Déchy Mór





  Déchy Mór (Bp., 1851. nov. 4. – Bp., 1917. febr. 8.): utazó és alpinista, a Kaukázus ismert kutatója, az MTA l. tagja (1909). Bejárta Európa, É-Afrika hegységeit, 1877-ben a Himalájába vezetett expedíciót, fő érdeme azonban a Kaukázus felderítése és ismertetése. Ő tette közzé a Kaukázus glecscservilágának, vízrajzának, felszíni formáinak alapos ismertetését, valamint a hatalmas hegységrendszer első részletes és megbízható térképét. 1884–1902 között hét utazást tett a Kaukázusba neves m. szaktudósok Lojka Hugó és Hollós László botanikus, Schafarzik Ferenc, Papp Károly és Laczkó Dezső geológus – társaságában. Az utóbbiak készítették el a Kaukázus legelső tájékoztató jellegű földtani térképét. A Magyar Földrajzi Társ. egyik alapítója, később alelnöke, majd tb. elnöke. Az expedíción gyűjtött értékes kőzettani és botanikai anyagot az MNM-nek és a Földtani Intézetnek engedte át. Ő alapozta meg a debreceni egy. földrajzi szakkönyvtárát. Részt vett a Magyarországi Kárpát Egyesület megalapításá-
ban is. Számos cikke jelent meg a hazai és külföldi földrajzi és turista folyóiratokban. Alpinista jellegű fényképfelvételei magas művészi és technikai szintet képviselnek és világviszonylatban úttörő jellegűek. – M. Kaukázus. Kutatásaim és élményeim a kaukázusi havasokban (Bp., 1907, németül is). Irod. Schafarzik Ferenc: D. M. (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1922); Halász Gyula: Öt világrész magyar vándorai (Bp., 1936).
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
   
  DÉCHY MÓR geográfus, utazó, hegymászó, a Kaukázus tudományos feltárásának úttörõje 150 éve, 1851. november 4-énszületett Pesten. Iskoláinak elvégzése után bejárta a Déli-Kárpátokat, Bosznia és Hercegovina hegyeit, majd az Alpokat. Jogi tanulmányai mellett földrajzot és geológiát is tanult, Hunfalvy János földrajzi és Szabó József geológiai elõadásait hallgatta. Alpinistaként célul tûzte ki Európa legmagasabb hegységeinek feltárását. Megmászta a Magas-Tátrát, az Erdélyi-havasokat, a Dinári-Alpokat, a Pireneusokat és Norvégia hegységeit. Geológiai, geográfiai, orográfiai (hegyrajzi), biológiai, glaciológiai, meteorológiai megfigyeléseit, tapasztalatait alpesi egyletek és geográfiai társulatok kiadványaiban jelentette meg. Oroszországban letelepedve kezdte két évtizedes kaukázusi kutatómunkáját. Hét kaukázusi expedíciót vezetett olyan kitûnõ szakemberek, mint Schafarzik Ferenc, Papp Károly és Laczkó Dezsõ geológus, Loyka Hugó és Hollós László botanikus, valamint a német G. Merzbacher geográfus társaságában. 1884- ben megmászta az Elbrusz legmagasabb csúcsát (5642 m), 1886-ban bejárta a Kaukázus 1280 kilométeres fõgerincét. A Kaukázus földrajzi, földtani és botanikai leírását tartalmazó háromkötetes mûve 1905 és 1907 között Berlinben jelent meg németül. 1872- ben egyike volt a Magyar Földrajzi Társaság alapítóinak, utóbb alelnökké, majd tiszteletbeli elnökké választották. A Magyarhoni Földtani Társulatnak 1875 óta volt rendes tagja, 1909-ben a Magyar Tudományos Akadémia is levelezõ tagjává választotta. A kolozsvári Tudományegyetem 1908-ban tiszteletbeli doktorrá avatta. Értékes kõzet-, kövület- és õslénytani gyûjteményét, fényképeit a Magyar Állami Földtani Intézet õrzi. Budapesten hunyt el 1917. február 8-án.
(Forrás: Magyar Tudomány- és Technikatörténeti Műhely)



Kapcsolódó anyagok


Megjegyzések


   Csiki
   Ernő
   ;Dietl (Zsilyvajdejvulkán, 1875. okt. 22. – Bp., 1954. júl. 7.): rovartani kutató (entomológus), az MTA l. tagja (1925). A bp.-i Állatorvosi Főisk. elvégzése után, 1897-ben az MNM Állattárához került; 1920-tól megbízott, 1924-től 1933-ig, nyugdíjazásáig kinevezett ig.-ja volt. Részt vett Zichy Jenő harmadik ázsiai expedíciójában (1898), melynek során Szibériából, Mongóliából és Kínából gazdag gyűjteményt hozott haza. Az I. világháború előtt gyűjtőúton járt Boszniában és Dalmáciában, 1916-18-ban pedig Albániában. Az 1920-as években részt vett a tihanyi Magyar Biológiai Állomás megszervezésében. Elnöke volt a Magyar Rovartani Társaságnak és egy ideig alelnöke a Természettudományi Társaságnak. Kutatási területei: a hazai fauna, az egyenesszárnyú rovarok, a levéldarazsak, de leginkább a bogarak alak- és rendszertana. Elkészítette számos bogárcsalád monográfiáját. A Catalogus Coleopterorum munkatársa. – M. Magyarország bogárfaunája (I-II, Bp., 1905 1909); Verzeichnis der während der Forschungsreisen M. v. Déchys im Kaukasus gesammelten Käfer (Déchy Mór: Kaukázus c. művében III. Berlin, 1907); Csíki Ernő állattani kutatásai Albániában (Bp., 1923-40); Die Käferfauna des Karpatenbeckens (Bp., 1946). – Irod. MTA tagajánlások (Bp., 1925).
 
   Hollós
   László
   1881-ig Schwarzkopf (Szekszárd, 1859. jún. 18. – Szekszárd, 1940. febr. 16.): botanikus, tanár, az MTA l. tagja (1904). Műegy.-i tanulmányok után a bp.-i tudományegy.-en kémia-fizikaszakos tanári, 1892-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett növény-, ásványtanból és kémiából. 1891-től Kecskeméten főreálisk. tanár 1912-ig. Ekkor felettese (Kacsóh Pongrác) meg nem értése miatt nyugdíjba vonult és értékes gyűjteményeit is megsemmisítette. Szekszárdra vonult vissza. Korától meg nem értett nagy tudósunk volt. 1898-ban részt vett Déchy Mór hatodik kaukázusi expedíciójában. Eleinte különböző természetrajzi kérdésekkel, majd Kecskemét flórájával és geológiai viszonyaival (1896), de főként gombák kutatásával foglalkozott. Számos új gombafajt írt le, különösen Kecskemét és Szekszárd környékéről. Leírta a mo.-i föld alatti gombákat, szarvasgombaféléket és hasgombákat. Sok cikket, tárcát, útleírást tett közzé. – M. Magyarország Gasteromycetai (Bp., 1903); Magyarország földalatti gombái, szarvasgombaféléi (Bp., 1911); Kecskemét vidékének gombái (Mathem. term. tud. Közl. 1913. 32. sz.); Szekszárd vidékének gombái (Mathem. term. tud. Közl. 1933–37. sz.). – Irod. Moesz Gusztáv: H. L. emlékezete (Botan. Közl. 1941. 38. sz.).
ld. még Dr. Hollós László
 
   Laczkó
   Dezső
   (Trencsén, 1860. júl. 22. – Veszprém, 1932, okt. 28.): geológus, paleontológus. 1877-ben a kegyes tanítórendbe lépett, 1886-ban földrajz – természetrajzszakos tanári oklevelet szerzett. Gimn. tanári minőségben Privigyén, Debrecenben, Kecskeméten és 1888-tól Veszprémben működött. 1912 – 18-ban a veszprémi gimn. ig.-ja. 1920-ban vonult nyugalomba. Pedagógiai tevékenysége mellett a természettudományokkal is behatóan foglalkozott. 1895-től tevékeny részt vett a Bakony geológiai feltárásában és Lóczy Lajos egyik legkiválóbb munkatársa volt a Balaton környékének tanulmányozásában. A veszprémi Jeruzsálem- hegy felső triászkori márgájában felfedezte a Jaekel berlini paleontológus által Placochelys placodonta néven leírt ősteknőst. Részt vett Déchy Mór utolsó kaukázusi kutatóútján, jelentős adatokkal gazdagítva a Kaukázus geológiájára vonatkozó ismereteket. Nevéhez fűződik a Veszprém megyei (ma: Bakony) Múz. megalapítása (1903) is, amelynek ig.-ja volt. 1905-től szerk. a Veszprém megyei Múz. évi jelentéseit. Közreműködött a Nemesvámos határában fekvő Baláca pusztai római lelőhely feltárásában. – F. m. A gerinces állatok csontrendszerének fejlődése (Debrecen 1885); Geológiai jegyzetek a Kaukázusból (Déchy Mór Kaukázus c. munkájában, Bp., 1907); A veszprémi Szentbenedek- hegy története (Veszprém, 1908); Veszprém városának és tágabb környékének geológiai leírása (A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I., 1. rész. Geológiai függelék 1. Bp., 1911; ); Őstörténeti adatok a Balaton környékéről (Bp., 1929). – Irod. ifj. Lóczy Lajos: Emlékbeszéd L. D. r. tag felett (A Szt. István Ak. emlékbeszédei III. 2., Bp., 1938); Kanszky Márton: L. D. (Magyar piaristák a XIX. és XX. században. Szerk. Balanyi György, Bp., 1942).
 
   Lojka
   Hugó
   (Gelsendorf, Galícia, 1844. jan. 6. – Bp., 1887. szept. 7.): zuzmókutató (lichenológus), tanár. Morva származású apja Pozsonyban tanult, s a felsőbb osztályok elvégzésére fiát is Mo.-ra, Eperjesre küldte. Itt kedvelte meg tanárától, Hazslinszky Frigyestől a botanikát. A bécsi orvosi egy.-en két évig tanult, de főleg botanikai tanulmányokkal foglalkozott. Ezután Pesten megszerezte a vegytan-számtan szakból a tanári oklevelet. Különböző isk.-kban, végül a bp.-i állami felsőbb leányisk.-ban tanított. Mo. zuzmóiból nagy anyagot gyűjtött, de járt gyűjtőúton Alsó-Ausztriában, Galíciában, Boszniában és Déchy Mórral a Kaukázusban is. Utolsó útján (a Kaukázusban) megbetegedett; 1887-ben kénytelen volt visszavonulni. Munkái és exsiccatái (szárított növények) nemzetközileg elismert lichenológussá (zuzmókutatóvá) tették. – R m. Adatok Magyarország zuzmóflórájához (Mathem. Term. Tud. Közl. XI., 1873, XII., 1874, XXI., 1886); Lichenes regni Hungarici (Szárított zuzmó gyűjteményei, Fasc. I – IV., 1882); Lichenoteca universalis continens Lichenes exsiccatos totius orbis (Fasc. I – V., 1885 – 86). – Irod. Gombocz Endre: A magyar botanika története (Bp., 1936).
ld. még. Lojka Hugó
 
   Papp
   Károly
   (Tápióság, 1873. nov. 4. – Tápióság, 1963. jún. 30.): geológus, egyetemi tanár, az MTA I. tagja (1920 – 49). Tanulmányait a bp.-i egy. természetrajz-földrajz szakán végezte 1898-ban. 1895 – 1900 között a bp.-i műegy. geológiai tanszékén Lóczy Lajos meghívására tanársegéd, 1898-ban részt vett Déchy Mór hatodik kaukázusi expedíciójában. 1900-ban a geológia doktora, a Földtani Intézet geológusa. Az 1900 – 1913-as években több külföldi tanulmányutat tett. Részt vett az erdélyi kálisó- és földgázkutatásokban. Nevéhez fűződik a nagy jelentőségű kissármási földgáz feltárása (1907). 1915-től a bp.-i egy.-en a földtani tanszék tanára s 1917-től egyben az őslénytani intézet ig.-ja. A két világháború között több nemzetközi geológiai kongresszuson képviselte Mo.-ot. A Magyarhoni Földtani Társulatnak 1909 – 1918 között első titkára s mint ilyen, a Földtani Közlöny szerk.-je volt. 1942-ben a Társulat elnöke, 1943-ban tiszteleti tagja. 1945-ben vonult nyugalomba. Őslénytani kutatásait a széles érdeklődési kör, a morfológiai felismerés pontossága jellemzi. Mint térképező geológus Erdélyben végzett úttörő munkát. Érdemei közé tartozik a Teleki Pállal és Lóczy Lajossal együtt szerk. Magyarország földtani térképének kiadása is. Hosszú tanári működése alatt geológusnemzedékek sorait oktatta. – F. m. Bakonyi triasz-korallok (Balaton-tudományi tanulmányok eredményei I. 1. rész paleontológiai függelék, Bp., 1900); Geológiai jegyzetek a Fehér-Körös völgyéből (A Földtani Intézet jelentése, Bp., 1906); Miskolc környékének geológiai viszonyai (Földtani Intézet Évk., Bp., 1907); A kissármási gázkút Kolozs megyében (Földtani Közl., Bp., 1910); A Magyar birodalom vasérc- és kőszénkészlete (Bp., 1916, németül 1921); Magyarország geológiai térképe (Földtani Szle, I., Bp., 1922, németül, 1932). – Irod. Tregele Kálmán: Emlékezés dr. P. K.-ról (Földtani Közl. 1963. 4. sz.); Bogsch László: P. K. emlékezete (részletes bibliográfiával, Földtani Közl. 1965. 3. sz.).
 
   Schafarzik
   Ferenc
   (Debrecen, 1854. márc. 20. – Bp., 1927. szept. 5.): geológus, műegyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1902; r. 1916), a műszaki földtan, földrengéstan és hidrogeológia egyik hazai úttörője. Egy. i tanulmányait a bp.-i tudományegy.-en végezte. 1876-tól 1882-ig az egy. ásvány-földtan tanszékén, Szabó József mellett tanársegéd. 1882-től a Földtani Intézet geológusa. 1884- től 1888-ig szerk. a Földtani Közlönyt (Pethő Gyulával). 1891-től a bp.-műegy.-en a technikai geológia magántanára, 1904-től az ásvány-földtani tanszék ny. r. tanára. A Földtani Társaságnak 1904-től alelnöke, 1910 – 16-ban elnöke, a Társulat hidrológiai szakosztályának élete végéig elnöke. Munkásságának első szakaszában kőzettani tanulmányokkal foglalkozott. 1877 – 1885 között a Cserhát vulkanikus képződményeit vizsgálta; 1886-ban részt vett Déchy Mór kaukázusi expedíciójában, ahol számos jelentős megfigyelést tett nemcsak a leíró kőzettan, hanem a vulkanizmus és a morfológia területén is. 1881-ben az ő kezdeményezésére alakult meg a Földtani Társulat földrengéstani bizottsága. Az 1910-es években a román-magyar határhegységben és a Krassószörényi-érchegységben végzett földtani kutatásokat és részletesen foglalkozott Bp. környékének geológiai viszonyaival. Hidrológiai kutatásának fő területe a budai Duna-part és a budai hévvizek hidrológiája. Számos ásványvízforrásunk, védőterületi javaslatának szerzője. A Magyar Hidrológiai Társaság 1943-ban tiszteletére évenként kiosztásra kerülő Schafarzik-érmet alapított. – F. m. A Cserhát délnyugati részének eruptív kőzetei (Bp., 1881); A Cserhát piroxénandezitjei (Bp., 1892); Adatok a Szepes- Gömöri érchegység pontosabb ismeretéhez (Bp., 1904); A magyar korona országai területén létező kőbányák részletes ismertetése (Bp., 1904); Ruszkabánya környékének geológiai viszonyai (Bp., 1906); A Budapesti Duna paleohidrografiája (Földtani Közl. Bp., 1918); Visszapillantás a budai hévforrások fejlődéstörténetére (Hidrologiai Közl. Bp., 1928); Geológiai kirándulások Budapest környékén (Vendl Aladárral, Bp., 1929). – Irod. Rozlozsnik Pál: Sch. F. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1935): Vendl Aladár: Sch. F. a hazai műszaki földtan megalapítója (Bp., 1954).
 


Levél a Webmesternek
© MKE 2006