V. EKE-napi és EKE-várkulcs átadási ünnepség, Várfalfa

Az egykori Aranyosszéken emlékezetes körülmények között került sor a régen álmodott EKE központ, az EKE-vár átadására

2013. május 10-12-re, az EKE születésnapjára meghívót kaptunk az EKE vezetésétől. Testvérszervezetünk ezen a napon avatta fel új központját. Az “EKE-vár” névre keresztelt létesítményről tavaly tavasszal született meg a döntés, és egy évvel később, az V. EKE-napon már egy olyan rendbe hozott, jól átgondolt módon kialakított ingatlan kulcsát
vehették az egyesület legfiatalabb generációjának képviselői meghatódott elődeiktől, amely már most is kitűnően alkalmas tanácskozások, oktatási- és kulturális rendezvények megtartására, és persze táborozásra is.

Az átadási ünnepségen Dezső László országos elnök köszöntötte a megjelenteket, majd a beszédek, ismertetők (köztük a magyar kormány nevében Dr. Latorcai Csaba,
nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár üdvözletének, méltatásának felolvasása) után tánc, mulatság, eszem-iszom, majd téglajegy- és pálinka aukció következett. Az aukció kemény “csatákat” hozott. Ennek és a megvásárolt téglajegyek utáni keresletnek is köszönhetően újabb jelentős összegekkel bővült az a kassza, ami az EKE-vár fejlesztésével, csinosításával kapcsolatos számtalan elgondolás megvalósítását hivatott szolgálni.

A program az ünneplés mellett stílusosan magába foglalta az EKE Várnak otthont adó településegyüttes Várfalva és Aranyosrákos szépítéséhez való hozzájárulást is. Az ünnepségre érkezett EKE tagok, vendégek facsemete sort ültettek az iskola udvarán és kalákában végigjárva az Aranyosrákos-patak medrét, megtisztították azt a tavaszi áradások után összegyűlt szennyeződésektől.

Kategória: MKE, Rendezvények | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?