Börzsöny






  Börzsönyi hegység

(Diósjenői hegység), a Magyar Középhegység dunáninneni részének legnyugatibb tagja Nógrád és Hont vármegyében a Dunától az Ipolyig terjed, mely utóbbi azt É. és Ny. felől határolja; K. felé csak apróbb völgyek különítik el a Cserháthoz tartozó Nagyszáltól, mely Vác fölött emelkedik. A B. főgerince É-D-i irányban húzódik közel K-i széléhez, miért is csak Ny. felé ereszt hosszabb ágakat. Legmagasabb csucsai a Csóványos (939 m.) s a szép kilátást nyujtó nagy-Hideghegy (865 m.), tov. a Magosfa (906 m.) és Nagy-Inóc (813 m.) valamennyi Diósjenő és Börzsöny közt; É. felé a Kámor (662 m.) és a drégelyi várhegy (444 m.), D-en a Nagy-Maros felett levő, elragadó kilátást nyujtó Hegyestető (482 m.) említendő. A B. tulnyomóan zöldkőből és trachitból áll, melyben több helyen (Sághegy Mária-Nosztra mellett) nagy kőbányák vannak. Tájképi szempontból a Csóványos és Hideghegy vidéke, valamint a Duna menti részlet igen szép és gyakran látogatott. Hajdan a B.-ben, különösen Börzsöny Perecsény és Szokolya határában gazdag arany- és ezüstbányák voltak, melyekben többek közt a ritka tellur is előfordult; ma a bányák elhagyatvák; több helyen (Drégely, Szokolyahuta) gránátokat találni. A hegységet leginkább lombos erdők borítják, fenyő csak kivételesen lép fel (Hohe Tax).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)



A Börzsöny és vidékének rövid áttekintése

Földrajzi helyzet

A Börzsöny az Északi-középhegység legnyugatibb tagja a Kárpátok belső vulkáni övezetében. A viszonylag alacsony aljzatból meredeken kiemelkedő, mintegy 600 km2 nagyságú tömbjét három oldalról folyóvíz határolja. Északról és Nyugatról az Ipoly délről pedig a Duna öleli körül. Keleten a Katalinpuszta - Szendehely - Berkenye vonalon az ún. Nógrádi-medence zárja le. Morfológiai szempontból a Börzsöny több részre tagolódik:

A Déli-Börzsönyt nyugaton a Bőszobi- és Medresz-patak, északon a kóspallagi és márianosztrai kismedencék, keleten a Katalin-völgy, délen a Duna határolja, ahová a Szent Mihály-hegy táján meredek sziklafallal zuhan alá. A hegycsoport legmagasabb hegyei a 482 méteres Hegyes-tető (a csúcsán levő Julianus-barát toronyból lélegzetelállítóan szép dunakanyari kilátással), a 484 m magas Szent Mihály-hegy (a Duna fölé tornyosuló Ördög-sziklával, a XIII. századi Remete-barlanggal), illetve a 373 m magas Gál-hegy. Önmaga a Dunakanyar több szót is érdemel. A valamikor összetartozó, de a folyó által szétválasztott Visegrádi-hegység és a Börzsöny meredek sziklafalai között éles kanyart leíró folyó látványa a nemcsak hazánk, hanem Európa természeti szépségei között is rangos helyen áll. A hegység központi része a Magas-Börzsöny. Északon és keleten a Kemence-patak, nyugaton az Ipoly völgye, délen a nagybörzsönyi Hosszú-völgy - Kóspallag - Szokolya vonallal határolt. E tömb legjellemzőbb vonulata a Kemence-patak és a Csarna-völgy találkozásából kiinduló, nagyjából észak-déli irányú, mintegy 12 km hosszú főgerinc, melynek kiemelkedő pontjai a Miklós-tető (724 m), Magosfa (916 m), Csóványos (938 m), Nagy-Hideg-hegy (864 m), illetve a Nagy-lnóc (826 m).

A főgerinc Godóvár - Csóványos - Nagy-Hideg-hegy szakasza, illetve a vonulattal nyugati irányban szemben lévő, szintén a Magas-Börzsönyhöz tartozó, 8 kilométer hosszúságú, Jancsi-hegy (586 m) - Holló-kő (685 m) - Várbükk (743 m) által körülhatárolt gerinc hazánk egyik legszebb középhegységi katlanát övezi. A katlan felszínét északi lefolyású patakok szabdalják fel. A mély völgyek közötti hegyhátak csúcsai mintegy 300 m-rel alacsonyabbak a katlant körülzáró csúcsoknál, és ez a magyarázata a Börzsöny páratlan tájképi szépségének. A viszonylag nagy magasságkülönbségek miatt az az érzésünk, hogy sokkal magasabb hegységben vagyunk. A főgerincből a Csóványos körül legyező alakban - észak és kelet felé - oldalgerincek ereszkednek alá, amelyekből 600-700 m magas csúcsok emelkednek ki. Az oldalgerincek között a hegység külső palástján sugár-irányban futnak le a sebes folyású hegyi patakok.

A Magas-Börzsöny gyakorlatilag teljesen lakatlan. Mivel a hegységben fennsík sehol sem található, terepviszonyai nehezek feltártsága a többi hegységnél alacsonyabb, eredetiségét, viszonylagos érintetlenségét a mai napig sikerült megőriznie. Az éles kőtaréjokkal díszített hegygerincekből, V alakú völgyekből álló "csupacsúcs" hegység a gyalogos turisták utolsó paradicsoma. A települések csak körülölelik, szegélyéhez tapadnak, s amelyik kis falu valamivel jobban megközelíti (Márianosztra, Kóspallag, Szokolya), az is csak az előhegyek medencéiben foglal helyet.

A Magas-Börzsönyt a Csóványos keleti oldalában induló Kemence-patak völgye választja el az Északi-Börzsönytől. Az Északi-Börzsöny egymástól eléggé eltérő felépítésű hegycsoportokból áll, melynek tagjai a Kámor (661 m), Kőember (609 m), Bugyihó (633 m), illetve az ún. Nagy-völgytől északra a Karajsó (524 m), Várhegy (444 m), Dobogó-hegy (429 m). A hegység Nagybörzsöny - Márianosztra, illetve az Ipoly közötti része Nyugat-Börzsöny néven különíthető el. Csak a legmagasabb csúcsa, a Nagy-Sas-hegy éri el a 600 m-es magasságot. Atöbbi csúcs valamivel alacsonyabb: Só-hegy (584 m), Kopasz-hegy (538 m), Tolmács-hegy (528 m), Nagy-Koppány (548 m). A mária-nosztrai medencét nyugat felől szép kúp alakú hegyek szegélyezik. Ilyen a kettős csúcsú, 479 m magas Nagy-Galla, a 313 m magas Zuvári-hegy, a 400 m-es Varjú-hegy, illetve az 548 m magas Nagy-Koppány.


A Börzsöny földtani múltja

A Börzsöny fiatal hegység, mindössze 15-18 millió évesnek mondható. Tömegének döntő többsége vulkáni anyag, de a földtörténeti kialakulás szempontjából nem hanyagolhatók el az egyéb kőzetek sem. A hegység aljzatát helyenként ősi kristályos palák (Észak-Börzsöny), illetve tengeri képződésű üledékes kőzetek alkotják. Keletkezési koruk több százmillió év. Ezeket mélyített fúrások során a Nyugat-Börzsönyben 1200 m, Diósjenőnél 500-700 m mélységben találták meg. A kristályos palák fölött az ókor végén lerakódott - tehát mintegy 250 millió éves - üledékes kőzetek helyezkednek el. E rétegekre 30 millió évvel ezelőtt az oligocén tenger, 25 millió évvel ezelőtt a miocén tenger üledékei rakódtak.

A vulkanizmust "közvetlenül" megelőzően lerakódott homokos, agyagos üledékek megtalálhatók a Duna közelében mintegy 500 m vastagságban, de a hegység északi peremén is, például a látványos Honti-szakadékban, amely tulajdonképpen egy 20-25 millió éves felszíni földtani szelvény. Nemcsak a vulkáni kitörések előtt, hanem azt követően is elöntötte - legalábbis részben - a hegység peremét a tenger. Ennek maradványa a Dél-Börzsöny medencéiben (Törökmező), a perőcsényi templomdombon, kisebb folton Bernecebarátiban a viszonylag vékony lajtamészkő borítás. A Börzsöny mai formáját az elmúlt évmilliók alatt változatos földtörténeti hatások alakították ki: süllyedések és kiemelkedések, törések (Kemence-völgy, Nagy-völgy) és kibillenések (Nyugat-Börzsöny). Jelentős munkát végeztek az ősfolyók (hordalékbefedés) és a melegebb és csapadékosabb, illetve hidegebb és szárazabb időjárás következtében fellépő felszíni erózió.

A hegység mai arcát, a felszíni formákat tulajdonképpen már a negyedkor formálta ki. A hegységben végzett nagy mélységű fúrások, geofizikai mérések eredményeként ma már kimondható, hogy az eddigi elképzelésektől eltérően a Börzsöny mai formái meglepően hűen őrzik az ősvulkán egykori szerkezetét. A hatalmas geológiai távlat és a jelentős felszíni lepusztulás ellenére a mai formák függvényei a régi "Vezúv-típusú" vulkánnak. Az avatottabb szemlélő a Magas-Börzsöny főgerince által szegélyezett katlanban (Miklós-tető - Magosfa - Csóványos - Nagy-Hideg-hegy - Várbérc - Holló-kö - Jancsi-hegy) viszonylag könnyen felismerheti a 3-3.5 km átmérőjű vulkáni beszakadást, kalderát, melyet a Csarna-patak vág keresztül északi irányban. A felületesebben szemlélődő kirándulót inkább a lépten-nyomon található kisebb formák ragadják meg. A hegygerincek Börzsönyre elég jellemző kőtaréjai, a nagyobb sziklák felaprózódásából keletkező kőfolyások (Nagy-Mána gerinc déli oldala), kőtengerek (Nagy-Pogány-hegy déli oldala), illetve a kemény andezit alapkőzet még erősebb összecementálódása révén felszínen maradt különleges alakú képződmények. Ezek némelyike külön néven is ismert: az Oltác-kő a Csóványost Nagy-Hideg-heggyel összekötő Hangyás-bérci gerincen, a Viski-kövek, a Boglya-kő, stb.

A hegység geológiai múltjának bármi nagyvonalú bemutatásánál két dologra mindenképpen ki kell térni. Az egyik a Dunakanyar kialakulása. Mintegy 10 millió évvel ezelőtt mind a Börzsöny, mind az azzal összefüggő Visegrádi-hegység még lényegesen alacsonyabb volt mint ma, a Kisalföld pedig 100 m-rel magasabb volt, mint mai felszíne. Az Ös-Duna ennek felszínéről akadálytalanul futhatott le az Alföld irányába. A Börzsöny tömbjének fiatalabb geológiai időkben bekövetkező - törések melletti - újbóli emelkedése viszont már arra kényszerítette, hogy lépést tartva a hegyek kiemelkedésével, medrét mélyebbre faragva szétválassza az eredetileg teljesen összefüggő vulkáni hegységet, létrehozva a festői Dunakanyart. Ezt a csodálatosan szép völgyszakaszt tehát maga a Duna alakította ki. A Dunának a kemény aljzatba való bevágódását a Börzsönyben és a szemben levő visegrádi oldalon különböző magasságokban kavicslerakódások (az egykori Duna hordaléka) jelzik.

A Börzsöny geológiájának másik különlegessége, hogy a hegység meghatározott részén (Nagybörzsöny községtől keletre a Rózsa-hegy, Madár-hegy, Várbükk és a Csóványos által közrefogott mélyedésben) elsősorban hidrotermális úton létrehozott, színesfémekben gazdag terület keletkezett. Ennél kisebb jelentőségűek a Szokolya térségében talált - szintén üledékes eredetű - vasérctelérek.

A Börzsöny geológiai múltja rendkívül izgalmas "olvasmány". Érdemes kirándulás közben egy kiemelkedő sziklaorom, egy meredek oldalfalú völgy, vagy egy leszakadt partfal kőzetekben, ásványokban változatos képe láttán elgondolkozni, milyen hosszú idő és milyen gigászi erők hozták létre ezt a csodálatos tájat. Közben egy szétrepedező szikla, egy legördülő kő azt is juttassa eszünkbe, hogy egy ma is működő folyamatban élünk, csak a földtörténet nem emberi léptékű...


Növény- és állatvilág

A hegység erdeinek jelentős része természetes erdő. A mérsékelt égövi hegyvidékekre általában jellemző, egymás fölött elhelyezkedő tölgy-bükk-fenyő régió a Börzsönyben sajátosan alakul. A Dél-Börzsöny teljes egészében a tölgy régióban fekszik. A déli kitettségű oldalakon melegkedvelő tölgyesek helyezkednek el mediterrán jellegű aljnövényzettel. A Dunára hajló igen meredek részeken - főleg a Szent Mihály-hegy környékén - jellegzetes molyhos tölgyes-virágos kőrises andezit karsztbokorerdők állnak, helyenként sziklagyepekkel váltakozva. A térségben a bükkösök csak kisebb foltokban, az északi oldalak kedvező mezoklimatikus viszonyai között találhatók. A Magas-Börzsönyben szinte a hegylábtól kezdődően gyertyános tölgyesek állnak, melyek a déli oldalakon 700 m-ig is felhúzódhatnak. E területek melegebb részein a cseresek is megtalálják életfeltételeiket. A magasabb, éghajlatilag már hűvösebb részek főbb erdőalkotója a bükk. A párás völgyek északi oldalain a hegylábig is lehúzódik. Érdemes megemlíteni, hogy a magnóliával, a babérfával, a ciprussal és a fenyővel a bükk (Fagus silvatica) már a jégkorszak előtt is őshonos volt a Börzsönyben, de később csak ez maradt fenn természetes növénytakaróként. A gyertyán több-kevesebb elegyaránnyal csaknem mindenütt előfordul. Az erős napsütésnek, a szelek szárító hatásának kitett, sekély termőrétegű hegycsúcsokon a bükk régió helyett a szárazságot jobban tűrő kőris-, hársfajokból álló erdőket találunk. A szurdokszerű részeken helyenként juharok díszlenek. A nedves patakpartokat az alacsonyabb részeken égeresek kísérik.

A tölgyesek gazdagabb, bükkösök általában gyér cserjeszinttel rendelkeznek. Ősszel a hegység valóban megfelel a nevének. A bükkösök, tölgyesek cseresek börzsöny színárnyalatait a madárcseresznye, vadkörte pirosa, a korai juhar, rezgő nyár sárgája élénkíti. Fenyő viszonylag kevés van a területen. A mesterségesen telepített kisebb luc és erdeifenyő foltok mellett jó fejlődést tanúsító, helyenként természetes úton is újuló vörös-fenyő országos méretben is figyelemreméltó értéket képvisel.

A hegység lágyszárú növényzete - sajátos földrajzi elhelyezkedésének, szaggatott felszínének, éghajlati tulajdonságának köszönhetően - meglehetősen változatos. A Magas-Börzsöny az északi-középhegységi flóravidék nógrádi flórajárásába, mig a Dél-Börzsöny a hegység déli részén áthúzódó flóraválasztó következtében a Dunántúli-középhegység visegrádi flórajárásába tartozik. E növényföldrajzi kettősségét, összetettségét mutatja, hogy több atlanti és szubmediterrán faj (pézsmahagyma, sziklai sás stb.) itt éri el elterjedésének északi határát, ugyanakkor több pontusi kelet balkáni, kontinentális elem (pirosló hunyor, szirti gyöngyvessző stb.) nem terjed tovább nyugat felé. Kárpáti endémikus növényfaja pl. a moldvai sisakvirág, míg a dealpin borealis fajai közül a karcsú sisakvirágot, havasalji rózsát, vagy a sugárkankalint említhetjük meg. Lágyszárú növényfajait nem is lehet felsorolni, hiszen ezernyi faj él a területen.

Az avar között megbúvó ehető és mérges gombák éppúgy hozzátartoznak erdeinkhez, mint az árnyas völgyhajlatok mohái és páfrányai, patakpartokon a sárga virágú mocsári gólyahír, a kőrisek hóvirágja és keltikéi, az árnyas bükkösök halványlila hagyományos fogasírje, a fehér virágú szagosmüge, a bükksás, vagy a tölgyesek tavaszi lednekje, ligeti perjéje. A vágásterületeken gyakran tömegével található, szomjat oltó erdei szamóca éppoly természetes, mint az erdőszéli fákra felfutó iszalag. A többféle kék harangvirág, a fehér szirmú margitvirág, a piros szegfűfélék, a lilás enyvecske, a sárga boglárkák egyetlen nagy virágcsokorrá változtatják az erdővel körülölelt réteket, kisebb tisztásokat, vagy akár az útszéleket. Lágyszárú növényeink közül számos az országosan védett fajok listáján szerepel (kosborok minden faja, csaknem minden nősziromfaj, a tárnics és a tárnicska összes hazai faja, a fekete és leánykökörcsin, sugárkankalin, palástfű, stb.). Némelyik védett fajból több ezernyi szál díszlik a területen (tavaszi hérics), míg másokból csak egy-egy szálról vagy pár négyzetméternyi borításról vannak ismereteink (északi szirti páfrány, gímpáfrány, alhavasi varázslófű, stb.). Különösen a vízparti, illetve a sziklagyepek sérülékenyebb növényzete veszélyeztetett.

Alig van lehangolóbb látvány az út szélére vetett, hervadt virágcsokornál. Maradandóbb lencsevégre kapni a tavaszi, a nyári rét, vagy útszél színes kavalkádját... A növényvilág változatossága egyben az állatvilág - fajban és egyedszámban való - gazdagságát is jelzi. A gyepterületek, a vizek és vízpartok, a bokrosok, a zárt erdőállományok más és más állatfajnak jelentenek búvóhelyet, fészkelő és petéző helyet, vagy egyszerűen táplálékot. Más fajok élnek a fiatalosokban és mások az idős, kiritkuló erdőkben. Az egyik madárfaj a magas fák koronájába, a másik az alacsony cserjések ágai közé, vagy nélkül - jól beosztva a területet, egyensúlyt teremt.

Az ízeltlábúak közül a tiszta vizű hegyi patakokban többek között a kövi rák él. Fontos indikátorfaj, a legkisebb szennyeződéstől is elpusztul. Száma sajnos fogyóban van. A bokros fiatalosokban az imádkozó sáskát (más néven "ájtatos manót") figyelhetjük meg. Öreg bükkösökben a szürkéskék színekben pompázó havasi cincér él. Idős tölgyesek lakója a szarvasbogár. Kétéltűek és hüllők is nagy számban találhatók a Börzsönyben. Abarna színű erdei és gyepi békával akárhol találkozhatunk, kétméteres ugrásokkal menekülnek az ember elöl. Sokkal lomhább mozgású a zöld és a barna varangy, ezek inkább a nyirkos, mohos helyeket kedvelik. Ugyanitt található a fekete alapon sárga foltokkal díszített szalamandra. Bőrváladéka szemgyulladást okozhat, ezért lehetőleg ne nyúljunk hozzá. Napsütötte helyeken a fürge gyík és a zöld gyík él. Sokan kígyónak hiszik a sárgás - nászruhás időszakban kékkel díszített - lábatlan gyíkot. Sokan borzadnak az esetenként előttük átcsúszó erdei és vízi siklótól, pedig nyelvöltögetésük és sziszegésük ellenére ártalmatlan jószágok. Több híreszteléssel ellentétben vipera nem él a Börzsönyben! Jobb ha tudjuk, Magyarországon minden hüllő és kétéltű védett.

A Börzsöny változatossága, ugyanakkor zártsága és viszonylagos érintetlensége igen jelentős a madárvilág szempontjából. Igen nagy számú, 200 madárfaj él a hegységben. Ezek egy része (úgy 120 faj) költ is a területen, míg mások csak átvonulnak, vagy egyszer-egyszer csak erre kóborolnak a légtérben. A hegycsúcsok között méltóságteljesen köröző egerészölyv szinte a tájképhez tartozik, vijjogása része az erdőnek. Persze korántsem egyedüli görbecsőrű ragadozó madár, csak a többivel ritkábban találkozhatunk. Így a galambászhéjával, kányával, karvallyal, darázsölyvvel, kígyászölyvvel, a sólymok közül a kabasólyommal, kerecsensólyommal, vándorsólyommal. Ez utóbbiak bizony eléggé ritkák. Ezeknél is értékesebb az európai szinten is már veszélyeztetett állapotban lévő -a többiekhez képest jóval nagyobb szárnyterpesztésű - parlagi sas, vagy az esetenként csak átvonuló szirti sas.

Az utóbbi években örvendetesen elszaporodtak a hollók, korrogó kiáltásukat kilométerekről észlelhetjük. Öreg bükkösökben a kék galamb, tölgyesekben az örvös galamb, a fiatalabb erdőkben a vadgerle búgását hallhatjuk. A harkályok közül az egymástól nehezen megkülönböztethető fakopáncsok, a jóval ritkább nagyobb testű fekete harkály, a zöld és szürke küllő is itt él a hegységben. Nagyobb patakok mellett már csak igen ritka a víz alatt vadászó vízirigó míg a türkizkék színben pompázó jégmadárral, a sárga-fekete-szürke hegyi billegetővel gyakrabban találkozhatunk. Erdőszéleken, ritkás erdőben, bokros területen a fülemüle, citromsármány, vörösbegy, füzikék, poszáták, ökörszem, vagy erdei pacsirta látványában és énekében gyönyörködhetünk. Az odúlakók inkább a szálerdőket kedvelik. Így a széncinege és a kékcinege, a csúszka, a fakúsz, a seregély és a légykapó. A pintyfélék több mint tíz faja él a Börzsönyben. Ha nyitott füllel járunk az esti szürkületben a rigók pihenő előtti éneke után bizony sokkal kevésbé dallamosan tudatják jelenlétüket az éjszaka vadászó bagolyfélék.

Persze más állatfajok is élnek a területen. Érdemes csendben közlekedni az ázott avarú erdei ösvényeken. Esetleg megpillant-hatjuk a fák között eltűnő gímszarvasokat, a kecsesen szökkenő őzeket. Kora hajnalban vagy késő este vaddisznó is keresztezheti utunkat. A ragadozó állatokkal rejtőző életmódjuk és óvatosságuk miatt ritkán találkozhatunk, de a hóban látható nyomaikból ítélve nem ritka a róka, borz, vadmacska és a nyest sem. A kisemlősök közül a mókus, pelefajok számtalan pocok- és egérfaj, sündisznó, cickányfajok, denevérfajok színesítik az állatvilág palettáját. Túráinkra, kirándulásainkra érdemes távcsövet vinni magunkkal.


Történelem A Börzsöny környékén a jégkor végén, mintegy 20-25 000 évvel ezelőtt jelent meg az ember. A pattintott kőeszközöket használó rénszarvasvadász-közösségek átmeneti szállásai a hegység lábánál elhelyezkedő löszteraszokon alakultak ki (Kismaros, Zebegény, Hont). Az újkőkortól (kr. e, VI. évezred) kezdve a földművelő és állattenyésztő népek is elsősorban a Duna és az Ipoly völgyéből kiemelkedő dombokon, kisebb sűrűségben pedig a Déli-Börzsöny medencéiben laktak. A régészeti ásatások az ókori kultúrákból számos lelőhelyet tettek ismertté. A250 m-nél magasabb helyeken és különösen a hegység belsejében csak kivételesen telepedtek meg. Ezek közé tartozik a perőcsényi Jancsi-hegy (586 m) középső rézkori és korabronzkori települése. Mintegy 3000 évvel ezelőtt, a későbronzkorban viszont megszállták a hegységet, az erődített települések egész sora jött létre a legkiemelkedőbb csúcsokon: Jelenc-hegy (430 m), Rustok-hegy (484 m), Godóvár (574 m), Magyar-hegy (714 m), Pogányvár (823 m), Magosfa (916 m), Hajagos. A 300-500 x 100-300 m-es területet védelmező, kőből és földből épült sáncok maradványai a legtöbb földvárban ma is impozáns látványt nyújtanak. A koravaskorban területünk az Alpok térségéből származó halstatti kultúra és a délorosz síkságról érkezett szkíta kultúra találkozási övezete volt. Előbbinek állatfejes diszítésű, különleges urnát tartalmazó sírját a szobi Öregfalu-dűlőben, utóbbinak temetőjét Szob belterületén és Vámosmikola-lstvánmajorban tárták fel. Kr. e. lll-ll. század-ból származó jelentős kelta temetőt ástak ki a szobi kőzúzónál. A sírmellékletek közül kiemelkedik egy görög-országi bronzedény és több különleges mintájú kardhüvely.

Az időszámításunk kezdete körüli időben a Dunántúl Pannónia provincia néven a római birodalom része lett. A Börzsönyben germán eredetű kvádok éltek. Ellenük építették ki a rómaiak a pannóniai határ legerősebb védelmi rendszerét a Dunakanyarban. A Duna bal partján, Szob és Verőce mellett építettek hidfőállást. Utóbbinak konzervált alapfalai ma is láthatók.

A népvándorláskor népei közül az avarok tudták hosszabb ideig uralmuk alatt tartani a Kárpát-medencét (586-IX. sz.). Temetőiket Verőcén, Kismaroson, Szobon, Letkésen és Vámosmikolán tárták fel.

A magyar honfoglalás krónikásai említést tesznek a nógrádi várról, és a szobi révről. A temetők tanúsága szerint a honfoglalók megszállták az Ipoly völgyét is. Szláv lakosságra utal néhány falu neve: Bernece, Kemence, Nógrád, stb. Az Árpád-kor végére ezek azonban beleolvadtak a magyarságba. Az államalapításkor két ispánsági vár is épült a Börzsöny szélén: Hont és Nógrád. Mindkettő egy-egy vármegye névadója lett. Az Árpád-korban csaknem valamennyi mai falu előzménye kialakult (csupán Kismaros, Kóspallag és Zebegény XVIII. századi telepítésű). 15 olyan falu is volt, amely legkésőbb a török korban végleg elpusztult, emléküket ma már csak dűlőnév őrzi: Hanta, Orzsán, Szomolya, Társa, stb. A királyi székhely, Visegrád közelsége miatt szabad királyi város rangot kapott Nagymaros, ahol német telepesek éltek. Ugyancsak németek voltak a börzsönyi bányászok. A vadászterületként szolgáló királyi birtokok mellett egészen az 1945-ig fennálló egyházi nagybirtokok jöttek létre.

A Börzsönyben több középkori vár maradványa figyelhető meg. Még az államalapítás korában emelték a bernecebaráti Templom-hegy sáncát. A XII-XIII. században kisméretű, lakótornyos, sánccal körülvett föld- és kővárak épültek (Biber-vár, Pusztatorony, Csehvár, Kámor, Királyrét-Várhegy, Zuvár). Többségük a XIV. század elején - talán a Csák Mátéval folytatott harcok idején - elpusztult. (Az itt nem említett fontosabb várak vázlatos történetét a látnivalóknál tárgyaljuk.) A királyi Magyarország és a török birodalom ütközőzónájába került táj népét a gyakori háborúk, portyázások megtizedelték, a falvak jó része teljesen elnéptelenedett. A XVIII. században a magyar lakosság mellé németek (Berkenye, Kismaros, Nagybörzsöny, Zebegény, stb.) és szlovákok (Ipolydamásd, Kóspallag, Márianosztra, Nógrád stb.) érkeztek.

(Forrás: Börzsöny és az Ipoly völgye turistaatlasza)


Kapcsolódó linkek



 

  Jász Géza írása, Turisták Lapja, I. évfolyam 4. szám, 1889. Augusztus, 141. oldal

  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


A honti és nógrádi hegyvidék.


     Mióta a Magyarországi Kárpát-Egyesület Budapesti Osztálya megalakult s ünnepnaponta kirándulásokat rendez, örvendetesen tapasztaljuk, hogy a részvét a természeti szépségek felkeresése iránt fokozódik, s a fôváros közönsége lassanként megismerkedik annak szép környékével, megismerkedik regényes völgyekkel, merész szirtekkel s magas hegycsúcsokkal, melyek létezésérôl eddig tudomása sem volt.

     Egy ily kirándulás, mely alig ismert s talán környékünk legnagyszerűbb hegyvidékét tárta elénk, volt a honti hegységbe f. é. junius hó 19-20-án rendezett kirándulás.

     Az osztrák-magyar államvaspályán rövid 1 1/4 órai utazás után kiértünk Verôczére.

     A kies fekvésű falun s egy erdôs hegyoldalon át haladva felértünk az Istenlajd nevű hegyhátra, s itt Nógrádmegye határán át Hontmegyébe lépve oly szép pontra értünk, mely méltán megérdemli, hogy a fôvárosból minél tömeegsebben felkeressék. Alattunk mély völgykatlan terült el, benne Szokolya falu s mögötte a honti hegység erdôborította lánczolata közepén a közel ezer meter magas Csoványossal.

     A társaságban az önkénytelen meglepetés moraja futott végig s jó ideig nem tudtunk eltelni a festôi látványnyal.

     Leereszkedtünk aztán egy kedves völgybe s a patakkal szemben haladva Szokolya községhez értünk. Szokolyától szép látványt nyujt a szokolyahutai völgynyílás, mely a 523 m. magas meredek Paphegy és a 392 m. magas Szôlôhegy közt fekszik s hátterében látni engedi a Csoványos magas erdôfedte kúpját.

     Mindjobban közeledtünk a völgynyíláshoz, melynek képe szépségben folyton nyer. A merre mentünk, mindenhol megbámultak, mert 12 úri embert gyalog, kivált turista-öltözetben még nem látott erre a nép s ez a bámulás egész uton kisért minket; egyhelyt komédiásoknak, másutt kôfaragóknak stb. néztek.

     Beértünk a szokolyahutai völgybe, beértünk hazánk egy erdôterületére, mely nagy terjedelmét s folytonosságát illetôleg ritkítja párját; az erdôterület belseje bükkös, köröskörül pedig tölgyes.

     Elôttünk, körültünk csupa erdôs hegyoldal, mellettünk a hegyi patak csörgedez, nagy köveket hordva le, erôsen üti meg orrunkat az erdô illata s gyönyörködtetnek a fülemilék; valami kimondhatatlan kellemes érzés szállt meg bennünket, a buja zöld természet, erdôillat s madárdal együtt hatva ránk elkábítottak s itatsan folytattuk utunkat. Félhat órakor érkeztünk Szokolyahutára.

     Szokolyahuta sajátságos benyomást gyakorolt reánk, mintha Németország vagy a szepesi hegyvidék valamely erdei ipartelepére bukkantunk volna; egy szűk völgykatlan, benne egynehány ház, köztük egyik fatoronynyal, s egy másikon messzirôl olvasható a "Schulhaus" felirat. A telepen csakugyan Alsó-Auszriából idetelepített németek laknak, kik azonban már nagyrészt magyarul is beszélnek. Ez a telep ipartelep volt, üveghuta volt itt régente, onnan vette nevét, volt aztán környékén vasbánya s most mint hallottuk, nagy kôbányát nyitottak meg. Lakosai többnyire favágással s faszállítással foglalkoznak. A telepnek, valamint a hozzá tartozó uradalomnak, melyben 6000 hold erdô van, tulajdonosa Schmidt Ferencz kremsi bôrgyáros.

     A telep körül közvetlen emelkednek a szép erdôborította hegyek, mindjárt a telep mellett a Várhegy emelkedik, melynek erdei fenyôvel borított igen meredek oldala nevezetes arról is, hogy sok gránátkô található rajta: a hegy tetején messzelátó van.

     A telep közepén van az erdômester háza, ide irányzók lépteinket. Kollár Károly erdômester tagtársunk s kedves neje itt szíves vendégszeretettel fogadott. Rövid pihenô után továbbhaladtunk az Osztályunk által már jelzett uton fel a Magas-Tax gunyhóhoz éjjeli szállásra. Itt kezdôdött a hegymászás, de az utunk igen lassan emelkedett, a hosszu Sajtberek nevű hegyháton haladtunk fel, s a fiatal vágás folyton kilátást engedett a jobbról-balról húzódó mély völgyekbe s környezô hegyekre, balra a Daraboshegy (589 m.), Vörösbércz, kis Inócz (681 m.) meerdek hegyoldalaikkal, jobbra a Szállásbércz (582 m.), Sajtkut (626 m.) huzódtak s elôttünk láttuk folyton a Hohe-Taxot (736 m.) és a Csoványos magas kupját.

     A társaság vígan haladt felfelé, a fiatal vágásról csakhamar beértünk az erdôbe, beértünk az u. n. Hochwaldba, melyben nagy bükkfák terjesztik ágaikat s alattuk mindenféle kövek, sziklák hevernek.

     A bámulat, a tisztelet bizonyos nemével tekintünk a faóriásokra, kiknek koronája felett évszázadok vihara vonult el, évszázadok multak el s ôk még állnak, s ô láttak számos nemzedéket elpusztulni körültök s ôk most is élnek s égnek emelve hatalmas törzsüket, zöld lombbal takarják el a néma, rideg köveket.

     A sötét erdôbôl egyszerre csak tisztásra érünk s oly látvány tárul elibénk, mely felvarázsol bennünket a Magas-Tátrába; egy erdôtisztás csinos vadászházzal, s a ház mellett hatalmas fenyôcsoport emeli fel sötét koronáit.

     Mindenkit váratlanul lep meg a kép, de a meglepetés tetôpontját éri el, midôn belépünk a vadászház vendégszobájába s ott szépen terített teljesen felszerelt asztalt találunk, akár ha egy hotelben ennénk. Ezt a meglepetést itt fent a 690 m. magasságban fekvô vadászházban az erdômester s kedves neje készíték nekünk, kik bár osztrák származásuak, de igazi magyar szívességgel vendégeltek meg itt bennünket.

     A vadászház egyik fônevezetessége a mellette levô kút, melynek víze csupán 3° fok meleget mutatott.

     A közel 4 órai gyaloglás megtette a magáét, mi csakhamar asztalhoz ültünk s jó étvágygyal költüttünk el a kitünô vacsorát. Vacsora után az egész társaság kiment a szabadba s ott a fenyves mellett, nagy tűz mellé letelepedve, kedélyes hangulatban maradt együtt éjfélig.

     Éjjel nagy zivatar vonult el fejünk felett, s reggel mindent vízben találtunk. Mindamellett kora reggel folytattuk utunkat fel a Hideghegyre; szép erdôn, hegyi tisztáson s egy igen meerdek lejtôn felmászva, jó fél óra múlva odaértünk.

     A Nagy-Hideghegy 865 m. magas, teteje kopasz s szabad kilátást enged köröskörül. Kevés pont van fôvárosunk egész környékén, melyrôl szebb kilátás nyílik.

     A hegyorom egyik oldala meredeken esik le s ennyiben a Dobogókôhöz hasonlít, a közeli hegyeken áttekintve, belátni egész Hontmegyét, sôt a barsi hegyeket, a Szittnyát is, egész Nógrádmegyét, a Mátrát, Pestmegyét, a Pilis hegységet s az esztergomi hegyvidéket.

     A hegytetôrôl igen érdekes uton haladtunk lefelé; majd nagy kôgörgetegen másztunk át, majd gyönyörű fenyôk közt találtuk magunkat, s jobbra-balra mellettünk nagy bükkóriások emelkedtek égnek: sokszor azt hittük, ôserdôben vagyunk. A flóra is igen gazdag, s 2 botanikus tagtársunknak ugyancsak volt mit gyüjteni.

     Folyton a gerinczen haladva elértünk az út legérdekesebb részéhez az u. n. Hangyásbérczhez. Itt a hegygerincz egészen megszűkül, rétegesen lerakodott sziklákból áll, ezen sziklagerincztôl két oldalt meredeken esik le s mély völgyekbe látunk le jobbra is, balra is; elôttünk a Csoványos magas orma.

     A sziklaformácziók folyton ujak s változó bizarr alakjuk által minduntalan meglepnek, de legszebb a Szabókô és az Oltárkô. A Szabókô 2 nagy sziklából áll, melyek a mélység szélén vannak s köztök egy tágas nyílás, melybôl nagy fa emelkedik az égnek.

     Az Oltárkô lejebb van a gerincztôl, ez egy óriási sziklafal, mely kinyulik a völgy felé és közepén ketté vált, ott vezet át egy ut.

     A Szabókövön túl a sziklagerincz egyik oldalról valóságos fal, s innen van a legszebb kilátás az alant elterülô mély erdôborította völgykatlanba, mely nagy hegyektôl teljesen körül van zárva: itt látjuk a természetet telejs vadságában, a magányt e völgykatlanban csak a szarvasok bôgése zavarja.

     A katlan közepén látható egy kis tisztás, egy darab zöld rét s egy perczre kimondhatatlan vágy lepett meg oda letelepedni, s ott a világtól teljesen elzárva, madárdal s erdôzúgás közt élni, - de csak egy perczre, aztán lelkem ismét szárnyra kélt, fel a legmagasabb csúcsra, a Csoványosra.

     Tovább haladtunk; a sziklafalban egy helyt nagy üreg látható, ezt a nép Haramialyuknak nevezi s állítólag hajdanta zsiványok tanyáztak benne. A sziklagerinczet elhagyva, erdôs uton 1/4 óra alatt fent voltunk a Csoványos csúcsán (939 m.). Ez a legmagasabb pont fôvárosunk közelében s a Mátra legmagasabb csúcsait megközelíti; bizonyára kevesen vannak Budapesten, kik csak gyanítják is, hogy a közel környéken ily nagy hegycsúcs legyen.

     A Csoványos a diósjenôi báró Piret tulajdona, csúcsán megy át Hont s Nógrád határa, fájdalom, a hegy teteje erdôs s semmiféle kilátás nincs, de reméljük, hogy a M. K. E. Budapesti Osztálya támogatásával sikerülni fog nemsokára itt e legmagasabb ponton egy messzelátót emelni.

     A Csoványosról igen szép uton mentünk le Diósjenôre, utunk mindig a hegygerinczen vezetett le s szép kilátásokat engedett a közeli nagy völgyekbe.

     Az ebédet egy forrásnál a Fultán-kereszt közelében, turista módra költöttük el, ki-ki azt evett, mit magával hozott. Az út utolsó részlete mély, szűk völgyve vezetett le s onnan leláttunk a nógrádi síkságra, melynek közepén igézôen terül el a 45 holdnyi diósjenôi tó.

     Diósjenôrôl, mely szép leányairól híres, rövid idôzés után folytattuk utunkat Nógrádra. Míg Diósjenô kizárólag magyarajku, addig Nógrád, a megye ôsfészke, tótajku lakossággal bír, a mit rögtön elárul a sok piros szoknya.

     Itt felmentünk a nógrádi vár romjaihoz, ez ismét oly hely, mely felette érdemes, hogy meglátogattassék.

     A nógrádi várdomb egy síkság közepén emelkedik, melyet köröskörül hegyek vesznek körül, s innen szép kilátás nyílik az alant fekvô falura, de kivált a honti hegység erdôborította lánczolatára. A romok magok is érdekesek, bár kevés maradt már fenn belôlök, erôs falak láthatók, a várkapu teljesen ép, egyes ablaknyílások itt-ott épen fentartvák, de legérdekesebb egy toronynak a negyedrésze, mely magasan emelkedik a romok fölé, felkiáltójelként, emlékeztetve a mulandóságra, a multak múló dicsôségére, és daczolva vészszel, viharral.

     Innét leszállva a Meleghegyen át Verôcze vidékének talán legszebb völgyébe a Lesencz-völgybe értünk, mely az aznap látott szépségek daczára is, mindnyájunkat élénk bámulatra ragadott. Ebben a völgyben, meredek hegyoldalok közt, puha pázsiton, patak mellett mintegy 2 óráig haladtunk egész Verôczéig. Ezt a kis paradicsomot a budapestiek alig ösmerik.

     A völgy utolsó fordulójánál elôttünk feküdt Verôcze, utunk végpontja.

     S mi avval a meggyôzôdéssel szálltunk vonatra, hogy itt a verôczei s honti hegyvidékben a fôváros egy kis Svájczot bír, melybe minél többször visszatérni fôóhajunk leend.


Jász Géza (Jobbágyi, 1863. febr. 12. – Bp., 1937. febr. 11.): filozófiai író. Jogot tanult, majd a Magyar Földhitelintézet könyvelője volt. Első bölcseleti munkája 1893-ban jelent meg. Munkássága szervesen kapcsolódott a m. haladó gondolkodás hagyományaihoz, Margó Tivadar, Herman Ottó világszemléletéhez. A darwinizmus kiterjesztését a társadalomra H. Spencertől vette át. Vallásellenessége és antiklerikalizmusa révén kapcsolatba került szociáldemokrata és polgári demokratikus írókkal. Lelkes turista volt. A Turisták Lapjába mintegy félszáz különféle cikket írt; jelentős propagandát fejtett ki a belső vándorforgalom emelése érdekében; a Magyar Turista Egyesület több vidéki osztályát ő hívta életre. – F. m. A fejlődés törvényei, különös tekintettel a társadalmi gazdasági életre (Bp., 1893); Az igaz, a jó és a szép eszméje (Bp., 1910); A sejt, mint a fejlődés alapformája (Bp., 1911); A vallás filozófiája (I. Bp., 1915); A világ egyensúlyának törvénye (Bp., 1935). – Irod. P. Gy. (Peitler Gyula): J. G. (Turisták L. 1933. 3. sz.); Cholnoky Jenő: J. G. (Turisták L. 1937. 2. sz.); Molnár István: J. G. születésének 100. évfordulójára (Magy. Filoz. Szle, 1964. 4. sz.).
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)
 

 

  Dr. Németh Imre írása, Turisták Lapja, VIII. évfolyam 3-4. szám, 1896. Márczius-Április,
  65. oldal


  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


Kirándulás a Nagy-Gallára.


     Az egyik turista-kirándulás szép, a másik kellemes, a harmadik nagyszerű, a negyedik ..... századik tudom is én milyen elragadó, de a mit csak fel lehet hozni egy turista-kirándulás elônyére, a mi a turistát lelkesíteni tudja, az mind megvan a nagy-gallai kirándulásban.

     Hol és merre is van az a Nagy-Galla? Hát bizony az túl van a Jánoshegyen, sôt túl van Visegrádon is, de még sem olyan messze, hogy a fáradtságtól és más kellemetlen dolgoktól való félelem ezen távolság miatt elnyomja a vágyat: a szép szabad természetben gyönyörködni és néhány órára tele tüdôvel szívni a hegység balzsamos levegôjét.

     A budapest-pozsonyi vonalon utazó közönség figyelmét csak ritka esetben kerülheti ki az Ipoly völgyének ezen szép hegyalakulata. Sok embernek elfogja a szívét a vágyódás, oda eljuthatni, íme itt az alkalom: menjünk!

     A kirándulást Budapestrôl a Nagy-Gallára és vissza egy nap alatt nagyon kényelmesen meg lehet tenni. Mert lehet-e valami kényelmesebb utazás, mint a MÁV. vonalán? Az utazás ezen alkalmatosságon Budapestrôl Szobig alig tart egy óra hosszat, szobról azonban már gyalogosan haladunk tovább és pedig néhány perczet jó, egyenes, de nem poros országúton, honnan csakhamar balra lekanyarodva az Ipoly partján folytatjuk útunkat. Az Ipoly játszadozó habjaiban gyönyörködve, csacsogó hullámain elmerengve, egyszerre a víznek erôsebb zúgása üti meg fülünket és magunk elôtt látjuk a Damásdi puszta közvetlen szomszédságában levô hajómalmot. Nem sok érdekesség fűzôdik ugyan ezen hajómalomhoz, de olyan keretben, mint a milyenben épen ezen malom áll, minden regényességet még sem lehet tôle elvitatni. Betér ide minden turista a molnárnak egy jó reggelt kívánni, de a molnár is igyekszik nyilvánvalóvá tenni, hogy az ô malmának érdekes fekvését már más is felismerte és büszkén mutogatja azt a kis üveglapot, melyen a M. T. E. elsô nagy-gallai kirándulói ezen kirándulás emlékét aláírásukkal megörökítették.

     Búcsút véve a molnártól, elbúcsúzunk az Ipolytól is és a Damásdi pusztát égbemeredô jegenyefáival baloldalon hagyva, nehány percz alatt elérjük a Nagy-Gallára vezetô elsô emelkedést. Innét útunk kezdetben szátóföldek, majd új erdôültetés, azután ismét szántóföldek között halad. A malomtól számítva, nem egészen egy órai út után elérjük a Nagy-Galla elsô lépcsôjét és azon a Galla-puszta központját képezô tanyai házacskát. Már szokásba jövén az elsô pihenôt - a mire ugyan az eddigi gyalogolás után szükség épen nincsen - itt tartani meg, elfogadjuk mi is a tanya asszonyának meghívását és betérünk a kis házikóba, sokan azon reményben, hogy itt igazi tej, vaj stb. lesz kapható. Ez a remény, gyakran csalóka reménynek bizonyul, mert az ilyen dolgokat a közeli esztergomban is megveszik és a tanyagazda szívesen használja fel a vasárnapokat arra, hogy a városba menve, ezen terméketi pénzzel cserélje fel. Igy azután megesik, hogy tej, vaj helyett csak rozskenyér jut a turistának, miért is, annak, a ki idôközönként falatozni szeret, jó errôl már otthon gondoskodni.

     Eddig még csak láttuk az erdôt, de nem is igen éreztük az árnyéknak hiányát, mert az idôt jól megválasztva - Budapestrôl reggeli 6 órakor elindulva - már 9 órakor a Galla-pusztára érkezünk, a mikor az idô még csak felmelegedni kezd. Ezentúl kezdôdik az erdô, mely jóttevô árnyékával segítségére van a turistának. A Galla-pusztától beárnyékolt pázsitos úton, gyönyörű lomberdôben és alig észrevehetô emelkedéssel haladunk a Nagy-Galla csúcs irányában. Hogy útunk még kellemeserbb, még elragadóbb legyen, kiséretként szegôdnek hozzánk az erdônek madarai és csapnak egy olyan monstre-hangversenyt, melytôl hangzik az erdô. Igy nem csoda, ha semmi fáradságot sem érezve jutunk fel egy hegygerinczre, mely a Nagy-Gallának második - középsô lépcsôzete. Innen balra térve és az eddigieknél nagyobb emelkedéssel, szép sűrű erdôben, egy szűk erdei úton feljutunk az utolsó lépcsôzetet képezô hegygerinczre is. Bár itt senki sem érezi magát fáradtnak, önkénytelenül megáll mindenki, sôt le is heveredik a buja fűbe, mert a Csóványos hegyvidéke és az általa alkotott völgynek, olyan nagyszerű, olyan megkapó kilátást nyujtanak, hogy egy pillanatra feledésbe megy a Nagy-Galla.

     Betelve az innen élvezhetô természeti szépségekkel, bemohosodott szikladarabok által alkotott lépcsôzeten, úttalan talajon kapaszkodunk fel az oromra. Valóban jó, hogy ez az igazán fáradságos út rövid, alig tart 15-20 perczig. Végre elértük czélunkat, fent vagyunk a Nagy-Galla büszke ormán, melynek síkja épen csak akkora, hogy rajta a háromszögelési jel elfér.

     A csúcsra felérve, minden szem mást lát, mindenkinek más és más természeti szépség vagy érdekesség köi le figyelmét, de a mint alulról nézve önkénytelenül eszünkbe jut a Nagy-Gallát czukorsüveghez hasonlítani, azonképen ott fent sem lelünk arra megfelelôbb hasonlatot.

     A Nagy-Galla még ezen hegyvidéken sem tartozik a legmagasabb hegyek közé, de a csúcsról élvezhetô kilátást tekintve a legérdekesebb magaslatok egyike, tehát háladatos kirándulási hely.

     Szemlét tartva a Nagy-Galla környékén, északkelet felé ezen hegyvidék elsôrendű magaslata a Csóványos és közvetlen szomszédja a Hideghegy és ezen innét a Nagy-Inócz uralják a helyzetet, közelébb hozzánk a háromágú Sóshegy és azon innét a Kopaszhegy; keletfelé jó messze távolból büszkélkedik Vácz vidékének hegyóriása a Naszál, mely mintha nem akarna közvetlen környezetében még másodrendű hatalmasságoknak sem helyet engedni - a síkföldbôl egymaga, minden kiséret nélkül - emelkedik ki; délfelé a Csákhegy, majd áttérve a Duna jobbpartjára, elôttünk van a Hideglelôs-kereszt s ettôl délre a Kétágúhegy és a Feketehegy, az ennek keleti folytatását képezô Pilis érdekes hegyalakulata, távolabb délnyugatra a Gerecse, délkeleten pedig a Duna tükrében gyönyörködni látszó Prédikálószék, majd a Visegrádi várhegy s ettôl délnyugatra a Dobogókô.

     Ha a hegyektôl alább száll tekintetünk, egyes szorosokban, völgykatlanokon vagy tisztásokon apró fehér házak tünedeznek elô, ezek puszták, illetve a pusztákhoz tartozó tanyai házak, és pedig tôlünk nyugatra esô Királyhegy fensíkján a Király-puszta, a Nagy-Galla nyulványán a turistapihenô Galla-puszta, a Sóshegy egyik katlanában az Irtás-puszta, ege´szen lent az Ipolyvölgyben magasra törô jegenyefáival a Damásdi-puszta. Nem érdektelen a Csákhegy sem, a mint zöld tetejével, de kopasz sziklaoldalaival társai közül kiemelkedik.

     A Csákhegy zöld kalapja a természet alkotása, de a kopasz sziklaoldalok már az ember haszonvágyában bírják keletkezésük okát. A Csákhegy köröskörül egy óriási trachitkôbánya, melyben éveken keresztül és állandóan 100 meg 100 munkáskéz keresi meg a mindennapi kenyeret. Tekintetünk a hegyoldalakról is alább szállva, elôttünk hömpölyög a Duna, sok helyen elveszve és ismét elôtűnve a két oldalon emelkedô hegyek között. Álláspontunktól nyugotra kígyóznak az Ipoly s azon túl a Garam folyók. Az Ipolynak girbe-gurba kanyarulatait nézegetve, figyelmessé leszünk a községekre is. Természetes, hogy legelôbb is Esztergomot keressük, mert arról már a Galla-pusztán hallottuk, sôt Szob vidékén láttuk is, hogy közel van Esztergom, azonban a csúcsról nem látható, mert ezen irányban elveszi a kilátást a Burda-hegynek sötétzöld kalapja. De látjuk Váczot, Visegrádot, Dömöst és az Ipoly völgyében látjuk Helembát, Damásdot. Az Ipoly mentén felfelé feltűnnek Leled, Letkés, Szalka, Tölgyes, Kiskeszi, Ipolypásztó és Vámos-Mikola is. A tôlünk kelet felé elterülô völgykatlanban fekszik a nôi fegyintézetérôl híres Mária-Nosztra. A kicsinyke községbôl, mint épületkolossus emelkedik ki a fegyház, már az is elegendô arra, hogy útunkat Mária-Nosztra felé vegyük. E czélból a Nagy-Galla középsô lépcsôzetét képezô hegygerinczig a régi úton, de innen Mária-Nosztra irányában szállunk le a völgybe, innen halmos vidéken, szántóföldek közt elvonuló mezei utakon haladunk, míg egyszerre egy nagy vízmosás állja útunkat. Csakhamar eligazodunk, illetve rájövünk, hogy innen egy gyalogösvény vezet le a mária-nosztraiak tekepályájához. Ha a mária-nosztraiak tudják, hogy a vidéken turista jár, mintegy megkövetelik, hogy ôket a kiránduló társaság meglátogassa. De e nélkül is, ha a kiránduló társaság a mária-nosztraiakat együtt találja, csakhamar meggyôzôdik arról, hogy Mária-Nosztra nemcsak a fegyháza miatt híres, de nevezetes arról is, hogy intelligentiája lelkes turistabarát, sôt jó részben igazi turista is. E mellett szíves vendéglátók, úgy hogy valóságos küzdelembe kerül a kedves és ôszinte marasztalásoknak ellentállva e kedélyes társaságtól megválni, pedig nem igen van idô a mulatozásra, mert innen Szob még jó távolra van és ha a vonatról lekésni nem akarunk, igyekeznünk kell, hogy kellô idôben oda juthassunk.

     Mária-Nosztráról két út vezet Szobra, az egyik gyönyörű völgyön és folytonosan patak mentén, kár, hogy ez az út nedves idôjárásban alig-alig használható, a másik kocsiúton, a mely bár nem kellemes, de mindig tanácsosabb. Ha egyszer Szobon vagyunk, innen csak egy ugrás a MÁV. vonataival az út Budapestre. haza jutva, még sokáig élénk emlékünkben maradnak meg egy ilyen jól kihasznált napnak mozzanatai. Mikor már kint sivít az ôszi szél, vagy mindent megdermeszt a télnek hidege, meleg szobában elmerengve elôttünk van az Ipoly, a gallai tanyaház, a zöld erdô, a pázsitos út, a hegyekkel környezett Nagy-Galla összes szépségeivel!


Németh Imre Dr (farkasfalvi) (1854. március 15., Bélfenyér -- 1927. július 30.)

Ügyvéd, országgyűlési képviselő. Az MTE alapítója, választmányi tagja (1895-től), a számvizsgáló bizottság elnöke (1906), jegyzője (1896), alelnöke (1906-tól), ügyésze (1911-től), az MTE Budapesti Osztály választmányi tagja (1901-től), a kirándulási bizottság elnöke (1901-től), ügyésze (1904-től), alelnöke (1906-tól). Az MTSz Jogügyi bizottság tagja (1917-től). Mint fővárosi tanácsnok sokat tett a János-hegyi kilátó felépítésért.
(Forrás: A Magyar Hegymászás és Turizmus Arcképcsarnoka)
 

 

  Zsembery Gyula írása, Turisták Lapja, XII. évfolyam 1-4. szám, 1900. Január-Április, 44.
  oldal


  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


Kirándulásom a Csóványosra (939 m.).


     Szemben a Pilis hegység zöldelô ormaival, dél felôl a szôke Duna bal partja, nyugat és észak felôl pedig a kanyargós folyású Ipoly völgye által határolt területen, Hont és Nógrád vármegyék határán, magas hegytömegek tornyosulnak egymás fölé. Kelet felé a Cserhát és a tulajdonképen még ehhez tartozó a Vácz mögött a környék dombvidékébôl magasra kiemelkedô "Naszál"-hegy irányában már nincs a Börzsönyi vagy Diósjenôi hegységnek ily könnyen felismerhetô határa. Észak-déli irányú fôgerincze hosszú ágakat bocsát minden irányban, de fôleg nyugat felé. Ezen a pók lábaihoz hasonlóan minden oldalra szétnyúló mellékgerinczek közé meredek lápákban eredô hosszú és mély völgyek ékelôdnek, tágasabb síkjaikon puszták és majorságokkal, sôt helyenkint községek rendezetlen házsoraival is. Lankás hegyoldalait itt-ott szántóföldek, de túlnyomólag sűrű tölgyerdôk és bükkrengetegek borítják, kellemes tartózkodást biztosítva a nagyszámú szarvascsapatoknak és más erdei vadaknak, egyszersmind kellô munkával látva el a környék népességét is.

     A fa értékesítésére leghosszabb völgyén át a hegység közepéig 13 km. hosszú iparvasút is épült, de ez személyszállításra általában nincsen berendezve. Kôzete jobbára trachit és zöldkô - tehát ugyanaz, a melyben a selmeczbányai gazdag nemes fémbányák vannak; hajdanában bányásztak is itt aranyat és ezüstöt, de most már csak a nagy trachitbányák maradtak meg - kivált Mária-Nosztra vidékén. (Sághegy).

     Ránk turistákra azonban a legnagyobb vonzóerôt a szabadabb csúcsokról nyerhetô kiterjedt kilátás gyakorolja. Ezek Budapestrôl részben elég könnyen érhetôk el.

     Hogy mást ne említsek, ilyen Visegráddal szemközt a Hegyestetô (Spitzkopf 482 m.), melynek hatalmas tömegét a Duna nagy kanyarodással kénytelen megkerülni. Ilyen továbbá talán egész középmagyarországnak leghálásabb kilátópontja, a Nagy-Galla (479 m.). A ki egyszer itt megfordult, ritkán fog máskép megemlékezni róla, mint a legnagyobb elragadtatás hangján. De már a fôgerinczbôl kiemelkedô magasabb csúcsok az egy napi kirándulás keretében csak némi erôltetéssel látogathatók meg.

     Minderrôl édes-kevés tudomásunk volt, mikor Matlaskowszky Pista barátommal néhány évvel ezelôtt egy felfedezô kirándulás megtartását határoztuk el a Börzsönyi hegység legmagasabb pontjára, a Csóványosra. Hogy idônket mentôl jobban felhasználhassuk, már elôtte való napon, egy szép ôszi szombat este Verôczére mentünk a "Kaszinó" vendéglôbe (képes levelezô-lapok itt már akkor is kaphatók voltak), a honnét megállapított tervünkhöz képest másnap még jóval hajnal hasadása elôtt útnak indultunk az országúton a Duna mentén fölfelé.

     Ugy egynegyed óra alatt elértük Kis-Maros község határát, hol a Budapest-Marcheggi vasútvonal hídja alatt jobbra (észak felé) kanyarodtunk a Nagypatak völgyébe. Bal felôl az út mellett az iparvasút nagy farakodója tünt fel, míg jobboldalt a fák és bokrok mögött a híres Migazzi-kastély világos falainak körvonalai törtek át a sötétségen. A váczi püspökségnek gróf Migazzi Kristóf egykori püspökérôl elnevezett e kastélyában jelenleg a bravúrjairól és egész nemezetközi néprajzi muzeumot tevô utazási emlékeirôl ismeretes Zubovich Fedor, nyug. kapitány, a szárazföldi torpédó feltalálója lakik.

     Az út a Nagypatak (vagy "Nagyvasfazék"-patak) völgyében, a Morgós hegyek lábánál vezet tovább észak felé. Egy jó negyedóra alatt elérkeztünk a malomhoz, melynek közelében egy ösvény a szűk Csömöle völgyön át a hegység belsejében elrejtett Kóspallag felé ágazik ki. Idôközben mind világosabb lett; már többé nem botlunk meg az útat minden untalan metszô iparvasút síneiben, mindjobban megtudjuk különböztetni az egyes facsoportokat, iválnak lassankint az egyes bokrok is, felismerhetôvé válik az útunkkal párhuzamosan haladó domboldalak gerincze, sôt nemsokára a különbözô mértékben megsárgult bokrok lombozata is. Feltünik végre elôttünk a völgy tágulatában Szokolya község; mögötte az Öreg-Paphegy gúlaszerű alakja.
- A hegy csúcsán mintha csupa a dértôl piros, narancs és aranysárga levelű fák volnának - míg egy elég élesen határozott övön alul a növényzet még sokkal sötétebb, zöldebb. Míg mi csodálkozva keressük e különös tünemény magyarázatát; a határvonal mind lejebb ereszkedik, a sárga hovatovább rózsaszínbe kezd játszani s felbukik végül, mintegy magyarázatképen egy alacsonyabb dombhát mögül a nap ragyogó vörös tűzgolyója. ...

     Mily szép is a természet! A mit mi ekkor éreztünk, azt toll leírni nem képes, azt megérteni, átérezni is csak az képes, a ki már maga is élvezte a hajnal hasadását, élvezte pedig a szabad természet ölében.

     Rendes körülmények között ajánlatosabb ugyanezt az útat Verôczérôl Szokolyán át Szokolya-Hutáig szekéren megtenni, de ez alkalommal még jóval több fáradságot is kárpótolt volna, mint a mennyit mi fordítottunk rá. Emelkedett hangulatban közeledtünk az Öreg-Paphegyet balra hagyva Szokolya-Huta felé; gyönyörködtünk utunkban a patak túlsó partján emelkedô, s az e vidéken oly szokatlan fenyôkkel fedett meredek Várhegy-ben (Granatenberg). Persze várnak, de még romoknak is, nyoma sincs a csúcsán, hanem van e helyett egy kis "filagória" ott, melybôl meglepôen kedves kilátás nyílik a vidékre. De jókedvünk mihamar megcsappant: A falu végén fatáblát pillantottunk meg, a melyen nem talán dohányzási tilalom, vagy épen a község neve köszöntött bennünket, hanem az volt rá ékes betükkel felpingálva, hogy "E vidéken turistáknak és idegeneknek az erdôben járni tilos!" Meghökkenve néztünk egymásra, de elsô meglepetésünkbôl felocsudva, rövid tanakodás után elhatároztuk, hogy engedélylyel, vagy anélkül, de felmászunk a Csóványosra! Talán mondanom sem kell, hogy tornyos házikójában felkeresve a telivér porosz erdômestert, illô bemutatkozás után készségesen meg is kaptuk rá a "Bewilligung"-ot.

     Szokolya-Huta egy szűk völgykatlanban fekvô kis falucska, központja e vidék erdôgazdaságának és igen alkalmas kiinduló pont kirándulások számára is. Kelet felé 1 1/2 óra alatt Nógrádon lehetünk. A Nagy-Hideghegyre az említett erdészház mellett balra, tehát nyugat felé elágazó út visz. Ez egy patakon átkelve, ritka tölgyerdôben fut egy mellékgerinczen végig a Magas-Tax mellé. Eleinte járt kocsiút, de utóbb szűk ösvénynyé zsugorodva vezet a legegyenesebb irányban a magas-taxi erdôôri házhoz (1 1/2 - 2 óra), a honnan a csúcs már csak 1/2 óra. Az iparvasút még inkább balra tér el s az említett gerincz tövében, a Zlehi (vályú) völgyben ér véget. Ha észak felé azon az úton, melyen jöttünk, egyenesen tovább haladunk, úgy a Csoványos kelet felé ereszkedô nyúlványát érjük el a Fultán-kereszt mellett (1 1/2 óra, innen a csúcs még 3/4 óra). Csakhogy mi ezeket az utakat nem ismertük, hanem úgy okoskodtunk, hogy ha a hegység legmagasabb csúcsát el akarjuk érni, egyebet sem kell tennünk, mint mindig csak felfelé mennünk. Így azután a községen áthaladva, az elsô úton balra törtünk és megkezdtük a kapaszkodást felfelé. Egy ideig jól ment minden, de nemsokára elfogyott az út a lábunk alatt s mi út nélkül törtettünk elôre az erdôben, mindig egyenesen felfelé. Helyenkint felhasználtuk a gerinczre is felkerülô cserkészösvényeket, de sohasem hagytuk magunkat általunk kitűzött czélunktól eltéríteni. Sok turista köszönhette már eltévedését annak, hogy kényelemszeretetbôl a cserkészutak által oly helyekre hagyta csábítani magát, a honnét azután csak néhány órai hasztalan keresgélés után tudott a helyes irányra ismét rátalálni. Ily körülmények között mi inkább út nélkül, itt-ott kôrôl-kôre ugrálva, másutt a sűrű bokrok között törve útat, küzdöttük fel magunkat mind magasabbra! Meg-megállottunk néha, hogy hátratekintve a Nagy-Morgósra, az Öreg-Paphegyre és az innen nézve vadkanhoz hasonlító várhegyre, utóbb a Duna szeszélyes kanyarulataira meg a Cserhát távoli bérczei mellett kimagasló Naszálhegyre az elragadó kilátásból újabb erôt merítsünk. Gyakran azt hittük már, hogy nehány percz alatt fenn vagyunk, de megmászva a képzelt csúcsot, újabbat, magasabbat pillantottunk meg mögötte. Két és fél órai vitéz gyaloglás után, Verôczérôl való indulásunk ötödik órájában végre megérkeztünk a Nagy-Hideghegy északi (882 m.) csúcsára, a hol egy kiálló sziklán rövid pihenôt tartottunk. A kilátás szép volt innen is, de mi égtünk a vágytól, a legmagasabb csúcsot mielôbb elérni. E czélból leereszkedtünk a nem épen mély, de szaggatott és szűk, sziklatornyokkal, meredek falakkal és óriási kôtömbökkel (Hangyás bércz, Szabókô, Oltárkô stb.) sűrűn ellepett nyeregre, helyesebben gerinczre, mely bennünket észak felé a Csóványossal összekötött. Megtaláltuk a M. T. E. jelzéseit is, a melyek pedig már évek hosszú sora óta meg nem újíttattak.*) Mintegy háromnegyedórai mulatságos mászkálás után a csúcson voltunk, de itt keservesen tapasztaltuk, hogy a hozzá fűzött vérmes reményeinkben bizony csalatkozánk, a mennyiben az embermagasságon felüli cserje minden kilátást elzárt, az ott felállított katonai háromszögelési gúlát pedig már csak nelhány korhadt gerenda síratta! De mi mégsem adtuk fel a reményt áttekintést nyerni az Ipoly termékeny síkja felé. 10 percznyire északnyugat felé találtunk is egy tisztást, a honnan a hegység északi csúcsait (Várbükk, Miklósbércz stb.) és vonulatait remekül láthattuk, a mögöttük félig eltakart drégelyi rommal, bús emlékeként a régi idôknek és vitéz eleinknek.

     Óriás térkép módjára terült el elôttünk a széles Ipolyvölgy Ipolyság és Balassa-Gyarmat városokkal. Feltűnt észak felé a Szittnya (Selmeczbánya mellett, 1010 m.). Mögöttük kéklettek a Fátra felhôkkel összeolvadó kúpjai. Távolabb kelet felé a Javorja, a Magyar Érczhegység, a Bükk és a Mátra zárták el a láthatárt, sôt inkább sejtettük, semmint láttuk a Tátrák égig nyúló szirtjeit is. És mint az égbolt csillagokkal, úgy tele volt hintve az egész kép falvak és városok fehérlô házcsoportjaival, melyeknek fénylô templomtornyai barátságosan integettek felénk.

     A magunkkal hozottakból összeállított fényes ebéd után visszatértünk a Nagy-Hideghegy északi s késôbb déli csúcsára. S ki írja le meglepetésünket, mikor az alacsonyabb (865 m.) déli csúcs rétjérôl széttekintve, oly gyönyörű panorámában lett részünk, mely minden várakozást fölülmult. Végig láttunk a Börzsönyi hegység fôgerinczén, végig egész napi útunkon; alattunk egy kis horpadás pázsitjának puha zöldjében a Magas Tax erdôôri lak az ôt környezô kis fenyôligettel; elláttunk a Bükk és Mátráig; láttuk a Nosztra, Esztergom, Tata, Nyitra stb. melletti hegyeket, az alvó oroszlánhoz hasonló Naszált, a Pilist és Gerecsét, mind ennek különös bájt kölcsönöztek a kanyargó Dunának a hegyek között itt-ott elôcsillámló habjai s északi mellékfolyóinak hosszú ezüst csíkjai, melyek mint egy gyöngysor ékítették az ôszi pompájában ékeskedô tájat. Különös ellentétet mutatott a hegység mély csöndje a messze völgyekben dübörögve száguldó vonatok zajával s a távol fôváros füstbe, ködbe veszô gyárkéményeivel.

     De végre is ütött a válás órája. Sok pazarolni való idônk nem volt, ismeretlen tájon, térkép nélkül bolyongva számolnunk kellett az eltévedés eshetôségével is. Felkerekedtünk hát, hogy hazatérjünk. Néhány kisebb nyergen és halmon át rövid idô alatt a Nagy-Inóczon (813 m.) voltunk. Az volt most már a kérdés, merre tartsunk most? Legrövidebb és legjobb lett volna egy délnyugati mellékágon a Kis-Inóczon és vagy a Sóshegyeken, vagy az Irtás pusztán át Mária-Nosztrára menni. De ez irányban útra nem akadtunk s így inkább a hosszabb, de biztosabbat válsztottuk s egyenest dél felé fordultunk, hogy, ha el is tévednénk, ez irányban végül mégis a Dunához kelljen kijutnunk.

     Egy jó óra alatt le is értünk Kóspallagra. Innen a már említett Kishanta és Csömöle völgyeken át hamarosan Kismarosra juthattunk volna. De mi mindenáron Mária-Nosztrán át akartunk hazatérni. Megmutattattuk hát magunknak a falu alsó végétôl mintegy öt percznyire a Nosztrára vezetô "egyenes" ösvény kezdetét. Egyenes ám - de csak a térképen! A valóságban annyit megy föl és le, hogy a síkos, kissé sáros erdei ösvénytôl egészen el voltunk fáradva, mikor egy jó óra mulva megpillantottuk czélunkat. de végre is elértük.

     Kezdett már sötétedni is és így a község legnagyobb nevezetességét, a pálosrendi zárdából átalakított nôi fegyintézetet is csak kivülrôl néztük meg s aztán folytattuk útunkat dél felé. A község alsó végén, a korcsma mellett egy szűk sikátoron át kis patak mellé jutottunk és ennek mentén siettünk a bányahegy tövében Szob felé. Ámde alig jutottunk a sötét erdôbe, elvesztettük az útat s inkább találomra bandukoltunk tovább a megkezdett irányban, míg egyszerre csak kiértünk a Szobra vezetô országútra. De nem is hagytuk ezt többé el semmiféle rövidítésért. Így is tökéletesen besötétedett, mire Szobra megérkeztünk, honnan a M. Á. V. "a jól megérdemelt nyugalomba" szállítottak minket.

*) Minthogy a tulajdonos azok megújítását megtiltotta.          Szerk.
 


Megjegyzések


   Balassagyarmat

Balassagyarmat város Nógrád megyében. Állandó lakossága 17 704 fő (2005). Határátkelőhely Szlovákia felé. A Balassagyarmati kistérség központja.
Az Ipoly folyó bal partján, a Nógrádi-medencében fekszik. Az egykoron a városhoz tartozó jobbparti rész ma a Szlovákiához tartozó Tótgyarmat (Slovenské Ďarmoty).
  • A Gyarmat törzs telephelye volt a honfoglalás után. Első írásos említése 1244-ből való.
  • Vára a tatárjárás után létesült őrhelyből fejlődött ki.
  • A középkorban a Balassa család birtokában volt, helyneve a X. századtól ezt az időszakot tükrözi.
  • Mezővárosi jogot 1437-ben kapott.
  • A törökök 1552-ben elfoglalták a várat. A hódoltsági harcok során a környék elnéptelenedett.
  • A lakosság visszatelepítése csak a XVII. század második felében kezdődött meg. Az ekkor épült váral maradványa a Bástya utcában látható.
  • 1790-től Nógrád megye székhelye.
  • Ma is működő büntetés-végrehajtási intézete (Balassagyarmati Fegyház és Börtön) 1845-ben épült.
  • Trianon óta határváros.
  • 1919-ben (január 29-én) kivívta a Civitas Fortissima (Legbátrabb Város) kitüntető elnevezést, amikor a megszálló cseh helyőrséget bátor önkéntesekből álló fegyveresek (vasutasok, börtönőrök, ipari munkások) visszaszorították az Ipoly túlpartjára.
  • 1950 óta Salgótarján a megyeszékhely, ennek ellenére a Megyei Bíróság a városban található.

A Vármegyeházán Madách Imre aljegyzőként dolgozott 1842 és 1848 között, majd Mikszáth Kálmán is itt volt hivatalnok 1871 és 1873 között.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Diósjenô

Diósjenô a börzsönyi hegyek, a Cseh-vár (522 m), a Závornyereg (490 m), a Kô-szirt (590 m), a Kámor (661 m) és a Bugyihó (683 m) lábánál, a Jenôi-patak és a Lókos-patak partján fekszik, a fôvárostól 60, Váctól 25 km-re.

Ôsrégi település, az egyik honfoglalás kori törzs, jenô nevét viseli. Már a XIII. század második felében fennállott és elsô ízben 1282-ben említik a "jenei vendégek"-et, akik Borsosberinke haszonbérlôi. Zsigmond király 1420-ban a lévai Cseh Péternek adta zálogba a falut, amelybe rövid idô múlva a husziták is befészkelték magukat. Erôdöt is építettek, amelynek nyomai ma is láthatók. A középkorban vámoshely volt. Több család birtokolta, s a török hódoltság után, 1720-ban harminc háztartást írtak össze a faluban.

Római katolikus temploma a XV. századi gótikus templom átépítése után, 1788-89-ben épült klasszicista-barokk stílusban. A református templom késôi klasszicista stílusú, 1850 körül építették, csakúgy, mint a parókiát. A viszonylag nagy kiterjedésû faluban két kastélyt is találunk a XVIII. század végérôl. Láthatók a Kápolna-hegyen az egykori körtemplom alapfalai is. Az alapfalakat a Kápolna-hegyi Kálvária-kápolna építésekor széttúrták.

Diósjenôn a Jenôi-patakot több különbözô híd íveli át. Az öt híd, kôbôl, vasbetonból és téglából 1914-1930 között épült, s valamennyi mûszaki emlék.

Emléktábla hirdeti a református templomban, hogy Kossuth Lajos tiszteletbeli bírája a falunak. Itt született Szentgyörgyi István (1842-1931), a nagy magyar színész. A mûvelôdési házban emlékszoba ôrzi pályafutásának, életének legjelentôsebb állomásait. Emlékoszlop hirdeti, hogy Marcus Aurelius római császár a Jenôi-tónál vívott 173-ban nagy csatát a quadok és markomannok ellen. A mûvelôdési ház parkjában láthatjuk Mikus Sándor "Könyvet tartó nô" szobrát, a ház falán pedig Szentgyörgyi István emléktábláját olvashatjuk.

Diósjenô körül földvárak - Kámor, Cseh-vár, Pogány-vár - sorakoznak és a Kemence-patak völgyében hutamaradványok feltárása folyik a "mázsaház"-tól délnyugatra. A falu igazi "felfedezése" az 1970-es évek elején kezdôdött, amikor a hangulatos Jenôi-tó szomszédságában 240 telek talált gazdára. A 800 m hosszú és 400 m széles, nádasokkal szegélyezett tavat belsô források és a Jenôi-patak táplálja. A tó vize hideg, fürdésre ugyan alkalmatlan, ám valóságos horgászparadicsom, hiszen ponty, csuka, compó és keszeg egyaránt horogra akad.

Nevezetes a diósjenôi népviselet is, amelynél a jellegzetes fehér hímzés dominál. A falu, amely stranddal, kempinggel várja az ide érkezô turistákat, a börzsönyi túrák egyik fontos kiinduló helye. Az ide érkezôk az év szinte minden szakában bakancsosan vágnak neki a legszebb tájaknak, a közeli hegyeknek, a Csóványosnak, a Nagyhideghegynek, a Bugyihónak és újra meg újra felfedezik a Kemence-völgyet.
(Forrás: Diósjenô honlapja)
  • A "Várak a Börzsönyben" honlapról: Csehvár
 
   Ipolyság

Ipolyság (szlovákul Šahy, németül Eipelschlag) város a mai Szlovákiában a Nyitrai kerület Lévai járásában. A 8000 lakosú, település egykor Hont vármegye székhelye volt. Pereszlény és Tesmag tartozik hozzá.
Az Ipoly völgyében, annak jobb partján a magyar határ mellett fekszik. A bal parti városrész neve Homok. (é. sz. 48°4′0’’ k. h. 18°58′0’’)
Neve a régi magyar ság (= domb) főnévből ered, de mások szerint egykor kabar törzsnév volt.

1244-ben említik először Sag néven. Premontrei kolostorát 1237 körül alapította a Hont-Pázmány nemzetségbeli Márton bán, első erődítményei a 15. század közepén épültek. 1446-ban Lévai Cseh László cseh zsoldosaival elfoglalta és kirabolta a kolostort. 1451-ben Giskra serege szállta meg, erődítményét pedig megerősítette, Hunyadi János foglalta vissza tőle. 1546-ban királyi rendeletre megerősítették, a kolostort várrá alakították át. 1550-ben a török sikertelenül ostromolta, de 1552-ben elfoglalta. 1595-ben szabadult fel, ezután erődítéseit lebontották, csak a kéttornyú templom és a kolostor épülete maradt meg, melyet 1736-ban átalakítottak. 1704 végén itt fogadta II. Rákóczi Ferenc a fejedelemmé megválasztásának hírét hozó erdélyi küldöttséget [1]. A város virágzása a 18. század végén kezdődött, 1806-ban a rendek határozata alapján a megyeszékhelyet Kemencéről Ipolyságra helyezték át. 1849. január 11-én a település mellett folyt az 1848–49-es szabadságharc egyik ütközete Guyon Richárd és Anton Csorich csapatai között. A vasút 1886-ban érte le a települést, amely 1909-ben került vasúti összeköttetésbe Budapesttel is. 1910-ben 4206 lakosából 4003 magyar és 122 szlovák volt. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye székhelye volt. 1923-ban elvesztette megyeszékhelyi rangját. 1938-ban az első település volt, amelyet Csehszlovákia az első bécsi döntés értelmében visszaadott Magyarországnak. 1941-ben még lakosságának 96%-a magyar volt. 1945 után a magyarság egy részét deportálták Csehországba, egy részét áttelepítették Magyarországra, a szintén kitelepített svábok falvaiba, pl. a Bakonyban Hidegkútra. 1960-ban elvesztette járási székhelyi rangját is. 2001-ben 8061 lakosából 5015 magyar, 2787 szlovák, 45 cseh és 33 cigány.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Kismaros

Kismaros község Pest megyében, a Váci kistérségben.
A Dunakanyarban, a 12-es út mentén található település.

Története a 18. századra tekint vissza, amikor németek érkeztek a településre a Fekete-erdőből. 1976-tól 1990-ig Verőcemaros néven, Verőcével összecsatoltan létezett a község.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Kóspallag

Kóspallag község a Börzsöny hegység települései közül a legfiatalabb, ezért nagy múlttal nem rendelkezik, így tudtuk ezt az elmúlt év nyaráig amíg az MTA - Régészeti tanszéke ásatások során Honfoglaláskori temetőt talált, amelyből négy sírhelyet feltártak és eredeti női illetve férfi csontvázakat találtak saját edényekkel, valamint az akkori kornak megfelelő bronzból készített ékszerekkel. Jelenleg vizsgálat alatt vannak és majd ezután át kell értékelnünk településünk történetét a jelenlegi tudomás szerint. A XVIII. században Mária Terézia uralkodása alatt Gróf Grassalkovich Antal telepítésével keletkezett lakóinak egy része Tót volt, de nagyszámú német telepesek is laktak itt. Alapvetően katolikus vallásúak voltak, hiszen a templom is ebben az időben épült, de csak 1804-ben szentelték fel. A község lakosságának száma jelenleg: 751 fő, az 1973-as népszámlálásnál: 1370 fő volt. Ez a nagy csökkenés az elmúlt politikai irányzat következménye volt, valamint az infrastruktúra hiánya amelyet a rendszerváltás után sikerült pótolni. Víz, villany, gáz, csatorna, telefon minden infrastruktúrával rendelkezünk és teszi vonzóvá községünket. Községünk fekvése igen kedvező, könnyen megközelíthető Kismaros felől autóbusszal, valamint a Szobi vasútállomásról Márianosztrán keresztül autóbusszal. Vác-Kismaros felől szinte óránként van buszjárat, míg Szob felől csak munkásjáratok illetve napközben a szükségletnek megfelelően több alkalommal. A sűrűbb buszjáratok inkább Vác-Kismaros felé vannak, mivel a község e térség felé gravitál. Mivel fiatal községről lévén szó ezért középkori emlékekkel nem rendelkezik, csupán a falu déli részén áll egy kőkereszt amelyet a Napóleoni háború 1807-1809-es éveiből való. Itt volt ugyanis a Márianosztrai kolostor hadikórházának temetője és innen maradt meg a kőkereszt. A községből délre a Vác felé vezető úton kb. 2-3 km-re találjuk egy kis domb tetején az egykor - "Bíber várnak" nevezett őrtorony maradványait, feltárva 1984-ben lett. A Bíber várral szemben az út jobb oldalán található a középkori Pálos kolostor romjai. Ez a kolostor a Márianosztrai anyakolostor gazdasági része volt. Mint tudjuk a szerzetesrendeket II. József császár felosztotta így ez a kolostor tönkre ment, az anyagát a környező települések lakói elhordták. Községünkben neves személyiségek, híres emberek nemigen találhatók, művészet iránt érdeklődők nem maradtak meg a településen. A régi mesterségek közül így a kosárfonás még ma is megtalálható, de már csak elvétve. Más hagyományőrző tevékenységet nem folytatnak napjainkban. Híres személyisége községünkben "Fekete Imre" akiről az Általános Iskola is kapta a nevét. Battyán Lajos miniszterelnökkel együtt végezték ki, mert a történelem szerint a császári pénzszállító futárt fogta el, a pénz elvette tőle és szétosztotta a favágók között. A történelem és a szájhagyomány nem egyezik, de van ez máshol is így. Községen belül egy műemlék jellegű templom van amelynek külső és belső felújítása, valamint a környezetének rendezése a közlemúltban fejeződött be, de a támfalépítés még most is folyamatban van.

Községünk egyébként turisztikai szempontból igen jelentős szerepet tölt be. Innen lehet megközelíteni a Börzsöny hegység minden turisztikai útvonalát és minden látnivalóját. A Kisinóci Turistaház 1,5 km- re van a falutól, közúton közelíthető meg télen-nyáron, szállás és étkezési lehetőséget biztosít 30-50 személy részére. Tovább menve a Nagyhideghegyi Turistaházban gyalogtúrával lehet feljutni ahonnan át lehet menni a Csóványosi kilátóhoz 935 méter magas, onnan északnyugat irányban Nagyirtáspusztai Szent Orbán fogadó várja télen-nyáron a vendégeket. Kulturális étkezési, szállási lehetőségekkel. A felújított fogadó 100- 150 fő részére biztosít kényelmes szállási és étkezési lehetőséget. Megközelíthető a községtől 7 km-re közúton gépkocsival, turistaúton gyalogosan egyaránt. A jövőben Nagybörzsönytől is az erdei kisvasúttal, amely ritka élményt nyújt az erre látogatóknak. A község délnyugati irányában található még a "Rablótanya" elnevezésű kulcsosház ahol 20-25 fő részére télen-nyáron szállás, szabadidős foglalkozásokat, túralehetőségeket és egyéb természeti kincsek után érdeklődők számára biztosít megfelelő programokat. Kismaros felé vezető út mentéin, megtalálható a horgásztó, ahol egész nyáron e sport kedvelői is hódolhatnak szenvedélyüknek. Községünk területén három Vadásztársaság működik a vadászok nagy örömére, sajnos a vadak pusztulása egyre kevesebb lehetőséget biztosít az eziránt érdeklődőknek.
(Forrás: Kóspallag Önkormányzat és község honlapja)
 
 
   Márianosztra

Magyarország északi részén, a Börzsöny hegység ölelésében egy több milliárd éve kialut vulkán kellős közepén, történelmileg gazdag múlttal büszkélkedhető, kis község található, Márianosztra. Budapesttől 70 km-re fekvő település. Területe több ezer éve lakott. Vonzáskörzetéhez tartozó községek: Zebegény, Kóspallag, Szob, Ipolydamásd, Nagybörzsöny.
Márianosztra első okleveles említése 1262-ből származik, melyet István ifjú király állíttatott ki. A község életében jelentős változás 1352-ben következett be, midőn Nagy Lajos király a magyar eredeti pálos rendek területet adott, majd parancsára - távol az emberek zajától - a Börzsöny ölelésében a magányt, a csendet szerető pálosoknak otthont, kolostort építtetett. A kolostorban már ekkor 300 szerzetes élt Többször megfordult itt Mátyás király, Hunyadi János és Kapisztrán János is.
A község és a pálosok életébe is beleszólt a történelem. A török dúlás elérte a kis községet. A község területe kiürült, a portyázó török sereg földig rombolta Márianosztrát A területet újólag be kellett telepíteni, ezért inkább főleg szláv anyanyelvű szlovák, lengyel, magyar német nemzetiségű családok kerültek ide.
A kolostort is ujjá kellett építeni, elkészülte után a pálosok ismét birtokukba vették és a Pálos Rend feloszlatásáig 1786. március 20-ig itt is tevékenykedtek. II József feloszlatta a rendet, a kolostor épülete katonai raktár, majd a francia háború alatt kórház lett. 1854-1948-ig női fegyintézetként működött, melyet Szent Vince rendi nővérek vezettek. 1950-től férfifegyház lett.
Márianosztra népszaporulatának 1715-től már pontos adatait ismerjük. 1715-ben 30 család, 1786-ban 183 család, 1830-ban 600 fő, 1862-ben 717 fő, 1900-ban 1063 fő lakosa volt a falunak. A legnagyobb lélekszámot a község 1918-ban érte el, 1764 főt Ettől az évtől kezdve sajnos csökkent a község lélekszáma. A település lakóinak száma jelenleg 902 fő. Állandó népesség száma statisztikai adatok alapján az utóbbi pár évben 900 fő körül mozog. Ebből 0-6 évesek száma 77 fő, 7-18 évesek száma 130fő, 19-60 évesek száma 528 fő, 61 év felettiek száma 167 fő.
Aktív keresők közé tartozik az állandó lakosság több mint fele, mely helyben foglalkoztatottakra és javarészt ingázókra oszlik. A lakosság 40%-át inaktív keresők alkotják. A bejáró foglalkoztatottak száma 80 főre tehető. A munkanélküliek száma kb. 54 fő elsősorban azok váltak munkanélkülivé, akik képzettséggel nem rendelkeznek. Néhány munkalehetőséget biztosító munkahelyek: a Colas-Északkő Kft., az Eurotrust, A Márianosztra Fegyház és Börtön, a Nostra Kft. és az Erdészet. Három élelmiszerbolt gondoskodik a lakosság kereskedelmi ellátottságáról.
Márianosztra intézményei között fontos megemlíteni a Virág Benedek Általános Iskolát A nosztrai iskola története az 1719-es évekig visszavezethető. Eleinte néptanítók, majd az 1860-as évektől a kedvesnővérek, 1950-től általános iskolai tanítók tanítanak. Nevét Márianosztrán élt híres pálos író, költőről, Virág Benedekről (1754-1830) kapta. Az iskola névadója 1997-ben volt. Híresebb nosztrai pálosok: Báthory László Ferenc magyar bibliafordító, Ányos Pál költő gimnáziumi tanár stb. Márianosztrán 1738-52 és 1778-1781-ig működött pálos főiskola különböző tagozata pl.: filozófia stúdium, teológia stb.

A Napközis Óvodát 1885-ben alapították, azóta folyamatosan működik. Alapítója Pokorny József néptanító. A település egészségügyi ellátásának nagy része a 60-as évek elején épült Orvosi Rendelőben folyik. Itt működik a felnőtt háziorvosi, hetente egy alkalommal a gyerekorvos ég három nap védőnői szolgáltatás. Az Orvosi rendelő a lehetőséghez mérten felszerelt. Itt kapott helyet a Fiók Gyógyszertár heti három alakalommal. Szakrendelések a 7 km-re fekvő Szobon vehetők igénybe. Egyéb szolgáltató Intézmények közé tartozik a márianosztrai Postahivatal és 1998. október 13-án átadásra került Teleház. Kulturális téren 1950-ben megindulta népkönyvtár, a színjátszó csoport 1958-ban a mozi vetítés és 1955-től drukkolhat focicsapatának a község. A falu rendelkezik futballpályával, játszótérrel, Könyvtárral a falu lakói és az önkormányzat segítségével 1998-ban létrehozott Faluházzal. A vezetékes vízhálózat kiépítése 1988-89-ben történt meg. 1997 jelentős dátum a település életében. Vezetékes gáz valamint telefonhálózat épült ki a községben. 1999-ben a mobiltelefonok működését lehetővé tevő torony került felállításra. 2002-ben a szennyvízelvezető csatornahálózat kiépítésével a település alapvető infrastruktúrával történő ellátása befejeződött. A falu lakosságát magába foglaló különböző civil szervezetek működnek a községben:

      Szabadidő Klub Egyesület, mely kb. 120 fős tagsággal működik
      Lövészklub
      Márianosztráért Közhasznú Egyesület

A község határain két vár is volt A Bíber-vár maradványai Márianosztra Kelet-délkeleti határának szélén, illetve Dél-délnyugat irányában a Zuvári-vár romjai látható. Ezek kis alapterületű erődítmények voltak.
Műemlékek: Kettős homlokzati tornyos római katolikus templom, szomszédságában áll az 1800 körül épült római katolikus plébánia. Megemlíteném még a Kálvária Kápolnát és atációkat valamint a II. világháborús emlékművet. 2000 decemberében került felavatásra Szilvásy Miklós 1952-ben olimpiai aranyérmet nyert birkózónk emléktáblája. Szilvásy Miklós 1925-ben született. Márianosztrán. 2001-ben került felállításra a Magyarok Nagyasszonya Templom előtti téren Nagy Lajos király mellszobra.
A falu legrégebbi házát, mely fából volt építve pár évvel ezelőtt szállították a Szentendrei Szabadtéri Múzeumba.
(Forrás: Márianosztra honlapja)
 
 
   Naszály

Naszály egy magyarországi tájegység, viszonylag fiatal hegy (654 m magas), a rétegek jól elkülönülnek egymástól. A Cserhát legnyugatibb tagja a Naszály, a mészkőrög 200 millió éves, a triász időszak nagyon sekély trópusi tengerének üledéke. A sós trópusi tengervízben gazdag élővilág alakult ki. Ennek a gazdag élővilágnak az emlékét őrzi a mai mészkő. A DDC ma ezt hasznosítja. A dachstein mészkő vastagsága több mint 200 méter, erősen karsztosodott. Több barlang található a környéken, legismertebb a Násznép-barlang, Zsömle-barlang. Hatalmas messziről látható bejárata egy függőleges sziklafal oldalából nyílik. A Szinlő-barlang, a jelenlegi feltárásának eredményeképpen talán az ország egyik legmélyebb barlangja.

A Naszály valószínűleg 30 millió évvel ezelőtt emelkedett ki. Területe igen gazdag lelőhely, a letűnt korok jól tanulmányozhatóak anyagából. Az évmilliók alatt gazdag élővilág övezte, ennek egy része kövületekben máig fennmaradt. A kőkorban ősemberek is lakhatták, ezt bizonyátják a tárgyleletek, embermaradványokat azonban nem találtak.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Nógrád

Nógrád község Nógrád megyében, a Rétsági kistérségben. Vára a megye névadója.
A megye délnyugati részén, a Börzsöny keleti előterében található. Megközelíthető a 2. számú főút irányából, vagy vasúton, a 75-ös számú (Vác-Balassagyarmat) vonalon. Népszerű kirándulóhely.

A falu (vár, megye) nevét a bolgár-szláv Novigrad, azaz Újvár elnevezésből kapta. Története a honfoglalás előtti időkre vezethető vissza, már ebben a korban is kulcsfontosságú helynek számított. I. István király városi rangot adományozott neki és a megye székhelyévé tette. Anonymus a vár keletkezési idejét Árpád korára teszi. A 0.91 ha területű vár a 286 méter magas 9 ha területű Vár-dombon áll.

Okleveles adataink 1108-tól vannak a királyi várról, melynek abban az időben bizonyos Slauiz a várnagya és ispánja. A budai káptalan 1299-es iktatólevelében "Castrum Novigrad" néven említik. IV. László király I. Tamás váci püspöknek adományozta Nógrádot. Az adományozás valószínűleg az 1274-1284-es évek között történt.
A Luxemburgi Zsigmond halála utáni évtizedekben a huszita támadások ellen Szilassy Vince váci püspök erősítette meg falait. A vár fénykorát Mátyás király idejében élte, nagyszabású kiépítése Báthori Miklós váci püspök nevéhez fűződik, aki 1475-1506 között, az olasz származású Traguinus Jakab építész tervei alapján hatalmas költséggel új épületekkel bővíttette, 30 láb mély és ugyanilyen széles, sziklába vágott árokkal keríttette, kutat fúratott és új tornyot, a belső vár öregtornyát építtette meg, melynek falára a püspök 1483-as évszámmal ellátott sárkányrendes, három farkasfog-címerdíszes, vörös márványból készült, reneszánsz emléktábláját helyezték el. Ezt az emléktáblát a feltáráskor megtalálták a torony előtt húzódott sziklaárokban, a törmelék között. Szapolyai János birtoka 1526-ban, kitől 1527-ben Ferdinánd serege foglalta el. 1544-ben, Buda eleste után, a török közeledtének hírére Miskey István várkapitány az őrséggel együtt gyáván megfutamodott. Az elhagyott várat Mohamed budai basa és Husszein esztergomi bég katonái harc nélkül szállták meg.
Mátyás főherceg, Pálffy Miklós és Tiefenbach Kristóf fővezérek egyesített serege 50 évi megszállás után 1594. február 27-én szabadította fel Nógrádot.
Bocskai István erdélyi fejedelem 1605-ben török segítséggel foglalta el a várat, de az 1606. évi bécsi béke alapján a király kezébe került. 1619-ben Bethlen Gábor foglalta el, majd 1622-ben a nikolsburgi béke ismét a királynak juttatja vissza. Az Apaffy Mihály erdélyi fejedelemmel szövetkezett török csapatoknak 1663-ban Nadányi Miklós várkapitány a várat ellenállás nélkül átadta. Rövid 22 évi megszállás után 1685-ben a villámcsapástól felrobbant lőporraktár hatalmas rombolást végzett a védőfalakban, ezért a török a még épen maradt részeket is felgyújtotta, és a várat elhagyta. A vár török parancsnoka, Csonka bég később kereszténnyé lett, és I. Lipót király nagyobb uradalommal jutalmazta meg. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején utoljára még játszott a vár némi katonai szerepet, de ezt követően a császári csapatok lerombolták.

Állapota mára nagyon leromlott, de már hozzáfogtak a restaurálásához.

A törökök elvonulása idejére a falu elnéptelenedett, ezért a Felvidékről származó szlovákokkal telepítették be, akik magukkal hozták nyelvüket, szokásaikat.

A jelenlegi római katolikus templomot Migazzi Kristóf váci püspök építtette 1757-ben. Az evangélikus templom pedig 1865-ben épült fel.

A vár történetéről szóló rész nagyrészt a Várak honlapról származik.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Szitnya

(Szittnya), a Selmecbányai hegység (l. o.) legmagasabb csúcsa Selmecbányától délre, 1011 m. magas. Tetjén Koháry Miklós herceg a mult század végén pavillont építtetett, de ez 1852. villámcsapás folytán elpusztult. 1883. Coburg Fülöp herceg újabb pavillont építtetett, mely jelenleg a magyar turista-egyesület Sz.-osztályának rendelkezésére bocsáttatván, a szomszédos erdővédi lakkal együtt turisták elszállásolására szolgál. V. ö. Tirts Rezső, A Sz. (Turisták Lapja, II. évf., 1890).
(Forrás: Kislexikon)
 
 
   Szokolya

Szokolya község Pest megyében, a Váci kistérségben.
A Déli-Börzsönyben található.

Neve szláv eredetű, a szokol (=sólyom) szóból származik. Az Árpád-korban feltételezhetően a király solymászai éltek itt.

Határában a 18. század elején vasércet bányásztak és vasat olvasztottak.
(Forrás: Wikipédia)
 
   Szokolya-Huta

(ma Királyrét) ... A szokolyahutai vasbánya megnyitására Kollbacher Lampert Mátyás kamarai tanácsos kapott engedélyt 1700-ban, de csak 1714-ben kezdték meg a termelést. A kohót és a vashámort Esterházy Antal indította be 1777-ben a Szent-Miklós és Szent István bányákban. 1792-ig működött. Később a hámort fafűrészelésre használták. ...
(Forrás: Szokolya község honlapja)
   

 

  Dr. Nagy Egon írása, Turisták Lapja, XLIII. évfolyam 2. szám, 1931. február, 48. oldal

  (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
 


Tél a Börzsönyben.


     Párafelhôbe burkolva rohan a vonat a sötét éjszakába. Ritmikusan csattognak a kerekek. Miért e rohanás? ... Nem egészen két óra, máris a trianoni határon vagyunk! Szob. határállomás! Betolakodott idegen pénzügyôreivel. Olyan furcsa! Hol van az örökké cigányzenés Érsekújvár, a Kismagyar-Alföld?
Ma nagyon, nagyon messze - odaát! Határfolyó az Ipoly, határhegyvidék a közeli Börzsöny, Budapesttôl 1-2 óra távolságra ...

     A meleg vasuti kocsiban vidám turisták trécselnek. Alig vesszük észre, máris Nógrádverôce lámpásai tünnek elibénk. Nosza, gyorsan a sítalpakat, a zsákokat, mert innen egy ugrás már csak Kismaros.

     Friss hótakaró fedi a csöndes tájat. A hó sűrű pelyhekben hull. Halkan vág új utakat a léc a szűz hóban. A természet nyugodt, felséges csendjét csak itt-ott töri meg egy patak távoli csobogása. A szem hozzáidegzôdik a sötétséghez és a néha felvillanó kézilámpák bántóan vakítanak. A Kismorgó háznál bekanyarodunk a Csömölevölgybe. Hol van most a völgy gidres-gödrös útja? Fehér puha szônyeggel vonta be a természet, simára varázsolva az egyenetlenséget. A ködtôl, hóeséstôl alig pár lépésre lát a szem s csak néha-néha egy zörej árulja el, hogy elôttem, utánam társaim haladnak. A hegyoldalban frissen taposott nyomok. Valami felriadt ôz futott keresztül, bosszankodva bizonyára, hogy éjjeli nyugalmát megzavartuk. Nincsen itt út, jelzés; mindent befödött a hó. Az erdôben egy nyíladék jelzi, merre szoktak az emberek járni.

     Friss szellô csapja meg arcunkat, majd az erdôn át egy kis világosság int felénk. Fenn vagyunk a Gálmuc tetôn. Mily más most ez a széles hegyhát. A szántóföld, a rét mélyen a fagyott hó alatt pihen. Nincs kacskaringós ösvény, csak áthatolhatatlan fehérség mindenütt. A szél éles fütyüléssel vágja a havat szemünkbe. Jó orrunkra bízva magunkat, nekivágunk a sűrű ködnek. Csikorog, ropog a pompás hó léceink alatt. Végre sötét folt emelkedik elôttünk, az erdô. Vígan csúszunk lefelé, ismert úton a Hantapatak völgyébe. A nyáron mocsaras völgyet a tél keményre fagyasztotta és hólepellel takarta be. Nem kell most száraz utat keresni, elôre egyenest a völgy közepén, toronyirányban. Az éjjeli pihenô közeledtére a már fáradtak is frissebben csúsztatják léceiket. Hirtelen a távol sötétbôl kutyaugatás üti meg füleinket - hisz akkor nincs már messze Kóspallag. Csak egy kis dombra kapaszkodunk fel és máris apró fénypontok igyekeznek a sűrű köd hatalmát megtörni. A kutyák versenyt ugatnak a késôi látogatókra. Itt-ott kút csikordul, a túlsó oldalon egy-egy fekete árny suhan el, valami éjszakai vándor siet haza. Letérünk a szobi útra, átvágunk kis erdônkön és máris kibontakozik a homályból menedékházunk, a tolvajárki "Vándorotthon".

     Barátságos meleg szoba fogad bennünket. Pici kutyánk nagyokat vakkantva ugrál körülünk - már ô is tudja, mikor van vasárnap! Akkor neki is ünnepi ebéd jut. Tóth bácsi be-be csosszan, fát rak a kályhára. Elôvesszük a hazait, utána loccsantunk egy kis papramorgót, majd kényelembe helyezkedve ki rádiót hallgat, ki beszélget, míg erôt nem vesz rajtunk az álom. Lassan megtelnek az ágyak s mind kevesebb az éjjeli bagoly. Becsukjuk a zsalukat, az utolsó elfujja a lámpát és a már alvó társaságnak kíván illemtudóan jóéjszakát. Pici odakünn, kötelességérzete magaslatán, megereszti legdühösebb hangját egy-egy ôzre vagy rókakomára, majd nagy csend ölel mindent körül.

     Vígan ugrik a társaság reggel talpra. Már vár a meleg reggeli. Kiki gyorsan felhajtja, aztán siet beviaszolni síléceit. Indulás! A hóesés közben elállt. A hegyeken köd gomolyog. Toronyiránt, dombon-völgyön keresztül vágunk az Inóci- menedékház irányába. A lejtôn koránkelô cserkészek csúszkálnak, gyakorolnak. A menedékháznál még minden csendes. Érintetlen hóban kapaszkodunk fel az Inóci-vágáson. Dolgozik a tüdô, zakatol a szív, kipirul az arc, jókedvűen csillognak a szemek. A fák lehajolnak a súlyos hóterhük alatt. Amott a sűrűben egy lompos, vörös folt tűnik gyorsan tova. No még egy kis munka, aztán az Inóci-padnál vagyunk. Itt pihenôt tartunk és némán csodáljuk a lassan tovavonuló ködbôl elôbukkanó börzsönyi panorámát. Lent, messze Királyrét, felette a Paphegy, feketehegy, távolban a Kelemenhegy, a Törkmezô fennsíkja, a Nagy- és Kisgalla, Sóshegy, Kisinóc. Egész távol halaványan a Pilis. A leglenyűgözôbb azonban a Nagyszál. Mintha nem egy párszáz méteres, hanem egy többezres hegyóriás lenne, úgy emelkedik ki méltóságosan az alatta elterülô párából. És minden fehér, fehér. A Nagygalla irányából egyszerre vérvörös tűzcsík villan fel. A ködtengeren átsütô naptól megvilágított esztergomi Duna az. De hamarosan újonnan érkezô köd takarja el a csodás látványt. Tovább indulunk.

     Egy darabon még felfelé haladunk, majd zuzmarás, behavazott fák között a Nagyinóc oldalán kanyarog az út. Oldalt kis tisztások nyílnak. Mindegyik egy-egy színpad, a legcsodálatosabb havas dekorációval, felülrôl élesen megvilágítva. Mellettünk egy forrásból fakadó kis csermely igyekszik a mindent betakaró méteres hóval megküzdeni. Százados tölgyfák mellett repülünk el. Meredek vágáson felkapaszkodva a Nagyhideghegy ormának kopár hólejtôin át a csúcsra érkezünk. Északnak a Magosfa, nyugatnak a Salgó, Várbükk, délre a Magas-tax, keletre a Csóványos gerince alkotják a közvetlen környezetet. A Tax alatt, enyhelejtôjű hómezô szélén barátságosan füstölög a hideghegyi vadászház kéménye. A szél lekerget az oromról. Gyorsvonat-sebességgel siklunk le a vágáson, minek csak a hideghegyi nyereg vágja végét. Befordulunk a vadászházhoz vezetô, erôsen lejtô útra. Magasan porzik a hó az éles kanyarodókban. A nagyréten vidám cserkészhad síel. Még egy kis meredek utacska és már a vadászház elôtt csatoljuk léceinket, hogy Schottner bácsi konyháján felmelegedjünk. A napos cserkész-kukta nagyban készíti már éhes gyomrok számára az ebédet.

     Nincs már sok idônk. Ismét csatolunk és kapaszkodunk vissza a hideghegyi nyeregbe. Most jön a kirándulás koronája; lesiklás az Inóci-vágáson. Az óvatosabbak az erdôben figuráznak a fák között, a bátrabbak hol fékezve, hol nekiereszkedve vágtatnak a vágás ösvényén a mélybe. A körülbelül 600 m-es lesiklás igazi élmény. Itt-ott mély lyukak, emlékeztetnek ugyan a "nadrágfékre", de alig 3 perc alatt az Inóci-padtól számítva, ismét lent vagyunk T. I. T.-menedékháznál. Felfelé dolgoztunk több mint másfél órát.

     Visszatérve a mi menedékházunkhoz, friss ebéd várta már a kiéhezett társaságot. de, sajnos, minden jónak vége szokott lenni - az ünnepnapoknak is. Alig jöttünk, már is csomagolunk és indulunk hazafelé. Jön a vonat, beszállunk és a fáradt turisták a meleg kocsiban lassan-lassan elálmosodva egymásra hajtják fejüket. A jótékony, selymes, puha álomnak nyers kiáltás vet véget: Budapest, kiszállani!