Az "Aranynégyszög" (Erdélyi-érchegység)



Az Erdélyi-érchegység


 
  • Erdélyi-középhegység

    Az Erdélyi-középhegység vagy Erdélyi-szigethegység a Kárpát-medence keleti részén terül el. A romániai földrajzi irodalomban Munţii Apuseni (vagyis „Nyugati-hegység”) néven emlegetik, a Nyugati-Kárpátoknak nevezett hegységegyüttes északi csoportjaként. Az Erdélyi-középhegység a Keleti- és a Déli-Kárpátokkal együtt az Erdélyi-medencét veszi körbe. Határai északon a Szamoshát és a Szilágyság dombvidéke, nyugaton az Alföld, délen és délkeleten a Maros völgye, keleten pedig az Erdélyi-medence. Az Erdélyi-középhegység területe 20 000 km2, átmérője 140-160 km. Három hegycsúcsa éri el az 1800 m magasságot: Nagy-Bihar (1847 m), Öreghavas (1825 m), Vlegyásza (1836 m).

    A hegységet geológiailag két részre lehet osztani: a déli rész kristályos palából, míg az északi rész mészkobol áll. A hegység déli felében terül el a Pádis-fennsík.

    Az Erdélyi-középhegységhez tartozó hegységek (északról délre):
    • Réz-hegység (Munţii Plopişului, Muntele Ses),
    • Meszes-hegység (Munţii Meseş),
    • Királyerdő (Munţii Pădurea Craiului),
    • Bihar-hegység (Munţii Bihor),
    • Gyalui-havasok (Munţii Gilăului),
    • Béli-hegység (Munţii Codru-Moma),
    • Torockói-hegység (Munţii Trascău),
    • Zarándi-hegység (Munţii Zărand),
    • Erdélyi-érchegység (Munţii Metaliferi),
    • Kalota-havas (Masivul Vlădeasa),
    • Vlegyásza-hegység (Masivul Vlădeasa),

    Az Erdélyi-középhegységből több fontos folyó ered:
    (Forrás: Wikipédia)
  •    
     
  • Az Erdélyi-érchegység vízrajza

    Az Erdélyi-érchegység folyó- és forrásvizekben gazdag hegyvidék. Felszíni vizeinek nagy részét zegzugos patakhálózat teszi ki, míg a nagyobb folyók csak a peremvidékeken jelennek meg.
    A legfontosabb a hegység K-i és D-i karéján a Maros. Közvetlen vagy közvetve beléömlik az összes patak 75%-a. Az ÉNy-ról K-re folyó Ompoly a legnagyobb jobb oldali mellékvize. A Petriceaua-hegy (1142 m) Ny-i oldalán ered, 60km hosszú és Gyulafehérvárnál ömlik a Marosba. Főbb jobb oldali ágai (a bal oldaliak a Torockói-hegyekhez tartoznak) a Kénesd (Trámpoaiele) a Nagy-patak és az Ompolygalac-patak (Galati). Az Ompoly szennyezett folyó, a völgyében levő ércbányászat miatt. A Maros É-ról érkező legnagyobb mellékfolyója a Gyógy vize (Geoagiu, 34 km hosszú). Forrásvidéke 1000 m magasságban van a Vf. Fericeli-hegy (1170 m) D-i oldalán. Legfontosabb mellékágai balról Arderr-patak és a Drascu. A jobb oldaliak a Disznó- (V. Porcului-) és a Veres- (V. Rosie-)patak. Megjegyzés: ennek mentén van Verespatak bányaváros.
    A Drascu-patak és a Csébpatak (Cib) találkozásánál nyílik a Csebi-szoros. Ezek a környék kedvenc kirándulóhelyei. A szorosban apró mészköbarlangok is elöfordulnak. A K-i hegyvidék többi folyója a Gyógy és az Ompoly között, a Homoród, Bokaj (Bácáinti).
    A Gyógy völgyétől Ny-ra egyre kurtábbak a patakok, mivel a Maros felé lejtö hegyoldalak meredekek. A fontosabbak a Bábolna, Vornrága (Vármaga), Csertés (Certej), Kaján és Almás.
    Az É-ra folyó patakokat a Fehér-Körös gyüjti össze. A Güina-hegy (Biharhegység) 1467 m-es csúcsa alatt ered és a Tomnatek-hágó irínyába (D) folyik. Körülbelül 300 km után Gyulánál egyesül a Fekete-Körössel. A VI. századi latin nyelvű feljegyzések Crisua néven említik. Constantin Porphyrogeneticus "Krisos" néven, görögül írta le, ami aranyat jelent (Chrysson). Felsö folyása vad szurdokokban bővelkedik. Csak a Halmágyi-medencében szabadul ki a hegyek szorításából, hogy nemsokára egy újabb szép szoroson vágja át magát Halmágycsúcs (Várfurile) és Honctő (Gurahont) vonalán, a Zarándi- és Béli- (Codru Moma-)hegységek között. A Bihar-hegységből eredő mellékágait most elhanyagoljuk. Az Érchegység felőliek a Brecsesd-, Bukuresd- (Bucuresci-), Cebe- (Teben-) és a Váca-patak. A felelőtlenül kezelt bányaművelések miatt a Fehér-Körös vize nagymértékben szennyezett.
    A felszíni vizek másik csoportját a gyógyforrások képezik. Ásványi anyagokban gazdag, többnyire szénsavas, meleg és hideg vizek. A hegységet átszövő utóvulkáni működések szülöttei. A legtöbb gyógyforrás a DK-i és a D-i részeken sorakozik. Jelenlétük egy - a körülbelül 10 km mélységben húzódó törésvonalhoz kapcsolódik. A vidék ásványvizeinek királynöje a feredőgyógyi (Geoagiu Bái). Több mint kétezer éve ismert. A rómaiak "Thermae Dodonae"-nak nevezték fürdőjüket Germisara település mellett. Feredőgyógy nemcsak mint a fürdőkúrák központja jelentős. Környékén számos hegyisétára kialakított, könnyen járható turistaút is található. A Gyógy völgyén felfelé még ismertek Bózes és Bakonya (Bacáia) ásványvizei.
    Legtöbbjük azonban egymás után következik a Gyalmárt (Gelmar) Sólymossal összekötö aszfaltozott megyei út mentén, a Maros jobb partján. Ezek: Bábolna, Rápolt, Gyertyános (Cárpinis), Bánpatak és Kéménci (Chimindia). Távolabb a Marostól, a hegy szívében található ásványvizek Hercegány (Harygani) és Tresztia (Trestia) településeken bukkannak elő. Mindkettő Boicához tartozik.
    A rövid záporpatakok (torrensek) völgyei nem voltak alkalmasak természetes tavak kialakulásához. Az első ember alkotta vízgyűjtők a XVIII. században készültek el, mint például a Karács-tó (Caraci) a Cebe völgyében (4,5ha, 3,5m mély) vagy a Fehérági-tó a Csertés völgyében (4ha, 8,7m mély). Igen szép környezetben fekszenek, hétvégi kirándulások kedvelt helyei. A Fehér-Körösön épült a Mihelenyi-tó (Miháileni), az egész hegység legnagyobb víztározója; a helyi vízi erőművet táplálja. Körülbelül 4km hosszú, 300-400 m széles, betongátjának magassága 80m. Brad mellett található a régen felhagyott táráteli zagytároló. Vize tiszta, horgászparadicsom.
    (Forrás: www.fischinfo.com)
  •    
     
  • Detonáta

    (Detunáta), nevezetes bazalthegy az Aranyos-melléki hegységben, Alsó-Fehér vármegyében, Abrudbányától K-re 10 km.-nyire; a kárpáti homokkő képezte hegyek gyepes, sima felszinéből itt Bucsum-Sásza felett két bazaltszirt, a Kopasz D. (D. goale, 1181 m.) és a Viritó D. (D. flocosa, 1168 m.) mered föl; a gerincből kiemelkedő sziklataraj óriás rostok vagy összehajlított fahasábok módjára szabályosan egymás mellé sorakozó s ivelten hajló bazaltoszlopokból áll, melyek keresztmetszetben legyezőszerü hajlást mutatnak. A bazalt itt egy ÉÉK-DDNy-i irányu hasadék mentén tört elő s az oszlopok a kitörés folytán keletkeztek. A D. a környék kedvelt kiránduló helye; alatta az Erdélyrészi Kárpátegyesület részére a kincstári adóhivatal menedékházat építtetett, melyet Csató János alispán kezdeményezője nevéről «Csató menedékház»-nak keresztelt el. A D. csucsán szédítő magasságban ugyancsak ez az egyesület messzelátót is emeltetett. A közelben az a hely, hol a magyar király itt létekor megpihent, emlékszoborral van megjelölve. Az ujabb időben a bazalt-oszlopok, a villám gyakori lecsapásai következtében széttöredeztek és e világhirü természeti ritkaságot villámhárítókkal kell megvédelmezni.
    (Forrás: A Pallas nagy lexikona)

                              Mintha oszlopokat raktak volna               A Detonáta kôtengere
                                        utólag gúlába


  • Néhány az interneten fellelhetô link amely érdeklôdésre tarthat számot.




     

      Lóczy Lajos írása, Turisták Lapja I. évfolyam, 6. szám, 1889. November, 241. oldal

      (Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
     


    A Kopasz Detunáta.


         Kincses Erdélynek nyugati részében bôven vannak az olyan helyek, melyek ritka természeti jelenségeikkel és szépségeikkel hívogatják a turistát. A Bihar és ennek délkeleti ereszkedôje, az Érczhegység, a kirándulásoknak számos czélpontját szolgáltatják. Bárha a Magyarországi Kárpát-Egyesületnek nincs is még olyan osztálya, mely a Bihart választotta volna működése teréül, az Érczhegység turista-pontjai könnyebben érhetôk el, mint számos hozzánk közelebb esô hely. A bányamívelésnek köszönhetjük ezt. Mindenfelé kocsiutak szeldesik a vidéket, s a hol a kerekes járóművet - mely legtöbbször rugós bérkocsi - el kell hagynunk, ott már várnak reánk az apró mokány lovak. Szekerezés és paripázás együtt sehol az országban annyira nem szokásos, mint az erdélyi Érczhegységben.

         Abrudbánya (Alsó-Fehérmegyében) a bányavárosok gyöngye az erdélyi részekben. Fekvése a 600 méteres színtáj fölött van, országutak kötik össze Déva, Gyulafehérvár és Torda-Kolozsvárral. Szállói jók. Intelligens úri nép lakja.

         A Vulkán mészszirtje, a Kis- és a Nagy-Aranyos forrásvidékei, Verespatak és Bucsum aranybányái, mind megannyi klasszikus helyek a természetvizsgálóra és a turistára nézve egyaránt. Valamennyit túlszárnyalja azonban ritkaságban, nevezetességben és szépségben a Kopasz Detunáta.

         A Detunáta-pár, a Kopasz és a Virító Detunáta (Detunáta goale és Detunáta flocosa) Abrudbányától keletre torony iránt 10 km.-re fekszik. A kárpáti homokkô képezte hegyek gyepes, síma térszínébôl Bucsum-Sásza hegység felett két bazalt szirt mered föl 1181 és 1168 m. absolut magasságra.

         E bazaltszirtek viszonylagos kiemelkedése abból a homokkô gerinczbôl, melyet koronáznak, nem tetemes, mert ez a környék átlagos gerinczmagasságában megüti az 1100 méteres magassági övet. Hirtelen való kiemelkedésük és sötét színezetük azonban nagy távolságra szembeötlô pontokká teszi a Detunátákat. Nevük talán azoktól az erôs dörgésektôl származik, melyek a bazalt vonzotta gyakori villámcsapásokat kisérik. *)

         A ki Abrudbányáról akarja a Detunátát meglátogatni, leghelyesebben cselekszik, ha a kincstári fôerdészt látogatja meg és az ô segítségét kéri a kirándulás elôkészítéséhez.

         Broz fôerdész út szíves barátsággal gondoskodott fuvarról, nyerges paripákról, sôt még élelemrôl is, kalauznak pedig mellénk adta egyik erdôlegényét. A Detunáták kincstári erdôterületen fekszenek, és környékük a legutolsó erdôrendezés alkalmával véderdônek nyilváníttatott.

         Fölséges nap kedvezett 1888. aug. 27-én kirándulásomnak, melyet Berwerth Frigyes barátom és bécsi szaktársam kiséretében tettem. A zalatnai pompás országúton gyorsan gördült kocsink délkelet felé Bucsum-Cserbu helyiségig. Az abrudbányai aranybányászok legelôkelôbbje díszes nyári lakot építtetett Cserbu faluban. Négy és fél kilométernyi út után Dancs nyaralója mellett északnyugatra kanyarodott utunk. Vígan zakatoló "stomp"-ok között (így nevezi az erdélyi ember különbség nélkül nélkül, bármilyen nyelvű is, az aranyzúzókat), a zalatnai útról az Abrudczel vagy Kis-Abrud völgyébe fordultunk. Az immár döczögôsebb úton folyvást házak és aranyzúzók között Bucsum-Cserbu központját husz percz alatt értük el. Itt ismét délkelet felé fordutl az út, hogy változatos völgyrészleteken keresztül Bucsum-Izbita-ig vigyen bennünket. B.-Izbita karcsu tornyánál délkelet felôl jô le a Vulkoj és Korabia bányák útja. A mi szekerünk ismét északkeletnek fordult, és a gazdag paraszt bányászok szép házai között egy negyedóra alatt elérte Bucsum-Sászát vagy Bucsum-Hatfalut. Nem sokkal több mint egy puskalövésnyire e falu elôtt pillantjuk meg elôször a két Detunátát. Abrudbányától kocsival másfél, egész két óra alatt elérhetni Hatfalut, mely a Detunátát, hordó oldalas gerincz alján fekszik. Itt nyergeseinkre ültünk, melyek biztos lábaikkal egy rövidke félóra alatt a kirándulásnak czéljához, a Detunáta goale szikláihoz szállítottak bennünket.

         Sásza falutól a Detunáta aljáig mintegy 400 métert emelkedik az út; maga a sziklának kiemelkedése alig üti meg a száz métert. A kopasz Detunáta egy ÉÉK-DDNyi hasadékon ül. A sziklának hossza ebben az irányban mintegy 400 m., kelet-nyugati irányban mért szélessége becslésem szerint 80 m.-nél többet nem tesz. Az ilyetén módon kiemelkedô bazalt sziklafalat minden felôl a kréta-koru Kárpáthomokkô övedzi. A Detunáta flocosát, mely DDKi irányban mintegy másfél kmnyi távolságban emelkedik, szabályosabb kerek alap jellemzi. E két bazaltszikla nem áll egymással összefüggésben. habár a Detunáta goale csúcsát és nyugati oldalát erdô nem borítja is, alját százados fenyves környezi, melynek sudarai mögött a Detunáta helyenként áthajló sziklafalakkal emelkedik föl csipkés tarajába. Ezt az áthajló sziklafalat egy emberemlékezet elôtti sziklaomlás támasztotta; ennek lkábánál terül el a csengô bazalt-oszlopok össze-visszakúszált halmaza, melyrôl elsô felvételünk készült (l. 243. old.). Ez a leomlás borította maga alá az erdôt, mely nem volt képes többet az omladékon keresztül törni. Sajátságos képet tüntet elénkbe a hegynek e nyugati oldala, mintha óriási rostokból vagy összehajlított fahasábokból állna az egész a sziklafalak alján meredeken, sôt déli végén függélyesen nyúlnak felfelé a bazaltoszlopok, a tetônek több mint egy harmadát az oszlopok szögletes átmetszetei képezik, mintha a függélyesen álló fahasábokon vízszintesen fekvôk nyugodnának. Észak felôl biztos kapaszkodó visz fel bennünket a tetôre, melynek legmagasabb csúcsáról nemcsak a hegyomlásra és a környezô erdôszegélyzetre, hanem a távolabbi környékre is gyönyörű kilátást élvezhetünk.

         Dél felé nem lehet a tetôrôl lejönni; e déli tarajnak megmászhatatlan voltát második képünk (l. 245. old.) eléggé bizonyítja. Onét van az felvéve, a hol az elsô képnek jobb szélén a függélyes bazaltoszlopok alacsonyabb gerinczélbe mennek át. E helyre a déli oldalról kapaszkodtunk fel és a gerincz keskenysége nem cekély akadályul szolgált eszközünk felállításában.

         A csúcson a bazalt-oszlopok a hegy tengelye felé hajlanak és ekként vályu-alakú mélyedés nyúlik a gerincz hosszában, mely teljes biztonságot nyujt a látogatónak a leszédülés ellen.

         A hegynek keleti oldala a többinél valamivel menedékesebb és erdôvel sűrűn benôtt. Az imént említett hegyomlás a hegynek nyugati és délnyugati oldalát bontotta meg. E bazaltoromnak tüzetes megjárása közben meggyôzôdtem, hogy a bazalt egy ÉÉK-DDNyi irányu hasadék mentén buggyan fel és az oszlopok egy elôtörés nyílása felé hajlók. A hegy keresztszelvénye az oszlopoknak legyezôszerű hajlását mutatja. A hegynek északi oldlán is felismerhetô az oszlopoknak a hegy belseje felé való lehajlása; hogy a hegy déli sarkán ez nem konstatálható, és itt jobbára függélyesen álló oszlopokat látunk, annak egyszerű magyarázata épp a hegyomlásban van, mely a felsô szétterjedô oszlopokat lehordta, egyedül a hasadékon álló függélyeseket hagyta meg. A bazaltoszlopok keletkezését tudvalevôleg a kihűlés jelenségeinek ismerte fel a geologia, és e jelenség szabályszerűségét kevés helyen tanulmányozhatni olyan pontossággal, mint a Detunáta goalén, a melynek bazaltja aránylag rövid és nagyon keskeny hasadékon tört elô.

         A Detunáta goalae kedvelt kiránduló helye a környéknek; nemcsak az úri nép látogatja, hanem a jómódu bucsumiak is szívesen keresik fel. Nemzeti ünnepélyeiknek és mulatságaiknak is színhelye a Detunáta alja, és ha uj emebr jô ide, ugy rendesen felkisérik ôt a hatfalusiak arra a helyre, a honnét legszebb kilátás nyílik a lezuhanással fenyegetô nyugati sziklafalra, és a hol legárnyékosabb az erdô. A hegynek déli sarkán épen a bazalt és a Kárpát-homokkô érintkezésén gazdag forrás buggyan elé; ennek vízét augusztus 27-én 6.5 °C. hômérsékletűnek mértem, de úgy értesültem, hogy egy hónappal elôbb a fagypontnál nem sokkal állott magasabban a forrás hômérséklete. Ebbe a forrásba helyeztük be boros palaczkjainkat, melyeket Broz fôerdész úr jóféle erdélyi rizlinggel töltetett meg. Mikor aztán vizsgálódásaink végeztével ebédünk elköltésére e forráshoz tértünk vissza, nagy boszankodásunkra csak hűlt helyét találtuk behűtött üvegeinknek. A forrás mellett jól járt ösvény vezet el - valamelyik utast örvendeztetett meg a mi gondoskodásunk.

         Verespatakról is jó út vezet a Detunáta goaléhoz: ez az út a Caragusa gerinczét követi és csak lóháton vagy gyalog tehetô meg. Kanyargásaival mérve az utat, hossza mintegy 8 kmre tehetô, idôbeli távolsága a lóháton vagy gyalogjáróra, nem sokkal fog különbözni attól, a mennyi nekünk volt szükséges Abrudbányától.

         A Detunáta flocosa inkább érdemli meg a bataltkúp nevét; általában a gula alakját viseli; szikláit erdôk, cserjék borítják, a turisták ritkán keresik fel.

         Nemcsak tájképileg, de ethnografiailag is fölöttébb érdekes az Abrudbányától a Detunátára vezetô út; az erdélyi oláhságnak leggazdagabb és legszebb típusa lakik erre, mely viseletével is nagyon elüt nyelvi rokonaitól. A férfiak magasszárú csizmát, fehér magyaros szabású gyapjunadrágot, rövid vászon-zekét és magas bôrtüszôt viselnek; fejüket aranypaszományos fekete selymes nemezkalap födi. A nôk finom vászonban járnak, és gazdagon hímzett kötényeikkel, ujjasaikkal bámulatra ragadják az idegent; hogy arany- és ezüstékszerekben szintén nem szükölködnek, azt könnyen magyarázza foglalkozásuk, az aranytermelés. A bucsumi nôk szépségükkel az általán szépnek ismert oláh nôk között is kiválnak, úgy hogy hunyadmegyei kocsisom nem gyôzte gyönyörködését kifejezni. A bucsumiak házai is elônyösen ütnek el a más vidéki oláhság lakásaitól; azokhoz képest valóságos paloták a bucsumi kôépületek az ô faragott erkélyeikkel és tornáczaikkal. A hat külön faluból álló Bucsum (Bucsum, Bucsum-Cserbu, B.-Izbita, B.-Pojén, B.-Sásza és B.-Muntyán) szép templomok körül csoportosul, melyek magasra nyúló csúcsos tornyaikkal jól beillenek a fenyvesek borította zöld hegyek közé; tájképileg havasinak jellemezhetjük Abrudbánya vidékét, melyen nem kell magasra emelkednünk a völgyekbôl, hogy az erdôk határán túl lépjünk és a havasi legelôk régióját elérjük.

         E rövid ismertetést nem fejezhetném be jobban, mint azzal az indítványnyal, hogy Osztályunk egyik nagyobb kirándulásának tárgyául az erdélyi Érczhegységet válszsza, hogy tagjainak alkalma nyíljék a leírással és képpel soha nem pótolható személyes tapasztalattal gyönyörködni e vidék fenséges természeti bájaiban.

    *) Szószerinti értelmében Detunata goale (vagy gola) = kopasz dörgô; D. flocosa = a pelyhes vagy pelyhesedô dörgô.


    Lóczy Lajos (Pozsony, 1849. nov. 4. – Balatonfüred, 1920. máj. 13.): geológus, egyetemi tanár, földrajztudós, az MTA tagja (l., 1888, r. 1901, t. 1920). 1874-ben a zürichi műegy.-en mérnöki oklevelet szerzett. Hazatérése után kinevezték az MNM ásvány- és őslénytárához segédőrnek. 1877. nov. 1-től 1880. máj. 1-ig részt vett gr. Széchenyi Béla K-ázsiai expedíciójában és beutazta Kína nagy részét. Az utazás során tett megfigyeléseit és felfedezéseit világszerte elismerték. A közép- ázsiai sivatagok eredetéről kimutatta, hogy azok kő- és homokanyaga nem tengerfenék maradványa, hanem évmilliók sivatagi felhalmozódásának következménye. A hátsó- indiai hegyláncok geológiai felépítésére vonatkozó megállapításai úttörőek. ~ hazatérése után még két évig az MNM-ban dolgozott, továbbra is segédőrként; 1883-tól mint a Földtani Intézet osztálygeológusa a bánsági hegyvidék geológiai felvételezését végezte. 1886-ban a földtan rk. tanárának hívták meg a műegy.-re. 1889-től 1908-ig a bp.-i tudományegy.-en az egyetemes földrajz tanszékének tanára, 1902-től 1908-ig a Földrajzi Intézet ig.-ja. 1908-tól, megtartva egy.-i tanári címét és jellegét, a Földtani Intézet ig.-ja. 1900-tól 1914-ig a Földrajzi Társaság elnöke. Teleki Pállal és Papp Károllyal szerk. Magyarország földtani térképét. 1891-ben az ő kezdeményezésére és vezetésével alakult meg a Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága, melynek célja a tó sokoldalú tudományos kutatása volt. A kutatások két évtizedes eredményét A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei c. műben (I – III. Bp., 1897 – 1918) tették közzé. Ebben ~ a Balaton környékének geológiai képződményeit tárgyalta. Ő kezdeményezte az Erdélyi-medence rendszeres geológiai és geomorfológiai feltárását. Jelentős érdemei vannak az erdélyi kősó- és földgázkincs felfedezésében is. Az ő felmérése és tanulmányai alapján kezdték meg a nagysármási fúrásokat. Részt vett a Mo.-i Kárpát Egyesület Bp.-i Osztályának – a későbbi Magyar Turista Egyesületnek – a megalakításában, s ennek alelnöke volt. Különféle szaklapokban több száz értekezést tett közzé. – F. m. A khinai birodalom természeti viszonyainak és országainak leírása (Bp., 1886); Gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai útjának tudományos eredménye 1877 – 1880 (gr. Széchenyi Bélával, I – III., Bp., 1890 – 97); A mennyei birodalom története (Bp., 1901); A Balaton környékének geológiája (Bp., 1910 – 16, az MTA nagyjutalmát nyerte). – Irod. Vendl Aladár: L. L. (MTA Emlékbeszédek, XX.); Cholnoky Jenő: L. L. (teljes bibliográfiával, Földrajzi Közl., 1920); Déry József: Dr. L. L. (Turisták L., 1920); Telegdi-Róth Károly: A geológus L. L. (Földtani Közl., 1949. 3. sz.); Princz Gyula: L. L. helye a magyar földrajzban (Földtani Közl., 1949. 3. sz.). – Szi. Antalffy Gyula: A Himalájától a Balatonig (r., Bp., 1964).
    (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)


    Megjegyzések


       Abrudbánya Abrudbánya románul Abrud, németül Gross-Schlatten vagy Altenburg, római neve Abrutus, majd Auraria Maior): város a mai Romániában Fehér megyében.
    Topánfalvától 10 km-re délre az Erdélyi-érchegységben fekszik.
    A latin obrussa (= próbakő) eredete a görög obruda, ez pedig a dák obrud (= aranykiolvasztás) főnévből való. A bánya utótag az arany és ezüstbányászatra utal.

    Már a rómaiak által alapított bányászváros, Auraria Maior néven. 1271-ben Obruth néven említik. A környék ércbányászatának központja, vásáros hely. Az Árpád-korban a gyulafehérvári püspökséghez tartozott, bányászai szász telepesek voltak. A településen már 1569-ben nyomda működött, melyet Karádi Pál unitárius pap működtetett. (A nyomda egyetlen ma ismert terméke a Comédia Balassi Mennihart árultatásáról című munka.) 1784. november 7-én a települést felkelt román parasztok dúlták fel, magyar lakosságát nagyrészt legyilkolták. 1849. május 9-én itt győzte le Avram Iancu román serege Hatvany Imre honvédseregét, ezt követően a románok Kossuth követét, Ioan Dragoş román nemzetiségű országgyűlési képviselőt felkoncolták. Május 16-án Hatvany bevonult a városba, majd az ostromló román túlerő hatására május 19-én elhagyni kényszerült. A románok a magyar sereget megtámadták és a velük menekülő lakosokkal együtt lemészárolták. Június 11-én és 13-án a Kemény Farkas vezette honvédsereg megverte a román sereget.
    A trianoni békeszerződésig Alsó-Fehér vármegye Verespataki járásához tartozott. 1910-ben 2938 lakosából 1697 román, 1176 magyar volt. 2002-ben 6195 lakosából 6080 román, 76 magyar, 33 cigány és 3 német volt.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Aranyosbánya Aranyosbánya (1900 előtt Offenbánya), románul Baia de Arieş, németül Offenburg (korábban Schwendburg): város a romániai Fehér megyében. Barzesd, Felsőcsóra, Simuleşti és Szártos tartozik hozzá.
    Topánfalvától 20 km-re keletre az Aranyos partján fekszik.

    1325-ben Bania néven említik először, de 1437-ben már német nevén Offenbanyaként fordul elő. Egykor fontos bányászváros, aranybányászatáról volt híres. Városi jogait 1327-ben Károly Róberttől nyerte. 1910-ben 956, többségben román lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel.
    A trianoni békeszerződésig Torda-Aranyos vármegye Torockói járásához tartozott. 2002-ben 4669 lakosából 4617 román, 39 magyar, 9 cigány és 2 német volt.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Berwerth
       Frigyes
    Márton, bölcselettudor, cs. és kir. múzeumi őr Bécsben, B. Frigyes gyógyszerész fia, szül. 1850. nov. 16. Segesvárott; a bécsi egyetem hallgatója volt 1869-től 1871-ig; innét a gráczi egyetemre ment, hol gyógyszerészi oklevelet nyert; 1872-ben a heidelbergi egyetemen a természettudományokat tanulta s bölcselettudorrá avattatott. Az 1874. nyári félévben Tschermák G. bécsi egyetemi ásvány-tanár mellett segéd s ugyanazon év őszén a cs. és kir. udv. ásványtárában járulnok volt; 1885-ben őrsegéd és 1888-ban őrré lett ugyanott; az 1888. nyári félév óta egyúttal a petrographia magántanára a bécsi egyetemen.

         Irodalmi működése az ásványtanra szorítkozik és czikkei a következő folyóiratokban
         jelentek meg: Tschermak, Miner. Mittheilungen (IV-VII.), Abhandlungen der k. k. geol.
         Reichsanstalt (XI.), Sitzungsberichte der k. Akad. d. Wiss. Wien, 1879., Neues Jehrb. für
         miner. (1881-82.), Mittheilungen d. anthropolog. Ges. Wien (1883. 1888-90.), Annalen des
         k. k. naturhist. Hofmuseums (Wien, 1886-90.), Drasche R., Fragmente zu einer Geologie der
         Insel Luzon, Wien, 1878., Jahrbuch V. des Sieb. Karpathen-Vereins (Hermannstadt, 1885.
         Der Boden Siebenbürgens), Die internationale Polarforschung 1882-83. (Bd. III. Wien.
         1886.)

    (Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái)
     
       Brád Brád (románul Brad): város a mai Romániában, Erdély déli részén, Hunyad megyében.
    Dévától 32 km-re északnyugatra fekszik, Cerecel, Ruda és Vályabrád tartozik hozzá.
    Régi magyar neve Fenyőfalva volt. A mai név mégis a románból való (a román brad jelentése fenyőfa) ugyanis az eredeti magyar lakosságot idővel románok váltották fel és a magyar nevet románra fordították le. Innen került vissza a név újra a magyarba.

    1703. szeptember 19-én itt győzte le az erdélyi kuruc sereg a Száva Mihály által vezetett Zaránd vármegyei nemesi hadakat. 1784. november 2-án itt tört ki a Horea-felkelés, melyben a település magyar lakóit a Brádi család 19 tagjával együtt lemészárolták a románok. 1849-ben is voltak itt összecsapások a románok és magyarok között. 1910-ben 4272 lakosából 3108 román és 922 magyar volt.
    A trianoni békeszerződésig Hunyad vármegye Brádi járásának székhelye volt. 2002-ben 16.482 lakosából 16.021 román, 226 magyar, 154 cigány, 54 német és 27 egyéb nemzetiségű volt.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Bucsony (azelőtt: Bucsum), kisk. Alsó-Fehér vm. verespataki j. -ban, (1910) 1075 házzal és 3999 oláh lak. B. tkp. 6 szétszórt faluból (B., B. -Cserbu, B. -Izbita, B. -Pojén, B. -Sásza és B. -Muntyán) áll, melyek lakói túlnyomóan aranybányászattal foglalkoznak (l. Abrudbánya és Verespatak); legjelentékenyebb a Péter-Pál és Mihály bányamű, mely aranyat és ezüstöt bőven termel a több száz munkást alkalmaz; ezenkívül több kisebb bánya is van, de a termelés ezekben csekély. B. a Detunáta (l. o. ) megtekintésére alkalmas kiinduló pont. Hajdan Tőkefalva volt a neve, s lakói állítólag ide telepített szepesiek voltak.
    (Forrás: Keresô.hu az online lexikon)
     
       Nagyág Nagyág (románul Săcărâmb): falu a mai Romániában Hunyad megyében. Felsőcsertéshez tartozik.
    Dévától 17 km-re északkeletre fekszik.

    1465-ben Naghag néven említik először. Ősi bányásztelepülés. Ércbányáját már a rómaiak is ismerték. A lelőhelyet egy román pásztor fedezte fel újra, 1747. április 6-án nyílt meg az első bánya. A település fölé a Kálváriahegy magasodik. 1910-ben 1248, többségben román lakosa volt, jelentős magyar és német kisebbséggel.
    A trianoni békeszerződésig Hunyad vármegye Dévai járásához tartozott.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Verespatak Verespatak (románul Roşia Montană, németül Goldbach, latinul Alburnus Maior) község Romániában Fehér megyében.
    Topánfalvától 14 km-re délkeletre fekszik, Abrudkerpenyes, Bisericani, Coasta Hentii, Curături, Girda-Bărbuleşti, Ignăteşti, Szarvaspatak, Tarina és Virtop tartozik hozzá.

    Ősi aranybányász település, ahol már a rómaiak is aranyat bányásztak. Római neve Alburnus Maior volt. A rómaiak 2000 éves labirintusszerű bányafolyosó rendszere a mai napig fennmaradt és látogatható. A bányamúzeumba 150 lépcsőfok vezet le, a felszínen az aranyfeldolgozás eszközeiből van kiállítás. A házakban sok római kő van befalazva. 1784. november 7-én a felkelt román parasztok dúlták fel.

    1910-ben 2907 lakosából 1481 magyar és 1412 román volt. A trianoni békeszerződésig Alsó-Fehér vármegye Verespataki járásának székhelye volt. 1992-ben társközségeivel együtt 4146 lakosából 3808 román, 228 cigány, 104 magyar és 6 német volt.
    • A Várdomb (Dealul Cetăţii) a település központjától kb. fél óra járásra található. Itt láthatók a római kori bányák maradványai. Az 1854-ben folytatott régészeti feltárások során 25 viasztáblát találtak; a XVIII-as számún a 131. január 6-i dátum szerepel és az Alburnus Maior megnevezés. A tábla jelenleg a helyi Bányászati Múzeumban található.
    • Az Alburnus Maior vár a Várdombon található. Ez volt a település és a bánya védműve.
    • A Bányászati Múzeum a volt bánya közelében van.
    A tervezett bánya A település azután vált híressé, hogy a kanadai Gabriel Resources cég aranybányát kívánt nyitni. A ciánt alkalmazó technológia 16 km²-nyi terület tönkretételét jelentené, benne öt heggyel, négy templommal és temetővel, az Alburnus Maior ókori római vár romjaival. A bánya tervezett 15 éves működése után a környezetszennyezés száz évig tartana. A cég 42.82 km² területet használna és úgy becsüli, hogy 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt termelne ki. A Gabriel Ressources már megvásárolta a település házainak kb. felét. A kitermelés megkezdése előtt meg kellene vásárolnia az összeset, mivel a román törvények a kisajátítást nem teszik lehetővé. A projekt 15 évig kb. 250 főt foglalkoztatna.

    A Román Akadémia jelentése szerint a ciános techomlógia ellentétes az EU környezetvédelmi szabályozásaival. Az erdélyi történelmi magyar egyházak 2002 októberében nyilatkozatot tettek közzé, amelyben elutasították a bányaterveket, majd 2003 novemberében Román Ortodox Egyház is ugyenezt tette.[1] A nemzetközi civil szervezetek közül a Greenpeace szervezett tiltakozást[2], a nemzetközi politikai szervezetek közül pedig a Zöld Pártok Európai Szövetsége.

    2005-ben a kanadai kormány támogatását fejezte ki a projekt mellett, míg Magyarország környezetvédelmi miniszterve, Persányi Miklós bejelentette, hogy a magyar kormány ellenzi a tervet. A magyar lakosság szintén ellenzi a bánya megnyitását, emlékezve a 2000-ben lezajott tiszai ciánszennyezésre.

    A Greenpeace, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Védegylet és a Zöld Erdély Egyesület az RMDSZ elnökétől kértek segítséget a bánya ügyében.[3]

    2005-ben a Gabriel Ressources új médiakampányt indított a projekt népszerűsítésére. Egyes sajtóorgánumok, például az Academia Caţavencu illetve a National Geographic román kiadása visszautasították a reklámok megjelentetését. Ugyanakkor a National Geographic Society washingtoni székházában olyan dokumentumfilmet mutattak be, amelyhez a kanadai Gabriel Resources cég nyújtott pénzügyi támogatást.[4]
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Topánfalva Topánfalva (románul Câmpeni, németül Topersdorf, latinul Deusara): város a mai Romániában Fehér megyében.
    Gyulafehérvártól 75 km-re északnyugatra az Erdélyi Érchegységben az Aranyos folyó partján fekszik.

    A város az érchegység román falvainak ősi központja, a román nemzeti mozgalom egyik fő helye. 1784. december 7-én itt verte szét az erdélyi császári hadsereg a román felkelők seregét. 1910-ben 2967 lakosából 2692 román és 219 magyar volt.
    A trianoni békeszerződésig Torda-Aranyos vármegye Topánfalvi járásának székhelye volt. 2002-ben 8080 lakosából 7810 román, 248 cigány, 14 magyar és 4 német volt.
    (Forrás: Wikipédia)
     
       Zalatna Zalatna (románul Zlatna, németül Klein-Schlatten, vagy Goldenmarkt, római neve Ampelum, majd Auraria Minor volt): város a mai Romániában Fehér megyében.
    Gyulafehérvártól 36 km-re északnyugatra az Ompoly partján fekszik, közigazgatásilag Boteşti, Budeni, Bulbuk, Fenes, Fântinele, Kénesd, Nagyompoly, Ompolygalac, Ompolygyepű, Ompolykövesd, Părău Gruiului, Pirita, Runc, Rusi, Suseni, Valea Mică és Viltori települések tartoznak hozzá.
    Neve a szláv zlatna (= arany) főnévből ered és egykor gazdag aranybányáira utal.

    1263-ban már Zalatna néven említik. 1759-ben innen indult a román parasztok mozgalma, amely során az ortodox püspökség felállításának ígéretében bízva sorra foglalták vissza az unitárius templomokat, a lázadást csak 1761-ben fékezte meg Buccow erdélyi császári főparancsnok. 1848. október 24-én Ompolygyepű határában mészárolták le a románok a menekülő zalatnai polgárokat. 50 év múlva a halottakat kiásták és három sírhalom alá temették. A 700 magyar emlékét az országút melletti 10 m magas obeliszk őrzi PAX felirattal. 1910-ben 4317 lakosából 2892 román, 1129 magyar volt.
    A trianoni békeszerződésig Alsó-Fehér vármegye Magyarigeni járásához tartozott. 2002-ben 8612 lakosából 8367 román, 179 cigány, 57 magyar és 4 német volt. A Minor, a latin szótár szerint a minus-ból ered, ami mennyiségi egység szerint, csekély-kevés mértékben.
    (Forrás: Wikipédia)
       


    Levél a Webmesternek
    © MKE 2006