Cserhát-hegység



A Bézma (513 m.) látképe


 
  • Cserhát

    A Cserhát hegység, illetve tájegység Magyarország északi részén, Nógrád megyében.

    A Cserhátalja dombos vidékétől az Ipoly folyó völgyéig húzódik. Középső része dombos, hegyes, nagyrészt erdőkkel borított terület, a déli és az északi szélén pedig laposabb, folyók, patakok hordalékával feltöltött mezőgazdasági terület alkotja. Nagyban meghatározza egész Nógrád megye arculatát.

    A vidék a hegyeknek köszönhetően Magyarország más részeihez képest csapadékos, a hegyek magukhoz vonzzák az esőfelhőket. A hőmérséklet is alacsonyabb egy-két Celsius-fokkal, mint az ország délebbre fekvő tájain: az évi középhőmérséklet 8,8-9 Celsius, az egész éves csapadék rendszerint jóval meghaladja a 600 millimétert, az uralkodó szélirány a megye nagyrészén északnyugati, a völgyek pedig sokszor meglehetősen huzatosak. A napfénytartam évi összege 1850-1900 óra.
    (Forrás: Wikipédia)

    Cserhát

    a Magyar Középhegység dunáninneni részének egyik tagja, mely leginkább Nógrád vm.-ben terül el, de déli nyulványait Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyébe is bocsátja. K. felé a Zagyva völgye a Mátrától, Ny-on a Katalinvölgy és a Nógrád s Diósjenő közti lapály a Börzsönyi hegységtől (l. o.), É-on az Ipoly völgye az Osztroski hegycsoporttól, a Karancs-Sági Nagypatak és a Tarjáni patak által jelölt völgyelés az Ajnácskői hegycsoporttól (l. o.) választja el, D. felőli nyulványai pedig a pesti lapályba vesznek el. E hegységben egységes nagy hegytömegek v. domináló hosszu gerincek nincsenek; csoportozata olyan apróbb kúpoknak és rövidebb gerinceknek, melyek magvukban eruptiv kőzetekből állanak és a környező alacsonyabb homokkő dombvidékből 100-200 méternyire kimagaslanak. Alapját homokkő képezi, magasabb kúpjai és gerincei eruptiv kőzetekből (bazalt, piroxén-andezit) állanak; geologiailag eltérő a DNy-on, Vác fölött emelkedő Nagyszál (652 m.), mely dachstein-mészkőből és másodkori üledékes kőzetekből álló szigethegység, amiért egyesek Váci hegység neve alatt külön csoportnak tekintik. A C. legmagasabb emelkedései a Nagyszálon kivül a Szandai hegy (547 m.), a Dobogótető (520 m.) s a Tepkei hegy (567 m.). Maga a Szécsényke melletti Cserhát domb csak 340 m. magas. Nevezetesebb folyóvizei a dél felé ömlő csörögi viz, Galga, Guta és Szuha s az É. felé (az Ipolyba) ömlő Lókos, Szanda és Szent-Léleki patak. A C. alacsony dombjai közt számos község fekszik s több irányban szelik közlekedési utak. Szántóföldekkel váltakozó erdős kúpjai kellemes látványt nyujtanak.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)
  •    
     
  • Naszály

    Naszály egy magyarországi tájegység, viszonylag fiatal hegy (654 m magas), a rétegek jól elkülönülnek egymástól. A Cserhát legnyugatibb tagja a Naszály, a mészkőrög 200 millió éves, a triász időszak nagyon sekély trópusi tengerének üledéke. A sós trópusi tengervízben gazdag élővilág alakult ki. Ennek a gazdag élővilágnak az emlékét őrzi a mai mészkő. A DDC ma ezt hasznosítja. A dachstein mészkő vastagsága több mint 200 méter, erősen karsztosodott. Több barlang található a környéken, legismertebb a Násznép-barlang, Zsömle-barlang. Hatalmas messziről látható bejárata egy függőleges sziklafal oldalából nyílik. A Szinlő-barlang, a jelenlegi feltárásának eredményeképpen talán az ország egyik legmélyebb barlangja.

    A Naszály valószínűleg 30 millió évvel ezelőtt emelkedett ki. Területe igen gazdag lelőhely, a letűnt korok jól tanulmányozhatóak anyagából. Az évmilliók alatt gazdag élővilág övezte, ennek egy része kövületekben máig fennmaradt. A kőkorban ősemberek is lakhatták, ezt bizonyátják a tárgyleletek, embermaradványokat azonban nem találtak.
    (Forrás: Wikipédia)



  • Kapcsolódó linkek.


     

      Dr. Schafarzik Ferencz írása, Turisták Lapja, I. évfolyam 3. szám, 1889. Junius, 89. oldal

      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
     


    Kirándulás a Nagyszálra Vácz mellett.


         A Nagyszál vagy Naszál a váczi vasuti állomástól légvonalban vagy 5 1/2 kmre fekszik. E hegység nem egészen 6 km, hosszu, NyÉNy-KDK.i irányú gerinczet formál, a melynek legmagasabb kúpja, a Nagyszál, 652 m. magas, míg a gerincz közepe táján, egy kis benyergelésen tul, a már csak 562 m. magas Szarvashegyet látjuk. A vasuti állomástól kezdetben egyenesen É-ra huzódó utat követve, a temetôtôl és a Degré-villától Ny-ra, majdnem toronyirányban közeledhetünk a Nagyszál felé. Körülbelül 1 óra alatt eljuthatunk a hegy tövébe, s nem nagyon sietve egy további óra alatt az említett tetôre.

         A Nagyszál, mely geologiai szempontból rhéti dolomit és Dachsteinmészkôbôl, Juramészkövekbôl, továbbá eocénkorú homokkôbôl és nummulitmészkôbôl áll, mint régi szigethegység emelkedik ki az ôt környezô alacsonyabb (átlag 250-400 mtr.) mediterrán koru homokkôvidékbôl. Domináló helyzeténél fogva kiváló vonzerôt gyakorol a turistára, s bár magáról a tetejérôl kilátás alig van, a nála kissé lejebb kelet felé elterülô tisztásról minden oldalra valóban ritka szép és változatos kilátás nyílik. Ny-on az erdôs Börzsönyi, DNy-on a szentendre-visegrádi trachythegységekben gyönyörködik a szem, s köztük, mint valódi szorosból, váratlanul elôtünik hatalmas Dunánk ezüstszalagja. Folyását követve megpillantjuk a szentendrei szigetet, Váczot, rajta tul a kies fekvésű Szt.-Endrét, továbbá sok apróbb községet, míg végre a szem a távoli fôvároson és a budai hegységen megakad, azon mintegy megpihenve.

         É-felé a homokkô-halmokon tul az Ipoly mélyedménye fekszik, s tôle északra a selmeczi hegység; - K-re a 349 m. magas Csôvár, vidékünknek szintén egyik régibb szigethegysége, azontul pedig az ÉK.-felé huzódó Cserhát egyes kiválóbb andezit-kupjaival (Szanda, Bujáki hegy, Cserhát-hegy stb.); távol K-re pedig a kéklô Mátrát pillantjuk meg.

         Álláspontunkat elhagyva s a gerinczen gyönyörű bükkesben - valóságos parkban - végig haladva, vagy ÉNy-ra fordulva Szendehelyre bocsátkozhatunk le (1 1/2 óra), vagy pedig D-re a Dachsteinmészkôbánya mellett lemenve - a honnan a Duna völgyére nagyszerű kilátás nyílik - a szôllôk közt vezetô uton ismét Vácz-felé közeledhetünk, mi szintén 1 1/2 óránál alif fog tovább tartani.

         E kirándulás tehát összesen 5-5 1/2 óra alatt igen kényelmesen megtehetô. Ha Budapestrôl valamely déli vonattal indulunk, akkor kirándulás után az esti vonattal még kényelmesen hazaérhetünk.

         A Nagyszál látogatása kivált tavaszi kirándulásnak ajánlható.


    Schafarzik Ferenc (Debrecen, 1854. márc. 20. – Bp., 1927. szept. 5.): geológus, műegyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1902; r. 1916), a műszaki földtan, földrengéstan és hidrogeológia egyik hazai úttörője. Egy. i tanulmányait a bp.-i tudományegy.-en végezte. 1876-tól 1882-ig az egy. ásvány-földtan tanszékén, Szabó József mellett tanársegéd. 1882-től a Földtani Intézet geológusa. 1884- től 1888-ig szerk. a Földtani Közlönyt (Pethő Gyulával). 1891-től a bp.-műegy.-en a technikai geológia magántanára, 1904-től az ásvány-földtani tanszék ny. r. tanára. A Földtani Társaságnak 1904-től alelnöke, 1910 – 16-ban elnöke, a Társulat hidrológiai szakosztályának élete végéig elnöke. Munkásságának első szakaszában kőzettani tanulmányokkal foglalkozott. 1877 – 1885 között a Cserhát vulkanikus képződményeit vizsgálta; 1886-ban részt vett Déchy Mór kaukázusi expedíciójában, ahol számos jelentős megfigyelést tett nemcsak a leíró kőzettan, hanem a vulkanizmus és a morfológia területén is. 1881-ben az ő kezdeményezésére alakult meg a Földtani Társulat földrengéstani bizottsága. Az 1910-es években a román-magyar határhegységben és a Krassószörényi-érchegységben végzett földtani kutatásokat és részletesen foglalkozott Bp. környékének geológiai viszonyaival. Hidrológiai kutatásának fő területe a budai Duna-part és a budai hévvizek hidrológiája. Számos ásványvízforrásunk, védőterületi javaslatának szerzője. A Magyar Hidrológiai Társaság 1943-ban tiszteletére évenként kiosztásra kerülő Schafarzik-érmet alapított. – F. m. A Cserhát délnyugati részének eruptív kőzetei (Bp., 1881); A Cserhát piroxénandezitjei (Bp., 1892); Adatok a Szepes- Gömöri érchegység pontosabb ismeretéhez (Bp., 1904); A magyar korona országai területén létező kőbányák részletes ismertetése (Bp., 1904); Ruszkabánya környékének geológiai viszonyai (Bp., 1906); A Budapesti Duna paleohidrografiája (Földtani Közl. Bp., 1918); Visszapillantás a budai hévforrások fejlődéstörténetére (Hidrologiai Közl. Bp., 1928); Geológiai kirándulások Budapest környékén (Vendl Aladárral, Bp., 1929). – Irod. Rozlozsnik Pál: Sch. F. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1935): Vendl Aladár: Sch. F. a hazai műszaki földtan megalapítója (Bp., 1954).
    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
     

     

      Zsembery Gyula írása, Turisták Lapja, XIII. évfolyam 1-6. szám, 1901. Január-Junius, 17.
      oldal


      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
     


    Képek a Cserhátból.


         Vegyük elô a térképet.

         A Börzsöny-diósjenôi hegység és a Mátra között levô alacsony, hegye dombos vidék a Cserhát. Legmagasabb csúcsai sem érik el a 600 métert: több várrom van bele rajzolva, de közülük sok már annyira elpusztult, hogy a "romok" között lévô turistát külön figyelmeztetni kell reájuk, hogy észrevegye ôket, mint a Csáki várnál a Vértesben. Szép erdei forrása kevés van, bár a vidék épen nem vízszegény.

         Látva mindezt, soká eszembe sem jutott e vidéket felkeresni. Csak mikor a Szittnyáról, a Naszálról, a Halyagosról és a Börzsöny-diósjenôi hegység csúcsairól körülnézve mindenünnen feltűnt elôttem a Szandavár sajátságos alakú hármas csúcsa, mikor meghallottam, hogy a várromok közül néhány még meglehetôsen jó karban van, akkor jött meg a kedvem reá. "Hiszen, ha a Szandavár oly sok felôl látható, úgy megfordítva a dolgot: róla is nagyon kiterjedtnek kell a kilátásnak lennie", gondoltam magamban. És nem is csalódtam, mert a környék fövénydombjai fölött mintegy 200 méternyire kimagasló karcsú hegy csúcsai épen elég magasak ahhoz, hogy a halmok fölött elláthassunk róla Közép-Magyarország összes jelentékenyebb hegycsoportjaira, de elég alacsonyak ahhoz, hogy a közeli lankás domboldalak még se lapuljanak egy síkká a közöttük kanyargó völgyekkel.

         Van a Cserhátnak még sok más, hasonlóképen vulkánikus eredetű hegycsoportja is, ezek közül nem egy magasságban túlhaladja a Szandavárat (így a Kerekbükk 570 m. magas Pásztóval szemben, a 567 m. magas Tepke gerinczében), de egy sincs, a mely jobb áttekintést nyujtana a távol hegyvidékek kékesszürke keretébe foglalt cserháton, a mély agyagszakadékokkal fölhasogatott hegyoldalakon, a sűrű erdôségeken, melyek mögött rommá dôlt erôsségek búslakodnak az idô mulandóságán. Uraik elestek a haza védelmében s ivadékaik leszállottak a völgyek ölében fehérlô falvakba s ott építettek tágas, könnyebben hozzáférhetô kastélyokat családjaiknak. Nem egy községben három-négy curiát is találunk....

         A nemrég kiépített aszód--balassa-gyarmati vasútvonal épen derékban szeli ketté e vidéket s így kirándulásainkat nagyon megkönnyíti.

         A Szandavárhoz legközelebb van Becske állomás, a honnét az Eprösi majoron át (5 percz) rövid idô alatt felérhetünk a hegycsúcs felé húzódó dombhát szekérútjára. Ezen, késôbb országúton, majd meg ismét el-eltünedezô ösvényen, de mindig a gerinczet követve, mezôk, legelôk és új erdôültetések között 1 1/2 óra alatt alérjük a czukorsüvegalakúnak látszó hegy lábát. A térkép után ítélve, ezt hihetnôk a legjobbútnak Szandavárra, mert a dombhát nyergeinek nagy számára és mélységére jórészt csak az oldalába bevágódó szakadékok és a gerinczig felhúzódó meredek lápák engednek következtetni.

         Magára a csúcsra most már egy rövid fél óra alatt akár négykézláb is felmászhatunk annak füves, bokros, helyenként kôtörmelékes lejtôjén.

         Nem sokkal több idôre van szükségünk, ha Nógrád-Kövesd állomáson leszállva, Becske falun át megyünk fel. Ez az út sem téveszthetô el, mert czélunk folyvást szemünk elôtt van, de pesrsze itt nélkülöznünk kell a dombhátról jobbra és balra kínálkozó állandó kilátást.

         A csúcs Nógrád-Kövesd állomásról kelet felé tartva, a "Szôlôk-alja" nevű házcsoporton át is megközelíthetô ugyanannyi idô alatt.

         Utolsó kirándulásomon a legelôször leírt úton másztam meg a gerincz elsô, a környékbeliek által Szent Péterhegy-nek nevezett kúpját. Tetejérôl teljes határozottsággal a Pilisi, Börzsönyi és Osztróczky-vepor hegységek minden egyes tagját nem tudtam felismerni, mert a levegô nem volt tiszta: csak a jellemzô alakú Nagy-Kevélyt, Nagy-Gallát, Sóshegyeket, Csóványost tudtam megkülönböztetni a távol hegysorok többi csoportjaitól és mindezek elôtt a váczi Naszál lomha tömegét....

         A csúcs nyugati oldalán egy egyenes ároknak és egy összedűlt toronynak nyomait találjuk egy maradék fallal, távolabb pedig egy vörös fakeresztet. Ez utóbbi alatt a hegyoldalban forrás fakad, melynek gyógyító erejérôl mesébe illô dolgokat regélnek a környékbeliek, Péter-napkor pedig nagy seregekben zarándokolnak hozzá.

         A középsô, legmagasabb csúcson is (547 m.), mintha mesterséges erôdítés nyomai volnának. Alig nehány négyzetméternyi lapos tetején egy négyszögletes háromszögelési kôczövek van, mely mellett egynehány kiránduló társaság névjegyei vannak elrejtve.

         Meredeken ereszkedik innen a gerincz a mély nyereg lapos fenekén elnyúló szántóföldig, hogy ismét erôs emelkedéssel érje el a harmadik csúcsnak a tulajdonképeni Szandavárnak magasságát (532 m.).

         Semmiképpen sem érdemes a középsô csúcsot megkerülve iparkodni a nyeregre, mert eltekintve attól, hogy a középsô, legmagasbb csúcsról remek kilátás kínálkozik mindenfelé, de különösen a várra, háttérben a Tepke és Mátra hegyhátaival, gondoljuk meg azt is, hogy oldalai, jóllehet bokrokkal sűrűn be vannak nôve, sokszor mégis a teljes járhatatlanságig meredekek.

         A mi most magát a már III. Béla idejében erôs várat illeti, annak a falaiból bizony vajmi kevés maradt meg, a nyugati alsó udvar építményei teljesen eltűntek s csak a középsô toronynak maradt meg egy része, s a keleti oldalon a sziklába vágott mélyedések körül itt-ott egy-egy nehány lábnyi magas részlet. A vár sorsát követte a község is (északra 1 órányira a vártól). A Hunyadiak korában még hatalmas város volt, utóbb mindinkább veszít jelentôségébôl, míg végre mai jelentéktelenségébe süllyedt.

         A romok között és alatt levô törmeléken rövidesen leérhetünk a vár alatt régi módra U alakban épült és elôl fallal elzárt majorba, a hol fáradalmainkat kipihenhetjük.

         Ha ismét a vasúthoz akarunk visszatérni, változatosság kedveért a várhegy mögött átkerülhetünk a tôle délnek fekvô Berczeli-hegy kettôs csúcsa közti nyeregre, innen még egyszer visszanézünk a Szandavárra, melynek romjaihoz nem egy monda fűzôdik abból az idôbôl, mikor még a füleki szandsághoz tartozott; Zechen (=Szécsény) Lászlónak 1460-ban a vár falai alatt aratott fényes gyôzelemrôl a történelem is megemlékezik. Ezután mély agyagszakadékok mellett futó ösvényen Berczellre ereszkedünk le, megnézzük kastélyait s átmegyünk Guta állomásra. Szandavár pusztától az egész mintegy 2 1/2 órai út.

         Ha azonban a bujáki várat is meg akarjuk látogatni, úgy a Kis Bükk (411 m.) gerinczén végig 1 óra alatt a Nemti-pusztához megyünk (Ordason és Csobánka-pusztán át rosszabb az út és 1/2 órával hosszabb). Itt balra északnak kanyarodunk egészen a kis hídig (294 m.), ott a szakadék mentén jobbra (keletnek) az erdôben megkerüljük a hegyet. Száraz idôben magában az árokban is végig lehet menni, nedves idôben a szekérutat követhetjük. Ha mindig bal felé tartunk, okvetlenül el kell érnünk a bujáki szekérutat (Nemti-pusztától 3/4 óra alatt).

         A meglehetôsen köves út elôször egy völgybe ereszkedik le, annak fenekén az ú. n. "Farkashíd"-on kel át, majd meg ismét emelkedik. Ismét egy órai járás után a széles úton megérkezünk a bujáki kálvária elsô stácziójához. Hacsak nem akarunk ebédelni a faluban (Gutfreund M. vendéglôje a legjobb - de nem nagyon olcsó), úgy nem is követjük tovább, hanem balra a stácziók mentén felmegyünk a rövid negyedórányira levô sziklás csúcson épült kálváriára, melyrôl dél és kelet felé szép kilátásunk van, észak felé pedig megpillantjuk az Őrhegy egyik nyúlványán a bujáki vár romjait.

         A faluból sem lehet a kálváriára vezetô útat eltéveszteni, mert ez a kúpalakú hegycsúcson minden szélesebb utczából látható és bármelyik úton érünk is ki a faluból, a legelôn és erdôn át bármelyik oldaláról igen hamar minden oldalról megmászhatjuk.

         Innen a vár egy jó félóra; hogy elérjük, leereszkedünk az erdôben egyenesen a várhegy irányában a legközelebbi szekérútig, azon kimegyünk a "nagy rét"-re, honnét eléggé járt ösvény visz a vár és Őrhegy közötti nyeregre, és innen a várba.

         Ha a községen nem akarunk átmenni, mert pl. tovább menet úgy is arra visz útunk, sokkal rövidebb, ha a Farkashídnál az útat jobbra elhagyva állandóan a patakhoz tartjuk magunkat, míg csak a vár alatti nagy rétre nem érünk ki. Mindenütt fogunk útra, vagy legalább ösvényre találni, melyek az árok egyes kanyarulatait is elvágják s így még rövidítenek. Ezzel árnyékos erdôben az útnak jó 1/3 részét megtakarítjuk, a Nemti-pusztától számítva 2 1/2 óra helyett 1 3/4 óra alatt érünk a várhoz - csak a patakot el ne hagyjuk, míg a várat meg nem látjuk.

         A romok megleheteôsen kiterjedtek, javításukra és további omladásuk feltartóztatására gondot visel a Károlyi grófi uradalom; van boltozott pinczehelyisége, egy két ép ablaka - de legyünk óvatosak, mert a bokrok között egy kút és néhány más mély üreg is van. Látogatottsága elég gyér, inkább csak a bujáki és a közeli vidékek intelligencziájából kerül ki. Am kilátás belôle igen csinos az alatta levô nagy rétbôl feltekintô halastó síma tükrére és a bujáki kálváriahegyre, de a távolabbi vidékeket a környezô magasabb hegyek legnagyobb részt elfödik.

         Buják már igen régen állott - a cserhát várait különben nagyrészt honfoglalás elôtti eredetűeknek mondják, s ôseink is bejövetelükkor kénytelenek voltak megkerülni ôket, s csak midôn Visegrád táján a Dunán átkelve, Nógrád várát elfoglalták volt, csak akkor láthattak hozzá a vidék meghódításához. Mátyás nógrádvidéki 22 vára közül Hollókôvel és Csôvárral a legjobb karban marad meg. De ez természetes is, mert a török idôkben épen a magyar-török határon állván, bármelyik fél birtokába kerültek is, az mindig gondosan kijavíttatá ôket. Sorsuk meglehetôsen kapcsolatos volt: így Nógrád eleste után is 1552-ben Szécsény, Hollókô, Buják, Salgó egymásután török kézre kerülnek. Történetük azonos Nógrád vármegye történetével.

         Ehhez a nógrádvármegyei várrendszerhez tartozott a Bokri vár is 5/4 órányira északra a bujákitól. A térképen a rom jele mellett még "Altes Castell" is van írva, de mikor a Bokor faluval szemben levô halom oldalában felkerestem, temetôt találtam a helyén, e temetôben van a hajdani erôs várnak egyetlen még meglévô fala (alig több, mint a "Béla király romok" Dömös mellett), síremlékeként régi dicsôségének.

         Innen Ecseg felé folytattam útamat. A halom tulsó oldala alatt van a Csôrkúti major, egy a Szt-Endrei Bucsivna patakéhoz hasonló szűk völgy bejáratánál. Ez még annyival is regényesebb, hogy a szoros túlsó végét az ecsegi Várhegy csonka kúpja zárja el. magának a várnak romjai csak a térképen vannak már meg. A hol hajdan kis királyhoz hasonló hatalmú urak rendelkeztek korlátlanul a vidék felett pazar kényelemmel berendezett palotáikban, ott most kolompoló nyájak legelik le a romok fölött nôtt bokrok fonyadó levelét és az ôszi naptól elsárgult füvet ...

         A falu innen 1/4 óra, a pásztói vasúti állomás 2 óra. A Szandavár-Buják-Ecseg-pásztói útat egy nap alatt egészen jól meg lehet járni, esetleg megfordított irányban is (mikor nem fog mindjárt útunk elején szemünkbe sütni a nap, de viszont a Szandavár panorámáját sem élvezhetjük a reggeli tiszta levegôben). Bokoron át az út 1 órával hosszabb.

         Vad, egészen elhagyatott vidékek a Cserhátban nincsenek s általában értelmes, szíves jó magyar nép lakja, a ki készségesen útba igazít, úgy hogy térkép nem feltétlenül szükséges. Fôzni is elég jól fôznek a legtöbb falusi korcsmában. Kirándulásainkat nem lesz nehéz úgy összeállítani, hogy többnyire erdôben járjunk. Emelkedések és ereszkedések az ilyen hullámos területen persze elkerülhetetlenek, de ez nem fog bántani minket, hiszen nagy magasságkülönbségek nincsenek. Különösen azoknak ajánlható e vidék, a kik a közelebbi környéket már ismerik és változatosság kedvéért új vidéket akarnak megismerni.

         Vannak a Cserhátnak ezenkívül más érdekes részei is, de ezek már jutalmazó kirándulás keretébe csak úgy illeszthetôk, ha az út tekintélyes részét kerékpáron vagy szekeren teszszük meg.

         Ilyen volna elsô sorban a Hollókôi vár a Dobogó hegységgel. Az út Szécsény vagy Apcz-Szántó állomásokról, a gelutolsó részt kivéve, igen jó. Elôbbi 14 km., utóbbi 26 km. odáig, a hol a 2-3 km. hosszú községi út belôle kiágazik Kecskés és Alsó-Zsúny puszták között a Csontoroki puszta felé, majd pedig ezen át egy dombhátra és azután le Hollókô községbe. Mindjárt a község elején tér balra a vár fölé vivô dülôút.

         Ecsegrôl gyalog 3 1/4 óra alatt elérhetô Szt.-Ivánon (1 óra) és a Szuha patak völgyén át. Az Ecsegi vár mellett a patak partján állandóan észak felé tartunk, majd erdei utakon a Dobogó-tetô (520 m.) oldalán igyekezünk a Szárhegyet (417 m.) megközelíteni, melynek legkeletibb kiálló sziklacsúcsára van a vár rejtve.

         A várkapu mellé épült toronymaradványok mellett meredek ösvényen felkapaszkodunk a belsô vár tágas, a mennyire a sziklaalapzat megengedte, annyira négyszögletes kerületű részébe; keletre különbözô helyiségek maradékai vannak egy bámulatos épen megmaradt gót ajtófélfával, a belsô nyugati oldalán pedig egy jó 4 méter széles falazatú négyzetalakú torony emelkedik a kerítôfalhoz támaszkodva.

         Hollókô is már korán mint igen erôs vár szerepelt a történelemben, 1313-ban Csák Máté pártjára állott urát, Myskust, Szécsényi Farkas Tamás szorítja rendre. A Husziták idejében Felsô-Magyarország nagy részével Hollókô is kezükbe került s innen folytatták garázda kicsapásaikat; a vidék jobbágyainak az a része, mely egyetértett velük, a reformáczió idejében fogékonyabb volt az új tanok iránt és zászlajuk alá is szegôdött, míg a többiek megmaradtak a katholikus egyházban. A törökidôk és a Kurucz-labancz-világ küzdelmeibôl szintén kibette részét; török kézben kétszer (1552-tôl 1593-ig és 1663-tól 1683-ig) volt, de mindannyiszor visszavívták.

         Csôvár község határában is van egy érdekes várrom a községtôl északra fekvô kúpon, melyet nem épen mély nyereg köt össze a tôle észak felé levô Vashegy sziklás gerinczével. A vár belsô része hatalmas négyszög két erôs saroktoronnyal, köröskörül magas kerítôfallal és mindenféle külsô építményekkel, melyek a falu felé futó sziklagerinczen igen emsszire lenyúltak. A kiterjedt romokat az északi oldalon körülfutó töltésen megkerülve, a tömör falak aljában kies rétre érünk, honnét az egész Börzsönyi és Pilis hegységen végig tekinthetünk, látjuk a többnyire még szintén a Cserháthoz számított Naszál hatalmas alakját, a budai hegyvidéket és a pesti oldal dombsorait is. A Nagy-Kevély, a szt.-endrei hegyek, a visegrádi várhegy és romok, mögötte a Hegyestetô egymásután válnak felismerhetôkké, sôt a Pilis, Dobogókô, Hármashatárhegy is. Tiszta idôben távcsôvel bizonyára a Jánoshegy és tán a Gellérthegy is láthatók.

         Még szebb a kilátás a csak kevéssel magasabb Vashegyrôl, melynek csúcsát a várból egy kis félóra alatt elérhetjük.

         Csôvár az aszód-balassa-gyarmati vasútvonal és Vácz között van, úgy hogy egy napi kirándulásképen akár Acsáról (Prónay szép tornyos kastélya), akár Gutáról Sápon át (a hegy tetején vastag fallal kerített téren álló templommal) indulunk ki, különösebb erôltetés nélkül kereshetjük fel. Utóbbi útirányt már cak azért is ajánlhatom, mert a domboldalról, a honnét utunk Csôvár faluba leereszkedik, nagyon könnyen áttekinthetjük a faluból a várba vezetô legrövidebb útat, a Vár- és Vashegy alakját (balra mögöttük a Naszál), innen mutat a rom is legtöbbet és az út is árnyékosabb.

    Zsembery Gyula Dr. (1877. -- 1957. szeptember 15., sírja az óbudai temetőben)

    Takarékpénztári ügyész, kormányfőtanácsos, a Magyar Turista Szövetség másodelnöke.

    Már kora fiatalságában a turistaság felé fordult figyelme, bár más sportágakkal is foglalkozott. 1895-ben az MTE tagja lett, s 1899-ben jelent meg első túraleírása a Turisták Lapjában ("Két nap a Vértesben"). Az MTE Egyetemi Osztályának 1897-ben intézője, majd elnöke lett. Az MTE központi választmányának 1904-1906 között volt elsőízben tagja, majd ismét 1923-1925 között. 1926-1928 alelnöke, 1929-1930-ban ügyvezető elnöke. Az ő nevéhez fűződik az MTE egyik legkiemelkedőbb alkotása, a Bánkúti jubileumi menedékház létesítése. Egyesülete 1935-ben tiszteletbeli tagjává választotta meg. Az MTSz munkájába 1922-ben kapcsolódott be, mint titkár; Mint cserkésztiszt 1924-ben a Cserkészszövetség főtitkára lett, majd 1933-ig ügyvezető elnöke. A cserkészeknél ő vezette be a vitorlázó repülést s az ő fáradhatatlan munkájának lett ez eredménye a vízicserkésztelepi és cserkészház. 1930-ban tért vissza az MTSz-be, amikor átvette a másodelnöki tisztet.

    Irodalmi téren is sokat munkálkodott. Szerkesztette a Turisták Lapját (1922-1923) és a Magyar Cserkészt (1927), Evezést, Vezetők Lapját (1925). Cikkei jelentek meg a Turisták Lapjában, Turista Közlönyben, az MTSz Hivatalos Értesítőjében. Művei közül:
    • Evezés és rokonsportok, (1921),
    • Fertő-balatoni utunk, (1914),
    • 1000 km hazai vizeken,
    • Turista térképismeret (1937).
    A közélet terén is jelentős szerepe volt: egyik alapítója és több mint két évtizeden át elnöke volt a Keresztény Pénzintézeti Tisztviselők Országos Szövetségének, tagja az Idegenforgalmi Tanácsnak, az Országos Sport Központnak, a Testnevelési Főiskola tanára, tartalékos tüzérszázados, a Polgárdy Géza által szerkesztett Magyar Turista Lexikon főmunkatársa.

    Zsembery a turistaság és a rokonsportok legkiválóbb elméleti és gyakorlati szakértője volt, főleg a turista vezetőképzés terén ért el szép eredményeket, mint az MTSz vezetőképző bizottságának elnöke.
    (Forrás: A Magyar Hegymászás és Turizmus Arcképcsarnoka)
     

     

      Barcza Imre írása, Turisták Lapja, XLVIII. évfolyam 10. szám, 1936., 322. oldal

      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
     


    A Cserhát gerincein.


         A Cserhát-hegység, a Naszályt kivéve, Csonkamagyarország gyéren látogatott hegyvidéke. Pedig hullámos, enyhe völgyekkel övezett hegygerincei, melyeken a fenyô- és lomberdô gyönyörű erdei tisztásokkal váltakozik, valóban festôiek. A hegyek alján fekvô tanyák rendkívül kedves szállóhelyek, palóc népe sok eredeti ôsmagyar erénnyel rendelkezik, de mindezideig úgy a turistáskodás, mint télen a síelés nagyrészt ismeretlenek e vidéken. Pedig nagy áldás lenne a nép számára a felfokozott vándorforgalom, mellyel új élet, új öröm vonulna be a falvakba, tanyákra.

         A hegység bejárására többízben vittem magammal helybeli leventéket, kiket kioktattam a tájékozódásra, környékismeretre. Így készítettem elô a talajt, így egyengettem az utat a Cserhát megismerésére. A leventeoktatást ki kellene terjeszteni télen a síelés elsajátítására, mert ezzel megkönnyítenék a téli közlekedést a falvak és tanyák között.

         Balassagyarmaton vagyok. Nagyon megnyerô város. Kellemes benyomást tesznek szemet, lelket gyönyörködtetô virágos útjai. Mindenfelé a nép lelkületét, színek szeretetét szimbolizáló virágpompa. Ez a szép virágkultúra, melegszívű, rendkívüli jó lelkű kedélyes népre vall. Igazi látványosság, palócos néprajzi múzeuma. Errôl hosszabban nem írok, mert minden turistának ajánlatos megtekinteni 25.000 kötetet, köztük 48 kodexet tartalmazó könyvtárát, Benczur, Bródszky, Lotz, Markó, Mednyánszky nagyszerű képeit, a Madách és Mikszáth ereklyéket, a néprajzi vonatkozású érdekes gyüjteményt, a palóc népviselet művészi alkotásait. Jó benyomást tesznek a mellékutcák is virágkertes, szôlôlugasos házaikkal. A városban historiát beszélnek a lombok, történelmet zengnek a kövek. Kulturális intézményei, fogékony társadalma kétségtelenül arra teszi alkalmassá ezt a helyet, hogy Madách megyéjében Balassagyarmat legyen a turista és téli sport központja.

         Meghatottan állok az Ipoly partján. A túlsó oldal már megszállott terület. Elszakították tôlünk, de Madách azt mondja: "Ember, küzdj és bízva bízzál!" E mondatot szívembe vésve járom be Balassagyarmatot és hegyvidékét. Felkeresem Szécsényt, ahol ugyancsak történelmi levegô lengedez. Itt űzték egymást császári és felkelô magyar seregek. Ide hívta II. Rákóczi Ferenc 1705-ben az ellenzékbe vonult megyéket, s itt tartotta a hírneves országgyűlést, amelyen kimondták az Ausztriától való szakadást. Innen 5 kilométernyire fekvô Dolány, ma Benczurfalva. Érdemes megtekinteni, mert ennek a kis falunak is nagy multja van. Van egy szép kúriája, melynek pincéjébe bújtatták el Balogh Péter kuruc vitézeit, akiket báró Prónay halálra kerestetett. A viharos idôk elmúltával az úrilak bencés kolostor lett, ahol szentéletű aszkéták zsolozsmákat énekeltek az Isten dicsôségére. Az ép állapotban levô kôfalak és ôrtornyok ma is felemelô hangulatot sugároznak. Mikor II. József császár a szerzetet megszüntette, a kúria a Szontagh és Ivánka családoké lett. Történelmi multjához tartozik az is, hogy a magyar koronát 1849-ben egy éjjelen át a Szontagh-család a pincében rejtette el.

          A 80-90-es években gróf Pejachevich Miklósé az úrilak, kitôl 1912-ben Benczur Gyula, a világhírű festôművész vásárolta meg, ki itt a világtól elvonulva békésen élt 1920-ban bekövetkezett haláláig.

         Az úrilak parkja páratlanul szép. Engesztelô békét lehel itt a virágoskert, a vadvirágokkal pompázó rét, a szelíden lejtô erdôvel koronázott magaslatok. A falu népe vallásos, még most is suttogva beszél nagy jótevôjérôl, az úrilak utolsó bagy lakójáról, Benczur Gyuláról.

         Irányt változtatok és felkapaszkodom a Vincka-hegy gerincére és onnan a csúcsra (232 m.). A nép azt tartja, hogy valamikor oldalán szôlô termett, amolyan vinkó termelô savanyú szôlô és ebbôl lett idôvel Vincka. Nem osztom egészen nézetüket, de azért felemlítem, hadd pörösködjön rajta akinek úgytetszik. Gécpusztára ereszkedem le. Az utak keresztezôdésénél csárda. Most rangban emelkedett, mert most "beszálló fogadó" a neve. Különösen búcsúk, vásárok alkalmával látogatott hely.

         Innen nyugatra fordulva el-elbeszélgetve az úton imilyen-amolyan dolga után járó néppel, érem el Szécsény vasúti állomását.

         Ismét Balassagyarmaton vagyok. Másnap korareggel Csesztve felé indulok. Színpompában a természet, színes virágok a mezôn. Félénken lépegetek, nehogy egy-egy virág áldozatul essen szeges cipôimnek. Amint elérem a nyírjesi dohányültetvényt, ritka látványosságban van részem; dohánykultúrában, nagyterjedelmű dohányültetvényekben gyönyörködöm. Innen körülbelül félóra járásnyira elérem a halastavakat. Csábító szép a tavak pázsitos, akácos környéke. Órák hosszat tudnék eljátszani a virgonc halakkal, figyelvén kecses mozdulataikat, gondtalan játékukat a tó tiszta vízében. Örömtôl sugárzó arccal szívom be a hamisítatlan fenyôillat leheletét. Megállok. Halk ájtatos susogás. A természet imádkozik. Gyönyörű hullámos dombokon keresztül visz az útam Csesztvére. Nézegetem a falusi házakat, hiszen külsejükre mind egyformák, mégis nagy bölcsességet látok a palóc házakban. Csak a vendégszoba ablaka néz az utcára, a többi a tornácos udvarra. Meg is kérdezem az egyik gazdát, magyarázná meg jelentôségét. Azért kérem - mondja - , mert az utcai szobában nagy ritkán tartózkodunk, az udvari szobában pedig állandóan sürgünk-forgunk, így aztán szemmel tudjuk tartani az udvaron történô dolgokat. Akit néprajzi vonatkozású dolgok érdekelnek, annak a Cserhát palócai között bôven akad a tulipános ládákon, a dudaféle hangszereken keresztül a pipadohányvágó ládáig megtekinteni és feljegyezni valója.

         No, de felmegyünk a hegyoldalba, benézek az öreg templomba, azután felkeresem a Madách-nemzetség kastélyát. Körüljárom a szép parkot, ahol minden, minden a nagy költô boldog éveire emlékeztet. Leülök egy kôdarabra és felidézem Madách életét. Itt élte hitvesével, Fráter Erzsivel mézesheteit, de csak a mézesheteit, mert hiába sóvárgott szíve, hiába epekedett lelke boldogság után, sohasem érte el. Számára a boldogság utópia lett, így fogamzott meg lelkében "Az Ember tragédiája."

         Felsétálok a Lipini magaslatra (312 m.), nézem az egymás hátán száguldó felhôket. Az egyik csúcson borus felhôkkel sírt az ég, a másikon pedig csodaszép szivárvány küldte felém mosolyát. Borongós a táj, a hangulatom is az. A szép Miklós- völgyben levô tanya láttára lelkem újra felvidult. A puszta felé indulok s az úton ismét alkalmam akadt a föld népével elbeszélgetni. Diskurzus közben megkérdem, mennyire van ide a Miklós-völgyi puszta? A jó palóc végigmér elôbb, aztán azt mondja: "Jó széllel egy félóra alatt beéri". Miért széllel? "Hát kérem én tengerész voltam a háborúban, odavezényelt a sors. De nemcsak a tengeren fontos a szél, hanem a nógrádi dombok között is. Megkönnyítheti, de meg is nehezítheti a mezôn való járást." Amint a mezôn átmegyek, vidám daloló népséget találok. Egyesek még serényen dolgoznak a földeken, mások már lassan szedelôdzködnek a tanya felé. A tanyán szíves szóval fogadnak. Errefelé kaputos ember csak hébe-korba vetôdik. A házak levegôsek, tágasak, a gyerekek mosolygósak. Estefelé a tanya megnépesül, ki a határból, ki a faluból jön. A gémeskút, mely napközben csendes, most hangos. Itatás van. Itatják a jószágot, nayg zenebonával történik az ilyesmi. Ember, asszony, gyermek mindegyik a kút körül foglalatoskodik. Szombat este van. A nap a hegyek mögé bukik, eltűnik a látóhatáron. Alkonyodik. A szobában vasárnapi elôkészület, az ünneplô ruha a széken, az ágyak áthúzva fehér gyolccsal. Tiszta háziszôttes az asztalon. Mikor már minden elôkészület megtörtént, az egész család kiül a ház elé. Elbeszélgetnek egy ideig, háborúról, adóról, politikáról, aztán áhítattal hallgatják a csalitból jövô hangokat, az alkonyat furcsa neszeit. "Csak a tanyai ember ismeri a természet csínját-bínját, - mondja a gazda - csak mi tudjuk, mit jelent a szél, a csillagok hullása, a hold járása, az ég színe, a felhôk gomolygása. De azt is tudjuk, hogy csak gyarló teremtményei vagyunk a felettünk élô szent Istennek." Áhítattal hallgatom ezt a példázó beszédet. "Mi a vetés növésében, maguk városiak a tájban gyönyörködnek." Hamarosan lefeküdtünk. Hajnalig aludtam és a kelô nap elsô sugaraival útnak is indultam. Mohora község kikerülésével az állomásra, ahol már várakoztak reám Balassagyarmatról érkezett túratársaim.

         Utunk most peripatikus séta. Figyelünk, beszélgetünk, megállunk, tanulunk, de nem könyvekbôl, hanem a természetbôl. A mohorai kôkapun át a Nagykô gerincére tartunk. Elôttünk a változatos szépségű gerincút. Áhítattal járunk és hallgatjuk a madarak zsolozsmáit, hiszen valóságos templomi ének a madarak szerzetének gyönyörű reggeli éneke. Minden oldalról magas hegyek integetnek felénk. Ez a gerincút érdekessége. Körülöttünk gyönyörű erdôk, terebélyes fák, pihenésre kínálkozó tisztások, pompás hegyi levegô. Csend, végtelen csend, nyugalom mindenfelé. Lágy harmóniába olvad itt a természet minden jelensége. Gyönyörű fenyvesen vezet keresztül utunk, majd gyenge emelkedôvel érjük el a Nagykô (364 m.) sziklás csúcsát. Sziklatömbök, barlangszerűen összehordott sziklahalmaz. A nép lapos, tetôszerű sziklájáról betyártanyának, ördögbarlangnak nevezi e sziklákat. A látókép csodaszép, alattunk festôi falvak kimagasló templom tornyai. Érdekes a túristatársaság megfigyelése. Az egyik bogárfauna gyüjteményét gyarapítja, a másik valami pettyes színű hernyófélét falevelekkel skatulyáz be, a harmadik vázlatkönyvébe rajzol, a negyedik botanizál, de nem préseli le a virágot, hanem a helyszínen figyeli meg változatos életüket. Nincs közülünk feljebbvaló, egyek vagyunk, testvérek. Hangulatos a táj, a fenyvest szép sziklacsoport váltja fel. Különös akadályok nincsenek, elcsigázottak sem vagyunk, a lelkünk felüdült a gerincút gyönyörűségében. Az idôjárás kedvünkre való, egy kis szellô az azurkék levegôürben és süt a nap derűs örömöt szórva szerteszét. Dél van. Idehallatszik a falu kis harangjának zúgása, a gerinc alatt a mezôn dolgozó férfiak lekapják fejükrôl sapkájukat a harangszóra és ájtatosan meghajtják fejüket.

         Utunk tovább is nagyon változatos. Hamarosan ismét gyönyörű fenyvesbe érünk és elérjük a gerincbôl kúposan kiemelkedô törmelékes másik sziklás hegycsúcsot, a Hegyeshegyet (400 m.) Ökölbeszorul a kezünk, amikor a közvetlen közelben feltűnik az elrabolt Felvidék minden szépségével. Nem kiszabott idôre menetelünk, letelepedünk ott, ahol sütkérezhetünk, vagy valami látványosság bukkan elénk. E pár napi portyázás megbarnította arcunkat, szemeink ragyognak, fürgébbek lettünk. Alig hagytuk el az egyik hegycsúcsot, máris másikra kapaszkodunk, a Dris hegyre (379 m.). A csúcsról gyönyörű látványt nyujtanak a hullámzó mezôk, a virágos rétek, a színes szônyegként elterülô földek. Itt élet muzsikál még a legkisebb fűszálban is. Elhagyjuk ezt a csúcsot is és nyugat felé tartva, Szilváspusztára ereszkedünk le. Istenfélô mezôgazdasági cselédek lakják és gondozzák a tanya körüli földeket és egyéb jószágot. Hétköznap csendes a puszta, de vasárnap megváltozik a környezet, összeverôdbnek az egyivásúak és egy kis vidámságot rögtönöznek. Ilyenkor születnek a szebbnél-szebb dalok. Öröm volt hallgatni a tréfás szójátékos adomázó legényeket, amint ártatlan vidámsággal játszadoztak a lányokkal. Vasárnaponkint még elôkerül a ládafiából a csipkés kötô, meg a selyemszoknya, s a népies művészet sok más remeke. Festô ecsetjére való ragyogó színek, művészlélek termette pompás kézimunkák. Hát ez a cifraszűr hol készült? Itthon. Kézimunka ez it és már a harmadik nemzedék viseli.

         Öreg este van, mikor lefekszünk, no de nem holmi vetett ágyba, hanem a fenyves alatti szénán. Takarót is kaptunk, nem is fáztunk alatta, hiszen hét birka melegét varrta bele a subás. Megnéztük a hegyek összeolvadó vonalait, azután egymásnak jó ´ßejszakát kívánva elcsendesedtünk.

         Hajnalban iindulunk, az úton eliszaposodott forrásra bukkanunk. Megállunk, nézzük, nézzük, ezt így nem hagyhatjuk és parancs nélkül egyszerre hozzáfogunk a kitisztításához. Kimélyítjük a medrét, eltávolítjuk az összegyülemlett gazt és köveket és nagy örömünkre kritálytiszta víz kezd csörgedezni a forrásból.

         Munka közben elgondolkozom, hogy milyen furcsa szerzet is vagyunk mi, turisták? Egész héten át lótunk- futunk ezernyi gonddal ezernyi dolgunk után, vasárnap pedig kint az erdôkben forrást tisztogatunk, utakat jelzünk, menedékházépítéshez maltert hordunk, parancs nélkül, lelkes ambícióval. Több ez, mint sport, több ez, mint egyszerű szórakozás...

         Kirándulásunk utolsó napja következett. Ezt a falu népének szenteltük. Mikszáth dús nyelvkincse ragyog fel, ha beszélgetünk a jó palócokkal s olyan színes népviselet ejt bámulatba, amely vetekszik a mezô virágainak pompájával. Cserhátsurányban, Cserháthalápon és mindenütt, amerre megfordulunk, szíves néppel találkozunk. Magyarnándor vasúti állomásán már szinte sajnáljuk, hogy vége a túrának, vége annak a kedves paló világnak, amelynek üdítô hanglatából csak néhány napra valót tudunk a magunk részére becsempészni a nagyváros szürke világába.

    Barcza Imre (Bp., 188 – Balatonfüred, 1938. máj. 16.): a Kereskedelmi és Iparkamara főkönyvtárosa, turisztikai szakíró, bibliográfus. Számos nehéz magashegységi túra fűződik a nevéhez. Útjairól színes leírásokban számolt be. Túraszervező vándorgyűlések rendezője. Közreműködött a főváros környéki, továbbá a mátrai és bükki turista útikalauzok megírásában. Közgazdasági bibliográfiával is foglalkozott. – F. m. A magyar parlamenti választási jog legújabb irodalma (Bp., 1912); A közép-európai vámunió kérdésének irodalma (Bp., 1917); Magyar Könyvészet 1901–1910 (szerk. Petrik Gézával, II. köt., Bp., 1928) és összegyűjtötte a kéziratban maradt 1911–1920. év anyagát. – Irod. Horn Károly László: B. I. (Turisták L., 1838.)
    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)


    Megjegyzések


     


    Acsa

    Acsa egy község Pest megyében, a Váci kistérségben.
    A község a Cserhát-hegység lábánál, a Galga patak felső szakasz mentén, Pest megye és Nógrád megye határán helyezkedik el. A településen elsősorban szlovákok laknak.

    Első írásos, okleveli említése 1341-ből származik Acha néven. Ekkor Achai család birtoka volt, majd 1422-től Garai Miklós nádor tulajdonává vált. A török hódoltság idején a település elnéptelenedett, ezután szlovákokat telepítettek be. 1730-as évektől a Prónay család birtoka lett.
    (Forrás: Wikipédia)

    Prónay-kastély

    A nagyközség főutcája melletti magaslaton, többhektáros egykori díszparkban áll a Prónay-kastély és néhány melléképülete.

    A barokk stílusú kastélyt 1735-40 között építtette Prónay I. Gábor. A hajdani főbejárat a park szélén magányosan álló kosáríves nyílású kertkapu, amelyet nagy kőcímer díszít. Az egyemeletes téglalap alaprajzú, kontyolt nyeregtetős főépület sarkain erőteljes kiugrású, manzárdtetős tornyok találhatók. Az emeleti nagyteremben stukkódíszítés található. Az egyik, részben emeletes melléképületben istálló volt, a másik pedig az úgynevezett képesház, amelyet átépítettek és új fedélszéket kapott. A kastély előtti tereplépcső falát díszkút gazdagítja.
    A kastély és parkja évtizedek óta a Honvédelmi Minisztérium kezelésében van.
    (Forrás: Vendégváró.hu)

    Prónay-kastély



     


    Balassagyarmat

    Balassagyarmat város Nógrád megyében. Állandó lakossága 17 704 fő (2005). Határátkelőhely Szlovákia felé. A Balassagyarmati kistérség központja.
    Az Ipoly folyó bal partján, a Nógrádi-medencében fekszik. Az egykoron a városhoz tartozó jobbparti rész ma a Szlovákiához tartozó Tótgyarmat (Slovenské Ďarmoty).
    • A Gyarmat törzs telephelye volt a honfoglalás után. Első írásos említése 1244-ből való.
    • Vára a tatárjárás után létesült őrhelyből fejlődött ki.
    • A középkorban a Balassa család birtokában volt, helyneve a XV. századtól ezt az időszakot tükrözi.
    • Mezővárosi jogot 1437-ben kapott.
    • A törökök 1552-ben elfoglalták a várat. A hódoltsági harcok során a környék elnéptelenedett.
    • A lakosság visszatelepítése csak a XVII. század második felében kezdődött meg. Az ekkor épült várfal maradványa a Bástya utcában látható.
    • 1790-től Nógrád megye székhelye.
    • Ma is működő büntetés-végrehajtási intézete (Balassagyarmati Fegyház és Börtön) 1845-ben épült.
    • Trianon óta határváros.
    • 1919-ben (január 29-én) kivívta a Civitas Fortissima (Legbátrabb Város) kitüntető elnevezést, amikor a megszálló cseh helyőrséget bátor önkéntesekből álló fegyveresek (vasutasok, katonák, börtönőrök, ipari munkások) visszaszorították az Ipoly túlpartjára.
    • 1950 óta Salgótarján a megyeszékhely, ennek ellenére a Megyei Bíróság a városban található.
    • Palóc Múzeum és Palóc Ház (néprajzi gyűjtemény)
    • Csillagház (klasszicista, helytörténeti gyűjtemény)
    • Egykori vármegyeháza (klasszicista, Kasselik Ferenc tervei alapján épült 1832–1835 között)
    • Mikszáth Kálmán lakóháza
    • Római katolikus „Szentháromság”-templom (barokk, 1740–1746 között épült)
    • Balassagyarmati evangélikus templom (barokk, 1785–1786 között, tornya 1793–1794 között épült)
    • Egykori Balassa Szálloda (klasszicista, Petőfi Sándor kétszer is megszállt itt)
    (Forrás: Wikipédia)

    Az egykori Vármegyeháza és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön



     


    Becske

    Becske község Nógrád megyében, a Balassagyarmati kistérségben.
    A Cserhát hegységben található, a Galga-patak völgyében a Szanda-hegy lábánál. A legközelebbi város Balassagyarmat (20 km).

    A település első írásos említése 1272-ből származik (Bechke). A település neve feltehetően a Benedek egykori személynévből származik, ezt valószínűsíti, hogy a település közelében állt egy 12. szazádban alapított benedek-rendi apátság. A török hódoltság előtt számos földesúr birtokolta, közötük Széchenyi Benedek, a Széchenyi család egyik őse. a 16. században a Bosnyák család, majd a Lónyai család birtokolta. A 18–19. században közbirtokossági község volt.
    (Forrás: Wikipédia)
     

    Becske-Alsó vasúti megállóhely. Így kezdôdött ...



     


    Bercel

    Bercel község Nógrád megyében, a Balassagyarmati kistérségben. Ordaspuszta a község önkormányzatához tartozik.
    A megye déli felén, a középső részén található, a 476 m magas Berceli-hegy lábánál. A településhez legközelebb lévő város Balassagyarmat 28 km, Vác 32 km-re, Budapest és Salgótarján egyaránt 80 km-re fekszik.

    * A Bercel helynév egy a 6. - 7. században élt Kaukázus-vidéki török nép nevéből, a berszilből eredeztethető. * A törzsnévből képzett elnevezése egy katonáskodó középréteg betelepedésére enged következtetni.

    Bercel nevével az írott forrásokban először 1271-ben találkozunk egy a váci káptalan által kiállított okiratban. Az ősi szolnok-nemzetség birtoka a 12. század elején az idegen eredetű Kökényes-Radnót nemzetségé lett, amelynek nógrádi ága XIV. század eleji kihaltával a Hevesből idekerült Aba-nemzetségbeli Rédeiek kezére került. A 14. század első felében vehette fel a birtokosok egyike a településről előnevét, hiszen a nemzetség egyik sarja 1340-ben Berceli László néven szerepel.

    1406 márciusában Berceli András, János és Miklós a váci káptalan közreműködésével osztozott meg az összesen 20 népes és lakatlan jobbágytelekből álló berceli birtokon. A birtok felosztása, illetve egy részbirtokért folytatott per eredményeképpen, amely 1410-ben Berczely Ugrin Miklós és Bercely István fia Miklós között zajlott le, válhatott szét a falu Alsó- és Felsőbercelre. Legalábbis 1441-ben "Alsó Berczely" és "Felső Berczely", másképpen "Nagy Berczely" néven fordult elő. A 15. század végén Szobi Mihály birtokában találjuk Felsőbercelt. A váci káptalan levéltárában lévő 1529-es összeírása szerint pedig már a váci püspökség javait gyarapította a volt Szobi-birtok, itt Nagybercel néven. Az 1542. évi rendkívüli hadisegély kivetési összeírás szerint Felsőbercel a váci püspökségnek adózott. A feltehetően Alsóbercellel azonos Kisbercel településrész az 1570-es években lakatlanná vált, és csak a 18. század végén népesült be. Szanda várának török kézre jutásával török hűbérjegyzékben Rusztem pasa, a budai villajet szandzsákbégjének birtokként Nagy- és Kis-Berczel néven szerepel. Nógrád várának a tizenötéves háború elején, 1594-ben történt visszafoglalása után ismét a vármegye hatósága alá tartozott. Az 1598. évi adóösszeírás szerint a váci püspök volt a földesura, majd ismét török hódoltági terület. Az 1633-1634. évi török összeírás szerint a váci nahije (kerület) községei között találjuk, 3 adóköteles házzal. 1651-ben Egry István és Márton adományul kapta Kis-Bercelt. A váci püspök 1675. évi jelentése lakott templomos falunak írta le, amely a római katolikus vallást követte. Az 1697. évi és a későbbi egyházlátogatási jegyzőkönyvek templomát rossz állapotban találták és pusztulásáról szólnak. Új templomát, népe és Migazzi bíborospüspök adományaiból, 1767-ben szentelték fel. Bercel 1699-ben egyike volt a jobbágyság fegyveres önvédelmi szervezete, a közbiztonság fenntartására alakult parasztvármegye 34 hadnagyságának.

    A 18. század elején a településen ismét fellendült a szőlőtermelés. 1720-ra Bercel is bekerült a vezető bortermelő falvak közé, Szőllős, Ecseg, Buják, Kosd és Verőce mellé. 1730-ban a még mindig pusztaként szereplő Alsó vagy Kisbercel beolvadt az egykori Nagybercelbe. Az 1740-es évekig a Berczely és Egry családok voltak Bercel földesurai, és a váci káptalannak is volt itt birtoka. A 19. század első felében pedig a Baloghy család szerzett itt birtokot. Az 1784-87. évi első magyarországi népszámlálás idején Bercel lakossága 1100 főt tett ki. A lakosság 237 családban oszlott meg és 165 házat birtokolt. 1828-ban már 1463-an lakták. A helységben ekkor már 4 iparos is folyatatta mesterségét (csizmadia, mészáros, szabó, üveges), 2 berceli lakos pedig kiskereskedésből élt. A földművelők leginkább árpát, rozst és zabot termesztettek. A szőlőtermelés a nép fő megélhetési forrását biztosította az 1880-as években pusztító filoxéra járványig. A berceli szőlők hírnevét báró Marschall Gyula öregbítette, aki 1880 és 1884 között pezsgőgyártással kísérletezett Bercelen és pezsgőjét "Carte Blanche" néven hozta forgalomba.

    1910-re Bercel lakossága meghaladta a 2000 főt. 1991-ban 2270-en lakták.
    (Forrás: Wikipédia)

    Kastélyszálló főbejárati homlokzat



      Bokor

    Bokor község Nógrád megyében, a Pásztói kistérségben.

    Bokor község a Cserhát lábánál fekszik, nagyjából a Pásztó-Hollókő- Buják háromszög súlypontjában. Zsáktelepülés, megközelíteni a 21 úttól Hollókőre vezető úton lehet, Alsótoldon le kell térni Mohora felé, ez után az irányt táblák jelzik. Van egy időnként járható, festői aszfaltos erdőgazdasági út Bujákról is, ezt csak a térképek egy része jelzi.Itt nagyon kell figyelni a szembejövő forgalomra! A völgyben fekvő települést, dombok erdők övezik, kiváló túra és kerékpár útvonalakkal.

    Bokor község Árpád-kori település. Az oklevelek 1265-ben említették először egy birtoklevélben. Báthory István 1439-ben nyerte adományul, ekkor Buják várának tartozéka volt. A középkori falu valamivel délebbre feküdt, és Kisbokornak nevezték. A vármegyei adóíveken 1715-ben öt magyar és öt szlovák, 1720-ban pedig öt magyar, valamint egy-egy szlovák és német háztartást írtak itt össze.
    (Forrás: Wikipédia)


     


    Buják

    Buják község Nógrád megyében, a Pásztói kistérségben.
    Pásztótól 30 km-re található zsáktelepülés. Bokorra csak egy erdei aszfaltozott úton lehet átmenni.

    Buják várának romjai egy 310 méter magas hegyen találhatóak a falutól északra, erdős hegyektől körülvéve. A vár magját képező öregtorony valamikor a tatárjárás után épülhetett, de első okleveles említésére csak a 14. század elején került sor. 1317-ben Csák Máté parancsára Ibur fia István ostromolta sikertelenül. 1386-ban a Garaiak birtokába kerül, akiknek kihalásával visszaszállt az uralkodóra. 1424-ben Luxemburgi Zsigmond a szandai várral együtt feleségének adományozta. Albert király 1439-ben elkobozta Borbálától a várat, és Báthori István országbírónak adta. Az 1440-es években a husziták sikertelenül ostromolták. A Báthoriak építették ki a 16. század közepére (a török veszély növekedése miatt) a külső falgyűrűt és az északi nagy körbástyát, és maradtak urai egészen 1552-ig, amikor a törökök könnyedén elfoglalták az őrség egy részének éjszakai elmenekülése miatt. 1593-ban Báthory István országbíró vezetésével sikerült visszafoglalniuk a magyaroknak. A Báthori család kihaltával a Várday család és Bosnyák Tamás füleki kapitány birtokába jutott. 1663-ban a törökök újra elfoglalták és 50 főnyi őrséget helyeztek el a várban. Néhány hónap múlva Balassa Imre gyarmati kapitány vezetésével magyar csapatok foglalták vissza a várat, azzal a feltétellel, hogy a török őrséget hagyják szabadon elvonulni. A magyarok a megállapodás ellenére Csécse mellett megtámadták a kivonulókat és legnagyobb részüket megölték. Emiatt még abban az évben Martuzán aga, hatvani parancsnok ostrom alá vette a várat, amelyet Berczely János várkapitány feladott, a szabad elvonulás feltételével. Most a törökök támadták meg az elvonulókat és mészárolták le legtöbbjüket. Ekkor még kijavították a várat a törökök, de néhány év múlva, valószínűleg 1666-ban felrobbantották. Többé nem volt katonai szerepe, azóta pusztuló rom.
    (Forrás: Wikipédia)
     

    Buják - Kálvária (Forrás: www.civertan.hu)



     


    Cserháthaláp

    Cserháthaláp Árpád-kori település, de a korai történetére vonatkozó adatok hiányosak. Az azonban tény, hogy a XIII-XIV. században a Halápi család volt a földesura. Birtokosának nevét említették 1416-ban is: Halápi János Boszniában esett a török fogságába. Akkor már régebbtől raboskodott; a magyar nemesek Pécsett országos tanácskozást tartottak a foglyok kiváltásáról. A rabokért összesen 65 ezer forintot követelt a török. Halápi János azonban nem tért haza, a család kihalt. A falu földesura 1542-ben Marczaly Zsigmond volt. Haláp a török időkben elnéptelenedett, de az 1715-ös vármegyei összeírásban már 15 adóköteles háztartással említették. Korábban két község állt itt: az Ördög-oldal nevű domb alatt Nagyhaláp, Terény felé, a lapályon pedig Kishaláp terült el. A két falut 1905-ben egyesítették.
    (Forrás: Vendégváró.hu)



     


    Cserhátsurány

    A késői csiszolt kőkorból származó, körülbelül 5000-5500 éves, a lengyeli kultúrához tartozó leletek kerültek elő a község környékén, és honfoglalás kori temetőt is feltártak itt. Az első írásos említés 1138-ból, a dömsödi prépostság alapítóleveléből származik. Akkor csak Surány volt a falu neve, s a Csór nemzetség birtokolta. A család egyik tagja, Csór Tamás csókakői várnagy, királyi főajtónálló építtette 1344-ben a falu templomát, s búcsúengedélyt is eszközölt a pápától. A község 1429-ben Szanda várához tartozott, 1443-ban pedig a Liszkói és a Surányi család kapta meg. A falun 1542-ben a Lónyay család tagjai osztoztak. A tizenöt éves háború idején Surány elnéptelenedett, 1596-ban pusztaként vették nyilvántartásba. A község 1633-ban a váci nahije része volt, akkor öt adóköteles háztartással. A török kiűzése idején a falu ismét elpusztult, de a XVII. század végétől folyamatosan újratelepült.

    A mai község közelében állt egykor egy Kasza nevű helység is, ami a török időkben elpusztult. Ugyanerre a sorsra jutott Csórpuszta falu, amelyet 1330-ban említett egy oklevél, önálló településként. Surány 1726-ban a Sréter család birtokában volt; 1766-ban itt házitanítóskodott Sréter György udvarházában Tessedik Sámuel. Az általános iskolában minden év tavaszán megrendezik, a névadóra emlékezve, a Tessedik-napokat. Szeptember utolsó hét végéjén tartják a Palóc Terepduatlon versenyt, amire az egész országból és a környező országokból érkeznek sportolók.
    (Forrás: Vendégváró.hu)
     

    Cserhátsurányi templom



     


    Cserhátszentiván

    A község neve régen Szentivány volt, az Árpád-ház idejében felszabadított rabszolgák - korabeli szóhasználattal dusnokok vagy torlók -, alapítottak itt települést. (Iván, azaz János valószínűleg egykori gazdájuk volt; emlékét őrzi a község neve.) Az oklevelek tanúsága szerint 1524-ben Katonai György birtoka volt "Szentivány". A környékbeli várak megszállása után, 1552 nyarától a vidék a török hódoltsághoz tartozott, s az összeírásokban fennmaradt néhány korabeli birtokosának neve is: 1562-ben bizonyos Csálin Diváné török tiszt, 1572-ben pedig Ferhát bin Abdullah szpáhi hűbérbirtoka volt. A falu a XVIII. századtól nemes község volt, így lakói nem fizettek adót. Cserhátszentivánt gyönyörű fekvése miatt a falusi turizmus már az 1930-as években felfedezte, nem utolsósorban a már a háború előtt is létezett melegvízű strandjának köszönhetően. Akkoriban a Zsunyi-patak elrekesztésével kis tavat is létrehoztak.

    Az újraéledő vendégforgalom igényeinek kielégítésére vendégházakat alakítottak ki a községben. Szinte az egész falu őrzi a XX. század elejének hangulatát: a főutcán, a Kossuth út két oldalán is, szinte kizárólag a második világháború előtt épült házak állnak. Ezek jelentős része ma már nyaraló.
    (Forrás: Vendégváró.hu)



     


    Csesztve

    Csesztve község Nógrád megyében, a Balassagyarmati kistérségben.
    Balassagyarmattól délre 7 km-re található.

    Időszámításunk előtt 3500 táján ezen a környéken már megtelepedett az ember. Megtalálták itt az újkőkori lengyeli és a késő bronzkori pilinyi kultúra emlékeit, illetve honfoglalás kori leletek is előkerültek. A falu 1423-ban a Hont vármegyei Salgón birtokos Salgai Miklós birtoka volt; a török időkben, 1562-63-ban pedig Abdesszaid Ali hűbérbirtoka.

    A török hódoltság alatt a falu elpusztult, ezért a török kiűzése után szlovákokat is telepítettek ide. Az idő tájt a katolikus templomot az evangélikusok és a katolikusok közösen használták. Az 1700-as évek közepe táján az evangélikusok a mai Fő utca és a Kossuth út sarkán saját Isten házát építettek maguknak. A község közelében lévő Galibapuszta a középkorban Helembafalva néven önálló település volt.

    A községbe vezető bekötőút mellett található a Csesztvéhez tartozó Bakópuszta, ami 1720-ban még önálló falu volt.

    Csesztve hagyományos rendezvénye a Madách Imre tiszteletére október elején megrendezett emléknap. Ennek keretében előadásokon adják közre a költő munkásságának kutatásában elért legfrissebb eredményeket.

    Az egyik dombon épített kúriát Madách Imre író és itt gazdálkodott 1845-től 1853 végéig. 1852 augusztusában innen hurcolták el a pozsonyi és pesti börtönbe, mert alsósztregovai erdészházában rejtegette Kossuth Lajos egykori titkárát, Rákóczy Jánost. A börtönből 1853. május 7-én szabadult, s azonnal visszatért ide. Madách 1862 augusztusában itt fogadta Arany Jánost, majd Alsósztregován látta vendégül.
    (Forrás: Wikipédia)
     

    Madách-kúria



     


    Csővár

    Csővár község Pest megyében, a Váci kistérségben.
    A település megközelíthető Budapestről a 2-es főútról és a 2/A gyorsforgalmi útról. Váctól keletre 19 km, a Cserhát hegység lábánál, közel a Naszály-hegyhez található.
    • Evangélikus templom
      Az 1650-es évek végén felvidéki evangélikusok telepedtek le itt. Első lelkészük Smidt Sebestyén volt. Csővár ma is látható evangélikus temploma 1826-tól 31-ig épült. 23 méter magas tornyában három harang lakik.
       
    • Várrom
      A település hasonló nevű várát egy 1319-ből való oklevél említi először. A 15. század végén Corvin János tulajdona, majd Ráskai Balázs királyi tárnokmester reneszánsz lakóvárrá alakíttatta át. A törökök elleni végvári harcokban rommá vált és elnéptelenedett a falu is.
    (Forrás: Wikipédia)

    Csôvári vár (Forrás: legifoto.blogter.hu)



     


    Ecseg

    Ecseg község Nógrád megyében, a Pásztói kistérségben.

    Pásztótól nyugatra, a Cserhát déli lábánál található, a Szuha-patak és a Kozárdi-patak összefolyásánál.

    A község határában a Kr. e. IV. évezredből származó leletek is előkerültek. Ecseg első írásos említése 1238-ból származik: IV. Béla egyik okiratában megerősítette itteni birtokában a Szent János lovagrendet. A település határában állt egykor a tatárjárás után emelt Ilona-vár. Az erődítmény már a XV. században elpusztult. A község 1460 és 1481 között Hollókő várának tartozéka volt, a középkortól egyházas hely, 1656-ban Nógrád vármegye püspöki helynöke volt az itteni plébános. Ecsegnek valaha igen jó bora termett: a középkorban a királyok adófizető eszközként is elfogadták.

    A község Római Katolikus temploma középkori eredetű, tornya a XV. században épült. A mai barokk templom építése 1780-ban kezdődött, míg felszentelése a 1792-ben történt. A magasépítésű, egyhajós, előreugró középtornyos, keletelt templom tornya gótikus, XV. századi, 1780 és 1792 között épült hajója és szentélye barokk stílusú. A templom középkori eredetét vakolatlan, terméskő falazata is jól szemlélteti. A templom régi harangja a XV. század második felében készülhetett, 1908-ban a Magyar Nemzeti Múzeumba került.

    A 16-18. században a falu legjelentősebb nagybirtokosai a Forgáchok voltak, akik egy kastélyt is építettek. A török idők után a fellendülő állattenyésztés és földművelés mellett kiemelkedett a szőlő- és bortermelés, valamint a vízimolnárság, amelyek a 19. században nagy fejlődésnek indultak.

    A 20. század első felében a legnagyobb falusi birtokos az Osztroluczky család volt. Az ún. Horváth kúriát vették birtokukba, amely ma az általános iskola felső tagozatának ad helyet. A század első felében orvosi rendelő, gyógyszertár, kultúrotthon és iskola épült a faluban.
    • Barokk templom (1792), 15. századi gótikus toronnyal
    • A középkori Ilona-vár alapfalai.
    • Mária kegyhely az ecsegi-csécsei út mentén a Szuha patak partján
    • Kápolna-forrás (gyógyhatású vízzel)
    • Boros úti pincesor
    • Helytörténeti és néprajzi gyűjtemény, neolit kori kagylóékszer lelettel
    • Egy 15. századi gótikus áldozókehely és egy 17. századi kódex az ecsegi betlehemessel (amelyet Vácott őriznek)
    (Forrás: Wikipédia)




     


    Galgaguta

    A falu a Galga völgyének kiszélesedésében fekszik. Évezredekkel ezelőtt megtelepedett az ember ezen a helyen: késő rézkori és bronzkori leletek is előkerültek. A falu a középkorban is fennállt, de az első írásos említés csak 1460-ból származik, akkor a váci püspökbirtoka volt. Említették Galgagutát 1519-ben is: az olasz származású Estei Hippolit, Mátyás király rokona, az idő tájt esztergomi érsek, 25 darab fácánt vásárolt a gutai vadaskertből. A falut 1542-ben Balassa Zsigmond birtokolta, majd a török időkben már 1562-re elnéptelenedett a falu. A hódoltság után felvidéki, Árva vármegyei szlovák telepesek érkeztek ide.
    (Forrás: Vendégváró.hu)
  • Galgaguta honlapja



  •  


    Hollókô

    A csodálatos természeti környezetben fekvő település népi építészeti emlékeivel, napjainkig élő paraszti hagyományaival 1987 óta szerepel a világörökségi listán. Múzeumai, a hollókői vár maradványai számos látnivalót kínálnak.

    Hollókő leghíresebb látványossága a népi építészet megannyi emlékét őrző ófalu, amelynek településszerkezete az 1909-es tűzvész után alakult ki. A jellegzetes, tornácos, deszka mellvédes, kontyolt nyeregtetős palóc parasztházakat a XX. század elejéig zsúptetővel fedték. Az ófalunak azonban nemcsak a látványa érdekes, működik itt Szövőház, Falumúzeum, Postamúzeum, Babamúzeum, kézművesház. Számos népi kismesterségnek dolgozik itt képviselője. A hollókői vidék természeti értékeit, a táj és az itt élő ember kapcsolatát mutatja be egy felújított parasztházban berendezett kiállítás, amelyet a Bükki Nemzeti Park gondoz.
    (Forrás: Vendégváró.hu)

    Hollókôi vár



     


    Magyarnándor

    Magyarnándor község Nógrád megyében, a Balassagyarmati kistérségben.
    A Cserhát dombságának közepén, alacsony hegyek, dombok között, a debercsényi patak partján, bekötőutak találkozásánál helyezkedik el, Debercsénytől keletre, Mohorától délre.

    A falura vonatkozó adatokat az 1559. évi török adóösszeírásban is megtalálhatjuk. 1598-ban Nádasdy Ferenc birtokaként tartják számon. Az 1633-34. évi török számadáskönyvekben Landor néven történik róla említés. A népszámlálási adatok tanúsága szerint a Nándor nevő település ekkor a kékkői járáshoz tartozott. 1896-ban átadták a vasútvonalat, ami jelentős változásokat eredményezett a település életében. A községben is megjelennek a technika korabeli új találmányainak eszközei a gőzgépek. A településhez tartozik ebben az időben az 1379-ben még önálló helységként szereplő Kelecsény-puszta, ahol az 1972-ben Csernyus Andor által épített kastély található, amely ekkor már Buttler Ervin birtokában van. A kelecsényi területet a Prónayaktól vásárolta Csernyus Andor és 1880-ban adta el Buttler Ervinnek, akiről feljegyzik, hogy mintaszerűen felszerelt a birtoka, amely az ezeréves országos kiállításon is bemutatásra kerül, mint jó példa, amely téglavető telepével, nemesített gyümölcsfáival, kőbányájával és vadállományával vívja ki magának az elismerést. A kelecsényi kastély értékes fegyvergyűjteményéről és közel 600 kötetes könyvtáráról is megemlékeznek a krónikások. Az egykori Buttler-kastély a községtől délkeletre található a Kelecsény-pusztán lévő kis parkban, amelyet 1976-ban természetvédelmi területté nyilvánítottak. Az eredetileg klasszicista stílusban készült épület alaprajza téglalap alakú, a homlokzata előtt négyoszlopos portikusz van, amelyet timpanon zár le. 1877-ben eklektikus stílusban átalakították. A klasszicista építészeti jegyeket hordozó római katolikus templom alapkőletétele 1855. április 21-én történt meg. Az alapjait egy Láng nevezetű gyarmati kőműves rakta le. Építésze kezdetben Duliczky Károly volt, majd Kanizsai Alajos. Az ő irányításával 1858-ban fejeződtek be a munkálatok. Még ennek az évnek a decemberében fel is szentelték a templomot. Harangláb a középkorban csak a községben volt. 1743-ban egy kis harangot vettek amely az akkori templom tetején lévő tornyocskában kapott helyet. A XVIII. század végén a templom mellett kő harangtorony épült. A harangok az 1881. évi tűzvészben egyetlen egy ma is meglévő kivételével – amelyet 1743-ban Chris-telly János pozsonyi harangöntő készített – megsemmisültek. A mai, dombon épült templom egyhajós, falsík mögött álló toronnyal. Belső tere háromszakaszos, dongaboltozat fedi. Diadalíve kosáríves. A templom oltárképe 1855-ben készült. A település 1906-ban megkapja a Magyar előnevet.
    (Forrás: Wikipédia)



     


    Mohora

    Mohora község Nógrád megyében, a Balassagyarmati kistérségben.
    Balassagyarmattól délre 10 km-re található.

    A 14. században már önálló egyházzal rendelkező település volt. 1418-ban Luxemburgi Zsigmond király Videt, a Vidfi család ősét erősítette meg Felsőmohora településrész birtokában. A falu Mikszáth emlékhely is, mert az író felesége, Mauks Ilona az itt birtokos főszolgabíró lánya volt.

    Írásos adatok legkorábban a XIII. század végén említik a települést (1286), majd a XIV. században „egyházashelyként” a pápai tizedjegyzékekben fordul elô (1332-37). Ezek a dokumentumok Muhuraként, illetve Moharaként nevezik meg a falut. Kizárható, hogy a török hódoltság alatt ott székelô Mohora pasától kapta volna a nevét a község, mivel 1326-ban visegrádi okirat tanúskodik „Mohorai Miklós- fia” Makow mesterrôl, aki Anjou Károly király apródja volt. Zsigmond király az ellene lázadó országnagyokat, birtokosokat legyôzve bôkezûen jutalmazta híveit 1405-1409 között. Ekkor kapott jelentôs birtokrészt Mohorán Kovári Pál nádori ítélômester, majd a Vidfi család ôsei nyertek tôle címerlevelet és birtokokat Felsô-Mohora területén. Ezidôtájt Alsó-Mohora a Bak család birtokában volt. a török háborúk korában Mohora többször is leégett, a lakosság elmenekült. Az 1630-as években mint a hódoltsági terület községe három ház után volt köteles adót fizetni. A török uralom végén, az 1686-os Buda-ostrom során a falu teljesen elpusztult, egyetlen ház sem maradt épen, de 10 esztendô múlva, a század utolsó éveiben már 5 jobbágy háztartást, 22 zsellért írtak össze Mohorán, s további két évtized múlva, 1715-ben már 16 magyar és hat tót jobbágy háztartást, 22 zsellért írtak össze.

    A XVIII. Század derekától a Sréterek, majd az 1770-es évektôl a Gáspár, Horváth, Havrothy, Majthényi, Tatay családok voltak jelentôsebb birtokosok a faluban. A XIX. Századi földbirtokosok között Beniczky Sámuel udvari tanácsos a kétszemélyes tábla bírálja, majd leszármazottja Beniczky Antal voltak országos vagy megyei politizálás körében közismertek. Beniczky Antal körül mûködött a híres-hírhedt mohorai-gyarmati titkos „kolompár társaság”, „kolompéria”, a-melyben az úri virtus kipróbálása mellett reformkori politizálás folyik. Beniczky Lajos a vármegye második alispánja lesz 1836-38 között.

    A XIX. század híres „úrilakjai” körébôl a Farkas Pál háza, a Mauks-kúria, a Rakovszky és Tolnay-ház, a Schindler-lak, a gróf Vay Gáborné várkastélyszerû udvarháza országos és térségi jelentôségû kultúrtörténeti emlékekkel, különleges mûemléki értékeikkel váltak híressé.

    A Mauks-házban, a mai patika épületében lakott Mauks Mátyás földbirtokos és fôszolgabíró, akinek Mauks Ilona nevû leányát Mikszáth Kálmán regényes házasságkötésük után feleségül vette, majd elvált tôle, hogy két év múlva, most már sikeres „lánykéréssel”, újabb esküvôvel (mohorai evangélikus templomban) maga mellé emelje a magyar história, a magyar nyelvû irodalom örök emlékezetébe. A Mauks-ház kertjének két gesztenyefája alatt – az egyik fa emlékezô táblával megjelölve ma is áll, - mûvek születtek és elbeszéléseket olvastak fel. A Mauks-házzal szemben áll a falu kultúrháza, az egykori Tolnay-kúria, amelyben a modern magyar színjátszás egyik legeredetibb egyénisége, a kitûnô színmûvésznô, Tolnay Klári (született Tolnay Rózsika) élt, gyerekeskedett. Mûemléki szempontból talán legjelentôsebb, leglátványosabb érték Mohorán a híres Vay-Zichy kastély, amely a XVIII. század elejérôl származik, de sokak szerint akkor már az évtizedekkel korábban, a török által építtetett, majd elpusztult kastélyt építették újjá. Mindenesetre ez a kastély egyike a vidéki magyar kastély-építkezés legérdekesebb, legkülönösebb példáinak. Félholdat tartó, hagyma alakú tornyai messzirôl úgy hatnak, mintha turbánokat látnánk. Két saroktorony alatt a szobákban egy-egy bemélyített kô fürdômedence van, amely szintén azt a hagyományt, hiedelmet erôsíti, hogy egy török fôúr építtette magának és háremhölgyeinek, ugyanakkor az is elképzelhetô, hogy a hagymakupolák, a törökös fürdômedence kialakítás pusztán a barokk korszak jellemzô divatjaként utánozták az oszmán eredetû építészeti motívumokat. Igen nagy kár, hogy a kastély udvari kapujának építményét, kerítéselemeit nem ôrizték meg, mert ez az együttes a kis udvari porta épületével még karakterisztikusabbá tette a mûemléket. A község római katolikus temploma 1903-ban épült.

    A falu kulturális örökségéhez, jó híréhez kapcsolódik az a folklór hagyomány, népdalkincs, viseletgazdagság, amelyet a Mohorán 1881-ben született Farkas Pál tanár-költô örökített meg a XX. század eleji híres Borovszky-féle megyemonográfiában. A XIX. Század végének kapitalizálódó földbirtokain élô szegények, cselédek, napszámosok körében igen sok szép népballada, népdal, mese öröklôdött nemzedékrôl nemzedékre. A százéves hagyományt egészen a legutóbbi évekig együtt ápolta Mohora és a közeli Magyarnándor lakossága: a híres-nevezetes Mohora-Magyarnándori Pávakör 1992-ben kiváló és ezüst minôsítéseket szerzett az észak-magyarországi, gyöngyösi fesztiválokon a „Palóc lakodalmas” színpadi változatával, és ma is együtt énekelnek a két falu asszonyai, fiataljai. A századforduló Mohorára egyébként a dinamikus fejlôdés ígéretével köszöntött: itthon és külföldön híressé vált a mohorai bor, a község kôbányája Aszódtól Balassagyarmatig építôanyaggal látta el a városépítôket. Gróf Vay Gáborné, született Zichy Mária földbirtokos gazdaságában 2275 hold földet mûveltek. Az 1250 merinói juhból álló tenyészet, a 230-as szarvasmarha állomány a modern állattenyésztési feltételek megteremtésében úttörô és mintaszerepet játszott a térségben. Mûködött a kôbánya mellett homokbánya is, a téglaégetô üzemben évi 100.000 téglát égettek ki a „falu hasznára” elôsorban. Az 1880-as évektôl a Schindler házban már posta mûködött, a községet érintô vasútvonal jelentôs gazdasági fellendülést ígért a falunak, a térségnek. Ma már kevésbé ismert vasúttörténeti tény, hogy egészen a XX. század 30-as évéig mûködô iparvágányú kisvasút kötötte össze Mohorát Puszta-Kisbérrel, vagy Kisbér-pusztával, ahol kôszénbányászat folyt.

    A század nagy emberi áldozatot követelô világháborúi Mohorát is visszavetették a korábbi dinamikus fejlôdésben. Az elsô világháború hôseinek nevét emlékmû ôrzi, s kegyelettel emlékeznek a második világháború áldozataira is. 1946-ban a falu földosztó bizottsága Mikus András elnökletével 2446 holdföldterületet osztott szét 520 mohorai cseléd, nincstelen földmunkás, törpebirtokos között. 1949-tôl a Magyarnándori Államigazdaság mohorai üzemegysége, a Kossuth tsz, majd 1959 után a Mikszáth Kálmán Termelôszövetkezet földterületein megint nagyüzemben mûvelték a falu 2500 holdnyi határát. A termelôszövetkezet viszonylagos gazdasági sikerei nyomán saját községi vízmû, vízrendszer épült, amely ma már a Vízügyi Igazgatóság felügyeletével mûködik. 1956 októberében a sok bejáró dolgozó híresztelésére, a balassagyarmati tüntetés hatására már 26-án demonstrációt szerveznek a faluban. Október 29-én Gazdik Mihály elnökletével Forradalmi Bizottság alakul. Október 31-én teherautón a községbe érkezô forradalmárokkal együtt a fiatalok megszállják a községházát, az iskolát, és elégetik a szovjet-orosz kiadványokat, pártbrossurákat. November 1-jén Mészáros István kap megbízást helyi nemzetôrség szervezésére.

    1957 után, az akkor 1250 lakosú községben állami gazdasági üzemegység, gépállomás, növényvédô állomás mûködik. A kilencvenes évekre ezer alá csökken a falu lélekszáma: 1994-ben 958, 1996-ban 977 lakosa van a falunak, s tovább folytatódik a lassú elöregedés folyamata, noha 1995-ben a faluban viszonylag magas az 1-14 éves (174 fô) gyermek korosztály aránya.
    (Forrás: Wikipédia)
     

    Vay-Zichy kastély



      Szanda

    Szanda község Nógrád megyében, a Balassagyarmati kistérségben.
    A falu a Cserhát belsejében a Szanda-hegy északi lábánál fekszik. Legkönnyebben a Balassagyarmat és Aszód közötti főútról Becske és Magyarnándor között lekanyarodva érhető el.

    Szanda vára a 14. század elején már fennállt a Szanda-hegy 529 méter magas keleti sziklaszirtjén. Birtokosai:
    • 1387-től a Csetneki család
    • 1390-től Pásztói János
    • 1424-től Borbála királyné
    • 1439-től Erzsébet királyné
    • 1440-től a Rozgonyiak, illetve a Kompolthyak
    • 1465-től a Lábatlani család
    • 1474-től a Báthoryak
    • 1504-ben a Tárnok család és az esztergomi érsek pereskedett rajta
    • 1548-ban a törökök elfoglalták
    • 1551-ben Horváth Bertalan gyarmati kapitány visszafoglalta a várat és felgyújtatta, többé nem épült fel.
    A faluhoz tartozik közigazgatásilag Szandaváralja település is.
    (Forrás: Wikipédia)

    Szanda

    A község fölé "hármashegy" magasodik: a nyugati csúcson népvándorláskori földvár állt, a középsőn, a Szent Péter-hegyen búcsújáró kegyhelyvolt valaha, s egy XI-XII. századi, kör alaprajzú templom alapfalait,valamint egy, bizonyára betegfürdetésre használt medence maradványaitis megtalálták. A keleti magaslaton állnak a szandai vár romjai. Azerődítmény a XIII. század második felében épült, először 1301-benemlítette egy oklevél. Az erődítmény és a falu nevét akkoriban Zondaalakban írták, feltehetően Zonda György földbirtokos után. Az erődöt ésa hozzá tartozó birtokot 1387-ben Zsigmond király a Csetneki családnakadományozta, 1424-ben pedig Borbála királyné tulajdona lett. Albertkirály 1439-ben elvette tőle és feleségének, Erzsébetnek ajándékozta. Atelepülés az idő tájt mezővárosi kiváltságokkal bírt. Szanda 1476-ban aBáthory családé lett, akik 1490-ig voltak a földesurai. A várat1546-ban foglalta el a török, de 1551-ben Horváth Bertalan gyarmativárkapitány visszafoglalta. Mivel azonban nem tudtak katonákathagyni a falak között, részben lerombolták az erődítményt. A pusztulásmár a gyarmatiak támadása után megkezdődött, és Szanda soha többé nemvált már jelentős erősséggé. A török világ után újratelepült a falu,ami korábban az Ószanda nevet viselő dűlőben volt; ezen a helyen a XIX.század elejéig álltak a középkori templom romjai. Közigazgatásilag afaluhoz tartozik a három kilométerre nyugatra lévő Szandaváralja is.
    (Forrás: Vendégváró.hu)

    Várrom, Szanda

    Az erődítmény a XIII. század második felében épült, először 1301-ben említette egy oklevél. A vár szerepe a XVI. század végén megszűnt, ma már csak a romjai láthatók.

    Az erődítmény és a falu nevét az 1300-as években Zonda alakban írták, feltehetően Zonda György földbirtokos után. Az erődöt és a hozzá tartozó birtokot 1387-ben Zsigmond király a Csetneki családnak adományozta, 1424-ben pedig Borbála királyné tulajdona lett. Albert király 1439-ben elvette tőle, és feleségének, Erzsébetnek ajándékozta. Története során egymást érték a zálogosítások, adásvételi ügyek és perek. Külső falai a XV-XVI. századból valók. 1546 körül a törökök elfoglalták, parancsnoka a Kapitán Györggyel 1550-ben párbajozó Hubiár aga volt. 1551-ben rövid ideig a balassagyarmatiak visszafoglalták, de az 1568-as zsoldjegyzék szerint már ismét 31 fős török őrség volt benne. Szerepe a XVI. század végén megszűnt.

    A mai rom 529 méter tengerszint feletti, 140 méter relatív magasságú, sziklás hegyen áll. Nyugat-kelet tájolású, megközelítően téglalap alaprajzú erődítmény, hossza 60 méter, szélessége 30 méter körüli. A legmagasabb ponton kör alakú alapokra emelt négyzetes öregtorony falcsonkja áll másfél emeletnyi magasan. A hegy sziklás peremén kelet felé andezitba faragott - és részben falazott - helyiségek maradványai látszanak. A vár nyugati részén a feltárások során kisebb kör alakú vízgyűjtő, mellette téglalap alakú helyiség került elő, befalazott falfülkék maradványával. A ma látható falmaradványoktól nyugatra mesterségesen alakított kis sziklakúp, és a hegygerincen egy terasz látható. A két terület között mély árok húzódik, ebbe ékelődik be a várkapu védelmére épült ötszögű bástya.

    Szabadon látogatható!
    (Forrás: Vendégváró.hu)

    Légifotó a várról déli irányból



     


    Szécsény

    Szécsény város Nógrád megyében, a Szécsényi kistérség központja. 1962-től Pősténypuszta, 1963-tól Benczúrfalva tartozik hozzá.
    Az Ipoly menti síkságon, a Darázsdai (Szentlélek)-patak mellett fekszik, 170 m tengerszint feletti magasságban. A Cserhát hegységbe irányuló turistautak kiindulópontja. A 78-as számú AszódBalassagyarmatIpolytarnóc vasútvonal és a 22. sz. főút mellett fekszik, Balassagyarmattól 19 km-re.

    Szécsény már az őskorban egyike volt a legrégibb ipolyvölgyi telepeknek. A Kerekdombon a csont- és kőkor emberei telepedtek volt meg, a Danda-Szemetjén és a Dögtér mellett a bronzkor lakói, a Kőhegyén és a Strázsapart alatt a vaskor népe.

    Szécsény várának keletkezését némelyek a cseh huszitáktól származtatják, mások a templomos vitézeknek tulajdonítják, mivel a vártól mintegy félórányira bizonyos kőfal s kőkerítés nyomai láthatók, amelyek állítólag a János-vitézek templomából s kertjéből maradtak fenn. Az okmányokban már a 13. században szó van róla. IV. Béla Szécsényt 1229-ben Bonza grófnak, a Botus fiának adományozta a novigrádi kerületben fekvő Szőllős, Rimóc és Almás helységekkel együtt. Mikor Tamás erdélyi vajda a Farkas nógrádi főispán fia [határát bejáratta, a családja a Zéchen névvel élt, s unokáját, Ferencet, a Konye bán fiát, Zsigmond király országbiróvá nevezte ki, ki a minoriták számára alapítványt tett, amely azonban 1466-ban a Szt.-Ferenc-rendiek Üdvözítőről nevezett tartományára szállott. A várat is ez a Zéchen Ferenc építtette fel, melyet 1433-ban Pardus de Horka huszita vezér foglalt volt el, mely ütközetben a husziták kapitánya, Velko is elesett s az ország nagy darab földje Párkánytól az Ipoly folyóig s innen a Szepességig a csehek hatalmába ment át, mely haderő ellen Zéchen László 50, Zéchen Oszvald 100 lovas katonát állított.

    1544-ben a törökök foglalták el, s a vár a Szent Ferenc-rendiek kolostorával együtt a hitetlenek kezébe került, amíg Nádasdy Ferenc és Zrínyi Miklós visszafoglalhatták. 1550-ben Losonczy István birta, szeptember 6-án azonban a törökök elfoglalták; a vár ezután sokáig sínylett török rabságban, amelytől Tiefenbach és Pálffy seregei szabadították meg 1593-ban. Ezután a császáriaktól szenvedett sokat, akik 1600. március 23-án éjjel kinyitották a város kapuit, és a lakosokat, nőket úgy mint a gyermekeket, lemészárolták. 1605-ben meghódolt Bocskay Istvánnak, aki a templomot a reformátusoknak adta, s csak öt évre helyezte oda vissza Forgách Zsigmond gróf a katolikusokat, praesidensnek nevezvén ki oda Saáry Mátyást. A várat többször erősítették (igy 1622., 1625., 1635., 1640., 1655-ben). III. Ferdinánd 1647-ben Koháry Istvánt nevezte ki Szécsény kapitányává, ki mellé három év mulva Liptay Istvánt alkapitánynak rendelték, hogy ketten legyenek rémei a budai és szolnoki töröknek; de Koháry a várat 1663. november 9-én kénytelen volt felgyújtani, s a romokat az ellenségnek átengedni. 1683-ban Thököly Imre Gyürky Pált nevezte ki várkapitánnyá, akitől és a törököktől megint Sobieski János kozákjai foglalták el. II. Rákóczi Ferenc 1705-ben e térségben, amelyet «borjúpást»-nak neveztek, országgyűlést tartott a szabad ég alatt (lásd szécsényi országgyűlés). Heister, a császári hadak vezére 1709-ben a várostól félórányira a kurucok erejét megtörte, s azok vezéreit végleg szétkergette. A régi várból később csak egy gömbölyü torony és egy bástyafal maradt meg.

    A századfordulón nagyközség volt Nógrád vármegye szécsényi járásában. 1891-ben 3518 magyar lakosa volt; a járási szolgabírói hivatal és járásbíróság székhelye; volt takarékpénztára, ipariskolája, marhakereskedése, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára.
    • Római katolikus templom (gótikus)
    • Kubinyi Ferenc Múzeum a Forgách-kastélyban. (A Forgách grófi család a városban barokk kastélyt építtetett és gyönyörű parkot rendezett be, amely a szabadságharc előtt Pulszky Ferenc tulajdonában volt, majd Pulszky Ágosté lett.)
    • Tűztorony (a 18. század elejéről)
    • Híres szécsényiek:
      • Itt született Haynald Lajos bíbornok, kalocsai érsek, aki szülővárosa iránt érzett kötődését árvaház építésével mutatta ki.
      • Itt született Komjáthy Jenő (1858 – 1895) költő.
      • Dolányban ( a későbbi Benczúrfalván) élt Benczúr Gyula (1844 Nyíregyháza – 1920 Dolány) festőművész. Itt van a sírja és egykori műterme, amelyet hosszú ideig Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész használt.
      • Itt született és itt található a sírja Ferenczy Teréz költőnőnek
      • Pintér Sándor a város területén és közvetlen környékén az őskori kultúra különböző korszakainak emlékeit találta.
    (Forrás: Wikipédia)
     

    Forgách-kastély