Képek Erdély hegyvilágából I.

 

  Gyôrffy István (Kolozsvár) írása, Turistaság és Alpinizmus 1918-19. IX. évfolyam, 61.
  oldal

 


     Növényezés közben sok oly szép vidéken fordul meg a botanikus, hol turista csak elvétve akad. A tájak szépségeit maradandóan örökitjük meg fényképeinken, igy voltaképpen önzô vonás volna a szép vidékek fényképeit közre nem adni. Ha mi gyönyörködtünk a tájak bűbájában, legyen része másnak is benne.

     Tudományos igénybevételem nem engedi meg turistacikkek irását, ezért c s a k arra szoritkozom, hogy f ô l e g   k é p e k b e n mutassam be majd sorozatokban ama vidékeit Erdélyországnak *1-1), amelyek megragadtak szépségükkel.

Beliora == Bélavára

1917 junius 16.   

     Mult év junius 14.-én pitymallatkor kocsin indultunk *1-2) Kolozsvárról, s Tordán, *1-3) Boréven, Vidalyon keresztül a vadregényes Aranyos völgyén felfelé haladva, Alsó-Podságán a korcsmában ütöttünk tanyát. Még aznap délután kimentünk az idôszaki forráshoz, amirôl minden ott lakó oly sokat beszél -- de nem volt szerencsénk (kövezkezô két napon sem). 15.-én a "Muntyele mare == Ö r e g -
h a v a s"-on botanizáltunk és csak 16.-án indultunk "Bélavára == beliora" községbe, *1-4) hogy a "Skerice v. Scărişoara" *1-5) hires alhavast meglátogassuk s begyüjtsük növényritkaságait.

     Alsó-Podságáról az ÉNy-nak tartó Podsága patak *2-1) mentén -- útközben gyönyörködve a Podsága pataka balpartját követô hatalmas mész- (márvány)-falakban, amelyek közül legimpozánsabb a V u l t u r á s z a vadul szaggatott gerince -- megyünk fel, amikor Beliora == Bélavára kisközség tornya köszönt bennünket. Betérve e mellékvölgybe, rövidesen a Skerice megragadó képe tárul elénk.

     Teljes egészében még nem érvényesül a Skerice *2-2) szépsége, mivel az elôtérben levô gerincnyulvány ôrbástya-szerü sziklafal tornyai elfedik egy részét. A nagy falban levô barlang szája már itt is kifeketéllik (a kerek széles kup jobb részén).

     útunk rövidesen a nagy fal alá kanyarodik s teljes pompájában, vakitó fehér ruhában jelenik meg elôttünk a Skerice, tövében és sziklapadmalyain, lejtôin rakva virágokkal *2-3).

     Kitörülhetetlen emléket vé be e kopasz fal; fehérsége szinte szurja szemünket a napfényben, gyér növénytakaró boritja vadul szaggatott testét, s fent-fent a magasban az égbetörô falak tetején fenyôfák bólogatnak felénk.

     A Skerice nagy, D-nek letörô, szépen tagolt mészfala legkeletibb szakaszán a "Blánca" *2-4) alatt még a hatalmas barlang ragadja meg figyelmünket. E barlanghoz: "Bélavára"-ba [amely a "Belaur" (==sárkány)-ból átgyurt alak *2-5) s ahol Dr. Márki Sándor történettudós tudomása szerint várnak nyoma sincs *2-5)] feljutni következôleg lehet: a bikkesbôl meredeken ugrik ki a fal töve, majd egy lapos, széles elôtér terpeszkedik el hatalmas karélyban a ferdén álló óriás kapu-nyilás elôtt, hová elég jó kecskeösvényen lehet felkapaszkodni, ahol nagy segitségre szolgál a felfelé igyekvônek az itt nagy foltokban növô nehézszagu boróka (Juniperus Sabina).

     E barlang tulajdonkép csak óriási levezetô kürtô, valószinüleg -- Dr. Cholnoky szavaival élve -- "ponor", levezetô nyilás *2-6)

     A légjáratos hatalmas kürtôn át a kék égboltra látunk. Közvetlen a barlang elôtti törmelékes meredek lejtôn színpompás virágok *3-1) nyilnak, a barlang melletti sziklafalon pedig a Saponaria bellidifolia is.

     Lépteinket a fal tövében K felé irányitjuk, hogy fokozatosan emelkedve mind magasabbra a bikkesben -- kikerüljünk a gerincre, honnét É felé tartva, É-ról jussunk fel a Skerice 1385 m.t.sz.f.m.-ban fekvô tetejére, amelyet az ottaniak "Király tisztása == Şesul craiului" neveznek. *3-2)

     E tetôrész fenyvessel boritott. Fenyves boritja keleti oldalát is, pedig szokatlanul nagyon sokféle fenyô nô itt [luc-, jegenye-, erdei-, veresfenyô, köz. és nehézszagu boróka, (a kettô keresztezôdése)].

     Mikor a Skerice tetejére az erdôn át felfelé kapaszkodtunk, javában viritott az ezüstfehér fonákos levelü fa, a Sorbus dacica Borb., amely a Skerice *3-3) egyik érdekes növénye.

     Fent a Skerice napsütéses sziklameredélyein tömegesen gyüjtöttük a már elvirágzóban levô orvosi medveszôllôt (Arctostaphylos uva ursi). *3-4)

     A Skerice -- egyben az egész Erdélyi Érchegység *3-5) -- legérdekesebb növénye azonban a Saponaria bellidifolia Smith (l. 5. kép), amelyet a Bélavára barlang elérése elôtt é p p u g y virágjában találtunk, mint mikor a Skerice tetejére menet útunk a K-i oldalon kanyargódzott felfelé, valamint amidôn Dr. Bogsch tanársegédemmel kettesben a "Gropa mare"-n *3-6) ereszkedtünk le, vagy mikor a "Barlang"-hoz felmentem.

     A Saponaria bellidifolia Sm.-t kiváló botanikusunk Dr. Simonkai Lajos fedezte fel 1881-ben, s eleinte egy szegfünek tartotta "Dyanthus compactus Kit." néven közölte *3-7); 1883-ban Dr. Wolff Gyula gyüjtötte virágzó állapotban *3-8) s derült ki a tévedés *3-9) Elterjedési határait *4-1) csak nemrégiben foglalta össze Dr. Borza S. *4-2) eme balkán-appenini elemnek. Dr. Borza S. balázsfalvi tanár e cikkében azt mondja, hogy a Skerice-n "Több izben hasztalan kerestem", *4-3) hanem két uj más, közelben levô termôhelyét közli, egyben megemliti, hogy Nyárády a Runki-szorosban is gyüjtötte. Mivel Nyárády-nak a Saponaria bellidifoliás Runki-szorosi adata -- Dr. Borza egy másik cikke szerint *4-4) -- valószinüleg helycsere-tévedés, levélileg fordultam Nyárády E. Gy. barátomhoz: 1:75.000-es méretben rajzolja meg s jelölje meg azokat a helyeket, ahol Saponaria bellidifolia-t gyüjtött. Mivel e ritka növény -- amely a Skerice-n egyebekben b ô v e n terem -- elterjedése megállapitása igen fontos dolog, összefoglalom az eddigi termôhelyeit. *4-5)

     I. Skerice == Scărişoara szikláin gyüjtötték : Simonkai, Dr. Wolff, Dr. F. pax, Dr. Borza, Nyárády, kolozsvári botanikusok több izben stb.
     termôhelyei itt: a) a sziklafal déli oldala; b) a tetôre felmenet a K-i erdôs oldal napsütött sziklás kibuvásai; c) "Gropa mare" alsó szakasza; d) a Nagy barlang szája melletti sziklafalon gyüjt. Gyôrffy I. 1917 VI. 17 (in Herb. Mus. Transs.).

     II. Vulturásza szikláin (Nagy- v. Alsó-Oklosról felmenôben a 981-es és 1205-ös pontok közti sziklaszorosban 1912-ben) gyüjt. Nyárády (in litt. ad Gyôrffy).

     III. Runkról Skerice-re menet a Posovalistyei völgyben gyüjtötték: Nyárády (1911 juliusban -- in litt. ad Gyôrffy), Dr. Borza (l. Magyar Botanikai Lapok XV. 1916:86, Convorbiri Ştiinţifice I. 1917:93).

     IV. Runki-szorosban (Runk és Runkalárga közt, Runktól 1/2 km-nyire a patak jobbpartján) gyüjt. 1911-ben Nyárády E. Gy. in litt. ad Gyôrffy (Dr. Borza in Magyar Botanikai Lapok XV. 1916:87).

     V. Pocsága patak mentén a Bujor hegy tövében gyüjt. Dr. Borza S. (Magyar Botanikai Lapok XV. 1916:86; Convorbiri Ştiinţifice I. 1917:93).

     A Skerice tetején a katonai felmérési pontnál pihenôt tartottunk; közelében még viritott nehány nagyvirágú tárnics (Gentiana Clusii Pers. et Song.). Soki más virággal együtt eme alhavas növényzete rendkivül érdekes, a botanikusoknak zarándokoló helye, mivel több bennszülött, vagy csak kizárólag itt, vagy csak a közelben elôforduló növénye *4-6) van s méltán sorolja Dr. Pax külön flóra kerületbe az Erdélyi Érchegységet *4-7).



*1-1) Az unió kimondása óta ugyan e kifejezés közjogilag helytelen, de itt nálunk széltében használatos.

*1-2) Péterfi Márton muzeumi tb. ôröm és Dr. Bogsch Sándor tanársegédemmel, valamint egyik intézeti szolgámmal

*1-3) Tordán útközben meglátogattuk Dr. Wolff Gyula földbirtokos urat, az Erdélyi flóra nagyérdemü kutatóját, kikérni szives utbaigazitásait.

*1-4) Nagy-Enyed 1:75.000 Zone 20, col. XXIX. - lap.

*1-5) Skerice v. Scărişoara leforditva: "Létrácska"-t jelent. A hegyi nevezettanban többször elôforduló név (pl. "Deutsche Leiter", "Drabina dolina" a Magas Tátrában).

*2-1) Ercseinél: "Padsági patak" (l. Nemes Tordamegye flórája. Irta: Téglási Ercsei József Kolozsvártt, 1844, 16. és 63. old.).

*2-2) E helynevek magyarositása még nem történt meg, a katonai térképeken a helyi oláh nevek olvashatók. Mivel Dr. Strömpl szerint a "geografiai térképek közelitik meg legjobban az ideált, "a katonai térkép ... nem az igazi általános térkép" (l. F ö l d r a j z i   K ö z l ö n y XLV. 1917:211) -- kénytelen vagyok a most használt oláh neveket használni.

*2-3) A nagy fal alján s tövén viritanak (jun. 16-án): Alsine banatica Heuff., Alyssum murale W. et K., A. transsylvanicum, Anchusa officinalis L., Anthericum Liliago L., Arabis petrogena A. Kern., Asperula capitata Kit., Aster alpinus L., Biscutella laevigata L., Calamintha Baumgarteni Simk., C. hungarica Simk., Centauera axillaris Willd., Clematis alpina L., Dianthus Simonkaianus Péterfi, Erysimum Baumgartenianum Schur., Hieracium silvaticum, Isatis praecox Kit., Kernera saxatilis L., Melandryum nemorale Heuff., Melittis Melissophyllum L., Neottia Nidus avis L., Onosma viride Borb., Orchis ustulata L., Pedicularis coronensis Schur., Phyteuma orbiculare L., Potentilla argentea L., Pulsatilla australis Heuff., Ranunculus Breyninus Crantz, Scorzonera rosea W. et K., Scrophularia alpina Heuff., Senecio integrofolius L., Silene alpina Lam., Tanacetum Leucanthemum L. (bimbó), Valeriana tripteris L.

*2-4) Dr. Wolff Gyula in Emke Úti-Kalauz, Kolozsvár, 1891:102

*2-5) Dr. Márki Sándor hozzám intézett (1918 máj. 12.) szives levelében, melyért hálás köszönetemet nyilvánitom e helyt is.

*2-6) Dr. Cholnoky Jenô: Elôzetes jelentés Karszt-tanulmányaimról -- F ö l d r a j z i   K ö z l e m é n y e k, XLIV. 1916:425-455. Barlangtanulmányok -- "Barlangkutatás" V. 1917:137-210.

*3-1) 1918. VI. 16-án: Aquilegia subscaposa Borb., (Aquilegia nigricans Simk. et Auct.-non Baumgt.), Centauera axillaris Willd., C. atropurpurea W. et K., Erysimum Baumgartenianum Schur., Helianthemum rupifragum A. Kern. var. Skericense Simk., Isatis praecox Kit., Parietaria erecta M. et K. (rengeteg tömegben bent a barlangban), Pedicularis coronensis Schur., Primula Columnae Te., Saponaria bellidifolia Smith, Saxifraga Aizoon Jacq. var. montana Engl. Irmsch., Scrophularia alpina Heuff., Seseli rigidum W. et K., Senecio rupestris W. et K., Sesleria rigida Heuff., Thalictum foetidum L., Valeriana collina Wallr., Vincetoxicum laxum Bartl.

*3-2) Dr. Al. Borza: Comorile botanice dela Beliora -- "C o n v o r b i r i Ştiinţifice", I. No. 6-7. Aug.-Szept. Szászváros 1917, 90. old.

*3-3) Jávorka S.: Kisebb megjegyzések és ujabb adatok. III. -- B o t a n i k a i   K ö z l e m é n y e k, XIV. 1915:100.

*3-4) Az Arctostaphylos uva ursi-ra vonatkozólag Dr. Borza egyik cikkében azt irja, hogy ô találta meg elôször s még nem volt közölve Erdélybôl (l. Comorile botanice dela Beliora -- "C o n v o r b i r i Ştiinţifice", I. Aug.-Szept. 1917 No. 6-7:91). Erre vonatkozólag meg kell jegyeznünk: I) Az Arctostaphylos uva ursi Skericei termôhelyét elôször Jávorka közölte: "ujabban azonban Péterfi Márton és Pápai József Torda-Aranyos vármegyében, a Skerice alhavason, Felsô Podsága mellett szedték" -- l. Fekete lajos és Blattny Tibor: Az erdészeti jelentôségü fák és cserjék elterjedése a Magyar Állam területén, Selmecbánya, 1913. I. köt., 149. old. -- II) Skerice-n l e g e l ô s z ö r Dr. Wolff Gyula gyüjtötte (in herb.), akinek szives figyelmeztetése és utmutatása elapján kereste fel Péterfi a termôhelyet. A felfedezô tehát: Dr. Wolff Gyula, s a   l e g e l s ô    p u b l i k á l ó : Dr. Jávorka Sándor. Ennyit a történeti igazság kedvéért!

*3-5) Dr. A. von Hayek: Die Pflanzendecke Österreich-Ungarns. leipzig u. Wien, I. 1916:451.

*3-6) E helyrôl küldtem gyökeres példányokat Dr. Wolff Gyula urnak is; éppen az ô utbaigazitása alapján kerestük fel a "Gropa mare"-t (groape == gödör, verem).

*3-7) Dr. Simkovics Lajos: Az Aranyos vidékérôl. -- A "Lôcsei Album"-ból 1882:184.

*3-8) Dr. Simonkai Lajos: Erdély ed. florája helyesb. fogl. Budapest, 1886:122.

*3-9) Dr. Wolff Gyula atyja : Wolff Gábor utján Janka Viktor-hoz került a növény, aki meghatározta.
A F l o r a   a u s t r o - h u n g.   e x s. 1284. száma alatt adták ki e növényt elôször.

*4-1) Az Erd. Nemzeti Muzeum Növénytára gyüjteményében következô helyekrôl van Saponaria bellidifolia:
     Montenegro leg. Maly (Herb. janka);
     Dalmatia in monte Biakovo plaga meridiol, unico loco 4000' Jun. 1870 Pichler (Herb. janka);
          Dorf Flawno Mt. Orlowai. Dalmat 1854 Maly;
     Travnik Juni 1880 Dr. Herbich;
     Transsylvania in rupestr. calcareis Skerisora dictis ad pagum Podsága pertinent: 1884 Jul. 15 leg.
          Julius Wolff.

*4-2) Dr. Borza Sándor: A Saponaria bellidifolia Smith erdélyi lelôhelyei -- M a g y a r   B o t a n i k a i   
L a p o k XV. 1916:86-87.

*4-3) Dr. Borza in M a g y a r   B o t a n i k a i   L a p o k XV. 1916:86.

*4-4) Dr. Borza in C o n v o r b i r i Ştiinţifice I. 1917. No. 6-7:93.

*4-5) Felhasználva Nyárády E. Gy. barátom levélileg közölt adatait, rajzait, -- amelyeknek felhasználása megengedéséért e helyen is köszönetem illesse.

*4-6) Saponaria bellidifolia (földközi tengermelléki elem) -- l. Dr. Pax Grundzüge der Pflanzenverbreitung in den Karpathen. Leipzig, I. 1898:229, II. 1908:260.
          Dianthus Simonkaianus. Péterfi in Magyar Botanikai Lapok XV. 1916:15.
          D. Julii Wolffii-Péterfi u. ott XV. 1916:20

*4-7) Dr. F. Pax l. c. II. 1908:257
 


Megjegyzések


   Aranyos folyó Erdélyben, mely Torda-Aranyosmegye nyugati határán, a Bihar-hegység keleti oldalán, a Kalinyásza és Kukurbeta (Bihar) hegyek tövében fakadó csermelyekből támad.
Két főforráspataka a Nagy- és Kis- A., amaz a vidrai gyönyörü völgy szorosán szép vízesést alkotva folyik végig és Ponor s Topánfalva közt egyesül az ÉNy felől jövő Kis-Aranyossal. Az egyesült A. ezután Torda-Aranyosmegyét hasítva, Szolcsváig K-re onnan ÉK-re Egerbegyig K-re folyik s innen Tordáig DK-re fordulva, Vajdaszegél a Marosba szakad. Nevezetes az aranyhomokról, melyet magával hord s melyet a folyó mentén épült falvak lakói helyenként kimosnak. A folyó hossza 130 km., szélessége Topánfalvánál 30-36 m., Tordánál 50 m.; közepes mélysége amott 2/3 itt 1 1/2 m.; a Nagy-A. forrása 1760 m. magasságban, a Marosba való torkolata 270 m. magasságban van, egész esése tehát 1490 m., Tordán aluli részében azonban alig 4 méter. Nagyobb mellékvizei a baloldalon (É felől) a Jára (l. o.), Hesdát (l. o.), mely a tordai hasadékot alkotja és a Túri patak (l. o.; Túr), a jobb parton (D felől) az Abrud. Az Aranyos vízkörnyékén 103 község van. A folyó legrégibb latin neve Crisola, később Auratus volt. L. Téglás Gábor: Alsó-Vidrán, a Kis-Aranyos völgyében. (Földr. Közl. 1882. X. 241--249.) Czirbusz Géza: Karsztjelenségek az A. középső szakaszában (ugyanott 1890. XVIII. 429-446).
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
   Beliora
   [Belioara]
(Bélavár), Torda-Aranyos vmegye torockói j.-ban, Felső-Podságához tartozó telep, a B.-i szoros nyilásánál, melyben egy órányira porfirsziklák környezte katlanban a Szkerisóra hatalmas sziklacsoportozata és a B. barlang v. Bélavára érdemel emlitést; utóbbi régi időktől fogva a környék menhelye. 1849. a báró Kemény Farkas által üldözött oláh felkelők is ide menekültek. V. ö.: E. M. K. E. uti kalauz. (Kolozsvár 1891. 102. 1.)
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
   Ercsei József
   (téglási)
mérnök és erdész, E. Elek iskola-tanító fia s E. János marosvásárhelyi tanár testvére; ifjabb korában pap volt, majd bölcselő s költő; megpróbálta a mérnökséget; vármegyei s végre kamarai erdész volt Tordán, hol 1868. márcz. 8. meghalt 75 éves korában. Könyveit (184 mű) és ásványgyűjteményét a marosvásárhelyi kollegiumnak hagyta.

Költeményei a szépliteraturai Ajándékban (1822-23), az Aglájában (1830-31), Költemények (Kolozsvár 1834) cz. gyűjteményben és a Parthenonban (1837); természettudományi czikkei a N. Társalkodóban (1830. A földingás történeteiről, okairól sat. 1835. A hóharmatról és ennek származására s következéseire való befolyásáról a világosságnak és csillagoknak, különösen pedig a holdnak), régészeti s földrajzi czikkei a N. Társalkodóban (1830. Római útnyomozás a Bekecs körül, 1832. Otahaiti sat. 1837. Utazások nemes Torda vármegye alsó kerületének nevezetesebb járásaiban, 1838. Krimia), a Hon és Külföldben (1842. Kalotaszeg vázlata), a Mentorban (1842. Hazai mérges növények ismertetése), a M. orvosok és természettudósok Munkálataiban (X. 1865. Az Ompoly és Algyógy vízvidékeinek föld- és ásványtani ismertetése.)

Munkája: Nemes Tordamegye flórája. Kolozsvár, 1844.

Kézirata: Erdősztudományi mesterszók és némely költeményei (a m. n. múzeumban.)
(Forrás: Magyar írók élete és munkái
 
   Gyalui
   havasok
v. Andrássy-havasok, a Bihar-hegység Sebes- és Fehér-Kőrös közötti részének K-i tagja, a Meleg-Szamos és Aranyos völgye közt Kolozs és Torda-Aranyos vármegyékben terülnek el. A hegység közvetlenül a Bihar főgerincéhez csatlakozik s az említett két folyó közt egészben véve Ny-ról K-felé terül. Hosszu, magas hegysorokat képez, melyek közt a völgyek igen meredekek, mélyre vannak bevájva s gyakran valóságos hasadéki jellemet öltenek. Gerinceik többnyire nagyon egyforma alakuak s földtani szerkezetöket tekintve is egyhanguak. Leginkább rengeteg erdőségek (fenyvesek) fedik s csak Ny-i részükben lépnek fel havasi legelők s sziklacsoportozatok. Főcsúcsai a Verfu Verfului (1672 m.), Verfu Muntyelúi vagyis Öreg Havas (1829 m.) és Andrássy-havas v. Dobrin (1477 m.). A hegységben ered a Meleg- és Hideg-Szamos, Kis- és Nagy-Aranyos, a Jára, Hesdát és Tur patak, itt van tehát a tordai és turi hasadék is. A Gy. magva gránitból áll, melyet jegőcös palák, chloritpala, faggyupala, agyag- és csillámpala övez. A GY.-ban van a szkerisórai jégbarlang is (l.o.). természeti szépségeinél fogva gyakran keresik fele hegységet. Nagy fabőségének kiaknázására a Neuschloss-cég nagy fürésztelepet létesített a Gy.-ban. V. ö. Emke, Uti kalauz, 58-72. lapok. Lásd még az Andrássy-havas, Aranyos folyónál említett irodalmat.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
   Jávorka
   Sándor
(1883-1961). Selmecbánya közelében, egy Hegybánya nevű kis faluban 1883. március 12-én született. Apja falusi kovácsmester, a Rákóczi szabadságharcban küzdő Jávorka Ádám oldalági leszármazottja. Édesanyja egyszerű falusi asszony, férjének korai halálával 6 gyermekkel maradt egyedül. Így Jávorka már kora gyermekkorától kezdve tanítva, dolgozva, küzdve, saját erejéből végezte tanulmányait.

Tudatosan készült hivatására, megtanult latinul, németül, szlovákul, majd később, mivel munkájához szükség volt, elsajátította a bolgár, horvát és orosz nyelvet is. Jellemző hamar kifejlett, biztos taxonómiai ítélőképességére, hogy bölcsészetdoktori dolgozatát - "Hazai Onosma fajaink" -, amely a múzeum Annalesében jelent meg 1906-ban, 20 évvel később a The Journal of Botany szó szerinti fordításban újra lehozta.

1905-ben került a Növénytárba, ahol haláláig dolgozott. Jávorkának a Növénytár második otthona, a szabad természet pedig éltető eleme volt. 60 év alatt 2165 napon folytatott terepkutató tevékenységet és gyűjtő munkája több, mint 22000 herbáriumi lapot eredményezett.

Jávorka az előző áttekintésekben már ismertetett flóraműveivel egy határkőoszlop, obeliszk a magyar botanika történetében. Korát messze túlélő ezek közül elsősorban az "Iconographia". A kortársak láthatták készülőben, hogy a részletrajzoknál hogyan irányította újra meg újra Csapody Vera kezét. Gombocz Endre így ír erről: A növényképek pontossága és hűsége szempontjából az egész európai botanikai irodalom egyik legértékesebb terméke. Valódi nemzeti vagyon, példakép más, a környező országok később megjelenő flóraműveinek illusztrálására, minden terepkutató botanikus nélkülözhetetlen segédeszköze.

Nyugdíjazása után még 18 éven át járt be a Növénytárba, ahol minden javadalmazás nélkül reggel kilenctől estig dolgozott. 1961. szeptember 20-án hunyt el. A kórházban még befejezte utolsó - Csapody Verával közös - művének, a "Kerti virágaink - közép-európai dísznövényeink" színes atlaszának korrektúráját.

56 évet töltött a Növénytár és magyar gyűjteménye szolgálatában. Generációk tanultak tőle, országhatáron innen és túl is és látták benne a Kárpát-medence flórájának kivételes ismerőjét. Élete során 18 tudományos könyv és könyvrészlet, kereken 130 szakcikk és az Erdő-mező virágai című rendkívül népszerű ismeretterjesztő könyv szerzője.
(Forrás: Magyar írók élete és munkái
 
   dr. Márki
   Sándor
történetíró, egyetemi tanár. (Kétegyháza, 1853. márc. 27. - Gödöllő, 1925. júl. 1.) az MTA levelező, majd rendes tagja: 1892, ill. 1912. Egyetemi tanulmányai elvégzése után 1876-tól Aradon tanít, és 1877-ben egyetemi doktori címet szerez; majd 1886-1892 között főgimnáziumunkban tanár. 1892-tol a kolozsvári egyetemen az egyetemes történelem tanára, ahol tanítványai és tanártársai körében rendkívül nagy tisztelet övezte. 30 éves tanári működése alkalmából díszoklevelet adományoztak neki. Korának kimagaslóan művelt és a magyar szellemi életnek vezető személyisége volt. Az Akadémia levelező, majd rendes tagja 1912-tol. A kolozsvári egyetem Szegedre költözésekor a szegedi egyetem Közép- és Újkori Intézetében katedrát vállalt, amelynek 1921-1925 között a vezetője. Az MKE Budapesti Osztály vidéki választmányi tagja (Kolozsvár 1888-1905), az MTE választmányi tagja (1911-től), az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja, kezdettől fogva az Erdély munkatársa. Számos tudományos társaságnak volt tagja: Magyar Történelmi Társaság, Földrajzi Társaság, Erdélyi irodalmi Társaság, Pedagógiai Társaság, Kemény Zsigmond Társaság és Mikes Irodalmi Társaság. Munkássága nyomon követhető az egyetem könyvtárának gyűjteményében. Haladó szemléletű munkáiban különösen a nagyobb hazai parasztmozgalmak és szabadságharcok történetével, emellett Bihar és Arad vármegyék múltjával és földrajzi témákkal is foglalkozott. Sok tanulmánya, cikke, népszerűsítő írása stb. jelent meg. Könyvgyűjteményét a Régi Könyvek Tára, Egyetemi Könyvtárban őrzik. Főbb művei: Sarkad története (Bp., 1877); Dósa György és forradalma (Bp., 1883);Arad vármegye és Arad sz. kir. város története (I - II., Arad, 1892 - 95); Péró lázadása (Bp., 1893);A magyar térképfiás múltja és jelene (Földrajzi Közl. 1896); II. Rákóczi Ferenc (I -III., Magy. Tört. Életr. 51, 53, 54, sz., Bp., 1907 - 1910); Az 1848 - 49-évi szabadságharc története (Bp., 1898); Az ó- és középkor története (I - II., Bp., 1910); Nagy Péter cár és II. Rákóczi F. szövetsége (1913);Dósa György (Bp., 1913); Magyar középkor (Bp., 1914);Római itineráriumok Magyarországról (Földrajzi Közl. 1926). (A Barcsay, a Madách Imre Gimnázium Baráti Köre)
(Forrás: Magyar Krónika
 
   Nyárády
   Erazmus Gyula
(1881. április 7., Nyárádtő -- 1966. június 15., Budapest)
Vasúti pályaőr fiaként látta meg a napvilágot. Ritka keresztneve öreg keresztelőapjától származik. Gyula nevét, katonakorában, kérésére jegyezték be. Tanulmányait a kolozsi elemi iskolában kezdte, a középiskoláit Marosvásárhelyen végezte. A kolozsvári Tanítóképző Intézetben (szolgadiákként) eltöltött évek utána budapesti Tanárképző Főiskola természetrajz-földrajz szakán szerzett tanári oklevelet. Az erdélyi dombvidék változatos növényzete volt elsődleges elindítója a botanika felé tájolódásának. 1903-ban, még főiskolai évei alatt, jelentek meg első szakdolgozatai. Tanári pályáját 1904-ben a Magas-Tátra alján, a késmárki középiskolában kezdte, de már 1911-ben Marosvásárhelyen tanított. 1922-ben Alexandru Borza, a Kolozsvári Egyetem Növényrendszertani Tanszékének és a Növénytani Múzeum vezetője meghívta a Péterfi Márton halálával megüresedett múzeumőri állás betöltésére. A Kárpát-medence leggazdagabb herbáriuma és a szakkönyvtár, valamint az egész évre kiszélesedő florisztikai kutatás lehetőségét kihasználva 1942-ben, nyugdíjazásának évében Nyárády már európai szaktekintély.

1948-ban a Román Tudományos Akadémia rendes tagja, 1949-ben a Románia flóráját feldolgozó munkaközösség vezetője. Ekkor kezdődik életének legtermékenyebb időszaka. A kb. 9000 oldalas flóramű egészének Nyárády egymaga kb. 25%-át dolgozta fel. A kb. 2300 oldalnyi flóra-anyag mellett 63 éves tudományos munkássága során 14 szakkönyvet, 138 gyűjteményes szakkönyvben és folyóiratokban megjelent szakdolgozatot tett közzé; a botanikában 1627 új rendszertani egységet (közöttük 2 nemzetséget, 110 fajt, 127 korcs fajt, 491 változatot) vezetett be. Róla 25 új taxont kereszteltek el.

Tudományos munkássága elismeréseként több román állami kitüntetés mellett az Érdemes Tudós címet is megkapta. A Tudományos Akadémia elnökségi tagjává választotta.

Életművével csúcsára jutott és gyakorlatilag lezárult a botanikai kutatás klasszikus korszaka Közép-Kelet-Európában.

Fő művei:
  • Marosvásárhely és környékén élő tavaszi és nyáreleji növények meghatározó könyve, Marosvásárhely, 1937.,
  • A tordai hasadék monografikus ismertetése, Kolozsvár 1940-1944.,
  • Kolozsvár és környékének flórája I-IX. füzet, B., Soó Rezső közreműködésével, Kolozsvár 1952-1976.,
  • Flora RSR (Románia flórája), (Nyárády a szerkesztőbizottság vezetője), I-XIII. kötet, 1958.,
  • Flora si vegetatia Muntilor Retezat (A Retyezát hegység flórája és vegetációja), Bukarest,
  • Szovátafürdő és környékének monográfiája (kézirat),
(Forrás: A Magyar hegymászás ér turizmus arcképcsarnoka
 
   Öreghavas (Nagyhavas, Muntye máre, Vervu Muntyelui), a Gyalui-havasok (l. o..) legmagasabb emelkedése (1829 m.), mely Torda-Aranyos vármegyében, Offenbányától É-ra emelkedik. A kiterjedt csoportban nagy havasi legelők vannak. É-i oldalán a Jára folyó ered.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
   Podsága ~ Poşaga de Jos; (Alsó-)
~ Poşaga de Sus; (Felső-), kisközség Torda-Aranyos vármegye torockói j.-ban, (1891) 1222 oláh lakossal; határában időszaki forrás van, esős időben minden 5-20, száraz időben minden 40-50 percben kibugyog, s 10-15 percig folyik.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona)
 
   Simonkai
   (Simkovics)
   Lajos
botanikus, a XIX. század második felének egyik legnagyobb magyar flórakutatója 150 éve, 1851. január 9-én született Nyíregyházán. A pesti Tudományegyetemen a fiziológus Jurányi Lajos professzor mellett alapos növényélettani és anatómiai ismeretekre tett szert. Borbás Vincével botanizálva számos új adattal gazdagította a térség flórájának ismeretét. 1875 őszén a nagyváradi főreáliskola tanárává nevezték ki, majd egy évig a pancsovai, később, 1881 és 1891 között az aradi főreáliskolában tanított. Az oktatást és a tudományos tevékenységet is magas színvonalon művelte, tankönyvei, növényhatározói keresettek voltak. Bihar és Arad megye növényvilágáról közreadott írásai alapvető forrásmunkák. A Természettudományi Társulat megbízásából 1880-ban hozzáfogott Erdély flórájának kritikai feldolgozásához. Rengeteget utazott, gyűjtött, Bécsben járva az erdélyi flóra híres kutatójának, Ferdinand Schurnak (1799–1878) az anyagait vette revízió alá. Élete fő műve az 1886-ban megjelent Erdély edényes flórájának helyesbített foglalata. A flórakutatás mellett főképp a fás szárú nemzetségek rendszertani kérdéseivel foglalkozott. A fajok megállapításában a növényföldrajzi szempontokat helyezte előtérbe, ez akkoriban forradalmian újnak számított.

1891-ben a budapesti VII. kerületi állami főgimnázium tanárává nevezték ki, s a következő évben a budapesti Tudományegyetemen magántanári képesítést szerzett növényföldrajzból. A főváros változatos flórája újra felkeltette kutatói szenvedélyét, és számos kirándulást vezetett Budapest környékére tanítványaival. Eredményeit több tanulmányban tette közzé. Budapesten hunyt el 1910. január 2-án.
(Forrás: Magyar Tudomány- és Technikatörténeti Műhely
 
   Strömpl Gábor (Nagymihály, 1885 – Focşani, Románia, 1945): földrajztudós. Egy.-i tanulmányait Lóczy Lajos tanítványaként a bp.-i tudományegy.-en folytatta. A pozsonyi egy. földrajzi tanszékén tanársegéd. Itt Pozsony városföldrajzával, 1908 – 1911 között a Duna-teraszok vizsgálatával, 1912-ben a Székelyföld, 1913-ban a Felvidék és a Kis-Magura morfológiai vizsgálataival foglalkozott. Az I. világháború után a bp.-i közgazdasági egy. gazdaságföldrajzi tanszékén a térképezés és morfológia tárgyköréből magántanár lett. 1923-tól a Honvéd Térképészeti Intézetben tereptant és térképolvasást tanított. F. m. barlangkutatás és természetjárás egyik jelentős úttörője volt. Hadifogságban halt meg.
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
 
   Vulturásza ~ Vârful Vultureasa (1134 m)
 
   Arctostaphylos uva-ursi - medveszôlô
A hangafélék (Ericaceae) családjába tartozik, havasok lejtőin, sziklás hegységeken előforduló örökzöld törpecserje.
A növény levelét és leveles hajtását hasznosítják gyógyászati célokra, ezek egész évben szedhetők, mégis a legjobb késő nyáron gyűjteni. Hazánkban nem őshonos.
Fő hatóanyaga az arbutin és a metil-arbutin, de tartalmaz még cserzőanyagokat, flavonoidokat, iridoidokat is.
A medveszőlő enyhe vizelethajtó és jó fertőtlenítő szer. Hólyag és vesegyulladás esetén alkalmazzák. Ajánlott még epekőbántalmak esetén, valamint baktériumok okozta enyhe húgyúti fertőzés kezelésére a kiegészítő terápia részeként.
Tea: A medveszőlő teáját hideg vízzel kell elkészíteni, így mind a fertőtlenítő hatású anyagok, mind pedig a cserzőanyagok hatásai megmaradnak. Az elkészítés módja: 1 teáskanálnyi levelet negyed liter hideg vízzel leöntünk, és 4-6 órán át áztatjuk, olykor megkeverve. Ezt követi a szűrés. A húgyúti fertőzések kezelésekor javallott fogyasztása. A kezelés alatt bő folyadékbevitel szükséges.
 
   Gentiana clusii - pompás tárnics
 
   Juniperus sabina - nehézszagú boróka; Boldogasszony ága
Boróka
(borsfenyő, apró fenyő, gyalogfenyő, fenyőtüske, pattogó, gúzsfenyő Juniperus L. a ciprusfélék örökzöld, bőgyantás cserjéje; levele hármastagu örvekben tűalaku, vagy ciprusnemü apró s keresztesen átellenes helyzetben az ágakra ránő, csak a csucsa szabad; virága kétlaki, némelykor egylaki s ilyenkor a hímvirágok többnyire-kurta hajtások tetején, a bogyótermő virágok pedig a levelek tövében vannak vagy a kurta ágakat tetőzik. Álbogyoja (tobozbogyó), mely a tobozpikkelykék elhusosodásából és összeforradásából támad, csak jövő őszre érik meg, azért a tavali meg zöld idei egy ágacskán is látható.

A borókának 27 faja terem az É-i földgömb mérsékelt és hidegebb vidékein, 6 nálunk is honos. Két alneme van: az igazi boróka (Oxycedrus Spach) tűlevelekkel meg a lóciprus (l. o. Sabina Spach, Säbenbaum, Sevebaum) apró tűkkel és ciprus-termettel. Az Oxycedrus alnem legközönségesebbike a gyalogfenyő B. (J. communis L., töviskes fenyő) 1-10 m. magas bokor v. cserjefa, tornyos termettel; mint fa egész 15 m. magasra megnő, piramis alaku koronája gyakran majd nem a földig leér. Tűjének szine gyengén csatornás, világoszöld, a közepén kékesfehér csik huzódik végig, a visszája zöld, a fán 4 esztendeig marad. Álbogyója gömbölyded, kékesfekete, deres, a tetején három, de nem mindig jól felismerhető emelkedése s három kemény, felfelé háromélü magja van. Közönséges száraz lejtőkön, erdők szélein, erdőkben, dombokon (sőt a homokon is hazánkban) egész Európában, Szibériában Kamcsatkáig, Észak-Amerikában, Grönlandon, a Kaspi-tó mellékén s É.-Afrikában. A hegyeken magasra felhat, de bizonyos magasságban a törpe B. váltja fel. Megnő a legsoványabb földben is s 6-800 esztendeig elél. Gyümölcse kesernyés édes izü, erős balzsamos szagot áraszt. Van benne elpárolgó olaj, gyanta, cukor bőven és viasz, ezért fűszernek, házi orvosságnak (roob, baccoe, aqua, spiritus et oleum juniperi) s füstölőnek (száraz ágával együtt, áltömjén, német szandarak, resina juniperi) is jók. A borovicskát (l. Borókapálinka) készítik belőle, bogyóiból meg a fájából elpárolgó olajat is állítanak elő. Vékonyabb hajtásaiból ostornyelet, furulyát, finom esztergályosmunkát, sétapálcát stb. csinálnak. Hullámos törzsgumó alakjában ügyesen fölmetszve remek asztalka-lapok összeállítására alkalmas. A fájából való kátrány mint népies fűszer nevezetes. Kertbe és sövénynek is ültetik, mert a bogár nem nagyon bántja. Mint szentelt barkát is használja a nép. Homokkötésre jó, Alföldünkön a télizöldek és fenyvek egyetlen képviselője. A törpe B. (J. nana.Willd. J. Sibirica Burgsd.) földön heverő cserje kurtább, sűrűbb görbe tűkkel. Hazánk tengerparti vidékén szép piros bogyós B. terem; l. Cédrusboróka. Arceuthos.
(Forrás: A Pallas nagy lexikona
 
   Saponaria bellidifolia Sm. - szappanvirág, szappanfű, lábmosófű, legénycsalogató, habzófű
A szegfűfélék (Caryophyllaceae) családjába tartozik. Réteken, utak mentén, erdők szélén, sokfelé előforduló, évelő növény. Egész nyáron virágzik.
 
   Sorbus dacica Borb. - erdélyi berkenye
A berkenye (Sorbus) egész Európában elterjedt, több mint 100 fajt magába foglaló cserje vagy fa (nemzetség). A madárberkenye tudományos neve: Sorbus aucuparia.

A dombvidékektől a havasokig megtalálható, egész Európában elterjedt, a nyirkos, savanyú erdőket kedveli, de városokban díszfaként is ültetik. A 15 m magas fának, karcsú koronája, és felfelé törő ágrendszere van. Kérge szürkés, sima, levelei sötétzöldek, páratlanul szárnyaltak, a levélkék ferde vállúak, erősen fogazottak. Virágai lapos bogernyőben nyílnak, melyből kerek termései, élénkvörös színre érnek be. A nagy termésekkel bíró var. edulis termése ehető, ezt termesztik is.

Felhasználható lekvár, zselé készítésre, süteményekbe, húsételek, vadhúsok mellé mártás, és borkészítésre.
A dércsípte érett termését gyűjtik, száraz, napos helyen aszalják.
(Forrás: Wikipédia)
 


Levél a Webmesternek
© MKE 2006