Az Északkeleti-Felvidék


 

  Dr. Cholnoky Jenô írása, Turisták Lapja, LI. évfolyam 4. szám, 1939. április, 165. oldal

  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


Az Északkeleti-Felvidék.

     Mintha óriási sáncot épített volna a természet, hogy a Magyar-medencét megvédelmezze az Európa északkeleti részein hullámzó barbárság ellen, úgy torlaszolta föl a Kárpátokat az Alföld északkeleti határa mentén. Bártfa vidékétôl egészen a Borsai-hágóig terjed ez a sánc, a Kárpátoknak legegyszerűbben fölépült darabja. Északnyugaton, meg Erdélyben a Kárpátokhoz más hegyek is csatlakoznak, talán csak a Fogarasi-havasok lánca olyan sánc-szerű, egységes lánc, mint az Északkeleti-Kárpátok, de lényegesen különböznek egymástól.

     A természet nem tartotta elegendônek az egyszerű sáncot, a Kárpátok felgyűrt redôzetét, hanem emögé a "fedezék" mögé még egy pompás vulkánsort is odarakott, mint második védelmi vonalat.

     Igy aztán elôállt az a szerkezet, amelynek egy részét rajzolt ábránk mutatja. Az ilyen rajzot úgy nevezzük, hogy tömbszelvény s olyanformán kell képzelnünk, min tha a vidékrôl gipszmintát készítettünk volna s azt lerajzoltuk volna. De a gipszminta nem pontos másolata a vidéknek, hanem csak mintegy fô jellemvonását mutatja be. Azt mondhatnám, hogy egyszerűsítve adja a vidék jellemvonásait.

     A háború alatt Hajts Lajos ezredes kitűnô domborművet készített errôl a vidékrôl, kifelé, egészen a galíciai és bukovinai síkságokig, hogy feltüntesse az uzsoki stb. harcszíntereket. Azt hiszem, hogy ez a pompás dombormű ma is megvan a Ludoviceum gyűjteményében. Amikor elôször megláttam a hatalmas, tán 2-3 méter hosszú, óriási gipszmintát, azt hittem, hogy talán még nincsen készen, talán még a galíciai és bukovinai oldalon nincsenek bemélyítve a völgyek, hiszen olyan egyhangú, kissédimbes- dombos fensík az egész, hogy szinte hihetetlen.

     Pedig úgy van a dolog. Gondoljuk el, hogy a Kárpátokban felgyűrjük, ráncokba torlaszoljuk a homokkôrétegeket. Szép magas, 5-6000 méteres hegyóriás keletkezik így. De aztán jön a pusztulás. Évmilliók pusztító munkája letarolja a hegyet, egyenetlen, dimbes-dombos síkság marad a helyén. De ekkor egyszerre ez a lepusztult hegytönk kiemelkedik, mint a leterhelt hajó a vízbôl s újra "hegy" lesz belôle, de most csak 1000-1500 m magas fensík, úgy, hogy a fensík fokozatosan lejt északkelet, tehát Galícia felé s meredeken emelkedik ki a Magyar-medencébôl. Ahol eltörött a Föld kérge, az Alföld szélén, ott vulkánok törtek ki. De akkor még az Alföldet tenger borította.

     A kiemelt tönk felszínén a lepusztító erôk most újra munkába léptek s a puha, vagy helyesebben mondva a kevésbbé ellentálló kôzeteket jobban, a keményebbeket kevésbbé pusztították le. Igy aztán azok a hosszú, északnyugatról délkeletre húzódó hegygerincek, amelyeket a térképek olyan határozottan feltüntetnek Galícia térképein, azok mind kemény homokkôbôl vagy konglomerátumból álló láncok, a köztük elnyúló mélyedések fenekén meg mindég puha, omlós, könnyen pusztuló homokkô fajtákat találunk.

     A homokkôvet turistáink jól ismerhetik, mert van belôle itt a mi hegyeinkben is. A Hárshegyet mindenki ismeri, látta rajta a kôbányákat is. Van egészen aprószemű, igazi homokkô, de különösen sok az olyan, amelyben az összetapadt homokszemek közt temérdek kis borsónyi, vagy még ennél is kisebbszemű kavics van. Ezek rendesen hófehérszín, tiszta kvarcit-kavicsok. Sok ilyen kôdarabot lehet látni az Ördögárok völgyében, a Nagyrét fölött. Néha ezek a kis kavicsok dió, vagy ököl nagyságúak s akkor a kôzetet konglomerátumnak nevezzük. Az ilyen rétegek szoktak a legkeményebbek, legjobban ellenállók lenni.

     A homokkô pusztulásának terméke rendesen durva, éles homok, apró kaviccsal és nagyon kevés benne az agyag. Ezért nagyon rossz termôföldet ad. Nagy ritkaság, hogy olyan homokkôrétegek is legyenek, amelyekben agyag is van a homokszemek közt kellô mennyiségben. Az északkeletei-felvidéknek ez a nagy csapása, hogy a folyóvölgyek síkságain is alig lehet földet művelni, olyan rossz a föld. Másut mindenfelé a hegyeknek a homorú lejtôjén földművelést, gyümölcstermesztést látunk, a domború lejtôket még mindig erdô fedi, mert tudnunk kell, hogy a hegyoldal domború része mindig pusztuló felület, arról a víz meg a szél elhordja a termôtalajt, azért csak erdô van rajta. De a homokkôhegyeknek még a homorú lejtôin is rendesen erdô van!

     Az Északkeleti-Kárpátokban nagyon sok esô esik. Eltekintve Horvátországtól, a Karszt-hegységtôl, hazánkban itt esik a legtöbb esô, ez az oka annak, hogy a Tiszának olyan hatalmas árvízei szoktak lenni, mert ez a nagyon esôs hegyvidék egész terjedelmében a Tisza vízgyűjtô területéhez tartozik, belsô lejtôjével. A külsô lejtôrôl a vízek részben a Visztulának, részben a Dnyeszternek adóznak.

     A sok esô, a sok víz miatt a völgyek gyorsan vágódnak be, ezért a völgyoldalak mindenütt nagyon meredekek, a magyar oldalon. A völgylejtôk olyan meredekek, hogy ott földművelésrôl szó sem lehet. Az erdô mindenütt leér a hegytetôkrôl a folyó völgyének keskeny síkságig. Sokszor még útnak is alig van helye s ha utat építenek, azt mindig jó magasan vezetik a folyók vagy patakok fölött, mert óriási árvízek zúdulnak le ezeken a vízfolyásokon s elsodornak mindent, termôföldet, falut és hídat, ha nem építették ôket kellô magasságra.

     Ezekbôl a szűk, majdnem lakatlan, erdôs völgyekbô lerohanó kis folyók a homokkôhegyek lábánál kijuthatnának az Alföldre, ha nem állná útjukat egy pompás vulkánsorozat. Nem is olyan nagyon régen kialudt vulkánok ezek. A Vihorlát köztük az elsô, aztán folytatódik a sorozat délkelet felé s Nagybánya fölött, mint pompás piramis koronázza az erdôs hegyek tetejét az utolsó, a szabályos alakú Gutin-vulkán.

     A vulkánsorozat és a homokkôhegység belsô lejtôje közt hosszú, mély völgy húzódik végig. Homonnától egészen Máramarosszigetig. Ebbe a hosszú völgybe tévednek bele a Kárpátokról lejôvô patakok s nem tudnak mindjárt az Alföldre jutni. Jobbra-balra keresik az utat kifelé, míg végre egyesülnek többen s így találnak valami kijárást a vulkánok közt. Nagyon jellemzô erre nézve az Ung vízrendszere, melyet ugyancsak rajzos ábrán mutatunk be. Olyan ez, mint a vasvilla, négy vagy öt, egymással párhuzamos völgy fut le a Kárpátok vízválasztó gerincérôl s ezek a hosszú völgyben egyesülnek s aztán az ungvári-kapun keresztül az egyesült folyó kijut a síkságra. Gyönyörű helyek ezek a kijáratok, a vulkánok meredek lejtôi közt.

     A vulkánok sokkal érdekesebb alakúak, mint a homokkôhegyek. Andezit-lávából vannak, tehát ugyanabból a kôzetbôl, amibôl a Börzsönyi-hegység, meg a Dunazug-hegyvidék vulkánjai, például a bogdányi andezit-hegy. Változatos alakjukat részben az okozza, hogy a kemény andezit-láva váltakozik andezit-tufákkal, olyan puhább kôzetekkel, mint amilyenbôl a Dobogókô meg a Visegrádi Várhegy van felhalmozva. A puhább és keményebb kôzetek szeszélyes váltakozása okozza azt, hogy szép, sziklás részletek is elôtűnnek az erdôs hegyoldalak közt.

     Az andezit málladéka már kitűnô termôföld. Hisz andezit-málladékon vannak Tokaj világhírű szôl?i, még legnagyobbrészt a Hegyalja szôlôi is. Andezitbôl vannak Sátoraljaújhely hegyei is. Az andezit némileg hasonlít a bazalthoz, az úgynevezett piroxénandezitet többször össze is tévesztették a bazalttal. Az andezit azonban sohasem mutatja azt a gyönyörű, oszlopos elválást, mint amilyent a balatonmenti Szent György-hegyen, vagy a somoskôi Várhegyen, meg az erdélyi Detunátán látunk bazaltból. Andeziten kívül vannak riolit-lávák is. Ezek több kovát tartalmaznak, keményebbek és nincs olyan jó termôföldjük. A riolit fehér színével azonnal feltűnik s könnyű megkülönböztetni a sötét, ibolyásszürke, majdnem fekete andezittôl. Ilyen riolitbôl van a beregszászi hegy is, az az alacsony kis sziklacsoport, amely szigetszerűen emelkedik ki a síkságból Beregszásztól keletre s aztán alacsony dombhát köti a fô vulkánsorozathoz. Ez az elôreugró, félszigetszerű magaslat nem engedi lefolyni a Szernye-mocsár vízeit dél felé.

     Amikor az Alföld felôl közeledünk az Északkeleti-Felvidékhez, mindjárt észre vesszük, hogy más az Alföld jellege is itt, mint a többi részen. Ott messze, az Alföld közepén nagy városokat láttunk, a városok körül szétszórt tanyákon lakik a nép. Debrecen vidékétôl keletre, északkeletre megváltozik a kép. Apró falvak sűrű sokaságát látjuk már a Nyírségen is, de méginkább Ung, Bereg és Ugocsa vármegyék alföldi darabjain. Itt ugyanis a török már nem dúlt, itt megmaradtak az ôsi falvak. Hajdan az egész Alföld árvízmentes részeit ilyen sok-sok kis falu népesítette be, de sajnos, ezek a török idôkben elpusztultak s a nép a városokba menekült, csak késôbb épített tanyát a birtokára minden gazda.

     Ezekben az apró falvakban még magyarul beszélnek, de már nagyrészt görög-katolikus vallásúak, s mivel ezek nagyon szigorúan tartják a böjtöt s böjtben még disznózsírt sem használnak, azért más zsíradékra, olajra van szükségük. Túlnyomóan a napraforgó magjából ütik azt az olajat, amit fôzéshez használnak. Emiatt temérdek itt a napraforgó s ennek óriási aranysárga virága díszíti a szántóföldek, krumpliföldek, pohánka-földek mesgyéit. Ez egészen új, az Alföld többi részén ismeretlen tájképi vonást varázsol a síkságra. Nagyon szép, virágos itt különben is az Alföld, mert it már jóval több az esô, meg a hó, mint az Alföld közepén. Az út mellett az árkok partja valóban virágoskert s az árok partján sorakozó napraforgók arany paszomántja keríti körül ezt a derűs képet. Amott, a napraforgók kórói közt pedig már feltűnnek a vulkáni hegyek, változatos csúcsai. gyakorlott szem mindjárt meglátja a sok egyforma csúcsról, hogy vulkánvidék felé közeledünk.

     Elemgyünk a mezôn dolgozó földművesek csoportja mellett. Csodálkozva látjuk, hogy egyszerű kis szivattyús kútból vesznek vízet, a kút minden káva és földhányás nélkül, kiáll a mezôbôl. Ez az úgynevezett Norton-kút. Alsó végén zárt, hegyes csúcsban végzôdô, erôs acélcsô, de a csô falán hasítékok, ablakok vannak. Ezt a csövet csak leverik itt súlyokkal a talajba, néhány méter mélységbe, aztán rásüvegelik a szivattyút s kész a kút. Mert itt már azokon az óriási kiterjedésű törmelékkúpokon járunk, amelyeket a Felvidékrôl elôtörô folyók építettek föl. Az Ung, a Latorca, a Tisza, a Szamos mind hatalmas nagy, lapos törmelékkúpot rakott le s ezeknek szabad szemmel alig észrevehetô lejtôségein gyorsan futnak le a folyók, ma is zátonyokat építenek, árvízkor temérdek kavicsot raknak le s felduzzasztják a hegység lábánál a mocsarakat. Ilyen a Szernye-mocsár és az Ecsedi-láp.

     A törmelékkúpok jól betemették azokat a kis vulkánokat, amelyek a fô sorozattól kissé távolabb törtek elô. Mezôtarpánál látni az egyik ilyen eltemetett vulkánnak a csúcsát. Mezôkászonynál van több is. A legszebbek egyike a Királyházai-kishegy. Ugyanígy, meglehetôsen betemették a kavics- és homoklerakódások a munkácsi Várhegyet is. Ez most egészen magában, szigetszerűen áll ki a környezetébôl. Meredek lávalejtôi minden átmenet nélkül benyúllanak a síkság felszíne alá. Ezért volt olyan alkalmas vár építésére. Gyönyörű látvány volt a síkság felôl ez a merész épületcsoport, különösen amikor még a millenáris emlék turulmadara kiterjesztett szárnyaival lebegett a tájkép fölött.

     De még szebb volt a várból a város felé tekinteni. Gyönyörűen fekszik Munkács a völgy nyílásában, ott, ahol a latorca utat talált a vulkánok közt. Elôl látni azt a nagyszerű kaput, nekünk örökre emlékezetes kijárást, mert ezen át özönlöttek honfoglaló magyarjaink vezéri hadai is az igéret földje felé. A kapu mögött mint kulisszák sorakoznak a Kárpátok mind magasabbra és magasabbra torlódott láncai. Sötétkékes színük elárulja, hogy rengeteg erdô fedi ôket.

     Ugyanilyen szép helyen van Ungvár, az Ung kijárójában; Homonna a Laborc és Nagyszôlôs a Tisza kijárójában. Mindegyiknek megvan az a földrajzi jelentôsége, hogy a hegyvidék és a síkság kereskedelmi forgalmának vásárhelyei. Persze, a hegyvidék nagyon szegény, ezért a városok is csak kicsinyek, de annál kedvesebbek.

     A vulkáni eredetű hegyek sorozata mögött elnyúló, hosszanti völgy a ruténségnek igazi hazája. Homonna, Szinna, Nagyberezna, Szolyva, Huszt és Máramarossziget helységek vannak ebben a hosszanti völgyben. Utat végig vezetni a völgyön nagyon nehéz volna, mert a Kárpátokról lejövô folyók belevágódtak s így két folyó közt, például az Ung és a Latorca közt valami 300 m magas hágón keresztül lehetne csak utat vezetni. A völgyület legmélyebb az úgynevezett Máramarosi-medencében, Huszt és Máramaros közt, mert ebben hosszú darabon fekszik a Tisza s itt veszi föl a Tarac, Talabor és Nagyág patakokat s it erôsödik meg annyira, hogy amikor Nagyszôlôsnél kilép az Alföldre, már tekintélyes vízmennyiségű, nagy folyó.

     A hosszanti völgyön túl a Kárpátok homokkôehgyeinek lejtôire jutunk. A folyóvölgyek ezt a lejtôt összevagdalták, de nem egészen egyszerűen, mert hisz a homokkôrétegek ellenálló képessége nem egyenletes. A vízválasztó vonal éppen az ország határán húzódik végig, itt kellene lenniök a legmagasabb csúcsoknak, ámde ez tévedés, mert a fölemelkedett tönk legmagasabb éle nem itt volt, ahol most van a vízválasztó, hanem ettôl délnyugatra. Ennek a hajdan összefüggô, legmagasabb peremnek darabjai a Polonina-Runa (1482 m), a Szolyvai-Nagy-hegy (1598 m), a Nigrovec (1712 m), a Szvidovec (1833 m), a Pietrosz (2022 m), majd a Pop-Ivan (1940 m). A legmagasabb csúcs valamennyi közt, a Hoverla (2058 m), meg a Cserna-hora (2026 m) a vízválasztón vannak, mert errefelé már megváltozik a hegység szerkezete, itt már a homokkôrétegek közül kristályos kôzetek nyomulnak a felszínre s ezzel a kép lényegesen elváltozik.

     A most elôsorolt csúcsok és a vízválasztó vonal (országhatár) közt megint hosszú, keskeny völgyrendszer nyúlik el. Ebben folyik például az Ung legfelsôbb szakasza Uzsok és Osztazsina közt, aztán a Latorca legfelsô szakasza. Ebben van Alsó- és Felsôverecke majd a Nagyág felsô szakasza és Ökörmezô, a Talabor és a Tarac legfelsô völgye és végül Kôrösmezô a Fekete-Tisza felsô völgyében. Nagyon érdekes mélyedés ez, ezt nevezik rendesen Verhovinának, ez a hegyi pásztorkodással foglalkozó rutének legzordabb, legszegényebb hazája.

     Ezeken a hegyeken járva gyönyörű erdôket látunk mindenfelé. Valamelyik magasabb tetôrôl körültekintve csúcsok nélkül elhúzódó fenyôerdôs hegyhátak végtelennek látszó sorozata látszik. Emberi telepet csak kivételesen pillanthatunk meg valahol a völgyekben, mert hisz mit keresne itt sok ember? A hegytetôk havasi legelôin látni életet, de ilyen aránylag kevés van. Az erdôkóriási területeken érintetlenül borítanak be hegyet, völgyet egyaránt. Ökörmezô 450 m. magaságban már nem igen alkalmas földművelésre. Kaszálók, legelôk vannak az enyhébb lejtôkön, mert ahol lehetne is egy kevés zabot, vagy krumplit termeszteni, ott is olyan gyalázatosan rossz a föld, hogy semmit sem lehet kierôszakolni belôle.

     A völgyekben lenn nyomorúságos kis rutén házcsoportokat látunk. Olyan hitványak, hogy falunak sem lehet nevezni ezt a kunyhószerű csoportot. Helyenkint az erdészek készítettek szép telepeket, duzzasztott tóval, a faúsztatás végett. Vannak vadászkastélyok is, elragadóan vadregényes rengetegek mélyén! A vasutak persze életet vittek, ezekbe az ôsmagányokba. Kôrösmezô vagy Felsôverecke stb. nagy helyek, de csakis a vasútnak köszönhetik létüket.

     Ha mármost, tegyük föl, az Ung völgyén fölfelé sétálunk, a következô tájképek tárulnak elénk:

      Ungvár kedves házcsoportjai a zordon várépület alatt, leterjednek az Ung folyóra. Egyik oldalon az erdôs hegy, a másikon a végtelen Alföld üde, virágos rónasága. Befordulunk a szűk völgybe, északon a Vihorlát-csoport 1020 m. magas erdôs piramisa, a csoport legdélibb vulkánja igen merdeken, merészen szökkenik a magasba, a folyó jobb, tehát északnyugati partjain. Délkeleten a 978 m. magas Makovica alacsonyodó, sűrű bükkössel borított lejtôségei hanyatlanak le a völgyre. Magas folyami terrasz, mintegy 150 m. magasan a folyó fölött, nagy szélességben terjed ki a völgy délkeleti oldalán. Ezen a magas, fensíkszerű térségen van Nevicke vára. Kedves kis rom, a magyar erdészek már a háború elôtt szép kertté varázsolták a rom környékét s mindent elkövettek, hogy ez a hely az ungváriak kedves kirándulóhelye legyen.

     Ókemencén túl elérjük Perecsenyt. Ez már benne van a hooszanti völgyben, ott ahol az Ung fölveszi a délkeletrôl jövô Turját. A lejtôk leszelídülnek, a völgysík kiszélesedik s itt van a fa-lepárló telep, a háború elôtt létesült ipartelepünk, a füstnélküli lôpor elôállításához annyira nélkülözhetetlen aceton végett. Néhány kis falu van még ebben a kiszélesedett völgyrészletben, csak Nagybereznánál hagyjuk el ezt., hogy az igazi Kárpátok hatalmas hegyhátai közé jussunk.Itt már az Ung zúgva rohan alá a meredek hegylejtôk közé foglalt, szűk völgyben, alig van hely az út és a vasút számára. Itt már látszik az a tünemény, hogy kemény kôzetrétegek gerincekben kiemelkednek, a puha kôzetrétegeken meg hosszú mélyedések keletkeznek s a folyók ezeket szívesen keresik föl, hogy egy-egy ilyen darabon hosszanti mélyedésben folyjanak. Az Ung is Kasztrina falucska mellett ilyen mélyedésbe fordul, ugyanebben folyik egy darabig az Ung baloldali mellékfolyója a Lyuta-patak is. Ezek miatt a mélyedések miatt bonyolultabb a térszín, mint ahogy azt az I. ábrán látjuk, de kár lett volna a rajz egyszerű, áttekinthetôségét ilyen részletekkel összebonyolítani. csak az ezekhez hasonló legnagyobbat, a Verhovinát tüntettem föl, mert ez messze felülmúlja a többi, hasonló képzôdésű, de sokkal kisebb mélyedést.

     Az Ung völgyében fölfelé haladva, éppen az teszi olyan változatossá a tájképet, hogy a völgy majd igen szűk, meredek sziklalejtôk közt van, majd meg az ilyen hosszanti mélyedésben szélesenn völgysíkon, lankásabb lejtôjű hegyek közt folyik. De amint fölfelé megyünk, az Ung folyó mindig kisebb és kisebb, a hegyek mind meredekebbek és magasabbak, végre Uzsok falucska alatt valóban magas hegyvidéken képzelhetjük magunkat.

     Uzsok falutól jókorát kell még a kanyargóson (szerpentinán) fölfelé kapaszkodnunk, amíg végre elérjük a 889 méter magas Uzsoki-hágót.

     Amikor az ember valami hágóra feljut, akkor rendesen már kiváncsian várja, hogy milyen nagyszerű látványaban lesz része, amikor a másik oldal felé letekint a soha nem látott völgyekbe s az ismeretlen hegyvidékre.

     Az Uzsoki-hágóra fölérve, abban a meglepetésben részesülünk, hogy nincs kilátás lefelé! Fensíkszerű felületen vagyunk, csak jelentéktelenül bemélyedô kis, lapos völgyek indulnak innen kétfelé is. Magas hegycsúcsokról szó sincs! A környezô lapos hegytetôk alig 2-300 méterrel magasabbak, mint a hágó s azokat erdô borítja, a sík területeken pedig legelôk és kaszálók vannak.

     Visszatekinteni Magyarország felé érdemes! Óriási kiterjedésű hegyvidéket látunk be, de azt mind végeszakadatlan ôsrengeteg borítja. Egyik gerinc olyan, mint a másik, kimagasló csúcsot, havas hegyóriást hiába keresünk. Mintha megmerevedett, óriás hullámok volnának, úgy sorakoznak egymás mögé a tompa gerincek. Óriási sáncok, a népeket elválasztó, hatalmas bástyarendszer. Az a néhány száz ember, aki itt lakik az erdôk irdatlan vadonjában, az bizony nem döntheti el, hogy hova kell tartoznia annak a hegyvidéknek. Magyarország védôbástyája ez, kitűnô természetes határ, mert nehezen járható, gyakorlati értelemben véve lakatlan hegyvidék s védôműre, erre a sáncrendszerre a Magyar-medencének van szüksége, úgy, mint a város lakosságának a város bástyafalára, ha a bástya alatt futó, szűk utcában cigányok is laknak. Ez a kép, az Északkeleti-Kárpátok bármelyik hágójáról visszatekinteni hazánk felé, feledhetetlenül nagyszerű s mindenki meg fogja érteni, hogy miért húzódott itt hazánknak évezredes határa változatlanul keresztül!

     Az Uzsoki-hágó hármas vízválasztó csomópont. Innen indul nyugat felé az Ung és a Tiszába viszi a vízet, délkelet felé a Sztrigy, ez a Dnyeszterbe ömlik, észak felé pedig a Szan, ez meg a Visztulába jut, hosszú kacskaringós utazás után. Ki lehet keresni azt a kis dombot, éppen az ország határán, amelyen magányos fa áll s amelyrôl három felé folynak le a vizek.

     A fa alatt turistatársaság ült le ebédelni. Ebéd után az ujságpapírosokat szétdobálták, rossz turisták szokása szerint. Nagy zivatar kerekedett aztán s záporesô öntötte nyakon a kis dombot. A lefolyó esôvíz az ujságlapokat lemosta. Az egyik darab lengyelország felé ment, még pedig az a darab, amely a lengyel nemzet ôszinte, igaz és tettre kész barátságát emelkedett leírásokban örökíti meg. Ezt a Szan viszi magával s talán még kezébe is jut valamelyik derék barátunknak. A másik darab a Sztrigy felé vette útját. Ez a rész, amelyik a rendôri híreket tartalmazza, sikkasztásokról, megvesztegetésekrôl, rablásokról és kegyetlen gyilkosságokról. Hogy miért éppen ezt a darabot vitte arrafelé, azt nem tudnám megmondani. A harmadik darab az Ungba jutott. Ez éppen a frázisokkal tele, puffogó vezércikk volt. Ezt már gondolom, hogy miért vitte éppen az én szép hazám felé, hisz itt azt nagyon szeretik, jobban szeretik, mint az igazi tetteket ...

     Az Uzsoki-hágón túl már Lengyelország területén járunk. Mostanában nagyszerűen föllendült ez a vidék, mert elsôrangú sívidék. Kitűnô turista-centrumok épültek, s mivel télen hó van elég, nagyszerűen lehet ezen a fensíkszerű területen hatalmas távolságokat összecsúszkálni.

     Amit az Uzsoki-hágó felé tett utunkon tapasztaltunk, ugyanazt láthatjuk, ha a Laborc völgyén megyünk föl a 602 m. magas Lupkovi-hágóra. Itt is a vasút vezet át. A hegyek alacsonyabbak, a hágó könnyebb és rajta túl megint magas, fensíkszerű terület van, ameddig a szem ellát. Legalacsonyabb a hágók közt a Dukla-hágó (502 m). Olyan meneteles, olyan könnyű hágó, hogy hadsereggel a budai Svábhegyen keresztülhatolni valószínűleg nehezebb feladat volna, mint a Dukla-hágón áttörni. Ez a hágó nekünk szomorúan emlékezetes, mert 49-benezen át nyomult a mindent lehengerlô, orosz hadsereg hazánk területése.

     Munkácsról a Latorca völgyén megint majdenm ugyanilyen az út. Szolyvánál érünk a nagy völgytágulatba s itt szép üdülôhelyek fognak kifejlôdni, mert bájos kis medencének ondható sűrű erdôkkel fedett meredek lejtôjű völgyek között. Volt itt már a háború elôtt több fürdô és üdülôhely, mert itt többn ásványvíz-forrás fakad föl. Szolyván, aztán tôle keletre Hársfalván, északra Luhin és Polenán, nyugatra Kékesfüreden, mindenhol kitűnô ásványvízek fakadnak s fürdôhelyek létesülnek. A háború elôtt ezek egyszerűek, kezdetlegesek volta, a cseh uralom alatt valószínüleg fölfejlôdtek, de ez nem a csehek érdeme. A turistáskodás és az üdülôhelyek föllendülése az utolsó 20 év általános jelensége, hazánkban is, meg a külföldön is. Ha a háború után a mienk maradt volna ez a terület, bizonyosan a magyar uralom alatt is éppen így föllendült volna minden üdülôhely és turista berendezés. Gondoljuk csak el, hogy a Mátra pompás üdülôi és vendéglôi mind azóta épültek, a Bükkhegységben is mennyi mindent alkottunk, a Balaton vidéke is bámulatosan föllendült. A mi turista egyesületünknek a háború végén a Csonka-haza területén csak két-három komolyabb menedékháza volt, 35 éves fennállása után és most 15 év alatt még 20 menedékházat létesítettünk! Igy van ez minden művelt államban, ne tessék a nagy haladást a csehek dícséretére elkönyvelni. Mi is megcsináltuk volna, amint ezt a turistáskodásra kevésbbé alkalmas Csonka-hazában is megtettük!

     Szolyvánál a vasút elhagyja az országutat és a Latorca mellékpatakja, a Vica-patak völgyén a Lavocsnei-hágón visz s alagúttal fúrja át az országhatárt. Az országút szintén nem a Latorca-völgyén, hanem Luhi és Polena felé, a Pinye-patak völgyében halad a Felsôhrabovicai üveghuta felé, aztán alacsony hágón át Vezérszállásnál visszatér a Latorca völgyébe, hogy aztán Alsóvereckén keresztül elérje a 841 m. magas Vereckei-hágót. A hágóról széttekintve, ugyanaz a kép tárul elénk, mint amit az Uzsoki-hágóról láttunk. Elképzelhetjük honfoglaló ôseink meglepetését, amikor a Sztrigy völgye mentén, az unalmas hátságon fölfelé hatolva, elértek a hágóhoz, illetôleg a hegyhát pereméhez és lepillantotak a Latorca mély völgyére s azon túl a hatalmas, erdôs hegyek félelmes kulisszáira.

     Az országút azért nem megy át a Latorca völgyében, mert az igen meredek lejtôk közé befoglalat, majdnem járhatatlan völgy. Ez talán az egész felvidék legvadabb, legfestôibb részlete.

     Innen délkelet felé már magasabb hegyek következnek, különösen az országhatáron. A Borsova-patak felsô medencéje a legszebb erdôvidék. A patak völgyében vannak falvak, de a Borsova völgye, meg a Nagyág-patak völgy közt a széles homokkôhegyvidéken egyetlen falu sincs, teljesen lakatlan rengeteg labirintikusan szerteágazó kis völgyekkel.

     A Nagyág völgyén juthatunk föl a legigazivv Verhovinára, Ökörmezô tájékán. Nagyon zordon, nagyon elzárkozott, nehezen hozzáférhetô vidék ez. De Lengyelország felôl könnyű idejutni, ez volt az oka, hogy a világháborúban itt olyan orosz katonatömegeket lehetett benyomni a határon, hogy a hazánk felôl nehezen idejutó, vitéz seregünk igen véres harcok árán sem tudta föltartóztatni az özönvízszerűen benyomulókat. Csak amikor ôk is elvesztették a szoros kapcsolatot hazájukkal a szűk völgyek rendkivül nehéz közlekedése miatt, akkor sikerült ôket szétszórni s a beözönlöttek közül nagyon kevesen látták viszont fatornyos hazájukat.

     A Nagyág rendkivül szűk, de egyhangú völgye Husztnál torkol bele a Tisza medencéjébe. A Talabor és a Tarac völgyérôl csak ugyanazt mondhatjuk, mint a nagyágról. Ezeken is feljuthatunk a Verhovinára s csodálkozni lehet rajta, hogy a hosszú, unalmas, de szűk, erdôs völgyekben megtett, 30-40 km-es út után egyszerre sokkal sűrűbben lakott, magas medencékbe jutunk.

     És itt már vannak olyan csúcsok, amelyek a fák felsô határán, 1600-1700 méteren is túl emelkednek. A "csúcs" szót ugyancsak kevés érdemli meg, de az eddigi egyhangúság után már ezek is felüdítô, lelkesítô látványt nyujtanak.

     Az országhatár most Técsôtôl fölfelé a Tisza egészen a Visó torkolatáig. A határ itt elhagyja a Tiszát é keletnek, a Pop-Iván csúcson keresztül egyenesen a vízválasztónak tart, úgy hogy a Fekete-Tisza és baloldali mellékfolyója, a Fehér-Tisza visszakerültek hazánkba. A Fekete-Tisza völgyén jut föl a vasút a nevezetes Kôrösmezei-hágón, a 931 m magas Tatár-hágótól délre. Az országút a Tatár-hágón át vezet. Kôrösmezô 652 m magasan a tenger fölött nagyszerű vasúti ipartelep, valóságos civilizáció-oázis a végtelen rengetegben.

     A Fehér- és Fekete-Tisza egyesülése alatt van Rahó. Bizonyosan nevezetes turista-telep lesz, mert innen lehet a Pop-Iván 1940 m magas csúcsát legkönnyebben megmászni, de ez a csúcs még az országhatáron van, aligha lesz kellemes az oláh határôrökkel érintkezésbe kerülni. Egészen a mienk a Hoverla alacsonyabbik csúcsa, a magasabbik meg a magyar-lengyel határon van, tehát otthon vagyunk rajta.

     A Máramarosi-medencének legnagyobb kincse az aknaszlatinai sótelep, erre nélkülözhetetlen szükségünk volt.

     Hazánkat Trianon megfosztotta összes sóbányáitól és az 1930-as évek óta mintegy 120.000 tonna kôsót kellett évente külföldön vásárolnunk. Ez az áldatlan állapot most megszűnik, mert az aknaszlatinai sótelepen évenkint mintegy 160.00 tonna sót termelhetünk.

     Az aknaszlatinai bányákban körülbelül két kilométeres hosszúságú és 1700 méter szélességű a sótest. A mélysége még ismeretlen, de eddig már 240 méter mélységre hatoltak a kitermelés során. A jelenleg ismert készleteket figyelembevéve, sok-sok százesztendôre biztosítva van az ország sóellátása, sôt még exportálhatunk is bôven.

     Ugyanilyen komoly eredményekkel bíztat a kárpátaljai olajkutatás is. Különösen sok kôolajat rejtegethet a kôrösmezôi és az uzsok-luchi olajvidék.

     Kárpátalja vasércterülete is nagyrészt kihasználatlan még. Ugocsa és Bereg megyében hatalmas vasérctelepek állnak rendelkezésünkre, melyeket alaposan feltárni nemzetgazdaságunk komoly feladatai közé tartozik, mert egy-egy országrész a nemzetgazdaság szempontjából annyit ér, amennyi értéket az emberek szorgalmas munkája és a természet adományai révén ki lehet termelni belôle. Mi, turisták különösen sokat nyertünk, mert Kárpátalja éghajlati kincseit, szépségeit fokozottabb mértékben kiaknázhatjuk közegészségügyünk emelésére is.
 
*

     Az Északkeleti-Felvidék mindenesetre igen lényegesen emelni fogja a turistáskodás lehetôségeit, különösen arra való tekintettel, hogy a legmagasabb részeken mindig a lengyel határral kerülünk érintkezésbe s ez nekünk csak öröm, mert tudjuk, hogy most már ezzel a jó barátunkkal együtt fogjuk ôrizni ezt az ezeréves védôsáncot s ez nem elválasztani, hanem összekapcsolni fog bennünket!
 


Megjegyzések


   Aknaszlatina

 Aknaszlatina (ukránul Солотвино (Szolotvino / Solotvyno), oroszul Солотвина (Szolotvina / Solotvina), szlovákul Kostel Solotvonski, románul Hăndal vagy Hăndal Ocna): város a mai Ukrajnában, Kárpátalján a Técsői járás ban. Lakóinak száma 9276 fő a 2001-es népszámlálás adatai szerint, ebből mintegy 4000 magyar nemzetiségű.

Técsőtől 24 km-re délkeletre a Tisza jobb partján fekvő település. Faluszlatina tartozik hozzá. A Tisza túlpartján Romániában, Aknaszlatinával szemben Máramarossziget terül el. A két települést korábban híd kötötte össze, amelyet 1944-ben felrobbantottak. A hídat 2002-re újjápítették, de csak 2007. január 15-én nyitották meg a román–ukrán határátkelőt a két ország elnökének jelenlétében. A település átlagos tengerszint feletti magassága 283 m.
Neve a magyar akna és a szláv zalato (= arany) főnevek összetétele.

1360-ban Zlatina néven említik először. Már a római korban lakott volt. A környék leggazdagabb sóbányája van itt, amely a 13. század óta működik. Bányászai már 1492-ben lázongtak a rossz körülmények miatt, 1514-ben tevékenyen részt vettek a Dózsa-féle parasztfelkelésben, majd 1703-ban a Rákóczi-szabadságharcban. A 18. és 19. században egymás után nyitották meg az újabb és újabb sóbányákat. 1880-ban ért ide a vasútvonal. 1910-ben 2330, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Máramaros vármegye Szigeti járásához tartozott. 1944-ben innen is elvitték a magyar és sváb nemzetiségű férfiakat, akik többsége elpusztult az orosz lágerekben. 1989-ben magyar középiskola nyerte vissza itt önállóságát.
(Forrás: Wikipédia)
 
 
   Bártfa

 Bártfa (szlovákul Bardejov, németül Bartfeld, lengyelül Bardiów, latinul Bartpha) város Szlovákiában. Az Eperjesi kerület (szlovákul Prešovský kraj) Bártfai járásának székhelye. Lakóinak száma: 33 100 (2004).
Eperjestől 38 km-re északra a Tapoly (szlovákul Topľa) partján fekszik. (é. sz. 49°16′60’’ k. h. 21°16′60’’)
Neve a magyar bárd főnévből ered, amely itt az egy ember által egy nap alatt bárddal kivágható erdőrészt jelenti. A fa utótag itt erdőnek értendő.

Az ősidők óta lakott helyen a várost lengyel cisztercita szerzetesek alapították a 12. században. A tatárjárás szenvedései után németek telepedtek meg itt. Bártfát I. Lajos király emelte szabad királyi város rangjára. A Lengyelországba vezető út élénk kereskedelmet tett lehetővé. Bártfa volt az egyik tárnoki város. 1435-ben Hunyadi János a város közelében verte meg Talafusz huszita kapitány seregeit. A városban, ahol 1439-től tartottak misztériumjátékokat, nyomda is működött. 1440-ben a husziták foglalták el. A 16. század elején a polgárok áttértek az evangélikus hitre. A külföldet járt Leonard Stöckel, a városbíró fia, 1539-ben a városi iskolát wittenbergi mestere Philipp Melanchthon német humanista, Luther Márton legközelebbi munkatársa, elvei szerint humanista gimnáziummá fejlesztette. 1590-ben a felföldi lutheránusok itt tartották egyik zsinatukat. Bártfa a vászonszövéséről messze földön ismert volt. A 17. században háromszor, majd 1710-ben pestis pusztított. 1686-ban és 1774-ben leégett. Az 1670-es és 1680-as években többször pusztították császári és kuruc csapatok. A város a csapásokat nem tudta kiheverni, fokozatosan jelentőségét vesztette, melyhez hozzájárultak Lengyelország felosztásai is. 1878-ban újra tűzvész pusztította. Az első világháború alatt az oroszok idáig nyomultak előre 1915-ben. 1910-ben 6578 lakosából 2571 szlovák, 2179 magyar és 1617 német volt. A második világháború végén Bártfát is érték veszteségek. A második világháború után - szerencsére a városmagon kívül- több lakótelep létesült.
  • A régi Városháza 1505 és 1508 között épült gótikus stílusban. Gazdag kőcsipkéiről híres, reneszánsz lépcsőfeljárója és a meredeken emelkedő díszes tetőzete egyaránt nevezetes. Itt működik ma a Sárosi múzeum.
  • Szent Egyed-templom (szlovákul Kostol sv. Egídia) a 14. században épült gótikus stílusban. 1878-ban leégett, 1899-ben Steindl Imre tervei alapján állították helyre. A templom műkincsekben rendkívül gazdag, faragott gótikus oltárai, miseruhái, imaszékei, domborművei vannak. Síremlékei közül Serédy Gyögyé a legszebb 1557-ből.
  • A mai városháza is gótikus alapú, többször átépített egyemeletes ház.
  • A városnak ferences temploma és kolostora is van, melyek gótikus alapokon nyugszanak, de barokk stílusúak.
  • Ortodox temploma 1903-ban épült görög katolikus templomnak.
  • A régi evagélikus templom (épült 1808-ban copf stílusban).
  • A középkori városfal több része és a félkerek bástyatorony
  • Határában sós, vas és jódtartalmú forrás fakad, melyre 1777-ben gyógyfürdő épült. Csakhamar fényűző villák tucatjai épültek ide. 1849-ben és 1856-ban azonban károkat szenvedett, utóbbi alkalommal leégett. Ma Bártfafürdő néven önálló települést alkot a várostól 5 km-re északra.
  • Bártfának falumúzeuma is van.

(Forrás: Wikipédia)
 
   Beregszász

 Beregszász (ukránul Берегове (Berehove), oroszul Береговo (Beregovo), németül Bergsaß) város Ukrajnában Kárpátalján a Beregszászi járás székhelye. Beregardó, Bulcsu és Tasnád tartozik hozzá.
(é. sz. 48°13′0’’ k. h. 22°38′60’’). Munkácstól 28 km-re délnyugatra fekszik,
Neve a magyar berek főnévből származik, utótagja egykori szász lakosaira utal. Eredeti neve Luprechaza volt és az alapító Lampert herceg nevét viselte aki a 11. század végén a vidék ura volt.

1284-ben Beregzaza néven említik először. Ősi árpádkori település, a 11. században Lambertházának hívták I. Béla fiáról, aki a környék birtokosa volt. 1141-ben a kunok elpusztították, utána Rajna-vidéki szászokkal telepítették be. 1241-ben a tatár pusztította el, ekkor ismét újratelepítették. 1342-ben szabad királyi város lett. A 14. század közepén itt tartotta udvarát Erzsébet királyné, Nagy Lajos király anyja, aki két kolostort is alapított itt. A domonkosokét 1370-ben, a ferencesekét 1377-ben. 1552-ben itt volt az az egyházi gyűlés, ahol a reformátusok elváltak a katolikus egyháztól. 1566-ban a tatárok, majd 1657-ben a lengyelek újból elpusztították. 1686-ban a kurucok égették fel. 1703. május 22-én a piactéren kibontották a Rákóczi-szabadságharc zászlóit, amely ezzel kezdetét vette. 1717-ben újra tatárok pusztították, majd 1739-ben ismét tűzvész pusztította, 1742-ben pedig pestis tizedelte meg lakosságát. A városban több magyar nyelvű általános és középiskola működik. Itt van Kárpátalja egyetlen magyar nyelvű világi gimnáziuma és felsőfokú tanítóképzője. Református püspöki székhely. 1910-ben 12 933 lakosából 12 432 magyar,221 ruszin és 140 német volt. A trianoni békeszerződésig Bereg vármegye Tiszaháti járásához tartozott. 2001-ben 26 600 lakosából 12 800 magyar, 10 300 ukrán, 1700 cigány és 1400 orosz volt.
  • Római katolikus temploma 1418-ban épült, 1522-ben megújították, 1657-ben és 1686-ban leégett, tornyát 1743-ban javították ki, majd 1804-ben új tornyot építettek. 1837-ben a templomot újjáépítették. 1862-ben a hajóban és a szentélyben freskókra bukkantak.
  • A református templom 1715-ben épült, tornyát 1780-ban emelték, 1918-ban leégett, 1921 és 1929 között állították helyre.
  • Görögkatolikus temploma 1825-ben épült klasszicista stílusban.
  • A Rákóczi kastélyt Bethlen Gábor építtette 1629-ben, 1686-ban a kuruc harcokban leégett, valószínűleg II. Rákóczi Ferenc állíttatta helyre. 1857-ben átalakították.

(Forrás: Wikipédia)

Beregszász katolikus templom
 
   Borsova

 a Tisza jobboldali mellékvize, ered Máramaros vmegye Ny-i határán, a Szolyvai havasok csoportjába tartozó Nagyhegy (1598 m.) alatt; délre folyik, Dolhánál völgye kitágul s DNy-i irányt vesz fel. Bilkénél a folyó kilép a lapályra s jobbfelől felvéve a Szinyankával egyesült Ilosvát, Kövesd és Nagy-Bereg vidékén terjedelmes mocsarakat alkot, melyeknek vize csak lomha folyással jut Mező-Várinál a Tisza medrébe. E mocsarak a Vérke folyó által a Szernye mocsárral is közlekednek, másfelől a Csaroda posványai a Latorcával hozzák kapcsolatba. A B. hossza 110 km.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Bukovina

 Bukovina (románul: Bucovina, németül: Bukowina) történelmi régió, amely a mai Románia és Ukrajna határán fekszik. Önállósággal soha nem rendelkezett, mindig valamely államnak volt a része. ...
(Forrás: Wikipédia)
 
   Dnyeszter

 A Dnyeszter (lengyelül: Dniestr, ukránul: Дністер (Dnyiszter), románul: Nistru, oroszul: Днестр (Dnyesztr)).
Ukrajnában, a lengyel határ mellett ered, és a Fekete-tengerbe ömlik.

Az ókori latin feljegyzések a folyót Tyras néven emlitik. Egy rövid szakaszon természetes határt képez Moldova és Ukrajna között, majd keleti partjainál terül el az ún. Dnyeszter-menti Köztársaság.
(Forrás: Wikipédia)
 
 
   Dukla-hágó

 az északkeleti Kárpátok egyik legjelentékenyebb hágója, Sáros vmegye Felső-Komárrik községe és a galiciai Barwinek közt vezet át a hegység gerincén. A Kárpátok főgerince e vidéken legalacsonyabb, csucsai nem emelkednek a 700 méterig s maga a D. magassága csak 502 m. Rajta országut vezet át az Ondava s Ladomérka völgyéből a galiciai Jasielka völgyébe.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Eperjes-Tokaji
   hegység

 az Északkeleti Kárpátok rendszerének egyik legkiterjedtebb s legnevezetesebb tagja, Sáros, Zemplén és Abauj-Torna vármegyében. A hegység az Északkeleti Kárpátoknak az ország határa mentén emelkedő főgerincéhez derékszög alatt csatlakozván, Eperjes tájáról déli irányban Tokajig huzódik s ekként egyfelől a Tarca és Hernád, másfelől a Topoly, Ondava és Bodrog völgyei közt emelkedik. Az Északkeleti Kárpátok főgerincétől (az u. n. Erdős Kárpátoktól) azon alacsony (333 m.) hágó választja el, melyen az országut Kapiról Hanusfalvára vezet. A hegység itt hirtelen tetemes magasságra emelkedve, az E. északi csoportját, a Sóvári hegységet (l. o.) vagy Simonkát alkotja, mely a Simonka csúcsban 1092 m. magasságot ér el. E csoportot nehány mélyebb nyereg több részre osztja; ilyen a Dubnik melletti (678 m.) hágó, mely a Simonkának tömeges csoportjától a Makivocának (979 m.) inkább láncolatos csoportját választja el. Ezen, a Bánszka és Herlein közti nyereg által behorpasztott hegységet a 475 m.-ig bemélyedő Dargóhágó (l. o.) választja el a róla elnevezett Dargó-csoporttól, mely a Téresben 870 m. magasságot ér el. A Dargótól D-re még mélyebb horpadás hasítja a hegységet, mely Kis-Szaláncnál 328 m.-re ereszkedvén alá, a vasut átvezetésére is alkalmasnak bizonyult. Ezen völgyelésen tul az E. déli tagja következik, mely a Bósva völgyétől kezdve a Hegyalja (l. o.) nevet viseli s bortermeléséről világhirüvé vált. Ennek északi része a 900 m. magasságot közelíti meg (Nagy-Milic, 896 m.), D-felé azonban a magasság fogy s a szorosabb értelemben vett tokaji Hegyalja magassága a 600 m.-t nem haladja meg; legdélibb kiemelkedése a Tisza és Bodrog összefolyásánál emelkedő Tokaji hegy (516 m.).

Ezen, É-D-i irányban mintegy 110 km. hosszu s K-Ny-i irányban 25-40 km. széles hegységet tömeges volta dacára mély nyergek rovátkolják s ekként a főgerinc folytonosságát megszakítják; ehhez a mélyre bevágódó oldalvölgyek is hozzájárulnak, melyek ugy K- mint Ny-felől messzire benyomulnak a hegység belsejébe. K-en a Ronyva, Bósva és Tolcsva, Ny-on az Ósva és az Aranyos mellékvölgyeikkel együtt tágas katlanokat alkotnak, melyek a hegység tömegességét tetemesen csökkentik. Az ellenkező oldal felől a főgerincnek tartó völgyeket mély nyergek kapcsolják össze, melyek a hegységen át való közlekedést lehető teszik. A főgerinc magassága 6-900 m., a mellékágak magassága szintén jelentékeny s ezeknek ereszkedése, főleg a Sóvári hegységben, igen hirtelen; a főgerinchez ott csak rövid oldalágak csatlakoznak, melyeknek relativ magassága a 200-250 m. magas lapályhoz mérve igen jelentékeny. A Hegyaljában a hegységnek ez a jelleme kevésbbé jut kifejezésre; a gerincek hosszabbak, de alacsonyabbak s lejtőik enyhébben ereszkednek, mindenütt gazdag szőllőknek adva talajt, melyek az E. északi részében teljesen hiányoznak. A (most már nagyobbrészt elpusztult) szőllőkön felül erdők borítják a hegyeket, de völgyeikben sürün feküsznek a községek, tövükben pedig a községeknek szakadatlan sora huzódik, köztük oly jelentékeny községek, mint Tokaj, Mád, Erdőbénye, Tolcsva, Sárospatak és Sátoralja-Ujhely.

Geologiailag az egész E. trachitból áll, mely É-on egyes kuphegyekkel kezdődik s D-fel ismét ilyenekre oszlik fel. Magvát a szürke trachit képezi, helyenként a zöldkő-trachit merül fel, délen pedig a rhyolith-képletek uralkodnak, melyek a trachit-magot egészen eltakarják; a hegyaljai szőllők majdnem kizárólag a rhyolithon állottak s a legjobb bor azon termett. A trachittömegre a mélyebb hágókon harmadkori üledékek rakódtak. Az E. ásványokban sem szükölködik; legjelentékenyebb a nemes opál előfordulása Dubnikon (l. o.), ahol azt bányásszák; sokkal jelentéktelenebb az arany és ezüst előfordulása. Sóváron sótelepek vannak, melyekből a sót kifőzés által nyerik. Sárospatakon kovamalomkövet fejtenek. Nevezetes végül a ránki (l. o.) geizir.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Galícia

 Galícia (Közép-Európa) történelmi régió, jelenleg Lengyelország és Ukrajna között oszlik meg. Keleti felének történelmi neve: Vörösoroszország. Galícia és Lodoméria királyság vagy csak egyszerűen Galícia volt Ausztria legnagyobb, legnépesebb és legészakibb tartománya 1772 és 1918 között, Lemberg (Lwów, Lviv, Lvov, magyarul: Ilyvó) fővárossal. Galíciát a lengyel-litván nemzetközösség területeiből alkották Lengyelország felosztása alkalmával és ez az állapot egészen az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásáig, az I. világháború végéig tartott. ... (Forrás: Wikipédia)
 
 
   Gutin

 a Vihorlát-Gutin trachithegylánc egyik legkeletibb tagja, Mármaros és Szatmár vármegye határán. A hegységet az Avas-Ujfalu és Técső közti mély hágó (583 m.) választja el az Avas csoportjától (l.o.); a hegység innen DK-i irányban huzódik s főgerince összeesik a két vármegye határával. Nevezetesebb csúcsai: a Fenyőhegy v. Fenyér (1093 m.), a Verfu rotundiloru (1241 m.), a Plesca mare (1291 m.), azután a fernezelyi hágón tul a Rozsály (1307 m.) s a Felső-Bánya és Krács-falu közti nyergen tul maga a Gutin (1447 m.), melyen tul a Kapnikbánya és Büdfalu közti hágó (1039 m.) a hegycsoportot a Láposhegységtől (l.o.) választja el. Ezen hegység hossza mintegy 45 km., oldalágai, melyek É-on a Tiszaág, D-en a Kapnik, Lápos és Szamos folyókig terjednek, szintén jelentékenyek s az 1200 m.-en tul is emelkednek. A hegységnek a Fenyőhegy és Rozsály közé eső részét Kőhát-nak is nevezik. A G:-ban fakadó nagyobb patakok: É-on a Mára, mely az Izába ömlik, D-en a Tur (a Tisza mellékvize), a Fernezelyi-patak és a Kapnik (mindkettő) a Lápos mellékvize). A G. egészen trachitból áll s leginkább a zöldkőféle régibb trachitok tulnyomók; a trachittufa csekély kiterjedésben mutatkozik, helyenkint homokkő is fellép. Benne dus arany- és ezüsttelepek vannak s a bányászat főhelyei Nagybánya, Felsőbánya, Fernezely, Kapnikbánya, Láposbánya, és Misztbánya. Ez okból számos járható ut szeli a hegységet s völgyei sürün vannak benépesítve.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Hajts Lajos

 (1866. október 27., Igló -- 1933. december 1., Budapest)

Geográfus, térképész. A budapesti honvéd felsőbb tiszti tanfolyam és földrajzi intézet topográfiai tanfolyamának elvégzése után tanulmányúton járt az USA-ban. 1895-1919 között a Ludovika Akadémia tanára, majd az Állami Térképészeti Intézet vezetője, az "angyalos" térképek kiadója. 1925-ben mint tábornok vonult nyugalomba. Az intézet munkatársai vezetése alatt hajtották végre 1924-1925-ben a frankhamisítást, ami 1925 végén a hírhedt frank-botrányhoz vezetett. Emiatt 1926-ban rövid börtönbüntetésre ítélték. A rákosi temető katonai részében temették el. Olajportréja a kőbányai evangélikus kultúrkörben volt. Műve: Tereptan. Hajts Béla bátyja.

Művei:
  • A katonai országos felmérés alapvonalai, Budapest 1904.
  • Tereptan, terepábrázolás és térképfelhasználás (tankönyv), Budapest 1913.
  • Hajts Lajos: "A Gerlachfalvi-csúcsra 1902-ben" (újraközölve: Szivárvány, A Magyar Hegymászástörténeti Társaság nem hivatalos lapja, VII. évfolyam, 1. szám, 72-74. o.)
(Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka)
 
 
   Hársfalva

 kisközség Bereg vmegye szolyvai j.-ban, (1891) 1030 rutén és német lakossal, vasuti állomással és táviróhivatallal. Az itteni fürdő a Vicsa völgy torkolatánál. lombos erdők tövében 230 m. magasságban fekszik s 90 lakószobát, 24 fürdőszobát foglal magában. Forrása égvényes savanyuviz, melyet fürdésre használnak; ezenkivül hidegvizgyógyintézet van s a tej- és savó-gyógymódot is alkalmazzák. Sikerrel használják tüdőgümőkór, a légutak és bélcsatorna, a hólyag és máj hurutjai ellen. Tulajdonosa gróf Schönborn Ervin. H. község a XVIII. sz.-ig a szent-miklósi uradalomhoz tartozott, 1726 óta a gróf Schönborn-család birtoka.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Homonna

 Homonna (szlovákul Humenné, németül Homenau) város Szlovákiában. Az Eperjesi kerület Homonnai járásának székhelye.
Eperjestől 70 km-re keletre, a Laborc folyó partján fekszik. (é. sz. 48°55′60’’ k. h. 21°55′0’’)
A szlovák humenné szérűs, csűrös helyet jelent.

A város területén a régészeti leletek tanúsága szerint már a kőkorszak óta élnek emberek. Első írásos említése 1317-ből származik, ez arról szól hogy Károly Róbert hűségéért birtokot a Drugeth családnak adja. A család ezután évszázadokig meghatározója volt a település fejlődésének. Még a 14. században a nekik adományozott területen ferencesek telepedtek itt le, akik kolostort is építettek. Az 1330-as években Homonna vámszedőhely lett. 1332-ben a pápai tizedjegyzék említi plébániáját és Szent Péter tiszteletére szentelt plébániatemplomát. Városi kiváltságait Mátyás királytól kapta. Az 1470-ben és 1484 keltezett oklevelek a települést oppidiumként említik. Pecsétje a 15. századból származik "Sigillum civitatis Homonna" felirattal. Már 1449-ben állt Homonnay György kastélya, melyet ekkor foglaltak el a husziták, majd Mátyás verte ki őket. 1527-ben itt húzódott meg egy ideig Szapolyai János a tokaji vesztes csata után. Jelentős változást hozott Homonna életében a kollégium megalapítása 1613. november 23-án, melyet azonban 1630-ban Ungvárra telepítettek át. 1619-ben a város határában vívott véres csatát Drugeth György I. Rákóczi Györggyel. A várkastélyt 1619 és 1641 között építették újjá. 1638-ban III. Ferdinánd császártól vásártartási jogot kapott. Sorra alakultak céhei is, elsőként a 1603-ban a mészárosok céhe. 1684-ben Homonna várkastélyát Drugeth Zsigmond halála után Thököly Imre szerezte meg. Később I. Lipót császár a Zichy és az Althan családnak adta, majd a Csáky és Wandermáth családé volt. 1787-ben bástyáit lebontották, de a kastély ma is épen áll. 1796-ban 148 kézműves működött a településen. A 18. század végére azonban a fejlődés megtorpant és a település veszített korábbi jelentőségéből. Továbbra is működött a sókereskedelmet ellenőrző sóhivatala. 1778-ban leégett a település régi plébániatemploma és 150 évre a kolostortemplom lett Homonna plébániatemploma. 1787-ben 1914 lakosa volt. A város fejlődése a 19. században indult meg újra, amikor új urai az Andrássyak lettek. Nagyszámú szlovák, magyar, ruszin és zsidó lakosság érkezett ide. 1828-ban a lakosság száma már 2666 volt. Megindult a terjeszkedés, új utcák nyíltak. 1874-ben a vasútvonal is elérte a várost, mely így vasúti összeköttetésbe került Budapesttel és Lengyelországgal is. Új iskolái nyíltak, 1877-ben faipari szakiskola, 1899-ben kereskedelmi iskola nyitotta meg kapuit. 1910-ben 4508 lakosából 1724 magyar, 1389 szlovák és 952 német volt. A trianoni békeszerződésig Zemplén vármegye Homonnai járásának székhelye volt.
  • A Mindenszentek tiszteletére szentelt plébániatemploma gótikus eredetű, később barokkizálták.
  • Homonnay-kastély a 15. században épült, 1619 és 1641 között reneszánsz várkastéllyá építették át. A 18. században barokk stílusban építették át. Bástyáit 1787-ben bontották le. A 19. században belsejét korszerűsítették. Ma a városi múzeum működik benne.
  • Szűz Mária tiszteletére szentelt görög katolikus temploma 1767-ben épült barokk-klsszicista stílusban.
  • Evangélikus temploma 1890-ben épült neogótikus stílusban.
  • Kálváriatemplomát 1891-ben neoklasszicista stílusban építették.
  • Szent Cirill és Metód tiszteletére szentelt ortodox temploma.
  • Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére szentelt görög katolikus temploma.
  • A Szentlélek tiszteletére szentelt görög katolikus temploma.
  • Falumúzeuma 1972 és 1984 között létesült. Legjelentősebb műemléke az Újszékről származó 1754-ben épített Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt fatemplom. Ikonosztáza 18. századi.

(Forrás: Wikipédia)
 
   Huszt

 Huszt (ukránul Хуст (Huszt /Khust), németül Hus(s)t) város a mai Ukrajnában Kárpátalján a Huszti járás székhelye.
A város Nagyszőlőstől 24 km-re északkeletre a Nagy-ág és a Husztica patak tiszai torkolatánál épült. Körösös és Túlnagyágtelep tartozik hozzá.
Neve a Husztica patak nevéből származik, az pedig a szláv husztka (= kendő) főnévből a völgykatlan formájáról ahol fekszik, más feltevés szerint Hosszúmező, Visk, Sziget és Técső privilegizált városok kezdőbetűiből alkották meg.

1329-ben Huszth alakban említik. Várát 1090-ben Szent László építtette a kunok ellen. A tatárjárás után 1318 körül állították helyre. A település 1329-ben kiváltságokat kapott.

1458-ban ide záratta Mátyás a lázadó Szilágyi Mihályt. 1514-ben a helyi parasztok elfoglalták. 1526-ban Erdély része lett. 1546-ban Ferdinánd serege foglalta el, 1594-ben a települést a tatárok elpusztították, de a várat nem tudták bevenni. 1644-ben I. Rákóczi György, 1657-ben a lengyelek, 1661-62-ben a török és tatár seregek ostromolták. Huszt várában hunyt el 1667. május 13-án gr. Rhédey Ferenc erdélyi fejedelem, Máramaros vármegye főispánja. A kurucok előtt a vár 1703. augusztus 17-én kapitulált, akik itt kiáltották ki Erdély függetlenségét. 1711-ben az osztrákok vették be, utolsóként a magyar várak közül. A megrongálódott várat 1766. július 3-án villám sújtotta és leégett, majd 1798-ban egy újabb vihar a tornyát is ledöntötte, azóta rom.

1910-ben Husztnak 10 292 lakosa volt, melyből 5230 ruszin, 3505 magyar és 1535 német lakos. A trianoni békeszerződésig Máramaros vármegye Huszti járásának székhelye volt. 2001-ben 31 900 lakosából 28 500 ukrán, 1700 magyar, 1200 orosz és 100 cigány volt.
  • A város fölé magasodó vár romjaiban is impozáns.
  • Református erődtemplomát a 13.- 14. században építették, 1524-óta a reformátusoké. 1616-ban, 1644-ben, 1661-ben és 1670-ben megerősítették. 1773-ban és 1888-ban állították helyre. Tornya 15. századi, 1861-ig négy fiatornyos volt.
  • Római katolikus temploma 18. századi barokk.
  • Görögkatolikus temploma szintén 18. századi. Itt nyugszik Petrőczi Kata Szidónia az első magyar költőnő, Pekry Lőrinc kuruc generális felesége.

(Forrás: Wikipédia)

 
 
   Királyháza

 Királyháza (1899-ig Királyháza-Tölgyesfalva, ukránul Королеве (Koroleve), oroszul Королево (Korolevo)): város a mai Ukrajnában Kárpátalján a Nagyszőlősi járásban.
Nagyszőlőstől 9 km-re keletre a Tisza bal partján fekszik, Rákospatak és Veréce tartozik hozzá.
Neve a település melletti dombon emelkedett királyi erdőuradalmi központtal kapcsolatos.

A község eredete ôsrégi. Már Szent István idejében telepedtek le ide szászok. Német telepeseirôl Felszásznak nevezték, 1355-tôl Királyháza 1262-ben Domus Regalis néven említik először. Határában magányos domb tetején állanak Nyalábvár romjai, amely 13. századi királyi vadászház 15. századi erődítésével épült. 1312-ben Károly Róbert ostrommal foglalta vissza a Borsáktól. 1355-ben a település királyi kiváltságokat kapott. 1514-ben a parasztsereg a várat a faluval együtt megostromolta. Ide Perényiné Frangepán Katalin a fia nevelôjének hívta meg Komjáti Benedek pozsonyi kanonokot az 1530-as évek elején. Ô volt az, aki a Nyaláb várban magyarra fordította Pál apostol leveleit. A település a magyar királynôk nyaralóhelyéül szolgált hosszú idôn át. A falu egykori szász telepesei a 16. századra eltűntek. 1661-ben a török, 1717-ben a tatár pusztította. Mivel a bujdosóknak menedéket nyújtott a várat 1672-ben II. Lipót parancsára lerombolták. A 18. században a falut ruszinokkal telepítették be. 1831-ben kolerajárvány pusztított. 1910-ben 3167 lakosából 2224 magyar és 932 ruszin volt. A trianoni békeszerződésig Ugocsa vármegye Tiszántúli járásához tartozott. Ma 10 052 lakosából 2150 a magyar.
(Forrás: Wikipédia)
 
 
   Kis-Szamos

 Kis-Szamos (románul Someşul Mic) folyó Romániában.

A Bihari-hegység belsejében két ágból fakad; a nagyobbik a Meleg-Szamos, a kisebbik Hideg-Szamos. A folyó Gyalutól kezdve tágabb völgyben folytatja keleti útját; Kolozsvár érintésével Apahidánál északra fordul, Bonchida és Szamosújvár érintésével Dés mellett a Nagy-Szamos medrébe ömlik.

Mellékvizei: balfelől a Nádas (Kolozsvár mellett), Borsa (Válaszút mellett) és Lóna patak (Kendilónán alul), jobb felől a Gyéres patak.

1969-1988 között a folyón hidroenergetikai és vízgazdálkodási rendszer épült, amely 16 völgyzárógátat tartalmaz. A rendszer célja a villamos energia termelés mellett a folyó Gyalu és Dés közötti szakaszának árvízmentesítése. A havasnagyfalui (Mărişel) völgyzárógát mögött a bélesi tározó vízfelülete 815 hektár. Ettől 16 km-rel lentebb található a tarnicai víztározó. A Kis-Szamoson, a Meleg- és Hideg-Szamos összefolyása alatt épült a Gyalu I. völgyzárógát, alatta pedig a Gyalu II., Fenes I, Fenes II., Kolozsvár I. vízerőművek.
(Forrás: Wikipédia)
 
 
   Latorca

 A Latorca (ukránul: Латориця, szlovákul: Latorica) folyó Ukrajnában és Szlovákiában.

Az Északkeleti-Kárpátokban, a Vereckei-hágó közelében ered 850 m magasságban. Hossza 188 km. Ebből 156,6 km (94%) Ukrajnában, 31,4 km (6%) Szlovákiában található. Vízgyűjtő területének mérete 3130 km². Átlagos vízhozama Csapnál 37 m³/s.

A forrástól Szolyváig hegyi jellegű folyó, onnan a folyóvölgy Munkácsig hol szélesedik, hol ismét összeszűkül, majd a folyása síkvidéki jelleget ölt. A folyó Tiszasalamonnál, Csap környékén lépi át a szlovák-ukrán határt, ahol pár kilométerre megközelíti a Tiszát is. Legnagyobb mellékfolyója a Laborc.

A Latorca Szlovákiában, Zemplén falunál az Ondavával együtt torkollik a Bodrogba, a Tisza egyik mellékfolyójába. Völgye fontos közlekedési útvonal. A folyó mellett halad az E50-es európai (M06-os ukrajnai) főút, valamint Munkácstól Szolyváig a Latorcát követi a Csap-Lviv vasúti fővonal is. A folyó mentén fekvő legnagyobb település Munkács.
(Forrás: Wikipédia)
 
 
   Makovica

 Sáros vmegye egyik járása (székhelye Felső-Sztvidnik), mely nevét M. váráról (a zborói várról) vette; e vár hajdan egy nagy uradalom főhelye volt s róla nevezték Sáros vmegye Ény-i részét M.-nak. L. Zboró.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Máramarossziget

 Máramarossziget (románul Sighet, korábban Sighetu Marmaţiei, németül Siget, másképpen Marmaroschsiget, szlovákul Sihoť, ukránul Szihota): város a mai Romániában. A Tisza parti város az egykori Máramaros vármegye székhelye és egykor Magyarország faiparának és sóiparának központja volt. Kabolapatak és Tiszaveresmart tartozik hozzá.
Nagybányától 53 km-re északkeletre a Tisza bal partján fekszik.
Neve a Máramaros folyónévből való, melynek most Mara a neve. A víznév az indoeurópai mori (= tenger, állóvíz) és a mors (= holt) szavakból származik. Arra utal hogy a város Tisza és az Iza szögében épült.

A város területe a bronzkor óta lakott. Itt vezetett át a fontos Tisza-völgyi kereskedelmi út. Első említése a 11. században történik, 1231-ben Maramors, 1332-ben Zyget néven említik. 1272 és 1290 között IV. László király románokat telepített ide. 1352-ben szabad királyi város és Máramaros vármegye székhelye lett. 1570-től az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. 1733-ban III. Károly császár újra Magyarországhoz csatolta és a magyarországi rutének és a románok egyik fontos politikai és kulturális központja lett. Egykor volt jogi akadémiája,valamint katolikus és református gimnáziuma is.1910-ben 21 370 lakosából 17 542 magyar, 2001 román, 1257 német, és 532 ruszin volt. 1992-ben társközségeivel együtt 44 185 lakosából 34 010 román, 8133 magyar, 322 cigány és 190 német volt.
(Forrás: Wikipédia)
 
 
   Mezőkaszony

 Az egykori mezőváros Beregszásztól nyugatra, a járási központtól 24 kilométernyire az ukrán-magyar határ mentén terül el, a Beregszász - Nagydorony - Csap országúthoz egy 2 km-es bekötőút által kapcsolódik. 1989-ben a község határában kishatár átkelő nyílt a Mezőkaszony - Barabás útvonalon. Ezt 2003 őszén nemzetközivé minősítették át.

Első királyaink idején a beregi rengeteget, így ezt a helyet is főként gyepűóvók, királyi vadászok, pásztorok, a világ zajától elvonult remeték lakták. Kaszony már a XIII. században népes helynek számított. A települést (Cassan néven) első ízben 1333-ban említik a krónikák. A XIV. századbeli okmányokban gyakran szerepelnek kaszonyi hospesek, vagyis jövevények, vendégek. Így feltehető, hogy a tatárdúlás után külföldön sokan telepedtek le a faluban, ahol birtokokat és kiváltságokat kaptak. Egy 1374-ben keletkezett okmányból kitűnik, hogy a kaszonyi hegyen már szőlő terem. S abból jóféle bort szűrnek. Egy korabeli írásból megtudhatjuk, hogy "egy negyven köbölnyi tartalmú hordó bort Miklós jobbágynak átadni köteleztetett"" 1478-ban vizsgálatot tett itt Homoki Balázs királyi ember és Elek leleszi pap egy jobbágyokon tett erőszakoskodás ügyében. Ez okmányban Kaszony első ízben mondatik mezővárosnak (oppidum).

A mohácsi vész előtt a következő családok birtokolták Kaszony határát: a Debrőiek, a Czudarok, a Keszik, a Matucsinaiak, a Jakcsiak, a Heteiek.

1566-ban a Tokaj alól elvonuló tatár hadak a települést feldúlták, jobbágyságát 59 házhelyről elhajtották. Egy 1600-ban keletkezett írásból kitűnik, hogy a kaszonyi birtokosok köre a Literátiakkal, az Újhelyiekkel, a Büdyekkel, a Darócziakkal, a Lónyaiakkal, a Székelyekkel, a Réthelyiekkel, a Melithekkel bővül. A XVII. század elején a településnek már iskolája van. 1659-ben a krónikák arról tudósítanak, hogy Verebélyi Ferenc és neje, Vitkai Erzsébet cserét kötnek a vitkai újfehértói birtok és a kaszonyi szőlőre nézve. Egy 1682-ben kelt okmányban neveztetik a város először Mezőkaszonynak. A XIX. század végén jelentősebb birtokosok voltak itt az Eötvösök, a Lónyaiak, a Dolinaiak, a Ráczok, a Horthyk, a Bloksayak, az Urayak, a Galgóczyak, a Szántók, az Uszkayak, a Péchyek. Nagyobb földrészeket mondhatott magáénak a Teperczer, a Rózsa és a Kun család.
(Forrás: Kárpátaljaturizmus.net)
 
 
   Munkács

 Munkács (ukránul Мукачеве (Mukacseve / Mukacheve), ruszinul Мукачів (Mukacsiv / Mukachiv), oroszul Мукачево (Mukacsevo / Mukachevo), szlovákul Mukačevo, németül Munkatsch vagy Munkatz, jiddisül Minkács, lengyelül Mukaczewo, románul Munceag vagy Muncaci): megyei jogú város a mai Ukrajnában, Kárpátalján. é. sz. 48°27′0’’ k. h. 22°43′0’’

Munkács Kárpátalja központi részén terül el az Északkeleti Kárpátok aljában az alföld és a hegyvidék találkozásánál. Gazdasági potenciálja, továbbá a lakosságszáma szerint a megye második legnagyobb városának számít. Ungvártól 42 km-re délkeletre, a Latorca partján fekszik, Klastromalja, Munkácsváralja, Oroszvég, Őrhegyalja, Várkulcsa és Várpalánka tartozik hozzá.
Neve a régi magyar Muncas személynévből való, melynek eredete a munka főnév.

1138-ban Muncas néven említik először. Már az őskorban lakott hely, a Kis-hegyen és a Galis-hegyen neolit, a Tupcsa-hegyen kora vaskori település nyomaira bukkantak, melyet földsánc is övezett. A Galis- és a Lovaska-hegy között kelta település maradványai kerültek elő. A vár környékét már a 6. században szlávok lakták. Várát a monda szerint Álmos vezér építtette, és a hegyeken való vesződséges átkelés emlékére kapta mai nevét. Először 1064-ben említik. 1085-ben Szent László itt verte le a Salamonnal szövetséges kunokat. 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították, ezután IV. Béla hospeseket és külföldi telepeseket telepített le. Nagy Lajos románokat telepített ide, majd helyüket 1359-ben rutének foglalták el. Ekkor épült újjá a kun és tatár pusztítások után a vár is. 1378-ban kiváltságokat és városi rangot, 1427-ben vásártartási jogot kapott. 1445-ben Hunyadi Jánosé lett, aki szabad várossá tette. A város részt vett az 1514-es parasztháborúban, emiatt kiváltságait elvesztettte. A 16. és 17. században az Erdélyi Fejedelmséghez tartozott. 1657-ben a lengyelek a várost feldúlták, de a várat nem merték ostromolni, majd a tatárok égették fel a várost. 1672-ben Zrínyi Ilona gyermekeivel ide vonult vissza, melyet a felkelők ostromoltak, végül Thököly Imre házassággal szerezte meg, melyet itt tartottak 1682. június 15-én. Thököly veresége után Zrínyi Ilona 1686-tól 1688. január 18-ig tartotta a várat a császáriakkal szemben. A szabadságharc alatt az egyik legnagyobb kuruc erősség volt, 1711. június 24-én utolsóként kapitulált, majd utána börtön lett. 1834. július 27-én gondatlanságból tűzvész martaléka lett. 1848. április 22-én Podhering (Őrhegyalja) nevű külvárosánál győztes csata zajlott melyre az 1901-ben felállított obeliszk emlékeztet. 1896-ban az északi bástyán 38 m magas piramison turulmadár-szobrot állítottak fel, melyet a csehek1918-ban leromboltak. 1910-ben 17 275 lakosából 12 686 magyar, 3078 német és 1394 ruszin volt. A trianoni békeszerződésig Bereg vármegye Munkácsi járásának székhelye volt. 2001-ben 81 600 lakosából 62 900 ukrán, 7300 orosz, 6900 magyar és 1100 cigány volt.
  • A város feletti Várhegyen állnak várának tekintélyes maradványai.
  • A város nevezetessége a 17. századi Rákóczy-kastély a "Fejér-ház", mely a 18. században kapta mai alakját. Vendége volt egykor II. József és Ferenc József is.
  • Római katolikus temploma 13. századi, melynek hajója 1881-ben elpusztult, csak a szentély maradt meg.
  • Új római katolikus temploma 1903-ban épült.
  • A fekete-hegyi kolostor elődje egy 11. században I. András feleségével együtt Kijevből jött ortodox szerzetesek által alapított barlangkolostor volt. A mai kolostort 1360-ban alapították, a 15. század végén elpusztult, de 1551-re újjáépült. A templom 1789 és 1804 között, a kolostor 1766 és 1772 között épült ki, ma ortodox apácazárda, ortodox püspöki székhely Kárpátalja leggazdagabb könyvtárával.
  • A Szent Mihály kápolna a 14. századi Szent Márton templom fennmaradt szentélye, mai alakját a 15. században nyerte el, 1976-ban restaurálták.
  • Református temploma 1795-ben épült, tornya 1814-ben lett kész.
  • A Városháza 1899 és 1901 között épült szecessziós stílusban.

(Forrás: Wikipédia)
 
   Nagy-Ág

 a Tisza jobboldali mellékfolyója; két forráspatakból ered Máramaros vármegye É-i határán, ezek egyike a Ripinyei viz (Ripanka), mely Felső-Hidegpatak mellett fakad, másika a Priszlop község mellett (a Csorna Répa hegytövében) fakadó Bisztra. A két patak Szolymánál egyesülve, Örökmező érintésével eleintén D, majd DK s innét DNy-i irányban folyik; völgye lassankint tágul s Lipcse mellett a huszti lapályra nyulik, ahol a folyó Huszt mellett a Tiszába ömlik. Hossza 90 km. Nevezetesebb mellékvize nincs.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Nevicke

 Nevicke az ungváriak legkedveltebb kiránduló helye. Romjairól gyönyörű kilátás nyílik az Ung-vidéki tájra, tiszta napos időben egészen az Ung felső folyásáig el lehet innen látni. 1964-ben nemzetközi ifjúsági turista tábort nyitottak itt, közvetlenül az ősi vár lábánál. 1980-ban például több mint négy és félezer fiatal turista fordult meg itt Magyarországról, Lengyelországból, Csehszlovákiából és más országokból. Többször felvetődött a vár restaurálásának kérdése, érdemi döntés azonban ebben a kérdésben sajnos nem született. Pedig a nevickei vár a munkácsi vár mellett rendkívül vonzó építészeti látnivaló.
(Forrás: Beregszászi György [Kárpátaljaturizmus.net])

A várat a legenda szerint még a magyarok bejövetele előtt egy szláv hercegnő építette, róla nevezték el állítólag a szláv eredetű “nevisztka” (menyasszony) szóból “menyasszonyvárnak”. Bevehetetlen erődítmény volt, három oldalról mély árok védte, nyugat felőli oldala meredek lejtő tetején állt. Az alsó árok mögött állt a két kerek bástyával szegélyezett belső várfal, mögötte még egy mély árok húzódott, amely több részre osztotta a legfontosabb erődítményeket. A felső vár közepén tágas udvar állt. A nevickei vár az Ung völgyét védte. Rajta keresztül vezetett az a fontos kereskedelmi út, amely Galíciával és Lengyelországgal kötötte össze Magyarországot. Történelme során a vár sokszor cserélt gazdát. A XIV. század elején Aba Amadé birtokába jutott, aki újjáépítette, megerősítette erődítményeit. Az 1317-1318-as években azonban csapatai vereséget szenvedtek, a nevickei vár 1317-ben Drugeth János birtokába jutott, aki Károly Róbert magyar király egyik leghűségesebb híve volt. 1602-ben a vár ura Drugeth György lett. II. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1644-ben elfoglalta és leromboltatta a várat. Többé nem építették újjá. 1879-ben hozzáláttak a nevickei vár restaurálásához. Területén parkot alakítottak ki, kilátóteret létesítettek, emlékművet emeltek Wagner Károly ismert magyar erdész tudósnak. A restaurálási munkák elhúzódtak, kisebb-nagyobb szünetekkel egészen az első világháború kitöréséig tartottak. A vár szabálytalan elliptikus alaprajzú, kettős védmű-rendszerrel rendelkezik, délnyugat felől két párhuzamos fallal hatszögű kaputorony csatlakozik hozzá. Főépületei a központi udvar köré épültek, délkeleti részén magas négyszögletes torony állt, amely síkmennyezettel négy szintre volt osztva. Egyik helyiségének sarkában kövezett kút áll. Déli oldalának két helyiségében kandallómaradványok láthatók. A vár előtt árok húzódik, előtte egy kerekbástyás külső fal magasodik. Ez előtt a várfal előtt még egy másik árok húzódik. Nevicke romjairól gyönyörű kilátás nyílik az Ung-vidéki tájra, tiszta napos időben egészen az Ung felső folyásáig el lehet innen látni.
(Forrás: „Zöld Falusi Turizmus Szövetség”)
 
   Ökörmező

 Ökörmező (ukránul Міжгір'я (Mizshirja / Mizhhirya), oroszul Межгоре (Mezsgorje / Mežgore), 1953-ig Волове Поле (Volove Polje / Volove Pole)): járási székhely a mai Ukrajnában Kárpátalján az Ökörmezői járás székhelye. Fenyves és Gombástelep tartozik hozzá.
Mai ukrán neve hegyközt jelent, korábban a magyar név tükörfordítása (Volove Polje = ökörmező) volt a hivatalos neve.
Huszttól 65 km-re északra, a Nagy-ág folyó és a Volovec-patak összefolyásánál fekszik.

1415-ben Ukurmezew néven említik először. Görögkatolikus temploma 19. századi. 1910-ben 3649 lakosából 2678 ruszin, 695 német és 266 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Máramaros vármegye Ökörmezői járásához tartozott. A 2001-es ukrán népszámlálás szerint a városnak 9421 lakosa van, melyből csupán 6 személy vallotta magát magyarnak.
(Forrás: Wikipédia)
 
 
   Perecseny

 Perecseny (ukránul Перечин (Perecsin / Perechyn), szlovákul Perečany): város a mai Ukrajnában Kárpátalján a Perecsenyi járás székhelye.
Ungvártól 20 km-re északkeletre a Turja folyónak az Ungba torkolatánál fekszik.

A 6600 lakosú ősi település a középkorban a nevickei és az ungvári vár tartozéka. A 19. században udvarbírói hivatal működött itt. 1910-ben 2534 lakosából 1447 ruszin, 605 magyar és 179 német volt. A trianoni békeszerződésig Ung vármegye Perecsenyi járásának székhelye volt. Határában márványt és mészkövet bányásznak.
(Forrás: Wikipédia)
 
 
   Polena

 kisközség Bereg vármegye szolyvai j.-ban, (1891) 470 rutén, német és magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Égvényes savanyuvize kereskedelmi cikket képez és leginkább üdítő italul szolgál.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Polonina-Rúna

 az ÉK-i Kárpátok határláncolatának egy csoportja, mely Ung vármegye K-i részében az Ung és Latorca folyók völgyei közt elterül. A hegység az Ung, Lyuta, Turica és Turja völgyei által elválasztott több csoportra oszlik, melyeknek magassága többnyire 1000 m.-nél több; jelentékenyebb emelkedései: az Ung és Lyuta völgyei közt a Javornik (1021 m.), Kraszin (1031 m.) és Sztudnica (1035 m.); a Lyuta és Turica völgyei közt a Gyil vagy Dil (992 m.) és Lyutanszka Kulica (1376 m.); a Turica és Turja közt maga a P. (1482 m.); az utóbbi terjedelmes (5 km. hosszu és 3 km. széles) lapos tetőt alkot, melyhez D. felé a Mencsul (1295 m.) és Runi Pláj (1229 m.) csatlakozik; a fensík legmagasabb csúcsa a Medzi jama (1482 m.). A fensík túlnyomó részét havasi legelő borítja. A D. felé nyiló Sipotvölgyben van a gróf Széchenyi Béla által épített Bélatanya vadászlak. V. ö. Siegmeth Károly, Kirándulás a P.-ra (Magy. Kárpátegyesület XV. évkönyve, 1885).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Rahó

 Rahó (ukránul Рахів (Rahiv / Rakhiv)), oroszul Рахов (Rahov), szlovákul Rachov, románul Rahău): város a mai Ukrajnában a Rahói járás székhelye.

Técsőtől 70 km-re keletre a Rahó-patak és a Tisza összefolyásánál fekszik. Rahómező (Rachová Poiana), Aknarahó (Rachová Kosulská) és Bocskórahó (Rachová Bochuvská) egyesülése. Határában 3 km-re északkeletre egyesül a Fehér- és Fekete-Tisza.
Neve a Rahó pataknévből, az pedig a szláv orehov (= diós, mogyorós) szóból származik.

1373-ban Rahow néven említi először oklevél. A 17. század közepén már itt állt Jánoky Gáspár kastélya, mely a Rákóczi-szabadságharc alatt pusztult el. Iparosodása a 19. század közepén indult meg, ekkor számos német is telepedett itt le. A Felső-Tiszavölgy gazdasági, kereskedelmi és idegenforgalmi központja lett. 1792-ben és 1828-ban épültek görögkatolikus templomai. 1910-ben 6577 lakosából 4432 ruszin, 1177 magyar és 917 német volt. A 2001-es népszámláláskor lakóinak száma 15 241 volt, ebből 12%-nyi magyar nemzetiségű.
(Forrás: Wikipédia)
 
 
   Sóvári hegység

 az eperjes-tokaji trachithegység (l. o.) É-i része, mely a Tárca és Topla völgyei között terül el D. felé egészen a Dargó hágóig (475 m.). A hegység legmagasabb emelkedése a Simonka (1092 m.), melynek déli nyulványain a dubniki (rendesen vörösvágásinak nevezett) hires opálbányák vannak (lásd Dubnik és Libánka). A S. másik jelentékeny csúcsa a Kecer-Lipóc és Bánszka közt emelkedő Makovica (979 m.). A S. nevezetes még jelentékeny sótelepeiről, melyek Sóvár és Sóbánya határában találtatnak s a sóvári hires sófőzésben aknáztatnak ki. Egyik nevezetessége továbbá a hires ranki (l. o.) gejzir.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Szamos

 A Tisza baloldali mellékfolyója. Magyarország egyik legtöbb /kb. 2 millió tonna/év/ hordalékot szállító folyója. A római korban Samumként említették. Anonymus "fluvius Zombusnak" nevezte. Nevének jelentését sajnos nem ismerjük. Két egymástól távol eredô folyónak, a Nagy-Szamosnak, és a Kis-Szamosnak Dés mellett való egyesülésébôl ered.

A Nagy-Szamos a mai Romániában Erdély területén a Rodnai-hegységben, közvetlenül az Ünökô(2280m), Lopacsna és Vurvu-Omului hegyek tövében, több hegyi patak összefolyásából ered. Ez az egyesült patak Újradna mellett veszi fel a Nagy-Szamos nevet, ahonnan délnyugatra folyik tovább.

A Kis-Szamos szintén Erdélyben, de a Nagy-Szamostól kb. 200km-nyire DNy-ra ered, a Biharhegység belsejében. Ez 2 ágból fakad. A nagyobbik a Meleg-Szamos, a kisebbik a Hideg-Szamos.

A Nagy-Szamos Dés mellett fogadja magába az ÉK-i irányba folyó Kis-Szamos vizét, és innen kezdve Szamos néven folyik tovább ÉNy-i irányban nagyobb kanyarokkal. Érinti többek között Nagybányát, Szatmárnémetit, majd Csengersima mellett a mai Magyarország területére ér. Innen egyenesen, ÉNy-i irányban folyik tovább, és több mint 40km után Vásárosnamény-Gergelyiugornya közelében a Tiszába torkollik. ...
(Forrás: www.haldorado.hu)
 
 
   Szernye-mocsár

 A Szernye-mocsár hatalmas láp volt a mai Kárpátalján a Magyar Királyság valamikori Bereg vármegyéjében.

A mocsár a történelmi időkben mintegy 100-120 négyzetkilométert foglalt el, lecsapolása a 19. század derekán indult, és máig nem fejeződött be.

A Szernye-mocsárral együtt a környék állóvizes, lápos, vízinövényekkel sűrűn benőtt területe a 19. század közepén több, mint 150 000 katasztrális holdat foglalt el Gát, Dercen, Makarja, Beregújfalu, Nagybereg, Makkosjánosi, Mezőkaszony, Hetyen, Nagydobrony, Ignéc és Nagylucska települések határában. Az ingoványos vidék központi része a Nagy-tó, vagy Gáti-tó volt, amelynek északnyugati részén fekszik Gát falu. Ezen a környéken, a kokojszános (áfonyás) lápon évszázadokon át csak pallókból, vesszőkből készített átjárók – bürük – százain keresztül lehetett csak közlekedni.

Nevét csak a 19. század elején kapta a vizét levezető Szernye folyóról. Ez valószínűleg egy déli szláv nyelv őz jelentésű (srna) szavából származik. A mocsár egyik fő táplálója a Borzsa folyó Vérke nevű ága volt.

A mocsarat nagy vulkánkitörés hozhatta létre az oligocén időszakban az akkor itt hullámzó sekély Pannon-tenger felszíne alatt. Ekkor emelkedtek ki a környék alacsony (190 méter körüli magasságú) hegyei (Nagybégányi-hegy, Kaszonyi-hegy, Zápszony-hegy, a beregdédai Kis-hegy). Egy vulkáni kráter helyén hatalmas tölcsérszerű mélyedés maradt, amit a Pannon-tenger visszahúzódása után egy többtízezer hektáros tó, majd mocsár töltött be.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Szinna

 Szinna, (szlovákul Snina) város Szlovákiában, az Eperjesi kerület Szinnai járásának székhelye. 2001-ben 21325 lakosából 18505 szlovák, 1245 ruszin, 536 ukrán és 396 cigány volt.
Eperjestől 100 km-re keletre, Homonnától 29 km-re északkeletre. A Ciróka völgyének központja.

1343-ban Zynna néven említik először. Neve a szláv svina (= disznó) főnévből származik. Az Árpád-korban alapították. A 14. századtól 1684-ig a Drugeth család birtoka volt. Drugeth Zsigmond halálával a szinnai uradalom Zichy Klárára, majd Dernáth Terézre szállt, aki 1781-ben kastélyt építtetett ide. 1910-ben 2946 lakosából 2420 szlovák, 345 magyar és 120 német volt. 1920 előtt Zemplén vármegye Szinnai járásának székhelye volt.
(Forrás: Wikipédia)
 
 
   Szolyva

 Szolyva (ukránul Свалява (Szvaljava / Svaliava), szlovákul Svalová, románul Svalova) város a mai Ukrajnában Kárpátalján a Szolyvai járás székhelye.

A város Munkácstól 30 km-re északkeletre a Latorca bal partján a Sztrij-hegy lábánál fekszik, ott ahol a Szolyva-patak a Latorcába ömlik. Nagybisztra és Újtövisfalva tartozik hozzá.
Neve a szláv szoly (= só) főnévből való.

1263-ban Zoloa néven említik először. Már az őskorban lakott hely, ahol bronzkori leleteket találtak, Tövisfalva felé pedig honfoglaláskori sírt tártak fel. Rákóczi Lengyelországból jövet itt találkozott a népfelkelők küldötteivel. 1728-ban lett a Schönborn család birtoka, ettől kezdve indult fejlődésnek. 1798-ban kapott vásártartási jogot. 1888-ban egyesítették Nagybisztrával. 1944-1945 között a helységben gyűjtőtábor volt, ahol több, mint tízezren haltak meg a szovjet megszálló katonák által ételbe kevert üvegpor miatt; a város határában levő tömegsírjuk jeltelen. 1910-ben 3802 lakosából 1698 ruszin, 1115 német, 735 magyar és 195 szlovák volt. A trianoni békeszerződésig Bereg vármegye Szolyvai járásának székhelye volt. Ma 14 800 lakosából 800 (3%) a magyar.
(Forrás: Wikipédia)
 
 
   Szvidovec

 a Máramarosi havasok egyik kisebb csoportja, mely Máramaros vármegye É-i részében, a Tarac és Fekete-Tisza völgyei közt, Kőrösmező és Királymező községek között elterül. A Sz. gerince Ny-K-i irányban húzódik, legmagasabb csúcsa a Blisznica (1883 m.) Kőrösmezőtől DNy-ra.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Talabor

 a Tisza jobboldali mellékfolyója, ered Máramaros vármegye É-i hatásán, a máramarosi havasok Gorgán csúcsa (1443 m.) alatt, Szinevér-Polyána községtől É-ra; D. felé folyik keskeny völgyben, mely csak Kövesligetnél szélesedik ki; Bustyaháza mellett a Tiszába szakad. Hossza 90 km.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Tarac

 a Tisza jobboldali mellékfolyója, két folyócska egyesüléséből ered; ezek egyike, a Mokranka a Popágya (1742 m.) tövében, a galiciai határon, Mokranka községtől É-ra, a másik, a Tereszulka ugyancsak a galiciai határon, Plajszka községtől É-ra, a Bisztra hegy (1818 m.) tövében fakad; a két víz Királymezőnél egyesül és innen D., majd DNy. felé folyik. Remeténél ömlik a Tiszába. Hossza 90 km. Rajta élénk tutajozás és fa-szállítás folyik. Völgyében egészen Tereselpatakig vasút halad felfelé.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Técső

 Técső (ukránul Тячів (Tyacsiv / Tiachiv), oroszul Тячeв (Tyacsev / Tjačev), szlovákul Tačová, románul Teceu Mare): város a mai Ukrajnában Kárpátalján a Técsői járás székhelye. Kazincbarcika testvérvárosa.
A város Huszttól 30 km-re délkeletre a Tisza jobb partján fekszik.
Neve a régi magyar Técs személynév kicsinyítő képzős változatából származik.

1211-ben Tecu néven említik először. A középkorban a közeli sóbányák sóvágói lakták. Kiváltságait 1329-ben kapta, városi ranngal. Az öt máramarosi koronaváros egyike. 1902-ben Ferencvölgyet csatolták hozzá. 1910-ben 5910 lakosából 4482 magyar, 855 ruszin és 434 német volt. A trianoni békeszerződésig Máramaros vármegye Técsői járásának székhelye volt. A trianoni békeszerződéssel Ferencvölgye és a város Tiszán túli része Kistécső néven Romániához került, 1941 és 1944 között újra Técső része lett, majd ismét román terület lett. 1961-óta város, járási székhely, 13 000 lakosából mintegy 4000 magyar.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Tisza

 A Tisza a Duna leghosszabb mellékfolyója, Közép-Európa legfontosabb folyóinak egyike, amely áthalad Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna, valamint Szerbia területén. E folyó képez határvonalat Bácska és Bánát között, mielőtt a Vajdaság közepén a Dunába ömlik.

A Tisza vízgyűjtő területe mintegy 157 000 km2, vízállása erősen ingadozó. Átlagos vízhozama Szegednél 820 m3/s, de mértek már 3820 m3/s-t is.

A vaskorban (Kr. e. VII-VI.) a mai Szeged területén megtelepedett agathürszosz és szignünna népcsoportoktól származhat: a „tijah” (ejtsd: tidzah) szó folyót jelenthetett. ...
(Forrás: Wikipédia)
 
 
   Ung

 Az Ung (ukránul: Уж; szlovákul: Uh) ) folyó Ukrajnában és Szlovákiában. A Kárpátok vízválasztójánál, az Uzsoki-hágó környékén ered 850 m magasságban. Kárpátalja nyugati határa, a szlovák-ukrán államhatár mentén folyik végig és Ungvár közelében lép át Szlovákia területére. Hossza 127 km, ebből 21,3 km esik Szlovákiára, a több Ukrajnában található. Vízgyűjtő területe 2750 km², 61%-ka Ukrajnában, 31%-ka Szlovákiában terül el. A folyó a Kárpátokban hegyi jellegű. Ungvár előtt ér ki a síkságra, onnantól síkvidéki jellegű folyó. Átlagos vízhozama 32,3 m³/s.

Szláv neve az už (kígyó) szóból ered. A folyó mentén fekvő lengagyobb város Ungvár, további jelentősebb települések az ukrajnai szakaszon Perecseny és Nagyberezna. Az ung völgye a Kárpátokban közlekedési és gazdasági szempontból jelentős. A folyó mentén halad az Uzsoki-hágón keresztűl Lviv megyébe vezető főút, valamint a villamosított Ungvár-Szambor vasútvonal. Ungvárnál és Felsődomonyánál (Оноківці) vízierőmű müködik az Ungon.

Szlovákában, Deregnyőnél (Nagymihályi járás) ömlik a Laborcba. (Majd továbbfolynak a Bodrogba, a Tiszába, a Dunába, és végül a Fekete-tengerbe.)
(Forrás: Wikipédia)
 
 
   Ungvár

 Ungvár (ukránul: Ужгород /Uzshorod/, ruszinul: Ужгородъ /Uzshorod/, oroszul: Ужгород /Uzsgorod/, szlovákul és csehül: Užhorod, németül: Ungwar, jiddisül: אונגװיר /Ungvir, Ingver, Yngvyr/) ukrajnai város, Kárpátalja területi székhelye, legnagyobb települése. Lakossága 115 600, ebből 8000 magyar, 89 900 ukrán/ruszin, 11 100 orosz, 2 500 szlovák (a 2001-es népszámlálás adatai alapján).
Az Előkárpátok nyugati részén, az Ung folyó mentén terül el.

A népvándorlás időszakában a város területén kelta, gall, római, kun, longobárd, szláv, avar és bolgár törzsek fordultak meg.

Anonymus krónikája szerint Ungváron adta át Álmos fiának, Árpádnak a fővezérséget. Innen eredhet Árpád „hungvári vitéz” elnevezése.

Ungvár a 9. - 10. században leginkább a város területén álló várat jelentette. A vár megépítését illetően többféle elmélet létezik. Egyes teóriák szerint a vár szláv erődítmény volt Ungográd néven, míg mások szerint a betelepülő magyarok alapították a várat, amely a honfoglalást követő, de leginkább az Árpád-házi időkben kétségkívül magyar végvárként szolgált. Az I. (Szent) István által alapított várispánságok egyike Ungvár, amelyhez 18 község tartozott. Fontos továbbá szólni arról, hogy a környék lakói leginkább várjobbágyok, várcselédek voltak. Ez a nagy arány leginkább az Árpád-házi királyok halicsi hadjáratai miatt volt szükségszerű.

Az 1241. évi tatárjárás súlyos károkat okozott a várban. Ezt követően alakult ki a vármegyerendszer. Nagykapos központtal jön létre Ung megye, amelyben Ungvár csak járásközponti szerepet tölt be.

1320 körül került Ungvár vára a Drugeth olasz származású család kezére, akik hozzáláttak a vár újjáépítéséhez. Ekkor költöznek a városba leginkább német, flamand és olasz telepesek, akik hamar felvirágoztatták a kereskedelmet. Ekkor épül új híd az Ung folyón. 1384-ben Drugeth László behívta a pálos szerzetesrendet, akik 1430-ig működtetik itt iskolájukat. 1430-ban szabad királyi város kiváltságos címet kapott a város, ez egyben a városi polgárság megerősödését is jelentette. A 16. - 17. században különböző manufaktúrák jöttek létre a városban.

A reformáció idején Ungvár komoly protestáns központtá alakult. 1598-ban megalakult a református iskola is. 1610-ben azonban Pázmány Péter visszatérítette Drugeth Györgyöt a katolikus hitre, majd 1646-ban Jakusits Anna (Drugeth János özvegye) áttelepítette a homonnai jezsuita rendi kolostort a városba. Ebben az időszakban komoly vallási harcok indultak a német protestáns telepesek, illetve a jezsuiták között.

1646. április 24-én az ungvári vár kápolnájában jött létre az Unió, amelynek értelmében a magyarországi orthodox egyház áttért a római pápa fennhatósága alá. Így új vallás született a városban, a görög katolikus felekezet.

A Rákóczi-féle szabadságharc leverésével a Habsburg-ellenesnek minősített Ungvár fokozatosan elvesztette kiváltságait, 1740-ben úgynevezett kamarás város lett.

1769-ben Ung megye székhelye Nagykaposról Ungvárra került át. Ekkor épül meg a ma is álló vármegyeháza. 1775 körül kerül át Munkácsról a görög katolikus püspökség központja. II. József türelmi rendelete után kezdődött meg a zsidók bevándorlása elsősorban Galíciából, akik hamar a korábban leginkább görög kézen lévő kereskedelem nagy részét magukénak tudhatták. Ungvár, előtérben az Ung folyó Ungvár, előtérben az Ung folyó

1847-ben Petőfi Sándor „Úti levelei”-ben még lesújtó véleménnyel számolt be Ungvárról, azonban a város a szabadságharc bukása után fokozatos fejlődésnek indult: megkezdődött az utcák kövezése (1850), a csatornázás (1855), a tűzveszélyes tetőszerkezetek átalakítása. 1872-ben épült meg a Magyar Északkeleti Vaspálya Társaság tulajdonát képező Csap - Ungvár vasútvonal, amely az államosítás során hamar a Magyar Államvasutak kezébe került. Ezt követően a város kulturális, gazdasági élete hirtelen fellendült: iskolák, közintézmények épültek, pénzintézetek, takarékszövetkezetek létesültek.

1919 és 1938 között a város Csehszlovákiához tartozott. Ekkor épült ki a város „kormányzósági negyede”, a Gulagó, az egykori vásártéren. A város soknemzetiségét mutatja, hogy az 1930-as népszámláláson a város 27 000 lakosából 8030 cseh vagy szlovák, 6260 ruszin, 5897 zsidó, 4499 magyar, 508 német és 53 lengyel, illetve néhány cigány nemzetiségű alkotta. Az 1938-as bécsi döntés során Ungvár ismét Magyarországhoz tatozott, egészen 1944. október 27-ig, amikor is a Vörös Hadsereg elfoglalta a várost. 1945-ben, akárcsak az egész Kárpátalja, az Ukrán SzSzK részeként Ungvár is a Szovjetunióhoz került. Ukrajna 1991-es függetlenedésével Ungvárnak fokozatos leépítésekkel kellett szembenézni, megszűntek a nehézipari üzemek, a szolgáltatás nagy mértékben romlott, ám a rendeződő magyar-ukrán, illetve szlovák-ukrán kapcsolatokkal Ungvár új fejlődési időszakba lépett.
  • Ungvári vár
  • Vártemplom romjai
  • Skanzen
  • Bazilita szerzetesrend kolostora
  • Botanikus kert
  • Ceholnyai volt görög katolikus templom
  • Görög katolikus székesegyház és püspöki palota
  • Filharmónia épülete (egykori zsinagóga)
  • Orosz templom
  • Református templom
  • Ungvár - régi képeslapokon

(Forrás: Wikipédia)
 
   Uzsok

 kisközség Ung vármegye bereznai járásában, (1891) 753 rutén és német lak., posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Közel a galiciai határhoz, az Ung regényes völgyében fekszik az U.-i fürdő, mely 2 fürdőházból (28 káddal) és 5 épületből (60 lakószobával), hidegvizgyógyintézetből és gyógygimnasztikai teremből áll. Égvényes vasas savanyuvize 6 forrásból fakad és leginkább vérhiány, általános gyöngeség, idegbántalmak és női betegségek ellen tesz jó szolgálatot. A fürdő Tihanyi Sámuel dr. örököseinek birtoka.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Uzsoki hágó

 Ung vármegye bereznai j.-ban, Uzsok községből vagyis az Ung völgyéből a Keleti-Beszkédeken Galiciába (Turkára) vezető hágó (869 m.).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Verecke

 1. Alsó-V., kisközség Bereg vármegye szolyvai j.-ban, (1891) 1506 ruten és német lak., járásbirósággal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Alsó-V. az u. n. Verchovina hegyvidék központja, a Schönborn gróf féle uradalom majorságával. - 2. Felső-V., kisközség u. o. (1891) 1139 rutén és német lak.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Vereckei szoros

 (helyesebben hágó), a keleti Beszkédeken átvezető egyik jelentékeny hágó, mely Alsó-Verecke felől a Latorca völgyéből Klimiecre a Stryj folyó völgyébe (Galiciába) vezet át; magassága 841 m. (a magyar határon). E hágón jöttek be Árpád vezetése alatt a honfoglaló magyarok. 1896 jul. 21. a magyarok bejövetelének emlékére a völgy északkeleti oldalán egy sziklatömbön emléktáblát állítottak s fényes ünnepéllyel avattak föl. Az emléktáblán ez a felirat olvasható: «Az ezer év emlékére». Közpen az ország címere, balról «896 Árpád», jobbról «1896 I. Ferenc József». A címer alatt félkörben: «Isten áldd meg a hazát».
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Vihorlát

 a V.-Gutin trachithegylánc legnyugatibb tagja, Zemplén és Ung vármegyékben. A V. csoportja a Laborc, Ciroka, Ublya és Ung völgyei közt terül el s D. felé a nagy magyar alföldre néz; két fő láncolatból áll. Az egyik a Laborc völgyénél, Barkó és Nagy-Mihály közt emelkedik fel s KÉK-i irányt követ egészen a Szinnai-kőig, illetve a Nezsabecig, ahol hirtelen D. felé kanyarodik. Ezt a hosszu gerincet a váraljai hágó (473 m.) választja el a V. másik láncolatától, mely az Ublya és Ung völgyei mentén Ublya községtől egyenesen D. felé húzódik Ungvár városáig. Az első hegylánc e szerint derékszöglet alatt van megtörve és főbb csúcsai: a Laborc partján emelkedő Cserna hora (552 m.), a Kioviszko (823 m.), a Penjazsnik (742 m.), V. (1074 m.), Motorogun (1019 m.), Szinnai kő (1007 m.), Nezsabec (1027 m.); a D. felőli hajlatban a Fetkuv (982 m.) és Roh (897 m.). A hegylánc kanyarulata által körülzárt kráterkatlanban 618 m. magasságban (a Szinnai kő D-i oldalán) szép tengerszem van, melynek vize a remetei völgybe folyik le. A V. másik része egyenesen D. felé csapó hosszgerinc, melynek főbb csúcsai: a Holica (986 m.) és Propicsni (1026 m.). A V. általában véve egységes, tömeges hegység, meglehetős meredek, hatalmas sziklacsoportoktól tarkított hegyoldalakkal. Kiterjedt erdőségek borítják. Az egész hegységet trachitképletek alkotják, melyek É. felé az eocén és neokómi homokkövekhez csatlakoznak; D. felől neogén képződmények szegélyezik. A hegységen keresztül csak a szobránc-ublyai törvényhatósági út vezet (a váraljai hágón át), mely a V. két része közt a határt jelöli. A V. szebb helyein a magyar Kárpát-egyesület keleti osztálya menedékházakat épített és igy hozzáférhetővé tette a turisták részére.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Vihorlát-Gutin

 azon 220 km. hosszu trachithegyláncolat összefoglaló neve, mely az ÉK-i Kárpátok hosszu láncolatát D. felől szegélyezi; e láncolat tagjai a Vihorlát, Szinyák, Borló-Gyil, Nagy-Szőllősi hegység, Beregszászi hegység, az Avas, Gutin és Lápos.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
 
   Visztula

 A Visztula (lengyelül Wisła) Lengyelország legfontosabb és leghosszabb folyója, a Balti-tenger vízgyűjtőjének legnagyobb folyója. A Vistula hossza 1047 km. Forrása 1106 m magasan a Barania Góra hegy nyugati lejtőjén van, mely a Sziléziai Beszkidekben fekszik. (Két patakból folyik össze, a Fehér és Fekete Visztulából, ez utóbbi a hivatalos forrás.) A folyás iránya alpvetően északi. Közepes vízhozama (torkolatánál) 1054 m³/s, a legnagyobb vízszint különbség 10 m.

A Visztula rendkívül szennyezett: a 894 km hosszú szabályozott partja 93%-ban túlságosan szennyezett, és 7% (a Radomka és Świder között) III. osztályú víztisztaságú. Évente a Vusztula kb. 2,2 millió m³ hordalékot szállít a Balti-tengerbe, ebben többek között kb. 5000 t konyhasót naponta a szénbányákból, nő a bakteriális szennyezés is.

Az ókorban a Vistulát ismerték és leírták a geográfusok. A folyó neve akkor Vistla és Vistula volt, legrégebbi alakját pedig *Wīstlā-ként lehet rekonstruálni. Korábban a nevét kelta, germán, illetve szláv eredetre próbálták visszavezetni, vagy a *weys "úszik" tőre. Ma a nyelvtörténészek azt tartják, hogy a Visztula nevét az indoeurópai népek korábbi népektől vették át.
(Forrás: Wikipédia)