Czárán Gyula



 
  Czárán Gyula (Seprős, 1847. aug. 23. – Menyháza, 1906. jan. 6.): földbirtokos; turisztikai szakember. Bp.-en és Bécsben jogot tanult, de utána a turistáskodásnak élt. Meglett férfi korában beiratkozott Selmecbányán a bányászati ak.-ra. A Bihar-hegység több vízesésének és barlangjának felfedezése után feltárta a Meleg-Szamos forrásvidékét és a hegység más nevezetességeit (Csodavár, Meziadi-cseppkőbarlang, Révi-sziklaszoros és barlang stb.). Saját költségén létesítette az útjelzéseket, építtette a turistautakat. A Meziadi-cseppkőbarlang 30 m magas előcsarnokában helyezték el a nagyváradi turisták ~-emléktáblájukat 1930-ban. – M. Kalauz a biharfüredi kirándulásokra (Belényes, 1903); A révi Zichy-cseppkőbarlang (Kolozsvár, 1905). Irod. Papp Károly: Cz. Gy. (Turisták L., 1906); Cz. ünnepség Biharban (Turisták L., 1930).
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
   
   
  Ki volt Czárán Gyula?

Kortársai "Oncsásza hercege"(1), majd "Galbena fejedelme"(2), a későbbi generációk a "bihari turistaság apostola" névvel illették.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület tiszteletbeli tagja, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat és a Magyarhoni Földrajzi Társulat rendes tagja volt. Személye és tevékenysége mégis méltatlanul szinte feledésbe került.

Magyar birtokos nemességet nyert örmény család sarja. Ősei Mária Terézia idején kerülnek Gyergyóból Arad környékére. Seprősön vásároltak birtokot. Ő már itt született 1847. augusztus 23-án. Gimnáziumi tanulmányait Aradon, majd Pozsonyban végezte. Jó nyelvérzéke volt. A magyaron kívül jól beszélt románul, németül, franciául és olaszul.
Vonzódott a műszaki tudományok iránt és rajongott a zenéért, de apja óhajára, a kor szellemének megfelelően jogot tanul, 1865-67-ben Pesten, majd Bécsben. Az első szigorlatot 1871-ben kitűntetéssel végezte, de további tanulmányait súlyos betegsége (hólyagos himlő és az azt követő tüdőgyulladás / mellhártyagyulladás) miatt abba kellett hagynia. Apja hazahozza Seprősre, a megrendült egészségű fiút, akinek felépülése lassú folyamat. Ettől kezdve hatalmas szakállat és bajuszt visel, valószínűleg hogy az arcán lévő himlő nyomokat takarja.
Legyengült egészségi állapotának javítására sokat utazott, főleg a kor híres fürdőhelyeire. Járt Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Svájcban, de volt Prágában, Konstantinápolyban, Skuratiban és Helgolandban is. Beutazta Erdélyt és az Al-Dunát.
S ha éppen nem a világot járta, akkor a Seprőshőz közeli Béli-hegységben(3), kószál. Lóháton kóborolva elvetődik Biharfüredre(4), a kiépülő püspöki nyaralóhelyre is. Magával ragadja a táj szépsége, a természet varázsa.
Egyik lovas barangolása alkalmával megismerkedik Pethő Gyulával, a Földtani Intézet főgeológusával, aki rá is kérdez, hogy miért nem szentel nagyobb figyelmet saját Erdélyi tájainknak? Pethő Gyulától rengeteget tanul: geológiát, botanikát és zoológiát is.
Apja halála után (1890) egész további életét a turistaságnak szenteli. Két leánytestvérét gazdag hozománnyal férjhez adja, birtokot bérbe adja és Menyházán(5) bérel villát, ahol valójában csak télen lakik. Tavasztól őszig a hegyeket járja, erdőn, barlangokban, pásztorszállásokon hál. Minden idejét és pénzét a környék feltárásának szenteli. Az Erdélyi-Sziget hegység rejtett csodáink a megismerésében csak a helyi egyszerű pásztoroktól, mész- és szénégetőktől tud információt gyűjteni. Nem volt könnyű a feladat. A babonás hegyi lakók sokáig féltek tőle. Szép szál, nagydarab ember volt, hatalmas bozontos szakállal, bajusszal. Széles karimájú fekete kalapban, hosszú bő, malaclopó köpenyben, piros flanel ingben és térdnadrágban, hatalmas bottal járt. Nem is csoda, hogy turistát még hírből sem ismerő pásztorok amolyan prikulicsnak hitték. Olyan személynek, aki vihart és istencsapást tud kiváltani, de hogy szemmel veri az embert meg az állatot az bizonyos. Többször meg is kergették, még kutyákat is uszítottak rá. Később lassan megszokták.
Amikor pedig a látnivalókhoz vezető turista utak kiépítésénél munkát is ad nekik már meg is szerették. Ha 1 – 1 úttal elkészült a környéken lakóknak kamatmentes kölcsönöket adott, hogy azon málhásállatokat vegyenek. Ezzel állandó keresethez juthattak a helyiek mert a túrázó úri társaságot idegen vezették és állataikkal vállalták a teherhordást. A Czárán által kiépített utak jó része több tíz km hosszú volt, így csak több nap alatt lehetett bejárni. S az akkori turisták még igen nagy és súlyos felszereléssel jártak.
A turistautak építése során gyakran szükség volt robbantásra is. S hogy a robbantás és a geológia tudományát is elsajátítsa 1892-ben, 45 évesen, meglett férfi fejjel beiratkozik Selmecen a Bányászati Akadémiára és sikeresen elvégzi azt. Így már tudományosan felvértezve kezd nagyarányú munkájába.

A hatósággal is meggyült néha a baja. Egy alkalommal Verespatak(6) környékén túrázott Ballauer Kristóf plébános barátjával, amikor a csendőrök elfogták és bekísérték őket. Semmiképp nem akarták elhinni, hogy az egyikük földbirtokos, a másikuk pedig pap. Csak miután az egyik birtokos komája igazolta személyüket engedték el őket, sűrű bocsánatkérések közepette.
Mindez nem kedvetleníti el, a megszállottak kitartó szorgalomával rótta a hegyeket. Kereste meg a szebbnél szebb kilátó pontokat, az érdekesnél érdekesebb látnivalókat. Biztos szemmel látta meg a természet apró csodáit is, hogy aztán a látványt másokkal is megossza.

(1) Csontleleteiről elhíresült barlang a Biharban
(2) A Köves-Körös egyik ága, a Bihar-hegység látványos szurdoka
(3) Codru-Moma
(4) Stâna de Vale,
(5) Moneasa,
(6) Roşia Montana

Nem csak az utak kivitelezésére volt gondja, hanem azok ismertetésére is. Fő műve a "Kalauz biharfüredi kirándulásokra. Függelékül rövid tájékoztatóval a Bihar-hegység egyéb természeti nevezetességeiről". Ez a könyv ma már turistatörténeti ritkaság, Belényesen nyomták 1903-ban, Süsmann Lázár nyomdájában. A szerző a kalauzt a "Biharfüred lelkes természetbarátnőinek" ajánlotta. Az útleirás és tájismertető mellett a bevezető részben néhány verses "regulát" is tartalmaz. Sajátos módszerrel, úgynevezett Bihar-lépésben adja meg a távolságokat. A Bihar-lépést, számítás módját - a lejtőn, síkon és a meredeken - a bevezető szövegben részletesen ismerteteti. Ez talán túlságosan részletezőnek tűnik, ám kétségtelenül gyakorlatias megoldás. Ahol a növényzet vagy az időközben bekövetkezett változások engedik, az utak a leírás alapján még ma is követhetők.
Minden útnál kétféle időadattal is szolgál. A leírás elején a szükséges pihenővel, a teljes túraidőt adja. A szövegben pedig egy-egy pont közötti távolság idejét. Ha valaki pihenők nélkül járná végig az ajánlottakat, akkor legalább 300 órát kellene, hogy talpon legyen.
Írt élvezetes turista tárgyú leírásokat az Erdély és a Turisták Lapja hasábjain is. Rendszeresen megjelentek irásai a "Nagyvárad" illetve a "Szabadság" című újságokban. A helyi hagyományokat feldolgozó, azt továbbfejlesztő, részben saját fantáziájában született regékből két gyűjteményes kiadás jelent meg "Sztina de Valéi regék" címen.

Czárán Gyula több mint húsz kisebb-nagyobb bihari barlang bejárásához ad útmutatást. Nevéhez fűzödik a Meziádi cseppkőbarlang feltárása, leírása és jelzéssel történő ellátása és első térképe épp úgy, mint a révi Zichy cseppkőbarlang robbantással való járhatóvá tétele és több más barlang első leírása.
Ezen a vidéken a földalatti (és földfeletti) látnivalók, cseppkő-formák többségének ő a keresztapja. A legtöbb elnevezést a görög-római és a zsidó-keresztény mitológiából merítette. Ezek egy része - annak ellenére, hogy a két világháború közötti és utáni hatalom egyaránt tűzzel-vassal irtotta - a közhaszná-
latba is átment.
A felszínen is folytatott karszt megfigyeléseket. Közvetlenül a halála előtt - már betegen - ment át a kalugyeri Dagadó forráshoz annak megállapítására, hogy időszakos vagy intermettáló, azaz meghatározott időközökben előtörő forrásról van e szó. 1905. késő őszén 3 napig, a hideg ellenére a forrás mellett tartózkodott, hagy azt megfigyelje.
Valószínűleg ennek következtében súlyosbodik az állapota annyira, hogy 1906 január 6-án legyűri a betegség és meghal. Menyháza fürdő temetőjében helyezték végső nyugalomba.
Feketegránit sírkövén a felirat: "Csak az hal meg, akit elfelejtenek".
Ez az emléktúra is a célt szolgálja, hogy e nagyszerű ember „sohase haljon meg”!
(Forrás: Czárán Gyula nyomában)

   
  Amit Menyházáról tudni kell:
Menyháza (románul Moneasa) község és fürdô (egykoron mezôváros) Arad megye északkeleti oldalán, a Béli-hegység nyugati peremén, kb. 290 méter magasságban elhelyezkedô település. Nevét 1592-ben jegyezték fel elôször, mint Monyásza. Ezzel a névvel szerepel Lipszky János (1806) térképén és minden XIX. század elsô felébôl származó dokumentumban, de Kéry Imre 1859-ben már következetesen Menyházának nevezte.

A terület (Dézna vára tartalékaként) a XIV. század végétôl a XVI. század közepéig a Losonczy család tulajdonában volt, majd hol a török, hol az Erdélyi Fejedelemség osztozkodott rajta. 1693-ban szabadult fel végleg a környék a török iga alól. A XVIII. század második felében Rajnald modénai herceg volt a vidék ura, de hűtlenségéért minden birtokát elveszítette. A XIX. század elsô felében a Néverey család birtokát képezte, majd a század közepén a Waldstein grófok tulajdonába került. A XIX. század végén már a Török és Wenckheim családok is rendelkeztek menyházai birtokkal.

A helység római katolikus templomát 1761-ben Bohus Imre építtette, utóbb Waldstein Keresztély újítatta fel. Épült református és görögkeleti templom is a helységben. A XIX. század második felében a mezôvároskát magyarok, románok és "szlávok" lakták. A vidéket - nyilván a török idôk veszteségeinek betudhatóan - már akkor többségben románok népesítették be. Menyházának 1910-ben 772 lakosa volt, nagyobbrészt román ajkú. Az 1992-es népszámlálási adatok szerint 1291 lakosa közül 24 magyar és 7 német, a többi román.
Termálvizeinek híre messze földön ismert, de hogy mióta, arról nincs adat. Állítólag 1600-ban Mihály Vajda (Mihai Vuteazu) is megfordult itt, és a gyógyforrások vizében kezeltette magát. A korábbra utaló említések mindenképpen legendának minôsülnek. Elsô újkori fürdôházát 1864-ben építették. Ma fedett és szabadtéri fürdôi egész évben várják a látogatókat. A helység ennek a termálvíz-áldásnak köszönheti a környék építészeti színvonalát messze meghaladó (korábbi és mai keletű) épületállományát. Festôi környezete is vonzó, fôleg az aradi kirándulók kedvelt célpontja.
Menyháza gazdagsága a XIX. szá­zad második felében vasiparára épült. Mára ennek csak emléke él. 1887-ben kezdték fejteni az azóta igen híressé vált menyházai "vörös márványt". Hazai népszerűségét emelik azok a bukaresti épületek (is), amelyek külsô vagy belsô falburkolatát vele ékesítették. A helybéliek körébôl kialakult egy olyan hagyományos kôfaragó iskola, mely elôtt Danila Andritiou szobrász a helység központjában emlékművel tisztelgett. Ám, ami máshol kincs, az odahaza közpréda. Menyházán nem ritka a vörös márvány házalap, ablakpárkány, lépcsô, ereszcsatornaalj, útszegély vagy járdakô.

   
 

A Szamos-bazár Babylon-kapuja
 
 
 

Néhány kapcsolódó weblink


 

  Papp Lajos (Nagyvárad) írása, Turisták Lapja XLIV. évfolyam 9. szám,
  1932. szeptember, 244. oldal

  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


A meziádi Czárán-barlang


     A régi Nagy-Magyarország nagyságban második, a jelenlegi Romániának pedig elsô barlangja a meziádi "Czárán-cseppkôbarlang", ennek ellenére még a hivatalos körök, a szakemberek is keveset tudtak és tudnak róla. Az elsô szakszerű ismertetést egy osztrák tudós, Schmidl (Das Bihar Gebirge) adja róla, majd a kiváló természetbarát K. Nagy Sándor ismerteti "Biharország" (1884) c. könyvében. Mind a ketten úgy emlékeznek meg a barlangról, mint amely "egyrangban áll az adelsbergi és aggteleki barlanggal", pedig leírásaik és a Schmidl által rajzolt térképvázlat szerint a barlangnak csak a felét ismerték.

     A nagy bihari turista-apostol, Czárán Gyula, a "Kalauz biharfüredi kirándulásokra" (1903) c. könyvében már teljes egészében ismerteti a barlangot. Ő volt az, aki a barlangot a ma is tökéletes és praktikus útjelzéssel ellátta és minden figyelemreméltóbb cseppkôalakulatnak poetikus ßes találó elnevezést adott. Az ôt jellemzô precizitással lépésekben fölmérte a barlangot és az így megállapított 4037 lépés nagyon megközelíti a legújabb pontos méreteket, mely szerint a barlang eddig ismeretes járatainak összes hossza 3410 méter.

     CzáránGyulának 1906-ban bekövetkezett halálával nemcsak a meziádi barlang, de a legtöbb bihari természeti szépség is feledésbe merült.

     A háború után a három Mokos-fivér volt az, aki Biharban komolyan és rendszeresen turistáskodott és a Czárán-könyvvel kezükben, minden más vezetô nélkül, bejárták és oly alaposan megismerték az egész Bihart, hogy náluk annak jobb ismerôje nincs ma sem. Ők azonban ú. n. vad turisták voltak, akik szerették a természetet és nomádéletet, de nem érdekelte ôket a szervezet, az egyesület, a szélesebbkörű propaganda, a megismertetés. A Mokos-családba való bekapcsolódásom közelebb hozott engem is a turistasághoz, kezdtem én is turáikon résztvenni, a turistaéletet megszeretni. Én azonban nem elégedtem meg ennyivel, mert a már eddig is kifejtett többirányú társadalmi tevékenységem és állítólagos szervezô készségem kényszerített az e téren való szervezkedésre, megismertetésre.

     Nem tartottam fölöslegesnek ezen, talán szerénytelenségenk feltűnô, személyes vonatkozású részletek elmondását, mert így indult meg a mai és ma már elég szépen virágzó bihari turistaság. Ez pedig jelen cikkemmel kapcsolatban aktuális is, amennyiben az elsô, nagyobb nyilvánosság számára rendezett turánk Meziádra vezetett.

     A meziádi cseppkôbarlangot, mint annyi mást Biharban, mi csak a "Czárán-könyv"-bôl ismertük, ahol Meziádi bál, vagy Éjféli körút néven szerepel. Ugyanis a mindenre gondoló Czárán azt a tanácsot adja a Belényesrôl vagy Biharfüredrôl jövôknek, hogy induljanak el onnan délután, mert így este lesz, mire a barlanghor érnek. Annak megtekintéséhez 6-8 óra szükséges, tehát mire a barlangból kijönnek, már ismét világos van, hiszen közben megvirrad. Más idôben való indulásnál vagy az oda- vagy a visszautazásnál sötétben kellene menni, ami a rettenetes rossz utak mellett nem nagyon tanácsos, Igy ellenben délután megyünk, hajnalban jövünk, a barlangban pedig mindegy, hogy odakint nappal vagy éjszaka van-e és végeredményül legföljebb úgy fest a dolog, mintha bálban lettünk volna, átmulatva egy valóban felejthetetlen éjszakát.

     Az elsô turánkat mi is ezen az alapon rendeztük meg. Összeszedtünk egy nagyobb, 38 tagú társaságot és szombaton délután teherautóval elindultunk Meziádra. Utközben azonban autódefektust kaptunk, úgy hogy mielôtt még elértük volna Meziád községet, már reánk sötétedett. Az utat nem ismerve, az éj sötétjében többízben eltévedtünk a sokfelé elágazó dűlôutakon s mert elôzô napon esô volt, a tengelyig érô sárban az autónk is többször zátonyra futott. Ilyenkor le kellett ugrálnunk és turistaköteleinkkel kihúznunk a tehetetlen kocsit, melynek elôre és hátra forgó kerekei valóságos sáresôt zúdítottak reánk.

     Ilyen kedves és nedves szórakozással töltöttük az idônket reggelig, amikor azután végre eljutottunk Meziád községbe. De megálltunk a felu elején, mert úgy látszott, hogy nem lehet tovább menni, pedig az egyetlen "utcából" álló falu 3 km hosszú és amint késôbb megtudtuk, egy kis elszántsággal végig is lehet menni rajta autóval.

     Ezekután meglehetôsen fáradtan jutottunk el a barlanghoz és az idô rövidsége miatt már nem tudtuk teljesen bejárni. Rendkivüli szépsége azonban oly nagy hatással volt reánk, hogy egy hét múlva már újabb túrát vezettünk oda, amikor is lépésrôl-lépésre követve Czárán leírását, megismertük az egész csodálatos földalatti világot.

     E két meziádi kirándulással indult meg az újabbkori bihari turistaság és a meziádi barlang szélesebbkörű megismertetése.

     A barlang elôcsarnokának falába táblát vésettünk Czárán Gyula emlékére és az 1929. év pünkösdjén tartott elsô meziádi bálunk alkalmával nagy ünnepségek között lelepleztük azt. Egy alkalommal megjelentek ott Bihar, Arad, Kolozsvármegye turistái, mintegy 500-an és volt valóban bál is az óriási elôcsarnokban. Cigánybanda muzsikált reggelig.

     A minél szélesebbkörű megismertetés érdekében több cikket írtam a barmalgról sok erdélyi és magyarországi folyóiratba, napilapba és fölolvasást tartottam róla a budapesti rádióban is.

     Az 1930. évi meziádi bál ugyancsak nagy érdeklôdés mellett zajlott le és ez alkalommal már rádiót is szereltünk fel a barlang elôcsarnokába, éjjel pedig nagyszabású tüzijáték gyönyörködtette a résztvevôket.

     Ebben az esztendôben már nem volt meziádi bál. Én szellemileg, bajtársaim fizikailag, az egyesület pedig anyagilag fáradt bele ennek megrendezésébe. Mert nem csekély dolog ám a legközelebbi kultúrhelytôl 25 km-nyire fekvô elhagyott, nehezen megközelíthetô barlangba 4-500 embert kiszállítani, azoknak barlangi vezetésérôl, szórakoztatásáról gondoskodni, ott büffét, konyhát, ruhatárat, cigányzenekart, rádiót, ívlámpát, sátrakat felállítani, 500 résztvevônek 5000 kérdésére és óhajára megfelelni ... Ez egy kicsit sok. Sok, mert még a napszámos munkát is magunk végeztük és nem többen mint 15-20-an.

     A pünkösdi turistatalálkozó azonban, úgy látszik , szokássá vált, mert az idén már minden külön meghívás nélkül szép számmal jelentek meg Meziádon a bihari, aradi és kolozsvári turisták.

     A barlangot más idôpontokban is tömegesen kezdték fölkeresni, bár teljesen megtekinteni csak kevesen tudták a barlangot jól ismerô vezetôk hiánya miatt. A legnagyobb örömmel fogadtam tehát dr. Balogh Ernô kolozsvári tanár, geológus levelét, melyben segélyt és segítséget kért a barlang fölméréséhez és térképezéséhez.

     Dr. Balogh Ernô három kitűnô turistatársunk: Mokos Imre, Kalla Gyula és ifj. Péchy József kiséretében 1931 július havában 5 napig laktak a barlangban, miközben elvégezték a szükséges fölméréseket. A mérési adatok alapján dr. Balogh Ernô elkészítette a barlang vázlatát, melynek kiegészítése és ellenôrzése végett ugyanazon év szeptember havában ismét öt napra kiszállt Meziádra, Mokos József és Fey János turistatársaink kiséretében.

     A barlangról a T. L. 1930. júliusában és a mult év szeptemberi számában, beküldött adataim alapján, már közölt ismertetéseket. Ez utóbbi rektifikálására most még annyit kell közölnöm, hogy a barlang teljes hossza nem 2630 m, hanem 3410 m. A barlang bejáratának tengerszintfölötti magassága sem 457 m, hanem 400 m. 1931 szeptember közepén a barlang belsô részeiben mindenütt egyformán +12 C° volt a levegô hômérséklete.

     A meziádi "Czárán-barlang" térképe a Bihari Turista Club kiadásában 1932. év július havában jelent meg, ami által lehetôvé vált mindenki számára, hogy vezetô nélkül járhassa be az egész gyönyörű barlangot.

Megjegyzések


 Belényes (Beiuş); Belényes Bihar megye regényes szép pontján, Nagyváradtól 62 km-re, (a DN 76-E 79-es útvonalon) a Bihar hegység lábainál, a Fekete-Körös jobb partján fekszik. Fontos közlekedési csomópont. A várost a Nyimesd patak két részre osztja. 1263-ban említik a települést, de bizonyos, hogy a város régibb eredetű. Írásos dokumentumok szerint a város 740 éve létezik. 1241-1246 időszakban a tatárok dúlták fel. Írásos bizonyítékok igazolják, hogy a XVIII. Században virágzott a mezőgazdaság és a kereskedelem. A század végére Belényes lett a környék kereskedelmi központja, Belényesi járáshoz tartozott egy vasar-Belényes és 72 falu. A város fejlődésében és szellemi fellendülésében nagy szerepe volt az 1828-ban létrehozott gimnáziumnak, melynek megalapítója Samuil Vulcan volt. Később a gimnázium román liceummá alakult. Ennek az oktatási intézménynek a megalapítása fontos esemény volt az erdélyi románok életében. Számos román értelmiségi tanult e gimnázium falai között. 1918-ban Belényesben létrejött a Román Nemzeti Tanács dr. Ioan Ciordas elnöklete alatt. Az 1940-es bécsi döntést követő időszakban Belényes Bihar megye központjává válik. Itt kapnak helyet a megye politikai, közigazgatási, vallási intézményei.
(Forrás: Körösök Völgye Natúrpark Egyesület)

 
 Biharfüred (Stâna de Vale), klimatikus gyógyhely Bihar vmegye belényesi j.-ban 1069 m. magasságban, a Vurou custurilor aljában, gyönyörü vidéken és egészséges helyen, Belényestől 5 órányira. Csak ujabban felkapott üdülőhely, mely fekvésénél fogva a Biharhegység meglátogatására alkalmas kiindulópont. Tulajdonosa Pável Mihály, nagyváradi gör. kat. püspök. V. ö. Hegyesi Márton, Belényes és vidéke, Nagyvárad 1889.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)

 
 K. Nagy Sándor (1845., Kereki -- 1921. november 26.) A debreceni református kollégium diákja, majd Nagyváradon jogot tanult, ügyvédi oklevelet szerzett. Ezután Budapesten táblabíró, majd Nagyváradon ügyvéd. Az EKE központi választmányának tagja. Könyvtárnyi publikációja közül Bihari kalauzai a legjelentősebbek. Sok bihari utazása alatt földrajzi, történelmi, néprajzi adatokat gyűjtött, több barlangot fedezett fel. Irodalmi díjakat kapott, 5 éven belül 8 bihari turista irodalmi műve kerül kiadásra. Bihar-ország címen jelent meg háromkötetes monográfiája. Ebben ismerteti először a szegyesteli völgyben felfedezett József főherceg barlangot, a Csetátye és Zapogye barlangjait.

Művei:
  • Biharország I-II-III (1883, 1885, 1888),
  • A Székelyföldön és Al-Dunán (1883),
  • A régi Bihar megyéről (1885),
  • A váradi színészet története 1779-1884-ig (1884),
  • Biharvármegye földrajza (1886),
  • A pákász története (1888).
(Forrás: A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka)

 
 Meziád [Mézged], vagy Mezőfalva, oláh falu, Bihar vgyében, Belényeshez 1 1/2 mfd., a havasok aljában: 8 r. kath., 1026 n. e. óhitü lak., anyatemplommal. Urb. szántó 623 1/2, rét 261, legelő 221, majorsági erdő 2900 hold, mellyben nagy vadak is tanyáznak. Határán van egy patak, s egy nagy kiterjedésü barlang, melly eléggé még nem vizsgáltatott meg. Birja a váradi görög püspök.
(Forrás: Magyarország geográfiai szótára)

kisközség Bihar vármegye belényesi j.-ban, (1891) 1535 oláh lak. Közelében barlang van, melynek előcsarnokában szép cseppkövek vannak, az előcsarnokból több csarnok és folyosó különféle irányban ágazik ki.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)

 
 Schmidl Adolf A múlt század közepének tudományos szempontból legjelentősebb barlangkutatója Schmidl Adolf volt, a budai műegyetemen az államrajz és a kereskedelmi földrajz tanára. 1802-ben született Königswartban (Csehország), majd tanulmányait elvégezve, 1825-ben a bécsi egyetemen a bölcsészet helyettes tanáraként kezdte széles körű tudományos pályafutását. 1850-től 1853-ig a császári és királyi földtani társaság megbízásából a Karszt-hegység barlangjait kutatta, majd 1851-ben a Recca (Réka)-folyó föld alatti útját, 1856-ban pedig az aggteleki Baradla-barlangot vizsgálta. 1857-től Budára került, s mint műegyetemi tanár 1858-1862 között a Bihar hegységet tanulmányozta. A "Das Bihargebirge" című műve volt utolsó tudományos munkája. 1863-ban halt meg. Kadic Ottokár jellemzése szerint: "Schmidl Adolf kiváló természetbúvár volt, s bár idegen születésű, annyira megszerette Hazánkat, hogy saját kívánságára történt áthelyezése Bécsből Budára. Hatvanéves korában megtanulta a magyar nyelvet, és hű fia maradt élete végéig ennek az országnak."
(Forrás: Kordos László: Magyarország barlangjai)