésznek kétségkívül legszebb részlete az a kép, melynek középpontja a Sivecz mészkúpja. Éppen ezért tartom megjegyzendônek, hogy dr. Posevitz Tivadar "Szepesség" czímű utazási kézikönyvében a 46. lapon, a 16. sorban az Óruzsin és Kassahámor közt a vasútról látható vidék leírásánál a leírás hű volta daczára téved a névben, mert nem Pokrivi, hanem Sivecz a neve, a leírt, mindig más alakban és helyzetben emelkedô hegyes csúcsnak. Mellesleg megjegyzem még, hogy a Sivecz megérdemelné azt is, hogy a vidéket ismertetô útikalauzok megemlítsék a róla nyíló középhegységeinkben párját ritkító kilátást is.

     Kassahámor állomáson leszállva a Csertovik patak regényes, keskeny völgyében haladtunk a község utolsó házainál levô hídig. Innen a Na uber hegyet északon megkerülô úton az említett hegyet a Siveczczel összekötô nyeregre kapaszkodtunk. Aztán ennek gerinczén mentünk tovább egy kellôen nem tisztított erdei úton. Majd reátértünk az átlag alig egy méter széles sziklaélre, mely mindig magasabbra és magasabbra emelkedik az erdô felé s néhány percz mulva a Sivecz szédítôen meredek csúcsán állottunk. Utunk az állomástól másfél órát vett igénybe, de ilyen remek kilátásért sokkal többet is szívesen gyalogoltunk volna. Elragadóan szép e hely. Három oldalról tetemes mélység tátong. Északon térkép szerint nem egész másfél kilométer távolságban, de lábaink alatt ötszáz méterrel, a Hernád kanyarog, mintegy 3-400 méter széles völgyében. Jobbra és balra két keskeny mellékvölgy húzódik. Ezek is körülbelül négyszáz méterrel vannak alattunk, csakhogy térkép szerinti távolságuk nincsen fél kilométer sem s még keskenyebbek a fôvölgynél. Mind a három völgyet meredek erdôs hegyek szegélyezik. E völgyekbe való lepillantás, a szédítô mélység adja meg a Sivecz kilátásának sajátos jellegét s teszi azt oly rendkívül vonzóvá. De nem kevésbbé szép képet nyujt az egymásra halmozódó hegyek tömege. Legközelebb a Branyiszkó hegység délkeleti nyúlványai s a szomolnok-kassai hegység Prokrivi-csoportjának egyes emelkedései látszanak. Ezeken túl az eperjes-tokaji hegység Makovicza (979 m.) és Simonka (1092 m.) csoportja tűnnek szemeinkbe. Utóbbi közelében három hegykúp vonja magára figyelmünket: az Eperjes környékén emelkedô két Strázsahegy és a nagysárosi Várhegy; a Makovicza elôtt Ránkherlány környékének néhány faluja látható. Majd a Gölnicz-völgyet szegélyezô 1000-1200 méter magas hegyek következnek. Északnyugat és nyugat felé a kassabélai és apátkai völgyeken túl a szomolnok-kassai hegység vonja meg a kilátás határát. A hegység legmagasabb emelkedése a Kojsói hegy (1248 m.) Mögötte a Kloptania (1155 m.) és a vele szomszédos Rablókô (1148 m.) csúcspárja a legfeltűnôbbek, a Kojsói hegyhez húzódó számos mellékgerincz csúcsai közül pedig leginkább a szabályosan kerek Okruhla (1087 m.) és a sziklás folkmári kô (918 m.) keltik fel érdeklôdésünket. Sok szép középhegységi kilátópontot ismerek, de a Sivecz kiállja a versenyt bármelyikkel az általam látottak közül.

     Búcsút mondva a szép kilátásnak, siettünk vissza a Sivecz és Na uber közti nyeregre. Itt három út közt volt válsztásunk: vagy vissza a feljövetelnél használt úton Kassahámorba, vagy le az óruzsini kis völgyön át Óruzsin állomásra, vagy felkapaszkodni a szemközt fekvô gerinczen át a Pokrivire. A két elsô terv szerint csak három és fél órát gyalogoltunk volna egész délután. Tehát a Sivecz még gyakorlatlanabb turistáknak is elég könyen hozzáférhetô! Mi azonban ritkán jöhetvén a hegyekbe, ki akartuk használni az alkalmat. Fel tehát a Pokrivire! ez lett a jelszó. A Sivecztôl számított másfél óra alatt fent voltunk ennek is a tetején.

     A Pokrivi (889 m.) csúcsán jókora szikla emelkedik, de ez majdnem teljesen be van nôve fákkal, a katonai térképen jelzett tisztáson pedig igen szép fiatal fenyves díszlik. Kilátása ennek folytán most nagyon korlátolt, pedig a hegység e csoportjának a legmagasabb csúcsa s fekvése is nagyon kedvezô. Egy kilátó torony, vagy legalább a szikla oldalának a rajta nôtt csekély értékű fáktól való kitisztítása igen szép kilátó ponttá tenné. A tulajdonos Kassa város, a mely millenniumi faültetvényeinek Lehel-csoportját e hegyre ültette, az alig valamibe kerülô tisztogatást megtehetné az azt felkeresô - bár valljuk be, csekély számú - közönség kedvéért. Tiszta idôben - a mint a többek közt dr. Holzmann kassai orvostársamtól is hallottam - így is látható róla a Magas Tátra. Mi nekünk nem volt részünk e látványban s így könyű szívvel mentünk tovább Kassa felé a megyehatárt is képezô gerinczen. A Visoki vrch (855 m.) elôtt letértünk a Repi vadászház érintésével a Csermely-patak völgyébe s a Pkrivitôl számított két és háromnegyed óra alatt a kioszknál voltunk. A helyi vasút utolsó vonatát is szerencsésen lekésve porgrammon kívül még egy fél órát kellett gyalogolnunk. Hét és egy negyed órai utat tettünk tehát e délután. Legalább megismertük egymás gyalogló képességét s vállalkozhattunk arra, hogy a Kojsói hegyet szintén egy délután járjuk meg.

A Kojsói hegy (1248 m.)


     Kassa kiránduló-helyei közé tartoznék a hegység ezen legmagasabb emelked´se is, ha a város lakosságában volna érzék a turistaság iránt. De ezt nézetem szerint sem a M. K. E. Keleti Kárpátok Osztályának, sem az egyesületünk szétzüllött Kassavidéki Osztályából alakult Kassavidéki Turista-Körnek nem sikerült elérni. Természetes, hogy így a kirándulók érdekében sem történik semmi. Ennek daczára akadnak néha-néha látogatói a Kojsói-hegynek is, a kik leginkább Aranyidáról (azelôtt Aranyidka), mely Kassáról kocsin körülbelül két órai út, szokták azt megmászni. A csúcs így 1 1/2 - 2 óra alatt érhetô el. Ez a mód egyikünknek sem tetszett. Hogy három órát gyalogolhassunk, nem volt kedvünk négy órát kocsikázni. Kassahámor állomásról indultunk tehát ismét, hová vonatunk délután két órakor érkezett meg. Kassahámoron s a vele összeépített, de már nem Abauj-Tornához, hanem Szepesmegyéhez tartozó Kissolymáron (azelôtt Kisfolkmár) keresztül 1 3/3 óra alatt Apátkára (460 m.) érkeztünk. Ez szintén Abaujban van még, míg a vele összeépített Szepesapátkát szintén Lôcsérôl igazgatják. Már útközben is gyönyörködtünk az erdôszegélyezte völgy egyszerű szépségében, de a két völgy összeágazásánál épült községek fekvése még jobban megnyerte tetszésünket.

     A megyehatár a nyugoti völgyben halad tovább a patak mentén a hegység fôgerincze felé. A 957 méter magas gerinczen át Apátkáról Aranyidára kényelmes szekérút vezet. Minket azonban a Romanova patak csörgedezése arra csábított, hogy annak mentén a megyehatár mellett kapaszkodjunk fel a gerinczre. Idôben így nyertünk ugyan valamit, de a kapaszkodás utolsó negyedórája az utnélküli meredeken nagyon fárasztó volt, a gerinczen tovább már könnyű séta volt útunk. Elôbb óriás bükkök, késôbb szép fiatal fenyvesek közt mindenütt a megyehatáron haladtunk az Aranyidai hegy (1235 m.) felé. Majd ott, a hol az ezen csúcsot a Kojsói hegygyel összekötô nyereg magasságába értünk, átvágtunk a gerincz és a Kojsói hegy közti hajláson, hogy megkeressük a Kojsói hegy déli lejtôjén a csúcsnál 50-60 méterrel alacsonyabban fakadó forrást. Ennek útbaejtésével két és fél óra alatt elértük a Kojsói hegy tetején emelkedô háromszögelési jelvényt. Utunk tehát Kassahámor állomástól négy és egynegyed óra gyaloglást vett igénybe.

     A Kojsói hegy egyike a legszebb és legtágasabb kilátást nyujtó hegycsúcsoknak. Szepes és Abauj-Tornamegyék csaknem egészben, Borsod és Sáros jó részben megnyílnak szemeink elôtt. Liptónak, Gömörnek és Zemplénnek s több más vármegyének csak határhegyeit látjuk. De vegyük sorra a látkép egyes részeit.

     Tekintetünk elsô sorban az észak-Nyugat felé 75 kilométer távolban fekvô Magas-Tátrát keresi. Az innen ugyanazon látképet adja, mint Poprádról s szaggatott csúcsaival a körkép legvonzóbb részletét alkotja. Észak-északnyugaton a láthatárt záró hegyek: a Bélai mészhegység (2049 m.), a Szepesi-Magura (Palenicza 1199 méter magas - 75 kilométer távol) a lôcse-lublói hegycsoport (Kuligura 1252 méter - 50 kilométer) és a Branyiszkó hegység északi csoportja (Viszoka-hola 1174 méter - 29 kilométer). Északon pedig a Mincsol (1157 méter - 65 kilométer) s a hozzá csatlakozó hasonló magas s hasonló távol fekvô Csergô és Jávor s ezek nyúlványai, melyek közül - már észak-északkeleti irányban - Eperjes vidékén egymás közelében három kúphegy emelkedik. A Strázsahegyre (751 m.) -45 klm.) ismerünk az egyikben, a másik a Strázsahegyre és a Branyiszkó csoportjához tartozó Nagysárosi Várhegyre (572 m.) a másik kettôben.

     Északkelet, kelet és délfelé az eperjes-tokaji hegyláncz szabott határt kilátásunknak. Szembeötlôbb csúcsai: a Simonka (1092 m - 48 klm.), a Makovicza (979 m. - 45 klm.), Nagymilicz (896 m. - 48 klm.), a Bozsva-völgy horpadásán át a háttérben látszó Magashegy (510 m. - 62 klm.), Sátoraljaújhely mellett, az abaujszántói hátulsó Sátor vagy Krakkó (404 m. - 60 klm.).

     Már a Nagymilicztôl kezdve a Konyupta és Hernád síkja s a Cserhát dombvidéke is láthatóvá válik a hegység elôtt megszámlálhatatlan sok községgel. A Krakkótól kezdve az egyes kisebb emelkedésektôl eltekintve sík a láthatár széle. Délnyugot felé azonban újabb hegység következik: a borsod-hevesi Bükk (Bálvány 957 m. - 75 klm.). Ezen túl még egy darabon a Bükk és Mátra nyúlványait szemléljük a messze távolban. majd nyugot felé a Rozsnyói hegység a délen hozzája csatlakozó tornai hegységgel a látkör sugarát 25 kilométernyire rövidíti. Kissé északra azonban az Alacsony Tátra (Királyhegy 1943 m. - 64 klm.) felé ismét hirtelen tágul a láthatár. Ezzel körvonalaztam a látóhatár szélét úgy, a hogy ezen kirándulásunk alkalmával láttuk. Ezelôtt tizenkét évvel fennjárván a Kojsói hegyen egyik-másik irányban sokkal messzebb láthattunk. Kár, hogy jegyzeteket nem készítettem, s így emlékezet és térkép alapján nem tudom híven felsorolni a most a légköri viszonyok miatt nem látható, de akkor jól megkülönböztetett távolabbi részleteket.

     A kép teljessége kedvéért fel kell még említeni a kilátás egészen közeli - 25 kilométeren belül fekvô - kiemelkedôbb pontjait s az ezektôl a látóhatár széléhez vonuló hegységek nevezetesebb részleteit.

     A szomolnok-kassai hegység nyugoti csoportjában kiválnak: a Roszipana Skala (878 m.) lábánál Aranyida, Réka és Jászóújfalu községekkel. Továbbá az Aranyidai hegy (1235 m.), Kloptania (1155 m.) és a Rablókô (1147 m.).

     A Tornai hegységnek csak a Szarvashegyhez (949 m.) vonuló legkeletibb gerincze látszik, a mely elôtt egy szűk erdôs völgyben Felsômetzenzéf, egy festôi sziklacsoportozat alatt a premontrei rend hatalmas székháza folytán nagyon feltűnô Jászó, odább a mészégetésérôl híres Debrôd s a hegység végsô nyulványai alatt a kéttornyú Szepsi vehetôk ki jól.

     A Rozsnyói hegységnek a Csükerész (1187 m.), a Pipityke (1226 m.) és Aranyasztal (1318 m.) a szembetűnôbb csúcsai. A Hégényhegység egész terjedelmében jól látható. A Branyiszkó hegység déli csoportjában a Slubicza (1171 m.) és Csernahora (1128 m.), még a szomolnok-kassai hegység északkeleti részeiben a Folkmári kô (918 m.), Sivecz (784 m.) vonják magukra figyelmünket.

     A többi hegység hátterét a látóhatár széleinek megjelölésével jeleztem. A Hégény hegység megett a Káposztafalvi hegység emelkedik 1200 méter körüli festô csúcsaival. Ez képezi a lôcsei-lublói hegycsoportnak a Hernádig leereszkedô nyúlványaival a Magas Tátra és Alacsony Tátra elôterét.

     Ezzel vázlatosan megismertettem a Kojsói hegy remek kilátásának fôbb részleteit. Egységes, összhangzó leírást adni arról, méltóbb tolnak engedem át.

     Utunk minden részletét elôre kiszámítván, sajnos csupán rövid félórát tölthettünk a tetôn, mert még 3 és egy fél órai gyaloglás állt elôttünk. Azután a Prehiben (1168 m.) át egy gyakran használt s el nem téveszthetô szekérúton leereszkedtünk Kojsóra. Innen a mindvégig szép völgyben Nagysolymáron (ezelôtt Nagy-Folkmár) és Jekelfalván át Margitfalva állomásra gyalogoltunk.

*

     Befejezésül szabad legyen ide iktatnom egyesületünk Borsodi Bükk-Osztályának egyik közgyűlésén tartott, a grazi-túrista-viszonyokat a hazaiakkal összehasonlító felolvasásom következô pontját.

     Graz közvetlen környékének legmagasabb emelkedése a Schöckel (1446 m.). Egy szép márcziusi délután idôt szakíthattam felkeresésére. Viszonylagos magassága ugyanaz mint a Kassa környékén fekvô Kojsói hegyé. Megmászása szintén körülbelül annyi idôt igényel. A kilátás is nagyon sokban emlékeztet az utóbbi kilátására. Különbség csak a gondozásban van. A Schöckel tetején a Steierischer Gebirgs-Verein emeletes menedékháza fogadja be a turistát. A menedékház Graz-czal telefonnal van összekötve. A grazi lapok a menedékházi vendéglôs telefonjelentése alapján naponta kétszer közlik az idôjárásra vonatkozó észlelésüket a kilátás (Fernsicht und Thalsicht) feltüntetésével együtt. A hegyre vezetô út négy irányból pontosan van jelezve, sôt a két fôbb útvonalról a vendéglôs a havat is eltisztíttatja minden nagyobb havazás után. Errôl személyesen is meggyôzödtem. A Kojsói hegyre pedig vezetôvel, vagy csak nagyon pontos térképpel lehet felmenni s az emberi kéz munkájáról csak a háromszögelési jel tanuskodik. Graz idegenforgalmának megteremtéséhez sok más tényezô mellett a hegyvidék szorgalmas gondozása is hozzájárult. Bár az utak, útjelzések, menedékházak stb. létesítése elsô sorban a város saját lakosai kedvéért történt.
 
 

  Dr. Truskovszky Gyula (? -- ?)
 
 Orvos. Az MTE Borsodi Bükk osztály titkára (1895), az útjelző bizottság tagja (-1898-).
 (Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka
 


Megjegyzések


  Aranyida

Aranyida (1899-ig Aranyidka, szlovákul Zlatá Idka, németül Goldeidau) falu Szlovákiában a Kassai kerület Kassa-vidéki járásában. 2001-ben 344 lakosából 337 szlovák volt.
Kassától 20 km-re nyugatra fekszik.

A falu a 14. században keletkezett Hilyó területén. 1332-ben birtokvita alakult ki a birtokról a Csurka István és Ruzka Izsép Semse ura között, melynek végén a birtokot két egyenlő részre osztották. 1349-ben Nagy Lajos király bányászati jogot biztosít az idaiaknak. Ez alapján indul meg a területen a bányászat. 1359-ben a jászói prépostság levelében Ida Banya néven szerepel. Ebben a prépostság arról panaszkodik, hogy több település (köztük Aranyida) jelentős részt elfoglalt a prépostság területéből. 1440-ben I. Ulászló király több környező birtokkal együtt a Perényieknek adományozza. A települést mai magyar nevén 1459-ben említik először Aranyda alakban, amikor Mátyás király az aranyidai birtokot Kassa városának adja . 1553-ban két és fél porta után adózott a település. Ez alapján is látszik, hogy a bányászat megszűntével a település már pusztulásnak indul és a korábbi, főként német lakosság eltávozik. A németek helyére később egyre nagyobb számban szlovák lakosság szivárog be. 1696-ban Aranyida már tiszta szlovák népességű falu volt. Ebben az időben Nagyidától megkülönböztetésül Kisida néven is többször említik.

Vályi András szerint "IDA. Kis Ida. Elegyes falu Abaúj Várm. földes Ura a’ Szepesi Káptalanbéli Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Kassához nem meszsze, határja jó, réttyeinek 2/3 részét a’ víz rongállya." [Vályi András: Magyar Országnak leírása Buda, 1796.]

Fényes Elek szerint "Aranyidka, tót falu, Abauj vármegyében, Szepes vgye széléhez közel, Kassához 3 mfdnyire, az Ida patak mellett: 688 kath., 4 evang. lak., kath. paroch. templom. Szántófölde kevés és sovány, de annyival nagyobb kincs fekszik gazdag arany- és ezüst bányáiban. Hogy itt régenten is üzték a bányászságot, azt mutatják az elhagyatott bányaüregek. A mi időnkben csak 1807-ben 1-ső juliusban kezdett a kamara ujolag nemes érczet kerestetni, s igen meglepő sikerrel. Igy 1815-ben 16 marka, 10 lat. 3 3/4 drachma finom arany; 446 márka, 4 lat ezüst, 1180 mázsa piskolcz, 340 mázsa piskolczércz volt a bánya nyereség, s ezen gazdag jutalom az ujabban behozott amalgamatio módja által még folyton növekedik. A bányászati rendes személyzet 100 tagból áll. F. u. a kamara." [Fényes Elek: Magyarország Geographiai Szótára Pest, 1851]

1910-ben 878, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Abaúj-Torna vármegye Kassai járásához tartozott. Ma inkább üdülőfalu jellege van, ahol sok vikendház található. Különösen a téli időszakban vonzó hely a közeli síterepek miatt.
(Forrás: Wikipédia)



  Bélai mészhavasok

(B.-i hegység), Szepes vármegyében, a Magas-Tátra zömétől ÉK-re emelkedő tekintélyes hegység, mely orografiai jellemvonása s geologiai alkatánál fogva attól lényegesen különbözik. A B -t az elülső és hátulsó Rézaknák szük völgye s az azokat összekötő Kopahágó (1773 m.) választja el a Magas Tátrától, melyhez az említett hágó által a Fehértavi csúcs gerincén át közvetlenül csatlakozik. D. felé a bélai lapály. K. és É. felé a Béla patak völgye, a Zsgyári hágóig (1081 m.), mely a szepesi Magurától választja el. Ny felé a Javorinka völgye határolja. A B.-ok DK-ÉNyi irányban 14 km. hosszuságban s 4-5 km. szélességben terülnek el; főgerincük szabályosan kifejlődött, mélyebb hágók által meg nem szakított, rendesen szélesebb hátu, havasi legelőkkel fedett s ez által a Magas Tátra sziklás s zord gerinceitől lényegileg elütő láncolat, melyhez párhuzamos mellékágak csatlakoznak; a kisebb mélységig ereszkedő déli ágak rövidek, meredekek, nagyobb völgyek képződésére nem alkalmasak, az északiak jóval hosszabbak, mély, meredek lejtőjü völgyek által elválasztvák, bővizü patakoktól öntözöttel. A főgerinc a Barlangliget feletti Kobili heggyel (1097 m.) kezdődik, melyben a hires bélai cseppkőbarlang van (l. Barlangliget); főbb csúcsai: a Faixtisztás (1490 m.), Vaskapu (1603 m.), Homlokos (Stirnberg 1947 m.), Mészárszék (2019 m.), Bolond Gerő (Thörichter Gern 2061 m.), továbbá a Szélesmező mély behorpadásán túl a Sirató (Greiner 2158 m., az egész hegység legmagasabb csúcsa), a Havran (2151 m.), Novy (1999 m.), Muran (1827 m.) és Rogova (1268 m.), mellyel a hegység Javorinánál véget ér; a déli rövid mellékágakban csúcsképződést nem találunk, az északi ágakban a Javorinka (1464 m.) és Gaffelsthurm (1631 m.) a legmagasabb csúcsok. A B.-ok bővelkednek barlangokban, a bélai cseppkőbarlangon kivül találjuk itt a bélai Alabástrombarlangot, továbbá az u. n. Jégpincét, több kis barlangot a Muran és Novy hegyek oldalában s Javorinka közelében. A B. természeti szépségei kiválók, a Magas Tátra ridegsége s zordsága hiányában, a szelidebb hegység szépségeivel hat, habár tetemes magassága, mély völgyei s helyenkint hatalmas sziklaképződményei tiszteletet parancsolnak. A hegység belsejében emberi élet nincs; aljában néhány juh-ól, a zsgyári völgyben Zsgyár falu s több kisebb telep, tovább Javorina fekszik. Javorina, de különösen a K-i tövében fekvő Barlangliget a B. felkeresésére a legjobb kiinduló pontok. A Magyarországi Kárpátegyesület a B. hegység több helyén intézkedéseket tett a turista-forgalom emelésére, ma azonban még igen sok itt a teendő. V. ö. Kolbenheyer: Die Hohe Tátra ( 7. kiadás, Teschen 18901, valamint a Magas-Tátrát tárgyaló egyéb utikönyveket.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Eperjes-Tokaji hegység

az Északkeleti Kárpátok rendszerének egyik legkiterjedtebb s legnevezetesebb tagja, Sáros, Zemplén és Abauj-Torna vármegyében. A hegység az Északkeleti Kárpátoknak az ország határa mentén emelkedő főgerincéhez derékszög alatt csatlakozván, Eperjes tájáról déli irányban Tokajig huzódik s ekként egyfelől a Tarca és Hernád, másfelől a Topoly, Ondava és Bodrog völgyei közt emelkedik. Az Északkeleti Kárpátok főgerincétől (az u. n. Erdős Kárpátoktól) azon alacsony (333 m.) hágó választja el, melyen az országut Kapiról Hanusfalvára vezet. A hegység itt hirtelen tetemes magasságra emelkedve, az E. északi csoportját, a Sóvári hegységet (l. o.) vagy Simonkát alkotja, mely a Simonka csúcsban 1092 m. magasságot ér el. E csoportot nehány mélyebb nyereg több részre osztja; ilyen a Dubnik melletti (678 m.) hágó, mely a Simonkának tömeges csoportjától a Makivocának (979 m.) inkább láncolatos csoportját választja el. Ezen, a Bánszka és Herlein közti nyereg által behorpasztott hegységet a 475 m.-ig bemélyedő Dargóhágó (l. o.) választja el a róla elnevezett Dargó-csoporttól, mely a Téresben 870 m. magasságot ér el. A Dargótól D-re még mélyebb horpadás hasítja a hegységet, mely Kis-Szaláncnál 328 m.-re ereszkedvén alá, a vasut átvezetésére is alkalmasnak bizonyult. Ezen völgyelésen tul az E. déli tagja következik, mely a Bósva völgyétől kezdve a Hegyalja (l. o.) nevet viseli s bortermeléséről világhirüvé vált. Ennek északi része a 900 m. magasságot közelíti meg (Nagy-Milic, 896 m.), D-felé azonban a magasság fogy s a szorosabb értelemben vett tokaji Hegyalja magassága a 600 m.-t nem haladja meg; legdélibb kiemelkedése a Tisza és Bodrog összefolyásánál emelkedő Tokaji hegy (516 m.).

Ezen, É-D-i irányban mintegy 110 km. hosszu s K-Ny-i irányban 25-40 km. széles hegységet tömeges volta dacára mély nyergek rovátkolják s ekként a főgerinc folytonosságát megszakítják; ehhez a mélyre bevágódó oldalvölgyek is hozzájárulnak, melyek ugy K- mint Ny-felől messzire benyomulnak a hegység belsejébe. K-en a Ronyva, Bósva és Tolcsva, Ny-on az Ósva és az Aranyos mellékvölgyeikkel együtt tágas katlanokat alkotnak, melyek a hegység tömegességét tetemesen csökkentik. Az ellenkező oldal felől a főgerincnek tartó völgyeket mély nyergek kapcsolják össze, melyek a hegységen át való közlekedést lehető teszik. A főgerinc magassága 6-900 m., a mellékágak magassága szintén jelentékeny s ezeknek ereszkedése, főleg a Sóvári hegységben, igen hirtelen; a főgerinchez ott csak rövid oldalágak csatlakoznak, melyeknek relativ magassága a 200-250 m. magas lapályhoz mérve igen jelentékeny. A Hegyaljában a hegységnek ez a jelleme kevésbbé jut kifejezésre; a gerincek hosszabbak, de alacsonyabbak s lejtőik enyhébben ereszkednek, mindenütt gazdag szőllőknek adva talajt, melyek az E. északi részében teljesen hiányoznak. A (most már nagyobbrészt elpusztult) szőllőkön felül erdők borítják a hegyeket, de völgyeikben sürün feküsznek a községek, tövükben pedig a községeknek szakadatlan sora huzódik, köztük oly jelentékeny községek, mint Tokaj, Mád, Erdőbénye, Tolcsva, Sárospatak és Sátoralja-Ujhely.

Geologiailag az egész E. trachitból áll, mely É-on egyes kuphegyekkel kezdődik s D-fel ismét ilyenekre oszlik fel. Magvát a szürke trachit képezi, helyenként a zöldkő-trachit merül fel, délen pedig a rhyolith-képletek uralkodnak, melyek a trachit-magot egészen eltakarják; a hegyaljai szőllők majdnem kizárólag a rhyolithon állottak s a legjobb bor azon termett. A trachittömegre a mélyebb hágókon harmadkori üledékek rakódtak. Az E. ásványokban sem szükölködik; legjelentékenyebb a nemes opál előfordulása Dubnikon (l. o.), ahol azt bányásszák; sokkal jelentéktelenebb az arany és ezüst előfordulása. Sóváron sótelepek vannak, melyekből a sót kifőzés által nyerik. Sárospatakon kovamalomkövet fejtenek. Nevezetes végül a ránki (l. o.) geizir.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Gölnic

a Hernád jobboldali mellékfolyója, ered Gömör vármegye É-i határán, a Királyhegy (Kralova hola) K-i tövében. Telgárttól É-ra; kanyargós folyással K-nek veszi utját s képezi a szépségéről ismeretes Stracenai völgyet, utóbb KDK-re fordul s Merény, Svedlér, Szepes-Remete érintésével, miután utóbbi községnél egyetlen nagyobb mellékvizét, a Szomolnoki patakot jobb oldalról magábavette, ÉK-nek veszi utját s Gölnicbánya elhagyásával Margitfalunál a Hernádba ömlik. Hossza 110 km. völgyének esése igen nagy. A G. völgye azelőtt a gömör-szepesi vasbányászat egyik főközpontja volt; az ujabb időben a bányászat tetemesen hanyatlott s az előbb gazdag és népes bányavárosok és községek mindjobban elnéptelenednek. V. ö. Finger Ede, Széttekintés a G. folyó alsó völgyében (Magy. Kárpátegyes. XVII. évk., 1890. 79-92. l.).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Hégény hegység

a gömör-szepesi Érchegység egyik tagja, Szepes vmegye D-i részében. A H. Márkusfalva és Merény közt kezdődik s K-i irányban huzódik a Hernád és Gölnic völgyei közt, egészen a két folyó egyesüléséig. A porácsi és szlovenkai hosszanti völgyek három egyenközü láncra tagolják; az É-inak legjelentékenyebb emelkedése a Gálmusz (921 m.), a középsőben a Szkala (1014 m.), a D-iben a Buchwald (1130 m.), Ostri vrch (1054 m.) és Gölnicbánya fölötti Thurzó-hegy (Klippberg, 1030 m.). A hegység hossza 30, szélessége 10-15 km. A H. nevezetes ásványgazdagságáról; Bindt, Hnilec, Rosztoka, Kotterbach és Zsakaróc bánya- és kohóművei itt vannak.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Kassabéla

Kassabéla (szlovákul Košická Belá) község Szlovákiában a Kassai kerület Kassa-vidéki járásában. 2001-ben 940 lakosából 936 szlovák volt.
Kassától 15 km-re északnyugatra a Béla patak partján fekszik.

A település Szent János temploma írott források szerint 1311-ben már állt. Az 1332 és 1337 között felvett pápai tizedjegyzék említi plébániáját is. Kassabélát magát 1397-ben villa Johannis néven említik először, nevét első birtokosáról kapta. Kassa városához, majd Sólyomkő várának uradalmához tartozott. A falu neve az évszázadok során többször változott. 1440-ben Zenthwer néven is említik, amikor I. Ulászló király Perényi Jánosnak és Miklósnak adja. 1505-ben Zenthwerfalwa, 1553-ban Szentuerkepe, 1580-ban Hansdorff néven szerepel. Bela néven 1650-ben említik először. A település 1497-ben a lengyel támadás következtében súlyos károkat szenvedett, templomát 1505-ben építették újjá. lakói 1550 körül evangélikusok lettek. 1553-ban Kassabélán 6 adózó portát számláltak, eszerint ekkor legkevesebb 30 lakosa volt. 1715-ben 4 jobbágytelket és 10 zsellékházat számláltak a településen. Az ellenreformáció hatására 1731-ben újra megalapították katolikus plébániáját. Lakói főként mezőgazdasággal foglalkoztak. Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában "Béla, hegyek között fekvő tót falu, Abauj vgyében; Kassához 2 mfd. a szepesi országútban: 1044 kath. lak. Kath. paroch. templom. Vendégfogadó. Réz-bánya. Szántófölde kevés és sovány; erdeje, különösen fenyvese szép. F. u. Kassa városa." [1] 1910-ben 880, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Abaúj-Torna vármegye Kassai járásához tartozott.
(Forrás: Wikipédia)



  Kojsó

Kojsó (szlovákul Kojšov, németül Koischdorf) község Szlovákiában a Kassai kerület Gölnicbányai járásában. 2001-ben 744 lakosából 733 szlovák volt.
Gölnicbányától 12 km-re délkeletre fekszik.

Első írásos említése 1368-ból származik. Szepes várának tarozéka volt és így előbb a Szapolyai, majd a Thurzó család birtoka. Neve a szláv Kojslav személynévből alakult ki. Első lakói ruszinok voltak, akik földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Később megindult a bányászat és a vasérc feldolgozására vashámorok épültek. A kohók kiszolgálására lakói szénégetéssel foglakoztak. A falu egyre inkább bányásztelepülés arculatát öltötte. 1565-ben már a bányászfalvak között említik. Fényes Elek geográfiai szótárában "Koissó, Szepes vmegyében, orosz falu, Göllniczhez keletre 1 1/2 órányira: 169 római, 758 gör. kath. lak. Gör. kath. parochia. Fürész- és lisztmalmok. Nagy erdők. Vasbányák. F. u. gr. Csáky." [1] 1910-ben 1066, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Szepes vármegye Gölnicbányai járásához tartozott.
(Forrás: Wikipédia)



  Rozsnyói hegység

a Gömör-Szepesi Érchegység egyik csoportja, mely Gömör és Szepes vármegyék határán, a Gölnic, Sajó, Csermosnya és Szomolnok völgyei közt terül szét. A hegység Ny. felől a dobsinai hegységhez, K. felé a szomolnok-kassai csoporthoz csatlakozik. Fő gerince Dobsina felől DK-re húzódik, eleintén Szulova név alatt, mely 1258 m. magasságot ér el; Rozsnyótól É-ra átmegy az 1290 m. magas Pozsáló vagy Ökörhegybe (Volovec 1290 m.), onnan odább húzódik az uhornai nyeregig (1000 m.), melytől K-re a Pipityke (1226 m.) emelkedik. Legmagasabb emelkedése a főgerinctől É-ra emelkedő Aranyasztal (1318 m.). A hegységet túlnyomóan erdők borítják, a magasabb és szélesebb hátakon a havasi legelők is nagy kiterjedést érnek el.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Szepesi Magura

a Központi Kárpátok keleti tagja, Szepes vármegye É-i részében. A Sz. a Zsgyár-hágó (1081 m.) által összefügg a Bélai mészhavasokkal, melyektől azonban ugy külső formája, mint belső geologiai szerkezete által lényegesen eltér. Határolja Ny-on a Bialka völgye, É-on a Dunajec és a Lipniki s Kamjonka patak völgye, DK-en a Poprád, D-en a Béla völgye és a Zsgyár-hágó. Gerince É. felé nyilt ívet ir le, melynek hossza 35 km.; főbb csúcsai a Repiszkó (1267 m.), Palenica (1199 m.), Szmrecsiny (1159 m.) és Spitzenberg (1027 m.). E hegygerinctől É-ra, vele párhuzamosan egy második, nála alacsonyabb, de több helyen patakoktól áttört gerinc húzódik. A Sz. Ny-i részében eocén és oligocén homokkőből, K-i részében mezozói koru kőzetekből épült fel. Rajta keresztül vezet a törvényhatósági út Szepes-Béláról Ófalura.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



  Szomolnok-kassai hegység

a Gömör-Szepesi vagy Magyar Érchegység egyik csoportja Szepes és Abaúj-Torna vármegyék határán. A Sz. a Gölnic és Bodva, illetve Ida patak felső völgyei közt Ny-ról K-re húzódik és főbb csúcsai a Fecskehegy (1036 m.), Klop-tanya (1155 m.) és Kojsói hola (1248 m.). A hegységben meglehetősen élénk bányászatot űznek.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)