Képek Erdély hegyvilágából II.
Funtinella-Jósikafalva (Beles)




Vasvári Pál Barabás Miklós litográfiáján
 
  • Vasvári Pál

    Vasvári Pál (eredeti nevén Fejér Pál; Bűd, 1826. július 14. – Marisel, 1849. július 5.) történész, filozófus, forradalmár, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja.

    Családja, származása

    Vasvári Pál őseiről, a Fejér családról kevés adat maradt fenn. A borsodi területeken nevük a hajdúkhoz kötődik, akiket Lorántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György felesége telepített be a XVII. században. A hajdúk hadnagya volt Fejér Márton.

    Nagyapja, Fejér János felszabadított jobbágy volt. 1746-ban született Gelsén. Papi tanulmányokat folytatott, s Bacsinszky András munkácsi görög katolikus püspök szentelte fel 1774-ben. Ezt követően 1781-ig Mándokon, 1795-ig Palágyon, majd 1814-ig szülőfalujában, Gelsén volt parókus. Nyugdíjas éveit lányánál, Sáránál, valamint férjénél, Zékány Bazil (László) penészleki parókusnál töltötte. Feleségül Kőmíves Rozáliát vette. Több gyermekük született, de közülük csak hárman folytatták apjuk mesterségét: János, György és Pál. János egyik fia (szintén János) 1829 és 1879 között Nyírcsászári parókusa volt. Fejér Pál – Vasvári édesapja – 1786. január 25-én született Palágyon. Pesten és Ungváron hallgatott teológiát, 1813. december 12-én szentelte pappá Bradács Mihály munkácsi segédpüspök, majd egy évig apja mellé, Gelsére osztották be kisegítő lelkésznek. 1814-től 1821-ig Dámócon parókus, 1821-től 1827-ig pedig Bűdön volt adminisztrátor, mivel a falu kegyura, Dogály János nem engedte parókusi kinevezését, mert mást szeretett volna parókusnak. 1827-től 1836-ig Böszörményben, illetve 1836-tól 1851-ig Nyírvasváriban tevékenykedett, ahol egyben iskolaigazgató és a nyírségi kerület gyóntatója is volt. Feleségül vette Méhey Erzsébetet, akitől öt gyermeke született: Ágoston, János, Emánuel, Elek és Pál. Közülük Emánuel pap, Elek pedig jogász lett.

    Élete

    Édesapja, Fejér Pál görög katolikus pap volt. Vasvári tanulmányait a nagykárolyi piarista gimnáziumban kezdte meg. 1843-ban beiratkozott a pesti egyetemre, ahol bölcsészet szakon történelmet és természettant hallgatott, de idővel Horvát István hatása miatt teljesen a történelemnek szentelte magát. Mint egyetemi hallgató, vezérszerepet vitt az ifjúság körében. 1847-ben, a Teleki Blanka által alapított nevelőintézetbe került tanárnak. Az 1848. márciusi események során Vasvári is ott volt a vezetők között. A tizenkét pont megalkotásában majd a népgyűlés elé terjesztésében főszerepet vállalt. A március 16-án a megalakult közcsendbizottmány tagja, a március 18-án a petíciót vivő küldöttségben szintén ott volt. Az április 11-én megérkező minisztereket ő üdvözölte, majd mint titkár nyert alkalmazást a pénzügyminiszter mellett.

    Kossuth Lajos többször használta polgári futárként a horvát invázió alatt. 1849 elején Bihar, Szatmár és Szabolcs megyékben szavadcsapatot verbuvált, s annak vezére lett. Mint katona azonban nem volt ügyes, nem bírta a fáradalmakat. Erdélyben harcolt, mint őrnagy. Fântânele mellett a gyalui havason az Avram Iancu vezette román csapatok megölték, halála pontos dátumát illetően mind a mai napig eltérőek a vélemények.

    Munkái

    Ifjabb éveiben Sali Bánk álnév alatt elbeszéléseket írt a szépirodalmi lapokba; czikkei a Társalkodóban (1846. 97. sz. Szóemelés a Horvát-gyűjtemény ügyében); az Életképekben (VI. 1846. Bús napok, Óriási terv Zsigmond király korából, Michelet és a német tudományos rendszer, VIII–X. 1847–48. Árpádi Andor, Irányeszmék, A márcziusi ifjúság, Irányeszmék az első franczia forradalomból, Irányrajzok: 1. Az ember és tényei. 2. Mysticus); a Pesti Divatlapban (1846. 30., 31. sz. II. Endre király halála, 1847. 12. sz. Omode Máté, árnyrajz a magyar nádornak életéből, 1848. 16., 17. sz. Az emberi műveltség vázlata); a Honleányok Könyvében (1847. Szentgyörgyi Czeczilia, Eseménypontok a világtörténet köréből. I. A barátság gyönyörű példája, II. Amarilla); a Losonczi Phönixben (I. 1851. Nemzetmozgalom Hunyadi Mátyás királylyá választásakor és az 1458-ki hongyűlés); a Történeti Lapokban (1875. 9. sz. Kiáltványa, Nagyvárad 1849. febr. 12.); a Magyarországban (1895. 352. s. Naplójából).

    Könyv alakban megjelent művei:

    1. Végszó Tettes Ns. Horvát István kir. egyetemi tanár sírjánál. Június 15. 1846. Pest, (Fejér Pál).

    2. Történeti Névtár. Hazánkban szerepelt nevezetes férfiak és hölgyek élet- és jellemrajzai; vezéreszmék, emlékszavak, népregék és korképekkel földerítve. I. folyam. Pest, 1847. Csák Máté kőnyomatos arcképével.
    (Forrás: Wikipédia)
    •    
       
     
  • Vasvári Pál sírjának utolsó szemtanúja

    A régi, lejtôs út, melyet ma már csak erdôkitermelésre használnak, a lábainknál belevész a vízbe. Könnyű, nyárias szellô fodrozza a bélesi gyűjtôtó felszínét. Körös-körül nyugodt, fenyvessel borított gyönyörű hegyek. És mérhetetlen csend, mozdulatlanság, mintha valamiféle súlyos titkot hordozna magában, melyet a történelem nyeletett el a tóval.

    Titkot, mely egy fiatal forradalmár, történetíró, szabadságharcos, a Rákóczi-szabadcsapat parancsnoka, Vasvári (Fejér) Pál sírhelyét ôrzi. Akit, négyszáz társával együtt, 1849. július 6-án az osztrák uszításra felbôszült mócok mészároltak le a Gyalui-havasokban.

    Farkas István, egykori jósikafalvi lakos, az akkori erdész fia, nyolcvankét éves fejjel sem felejtett el egy nagyon régi emléket. Azt keressük, keresnénk, ha az út nem vezetne alá, a tó fenekére... Marad az emlékezés:

    — Kivágott erdôterületen, közel az úthoz, ahol málna termett, ott volt a Vasvári Pál sírja. Beton alapja volt, kovácsolt vassal bekerítve, és egy fejfa. Körülbelül nyolcvan-kilencven centiméteres lehetett, ahogy én visszaemlékszem. Rá volt írva: Vasvári Pál, 1849.

    — Egyéb semmi?

    — Semmi. Én kétszer jártam ott. Nekem az a véleményem, hogy mivel 80–100 méterrel megemelték a víz szintjét, lehet, hogy az a sír most 40–50 méter mélységben van. Pontosan nem tudok tájékozódni, mert megváltozott az egész környezet. Nagyon sajnálom, hogy amit akkor láttam, nem fotóztam le. Mert maradt volna valami bizonyíték.

    — Mikor történt ez a felfedezés?

    — 1934-ben vagy 1935-ben.

    — Tudtak-e mások errôl a helyrôl?

    — Nem nagyon. Csak Friedmann bácsi, a fakereskedô Bélesen (Jósikafalván), vele jártam mind a kétszer ott, és a szüleim. Más senki. Én akkoriban siheder voltam. A szüleim negyven évig laktak Bélesen. Akkor apám beteg lett, bekerült a kolozsvári klinikára, jött a bécsi döntés, utána ô meg itt rekedt az átadott területeken, Észak-Erdélyben. Mindenünk ott maradt a faluban. Csak a szobabútor egy részét kaptuk vissza, és a könyveink egy részét, a többit elégették. A világháború alatt a szüleim Nagysebesre költöztek, ahol a nôvérem férje tanító volt. A front átvonulását Váralmáson vészelték át. Késôbb visszaköltöztek Bánffyhunyadra, a nagyanyámékhoz. Gyermekkoromban Bélesen három református család élt, akik össze-össze jártak, de a Vasvári sírjáról nem tudtak. Én a hôsrôl a Tolnai Világtörténelembôl tudtam. Nekünk megvolt ebbôl tíz vaskos kötet, nagyon szerettem a történelmet és állandóan bújtam a könyveket. Onnan szereztem tudomást Vasvári Pálról. Tudom, hogy ma is kering egy olyan verzió, miszerint valahol Havasnagyfalunál (Mãriselnél) esett volna el, de szerintem ez nem igaz! Ismétlem, kétszer is jártam a sírjánál, a régi Jósikafalvától három-négy, de lehet, hogy öt kilométerre, amikor fiatalon málnásztam. Az az érzésem, hogy én vagyok az utolsó ember, aki látta a Vasvári sírját.

    A gyűjtôtó hallgat. Csak a Pista bácsi szavait szitálja szét a lenge júniusi szellô.
    (Forrás: Szabadság 1999. június 18. (XI. évfolyam, 139. szám))

  • A tudomány csak tapogatózik

    Dr. Egyed Ákos történészkutató, az erdélyi 1848–49-es szabadságharc jó ismerôje, Vasvári Pál sírhelyével kapcsolatban nem sok adattal szolgálhat. Szerinte ebben a kérdésben nagy a bizonytalanság. Kolozsváron valamikor mûködött egy Vasvári Pál Társaság, és elképzelhetô, hogy azok a lelkes emberek, régi tanúk elmondásai alapján, megjelölték a sírt. De egészen bizonyosat valószínűleg már senki sem mutathat.

    — Csupán annyit tud a történelemtudomány, hogy ott, abban a csatában három század ember halt meg. Csak az elôôrs szabadult meg, azt talán szándékosan átengedték, hogy törbecsalhassák a többieket. Most sem tudom, hogy mi történt a két székely századdal, teljesen újonc gyerekek voltak. Vannak még homályos pontjai a történelemnek, ezek kiderítése marad az utókor számára.
    (Forrás: Szabadság 1999. június 18. (XI. évfolyam, 139. szám))

    •    


     

      Gyôrffy István (Kolozsvár) írása, Turistaság és Alpinizmus 1918-19. IX. évfolyam, 121.
      oldal
      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
     




    Képek Erdély hegyvilágából II.
    Funtinella-Jósikafalva (Beles)

         Még boldog egyetemi hallgató koromban (1902-ben) nehányad magammal gyalog vágtunk neki a Gyalui havasoknak és egy óriási nagy kört rajzolva Hideg-Szamos--Szamosfô (Magura)--Jósikafalva--Kalotaújfalu--Magyarókerekén át a Vlegyászá- (Vigyázó)-ra mentünk fel s Viságon, Kis-Sebesen--Bánffy-Hunyadon át kutyagoltunk Egeres-ig, ahol az elnyütt és megmaradt 3 utolsók vasutra ültünk s jövénk vissza kincses Kolozsvárra. Eme utunkon résztvevôk szétszóródtak, részben ôseihez tért meg ... Csak a szép emlék vol ár meg bennünk... A sors fordulata lehajitott kenyérkeresô pályámon a Nagy-Alföldre, majd a Szepességre s ismét visszahozott Kolozsvárra. Alig vártam, hogy újból felkeressem e vidéket; erre alkalom nyilott 1918 V. 11-13 és 18-21-én.

         A Kolozsvártól 16 km-nyire fekvô Gyaluból Hideg-Szamos faluba vivô utra térünk le. Hamarosan (4.3 km) a 2 Szamos: a Hideg- és Meleg-Szamos egyesülése pontjához érünk Hideg-Szamos faluhoz. Éppen nagy forgalom van, a leusztatott rönköket fogják ki s rakják fel az emberek.

         A Hideg-Szamos keskeny völgyében vezet utunk. A meredek hegyoldalak lomberdôvel boritottak. A "Vaskapu" rész (*1), a régi aranybánya helyek mellett elhaladva a Hideg-Szamosi villanyművekhez jutunk, melyeket 1906-ban hoztak üzembe s melyek Kolozsvár villamosáramát szolgáltatják. Megnézzük a Riskapatak völgyzárógátját. E völgyzárógát bár 1 millió 200 ezer koronába került, a hozzáfűzött reményeket nem váltotta be, amennyiben a kis Riskapatak vize nagyon kevés. A völgyzárógát egész vizét 2-3 óra alatt elfogyasztja a villanygyár, ellenben 24-24 óráig kell gyülemliteni a vizet. Tovább irányitjuk lépteinket, elhagyjuk a nehány házból álló Olasztelepet (utolsó és még olaszul is beszélô lakója már meghalt) s a hatalmas kövek közt rohanó, zuhatagokat képezô Hideg-Szamos tajtékzó vize kanyarulatait követve egyszerre hatalmas csillámpala sziklák üdvözölnek bennünket. (A Hideg-Szamos völgye kôzettani viszonyaival igen sokan foglalkoztak; jó térképe és összefoglaló voltánál fogva melegen ajánlható Papp Simon értekezése: A gyalui havasok, Cercul Dobrinului, Marisel, Prizkop és a Vrf.-Cheruluj közötti részének kôzettani viszonyai. Geologiai térképpel Kolozsvár, 1909. 1-74. old.).

         Köztük legszebbek egyike a "Bethlen szikla". E szikla neve "Gernisora" volt. 1892 juliusában egy nagy, kolozsvári, a Vasvári sirjához zarándokoló társaság keresztelte el Gróf Bethlen András volt földmivelésügyi miniszter érdeme elismeréséül "Bethlen sziklá"-nak (l. 1848-49. Tört. Lapok I., 1892:138) (*2).



         Reketón keresztül (Hideg-Szamostól 17.4 km) legkényelmesebben a serpentinakban felvivô kocsiúton mehetünk a már fenyvesben fekvô Szamosfô (Magura) faluba, ahol kies fenyves környezetben a kolozsváriaknak kedvenc nyaraló telepe: Magura villatelep (e név helyett az Erdély XVI., 1907. évf. 87. oldala a "Vasvári füred" elnevezést ajánlja) fekszik.

         Reketó egyik fontos találkozási centrum a Hideg-Szamos völgyben. Innét a Meleg-Szamosnak szintén oly fontos központjához: Jósikafalvá- (Beles)-hoz három uton is eljuthatunk: 1. a Magura (Szamosfô) falun - Magura villatelepen át vivô szép serpentina uton, fenyvesen át lejutva a Reketó patakhoz (13 km), ahol egy nagy fűrészmalom van s ahol egyesül a 2. Reketó patak partján vivö erdei úttal (11.2 km) és 3. Marisel-Havasnagyfalun át (20.35 km), amely összetalálkozik a Holumbulon a Reketótól feljövô úttal. Ismerem mindegyiket. A mariseliút állandóan fent, a lekoptatott régi hegység hatalmas hátán visz, s rendkivül éles kanyarodásokkal visz le az út a Hideg-Szamos völgyébe. A Reketó patak völgye igen keskeny, tájképileg is igen szép gránitszikla szorosa a D. Meilor északi tövében, megérdemli, hogy felkeresse a turista. Magura-Szamosfôn át és Magura villatelepen keresztül a legszokásosabb a járás. Ez utóbbi útnak szakaszai a Reketó pataktól, a fürészmalomtól kezdôdnek. Szép fenyvesben a "Funtinella" csacsogó patak mentén emelkedik fel utunk folyton. Majd feljebb szép tisztások, havasi legelôk, napsütött rétek teszik a komor fenyves arculatát vidámabbá. Mivel már elég magasan fekszik a tetô rész (1341 m) alhavasi jellege megnyilatkozik virágaiban is. Nem csuda, ja Jókainak is feltünt az itt bôven növô égkékszinü nefelejtsek szônyege!

         Mind nagyobb, terjedelmesebb tisztások, borókások következnek... Végre fent vagyunk egy tisztáson (Reketó pataktól 2.7 km), amelyen a Reketóból, Mariselbôl, Dobrusból és Belesbôl feljövô utak összetalálkoznak. Egy hatalmas tisztáson állunk, a gyászos emlékü "Funtinelle tisztás"-on. (*3)

    *               *
       *   

         Az 1848-iki márciusi napok 3 fôhôse: Jókai, Petôfi és Vasvári volt. Vasvári (elébbb: Fejér) Pál élet-és jellemrajzát, pesti szereplését rendkivül vonzóan irta meg a nagy historikus: Thallóczy Lajos ("Vasvári Pál s a pesti egyetemi ifjúság 1844-1848/49. Budapest, 1882. 1-92. old.); katonai szereplésére, tragikus halálának körülményére rengeteg irodalom van az "1848-49. Tört. Lapok" I., 1892-VII., 1898. évfolyamaiban.

         1849 elején Vasvári is csapatot toboroz zászlaja alá; verbuválta Debrecenben, Bihar-, Szatmárban és Szabolcsban a még honn maradtakat a "Rákóczi csapat"-ba, amelybe "már csak ifjú legénykék jutottak" (Thallóczy id. h. 87. old.). Vasvári május 2-án kiadott parancsra Bánffy-Hunyadra megy, a falvakban helyezi el csapatait.

         Eközben Jancu Ávrám, "a havasok királyá"-nak csapatai fosztogatásainak hire terjed szét. Most már bizonyos, hogy a havasi oláhság - "öntudatosan rosszat akaró vezérek ámitásának volt eszköze" (l. Thallóczy id. h. 88. old.); e rablásokba belemelegedve, querilla-harcok fejlôdnek. Hatvani-nak szerencsétlen tette (az adott szót megszegve) végre lángra szitja a lappangó baj parázsát... Abrudbánya, Verespatak, Zalatna üszkös romjai és a legyilkolt ártatlan magyar polgárság jelezik a rombolás útját...

         Bem tábornok a havasi lázadás elfojtására mesteri tervet eszelt ki (l. Thallóczy id. h. 89. old.). Délfelôl: Déváról: Kemény Farkas, délkeletrôl: Gyulafehérvár felôl: Beke ezredes indulnak az Aranyos völgyébe, Topánfalvára. Mikorára Kemény F. Abrudbányára ér, Beké-nek Zalatnán kell lenni, fenntartva a közlekedést Gyulafehérvárral. Kelet felôl, A Tövis és Torda felôli részt magyar csapatok tartják megszállva, nehogy az ellenség lerohanjon a hegyekbôl.

         Ugyanekkor északról: A Zarzicki lengyel ezredes parancsnoksága alatt levô csapatok is elindulnak Bánffy-Hunyad és Gyalu felôl; összetalálkozás helye Marisel falu. Bem a Kemény Farkasék üldözte és maguk elôtt üzött oláhságot a Zarzicki katonái karjai közé kivánta hajtani. Menekülni e vasgyürübôl csak nyugat felé: a Biharnak lehetett volna, de itt is készenlétben voltak Bem emberei. A Sors másként akarta...

         Kemény Farkas csapatainak vissza vonulni az orosz invázió miatt; Besztercére rendelték. A Zarzicki alakulatnak is megküldte Bem a visszavonulási parancsot. Zarzicki gyalui csoportja idejekorán vette is a visszavonulási parancsot, azonban a bánffy-hunyadi csoport Buzgó László százados vezénylete alatt már útban volt, Bem rendelete elkésett.

         A bánffy-hunyadi sereg mindössze 600 emberbôl állott. Buzgó László százados vezénylete alatt; maga Vasvári Pál (bár akkor már ôrnagy volt) bizta reá a vezényletet, mint kipróbált, tapasztalt katonára.

         Vasváriék a vett parancshoz hiven meg is érkeztek kirendeltetési helyükre, feljutottak a Mariseli gerincre, Funtinelle tisztására.. de a gyalui sereget - nem találták ott!!

    *               *
       *   

         1849 julius 9-ike!(*4) Nehéz, hideg köd burkolja Funtinelle-t, a az egész vidéket. Tiz lépésre sem látnak a honvédek. De a köd csak fent sürü, a talaj felett libeg csupán; derékmagasságban tiszta a levegô. Vasvári Pálék itt tartozkodó embereit hasoncsuszva közelitik meg az oláhok; szigoru parancsot kaptak, hogy takarékoskodni kell a lôporral, csak biztosra szabad lôni.Mikor már közvetlen közelbe jutnak, minden oldalról egyszerre gyilkos tüzelést kezdenek; a honvédek nem látnak a ködtôl, fegyvereik nem tesznek kárt az ellenfélben. Megbomlik a rend; menekülni (*5) próbálnak, e a hátuk megett az elôre befürészelt törzsü fenyveket ledöntik (Hory Béla: "Március 15-ike" Kolozsvár, 1881. könyvében), el van vágva az út! Jancu mindenünnen elôtörô emberei felkoncolják a bekeritett sereget...

         Vasvári Pál is itt pusztult el. halálának körülményeire több verzió van. Egyik szerint megsebesülve lóháton menekült Beles felé, s útközben egy forrásnál megállt, hogy sebeit kimossa, ekkor utolérték s dárdával a földhöz szegezték ("1848-49. Tört. Lapok" V., 1896. 116. old.). Másik verzió szerint "hátravonulása közben a Vasvári lova egy vastag levágott fán átszöktetni akarva megbotlott, elesett, s ló nyaka kificamodott" és Vasvárit Szelezsán Juon tribun egy baltával úgy vágta fejbe, hogy feje azonnal széthasadt s meghalt (lás "1848-49. Történelmi Lapok" I. 1892. évfolyam 35. oldal).

    *               *
       *   

         1918 május 13-án hideg, ködös esôs idôben jártam a Funtinelle-n, (Jósikafalváról Mariselre menet), ugyane hó 20-án azonban (Magura villateleprôl -- Jósikafalvára menet) gyönyörü napfényes idôben forografálhattam, s emlékeim megôrzésére felvettem a tisztás szélén levô tömegsirokat. A legnagyobb elôtt egy kôkereszt roncsa még megvan, a kereszt háta megett, fenyvekkel körülvett helyen látható a tömegsir dombaj. Vasvári maga nem a Funtinelle-n lelte halálát (l. "1848-49. Tört. lapok" V., 1896. 116. old.).

         A Funtinelle tisztásról (1341 m. t.sz.f.) Jósikafalvára lefelé haladóban kb. 1170 m. t.sz.f. m.-ban, a mostani kocsiúttól kisséoldalt, a "La Grincz" nevü helyen (l. "1848-49. Tört. Lapok" 1892. I. évf. 138.), egy szittyós, vizenyôs helyen gerendákkal körülkeritett sirhant, felette egyszerü oszlop, rajta fatábla és ezen felirás: "Vasvári Pál sirja" késztet megállásra.

         Keserü fájdalom tépi szivünket! Ime! Ez a kép mindent-mindent beszél! Ez hát magyarjaink megbecsülése! Igy tudtuk megbecsülni Vasvári szent emlékét!...

         Pedig e szerény kis kerités is csak Szôke József maguravillatelepi fôerdôvéd jó lelke adománya; ô keritette körül 1914-ben és hantoltatta fel a sirhalmot...

         Még 1891-ben felvetette a reketói erdôgondnok; Nemes Károly az eszmét, hogy Vasvári sirja felé megfelelô emléket állitsanak; Kuszkó István egy hatalmas kôgula felemelését ajánlotta ("1848-49. Tört Lapok" I., 1892. évf. 14. oldalán); majd Vasvári menedékház épitését tervezték (l. u.o. 142. old.), gyüjtés is megindult, de... emlék még mai napig sincs, s ezentul meg pláne nem lesz.

    *               *
       *   

         Oly hosszu csend után újból ropog a fegyver... Dörrenések, sortüzek robaja visszhangzik Jósikafalva fenyveseiben is. A Világháboru 5 éves szenvedése teljesen eldurvitotta a lelkeket, kiöltve emberi mivoltukból az egyedeket. A felelôtlen elemek (nyelvi különbség nélkül) rablásban, fosztogatásban tombolják ki elfojtott elkeseredésüket... Megtámadták Jósikafalván is a Kalotaszegi erdôipar fürésztelepét, az azt védô csendôrök feladták a telepet s bemenekültek Urmánczy János földbirtokos kastélyába.

         Az Urmánczy kastély a belesi vagy jósikafalvi fürésztelep felett, egy kiirtott fenyves helyén dombtetôn épült a Beles patakot a Meleg-Szamostól elválasztó hegyen (1913-ban épült v.ö. Dr. Ruzitska Béla "Erdély" XXIII., 1914. 67.old.). Megkapó szép a kastély és a mellé épitett kápolna, (amelyben a Vasvári Pál oltárkép van elhelyezve). Hátteret a fenyves sötétzöld fala képez s az elôtérben büszkén ugrik elé tornyával a kastély, s alatta a kegyúr fensôbbsége tudatában - szerényen huzódik meg a kis kápolna.

         Nem csoda, ha napokig tudták tartani a védôk magukat e kiugró pontról a rablók támadása ellenében, bár lövészárkokból ostromolták a kastélyt.

         A kastély tulajdonosának öccse: Urmánczy Nándor képviselô felhivására, felmentô expedició alakult (l. Pesti Hirlap 1918. évi november 7-én, csütörtök, 2. old.) és a fôleg szökött (oláh) katonák- (Ujság, Kolozsvár, 1918 november 9-én 5. old.)-ból álló ostromló sereget szétverték. A kastélyt ugyan teljesen kifosztották (mert a tulajdonosnak s családjának sikerült kiszökni). A felmentéskor igen sokan veszitették életüket; Pop-Csicsó Istvánnak az Aradon tartott tanácskozáson tett kijelentése szerint 91 oláhot lôttek volna agyon (l. Kolozsvári Hirlap 1918 november 14., 3. old.). Nagy port vert fel e kastély kifosztása amiatt, mert - miként a kolozsvári magyar és román Nemzeti Tanácsok hivatalos vizsgálatai kideritették (Világ 1918 november 15., 7. old.) - a csendôrség tullépte hatáskörét, mert az összefogdosott rablókat statarialiter agyonlôtte. Az ütközetben elesettek száma 30 lehetett.

         És ez történt 1918 nov. 8-án!
         Végzetes helyek... Vérszomjas föld..., amely mohón issza, szivja be magába nyelvi különbség nélkül az embervért... Miért is nincs meg az a harmónia, az a nyugalmas fenség, ami Erdélynek e szép pontját is jellemzi?...

         S mi, kolozsváriak mindig aggódva gondolunk mindennap arra (e sorok irva 1918 nov. 10-én), hogy a garázda, rombolásban kéjelgô tömeg vajjon nem kap-e kedvet a hidegszamosi viz- és villanyművek szétrombolására? Pedig hallik a hir, hogy Kolozsvárt sötétséget akarnak...
    Legyen akkor irgalmas hozzánk a Mindenható...

    *               *
       *   

         Jósikafalva vagy Beles (Holumbutól 4.5 km) egyebekben rendkivül élénk hely, a faipartelep hatalmas kéményei állandóan köhögik ki a fehér füstöt. Rengeteg faanyagot (kb. 20,000 hold tiszta fenyves területrôl) dolgoz fel e fürésztelep deszkának, lécnek. A rönkök erre nem használható részeibôl fagyapotot készitenek. Régente, mikor még egyetemi hallgató koromban jártam itt, magam is láttam, hogy a hegy oldalába készitett óriási üregekbe dobálták be a hulladék fát s egyszerüen elégették. A nagy kéménytôl jobbra levô kopár hegyoldalon, a sziklás rész volt az ("Pokol"-nak hivták), amelyik éjjel-nappal füstölt, a hegy belsejében folyton lángolt a drága famatéria. Mennyi érték ment igy tönkre, amig a gazdaságosabb kihasználásra is rájöttek! Kies fekvésü, kis gyártelep; különösen elragadó szép, ha este, a rendkivül meredek hegyoldalon a szerpentinákon Kiskalota felôl jön az ember; lent a mélységben villanyfényárban tündököl az egész telep. Rengeteg faanyag van itt felhalmozva.

         Jósikafalván van a "Vasvári kápolna", amely 10-12 évvel ezelôtt épült (lásd Dr. Ruzitska Béla in Erdély XVI. 1917:78); e kis kápolnában (lásd 14. kép) volt eredetileg elhelyezve Vasvári Pál apotheosisa, az 1911-ben elhunyt kiváló festôművésznek: Melka Vincének ecsetje alól kikerült oltárkép.(*6)

         E rendkivül lebilincselô kép most már az uj, Urmánczy-kastély szomszédságában levô, kápolnában van elhelyezve.

         Vasvári apotheosisa, az elbukott 1848-49-es szabadságharcot, de - legalább az én látásom szerint - mostani elveszett ügyünket is hüen fejezi ki... Kettétörött a mi kardunk is és haldoklik... - legalább az erdélyi magyarság... Nemsokára földre fog hullani itt a tricolor...

    *               *
       *   

         1918 május 12-én; ha ugyan lelkünkre rá is nehezedett a világháború, de aránylag mégis elég gondtalanul gyalogoltunk Belesrôl Alsó-Gyurkuca felé. A Meleg-Szamos mellett vitt utunk, elhaladtunk a falu mellett. Kimentünk egész a "Teu-Serat"-ig, a Fehér patak = "Valea Feirei" torkolatáig (Jósikafalvától oda 16.5 km) és vissza. A "Gruiul"-ról (1107 m) gyönyörködtünk a kigyó módjára kanyargodzó Meleg-Szamosban.

         Körülöttünk mindenütt fenyvesek rengetege...

    *               *
       *   

         "Régi" idôk szép emlékei! Most sötét fellegek ülnek Erdély felett; egymást meg nem értve, be nem látva, hogy egymásra vannak utalva, hogy nem lehet ez ezeréves hont csak ugy prédára odadobni, meg nem gondolva, hogy ha martalócok módjára kiszakitják Magyarország testébôl Erdélyt, a történelem tanuságai szerint, szörnyü vérbosszut fog állani a tett elkövetôin a históriai igazság; üszköt dob az igazságtalan tett elfojtott bosszuja elébb-utóbb az államok közé (Lengyelország, Elszász-Lotharingia).

         Erdély nemzetségei nem voltak elnyomva, ezt csak ürügyül hangoztatják. A nép maga csendes volt itt..

         Mikor mi Belesrôl a Holumbulon át (1918. V. 13.) Mariselre tartottunk, csatlakozott hozzánk és szinte egész nap velünk volt egy mariseli oláh bácsi: Bălk Gerasim bátya.

         Ősz, lengô hosszu hajával alakja - mint sok százezer testvére - az erdélyi fenyvesek és havasok elmaradhatatlan tartozéka immár... És mi az öreg Bălk "tete"-vel egésznapon el tudtunk szórakozni, már amennyi idô erre növénygyüjtés közben maradt. S ô is hüségesen követett bennünket, készségesen segitett, ahol, amiben csak tudott, mert látta, hogy mint embertársunkkal bánunk vele!

         Ott volt a nagy baj, hogy évtitedeken át az oláhokat nálunk alacsonyabbrangu népként kezelte politikánk, nem igyekezett magához felemelni, kulturálttá tenni... A baj idültté vált, mind mérgesedett s most már - bárminô fájdalom árán is - csak operáció segithet, ugy látszik...



    (*1) A "Vaskapu szoros" napsütött, száraz szikláinak tetején nô Erdélynek egyik igen érdekes páfránya a Woodsia ilvensis.

    (*2) Hálás köszönetet mondok Dr. Márki Sándor kolozsvári egyetemi professzor és Kuszkó István urnak, a kolozsvári 48-as Ereklye Múzeum igazgatójának, hogy a Vasvári irodalomra vonatkozólag becses utbaigazitásokat adni lekötelezô módon szívesek voltak.

    (*3) Az "Erdély" egyik névtelenül irott cikke (XV. évf. 1906., 100. old.) ajánlja helyette a "Vasvári havas" elnevezést.

    (*4) Igen hosszadalmas vita tárgya volt a fintinellei ütközet napja; julius 13-ika, illetôleg julius 9-ike között oszlott meg eleinte a vélemény.

    (*5) Borsos József 1848-49-es honvéd hadnagy leirása szerint egyik oláh magyarul (darócba öltözött oláh pap) jóakaratulag figyelmeztette ôt, "siettesse az embereit uram, mert itt nemsokára mind elvesznek". (1848-49. Tört. lapok" IV., 1895. 103. oldal).

    (*6) Hálás köszönetet mondok Dr. Szádeczky K. Gyula kolozsvári egyetemi professzor urnak, hogy intézete tulajdonát tevô e kép lemezét rendelkezésemre bocsátani kegyeskedett.


    Megjegyzések


       Abrudbánya Abrudbánya románul Abrud, németül Gross-Schlatten vagy Altenburg, római neve Abrutus, majd Auraria Maior): város a mai Romániában Fehér megyében.

    Topánfalvától 10 km-re délre az Erdélyi-érchegységben fekszik.

    A latin obrussa (= próbakő) eredete a görög obruda, ez pedig a dák obrud (= aranykiolvasztás) főnévből való. A bánya utótag az arany és ezüstbányászatra utal.

    Már a rómaiak által alapított bányászváros, Auraria Maior néven. 1271-ben Obruth néven említik. A környék ércbányászatának központja, vásáros hely. Az Árpád-korban a gyulafehérvári püspökséghez tartozott, bányászai szász telepesek voltak. A településen már 1569-ben nyomda működött, melyet Karádi Pál unitárius pap működtetett. (A nyomda egyetlen ma ismert terméke a Comédia Balassi Mennihart arultatasarol című munka.) 1784. november 7-én a települést felkelt román parasztok dúlták fel, magyar lakosságát nagyrészt legyilkolták. 1849. május 9-én itt győzte le Avram Iancu román serege Hatvani Imre honvédseregét, ezt követően a románok Kossuth követét, Ioan Dragoş román nemzetiségű országgyűlési képviselőt felkoncolták. Május 16-án Hatvani bevonult a városba, majd az ostromló román túlerő hatására május 19-én elhagyni kényszerült. A románok a magyar sereget megtámadták és a velük menekülő lakosokkal együtt lemészárolták. Június 11-én és 13-án a Kemény Farkas vezette honvédsereg megverte a román sereget. A trianoni békeszerződésig Alsó-Fehér vármegye Verespataki járásához tartozott. 1910-ben 2938 lakosából 1697 román, 1176 magyar volt. 2002-ben 6195 lakosából 6080 román, 76 magyar, 33 cigány és 3 német volt.
    (Forrás: Wikipédia)

     
       Aranyos Aranyos (románul Arieş) folyó Romániában, Erdélyben. A Bihari-hegységből ered és Marosludas környékén a Marosba folyik. Áthalad Fehér megye, Kolozs, Maros megyéken. Hosszúsága 164 km-re tehető. A középkorban a folyóban aranyat kerestek és találtak is. Bizonyára innen ered a neve.

    Nagyobb mellékvizei bal oldalon a Jára-patak, Hesdát-patak és a Túri-patak, jobb oldalon az Abrud.

    A folyó legrégibb latin neve Crisola, később Auratus volt.
    (Forrás: Wikipédia)

     
       Avram Iancu Avram Iancu (Felsővidra (románul Vidra de Sus, ma Avram Iancu), 1824. – Felsővidra, 1870. szeptember 10.) erdélyi román jogász volt, fontos szerepet játszott az 1848-49-es forradalmak történetében. Különösen az Erdélyi-érchegység Ţara Moţilor nevű részén tevékenykedett. A Habsburgok iránti hűsége és a körülötte gyülekező román parasztok a hegyek császárává (Crăişorul Munţilor) tették őt az Erdélyi-érchegységben. ...

    Iancu és az erdélyi mészárlások

    A 2. balázsfalvi gyűlés után megindult a román csapatok felfegyverezése, melynek célja az erdélyi magyar lakosság megfélemlítése volt. Azonban a román csapatok szabályos írtóhadjáratba kezdtek a katonailag védtelen magyar talapülések ellen. Avram Iancu, mint a felkelő románok vezetője, 1848 októberében kisebb, megfélemlítő hadjáratokba kezdett Erdélyben a magyarok ellen. Az egyik legnagyobb visszhangot keltő román akció a zalatnai mészárlás volt. Avram Iancu egyik felkelő társa, Petru Dobra vezette a román csapatokat, akik a fegyvertelen nemzetőröket a preszákai mezőn lemészárolták. Október közepétől november közepéig tucatnyi magyar település lakosságát mészároltak le a felkelő románok. 1849. január 8-án Ioan Axente-Sever, aki Avram Iancu prefektje volt, bevonult a védtelen Nagyenyedre és a kb. 8000-9000 főnyi felkelő csapata feldúlta a várost és mintegy 800 embert válogatott kegyetlenségek közepette lemészárolt. Néhány nap leforgása alatt a román felkelők Hariban, Nagylakon, Borosbenedeken és Járán újabb magyarellenes mészárlásokat végeztek. A román felkelők azonban 1849 tavaszán visszaszorultak a hegyekbe Bem győzelmeinek eredményeképpen, a mészárlások abbamaradtak, kisebb hadjáratokat azonban továbbra is vezettek, egy ilyen román-magyar összecsapásban esett el a márciusi ifjak egyike is, Vasvári Pál.

    Az 1848 októberében, novemberében a magyar települések elpusztítása hasonló forgatókönyv alapján zajlott le: a felkelők előbb fenyegetésekkel, majd ígéretekkel fegyverletételre bírták a lakosokat, majd legyilkolták őket. A magyarok a városokban semmilyen fegyveres erővel nem rendelkeztek, legyilkolásukat nem magyarázhatták biztonsági szempontok, egyszerű népirtásról kell beszélnünk ezekben az esetekben. Avram Iancut a magyar forradalom leverése után nem vonták felelősségre a mészárlások vezetése, szervezése miatt.
    (Forrás: Wikipédia)

     
       Bánffyhunyad Bánffyhunyad (románul Huedin) város a mai Romániában Kolozs megyében. Magyarbikal tartozik hozzá.

    Kolozsvártól 48 km-re északnyugatra a Sebes-Körös partján fekszik.

    Nevének első tagját az 1435 előtt birtokba lépett losonci Bánffy családról kapta. A név második része a régi magyar Honod személynévből való.

    1332-ben Hunad néven említik. A város határában szenvedett vereséget a Gaál Sándor és Kemény Farkas vezette honvédsereg 1849. augusztus 17-én az osztrák-orosz seregtől. 1910-ben 5194 lakosából 4699 magyar és 541 román volt. A trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye Bánffyhunyadi járásának székhelye volt. 2002-ben társközségével együtt 9439 lakosából 5518 román, 3067 magyar, 847 cigány és 3 német volt.
    • A főtéren áll a 13. századi hatalmas gótikus református templom, tornya a 15. században épült, festett kazettás mennyezete van.
    (Forrás: Wikipédia)

     
       Bem József Józef Zachariasz Bem (Bem József, Bem apó) (Tarnów, 1794. március 14. – Aleppó, 1850. december 10.) lengyel katonatiszt, az 1848-49-es magyar szabadságharc honvéd altábornagya. ...

    ...Bem sokat tett a magyar-román megbékélésért, az irreguláris csapatok kölcsönös bosszúhadjáratait azonban nem sikerült megelőznie. 1849 tavaszán megállapodott az addig az osztrákokat támogató, legjelentősebb román felkelővezérrel, Avram Iancuval, hogy a román felkelők nem harcolnak tovább a magyar honvédsereg ellen. A megállapodást azonban Hatvani Imre szabadcsapatának egy rosszul időzített akciója miatt a románok felrúgták....
    (Forrás: Wikipédia)
    • A Pallas nagy lexikonából: Bem
     
       Bethlen
       András    		 (bethleni gróf), magyar földmivelésügyi miniszter, gr. B. Sándor és br. Bánffy Jozéfa fia, szül. 1847. jún. 3. Kolozsvártt; tanulmányait a budapesti ev. ref. főiskolában kezdte, azután az egyetemen két évig jogot hallgatott, majd külföldre ment, egy évet a brüszeli s másfél évet a lipcsei egyetemen töltött; ezután beutazta egész Európát. 1873-ban képviselővé választatván, tagja volt a háznak 1882-ig, midőn júl. Brassómegye főispánjává neveztetett ki; később Szebenmegye vezetésével is megbízatott. 1890. márcz. 15. belügyminiszterré neveztetett ki.

    Czikkei: Nehány szó az internationalról (Nemzetg. Szemle 1877.), Marhatenyésztési érdekeink (U. ott, 1879.), A regále megváltásáról (U. ott, 1880-81.); fontosabb közgazdasági czikkei még a Közigazgatási Szemlében és a Nemzetben jelentek meg.
    (Forrás: Magyar írok élete és munkái)
     
     
       Egeres Egeres (románul Aghireş, németül Erldorf) falu a mai Romániában Kolozs megyében. Községközpont, Aghireş-Fabrici, Argyas, Dank, Forgácskút és Ticu-Colonie tartozik hozzá.

    Kolozsvártól 32 km-re északnyugatra a Nádas bal partján fekszik.

    A település 1263-ban már mezőváros. Várkastélyát 1572-ben Bocskai György építtette. Templomában temették el 1616-ban Bocskai István erdélyi fejedelmet. 1910-ben 1374, többségben román lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye Nádasmenti járásához tartozott. 1992-ben társközségeivel együtt 7120 lakosából 3934 román, 2908 magyar, 272 cigány, 4 ukrán és 2 német volt.
    • 15. századi református templomában Bocskai István síremléke látható 1616-ból.
    • A Bocskai várkestély ma romos állapotban van, falai helyenként emeletnyi magasságban állnak.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Gyalu (Gelon, Zsileu), nagyközség Kolozs vármegye gyalui j.-ban, (1891) 2857 oláh és magyar lakossal; a járási szolgabirói hivatal székhelye; van m. k. erdőgondnoksága, nagy gőzfürésztelepe Betlentelep (l.o.) néven, több fürészmalma, nagy fakereskedése, két mezőgazdasági szeszgyára, postahivatala, telefonállomása, postatakarékpénztára. Diszes kastélyát gr. Esterházy Kálmán a régi Rákóczi vár helyén s annak maradványaiból építette. Gy. régi várkastélyát Szt. László király a nagyváradi püspöknek adományozta; I. Rákóczi György lakhellyé alakította át. Mária Terézia királynő a várat Erdély akkori kormányzójának, gr. Bánffy Györgynek adta zálogba s mint a zálogbirtokosok egyik örököse, Komáromi Györgyné tulajdonába került, ki azt 1874. jelenlegi tulajdonosának, Rosenberg Bernát birtokosnak adta el. Gy. a gyulai havasok meglátogatására a legalkalmasabb kiinduló pont; vidéke igen szép s azért a turisták gyakran felkeresik.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
     
     
       Hatvani Imre (? – Buda, 1856. márc. 15.): ügyvéd. Mint őrnagy 1849-ben a szabadságharc egyik erdélyi csapatvezére. 1849-ben, a békealkudozások idején Abrudbánya mellett megtámadta Iancu csapatait, amit a román felkelők a fegyverszünet megszegésének tekintettek s amiért bosszút álltak Verespatak és Abrudbánya m. lakosságán. A szabadságharc után É-Amerikába emigrált. 1850-ben megbízással visszatért Erdélybe, hogy elégedetlenséget szítva felkelést készítsen elő, Nógrádban azonban az osztrákok kezébe került. A budai börtönben halt meg anélkül, hogy vallomásaival társai közül valakit is elárult volna.
    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
     
     
       Havasnagyfalu Havasnagyfalu (1899-ig Marisel, románul Mărişel) falu a mai Romániában Kolozs megyében.

    Kolozsvártól 48 km-re délnyugatra a Gyalui-havasokban fekszik.

    Egy magyar szempontból emlékezetes esemény fűződik a településhez. Határában a Fântânel-fennsíkon esett el honvéd szabadcsapata élén 1849. július 5-én Vasvári Pál, a Pilvax-kör vezéralakja, a márciusi ifjak egyike. A falunak 1910-ben 2202, túlnyomórészt román lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye Gyalui járásához tartozott. 1992-ben 1951 lakosából 1950 román és 1 magyar volt.

    Vasvári Pál emlékére tisztelői a Fântânel-fennsíkon halálának helyén emlékoszlopot állítottak. Az oszlopot az elmúlt évtizedekben többször is sikertelenül keresték. Valószínűleg elpusztult, helyére egy fűrészgyár épült. Ma a körösfői református templom előtt áll egy emlékére készített kopjafa.
    (Forrás: Wikipédia)
     
     
       Hory Béla , árvaszéki elnök, Hory Farkas ev. ref. lelkész s Aumüller Rozália fia, szül. 1845. június 1. Magyar-Gyerő-Monostoron; tanulmányait a ref. kollegiumban és a pesti egyetemen végezte. Kolozsvárt hivataloskodása mellett az irodalomnak is élt. A kolos-kalotai egyházmegye algondnoki hivatallal tisztelte meg. Jelenleg Kolozsvármegye árvaszékének elnöke. Tagja az erdélyi irodalmi társaságnak, melynek egyik szervezője volt.

    Tárczát, rajzot és vegyes czikkeket írt a M. Polgárba a Századokba (1869. A magyaródi pecsét), a Jónás Lapjába (1873. Egy kiszakított lap Ihász Dániel naplójából), a Petőfi-Múzeumba (1892. Petőfi Sándor Kolozsvárt).

    Munkái:

    1. A nagy napok 1848-49-ben, a magyar szabadságharcz rövid naplója. Kolozsvár, 1873.

    2. Ilonka könyve. Kolozsvár, 1883.

    3. A tűzoltók, vígj. egy felv. Kolozsvár, zenéje Sigmund Ákostól. Kolozsvár, 1883. (és 1895.)

    4. Községi előljárók teendői gyámügyekben. Kolozsvár, 1883.

    Szerkesztette Moldován Gergelylyel a Részvét-Albumot a marosvásárhelyi árvaházak javára (Kolozsvár, 1872; ebben két költeménye s egy beszélye van); a Társadalom cz. hetilapot 1874. jan. 3-tól szept. 26-ig és az Ujvilág cz. nagy naptárt Kolozsvárt 1874-re.
    (Forrás: Magyar írok élete és munkái)
     
     
       Kemény
       Farkas    		 br. (K. Zsigmond az író unokatestvére, Lajosnak fia) A magyar szabadságharc egyik hőse, szül. 1796-ban, meghalt Londonban 1852-ben. Fiatal korában katonai pályára lépett, de ezt egy időre odahagyta, s csak 1848. állott be ismét, amikor részt vett a nemzetőrség szervezésében, s mint őrnagy, forradalmi dandárvezér együtt harcolt Bemmel Erdélyben. Vitézségének s bátorságának legfényesebb jelét a piski híd megvédésekor adta. A szabadságharc elnémítása után Angliába költözött ki. Hamvai egy londoni temetőben nyugszanak.
    (Forrás: A Kemény család honlapja)
     
     
       Magyarókereke Magyarókereke (románul Alunişu, korábban Majerou, németül Mären) falu a mai Romániában Kolozs megyében. Közigazgatásilag Kalotaszentkirályhoz tartozik.

    Bánffyhunyadtól 10 km-re délnyugatra fekszik, Kalotaszentkirályhoz tartozik, melytől 4 km-re nyugatra van.

    1437-ben Monyorokereke néven említik először. 1910-ben 596, többségben magyar lakosa volt, jelentős román kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye Bánffyhunyadi járásához tartozott.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Márki Sándor (Kétegyháza, 1853. márc. 27. – Gödöllő, 1925. júl. 1.): történetíró, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1892, r. 1912). ~ István öccse. Egy.-i tanulmányai elvégzése után előbb Aradon, majd Bp.-en gimn. tanár. 1892-től a kolozsvári egy.-en az egyetemes történelem tanára. Haladó szemléletű munkáiban különösen a nagyobb hazai parasztmozgalmak és szabadságharcok történetével, emellett Bihar és Arad vm.-k múltjával és földrajzi témákkal is foglalkozott. Sok tanulmánya, cikke, népszerűsítő írása stb. jelent meg. – F. m. Sarkad története (Bp., 1877); Dósa György és forradalma (Bp., 1883); Arad vármegye és Arad sz. kir. város története (I – II., Arad, 1892 – 95); Péró lázadása (Bp., 1893); A magyar térképfiás múltja és jelene (Földrajzi Közl. 1896); II. Rákóczi Ferenc (I -III., Magy. Tört. Életr. 51, 53, 54, sz., Bp., 1907 – 1910); Az 1848 – 49-évi szabadságharc története (Bp., 1898); Az ó- és középkor története (I – II., Bp., 1910); Nagy Péter cár és II. Rákóczi F. szövetsége (Ért. a tört. tud. köréből, XXIII. 6., Bp., 1913); Dósa György (Magy. Tört. Életr.. 59. sz., Bp., 1913); Magyar középkor (Bp., 1914); Római itineráriumok Magyarországról (Földrajzi Közl. 1926). – Irod. Bíró Vencel: M. S. (Márki Emlékkv. műveinek jegyzékével; Kolozsvár, 1927); Lukinich Imre: M. S. emlékezete (Bp., 1941); Banner János: M. S. emlékezete (Gyula, 1961).
    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
     
     
       Papp Simon (Kapnikbánya, 1886. febr. 14. – Bp., 1970. júl. 27.): geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1945, r. 1946–49), a földtudományok doktora (1957). A magyar kőolajbányászat megteremtője, a Magyarhoni Földtani Társulat (1941–1944), az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (1944–1948) elnöke. Az egy.-et Kolozsvárott végezte. 1909-ben ásványtan, földtan és fizikai földrajz tárgyakból doktorált s utána első tanársegéd lett a kolozsvári tudományegy. ásvány-földtani tanszékén, Szádeczky-Kardoss Gyula professzor mellett. 1911-ben Böckh Hugó hívta tanársegédül a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola földtani és telepismerettani tanszékére. Mint Böckh H. első munkatársa, tevékeny részese volt a nagy sikerű erdélyi földgázkutatásnak. Jelentős szerepe volt a Nyitra megyei Egbell (1914) és a horváto.-i Bujavica (1918) kőolaj- és földgáz-előfordulásainak felfedezésében. Pávai Vajna Ferenccel együtt a horváto.-i redők dunántúli, zalai folytatásának kutatásával bízta meg mestere. Ők ketten mutatták ki a nagy jelentőségű budafai boltozatot. – 1915-ben kinevezett geológus mérnök a kolozsvári kutató bányahivatalban, 1916-ban a pénzügymin. bányászati főosztályán bányatanácsos főgeológus. Ebben a beosztásban részt vett az akkori Mo.-on úgyszólván minden geológiai kutatómunkában: ércet, ásványt, szenet, sót, kőolajat és földgázt kutatott. – Az I. világháború után kivált az állami szolgálatból. Kőzettani, majd térképező geológusi munkásság után bányászati, majd elsősorban a szénhidrogénkutatásokkal foglalkozott. Olajkutatásairól írott jelentései négy kontinensen végzett munkáiról számolnak be. 1920–1932 között angol vállalatok megbízásából Európa öt országában kutatott Angliától Albániáig; továbbá Kisázsiában, Ausztráliában, Új-Guineában, az USA-ban és Kanadában más olajvállalatok képviseletében. 1933-ban végleg hazatért és akciót indított a dunántúli fiatal harmadidőszaki rétegekben meggyőződése szerint fellelhető szénhidrogén-telepek feltárására. Végül az amerikai érdekeltségű European Gas and Electric Company (Eurogasco) 1933-ban megkezdte a korszerű vizsgálatokat, két évre rá a fúrási munkálatokat. A ~ által ajánlott Budafa 1. mélyfúrással 1937. febr. 9-én feltárták az ország első ipari jelentőségű kőolajtelepét. A siker után alakult (1938) Magyar–Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) főgeológusa, majd vezérigazgatója 1947-ig. 1941–1944 között irányította az É-erdélyi földgázkutatásokat is. 1944 márciusában személyes összeköttetései révén akadályozta meg, hogy a megszálló németek birtokba vegyék a MAORT üzemeit. 1944-ben a műszaki egy. soproni karán az olajkutatási és termelési tanszékre ny. r. tanárrá nevezték ki. Az általa alapított tanszéknek 1948-ig professzora. – Az olajipar államosításakor hamis vádak alapján életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1955-ben szabadult, rehabilitálták. Ismét az olajiparban dolgozott 1962-ig, nyugdíjba vonulásáig. – F. m. A dunántúli petróleum- és földgázkutatások (Ásványolaj, 1938); A magyarországi kőolaj- és földgázkutatás az 1780-tól 1945-ig terjedő időszakban (I–II., MTA Műszaki Osztályának Közl., 1963–1964). – Irod. Dr. P. S. (Bányászat, 1970. 2. sz.); Csiky Gábor: Dr. P. S. emlékezete (Földrajzi Közl., 1971. 4. sz.). – Szi. Galgóczy Erzsébet: Vidravas (r. 1984).
    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
     
     
       Ruzitska Béla (Kolozsvár, 1867. aug. 24. – ? ): kémikus. Tanulmányait a kolozsvári egy.-en végezte, ahol utóbb tanársegéd, majd az állami vegykísérleti intézet vegyésze, 1901-ben az egy. adjunktusa, majd ny. rk. tanár. Élelmiszerkémiai, elemzőkémiai és általános kémiai kérdésekkel foglalkozott. – F. m. Bevezetés az elméleti chemiába (Kolozsvár, 1894); Az élelmiszerek chemiai vizsgálata (Bp., 1905); A természetes festőanyagok abszorpciós-spektrumos vizsgálata és kimutatása (MTA pályamunka, 1913). – Irod. Néhány adat a nagy magyar kémikusok életéről és munkásságáról (Bp., 1960).
    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)

     
       Szamos a Tisza baloldali mellékfolyója, két egymástól távol eredő folyónak, u. m. a Nagy- és Kis-Sz.-nak Dés mellett való egyesüléséből ered. A Nagy-Sz. Beszterce-Naszód vármegye ÉK-i sarkában, a Rodnai-hegységben, közvetlenül az Ünökő (2280 m.), Lopacsna és Vurvu-Omului hegyek tövében, több hegyi patak összefolyásából ered; az egyesült patak Új-Radna mellett veszi fel a Nagy-Sz. nevét s Ó-Radna érintésével DNy-nak, Földrától kezdve Szálváig Ny-nak folyik, ahonnan ismét DNy. felé kanyarodik. Szolnok-Doboka vármegyébe lépvén át, a tetemesen megtágult folyóvölgy ismét Ny-i irányt vesz fel. Dés mellett veszi fel a Nagy-Sz. a Kis-Sz.-t; ez a Biharhegység belsejében két ágból fakad; a nagyobbik a Meleg-Sz. (vagy Hév-Sz.), Bihar vármegye K-i szélén ered s keskeny regényes völgyben K. felé hömpölyög; a kisebb Hideg-Sz., Kolozs vármegye D-i szélén a gyalui havasokban ered s festői völgyben ÉK. felé sietvén, Hideg-Szamos község mellett a Meleg-Sz.-sal egyesül. Az egyesült Kis-Sz. Gyalutól kezdve tágabb völgyben folytatja K-i útját; Kolozsvár érintésével Apahidánál É-ra fordul, Bonchidán alul Szolnok-Doboka vármegye földjén lép át és Szamos-Újvár érintésével Dés mellett a Nagy-Sz. medrébe ömlik. Az egyesült Sz. innen ÉNy-i irányban, kanyargós folyással siet tovább; Nagy-Ilondán alul DNy-ra kanyarodik s Szurduk és Zsibó közt hatalmas kanyarulattal (áttörve az Ilosvai-hegység és a Meszes hegyvonulatát) É-ra fordul, mindinkább tárguló völgyben Szatmár vármegyébe lép át, ahol körülfolyva a Bükk-hegységet, Szinér-Váralja közelében az Alföldre ér, melyet ÉNy-i irányban hasítván, Olcsvánál (Vásáros-Námény közelében) a Tiszába ömlik.

    A Sz. két forrásvize közül a Nagy-Sz. mintegy 120, a Kis-Sz. (a Meleg-Sz. forrásaitól számítva) mintegy 150 km. hosszu; az egyesült Sz. hossza 350 km., ugy hogy a Sz. egész hossza mintegy 500 km.; forrásának torkolatától való egyenes távolsága ellenben csak 123 km. A Sz. gőzösökkel nem hajózható és csak Szatmár-Németitől torkolatáig (99 km.) járható tutajok által. Vizkörnyéke 21,869 km2. Egész esése a Meleg-Sz. forrásától szmítva 1258 m. Mellékvizei közül a következők említhetők: a Nagy-Sz. jobb felől a Szálvát (Szálva mellett) és Ilosvát (Csicsó-Keresztúr mellett), bal felől az Ilvát (Kis-Ilva mellett) és a Besztercével egyesült Sajót (Betlen mellett), a Kis-Sz. balfelől a Nádas (Kolozsvár mellett), Borsa (Válaszkút mellett) és Lóna patakot (Kendi-Lónán alul), jobb felől a Gyéres patakot (Bonchidánál) veszi fel; az egyesült Sz. mellékvizei jobb felől a Lápos (l. o.), mely Aranyosmező mellett ömlik beléje, bal felől az Almás (Őrmező mellett), Egregy (Zsibó mellett), Szilágy patak (Szélszeg mellett és Kraszna (l. o.) Olcsva mellett, közvetlenül a Tiszába való torkollása előtt. A Sz.-nak 1896 aug. 30. Cégénytől Matolcs alsó végéig terjedő 23,5 km. hosszu szakasza holt mederré tétetett az e helyett fél millió forintot meghaladó költséggel, másfél évi szorgalmas munkával s egy millió köbmétert meghaladó földkiemeléssel, állami költségen létesített 7640 m. hosszu egyenes ásott meder megnyitása által.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)

     
       Szádeczky-
    Kardos Gyula Dr    		 (1860. december 30., Pusztafalu -- 1935. november 8., Kolozsvár)

    A budapesti Tudományegyetem természetrajz-kémia szakos hallgatójaként Szabó József professzortól tanult geológiát. Tanulmányai befejezése után a földtani tanszék tanársegédje. Rövid idő múlva "summa cum laude" minősítéssel doktorrá avatják.

    Állami ösztöndíjasként az 1889/90. tanévet Franciaországban tölti. A College de France laboratóriumában dolgozik Foudre professzor mellett. Hazatérve számos cikke jelenik meg, elsősorban a Tokaji-hegység és a Zempléni-szigethegység földtani- kőzettani viszonyairól, de az ország más részeiről is. A kőzettan területének magántanára lesz.

    1896-ban a kolozsvári egyetem ásvány- és földtani tanszékére nevezik ki, egyetemi nyilvános rendes tanárnak. Sokéves munkáját köti le a tanszék berendezéseinek és több mint 20 ezer darabból álló gyűjteményének átköltöztetése.

    Jó nemzetközi kapcsolatai voltak olasz és francia kollégákkal, Murgoci és Mrazec román professzorokkal is. A Déli-Kárpátok déli román és északi magyar oldalát 1907-ben közösen járták be magyar, illetve román hallgatóikkal együtt. Rendszeresen részt vett a nemzetközi kongresszusokon, 1897-ben Szentpéterváron, 1900-ban Párizsban. Stockholmban a Kongresszus egyik alelnöke, 1926-ban részt vesz a madridi, 1929-ben a pretoriai kongresszuson.

    Fő kutatási területe a Bihar-hegység és a Vlegyásza, azok földtana, tektonikája és kőzetei. Ebből a tárgykörből 25 értekezése készül. Élete utolsó tíz évében a Kelemen-Havasokat és a Hargitát térképezte. Míg elődje, Koch Antal, főleg az Erdélyi-medencével foglalkozott, ő sokat tett Erdély nyugati határhegységei, magmás előfordulásai, felszíni és fedett vulkáni tufái megismerése érdekében.

    Az első világháború után Erdélyben, Kolozsvárt maradt és tovább dolgozhatott haláláig, mint a Román Földtani Intézet főgeológusa. Ezt a kivételes bánásmódot Popescu-Voitestinek, tanszéki román utódjának köszönhette, aki nagyra becsülte szaktudását.

    Az EKE útjelző bizottság (1897), a választmányi tagja (1898-1909-), a Kerékpáros osztály alelnöke (1898-).

    Főbb művei:
    • Adatok az Erdélyi-medence tektonikájához, 1913.,
    • Tufatanulmányok Erdélyben I.-II.-III., Kolozsvár, 1914-1917.
    (Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka)

     
       Thallóczy
       Lajos    		 , Strommer (Buda, 1856. dec. 8. – Herceghalom, 1916. dec 1.): történész, az MTA tagja (l. 1883, r. 1895), a Magyar Történelmi Társulat elnöke (1913 – 1916). Egy.-i tanulmányait Bp.-en végezte, utána az Orsz. Levéltár fogalmazója, a Századok és az Archaeológiai Értesítő segédszérk.-je. 1884-től a közös pénzügymin. bécsi levéltárának ig.-ja lett. A Theresianumban és a konzuli ak.-n m. közjogot és m. történelmet adott elő. 1908-ban közös pénzügymin. osztályfőnök, 1912-ben belső titkos tanácsos. 1915-ben a megszállt Szerbia polgári kormányzója. Ferenc József temetéséről hazajövet vasúti szerencsétlenség áldozata lett. Irodalmi munkássága során sokat foglalkozott K-Európa, Horváto., Szerbia, Bosznia és Albánia történelmi múltjával és jelenével. Kiadta a Blagay család (1897) és a Frangepán család (I – II., 1910 – 1913) oklevéltárát (mindkettőt Barabás Samuval); a Magyarország melléktartományainak oklevéltára c. sorozat 4 kötetét: 1. A horvát véghelyek oklevéltára (Hodinka Antallal, Bp., 1903); 2. Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklevéltára (Áldásy Antallal, Bp., 1907); 3. Alsó-Szlavónia okmánytára (Horváth Sándorral, Bp., 1912); 4. Jajcza története (Monum. Hung. Hist. Dipl. XL., Bp., 1915, az MTA nagyjutalmát kapta). Kállay Benjámin hagyatékából kiadta A szerb felkelés történetét (I – II., Bp., 1908 – 09). Történelmi regényeinek és útleírásainak egynémelyike álnéven (Deli) jelent meg. – F. m. A kamara haszna (Bp., 1879); Utazás Levanteban (Bp., 1882); Vasvári Pdá s a pesti egyetemi ifjúság 1844 – 1849 (Bp., 1882); Oroszország és hazánk (Bp., 1884); Zay Ferenc (Bp., 1884); Horvát szokásjog (Bp., 1896); Bácsy Jakab (álnéven, Bp., 1896); Gyepün innen, gyepün túl (álnéven, Bp., 1898); Tanulmányok a bosnyák bánság kezdeteiről… (Bp., 1905); Ill. Béla és a magyar birodalom (Bp., 1906); Kállay Benjámin emlékezete (Bp., 1909); Tudákos levelek (I – II., álnéven, Bp., 1913 – 14). – Irod. Gárdonyi Albert: T. L. (Magy Figyelő, 1916); Csánki Dezső: T. L. (Akad. Ért. 1916 és Századok, 1917); V[arju] E[lemér]: T. L. (Akad. Ért. 1917); Csekey István: T. L. (jogállam, 1917); Károlyi Árpád: T. L. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, XXIII., Bp., 1937); Károlyi Árpád: T. L. élete és működése (A T. L.-Társ. kiadványa, 3. Bp., 1937); Mészöly Gedeon: T. L. mint nyelvművész (A T. L.-Társ. kiadványa, 2. Bp., 1937) Eckhart Ferenc: T. L. a történetíró (A T. L.- Társ. kiadványa, 7. Bp., 1938); Kary Béla: T. L. a szociológus, a közjogász és az elméleti politikus (A T. L.-Társ. kiadványa, 5. Bp., 1938); Némethy Károly: Emlékezések T. L.-ról (A T. L.-Társ. kiadványa, 8., Bp., 1940); Tóth László: A magyar Balkán-kutatás megindítója: T. L. (Jelenkor, 1941. 24. sz.): Tömöry Márta: Bosznia-Hercegovina annektálásának történetéből (Részletek Th. L. naplóiból. Bevezetéssel, Századok, 1966. 4 – 5. sz.).
    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
     
     
       Topánfalva Topánfalva (románul Câmpeni, németül Topersdorf, latinul Deusara): város a mai Romániában Fehér megyében.

    Gyulafehérvártól 75 km-re északnyugatra az Erdélyi Érchegységben az Aranyos folyó partján fekszik.

    A város az érchegység román falvainak ősi központja, a román nemzeti mozgalom egyik fő helye. 1784. december 7-én itt verte szét az erdélyi császári hadsereg a román felkelők seregét. 1910-ben 2967 lakosából 2692 román és 219 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Torda-Aranyos vármegye Topánfalvi járásának székhelye volt. 2002-ben 8080 lakosából 7810 román, 248 cigány, 14 magyar és 4 német volt.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Urmánczy
       Nándor    		 jogi doktor, országgyűlési képviselő, szül. 1868. okt. 1. Topliczán (Maros-Tordam.); középiskoláit Brassóban, a jogot Budapesten végezte, hol jogi doktori oklevelet nyert. Kisküküllő megyében mint szolgabíró, aljegyző, tiszteleti főszolgabíró 1901-ig működött. Ezután állami szolgálatba lépett s főispáni titkár minőségben az akkor Maros-Torda és Küküllő megyék, továbbá Marosvásárhely kormányzatával megbízott Sándor János főispán mellé osztották be. Több nagyobb utazást tett Német-, Franczia-, Olasz-, Angolországban és Amerikában. 1902. okt. 9. a szászrégeni kerületben időközi választáson országgyűlési képviselővé választották szabadelvűpárti programmal. A nemzeti párt újból való megalakulásakor e párt egyik jegyzője lett. A képviselőház feloszlatása napján 1905. jan. 4. a függetlenségi és 48-as pártba belépett. Az 1906. általános választáson a szászrégeni kerület függetlenségi programmal újra megválasztotta, úgy az 1910-1915. országgyűlésre is pártonkívüli 48-as programmal.

    Írt számos elbeszélést, turista és politikai czikket.

    Munkái:

    1. Programmbeszéd Szászrégenben 1906. ápr. 26. Szászrégen. (Németül is).

    2. A szabadság ünnepén. 1907. márcz. 15. Bpest, 1907.

    3. Politikai jegyzetek 1907. november második feléből. U. ott, 1907.

    Sturm-féle Országgyűlési Almanach 1910-1915. Bpest, 455. l. és a m. n. múzeumi könyvtár példányairól.
    (Forrás: Magyar írók élete és munkái)
     
       Verespatak Verespatak (románul Roşia Montană, németül Goldbach, latinul Alburnus Maior): falu a mai Romániában Fehér megyében.

    Topánfalvától 14 km-re délkeletre fekszik, Abrudkerpenyes, Bisericani, Coasta Hentii, Curături, Girda-Bărbuleşti, Ignăteşti, Szarvaspatak, Tarina és Virtop tartozik hozzá.

    Ősi aranybányász település, ahol már a rómaiak is aranyat bányásztak. Római neve Alburnus Maior volt. A rómaiak 2000 éves labirintusszerű bányafolyosó rendszere a mai napig fennmaradt és látogatható. A bányamúzeumba 150 lépcsőfok vezet le, a felszínen az aranyfeldolgozás eszközeiből van kiállítás. A házakban sok római kő van befalazva. 1784. november 7-én a felkelt román parasztok dúlták fel.

    1910-ben 2907 lakosából 1481 magyar és 1412 román volt. A trianoni békeszerződésig Alsó-Fehér vármegye Verespataki járásának székhelye volt. 1992-ben társközségeivel együtt 4146 lakosából 3808 román, 228 cigány, 104 magyar és 6 német volt.
    • A Várdomb (Dealul Cetăţii) a település központjától kb. fél óra járásra található. Itt láthatók a római kori bányák maradványai. Az 1854-ben folytatott régészeti feltárások során 25 viasztáblát találtak; a XVIII-as számun a 131. január 6-i dátum szerepel és az Alburnus Maior megnevezés. A tábla jelenleg a Bányászati Múzeumban található.
    • Az Alburnus Maior vár a Várdombon található. Ez volt a település és a bánya védműve.
    • A Bányászati Múzeum a volt bánya közelében van.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Zalatna Zalatna (románul Zlatna, németül Klein-Schlatten, vagy Goldenmarkt, római neve Ampelum, majd Auraria Minor volt): város a mai Romániában Fehér megyében.

    Gyulafehérvártól 36 km-re északnyugatra az Ompoly partján fekszik, közigazgatásilag Boteşti, Budeni, Bulbuk, Fenes, Fântinele, Kénesd, Nagyompoly, Ompolygalac, Ompolygyepű, Ompolykövesd, Părău Gruiului, Pirita, Runc, Rusi, Suseni, Valea Mică és Viltori települések tartoznak hozzá.

    Neve a szláv zlatna (= arany) főnévből ered és egykor gazdag aranybányáira utal.

    1263-ban már Zalatna néven említik. 1759-ben innen indult a román parasztok mozgalma, amely során az ortodox püspökség felállításának ígéretében bízva sorra foglalták vissza az unitárius templomokat, a lázadást csak 1761-ben fékezte meg Buccow erdélyi császári főparancsnok. 1848. október 24-én Ompolygyepű határában mészárolták le a románok a menekülő zalatnai polgárokat. 50 év múlva a halottakat kiásták és három sírhalom alá temették. A 700 magyar emlékét az országút melletti 10 m magas obeliszk őrzi PAX felirattal.

    1910-ben 4317 lakosából 2892 román, 1129 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Alsó-Fehér vármegye Magyarigeni járásához tartozott. 2002-ben 8612 lakosából 8367 román, 179 cigány, 57 magyar és 4 német volt.

    A Minor, a latin szótár szerint a minus-ból ered, ami mennyiségi egység szerint, csekély-kevés mértékben.
    (Forrás: Wikipédia)
     
     


    Levél a Webmesternek
    © MKE 2006