Véget ért az MKE VIII. hargitai téli találkozója

Egy pillanat alatt múlt el a négy nap, amit a csodálatos hargitai csúcsok között töltöttünk. Az erdélyi, felvidéki, magyarországi résztvevőkkel együtt összesen 122 fő vett részt a versenyeken, túrákon.

Fáradtan, de tele várakozással érkeztünk meg szerda délelőtt a Súgó panzióhoz. Kik traktorral, kik a Bucsinról túraléccel. Ennek ellenére lécet, hótalpat csatoltunk, hogy ne veszítsünk egy pillanatot se a kiszabott időnkből, és este vacsora után még Elnök Úr pohárköszöntőjét is éberen hallgattuk. Az erdélyiek már edzették torkukat a másnap, a „Gyopárban” kiteljesedő ihletett hangulatú közös énekléshez. Akik nem túráztak, azok csütörtökökön, pénteken alpesi versenyeken (eredmények itt), szombat reggel sífutó versenyen vehettek részt.

Természetesen, mint minden évben, most is felmentünk a Madarasi-csúcsra, ahol a természet megajándékozott bennünket egy nem mindennapi naplemente látványával, valamint azzal a különleges érzéssel, amit csak ott, a hargitai kopjafák között élhet át az ember.

A szombati eredményhirdetés, táborzárás után élményekkel feltöltődve indultunk haza. Jövőre ugyanott találkozunk!

L. É.
MKE

Fotók: Nagy Péter és Gál Sándor

A bejegyzés kategóriája: Hegyi túra, MKE, Túrák
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?