A „SZÁZ ÉVES A BÖRZSÖNYBEN A SÍSPORT 2013″ teljesítménytúra előkészítése

Az MKE Si-Osztályának önkéntesei egy háromnapos hétvégi munkatúrán mérték fel az útvonalat, készítették elő a  hagyományos „SZÁZ ÉVES A BÖRZSÖNYBEN A SÍSPORT” jövő évi teljesítménytúrát. Stauróczky Tamás, a verseny főkoordinátorának beszámolója:

November 23-án pénteken déltől bejártuk a Róka-utat és a Grófi utat. A Cseresznyefa-parkolótól befordulva a Pirosra, fel a Róka úton Taxra. Onnan a síutat követve értünk fel Hideg-hegyre. Sörözés után (minden mindegy alapon) már fejlámpákkal ereszkedtünk vissza a ködben a piroson Taxra, majd a Grófi-úton a parkolóhoz. Több mint 9 km.
Végeredmény: A Rókaút és Taxtól is a piros a jobb választás Hideg-hegyre. A Fatornyos fogadóban jól esett a vacsora, aztán az alvás.


Fotó: Stauróczky Tamás, Lindmayer Éva, Kalmár Béla

Másnap, szombaton felmentünk a Szén-patak-völgy feletti szerpentinúton, egészen a Sváb-emlékkő alá. Felkapaszkodtunk, majd a kék-nyiladékban fel Csóványosra. Onnan leereszkedtünk a zöld-nyiladék tetejébe dőlt fa fűrészelésére, ill. az egész nyiladék tisztítására. Innen vissza Csóványosra, majd le a Három-hányás-nyeregbe. Útközben mnotoros fűrésszel szétvágtuk a turista- és a síúton keresztben fekvő nagy kidőlt fákat, és a túrázók segítségével még kettőt arrébb tettünk. Innen tovább a csodálatos piros háromszögön az Oltár-kőhöz. Ott együtt ebédeltünk egy népes társasággal. Onnan a Spartacus-forrásig sétáltunk, majd később a piros kereszten fel a Szabó-kövekhez, a síúton át a Sváb-kőhöz, majd vissza a Fatornyosba. A napközben szedett kb. 3kg gombát Zsömbi és István elkészítették. A bőséges vacsora után, kezdődött a meglepetésbuli: Zsuzsa szülinapi ajándéközöne. Természetesen a végső sikítás nem maradt el … 🙂 Kettőkor feküdtünk le.

Vasárnap épp reggelizéshez készülődtünk, amikor érkeztek Ernőék, Béláék, Gusztiék és Laci. A Kárpátok-háztól indultunk a kék négyzeten Fultán-kereszthez. Étkezés után a Musli-háztól az alapcsapat folytatta útját a Hárombarát-nyeregig, ahol a forduló lesz a Csóványosról csúszó “síjjelőknek”. Onnan mi is visszafordultunk, a Fultán-kereszttől a szokásos síutunkon ereszkedtünk le Királyrétre.

A bejegyzés kategóriája: MKE, Túrák
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.